Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra:

Filip Tamás (Fotó: Székelyhidi Zsolt)

"A laikusok, pláne az idősebb korosztály tagjai, általában nem bonyolítják túl a választ, és holmi cizellált teoretikus szakmai megfogalmazás helyett durr bele, azt mondják: „Vers az, ami rímel, és strófákból áll. Miért, hát nem?” Nos, nem. A lírának (szerencsére) ennél sokkal több formája és hangja van. Az 1960-ban született Filip Tamás költészete egy közülük – izgalmasan elénk tárja, hogy a szabad versnek, más szóval szabadsorú versnek is van szerkesztésmódja, fegyelme, ritmusa."

 

"Az időmértékben alkotó szerzők túlnyomó része a formát fölébe teszi a helyesírásnak: önkényesen rövidnek írják a hosszú magánhangzót, aposztróffal lecsipegetnek egy-egy szótagot, sőt mássalhangzókat is elhagynak, például egy t-vel írják azt, amit kettővel kellene. Teszik mindezt a költői szabadság, leánykori nevén poetica licentia nevében – ez már évszázadok óta bevett hivatkozási alap. Régi mániám, hogy ezt nem kedvelem: véleményem szerint a magyar nyelv kellőképpen gazdag és hajlékony ahhoz, hogy az érvényes helyesírásnak megfelelően verseljünk."

 


Végh Attila

 

Ez a mű először a Kolozsvárott szerkesztett Helikon folyóirat 2020/21. számában kapott nyomdafestéket, majd szerkesztőként beválogattam a költészet napja alkalmából frissen megjelent Az év versei 2021 című antológiába. Tizenhárom sor rímtelenül, szabad formában – a címválasztás is indokolja ezt, hiszen a kortárs angol költészetre nem jellemző a kötött versformák alkalmazása. Végh Attila lírájában egyébként sem hemzsegnek a rímek és a szabályos strófák, bár adott esetben gond nélkül boldogul velük, mert rendelkezik a szükséges mesterségbeli tudással.

 

 

Ezt az izgalmasan egyedi hangvételű versét Vasadi Péter (1926–2017) két évvel a végső elszenderülése előtt írta, vagyis nyolcvankilenc évesen. Elképesztő, hogy valaki annyi idős fejjel ilyen magas színvonalon ír – főként ezért, hogy választásom erre a költeményre esett. Bízvást nevezhetjük öregkori remekműnek. Ez nem a megfáradt kései, hanem a lehető legerőteljesebb líra: efféle műveket erejük teljében lévő költők alkotnak (ha életük során egyáltalán összejön nekik, csak egyszer is…), és nem a kilencvenhez közelítő aggastyánok. Normál esetben. Ám aki személyesen ismerte Pétert, tudhatja: ő kivételes személyiség volt, szellemileg mindvégig hallatlanul friss és nyitott. Ez a mű nem egy kopott sátor a biztonságos, évtizedek óta használt alaptáborban, hanem egy merész, szédületes csúcstámadás. Megkockáztatom: József Attila-i magasság.

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: