Videó

A Fefe Szabó csatorna videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

The Vortex Treatment (2023). Felvétel: Ivan Donchev (Veliko Tarnovo)

2023-ban alkotói rezidencia programon vettem részt Bulgáriában. A program során megvalósított művekből két alkalommal egyéni kiállításom is nyílt: Szófiában a Magyar Kulturális intézetben Vortex Dome címmel, annak folytatásaként pedig később Veliko Tarnovóban, a TaM független művészeti egyesület falai között, The Vortex Treatment címmel.

A kiállítás anyaga a klímaváltozást tematizálta, amiben az emberi test egyfajta analógjává vált otthonunknak, a Földnek: testi betegségeket vontam párhuzamba változó bolygónk tüneteivel. A klímaszorongás jelensége is megjelent, illetve az akklimatizációról is szólt a kiállítás, mint egyik lehetséges reakció a problémakötegekre. Videódokumentáció, grafikai sorozatok és performansz jelenetek meséltek a kiállítás témáiról.

Tovább a prae.hu cikkére >>>

 

Pattanásig feszülő figyelme mindenre kiterjed, mindent befogad és átszűr magán, bizonyítva valóság és alkotás oda-vissza érvényes kapcsolatát: a művészet táplálkozhat a leghétköznapibból. – A Büszkeség és balítélet pályázatunkra érkezett, közlésre javasolt szövegek közül László Zsuzsa kritikáját olvashatják Falcsik Mari Azt hittem című kötetéről.

Szemközt az elmúlással egy lassan, soronként kibontakozó alak lépked hangtalan. Majd hirtelen megáll, hátranéz, látja a maga mögött hagyott nyomokat, melyek néhol erős kontúrok, máshol pedig csak alig kivehető körvonalak. Száját szóra nyitja, de csak két hang- benne egy élet tapasztalataival, fájdalmaival, veszteségeivel, a múltbeli eseményekkel szembeni apologetikával, s az emlékek édes-keserű ízével- gördül le ajkairól: azt hittem…Majd lassan továbbindul, kitárva szárnyait. Falcsik Mari legújabb verseskötete vissza-, előre- és odafordulások révén alkot egységes poétikát, melyben a remény, szabadság, újrakezdés és emlékezés amorfan gomolygó érzéseit ragadja meg s önti őket tiszta formába, így téve mások számára is láthatóvá és befogadhatóvá őket.

Tovább a litera.hu cikkére >>>

 


Fotók: Berecz Valter

A kritika már a salzburgi bemutató után is megosztott volt Guth rendezésével kapcsolatban, amely nem teljesen a mozarti opera történetét állította színpadra, hanem egy lényegesen megváltoztatott cselekményt adott közre.

Van valami emberfeletti az önazonosan erkölcstelen Don Giovanni történetében. A dacoló bűnös, aki az utolsó pillanatig tudatosan emeli a tétet, végül a számára megfelelő súlycsoportban lévő hatalommal, a túlvilágival találja szemben magát. Végítéletének órájában vakmerőn belecsap a temetőt járt lidérc tenyerébe, s e kézfogás – életéért érdemelt büntetéseként – lehúzza az alvilágba, amivel visszaáll a morális rend uralma. A bűnbánatot nem ismerő Don Giovanni, azaz Don Juan a dél-spanyol nemes, a legendás nőcsábász tetteit a nézők feltehetően Tirso de Molina művében, 1630 körül láthatták először színpadon, míg aztán számos irodalmi változat után Lorenzo da Ponte megírta azt a librettót, amely jelentősen hozzájárult az 1787-es prágai Mozart-premier sikeréhez.

Tovább az art7.hu cikkére >>>

 

 

Migránsok sétálnak át a Darién szakadékon Kolumbiából Panamába, hogy eljussanak az Egyesült Államokba, 2023. május 9-én, kedden. (AP Photo/Ivan Valencia)

A Pulitzer-díj az egyik legrangosabb amerikai szakmai kitüntetés, melyben a nyomtatott és online újságírásban, valamint az irodalomban, zenében, s egyéb művészeti ágakban elismerésre méltó alkotók részesülnek évről évre. A makói születésű amerikai újságíró és sajtómágnás Joseph Pulitzer (Pulitzer József, Makó, 1847. április 10. – Charleston (Dél-Karolina, USA), 1911. október 29.) hagyatékából létrehozott kitüntetést a Columbia Egyetem újságírói kara (Columbia University Graduate School of Journalism) adja ki 1917. június 4. óta.

A fotográfia műfajában 1942-től osztanak díjakat. 1967-ig Pulitzer Prize for Photography (Pulitzer-díj fényképezésért) kategóriában tüntettek ki alkotókat, 1968-tól pedig két külön díjat osztottak: Pulitzer Prize for Feature Photography (kiemelkedő fekete-fehér vagy színes fotó, fotósorozat vagy fotóalbum egy jelenségről), illetve Pulitzer Prize for Spot News Photography. 2000-től Pulitzer Prize for Breaking News Photography néven került kiosztásra híreseményről készített kiemelkedő fekete-fehér vagy színes fotóért, fotósorozatért vagy fotóalbumért. A 2024-es Pulitzer-díjat május 9-én hirdették ki: az Associated Press fotóstábja a Feature Photography kategóriában, míg a Reuters fotóstábja a Breaking News Photography kategóriában nyerte el az elismerést.

Tovább a punkt.hu cikkére >>>

 

Paul Auster sok évtizedes pályafutásának számos mérföldköve rég elérhető magyarul - az abszolút kezdet, A magány feltalálása viszont csak nemrég jutott el a magyar olvasóhoz a 21. Század Kiadó életműkiadása révén. De milyen volt a korai Auster? A nagyszerű Csuhai István megalitikus 1749-debütjéből kiderül!

Fejben már ennek az ismertetésnek a kezdő mondatait fogalmazgattam, amikor dolgom akadt az 1967-ben született svéd írónő, Ia Genberg nemrég a Jelenkor Kiadónál Petrikovics Edit fordításában megjelent, Részletek című regényével. E négy, egymáshoz lazán kapcsolódó fejezetből álló könyv első fejezetében a főhős huszonéves korában ideálisan beteljesedő és öröknek érzett szerelmet érez egyetemi csoporttársa, Johanna iránt, aki figyelmes segítséget nyújt neki legelső irodalmi próbálkozásaiban. 

Tovább a 1749.hu cikkére  >>>

 


Szinetár Miklós (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

Rendezőkkel előfordul, hogy pályafutásuk során többször is színpadra állítanak egy-egy darabot, főleg, ha remekművekkel és személyes kedvenceikkel tehetik. Az viszont abszolúte egyedülálló, ami Szinetár Miklóssal történt, aki hét évtized elteltével foglalkozik ismét Auber Fra Diavolo című operájával. Ez pedig jó alkalom, hogy visszatekintsünk operai pályafutásának kezdetére.

A Fra Diavolo volt az első rendezése. Hogyan találkozott ezzel a darabbal?  

A Magyar Állami Operaházba 1951-ben kerültem be. Oláh Gusztáv tanítványa voltam a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és egy belső intézményi elhatározás nyomán akkor jelöltek először ösztöndíjasokat az OPERÁ-ba. Négy fiatalt szerződtettek ebben a formában, három énekest: Melis Györgyöt, Házy Erzsébetet és Gáncs Editet, rendezőként pedig – Oláh Gusztáv javaslatára – engem. A főiskola mellett így két éven át az Operaházban dolgoztam mint Mikó András és Oláh Gusztáv segédrendezője. Egyebek mellett A sevillai borbély, az Aida és a Così fan tutte színpadra állításában működtem közre. A főiskola elvégzése után az Operettszínházba szerződtem, de a kapcsolatom továbbra is megmaradt az OPERÁ-val.

Tovább a fidelio.hu cikkére >>>

 


Fridvalszki Márk: Groove on, 2024, pigment transzfer, akril, vászon, 100 x 75 cm; Reaching the Higher State of Consciousness, 2023, pigment transzfer, akril, vászon, 180 x 130 cm; Untitled (UFO, G. Adamski, 1951), 2023, pigment transzfer, akril, vászon, 180 x 130 cm. Vintage Galéria, Budapest. Fotó: Regős Benedek

Több mint szimbolikus, hogy a hatvanas évek legismertebb és legikonikusabb minimalista szobra, illetve land art munkája minden bizonnyal egy olyan objektum, amely hivatalosan nem is műalkotás, illetve nem is emberi kéz hozta létre. E tiszta fekete monokróm felületekből álló, minimalista és monumentális téglatest, a Stanley Kubrick rendezte 2001: Űrodüsszeiában megjelenő monolit, miközben a történet szerint egy számunkra érzékelhetetlen, idegen civilizáció artefaktuma, tehát igazából nagyon is ismerős; elvben sok ezeréves, szinte időtlen, egyszerre archaikus és futurisztikus entitásként pedig valójában semmikor sem lett volna olyan időszerű, mint a film bemutatásának évében, 1968-ban. Az a meglepően alultárgyalt körülmény, ahogy Kubrick monolitja a minimalizmus és a land art csúcsán jelenik meg, tökéletesen illeszkedve sok más mellett Anne Truitt, Ronald Bladen, Mary Miss, Tony Smith, vagy a közelmúltban elhunyt Richard Serra nagyléptékű alkotásai közé, azonban nemcsak azért figyelemreméltó, mert így a földönkívüli monolit neoavantgárd alkotásként kereteződik újra, hanem legalább annyira azért is, ahogy Kubrick filmje révén a neoavantgárd UFO-művészetként tűnik fel. 

Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>

 

A fotók forrása a trafo.hu

Itt minden innen van a bizonyosság határán, minden emlékeztet valamire, de mégsem az.

„Egy hely, ahol semmi nincs, de bármi lehetséges.” Így határozzák meg az alkotók a színlapon a címbeli Senkiföldjét. És a Staféta program keretében létrejött előadás kétségkívül kísérletet tesz arra, hogy adjon egy lehetséges választ: mi minden fér bele ebbe a bármibe.

Az előadás két, markánsan elkülönülő részre oszlik. A második fele egy „hagyományos” kortárstánc-előadás, egyre mozgalmasabb szólókkal, kettősökkel és többesekkel, végül vad, trikóletépős kavargással Porteleki Áron fémes, repetitív zenéjére. Az alkotók (akik közösen hozták létre az előadást, külön koreográfust nem tüntettek fel) itt bizonyítják, hogy technikás, jól képzett táncosok. Játszanak a kinttel és a benttel, ami ebben az esetben a függöny két oldalát jelenti, sőt, játszanak magával a függönnyel is: hol igen-igen lassan, hol hirtelen mozdulatokkal tárul és záródik. Van ebben a függönyrángatásban valami szándékolt ügyetlenség is – legalábbis szándékoltnak érződik az előadás más, szintén szándékoltan ügyetlenkére vett részleteivel összecsengve. A második rész erőteljes ellenpontja a cseppet sem hagyományos és nagyon kevéssé dinamikus elsőnek.

Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>

 

Forrás: libri.hu 

Ughy Szabina novelláskötete pátosz nélküli, őszinte vallomás a nőkről, a nőkhöz. Az elbeszélők minden novellában más életkorú és más életkörülmények között élő nők, akiknek a sorsa mégis általános kérdésekre hívja fel a figyelmet. Az elbeszélés részletes és karakterspecifikus, a nevek viszont felcserélhetőek; a történetek magjai olyan alapélményeket és -állapotokat dolgoznak fel, amelyek valamennyi nő életében jelen voltak vagy még mindig jelen vannak. Hogyan törjünk ki egy bántalmazó férfi mellőli átlátszóságunkból, aki csak akkor lát minket, amikor mérges ránk a semmiért? Miért nem látja az értékeinket, amikor azok ott vannak és láthatóak? Vagy az édesanyánk: miért nem látja a törekvéseinket, amikor utolsó napjait vele töltjük? Átnézne rajtunk azért, mert előtte egész életünkben rossz volt a kapcsolatunk? Képtelenség lenne a nem láthatót láthatóvá tenni? Akkor miért igyekszünk még?

Tovább az ujforras.hu cikkére >>>

 

Horváth Florencia és Karádi Gergő (Forrás: Prae) 

Több mint felolvasóest és kevesebb mint színház – vallják a Valójában senki című est megálmodói. Horváth Florencia verseit Karádi Gergő a zene nyelvére fordította, a közös alkotómunka eredményével pedig bejárják az országot Budapesttől Veszprémen át Pécsig. Fehér Enikő interjúja.

PRAE.HU: Kányádi Sándortól idézik sokszor, hogy a vers az, amit mondani kell. Florencia, volt benned közlésvágy, hogy az irodalmi közegen kívül is megoszd a gondolataidat?

Horváth Florencia: Mindig megkapom, hogy mindenütt ott vagyok és mindenütt csinálok valamit. Szerintem a pályakezdés pont erről szól, hogy ott kell lenni és csinálni. Gergővel a Nyolc Ág Művésztáborból ismertük egymást távolról. A tavalyelőtti Művészetek Völgyében kezdtünk gondolkozni egy esten, nem feltétlenül az én szövegeimre épülően. Arra is gondoltunk, hogy hívunk más vendégeket, inkább egy talkshow-szerű esemény legyen. Végül tavaly januárban véglegesedett, hogy jövő tavasszal jelenik meg az első verseskötetem. Addig még bőven van idő, így sokat gondolkodtam, mit kéne csinálnom magammal. Akkor mondtam Gergőnek, hogy legyen a versekből egy est. Azt éreztem, hogy ezt tudom legtöbbet tenni magamért, azért, hogy ez az anyag eljusson minél több emberhez. Szeretném, ha mások kapaszkodót találhatnának benne.

Tovább a prae.hu cikkére >>>

 


Anna Margit A festőnő múzsája

Anna Margit képein ott van az egész élete. Ahogy ő fogalmazta: „én az önéletrajzomat festem, ahelyett, hogy írnám.”

„Vallomás, amire nincs is szükség. Ha képeimet figyelmesen megnézik, megállapíthatják, hogy ez egy keserű életrajz. Születni senki nem születik keserűnek, de azzá válik, ha sorsa olya kemény életet adott, amelyet végigjárni felér egy háborúval.

Bár megkínozva és megtörve, de úgy érzem, hogy győztem, hiszen 75 évet végigharcoltam.

Büntetésnek kaptam a túlélést, megkérgesedett a szívem, nem tud szeretni, örülni, terveim már nincsenek, inkább létezek, mint élet…Hát vagyok, és azzal vigasztalom magamat, hogy semmi nem tart örökké”. Anna Margit, Budapest, 1989 február.

Tovább az art7.hu cikkére >>>

 

J
ack London (kép forrása: Hulton Archive)

 

A legjobb természet

Egyszer meg kellene írni az irodalmi idealizálások történetét. Akikről eddig írtam, Fekete István, Henry Gilbert és most Jack London: mind idealizálnak. De nagyon különbözően. Gilbert többé-kevésbé szellemtelenül, kilóg-a-lóláb-formán, Fekete és London igazi íróként, ám az egyik a magyar falut, a másik az aranyásók Amerikáját idealizálja.

De hát kedves uram, már hogy is állíthat ilyent?! – szegezhetné nekem bárki a kérdést. A Fehér Agyar, melyről itt írni szándékozik, ugyancsak teli van aljas emberekkel, kegyetlenekkel, szívtelenekkel, gyilkosokkal!!!

Igen ám, válaszolnám, de valahogy úgy, mint a klasszikus westernek: nagyon világosan látszik, ki az aljas, ki a kötekedő, ki a bátor és ki az, akinek a szívében szeretet van. Ettől még a Délidő vagy a Hatosfogat is remekmű – ahogy a Fehér Agyar is az.

Tovább az irodalmiszemle.sk cikkére >>>

 

A Végtelen rozsmezők az abortuszfilmek dilemmáit oltja egy női road movie-ba, miközben a szemeink előtt megszülető női sorsközösség éppen néma hadjáratot indít a Franco-diktatúra, illetve az eltévelyedett férfiak ellen.

1971-ben járunk, Spanyolországot Francisco Franco fasiszta diktátor vezeti, María (Janet Novás) pedig – aki másodállásban a falu bábájaként dolgozik – éppen egy nehéz szülést próbál levezényelni. A film nyitánya ilyenképp Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjének közel félórás szülésjelenetét idézi, igaz, lightosabban. Csakhogy hősnőnk, mint valami ősi tudással felvértezett varázsló, nem csak a születés, hanem a halál, pontosabban a nem kívánt élet pillanatait is egyaránt felügyeli és amikor egy fiatal lány azzal a céllal fordul a környék egyetlen ,,beavatottjához’’, hogy segítsen megszakítani a terhességét, végül beadja a derekát. A rozskalászon gombaként megtelepedő fekete mag főzetéből elkészített, már többször is bizonyított ,,abortusztabletta” látszólag működik, másnap azonban holtan találják a lányt. A gyanú egyből Maríára terelődik, de barátnője még épp időben figyelmezteti, sőt, saját, távol élő rokonához irányítva még az ellátásáról is gondoskodik.

Tovább a filmtett.ro cikkére >>>

 


Fotó: orszagut.com

Szabó Eszter Ágnesnek, az április 6-án elhunyt kortárs művésznek tervezett kiállítását a tragédia sem írhatta felül. Nem is lehet múlt időben beszélni róla. Munkásságát a más alkotókkal való együttműködés és a hétköznapok és a művészet közti határ feloldása jellemzi.  

Öt művészeti projektben, Szabó Eszter Ágnes művein és társulásain keresztül mutatja be a csodavárás és a remény aktív és passzív formáit, lehetőségeit. a Csoda című tárlat. A csodára várás hagyományosan passzív életérzés: amikor már nincs mit tenni, csak a csoda segíthet. De segíthetünk-e mi a csodának abban, hogy megtörténjen? Hogyan tudunk művészi eszközökkel részt venni a csodák létrejöttében? Hogyan transzformálódik a művészi aktivitás, jelen esetben a hímzés lehetőséggé, a társadalmi aktivitás és a közösség szervezőerejévé egy várva várt esemény bekövetkeztéig?

Tovább az orszagut.com cikkére >>>

 


Forrás: lira.hu

Felhajtóerő. Szerkesztette Bárány Bence, Élő Csenge Enikő, Jelenkor Kiadó, Budapest, 2023.

Mit akarna egy antológia, ha egy antológia mint olyan akarhatna valamit? Valószínűleg örülne, ha a Vates és a Jelenkor gondozásában jelenne meg. Előbbi az egyik legnagyobb irodalomnépszerűsítéssel (is) foglalkozó projekt, utóbbi pedig a kortárs magyar irodalom jó pár legolvasottabb könyvének kiadója. Látszólag ez a párosítás a népszerűséget és a minőséget is kéne biztosítsa, lehetővé téve az antológiának, hogy széles körben olvasva és szeretve mutogathassa a belé oltott kortárs lírát. Melyik antológia harcolna az ellen, hogy hatására az olvasók észrevegyék, benne vannak ők is a kortárs lírában, s ez az egész könykiadás értük van, azért, hogy találják meg saját felhajtóerejüket? 

A Vates és a Jelenkor közös gondozásában megjelent Felhajtóerőbe nem nemzedéki, hanem konceptuális szempontok szerint kerültek be művek, negyvennyolc költő negyvennyolc verse szerepel a kötetben; hogy szemléltessük az antológia sokszínűségét, megemlíthetjük a benne szereplők közül Áfra Jánost, Biró Krisztiánt, Fekete Vincét, Horváth Benjit, Kemény Zsófit, Locker Dávidot, Nádasdy Ádámot, Peer Krisztiánt, Turi Tímeát vagy például Závada Pétert. 

Tovább a lato.ro cikkére >>>

 


Vagyok, aki vagyok Forrás: varkertbazar.hu

Az újonnan megnyílt YBL6 Művészeti Tér első kiállítása egy eddig kevéssé ismert magángyűjtő, Jáky Balázs több száz darabos kollekciójának reprezentatív válogatása.

A kiállítás címének (Vagyok, aki vagyok) értelmezéséhez a tárlat mottójául választott Korniss Dezső-idézet ad kulcsot: „Az vagyok, aki vagyok, ahonnan jöttem, ahonnan impulzusokat kaptam, tehát a szülőföldem, plusz Európa. A piktúra ezt jelenti számomra, és ez a piktúrám.” Ezt a szemléletet erősítik a bevezetőszövegben Vajda Lajos gondolatai is, aki magyar festőként összekötő kapocs kívánt lenni a nyugati (francia) és a keleti (orosz) művészet között. Valamint így nyer értelmet a bevezető mellé helyezett Vajda-rajz is. A Bálint Endre és Vajda alakját egymásra montírozó kettős portrén a mindkét művész által kedvelt szentendrei motívumok (kereszt, húzós kút, ablakszem) utalnak a baráti viszonyon túlmutató művészetfelfogásbeli azonosságokra. 

Tovább a kulter.hu cikkére >>>

 


Jelenet a „Szegény párák” című filmből Kép forrása: Fórum Hungary

Yorgos Lanthimos abszurd Frankenstein-történetként képzelte újra a Pygmalion-mítoszt, a Szegény párák fantasztikus miliőjének és látványos megoldásainak társadalmi reflexiói mögül mégis hiányzik az a realizmusigény, amely a görög rendező korábbi parabolikus munkáinak mélységét adta.

A történet egy fiatal, terhes nő öngyilkosságával kezdődik, akin később az őrült tudós benyomását keltő orvos, Godwin Baxter (Willem Dafoe) végez különös műtétet. A férfi ugyanis a nő feltámasztása érdekében a még élő magzat agyát ülteti be a halott anya felnőtt testébe. Így a beavatkozás nemcsak biológiai, hanem társadalmi kísérletként is szolgál, hiszen az operáció során megszülető Bella Baxter (Emma Stone) előzetes tapasztalatok és külső befolyások hiányában objektív gyermeki tudatlansággal értelmezheti az őt érő különböző benyomásokat. A kulturális kötöttségek nélkül fejlődő ösztönlény felnövéstörténete olyan, mintha Frankenstein szörnye válna a My Fair Lady főszereplőjévé. Bella szellemi képességei folyamatosan fejlődnek, ahogy személyisége is formálódik újdonsült partnerei mellett utazásai során, a szemén keresztül láttatott világ mégis egyre üresebbnek és egyszerűbbnek érződik.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

 


Fotó: Cseri László

A lépcsők olyan hétköznapi tárgyak, melyek szinte észrevétlenül határozzák meg mindennapjainkat. Cseri László fotóesszéje Pécs város terein és utcáin található terep- és építészeti előlépcsőket mutatja be.

A lépcsők mindig is inspirációt nyújtottak az építészek és művészek számára. Még a legművészibb formákban is felbukkannak: a spirál alakú lépcsők a rejtélyt és a végtelenséget jelképezik, míg a monumentális lépcsősorok hatalmat és méltóságot sugároznak. Az építészeti stílusok és kultúrák változatossága pedig még gazdagabbá teszi a lépcsők világát.

Tovább a jelenkor.net cikkére >>>

 


A Hazai Attila-díj átadása 2024 – Fotó: Déri Miklós

A Futárlíra legnagyobb erénye: a versek nem radírozzák ki azt, ami egyébként is mindenkit körbevesz, aminek az érzékelésétől szabadulni önkéntes vakság, süketség és némaság. Itt a vers ott van, ahol mi vagyunk. – A Hazai Attila irodalmi díjas Borsik Miklóst Vas Máté méltatja. Déri Miklós és Oláh Gergely Máté a díjátadáson készült fotóival közöljük.

„Választunk egy beszédmódot, egy módszert, de nem érezzük, hogy ez a megtalált beszédmód, módszer lenne, talán mi is olyasmit mondanánk, ami a tárgyunk összes pozitív tulajdonságát magán viseli, ugyanakkor nem vers, hanem értelmező magyarázat” – így fogalmaz Borsik Miklós egy 2018-as kerekasztalbeszélgetés során, arra utalva, hogy a „sajátos figyelmet kérő szövegek” esetében a keresésnek kell szentelnünk magunk. Hogy mi a cél? Választani egy beszédmódot, amely a végső, a megtalált. Csakhogy az érzéseink lelepleznek: nincs olyan, hogy végső, ezért keresünk tovább.

Tovább a litera.hu cikkére >>>

 


Fotó: Borbás Betti/Pécsi Balett

Április 29-én a Nemzeti Táncszínházban, gálaest keretében idén is díjazta a Magyar Táncművészek Szövetsége a szakma legjobbjait.

Kovács Zsuzsanna életműdíjat kapott több évtizedes táncművészi, balettmesteri próbavezetői tevékenységéért, aki idén 50. éve áll a táncművészet szolgálatában, a Pécsi Balett és a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum kötelékében. Ma is aktív, a táncművészetért él – ismertette a Pécsi Balett sajtóközleményében.

Tovább a pecsma.hu cikkére >>>

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal