VideóRészlet az MTVA P´amende, 2024.04.18-i adásából a henti79 csatornán. Keresés a honlapon: |
Szépirodalom a Holt Költők megvillantják a Holdat
Általában a realitások talaján állok, de ha meggörbül a világ gyémánttengelye*, akkor nagyon vad vágyaim tudnak lenni. Nem árulom el mindet, bizonyára nem értek rá reggelig. Legyen mondjuk három, ha már kívánság. Gyerekkoromban azért akartam milliomos lenni, mert egy medvét szerettem volna. Busafejű, bumfordi mackót, mint az 1980-as moszkvai olimpia kabalafigurája, csak nem rajzoltat, hanem igazit. Persze nem sárga fogú, bűzös leheletű, csimbókos bundájú jószágot, hanem olyat, amelyik pihipuha szőrű és mézillatú a szája. Aki ölel, de nem marcangol. Ó, centire láttam magam előtt, hol lehetne a szőrében a forgó. Bizonyára azért nem lettem soha milliomos, mert az a medve nem született még a földre, akit én elkívántam volna magamnak.
a hosszú hajú felém nyújtózik. ezt te okoztad, mondja. villát és kést szurkál, a szemed láttára, a győzelem ellenére. változó szóval igyekszünk játszani. (Hagyod, hogy ellökjenek, görnyedve a kijárat felett.) ajánlatos felvenni a fegyvert, jön, folyik ömlik, léggömbről szól a táj. (Az áldozatot temetni kell.) egy-egy kérdés összekulcsolt kézzel, otthonosan. falra erősített kelmék lógnak így. meg vallásos iratok, nyersselymek, a természet tanítja. tekintélyesnek lenni a zűrzavarban. a törvényben annyi a betű, keselyűk várnak, azt érzed, hogy a lábad szilárd talajra lép. mindez szépen hangzik, meg kíméletlenül. szénatomnyi történelem.
A szárazság egy szavak nélküli táj. A szavak az égből hullnak. Meg kell mosni bennük a dolgokat. Különben semmi élet nem volna.
A szavak itatják meg a földet. Teszik elevenné a világot. Befolynak minden résbe, üregbe.
Majd beírják őket egy füzetbe.
Délután két óra volt. Lajos megunta az olvasást. Feltett a gázra egy kis teát. Mostanában nehezen ment neki az írás… Tudat alatt talán belefáradt. Pedig nagyon szerette az irodalmat. A szerelme volt. Miután kész lett a tea, szürcsölgetni kezdte. Agglegény életet élt. De el volt a maga világával… Szomszédjai kótyagos embernek ismerték meg és annak is tartották. Lajos nem szerette egy szomszédját sem… Nem az ő embertípusuk voltak. Csak egy öregasszony volt az, akivel néha beszélgetett, méghozzá Gabi néni… Ő már nyolcvan éves volt. Vele szót tudott érteni Lajos. S igazság szerint Gabi nénit sem szerette a többi lakó… Gabi néni szerette az irodalmat s Lajos írásait is… Lajos néha átment hozzá. Gabi mindig teával kínálta mert tudta, hogy Lajos azt szereti… De a kávéról sem feledkezett meg. Lajos a kávéért nem volt annyira oda… Idegesítő fekete lének tartotta. Ő neki magát mindig inkább nyugtatni kellett. A tea erre szuper módszer volt. Sokat beszélgettek Shakespeare-ről. Azt Gabi néni nagyon szerette… Lajos azonban nem tudott drámát írni. De Gabi a novelláit nagyon szerette. Olyan olvasmányosak voltak… Sokszor folyóiratokat hozott át a másodikról a negyedikre. Lajos némelyiket örökbe is adta. Gabi néni esténként azokat olvasgatta az ágyában.
Békétlen préri
Hányszor fogsz még elszökni önnön szívedtől te csapzott, viharvert musztáng? Hányszor fog még lelkiismereteden végigvonulni a harapós, zabolátlan erdőtűzláng? Hányszor fogsz még patáddal rúgni éppen azokba, akik a legkedvesebbek neked? Meddig kell még, hogy nekik is fájjon, hogy a létet karámodban napról napra mennyire szenveded...? dimitrisvetsikas1969 képe a pixabayen
VALAMIKOR
Valamikor a tengerhez akartam hasonlítani, ringatni, megrakott hajókat, szörfözők örömére emelni hegyekre emlékeztető óriás hullámokat, miközben játszottam a partot nyaldosó kékkel, lagymatag állóvíz maradtam null kilométeres Yamaháján a bukósisakos sztrádarendőr mosolyogva csak azt kéri, amikor patyolat kesztyűjével leint minket, nyissam meg az első ajtót, mosolyogva, hogy lefotózhassa a két vidám személyt, a félsüket költőt és a félvak festőművészt, ezt úgysem hiszi el neki senki az őrsön: hogyan is gurul kétszáz év az M7-esen.
a sárkány lejjebb ereszkedett. eleséget keresett. a felhő mindenhová követte, hiszen napközben azon szokott aludni. még talált egy félig sült combot, bár nyerset szeretett volna enni. nem talált sehol eleveneket, ez volt az egyetlen maradvány, a falon megpillantott egy árnyékot, de nem tudta lefejteni.
ifjúsága vidáman telt egy erdőszélen. éjszaka nyugodtan begyalogolhatott a fák közé, a szárnyait nappal kellett használni, mert folyton megzavarták. ritkán éhezett meg nappal, veszélyes volt olyankor vadászni.
puskás emberek akkor is jártak, a hátukon vitték ki a dögöt, amit elejtettek. ezek a puskás lények valahogy nem voltak veszélyesek, egyszerűen zöldre váltott és a pikkelyeit leveleknek nézték.
Máté 26, 23
Miről ismerszik fel az áruló? Hogy egyszerre márt a tálba a Mesterrel. A gonosz kiszemelt áldozata szinkron-cselekedik a megtestesült Jóval. Azt hittük, hogy az idejéből és helyéből, ott és akkor kizökkentett, megtévelyített Júdás épp ellenkezőleg cselekszik Jézussal, de nem, azonosan. Ez az antikrisztusi mechanizmus: az ellen-tökéletes, az ál-isteni. Így hát a rossz színből lekopírozza a jót. Antikrisztus Tanított. Fölvette töviskoronáját. Oda tartotta a másik arcát is. Tűrte, hogy megostorozzák.
Sára a nyarakat és szinte minden iskolai szünetet a legtöbbször a Szamos mellett töltötte anyáméknál, mivel húgomnak mint orvosnak és sógoromnak mint ápolónak, dolgoznia kellett, olykor huszonnégy, de az is előfordult, hogy negyvennyolc órában. Hiába, az élet nem áll meg, még a legszentebb percekben sem, főleg a kórházban, ahol ennek a háromfős családnak elkezdődött a mondhatni tragikus élete, hiszen húgom és sógorom ott ismerkedtek meg. A kórház nem csak egy akármilyen épület volt, hanem szakrális hely. Az élet egészét szimbolizálva a szülészettől kezdve a halottasházig, a létezés minden stációja képviselve volt egy miniatűr világegyetemben, hatalmas gesztenyefákkal körülvéve. A parkban a mohával lepett padokon sokszor elidőztek a betegeket látogató rokonok, a néma imákat mondó, gyógyulásra és csodára váró betegek. Én is számtalanszor ültem az árnyas gesztenyefák lombjai alatt látogatóként és betegként egyaránt. Így visszagondolva ezekre az időszakokra, nem is tudom melyik volt a szomorúbb, de bevallom, szerettem betegként lenni a kórházban, mert olyankor kiszakadhattam az otthoni környezetből, az egész napos robotból, az uram kiszolgálásából. Szuszog, mint egy mosógép, duruzsol, mint egy alig használt kémény. (A tömegsírral szemben, ahol a fénysugarakat irányítják.) És újra. Beszélsz bolondságokat, egyszerűen, és szertartásosan, gyengéden és nevetségesen. Megállapodok a magam keretei között, a magunk szabályai szerint. Egyék, igyák a szavaimat, mondja a próféta. A néma piszmogva cigarettára gyújt, egy kis füvet kever, repül, mélybe zuhan, mint akit a folyóba dobtak. Egyszerű szerkezet az egész, rugóval, lapáttal, keverő kanalakkal. Darálni is lehet vele. Alaktalan folt borul a világ hasonlatosságaira. Keresem a cimboráimat, akik nagy üzletet kötöttek, egy óra múlva hívjon vissza, mondta a cimborám, mikor felhívtam telefonon. És akkor le akartak nyelni. Előráncigáltam a részeg, nagy ívű, kapucnis esőkabátomat. Vannak olyanok, a legtöbbjük rossz ruhájú tolvaj, akik egyetlen sérülés nélkül megúszták.
Dominica Palmarum Fölment az ünnepre. Befedték útját felsőruhákkal, vágtak a fákról gallyakat. Így mondta tollba Máté, Márk és Lukács, egyedül János említ pálmaágakat.
Haza az, ami engem választott, vagy én őt? Nyári alkonyokon könnyű vagyok, amikor talpig koszosan a kis fehér házam felé lépdelek. A föld színei a melegbarnák árnyalatai. Ha valaki kérdezi merre visz az utad, egyszerű a válaszom – Hazafelé, ahol az erdő a saját valóságom, szobám falát árnyak keretezik a föld gyengéden ráz ha nyakamon esőcsepp szánkázik... és a tizenhárom platán – Magritte pipái – erőt adnak. A platánok mindig vidáman intenek – lassúdad lebegés sétámon. Nagyanyám szavai jutnak eszembe egyetlen verse. "Ne dícsérd napodat, míg nem lett este, és estéidet mielőtt éjjé vált, ne szólj az éjszakákról, míg a reggel ködűző színeivel fel nem szállt" A gyaloglás egyfajta nyugalom megtapasztalása, a tiszta élet egyik formája. Kezem barnul a napnak sugarától. Szeretem a szelet. A szél füvekben nyugszik megtörve kalászait. A száraz téli füvek a szálviharnak is nehezek, vad csókot ad megvetéssel. Száj kiszárad a portól a víz elvesztésétől. Szomjam oltom. Hátizsákom vizet rejt, sohasem mást, banános csokit, mert 5 óra alatt nem érzek éhséget. Áramlat. Ki nem érzi az erdőben, hogy ott él igazán?
Ez most nem lesz semmi más, csak a nyers hangulat és történés, mint feltört, szétválasztott tojás. Semmiképp sem több önmagánál, de kevesebb, mint amit belelátsz. Próbáld ki, és te tudod majd a helyet, napszakot, a szereplőket (ha vannak), mélységet, magasságot, a tér anyagát és körülményeit, de legfőképpen az egésznek az értelmét. Figyelj.
Te doki, tudom én, hogy csak egy beteged volt, aki alapján leírtad a tünetegyüttest, és az nő volt, Auguste. És nyugossza őt is az Isten, de vele tényleg a közepébe találtál, bár véletlenül, ennek a kórnak. Mert nők, főleg nők, az istenadta nők betegszenek meg ebben a kórban. S látod, a te esetlírásod óta eltelt kilencven, érted? Kilencven év alatt csak nőtt a számuk, annyira, hogy Maurer elővett téged. Addig kutatott, míg rájött, hogy te voltál az első, aki meglátta ezt a szörnyű betegséget. És tisztelet neki érte, amiért elismerte a te elsőbbségedet, és azóta tudjuk is már, hogy miféle feneségek zajlanak az agyban. Egy alzheimeres agyában, aki egyszer csak elkezd megváltozni előbb, más lesz a magatartása, egyre inkább elbutul, majd gyors ütemben leépül a teste többi része is. Az egész sovány lesz kielégítő kalóriabevitel mellett is, barátom! Gondoltad volna, hogy lehetséges ilyesmi? Hogy rendesen etetsz valakit, és mégis fogy? Hát miféle rossz csoda ez, doki? Csak vonalak vannak.
A kérdést nem tudom
Nem mozdulhatsz
Reggel kilenc óra. Ilyentájt még a népszerű Szabadidő Központ is meglehetősen kihalt. Alig lézeng valaki, csupán három-négy srác és két felnőtt kacérkodik a sápadt nappal. – Splendid! (Káprázatos!) – lélegzett fel a köpcös a naturista strandon. – Ez a levegő…! A másik, vállas, hasas férfi, bosszankodva tűnődött. Mindketten erdélyiek voltak. A köpcös brassói, a hasas kolozsvári. Az utóbbi három éve élt Magyarországon, s mint románul tudó ember, hébe-hóba tolmácskodást vállalt. Így került össze a románnal, aki hivatalos küldetésben járta a megyét, ismerkedett a magyar valósággal. Megtekintették a városi tanácsházat, a múzeumokat, ellátogattak néhány vidéki téeszbe anélkül, hogy a brassói nyilatkozott volna. Helyesebben nyilatkozott, amennyiben kérdezték, ám akkor is kurtán, kifürkészhetetlen arccal. – Fürödjünk! – ajánlotta a tolmács. – Isten őrizz! Ez a tó nyilván tele van mikrobákkal, és már megbocsásson, de biztosan bőrbetegek is fürödnek benne, ezért, ha nem haragszik, inkább a parton maradok. 
|
