Videó

A Pécs 8 csatorna videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 

Nemes Csaba nemzetközi szinten is izgalmas festő, a párizsi Pompidou-ban, a bécsi Albertinában, vagy a krakkói Mocakban is vannak kiállított munkái, és más közgyűjteményekben is szerepelnek.

Nemes Csaba: Alakváltás című kiállítása a pécsi M21 Galériában látható, amely a Zsolnay Negyed kortársművészeti kiállítótere, impozáns méreteivel unikális helyszínt kínál a kortárs tárlatoknak. Nemes Csaba kiállításának kurátora Petrányi Zsolt művészettörténész volt, ám 2021. november 11-én Sasvári Edit művészettörténész vezetésével nézhették meg az érdeklődők Nemes Csaba életműkiállítását, amely november végéig látható.

„Nagyon megváltozott a képzőművészeti szcéna helyzete” – mondta Sasvári Edit, akivel a tárlatvezetése után ültünk le beszélgetni – „egyre nagyobb szerepet játszanak a vidéki helyszínek.” A Paksi Képtár erős presztízzsel bír, ahogy a dunaújvárosi ICA is, és a pécsi kiállítótermek mindig is komoly státusszal rendelkeztek. Ma egy művésznek kevés lehetősége adódik arra, hogy életműkiállítást csináljon, az M21 tere ezt is megengedi. A tér adottságai lehetőséget nyújtanak arra, hogy a kiállításon belül szemléletessé váljanak az életmű különböző szálai közötti összefüggések.

Tovább a librarius.hu cikkére>>> 

 

 

 

A Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) online megtartott 2021. évi tagválasztásának eredményeként négy fővel bővül a testület. A tagok döntésével az alábbi alkotók válnak a DIA új tagjává: Kemény István, Király László, Márton László, Végel László.

„Kemény István nemzedékének egyik legfontosabb, legnagyobb hatású költője. Az Erdélyben élő Király László költőként és prózaíróként is egyik legnépszerűbb, úttörő és példaadó alakja az elmúlt évtizedek határon túli magyar irodalmának. Márton László prózaírói, drámaírói és műfordítói életműve pontos, filozófiai irányultságú írásaival a mai magyar irodalom legjelentősebb és legolvasottabb teljesítményei közé tartozik. Az újvidéki Végel László az emberi lét alapkérdéseit és a kisebbségi létet elemző műveivel vált az elmúlt fél évszázad irodalmának meghatározó alkotójává” – olvasható a DIA hírében.

Tovább a litera.hu cikkére >>>

 

 

Mintha örök alkotótársával, Vati Tamással ars poeticának, (korai) búcsúdalnak is szánták volna az előadást. 

A Bohóc kerestetik Matei Vişniec azonos című drámája alapján készült. A román-francia szerző darabját játszották már Magyarországon, 2018-ban a Nyitott Kör Egyesület mutatta be Valcz Péter rendezésében, Tömöri Péter fordításában. A Bozsik Yvette Társulat színlapján azonban nem kellett fordítót feltüntetni, hiszen az előadásban egyetlen mondat hangzik el, valószínűleg az sem a darabból.

Tovább a tanckritika.hu cikkére >>> 

 

Denigova (eredeti nevén Denisa Štefanigová) cseh kortárs művész organikus formái, nyers színvilága és lírai gondolkodásmódja emberi kapcsolatokban rejlő érzéseket jelenítenek meg, melyek sokfélesége széles szórást mutat. Leginkább a kék-piros színek pólusa fejezi ki a vágy, csábítás, remény, naivitás, csalódás és fájdalom vizuális formáit. Képei személyes élményeken alapulnak: szerelmi kapcsolatokban szerzett tapasztalatok, saját szexualitásának keresése inspirációs forrásként működnek, mindezek univerzálissá tétele pedig állandó kihívás számára.

A hagyományos festészeti technikákat és anyagokat különféle felületeken alkalmazza, így gyakran előfordul, hogy funkciójuktól és minőségüktől eltérő anyagok alakulnak vászonná, mint például a textil legkülönbözőbb formái, a krepp papír, vagy akár a legegyszerűbb, boltokban kapható színes anyag. Kísérletező kedve a médiumhasználatra is kiterjed. 

Tovább a prae.hu cikkére >>>

 

Abafáy-Deák Csillag új kisprózakötete jó példa arra, hogy mennyit hozzá tudnak adni egymás értékéhez a kisepikai villanások, ha van egy ívük, amelyre épülnek, egy kontextusuk, amelyben megszólalnak, amelyben párbeszédbe lépnek egymással. Vagyis kisprózakötet (a szerkesztő, Bene Zoltán szóhasználatával: kurtanovellák) esetében sem árt, ha a szerző nem csupán beleszuszakolja írásait, hanem van egy koncepció, tematikus, motivikus, stiláris kohézió.

E rövid írásokat tehát flash-prózának lehetne kategorizálni, és valóban, gyakorta csupán egy-egy jelenet, élethelyzet van felvillantva, az sem ritka azonban, hogy a balladisztikus, szikár, tömör formát továbbra is megtartva egy-egy komplett élettörténetet kapjunk kimerevítve – s ha már a fénycsóva metaforánál maradunk, akkor ez már nem villanás, hanem hosszúfénnyel pásztázás. Gondolok például a Madárinfluenza című írásra, amely szűk két oldalban az anya fattyúságát s lánya ebből fakadó traumatizáltságát, szerelmi boldogságra képtelenségét tárgyalja: a téma regénybe kívánkozna.

 

Tovább a helikon.ro cikkére >>>

 

A horror rajongójaként nagyon vártam Bergendy Péter filmjét, a Post Mortemet, hiszen számos olyan motívumot harangozott be a trailer, amely garantálta az izgalmas mozit: az első világháború és az azt követő spanyolnátha-járvány történeti kontextusa, a század eleji spiritizmus hangulatának felidézése vagy a post mortem fotográfia szerepeltetése. Spoileres elemzés következik!

A sors fintora, hogy pont egy újabb világjárvány miatt hevert dobozban körülbelül egy évet a film, amelyet október végén mutattak be a magyar mozik. Ezért is alakult úgy, hogy a film a hazai premier előtt nyert díjakat, például a Magyar Mozgókép Fesztiválon vagy a Toronto After Dark fesztiválon, s a bemutatóra már ismert tény volt, hogy ezt az alkotást jelöljük az Oscar-díjra a legjobb nemzetközi film kategóriában. Az időzítés szerencsés volt tehát, hiszen halloween és mindenszentek környékén többen fogékonyabbak a horror és a thriller műfajára, bár a dömpingben nehezebb kitűnni saját hanggal és egyedi látásmóddal.

Tovább a kulter.hu cikkére >>>

 

Nem lehet pontosan tudni, hogy meddig tartanak a diktatúrák. A kommunista elnyomás toxikus szennyeződése generációkon keresztül szivárog. Nicolae Ceaușescu Romániája évtizedek alatt sem tűnt el teljesen, a múltat családon belül csendben hordozott traumák tartják életben. Ezt a leginkább azoktól lehet megtudni, akik ráadásul ott sem voltak.

 

Bede Kincső valamivel több mint öt évvel a 1989-es forradalom után született a székelyföldi Kovásznán. Ennyi idő történelmi léptékben a gyógyulásra sosem volt elég. A MOME frissen végzett fotóművészének diplomamunkáján is látszik, hogy a traumák feldolgozása a következő generációkra maradt.A Három színt ismerek a világon cím a román himnusz első sora, azé a Romániáé, amely rendesen meggyötörte az ott élő magyarokat. Talán ez az egyik fő oka, hogy a romániai diktatúra alatt indulattal elnyomott magyarok megtanultak nem beszélni arról, ami fáj. De ahogy akkor nem mertek nyilvánosan megszólalni, úgy megszokták, hogy otthon sem beszélik ki magukból a bajaikat.

Tovább a telex.hu cikkére >>>

 

 

A magyar irodalmi élet egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező szakmai elismerésében részesült Solymosi Bálint, Zádor Éva és Gács Anna. A Déry Tibor özvegyének végakarata alapján létrehozott díj az irodalmi élet kimagasló alkotóit jutalmazza. A kitüntetést az Artisjus székházában adták át november 15-én.

A díj Déry Tibor özvegyének végakarata alapján jött létre, aki vagyonával az irodalmi élet kimagasló alkotóinak munkásságát kívánta támogatni. A pénzjutalommal járó kitüntetés forrása a Déry-hagyaték, beleértve a Déry-művek után keletkező jogdíjak összegét is. Az elismerés egyúttal Déry Tibornak is emléket állít, akinek idén ünnepeltük 127. születési évfordulóját.

Tovább a litera.hu cikkére >>>

 

Gyerekek játszanak, az egyik kiveri a másik két fogát. Hétköznapi játszótéri eset. A szülők összeülnek, hogy kulturáltan megbeszéljék a történteket. A végére azonban kiderül, ők sem jobbak, mint a gyerekeik. Az öldöklés istene senkit sem kímél.

Két házaspár, két társadalmi osztály találkozása jelenik meg a Szolnoki Szigligeti Színház Színműhelyének színpadán. A Yasmina Reza Az öldöklés Istene című színművének előadásán Véronique Houllié (Radó Denise) és Michel Houllié (Molnár László) az áldozat szülei, az alsó középosztályt képviselik, Annette Reille (Molnár Nikolett) és Alain Reille (Barabás Botond) az elkövető szülei, a felső középosztályt. A humor forrása egyrészt a két réteg ütköztetése, másrészt az, hogy tulajdonképpen egyik sem különb a másiknál. Az öldöklés istene senkit sem kímél; előbújik a nejlonharisnyák meg az Armani öltönyök mögül is.

Tovább az orszagut.com cikkére >>>

 


Lonovics László: Fénydimenziók V.
2018, számítógépes grafika

A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum kiállítóterei felé közeledve, (ahol három kiállító: Gnandt János, Lonovics László és Széri-Varga Géza művei láthatók) arra gondoltam, vajon Lonovics László, akinek egyéni kiállítását Budapesten hat évvel ezelőtt láttam és írtam is róla, most, egy ilyen kiemelt helyszínen, milyen meglepetéssel szolgál. Nem csalódtam. Mintha nem is egy múzeumba, hanem akár egy templom szentélyébe léptem volna be.

Mégis éreztem szerves kapcsolódását a korábbi kiállításhoz, ahol az őszi táj sötétebb színeit láthattuk, a természet pulzálását, a kőzetciklus rétegeit, a földfelszíni gyűrődéseket, a megfagyott föld fölengedését. Átformálta a teret, személyes élménnyé, szinte a természet fakszimiléjét kínálva a látogatóknak.

Tovább a barkaonline.hu cikkére >>>

 

A teológuskunt és íróként is tevékenykedő Miklya Luzsányi Mónika új könyvében úgy mutatja be az ismert biblia szereplőket és történetüket, hogy azokkal a mai kor gyermekei a lehető legkönnyebben tudnak azonosulni (a könyvről itt olvashat bővebben). A képregények szuperhőseit megszégyenítő módon küzdenek és használják nem mindennapi erejüket. A hit kialakíthatóságáról és a régi történetek mai befogadhatóságáról beszélgettünk.

A könyv ismertetőjében a több ezer éves bibliai szereplőket a modern szuperhősökhöz viszonyítja. Miért tartotta fontosnak ezt a párhuzamot kiemelni?

Mert a mai mércével mérve, illetve a mai szóhasználattal valóban szuperhősök voltak. Mózesnek, Sámsonnak, Gedeonnak vagy akár Dávidnak is olyan kalandos élete volt, hogy egy kis dizájnolással simán lehetne ebből akciófilmet készíteni. De nyilvánvaló, hogy ha másmilyen kultúrában élnénk, akkor eszembe se jutott volna a szuperhősködés.

Tovább a konyvterasz.hu cikkére >>>

 

Belváros, itt aztán nem tudják, mitől döglik a légy” – Szív Ernő tárcasorozatának újabb darabja.

Az élet ilyen – mondta egy férfi a telefonba, volt benne némi rezignáció. Mintha azt mondaná, fogadd el. Nincs mit tenni. Ez van, kész passz. Jól öltözött volt, vékony tag, farmerben, yalekék ingben, fehér vászoncipőben. Én meg éppen azon gondolkodtam a lottózó előtt, hogy egy város az soha nem egy város. Magyar viszonylatban semmiképpen sem. De még a falu is. Alvég, felvég, pápisták, reformátusok, ja meg a zsidók része. Ja, meg a cigánytelep. Kertváros. Gyártelep. Dombos rész, sík terület, a folyópart.

Tovább a jelenkor.net cikkére >>>

 

A Hadik Kávéház visszaidézi azt a korszakot, amikor a művészeknek törzshelyük volt egy-egy kávéház. Ott alkottak, éltek társas életet, ettek-ittak, gyakori csórókként ott volt hitelük, vagy éppen friss versek, novellák kéziratával fizettek a főúrnak.

Igen szemléletesen írja le Déry Tibor, milyennek látta a Hadikot, amikor először járt ott. „…Kezdetben bambán hallgattam, bámészkodtam. Emberek jöttek-mentek, senkit sem ismertem, a legtöbb belépve nem is köszönt, mintha öröktől fogva s az idő végéig ott ülne az örök asztalnál, amelyet a pincérek egy pótasztallal toldottak meg. Még jóformán le sem ültek, s már folytatták a társalgást, a soron lévő pletykát, megszólást, ugratást, tréfát, folytatták a nevetést is, mely még bejövetelük előtt kezdődött. Valamennyien együtt egy nagy hangszer voltak, melyen a Hadik szelleme játszott.”

Tovább az art7.hu cikkére >>>

 

Arra gyakrabban adódnak példák, hogy az alkotóművészek hosszabb-rövidebb ideig közösségre lépnek, mintegy jelezve: céljaik valamelyest vagy jobbára azonosak, hasonlóak. Miként arra is, hogy az alkotóművészek alkalmi szövetsége egy-egy mű létrehozására irányul. Hogy ez időben tartósan fennálljon, hogy a közös munka szándéka mindegyre megújuljon – az mindenképpen rendhagyó. Kiváltképpen tiszteletre méltó egy olyan vállalkozás, amelynek időformátuma negyedszádos, miként a Magyar Kárpitművészek Egyesületének fennállása. E jeles évfordulón a műtárgyra szövetkezés, az egymásba fogódzás és egymásra hagyatkozás közös eredményeit mutatja be kiállításuk: tíz impozáns méretű, a szemnek és az értelemnek egyaránt élményt nyújtó falikárpitot.

Tovább az mma.hu cikkére >>>

 

A dél-afrikai író és drámaíró, Damon Galgut nyerte a Booker-díjat. A nyertest Gyuris Kata mutatja be és helyezi kontextusba.

Úgy tűnik, hogy 2021 tényleg az afrikai irodalom éve lesz: a zanzibári születésű Abdulrazak Gurnah irodalmi Nobel-díja után a Goncourt-díjat a szenegáli Mohamed Mbougar Sarr, a Booker-díjat pedig a dél-afrikai Damon Galgut nyerte. Gurnah-val és Sarral ellentétben Galgut nem a szinte teljes ismeretlenségből robbant be a köztudatba: a nyolcvanas évek óta alkotó szerző Dél-Afrika egyik legismertebb kortárs írója. Nem most először került a Booker-díj közelébe se: The Good Doctor című regénye 2003-ban került rá a Booker rövidlistájára, In a Strange Room című könyve pedig 2010-ben. Így Nadine Gordimer és J. M. Coetzee után ő a harmadik dél-afrikai szerző, aki a rangos irodalmi díjban részesült.

Tovább a 1749.hu cikkére >>>

 

Pap Dávid a budapesti underground zenei élet egyik legfontosabb háttéralakja.  Koncerteket szervez, hangosít, dokumentál, mobilstúdiót épít, emellett rádióműsora van és lemezkiadót is csinál. 

PRAE.HU: Hogyan kezdtél lemezeket gyűjteni? 

Ötévesen örököltem meg apám kazettagyűjteményét – Bowie, Európa Kiadó, Velvet Underground stb., úgyhogy már egészen kis korom óta aktív zenehallgató vagyok. Tizenöt éves voltam, amikor a Tiloshoz kerültem. A Berzsenyi Gimnáziumban csináltunk iskolarádiót, és a szünetekben Sonic Youth-t és Josh Winket játszottam. Palotai Zsolt (1991-től a Tilos Rádió zenei főszerkesztője – a szerk.) ötlete volt, hogy lehetne egy gimnazista műsor a Tilosban, és egy iskolatársammal rögtön kaptunk is az alkalmon. Hajnali 6-7-ig tartott; hatalmas élmény volt, hogy az iskolakezdés előtt játszhattam azokat a zenéket egy rádióban, amiket szerettem; John Coltrane-t, Mano Negrát stb. Abból a műsorból lett a Hajnali Dzsihád, aminek részben a tagjaiból alakult később a Matula Magazin.

Tovább a prae.hu cikkére >>>

 

Nemes Csaba képzőművészeti tevékenységének három évtizedét áttekintő – elsősorban festészeti, ugyanakkor konceptuális és részben társadalomkritikai fókuszú – kiállítása a pécsi m21 Galéria monumentális tereiben került megrendezésre. A térből is fakadó befogadói léptékváltás során in medias res a legújabb művekkel szembesülünk. A nyitóteremben a fekete és fehér festékanyag konfliktusokkal teli találkozásának igézetében megkonstruált festményciklus absztrakt felvonása kapott helyet. A nagy méretű kompozíciókra pillantva eszünkbe juthat az a transzformáció, ahogyan egy koloritja által zizegő mű olykor magára ölti a fekete-fehér reprodukció tónusgazdagságát: mintha a szürkeskála színrevitelén keresztül a művész egy képet megelőző történeti dimenziót idézne meg.

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 

 

 

ugyanazok a férfi színészek játsszák a brutális fuharosokat, mint a lányokat, akiket a fuharosok megerőszakolnak.

Vajda Gergely zeneszerzőtől tudhatjuk, hogy az est kiindulópontja az általa koncertként már tavaly színpadra állított Fuharosok volt. Mivel a körülbelül egyórás mű a konzervatívabb műsorpolitikák logikája alapján önmagában nem állja meg a helyét, szükség lett egy darabra, amely erre az estére (vagy többre, de innen kezdve akár örökre) társul szegődik Esterházy Péter és Vajda operájához. Így került képbe George Benjamin egyfelvonásosa, amely formai és tartalmi hasonlósága révén olyan benyomást kelt, mintha kistestvére lenne a Fuharosoknak. (Mivel a cikk szerzője kevéssé járatos a zenében, az összevetésben a zenei anyag kvalitása nem szerepel.) Ezzel együtt a Liszt Ünnep e két darabból álló estje kifejezetten igényes szórakozást nyújt: az értelmet és az érzelmeket egyaránt hathatósan megmozgatja.

Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>

 

Műhelymunka, Kormos István, üvegplafon. A ma hatvanéves Kemény Istvánt Fekete Richárd kérdezte.

50. születésnapod alkalmából komoly ünnepség volt a PIM-ben, a Magvető ekkor jelentette meg az összegyűjtött verseidet. 60. születésnapodon Állástalan táncos címmel – az előző gyűjteményes kötetre utalva – ismét könyvvel köszönt a kiadód. Milyen a viszonyod ezekhez a kerek évfordulókhoz?

Hát talán nem meglepő, hogy ambivalens. Örülök, sőt, talán az se túlzás, boldogsággal tölt el, hogy az én születésnapomat ünneplik ennyien és ilyen szeretettel, csak sajnos nem vagyok ideális ünnepelt, aki fürdik a szeretetben, és közben szellemes, megható és retorikailag is értékelhető beszédet rögtönöz. Magyarán: szorongok. Szorongtam tíz éve is, és most is. És öregedni se szeretek, persze. Illetve nem is annyira persze: tudom, hogy vannak, akik ezt is képesek kalandnak és tapasztalatnak tekinteni. Én nem. 

Tovább a jelenkor.net cikkére >>>

 

Akkor lesz igazán jó egy előadás, ha nincs véletlen. Régen, azt hiszem, erre sokkal jobban odafigyeltek – meséli Horváth István operaénekes, aki a Szegedi Nemzeti Színházban Rodolfo szerepét énekli a Bohéméletben.

A Baranya megyei Véménden nőtt föl, de iskoláit jórészt Pécsett járta, itt szerzett énekesi diplomát Bukszár Márta osztályában, aki a mai napig a mestere. Felesége Kriszta Kinga szintén operaénekes. A Pécsi Nemzeti Színházban kezdett énekelni és itt köteleződött el az opera műfajával. Pécs mellett Miskolcon és Szegeden kapta első főszerepeit, 2010 óta énekel rendszeresen a Magyar Állami Operaházban. Abban azonban, hogy oda meghívták Horváth István operaénekest, mondhatnánk, főszerepet játszott egy szegedi produkció.

 

Engem nagyon jó élmények kapcsolnak Szegedhez! Lényegében itt indult be a pályám. 2010-ben itt énekelhettem el az Ory grófja címszerepét. Nagyon jól sikerült az előadás és nekem is sikerem volt ebben a koloratúrás szólamban.

Tovább a librarius.hu cikkére >>>

 

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal