Keresés a honlapon:

Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Usier Tamara Virágzó fák a hátsó kertben című verséről

 

 

 

 

Usier Tamara

Virágzó fák a hátsó kertben

 

Mint virágzó fák

utcalámpafényben,

habzik tisztálkodó lányok

térdhajlatán a szappan,

fülkagylójukban tenger

zúgja zsoltárok

dallamát, szépek s

gyöngék, újszülött gidák.

 

Tisztálkodnak a lányok,

fogaik közt áldozati

bárány nyers húsának

eleven sejtjei, nyelvük

alatt csak gyűlik a nyál,

mióta kedvesüket

elhagyták, képtelenek nyelni.

 

Hiába meresztik nagy

szemüket házaik

kék zsalugáteres

ablakai mögül, nem

látnak rá a hegyoldalban

nyugvó temetőre,

de nem is oda akarnak.

Nem ott vannak eltemetve

ártatlan szeretőik: elkaparták

őket a hátsó kertben.

 

 

Akik azt a hangzatos butaságot hirdetik, hogy a világnak már vége – alig két hete Demény Péter költő tette ezt Kukorelly Endrével folytatott vitájában a Litera.hu oldalon – azok (egyéb hitetlenségük mellett) nem hisznek a költészet erejében, küldetésében, és nem ismerik Usier Tamara itt olvasható versét. Másfél hónappal ezelőtt fedeztem fel a szerkesztőségi postafiókomban: a szerző a „semmiből”, közlés reményében küldte. Még nem kész költő, megjósolhatatlanul hosszú út előtt áll; egyelőre annyi biztos, hogy Székelyudvarhelyen született 2001-ben, és a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem diákja.

Késő este volt, kissé gépiesen kezdtem olvasni a művet, de már az első szakasznál kikerekedett a szemem, s régen éreztem ilyen szellemi izgalmat. Tessék, nincs vége a magyar költészetnek, nincs még veszve a világ, gondoltam. A két legfrissebb benyomás: ez a lány ösztönösen érzi a ritmust, a magyar nyelv muzsikáját, illetve a balladisztikus vershangja Nagy Lászlóéra emlékeztet, miközben szilárdan megáll a saját lábán, egyéni. Húsz évvel idősebben, azaz tapasztaltabban, a harmadik szakaszt Tamara talán másképpen oldaná meg, esetleg negyedik szakaszt is toldana hozzá – de ez most, 2024-ben, huszonhárom éves szerzői fejjel így jó, így ígéretes. Levelezésünk során megtudtam, hogy az Usier családnév három nemzedékkel ezelőtt még német módra sch-t tartalmazott, Uschier, de a Trianon utáni helyi hatalom románosította. Tehát egy erdélyi szász család magyar ajkú sarja áll most előttünk, akiben a harmadik évezred elején is lélegzik, villog, muzsikál a székely balladák világa… Talán az egész történetben ez a multikulturalitás, ez az eleven hagyomány a legizgalmasabb.

A mű első közlésben a Magyar Napló 2024. júliusi lapszámában jelent meg.

 

Zsille Gábor

 

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-07-15 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.