VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Turi Orsolya: Hogyan lesz egy álomból élet? – Ferber Katalin: Életálom
Hogyan lesz egy álomból élet? (Ferber Katalin: Életálom)
A Kalligram Kiadó gondozásában 2015-ben napvilágot látott Az elárult Japán című könyvében Ferber Katalin a magántörténetet egy szélesebb társadalomkritikai (a Japánban tapasztalt idegenség és hazugság) kontextusába helyezi, de a könyv így is erősen személyes jellegű marad. Életálom című regényében radikálisan robbantotta fel a történetet: a múlt emlékeinek keserűségét a jelen tapasztalataival vegyítve oldja fel az elbeszélő. Szerkezetileg három egységre osztható – apuálomra, anyuálomra és énálomra. Minden cím alatt hosszabb lélegzetű történetmondás (elbeszélés) hullámzik, amelynek hangvétele hétköznapi; stílusától idegen a fennköltség. Az így elmondott történetek közötti határt Franyo Aatoth keze munkáját dicsérő illusztrációk jelzik, amelyek – ha jobban belemerülünk a képek vizsgálatába – az emberi lélekben parazitaként élősködő káosz egyfajta reprezentációjául szolgálnak. A regény Szemmelveisz Margit, az egykori minisztériumi titkárság vezetője és Ferber Imre, volt Földművelődésügyi Minisztérium agrárszakértője balul sikerült házasságáról szól; pontosabban: három ember életének alakulását követhetjük végig egy szeretet- és bizalomnélküliségtől terhelt, embertelenségből elégtelen időszakban, a kommunizmus időszakában.
Apuálom – aki a halállal váltotta ki az életet
Az önéletrajzként is olvasható regényben a szeretni és a szeretve lenni érzésnek a keresése képezi a legfontosabb jelentésrétegét az elbeszélésnek: Kati már kislányként érzékeli, hogy az apja számára egy visszavonhatatlan hiba, egy olyan teher, aki, ha ránéz, alkoholista felesége egykori, intelligens lényének egy aprócska másolata; megmásíthatatlan bizonyítéka múltjának. Ferber Imre egy akaratgyenge, halkszavú-udvarias-snájdig-elvtársúriember, a zsidóüldöztetéseket is túlélt férfi volt. Nagy szerelmének – első feleségének – alkoholproblémáit egyszerű módon oldotta meg: ezerkilencszázötvenhatban, a határok megnyitásakor angolosan távozott Amerikába, hogy majd dobozokba és levelekbe csomagolva küldje szíve minden megmaradt szeretetét, helyesbítve: lánya iránt érzett részvétét. Az igazi apaszerephez ugyanis nem tudott felnőni vagy felemelkedni. A pótapa szerepen ezért két férfi osztozott az elbeszélő életében: Gyula, az apai nagyapja, illetve Miklós nagybátyja, aki jó testvérként is helytállt: írni és olvasni tanítgatta a kislány Katit, együtt hódoltak a gyermekkor nyújtotta szabadságnak, majd később, Amerikába költözése után, ha ugyan meglazult is közöttük a kapcsolat, beszélgetőtársa és tanácsadója maradt Katinak. Az elbeszélő apai nagyapjának életén keresztül betekintést kapunk a kommunizmus időszakába – koholt vádakalapján, amely a szabotázs volt, halálbüntetést osztott ki rá a rendszer, majd kegyelem gyanánt életfogytiglanra ítélték. Hét évig ült börtönben, emellett kőbányában is dolgoztatták. A vádak elavulása révén és a rendszer lazulása nyomán a megtört sorsú nagypapa hazamehetett – ám ez a boldogság tiszavirág életűnek bizonyult; hamarosan örök nyugalomra tért. Imrét közhelyes és hiányos apaszerepéből Kati emelte szeretett lénnyé: te az én apukám vagy, biztosan nagyszerű ember, csak még nem volt arra időnk, hogy veled együtt élve ez kiderüljön (Ferber, 2021:18) – a gyermek elbeszélő fejében az álomapa képével azonosítja a disszidáló férfit: egy életen át tartó meddő próbálkozás, hogy igazi apjává váljon. A hiányt csak a férfi halála oldja fel: egy év után, mintha téged láttalak volna Tokió egyik forgalmas utcájában, s akkor értettem meg, milyen fontos voltál nekem. Álomapuból az apukám lettél (Ferber, 2021:79).
Anyuálom – mint Prometheusz a saskeselyűhöz
A gyermek Kati volt Szemmelveisz Margit – a joggal – alkoholista anyaként megbélyegzett nő számára az a görcsös ragaszkodás a múlthoz, amelytől nem tudott szabadulni: az én létezésemben láttad minden rossznak az okát, ami addigi életedben ért, először te menekültél el napokra előlem, aztán tizenévesen már én is tőled (Ferber, 2021:142). Az anya intellektuális tehetsége napról napra tört darabokra részegsége miatt – a valóságnak, magának az életnek a figyelmen kívül hagyási kísérlete volt ez. Margit életének kisiklására és viselkedésének miértjére az asszony múltjából kapunk választ: édesanyja, aki koloncként tekintett két fia mellett harmadik gyermekére és egyetlen leányára, az Isteni Szeretet Leányai zárdába „száműzte” nagynénje, Rózaalbina gondjaira bízva őt. Az akkor tízéves kislány felnőtt nővé cseperedve megtanulja az életbenmaradás egyik alappillérét, az asszimilálódást, hogy hogyan szeressen egy olyan személyt, akit soha életében nem látott: megtanult a zárdai élet szabályai szerint játszani, viszont nem volt egyetlen ember sem, aki valaha elmagyarázta volna neked, hogy önismeret nélkül, önmagad elfogadása nélkül csonka ember maradsz (Ferber, 2021:137). A zárdaévek után, mint egy szappanbuborék foszlik szét az addig felépített biztos valóság: Imre eszméletlenül rángatózott a padlón, habzott a szája, (...) fogalmad sem volt arról, mit is kellene tenned, (...) te átölelted, és nyugtatgattad, epilepszia, mondta Imre később (Ferber, 2021:126). Margit életében ez volt az a pont, amikor számára minden megkérdőjelezhetővé vált. Haragudott férjére, becsapva érezte magát, törékeny bizalma ekkor végleg összeroppant: mit titkolhat még előtte a férje? A dugipálinka ez idő tájt vált az asszony számára igaz baráttá, ami minden búját-baját „megértette”, ám terhesen lett csak igazán szüksége az italra, mert a lidércként élősködő gondolatok, mi lesz ha gyerek örökli Imre epilepsziáját, mi lesz, ha fogyatékosként születik (Ferber, 2021:129) mámoros állapotban elviselhetőbbek voltak. A magára hagyott asszony Nincs itthon kenyér!-felkiáltással kezdte meg menekülését a lánya elől: meggyőződésed volt, hogy te mindig a legjobbat akarod nekem, biztos voltál benne, hogy az üdülők gondomat viselik, főznek rám, feltáplálnak (Ferber, 2021:136). Margit élettapasztalata az alkoholos üveg fenekéig terjedt, Kati kiszolgáltatottsága a zárdaélet kiszolgáltatottságát jutatta eszébe, vagyis azt adta gyermekének, amit vele tettek: a maga módján törődött Katival, minden eszközzel próbálta rákényszríteni az elképzeléseit önmagáról és másokról, amelybe az elbeszélő csaknem beleroppant, mivel az anyja rögtönözve élt, ivásától vagy éppen annak hiányától változott a hangulata, amely veszélyessé tette őt. Kati érzi és tudja, egy ember nem adhat mást, mint amit kapott: nem váltál soha anyukámmá, de erről nem csak te tehettél, nem tudhatom, hogy amíg otthon voltál, hogy bánt veled anyád, nyilván úgy, ahogy magával, ridegen és praktikusan (...) talán ő a nyolc testvére mellett nem ismerhette meg a felhőtlen és érzelmekben gazdag gyerekkort (Ferber, 2021:136).
Énálom – az álomélet
Egy budapesti, csótányok lakta, fűtetlen kislakásban, az elmosatlan edények és a szárazkenyérvégek között felnőtt egy kislány – átlátva a szülei minden hazug szaván és tettén. Kati az apja és az anyja szeretetének (vagy annak hiánya?) árnyékában tapasztalta meg a felnőttek álságos világát: otthontalannak érezte magát, hiszen milyen otthon az, ahonnan az emberek menekülnek? A boldogság és a szeretet keresésének gyümölcse csak később érik be az elbeszélő életében, a múlt keserű emléke és tapasztalatai, a mellőzöttség és a szeretetnélküliség érzése, mint béklyó nehezedett életére, amelyet csak a mérgező környezetből való kiszakadás vert le: két ivásod között már szünnap sem volt, (...) akkoriban hagytalak el végleg, (...) csapdában vergődtünk, én pedig a normális élet mellett döntöttem (Ferber, 2021:187) – a könyvek jelentették az egyik kiutat a nyomorúságból. Később, kicsit kalandos úton, de egyetemet végzett, amely kulcsot jelentett a tanári pályához, ahhoz, hogy Japánban, ahol tizenhét évig élt és dolgozott: a Magyarországon ért minden nehézség, kín és rámért trauma ellenére szuverén egyéniség legyen; kicsit fékezhetetlen ugyan, de okos és öntudatos ember, aki saját múltjával való megbékélésével hozta el a megnyugvást a jelenébe: magam mögött hagyhattam, negyvenegy év után, mindannak a terhét, amit ti ketten rám raktatok, (...), így kötöttem békét magammal, vagyis veletek, így lehettem végre szabad ember (Ferber, 2021:191). Az elbeszélő érzi és tudja is, hogy ő több annál, minthogy szüleihez hasonlóan elszenvedje életét, amely csak úgy megtörtént velük: több a nehéz sorsú, a küzdelmekben többnyire alulmaradó, tanácstalan és elveszett apjánál és anyjánál, hiszen ő megtanult szeretni(!): (...) a legrosszabból is lehet jót teremteni, ezt a kincset kaptam tőletek, ez az én örökségem, vagyonom, ezt hagytátok rám, nagyon gazdag ember vagyok (Ferber, 2021:148). Azaz: (...) az életben nem kell jól járni, szeretni kell az életet, és nem kell félni az élettől, ez az élet élhető, ez az élet szerethető (...) (Ferber, 2021:158).
Ferber Katalin: Életálom. Joshua Könyvek, 2021
Megjelent: 2023-04-18 20:00:00
|
