VideóA HELYI-éRTéK / Zsigár Cecília csatornájának videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Bertók László születésének kilencvenedik és halálának ötödik évfordulója apropóján Mohácsi Balázst kérdeztük a Bertók-projekt idei terveiről. A Bertók László Költészeti Díj 2021-es alapítása óta többekkel együtt aktív szervezője vagy a költő emlékezetét és szellemiségét hordozó projekteknek, melyek legfontosabb kulturális közege egyértelműen Pécs. Mi a tapasztalatod? A programok hogyan formálták Bertók helyi emlékezetét? A díj, pontosabban az ünnepélyes díjátadó est indulása nem volt könnyű. Első évben még hatályban voltak bizonyos karanténszabályok, illetve a december 6-i (vagy közeli) időponttal a téli időjárás is együtt jár. Ezek ellenére úgy látom, hogy a városban évről évre többen érdeklődnek az esemény iránt, és néhányak számára akár Budapestről nézvést is csalogató program. A vonzerő nem csupán Bertók László nevének fémjele, és nem is kizárólag a díjazottak nívója, hanem egyre inkább a rendezvény összművészeti jellege csábítja a közönséget a Kodály Központba. Tovább a jelenkor.net cikkére >>>
Lynch-minimál David Lynch a Straight story – Az igaz történettel leleplezte önmagát: a posztmodernizmust a mainstreambe átvivő rendezőtársakhoz képest (Tarantino, Coen-testvérek, Lanthimos, Todd Solondz…) messze ő a leghumanistább, a legéletigenlőbb, a legkevésbé cinikus. Nem mindent kifigurázó mizantróp bölcsész, hanem joviális, álmodozó művészlélek, aki ugyan tisztában van a világ értelmetlenségével, durvaságával és embertelenségével (és nem átall minden alkalmat megragadni, hogy hangot is adjon ebbéli meggyőződésének – jelen filmünket is beleértve), de ennek ellenére hiszi, hogy az ember nem csak kiröhögni való lény. Olyan elhasznált és kiforgatott szavaknak, mint a szépség igenis van értelme, a részvét még létezhet autentikus formájában, és vannak vagy legalábbis lehetnek még felhőtlen, a társadalom által nem megmérgezett emberi kapcsolatok. Tovább a hetediksor.hu cikkére >>>
A jövőre nyolcvan éves Marina Abramović 2023 óta vándorló kiállítása jelenleg a Kunsthaus Zürichben, de októbertől majd a bécsi Kunstforum Bank Austriában lesz látható (2025. október 2 – 2026. január 18-ig). Így mostanában számos írás olvasható vele kapcsolatban, jó magam is írtam többet.1 Jelenleg egy projektjét, a kínai nagy fal-sétát szeretném „körbejárni”; ennek dokumentációja Zürichben is látható. S talán nem véletlen, hogy Abramović életrajzi kötetének is az Aki átment a falon2 címet adta. Maga Abramović elsősorban a testtel dolgozik mind fizikai, mind szellemi értelemben, munkái leggyakrabban a body art, performansz műfajába sorolhatók, az előadó és a közönség viszonyát, a test határait és az elme lehetőségeit kutatja. Többnyire a saját testét használja munkáihoz, annak fizikai határait keresi, akár életveszélynek is kitéve magát. Itt 1974-es Ritmus 0. performanszára gondolhatunk, ahol magának passzív szerepet szánt, az aktivitás a közönség kezében volt: egy asztalra helyezett hetvenkét tárgy közül bármelyiket használhatták vele kapcsolatban anélkül, hogy ennek bármilyen következménye lett volna rájuk nézve. Eleinte a közönség nem sok mindent csinált, rendkívül passzív volt. Ahogy azonban elkezdték felismerni, hogy cselekedeteiknek nincs határa, a darab brutálissá vált. Az előadás végére a testét levetkőztették, fizikailag bántalmazták, majdnem lelőtték. De jóval később, 2017-es The Current című videóperformanszában is életveszélyben van, ahol a szabadban fekszik egy emeletes fémágyon, miközben vihar közeledik. Tovább az artmuveszet.hu cikkére >>>
Jár-e az ingyenes állami egészségügyi ellátás azoknak, akik valamilyen káros szokásuk (például dohányzás) vagy extrém hobbijuk (veszélyes hegycsúcsok megmászása, gyorsulási versenyek látogatása) miatt szorulnak méregdrága orvosi beavatkozásokra? Jár-e a segély annak a munkanélküli fiatalnak, aki soha életében nem próbált meg állást találni? Mennyi adófizetői pénzt akarunk költeni olyan emberek társadalmi integrációjára, akik bűnözéssel keresik a kenyerüket? Azokban az országokban, ahol létezik társadalompolitika, továbbá a nyilvánosság szereplői rendszeresen eszmét cserélnek szakpolitikai kérdésekről, ezek a dilemmák, úgy tűnhet, elkerülhetetlenül felmerülnek. A kortárs liberális egalitárius politikafilozófusok az elmúlt évtizedekben sokat töprengtek a fentiekhez hasonló problémákon; mielőtt azonban áttekintenénk a lehetséges válaszokat, érdemes eggyel hátrébb lépni, és elgondolkodni rajta, melyek azok az előfeltevések, amelyek fényében egyáltalán felmerülhetnek az iménti kérdések.
Pátkai Rozina Quintet, Euro-African Playground, Laiho. A Magyar Popkulturális Értéktárban ezeket a formációkat találjuk Tóth István jazzgitáros kapcsán. A Budapest Music Center adatbázisában, ha a nevére keresünk, a Dés András Trió és a Tálas Áron Quintet szerepel. De az elmúlt tizenöt évben hallhattuk őt Palya Bea, Szalóki Ági valamint Pocsai Kriszta és Szőke Nikoletta gitárosaként, sőt, Pandzarisz Dina nagybőgőseként is játszani. Koncertezett többek között a Juhász Márton Quartettel, a Triad és a Mörk nevű formációkkal. Alapítótagja a New Fossils zenekarnak, emellett idén jelentette meg első szólóalbumát, amelyen zongoristaként mutatkozik be. A harmincas évei elején járó gitáros-nagybőgős repertoárjában szinte minden megtalálható a klasszikus zenétől a világzenei kompozíciókon keresztül a bebopon és bossa nován át a kortárs jazzig. Előadóművész, tanár, zeneszerző. Mit gondolsz, körülbelül hány aktív jazzgitáros lehet ma Magyarországon? Egyáltalán, számodra hol kezdődik a profi jazzgitáros? Aki megszerezte az ehhez szükséges felsőfokú végzettséget? Nem szeretem használni az amatőr vagy profi kifejezéseket. Sokan azt szokták mondani, attól profi valaki, hogy ez a hivatása. Miközben sok olyan utcazenész van, aki nagyon jó szinten zenél. Tehát a profizmus nem attól függ, hogy ez-e a szakmája vagy sem. Vannak tanult zenészek, és úgymond profik, mint például a mainstream popban, ahol gyakran a profizmus ellenére sem érzem azt, hogy bármit adna nekem egy-egy zenei termék. Aztán hallok a Blahán egy gitárost, és ott meg igen. Tovább az avorospostakocsi.hu cikkére >>>
Eddigi munkásságának figyelemre méltó kvintesszenciája az az elmúlt két évben született műtárgyegyüttes – újabb festményeinek megejtő gazdagságú sorozata –, amelyben az immár két évtizede működő művésztelep sajátos atmoszférája, s az alkotónak a spiritualitás és az anyagi világ határán otthonosan mozgó művészete egyszerre mutatkozik meg. Anélkül, hogy már a felütésben filmes hasonlattal kívánnám determinálni Bartus Ferenc Remake anyagának festményeit, nem tudok említés nélkül elmenni a filmtörténet egyik legerősebb utazós jelenete mellett, amely ugyan nem tart tovább néhány percnél, ám abban az egyetlen snittből felvett jelenetbe egy ember életének meghatározó periódusa volt képes belesűrűsödni. Az inkriminált jelenet egy utazás az Íróval, a Professzorral és egy stalkerrel, a sínek ritmikus kattogásával, Eduard Artyemjev alig kivehető atmoszferikus zenéjével, valamint az arcokról a tájra, majd a tájról az arcokra élező folyamatos belső vágással. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Miszler Tamás 2015 óta áll a Csorba Győző Könyvtár élén. Igazgatósága alatt másodszor kapta meg a pécsi intézmény a Minősített Könyvtár címet, ami hűen bizonyítja, hogy nívós szakmai munka folyik a könyvtárban. Beszélgetésünkből – többek között – kiderül, hogy pontosan mivel is foglalkozik ez a hatalmas intézmény, hányan járnak Pécsen rendszeresen könyvtárba, hány dokumentumot őriznek a Tudásközpontban, bónuszként pedig az is, hogy a Csorba Győző Könyvtárból melyik könyveket kölcsönözték ki a legtöbben 2024-ben. Miszler Tamás Bonyhádon született, 1980-ban költöztek Paksra, ott nőtt fel. A középiskola elvégzése után Szekszárdra ment tanító szakra, de közben elkezdte Pécsen is a történelem szakot, azaz párhuzamosan járt Szekszárdra és Pécsre. „Ez elég izgalmas időszak volt, hiszen volt olyan félév, amikor 21 vizsgán kellett megjelennem. Gyakorlatilag két évig buszokon töltöttem az életemet” – meséli Tamás a kezdeti megpróbáltatásait. Nem tervezte, hogy könyvtárban fog dolgozni, tanulmányai egészen másfelé terelgették. „Eredetileg történész vagyok, középkori skandináv történelemmel foglalkoztam. Alapvetően pedagógus diplomáim vannak: tanító, történelem szakos tanár, történész, és csak ezek megszerzése után végeztem el a könyvtár szakot és szereztem később eMBA végzettséget. Az Egyetemi Könyvtárban kezdtem el dolgozni hallgatóként 2003-ban, majd 2012-ben a BTK-TTK Kari Könyvtárának lettem a vezetője. 2015-ben sikeresen megpályáztam a Csorba Győző Könyvtár igazgatói posztját, és azóta vagyok a vezetője”. Tovább a madeinpecs.hu cikkére >>>
„Ez a lány nem egy filozófuszseni, de úgy érzem, vele szemben sem a pedagógusok gyöngye áll, hanem egy önelégült alak, aki a saját gondolataiból ír könyvet, majd számon kéri mint egyetemes tudást.” Novemberben mutatták be a Centrál Színházban David Mamet Oleanna című kétszereplős darabját Puskás Samu rendezésében, Hermányi Mariann és Szabó Kimmel Tamás szereplésével. A történetben egy fiatal egyetemista lány nehéz helyzetbe kerülve, segítséget kér a tanárától, aki, ha nem is rögtön és örömmel, de megpróbál segíteni neki. De már a kezdetektől nem értik meg igazán egymást, és a továbbiakban is folyamatosan elbeszélnek egymás mellett. A helyzet odáig fajul, hogy a lány bántalmazásért és szexuális erőszakért feljelenti a professzort. A Carolt játszó Hermányi Mariann-nal beszélgettünk az előadásról, valamint igazságtalanságról, segítőkészségről, feminizmusról, bántalmazástól, vétkekről, hibákról, antipátiáról, hátrányos társadalmi helyzetről, traumákról, empátiáról, önelégültségről, restanciákról, sarokba szorított vérengző vadállatról és még sok egyéb másról. Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>
1985-öt írunk… az Iparra járó csajok mindig nagyon jól néztek ki, mert a ruháikat maguk faragták – ettől volt persze egy sajátos iparos kinézetük. Mi, fiúk meg kijártunk az Ecserire szép, fehér, nagyapáink korabeli vászoningekért, és befestettük, vagy befestették nekünk a lányok. Akár feketére. Ezen a képen pont egy ilyen ing van rajtam – meséli Czeizel Balázs fotóművész és grafikus az Időről időre – 1985 című könyvből építkező installáció bemutatásakor. A március 11-ig látogatható kiállításról vele és Zsigmond Gáborral, a Főfotó Galéria egyik tulajdonosával beszélgettünk. Mostanában a szokásosnál többször olvasni a MOME-ról – for all the wrong reasons, mondhatnánk –, illetve az ügy kapcsán az egyetemi autonómia és szabadság kérdéséről. Ez különös aktualitást ad annak a kiállításnak, amely a Főfotó Galériában még jövő hét keddig megtekinthető.
Margaret Atwood megírja azt a memoárt, amelyet a rajongói már oly régóta várnak. Book of Lives angolul 2025 novemberében érkezik. Az Index információi szerint a kötet magyar nyelven is olvasható lesz, várhatóan 2026-ban, a Jelenkor Kiadó gondozásában jelenik meg. 2025 novemberében érkezik Margaret Atwood Book of Lives című memoárja, amelyben a szerző észak-kanadai gyermekkorának emlékei mellett írói pályafutásának történetét meséli el. „Vért izzadtam, amíg megírtam – túl sok élet van benne. Ha 25 évesen meghaltam volna, mint John Keats, rövidebb is lehetett volna” – mondta a 85 éves írónő a brit Vogue-nak. Tovább az index.hu cikkére >>>
Pár éve, közös munkánk során jegyeztem meg, hogy reflektáltan és bátran beszél szakmai életéről. Munkás színész, pedig alkata, megjelenése lehetővé tenné, hogy óriásplakáton hirdesse a saját parfümjét – ahogy az általa játszott egyik szereplő mondja. Tizenkét éve a nagyváradi társulatot erősíti. „Saját divatmárkám lesz, és óriásplakáton hirdetem a saját parfümömet! Most mi jövünk!” Mint polgármesterné mondod ezeket A revizorban, Fehér Balázs Benő átiratában és Kovács D. Dániel rendezésében. A történet egy pontján, amikor a polgármester és felesége kis ideig abban az illúzióban élnek, hogy a magas rangú hivatalnoknak gondolt Hlesztakov feleségül veszi a lányukat, és ezzel bevásárolják maguk a pétervári hájlájfba, kilépsz a díszletből a rivalda reflektorfényébe, és a vélt dicsőség gyönyörétől eltorzult arccal hörgöd a néző arcába az idézett monológot. Az előadást 2024 novemberében mutattátok be, nekem a 2025-ben Nagyváradon megrendezett 6. MAFESZT-en volt lehetőségem látni. Ezen a januári estén a közönség nyílt színi tapssal ünnepelte a jeleneted. Sokszorosan rétegzett az öröm, tűnődöm, hogy minek szól inkább: a társadalomkritikus allúziónak, amit a magyarországi kultúrpolitikában kicsit is jártas néző a „most mi jövünk” mondatból kihall? A színészi bravúrnak, ahogy becsvágyó, dögös, bögyös Barbie babából félelmetes Übü mamává növeszted a figurát? Vagy a primadonnáját üdvözli ilyenkor a nagyváradi közönség? Még akkor is, ha épp nem klasszikusan primadonnás magánszámot lát. Mit „vesz” belőled a közönségetek? Szoktak írni nézők, hogy szerették egy alakításom, de azért nem jellemző, hogy nyílt színi tapsot kapjon a belépésem. Igaz, a múlt évadbeli Csárdáskirálynő óta érzek változást, bátrabban fejezik ki a szeretetüket irányomban. Én úgy élem meg, hogy hatalmas szeretettel fogad a közönség bármely szerepben, legyen az Szilvia, Iringó a Bányavakságban, vagy a nyuszifogú pösze Georgia a Kaktuszvirágban. Nem érzek elvárást, hogy mindig a Csárdáskirálynő legyek. Tovább a szinhaz.net cikkére >>>
Farkas Ádám szobrászművész munkáiban egyszerre van jelen az intuíció és a rendkívüli tudatosságra törekvés. Személyesen rovatunkban az elmúlt hat évtized munkáiból válogatott alkotásokon keresztül pillanthatnak bele a nyolcvanéves művész gondolkodásmódjába. A természetnek az egész munkásságomban rendkívül nagy szerepe volt. Ebbe a hatvanas évek elején talált fadarabba rögtön „beleláttam” egy prédikátor alakját. Akkoriban még a Képző- és Iparművészeti Gimnázium kerámia szakán tanultam, eszembe sem jutott, hogy a szobrászat lesz a hivatásom. Amikor tíz évvel később, 1973-ban Szentendre város kiírta a pályázatot, hogy tervezzünk egy köszöntő szobrot a Duna-korzóra, felötlött bennem ez a korábbi talált munkám. Ez jelentette a gondolati kiindulópontot a köszöntés szimbóluma: a két egymás felé forduló kéz ötletéhez. Tovább a kultura.hu cikkére >>>
A Limpár Ildikó szerkesztette kötet izgalmas szövegekkel és sokszínű korpusz felmutatásával érvel amellett, hogy a népszerű művek fikciós terei sokat elárulnak a társadalom aktuális állapotáról, félelmeiről és szorongásairól. A fikciós művek befogadása során általában a főszereplő nézőpontjával azonosulunk, emiatt viszonylag ritkán foglalkozunk azzal, milyen helyszíneken játszódnak kedvenc történeteink. Limpár Ildikó (aki korábban a Rémesen népszerű – Szörnyek a populáris kultúrában című kötet szerkesztőjeként vállalkozott hasonló feladatra) és szerzőtársai ezzel szemben azt igyekeznek bizonyítani, hogy a fikciós terek vizsgálata gyakran szintén gazdag értelmezési lehetőségeket nyithat meg. A Tér-iszony vállalásában kapcsolódik az elmúlt években megjelent, a populáriskultúra-kutatás eredményeit egy szélesebb közönséghez eljuttatni kívánó kötetekhez, mint például H. Nagy Péter Alternatívák. A popkultúra kapcsolatrendszerei vagy az L. Varga Péterrel közösen szerkesztett Poptechnikák. Komplexitás a népszerű kultúrában című munkája. Megközelítésében talán Keserű József Lehetnek sárkányaid is című kötete áll legközelebb hozzá, hiszen mindkét műben a fikciós tér, annak megformálása, a világok sajátos működése áll a középpontban. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Létezhet-e hazatérés annak, akinek a háború az otthonává vált? Az olasz rendező új filmjében a leleményes kalandor, mitológiai hős helyett megteremtette a tépelődő, önmarcangoló, háborús rémképekkel küszködő Odüsszeusz modern antihősfiguráját. Uberto Pasolini nem tartozik a túlságosan termékeny filmrendezők közé. Nem véletlenül, hiszen „becsületes foglalkozását” tekintve producer, aki már szürkülő halántékkal adta rendezésre a fejét: ötven éves elmúlt, amikor első nagyjátékfilmjét, a tüneményes, sírva nevetős hangulatú Machant (2008) rendezte. Öt év múlva érkezett a Still Life (személyes kedvencem tőle), amely alapján már megkockáztathattuk, hogy sajátos stílus- és kézjegyekről beszélhessünk vele kapcsolatban. Valamiféle csendes, visszafogott és -fojtott líraiság, a karaktereinek sorsával kapcsolatos „mélyen emberi” viszonyulásmód, némi társadalmi érzékenységgel elegyítve, amely azonban sosem fedi el az egyéni drámák egyszeri és megismételhetetlen mivoltát – ilyenszerű összetevőkből áll össze az „Uberto Pasolini-koktél”, és ezt erősíti 2020-as, Az örökbeadás (Nowhere Special) című munkája is. Témái néha szó szerint az utcán hevernek: a Machant és Az örökbeadást is egy-egy újsághír ihlette, szerzőnk pedig poétikus hangoltsággal itatta át a száraz tényközlés rögvalóságát. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
„Csak múlna már el, nem is én vagyok ez már” – ezt a Kispál és a Borz idézetet választotta címének az a február 6-án a Tokaj Art Wine Galériában megnyílt kiállítás, melynek keretében hét női alkotó mutatja meg, hogy hányféleképpen tud fájni a külvilág agresszivitása. Honnan jött a kiállítás ötlete? A tavalyi tállyai művésztelep témája a diszkrimináció volt, és ennek apropóján keresett meg Berger Anna, a művésztelep és a hozzá tartozó galéria vezetője, hogy csináljunk egy kiállítást a női bántalmazásról. Úgy gondoltam, érdemes a témát kicsit szélesebbre nyitni, és a konkrét abúzuson túllépve a sérülékenységről, sebezhetőségről beszélni. A bántás, sebzés egy erőszakos gesztusként van jelen ebben a koncepcióban, mint egy központi motívum, amely végigvonul a kiállított műveken. Sok olyan esemény ér minket kívülről, amely sebeket ejt rajtunk. Ennek azonban a drámán túl lehet egyfajta pozitív üzenete is: amikor a sebeket begyógyítjuk vagy begyógyulnak, akkor erősebben kerülünk ki a helyzetből. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Édesapja gimnáziumi visszaemlékezései indították el benne az ötletet, hogy a sorsdöntő ’68-as eseményekről, az akkori fiatalok életéről írjon. Ultramarin című regényének számos vicces vagy éppen megható történése származik családi legendáriumokból. A konkrét történelmi cselekményeket, morális kérdéseket is taglaló kötet egy szerelem és egy barátság története is, de fejlődésregényként és egy meghatározó korszak lenyomataként is olvasható. A szerzővel, Finy Petrával beszélgettünk. Az 1968-ban érettségi előtt álló fiatalokról az édesapjától tud sokat, a maiakról pedig az egyik lányától. Milyen különbségeket és hasonlóságokat lát a mostani és az akkori 17-18 évesek között? Az alapattitűd nem változott: akkor és most is a fiatalok feladata, hogy a saját identitásukat, önmagukat megtalálják, megkonstruálják, addig feszegessék a határokat a szüleiknél, amíg ez lehetséges. A szülői reakció nagyban különbözik: támogatják-e ebben őket, vagy sem. A családi örökség is eltérő, de leginkább a politikai, gazdasági és kulturális környezet. Látszólag most óriási szabadságban és a lehetőségek világában élünk. A ’68-asok szegényebb helyzetből indultak, de apámmal és több évfolyamtársával is beszélgetve azt érzem, hogy lelki értelemben gazdagabb világban éltek, több volt a lehetőségük, dacára annak, hogy az egy konformistább világ volt, ami próbálta ledarálni az embereket. Hiába van ma rengeteg lehetőség, nem igazán élnek velük. A szeretethiány és a megfelelési kényszer miatt sokkal inkább megalkuvóbbak, mint az apám korosztálya volt ilyen idősen. Az a lázadás, az állandó kérdésfelvetés, hogy elgondolkodnak a körülöttük lévő dolgokon, most kevésbé érezhető. Tovább a nepszava.hu cikkére >>>
Steven Soderbergh formai játéka minden bizonnyal elborzasztja majd azokat, akik a marketing alapján egy plázahorrorra számítanak, viszont bőven ad muníciót azoknak, akik a különleges megoldások mögött látni akarják a szétbomló család tragédiáját és a rendező társadalmi analízisét is. Enyhén spoileres kritika. Nem igazán készült az elmúlt évtizedekben olyan filmtörténeti könyv, ami Soderbergh 1989-es Szex, hazugság, videó című filmjét ne tartaná korszakalkotó műnek. Az akkor mindössze 26 éves rendező első egészestés munkája valódi revelációnak számított a témaválasztása (a széthulló kapcsolatok mellett hangsúlyozottan a női szexualitás), illetve elsősorban a médiumra való reflektálása miatt (az egyik főszereplő videóra veszi, ahogy nők a saját szexuális vágyaikról mesélnek). Tovább a kulter.hu cikkére >>>
Lawrence Lessig Remix(1) című könyvében rámutat arra, hogy a képek, a videók és a zene az Internet és a közösségi média elterjedésének következtében ugyanolyan szerepet töltenek be ma, mint korábban az írás. A felhasználók más és más kontextusban(2) adják közre, és tetszőlegesen módosítják, utalnak rá, mintegy „idézetként” használják, úgy remixelik a különböző médiákon terjesztett kultúra darabjait, mint a szakács a fűszereket annak érdekében, hogy valami újat hozzon létre.(3) Ezek a kevert intermediális tartalmak olyan mértékben váltják fel az írást, hogy Lessig szerint ez utóbbi hasonló pozícióba került, mint a középkorban a latin, és szinte már csak az elit használja kommunikációra.(4) A digitális forradalom és a Photoshop elterjedése óta az ifjúsági és gyermekirodalomban is találkozhatunk ezzel a jelenséggel, beszkennelt vagy lefotózott tárgyak, textúrás papírok, szövetek képét kombinálják rétegként a digitális vagy bedigitalizált kézi rajzzal. A jelen cikkben a rajzok és fényképek kombinációjával elkészített illusztrációk kapcsán igyekszünk rámutatni a fotográfiák megváltozott státuszára az ifjúsági és gyermekirodalomban, amihez Pap Kata 0–2 éveseknek készült képeskönyveit tekintjük át. Tovább a kepiras.com cikkére >>>
Nem sokkal 77. születésnapja előtt, 2025. február 28-án elhunyt Fecske Csaba, József Attila-díjas költő, meseíró, publicista, közölte a hírt költőtársa és barátja, Vass Tibor. Fecske Csaba 1948. március 10-én született a Borsod megyei Szögligeten, 1962-ben költözött Miskolcra. Huszonnégy évig dolgozott a Kohászati Gyárépítő Vállalatnál különböző beosztásokban, eredeti foglalkozása öntőipari technikus. Szabó Lőrinc-, Pro Literatura-, József Attila- és Utassy József-díjas költő, író, publicista, meseíró. Tovább a litera.hu cikkére >>>
A Városmajor 48 Alapítvány februári író-olvasó találkozóján Károlyi Csaba az elmúlt év végén kisdíjjal kitüntetett Bakos Gyöngyivel beszélgetett döntésképtelenségről, férfi és női narrációról, valamint a referenciális olvasás görbe tükréről. Az esemény helyszíne ismét az Art Department volt, ahol február 15-ig megtekinthető volt Tandori Dezső képzőművészeti alkotásaiból készült kiállítás, A feltételes megálló. Bakos Gyöngyi bevallotta, hogy nagy tervei közé tartozik az összes Tandori-könyv beszerzése, mivel óriási hatással voltak rá a szerző saját írásai, illetve fordításai is, például a Beckett-drámáké. „Február 13 a halálának évfordulója. Egyfelől megkerülhetetlen, de kicsit marginális is, valahogy a kettő együtt. Óriási életmű, nehéz megfogni, átlátni, nehéz őt olvasni is, de érdemes.” Tovább a litera.hu cikkére >>> 
|
.jpg)
