Videó

A Marosvásárhelyi Rádió hangfelvétele




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Az 1983-ban Budapesten született Székely Szabolcs – határozottan úgy látszik – a ritka kivételek közé tartozik, szerencsére. Ha címet adnék eme miniesszének, azt írnám: Az újrakezdés költője. Az ezredfordulón a Parnasszus folyóirat köreiben találkoztam vele, mondhatni ő is parnasszista volt, már tizenévesen. 2005-ben napvilágot látott az első verseskönyve, roppant ígéretesnek mutatkozott – majd eltűnt a szemünk elől. Egy teljes évtizeden át semmit sem tudtunk róla, új versét nem olvashattuk; az a hír járta, hogy külföldre költözött… Tavaly, 2021-ben viszont megjelent a visszatérő könyve, a második önálló versgyűjteménye, A beszélgetés története címmel. S nem is akárhol, de a Magvető Kiadónál.

 

Napok óta álmodom a színpadról, a karakterek hangja a fejemben, de a mondatokat, ébredés után már csak érzem. Gyorsan írok, a lázcsillapítótól álmosan, ki ne fakuljon a kép, a mozdulatok beszélnek, a mimika, még emlékeznek az ujjaim, mintha én játszanék. Ha még kora hajnalban felriaszt az intenzitás, az ágy mellé tett papírra körmölök, a felfelé ívelő sorok néha reggeli fényben is kiolvashatóak, de olykor csak krikszkraksz marad, titkos és bizalmas, megfejthetetlen álomnyelv.

 

        

A költőkről általában lehet úgy bármilyen írást kezdeni, hogy „nem hétköznapi figura volt”, Pablo Neruda életrajza viszont tényleg bővelkedik izgalmas momentumokban. 1904. július 12-én látta meg a napvilágot Parralban, Ricardo Eliécer Neftalí Reyes Basoalto néven. Egy chilei, aki egy cseh író tiszteletére vette fel a nevét, már figyelemfelkeltő.

 

 

Aranyi László: Túl az eltűnt időn

 

Azt terveztem, laudációt írok Aranyi László szövegképeiről. Kifejtem és értelmezem a folyamatot, ahogy a szöveggé formált vers elveszíti hagyományos karakterisztikáit: széthull, átalakul, töredékei egymásba folynak, roncsolódnak – végül képpé, új minőséggé alakulnak.

 

Talán arról is beszéltem volna, hogy nem kell érthetővé formálni a természetes létezésénél fogva kusza, szövevényes és olykor érthetetlen szöveget.

Ahol a közölhető véget ér: kifejezéssé, metaforává alakul. Ahol a szöveg ér véget: kezdődik a kép.

 

Néhány hónappal ezelőtt – Petőcz András egyik verse apropóján – arról értekeztem, hogy az avantgárd lázadók, a posztmodern újítók az évtizedek során észrevétlenül klasszicizálódnak, és különböző kötött formákban kezdenek írni. Az 1942-ben született Babérkoszorú-díjas költő, képzőművész, színész, performer, Ladik Katalin az a bizonyos kivétel, aki erősíti ezt a szabályt. Ha felszólítanának, hogy válasszak tömör címkét a jellemzésére, azt írnám: hűséges szerző. Csaknem hat évtizede ívelő alkotói pályája során mindvégig azonos esztétikai elveket követett. Költői tevékenységét 1962-ben kezdte, nyomtatásban az 1960-as évek legvégén tűnt fel szürreális és erotikus hangvételű szövegeivel. Az írott költeményekkel párhuzamosan alkotott avantgárd prózát, hangkölteményeket és vizuális verseket, továbbá újdadaista gyökerű Mail Art (azaz postai művészet) levelezőlapokat, sőt kísérleti zeneműveket és hangjátékokat.

 

 


Orbók Ildikó: Együttélés

Kiakadnak, mikor azt mondom, jobban szerettem, amíg szörny volt. Ez a búzaszőke, telt ajkú, bágyadtan ostoba kék szemmel "kamerába" bámuló herceg, ez ultragáz, a hideg ver ki tőle, minden alkalommal, pedig a Szépség és a Szörnyeteg a második kedvenc Disney mesém. Nézik. Megállítják a képet. Felállnak a kanapéra, hogy jobban megmustrálják, összedugott fejjel sutyorogva. Én közben hozom a pattogatott kukoricát, nachost. Mozieste. Hajnalig tartó menj arrébb, hozzám ér egy hajszálad, éktelen visítással éjbe kiáltott, de Anya, a Benji rám nézett, láttam, és én ezt nem akarom, aztán kisebb közelharc, puszta kézzel, ahogyan jólnevelt, úri ketrecharcosokhoz illik. Én majd eldörmögöm, ha nem hagyjátok abba, azonnal kikapcsolom, így megint lesz tíz perc béke, aztán az egész elölről. 

 

 

 

Nagy Gusztáv

 Gemecs meséje

(Bence Erika jegyzeteivel)

 

 

2021 utolsó napjaiban látott napvilágot Nagy Gusztáv A cigányok tündérországa című mesekönyve. Valamikor még az év első felében kaptam el az írótól a kéziratot és a betördelt első változatot.

 

Talán ez is a bolgár tengerparton keletkezett – indián költőnk első versei ugyanis Bulgáriában kerültek papírra, hogy az irodalmi szerepjáték még összetettebb legyen. Nem kötött formájú költemény, nagyon helyesen, hiszen egy autentikus indiántól ne várjunk se rímeket, se az európai líra rigolyáit. Ha figyelmesen olvassuk, felismerhetjük, hogy a címben jelzett álomtestvér valójában nem az álom – az álomban nem az álommal a legkönnyebb találkozni, hanem… Kivel is? 

 

 

 
(Kép forrása: Anita Jankovic photo)

Bűn és bűnhődés témakörben biztos, hogy nem Franz Kafka neve fog beugrani, pedig ebből az aspektusból is érdekes lehet Az átváltozás című novella. A némileg önéletrajzi ihletettségű mű főszereplőjét, Gregor Samsát ugyanis az átváltozás közben ismerhetjük meg, de annak okáról nem tudunk meg semmit. Így persze jóval több és izgalmasabb értelmezést olvashatunk a műről, mintha birtokunkban lenne az átváltozás magyarázata. Miután egy fiatal férfi arra ébred, hogy féreggé változott, a szörnyű felismerés után az első gondolata: „Mi lenne, ha kicsit még aludnék, és elfelejteném ezt az egész őrültséget?” A self-help coachok itt, az első oldalon be is csukták a könyvet.

 

 

 

 

 

Tarkaság kötéltánca:

települő világjárvány

elkölönült kivágásán –

 

bővülő sötétzárka.

 

 

Nem véletlen, hogy a világlírában a költők ezerszám írtak verset arról, hogy majd „eltűnnek hirtelen, akár az erdőben a vadnyom”, valamint arról, hogy a Föld nevű bolygó a haláluk után is ugyanúgy forog tovább. Az 1948-ban a borsodi Szögligeten született, jelenleg egy Miskolchoz közeli településen lakó József Attila-díjas költő, Fecske Csaba itt olvasható verse ehhez az évezredes elégikus vonalhoz illeszkedik. Többek között Petőfi- és JA-utalások, azaz allúziók révén is érthetően, mindazonáltal rendkívül elegánsan leszámol a kortárs költői halhatatlanság illúziójával.

 

 

A férjem egy kenyérrel jött haza a munkahelyéről. Ajándékba kapta, a főnökétől, s kissé tanácstalanul tette le nekem a pultra. Csodaszép kenyér. Csak néztem, nagy szemekkel, megkopogtattam, s a hangjától még a nyál is összefutott a számban. Régi féle kenyér ez, suttogtam, akkor már megint egyedül voltam a konyhában, ahogyan szinte mindig, csak én és a kenyér. A szekrényhez mentem, keresgéltem kicsit, míg megtaláltam a kalocsainak hímzett fehér damasztot, abba csomagoltam bele, óvatosan, gyengéden, ahogyan a gyerekeket pelenkáztam, öltöztettem annak idején, amikor még aprók voltak és ráncosak. 

 

 

Az újabb költőgenerációk közül azok, akik magukat magyar(országi) viszonylatban korszerűnek gondolják, az 1990-es évektől kezdve jellemzően Tandori Dezsőt, Petri Györgyöt, esetleg Oravecz Imrét, valamint Kemény Istvánt tekintik meghatározónak versbeszédük alakulására. Meglepően szűk szemhatár, ha érthető is a hatásiszony a nyugatos/újholdas hagyománnyal kapcsolatban és ismert az avantgarde tradíció megszakítottsága, a tradicionalista-népies beszédmód anakronisztikussá válása. Újabban el-elhangzik fiatal költőktől Zelk Zoltán és Vas István neve is az inspiráló erejű életművek között, ami számomra örömteli, és részben talán magyarázza az elmúlt években indulók alkotók üdítő sokszínűségét.

Valójában az irodalmi emlékezet korlátoltsága és az 1980—90-es évek kanonizációs folyamatainak következtében előálló ízlésbeli egyhangúság, valamint az eminens módon a Holmi folyóirat által konzervált modern esztéticizmus figyelmen kívül hagyja az 1960-70-es évek költészeti kapcsolatait, áthatásait. Ezek egyik jellegzetes példája a magyar költészet kódrendszerét sokak számára megújító induló Tandori Dezső és a valaha avantgárdként indult, idős korában pedig mai szemmel is eleven verseket jegyző Zelk Zoltán viszonya. 

 

Tandori Dezső: Elválasztás és összetartozás
Aknay János: Festőangyal 2011 (Forrás: Kortárs)

 

 

Ők a karácsony. Ülnek a lócán, majszolva az iszonyatosan édes, kívül ropogósra sült, belül puha kürtöskalácsot. Egy órás sorbanállás. Olyan a szagom, mint egy füstölt sonkának. Soha nem állnék ennyit sorba édességért, nem vonz sem a gumicukor, sem a mézes krémes, a lépesméztől, amit gyerekkoromban ilyenkor árultak, hideglelést kapok, libabőr a mínusz nyolcban. Fények futnak a házfalon. Minden izzó sárga fénnyel festi meg az utcát, melegség, barátság, szeretet, de ezek a vékony, lesikló füzérek hidegek, kékek.  

 

   Az irodalmi lakomáknál nem Kerouac neve ugrik be elsőre, holott a legikonikusabb könyvében bőven találunk étkezésekkel kapcsolatos részeket, igaz a legtöbb közülük az utak melletti dinerek étlapjain fedezhetők fel. Az Úton című kötethez számos legenda fűződik, az egyik, hogy Kerouac 1951-ben mindössze három hét alatt írta meg a szöveget.

 

Mik voltak a kedvenc olvasmányaid az idén megjelent szépirodalmi kötetek közül?

Bartók Imre: Lovak a folyóban; Annie Ernaux: Évek (Lőrinszky Ildikó fordítása), Vida Kamilla: Konstruktív bizalmatlansági indítvány, Halmosi Sándor: Neretva, Lukács Flóra: Egy sanghaji hotel teraszán

Mi volt az idei évben a legnagyobb örömöd, sikerélményed?

 

Mik voltak a kedvenc olvasmányaid az idén megjelent szépirodalmi kötetek közül?

Jónás Tamás – Beck Zoltán Talajgyakorlatok, Magén István Apokrif, Halmosi Sándor Neretva

 

Mi volt az idei évben a legnagyobb örömöd, sikerélményed?

 

 

A pályázat a pénzdíjak és a könyvajándékok célba jutásával véglegesen lezárult. A fotó viszont „tovább tart”, folyamatosan történik és alakul. Akárhányszor megtekintjük, mindig más és más jelentés szolgálatában áll. Mindannyiszor új jelentését fedezzük fel. 

 

 

Azt gondolom, hogy az irodalom nagyon sok dolognak volt és lesz mindig is az „eszköze”: Elismerés követelésének, pénzkeresésnek, politikának, társadalmi és közéleti problémákra való figyelem felhívásának, nevelésnek, társkeresésnek, stb. Van viszont egy nagyon alapvető, emberi, zsigeri „mechanikája” az írott szövegnek: Az ember elolvassa, és érzéseket vált ki belőle. Szerintem ez a legfontosabb, erre kell építeni. Azok közé az emberek közé tartozom, akik azt vallják, hogy a szépirodalom fókuszában maguknak az alkotásoknak kell állniuk, és nem annak, hogy általuk a saját céljainkat próbáljuk meg elérni.

 

 
(Fotó: Kothencz Attila)

Mik voltak a kedvenc olvasmányaid az idén megjelent szépirodalmi kötetek közül?

Márton László Bátor csikó, Jászberényi Sándor A varjúkirály, Turczi István Utazás törölve (versfordítások)

 

Mi volt az idei évben a legnagyobb örömöd, sikerélményed?

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal