VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
Magén István: Szigorú gyerekek
Szigorú gyerekek
Rázkódás nincs, minden kezdés örömteli elfoglalták az erdőt az embereit, a legszegényebbet is (Szegénylegény), (Kopog, vés, tekeredik.) Úgy tartja a kezét, mint a színházban, görbe a határ és az ujjak, az ajak még feszes implantátum. A kiállítóterem pilléreit pontosítani kell. Meglátod milyen tulajdonságai vannak. Nők összetekeredve. A szokásos pszichodinamikus elrendezés szerint. Én csak annyit tudok, mondta, hogy egy moziban ülök. Fejjel lefelé csúszós (szolgálat). Megissza a halált, jóofa. Kézirattal jelentkezik, vési a követ teátrálisan, felhívja magára a figyelmet, a hülyéket meg kell becsülni, mondja, szilánkok a szemben, türelmetlenül és görcsösen. Remény. A kígyó azt hiszi, hogy mindenki felett ítélkezhet. (A tiszteletreméltó vadak a történelem újraolvasásában hisznek.) Lerohannak. A hátuk mögött a tengerben egy sziget. A lábak bosszúért kiáltanak. Megbénult vonaljegyet találtam egy könyvben. Átéltük, térdre borultunk a hátborzongató (…). A főoldalon gyönyörű színes, mint Hannaléna. Soha sem lettek volna. (Jakobinusokból fonták őket.) Nem ismerem, nem hiszem el, hogy él. Kedvenc, szép színes, megfeszül, hogy el ne késsen. (Lapátszámra megszületni.) Ez a póz rituális és stratégiai. A fű tengervíztől nedves. Rátekerednek a nők, testvérek, ellenlábasok. Mindenekelőtt azt kell látni. Kivételes esetben kikerülés. Ezen a ponton túl már csak általános. Átöltözik, ez egy tőkés társadalom, a marxizmus a fenekükre ragadt, mondja. Meg vizuális. Keresik, vizsgálat, vagy a következtetés. Fejedelmi asztalra dobják. Halálosan édes, zöld, szomorú, olyan, mint a pára. Hannaléna azért edz, hogy. Meggyőződéses biciklisták, feljegyzik a vizet, ő még benne maradt, szervezési kérdésekkel foglalkozik. változik a szag, mondja, ő meg szereti a jéghideg sört, mondja. Leelőzik, nappali fényben rohan lendülettel. Azonnal fut, a látomás belefér egy húsgombócba. Harapdálják, ez már megszokás, ő a megfigyelő ezekben a hónapokban. Valamit kiejtettek, kételkednek, így múlik néhány év. Hannaléna helyett papok imádkoznak, kiosszák a dícséreteket, az átkokat és az áldásokat. A fegyver összecsuklik, minden számozott. A férj ajándékot hoz, rádöbben, rázza az öklét. Utána néznek csendes gyűlölettel. Széles léptekkel fut, a szigetnek azon a részén. Maga nem ismer bennünket, mondja, korántsem vagyunk kegyetlenek. Krízishelyzet van, maguk szerencsések, még sosem láttalak mosolyogni. Ez egy házikoncert, Hannaléna terpeszállásban. Medve cammog, szinte mozdulatlan. (Ne vessz el az éjszakában, mondom. Lejövök érted, mondom, ez megrázó dolog számomra, mondom, mert közben nő a szakállam.) Középkori női fegyver. Szeméremöv, a macska rúgja meg! Elmereng a gondviselésen, és visszatér a falujába. Egy középmagasságú úr légyölő galócát ültet. Anyukák hárfáznak, a hegyoldal kerek és lapos, a gyerekeket felépítik, szerteszét csókolják. Megragadják az alkalmat, gyöngéden belenyúlnak. A város kapujánál senki földje és vizesárok. Ember harcmezővel. Fiatal anyák nyugalmával telik meg a város. Messzire néz, addig, a számszerűség határáig. Az égtől felfelé KIRÁLYOK fogadják a csillagokat. Nézz ide, szólt és örvendezett. Az igazságszolgáltatás nyomai kanyarognak a csillagközi térben. Macskák, amint csatlakoznak a hierarchiához. Fényképes arc, gyűrött igazolvány. (Én láttam őket, mentek hazafelé a hét utolsó napján.) Az arc rövid, kényes, pótolható. A tudás romjain született háborús koncert. Nem csak tőled függ, hogy ki. Gyöngyök vagy fényfüzérek. Perforált formák. A végét csak úgy hozzátapasztják a mindenséghez. A szemek ritkák, mint az ég csillagai. A gömbölyded fül megkívánja a magyarázatot. Az udvar meredek, csinos szökőkutak, művészfesték, vászon. Rúgják a labdát, a lélek laza, és szigorú. Fogják egymás kezét. Színes kendő az ország, számolok vakmerően, kinyitja, becsukja, becsületet tanít halandóknak, simulnak az archoz, kolbász a lebomló mindennapi kenyér. Bújik ki az ablakon, hogy életre keltse. Mind szaladnak helyet foglalni körös körül. Egy szó, gyerekszínész tisztességes edényben. Komoly pöffeszkedő kakasok, szentek. Várják hátsó lábon, vajon nem kellene-e? Gyerekek mennek a néptelen úton, nem tetszik, hogy visszajönnek, ezért hát. A lejtő csúszik, test üldözi a testet. Vagy ökölbe szorítani, átszaladni az út másik oldalára, ahol fiatal anyukák tologatják a gyerekkocsit. (Szép, gömbölyűtestű, rugalmas anyukák szaladgálnak a hátamon.) Összehúzni a derékszíjat, hogy megjelenhessenek csákóban, rangjelzéssel a vállon, fegyverrel a csípőn. Ilyenkor mondják, megvagy, és teremtettél. Záró humánum. Tételesen kifejezve sajnos kerek egész. Lehulló gyümölcsök, és mindehhez jaj. Tolakodók a falra festve. Hébe-hóba lesütött szemmel. Összekarcolt műhold. (ARCA.) Jól lát pár százalékkal a hibahatár felett. Sértő mozdulattal büntet és rángat. Húsvét lesz, álomhatára valaminek. Két lábon, mint egy kukac, hermeneutikai elemzőkészség. Hannaléna vetkőzik a rettegéstől. Rákötözték, hogy többé ne legyen hivatalos. Józsikám bácsi kikalapálja, szegecsekkel díszíti. Fúrja, reméli, útra csal. Berúgja a motorbiciklit, abban a dialógusban ez álom, ő a monográfia szerzője. Józsikám bácsi a fa alatt fekszik lepottyanva. Majmok ereszkednek le a fákról. Ott laknak a szigeten, felidézik, a halnak kés villan az uszonyában, a háló után kapkod. Kitörték az emberiség nagyobbik felének fogai. Szárnyai vannak, repül, béget, ellopták és nem készült helyette másik. Kormos szárnyával csapkod a barna esőben. Belé szuszakolják, hogy. Szépen, a XXI. század szerint, ez a célpont. Hannaléna fejjel lefelé lebeg. Eltorzított hangon utánoz. Kiszolgálni. Röhejes figurák, a karjukkal hadonásznak. (Jó lenne élni abban a városban és jelentkezni hagyományos festészeti módszerekkel.) Csillogó ezüstkanalakkal. NEM KÍVÁNOK SEMMIT, CSAK AZT, HOGY NÉHA NÁLUNK. Demokraták rohannak az utcán. Amikor kiléptek a felvonóból, még éltek, és késznek mutatkoztak. Levettem az autómat a polcról, és már rohantam is. Magyar gyermekek mesélnek arról, ami otthon történt. Lekaptam az autóbusz tetejét, és továbbfejlesztettem. Jegyzetek szólnak arról, hogy miért? Kopottnak, mutatják, (VÉN TUDÓSOK) fekszenek a járdán, kutatják a tudathasadást. (A széles udvaron összetört repülőgép hever. A repülőgép üres, lőrések vannak benne, asszonyok sikoltoznak. Aztán csak zuhannak családostól. Hosszasan röptetik a szarvasokat. Útravalóul üresek és kitömöttek, éles kötés a bútorokon, költői mondat és kép, és ujjak, melyek görcsben. A háborút szétszedni emberi szeretetre. Földrajzi határokon túl. Abban a folyadékban kardos, köpenyes, ízeltlábú cserebogár. Mászik felfelé a lajtorján a koldus, a kurva és a szent. Élj csak a holtágban, és csomagold át a csomagjaidat, és pörögj mint a szélvész, ha már nem ütsz.) Gyöngéden megsimogatta a fejfájás. Ő és az utódai bizonyítják, hogy jó vicc. Beköltözik a földbe. Valami olyasmit akar, amit a testének molekulái akarnak. Szeretik egymást, egy hang válaszol, egy gyönyörű asszony. Gyerekek, katonák fegyver nélkül. Háttal áll, hetykén lépdel, a pillantását küldi. Eltévesztette, kiegészítette, azt írta, hogy vidám. Köhög, hadonászik, ilyen - olyan dolgokat csinál suttyomban. – Gyerekek hintáznak a téren. Ez már a lovaglás lenne? – kérdik. Várat épített szappanból, amikor még ott volt. A föld összepréselődött. Ez az én nevem, az én vérem, az én óceánom, mondja egy kissrác. Csukott szemmel hallgatom a költészetet. A hullámokban úszva megértettem valamit magamból – mondja. A dolgok önmagukban egyre abszurdabbak. Fut, összeütközik a földdel, meg csontokkal, meg növényekkel, meg az országúttal.
Megjelent: 2025-05-07 20:00:00
|
