Videó

Az Archivum Roma csatorna videója




Keresés a honlapon:


Rimóczi László: Szigoranya

Megölöm ezt a gyereket, az egészet, még ebéd előtt! Az biztos. Tavaly ősszeltől számítva idegesít. Furán viselkedik, pedig én nevelésileg józanul cseperítettem: nem adtam neki nevet egészen 2 éves koráig, ugyanis ebben az érzékeny periódusban bármikor elviheti valami, és ha egy gyerek biológiailag elromlik, el kell temetnem, az pedig felkavar. Elrontaná az egész napomat. Szerencsére ez nem következett be, szépen él és növöget. Most már Lajos, teljesen. Ami pedig a viselkedését illeti, lenyírtam az egóját, rövid sportosra, mert már túlságosan a szemébe lógott. Ha szájal, akkor regulasztikusan leteremtem, hogy „jól van cunikám, akkor bújjál csak vissza oda, ahonnan kijöttél” – azzal a kis fejét a nemi szervem felé rántom, hogy értse, mire gondolok. - „Bújj csak vissza a jó langyos anyádba és szívódj fel!” Ez hatni szokott, mert ilyenkor eltakarodik játszani az apja régi ruháival.

Csak idén öltöttek ijesztő formát ezek az eleinte még szórakoztató parajelenségek. Olyan szokott lenni, hogy ülök a konyhában, levelet írok, egyszer csak táncol az asztal, és rögtön elcsúszik egy sor, félreírom a szót. Vagy becsapódik a vécéajtó és úgy ijedek meg. Vagy gömbvillám jön be, én pedig jobbról-balról rémülök. Utálom. Ha a háziban segítek neki, és kicsit felemelem a hangom a 6x7-nél vagy a tollbamondásnál, akkor meg a könyvek kezdenek galambmód repkedni a fejem felett.

A múltkor megyek be, és el volt pakolva a rend a nagyasztalon, a tévé újság baloldalon, nem ahova szokni szokom, így-e, rajta egy hamutartó. A szobai ollóval kivágtam pár keresztet a Katolikus Közlönyből és felragasztottam mindet a falra.

Elhívtam a családi ördögűzőt, a Dániel atyát, hogy áldja már meg a házat, mert szerintem szellemjárás van, paranormálisan durrogtat itthon valaki.

Régebben, amikor beadtam a gyereket az oviba, mondtam az óvónéninek, hogy néha ijesztgesse a kis Lajost mumussal, meg súgja azt neki, hogy a déli nagyalvás után, a sarki építkezésen robotoló, izzadós, durva munkások majd ingyen elvihetik őt, hogy azt csináljanak vele, amit akarnak. Néha úgy adtam le Lajost, hogy megmondtam neki, soha nem jövök vissza érte, itt marad, örökre, egyedül, a sok idegen kölyökkel, vége az anyai szeretetnek, az otthonát eladom, a játékait fölégetem. Erre ő dühösködött, hisztériás rohamot kapott, ordibált, bömbölt, én meg azzal nyugtatgattam, hogy „ilyen egy nagyfiú, Mr. Zokogi? Jól van, el leszel te temetve a temetőbe, ha nem viselkedel tüstént” – de ő csak rúgkapált, az egyik óvónőt még nemi szerven is rúgta, ahogy elvonszolta. Én öntudatra nevelem a gyereket és nem-ragaszkodásra. Persze, minden ijesztgetés csak akaraterősítő tréningvicc, természetesen minden délután mentem érte. Akkor már csak egészen kicsit remegett, hüppögött. Otthon vigasztalásként elpáholtam, hogy eltereljem a gondolatait, majd úgy fektettem le, hogy szunyadjék csak nyugodtan, az ágya alatt élő élien nem fogja megfogni a lábát.

Nem véletlenül nézettem vele válogatott horrorfilmeket, bőven a 18-as karikán túl… edződjön meg rendesen. A rémület edzít. A robottól már nagyon fél, mondhatni, leg. Hogy teljes legyen a rémület köre, minden nap lezárom pár órára a sötét és pókos pincébe. Mára sikeresen berögzült nála, hogy féljen a póktól meg a robottól. És erre szemfülesen felfigyelve ijesztgetem is, hogy „vigyázz, mert ha rossz vagy, jön a pók meg a robot!”. Na erre merevgörcs és zokogás, félelem és reszketés, nyálzik a szőnyegemen! Nagyon muris.

Minderre azért volt szükség, hogy felnőttkorában kivesszen belőle az önállótlanság, és megerősödjön benne a magárautaltság és a rugalmas félelem érzése. A mai világban már így  egészséges. Kristályosodjon az a felelősségérzet bizonyossággá. És szeresse a magányt. Így majd nem lesz hülye, nem hagyja, hogy a társfüggés eluralkodjék rajta. Nem fog 20 évesen elvenni egy 24 éves lányt, aki majd felcsináltatja magát vele, majd tíz hónap múlva lelép a fiam vagyonának felével + gyerektartás. Hát nem! Ilyesmi picsa nem férhet őhozzá, míg én vagyok az anyja! És remélem, ha 21 lesz, inkább a hála tölti majd el irányomban, mintsem egyenes utálat. De ha utálat is tölti el, helyes, legyen! Bűnös vagyok, mert életre nevelem? Én leszek a hibás azért, ha majd lemegyek a 18 éves fiam pincéjébe és nem egy csomó plasztikbombát, meg megkínzott kisállatokat találok ott, hanem matekkönyvet meg mikroszkópot?? Én szabadkezű anyuka vagyok. Az én fiam nem fog 17 évesen a drága deák téren tornacipőben tekilázni a bűnöző, drogos barátaival. Nem fogja azt mondani nekem, a kedvenc anyukájának, hogy fuck, meg szemét fos és haljál meg. Én nem ilyen dolgot szültem. Ha meg mégis túl rám szemtelenedne, hát én nagyon szívesen eltemetek egy olyan kis testet, mint ő.

Ha a Lajoska nem úgy viselkedik, ahogy kérem, nem helyesen néz, nem takarít, nem jól tapétázza ki a különszobám, nem hoz kávét a vendégeimnek, vagy csak csúnyán köti a cipőjét, megmondom neki, hogy úgy vigyázzon, hogy ilyenkor már lesi a Jézuska, ki a rossz gyerek, és már írja, hogy karácsonyra melyik, mit kapjon! Kinek visz kalácsot és kinek büdös szart! Értem?

Alig várom, hogy felnőjön végre, és 18 vagy 21 éves legyen már. Nem szeretem a kisebb gyerekeket, komolytalanok, toporzékolnak, követelnek egész nap - egóznak, ha nem kapnak meg valamit… sajtot, öszvért vagy venyigét, vagy nem tudom, mire vágyik egy mai kölyök. Mindent ma és azonnal, ugye? A figyelem-önmagunkra terelés, aaaz megy, cunikám. Én direkt szemcsípős sampont veszek a Lalinak, hadd szokja: ahogy az élet is inkább csupa könny, mint tejszínhab! Tegnap, ahogy jövök a hatvani felhajtó után balra, eszembe jutott, hogy nekem sem volt felhőtlen csecsemőkorom… Anyám a születésemet követően eltávozott… de hamar elkapták, mert piros csíkot húzott maga után, egészen a liftekig. A parkolóig már nem jutott el, a földszinten várták a rendőr bácsik. Anyám anyja is ilyen modort vitt és mégis itt vagyok. Szó nélkül felnőttem.

Kérdik, hol az apja a gyereknek? Hát, hol? Elment, nem tudom. De próbálok úgy gondolni a Lajosra, hogy eme gyerek saját szex terméke, a rohadt apja nélkül fogant, a levegőből, mint a kis Krisztus! „Lali, cuni, mit játszol ma, mit nézel ma, mikor hazudsz ma?” – egy évben egyszer, a szülinapján kedves vagyok vele. De tudja, hogy hazugság vagyok. Mindenki úgy hazudik, ahogy tud. És szokja meg, hogy mindenki hazudik, te is hazud, én is hazud, ő is hazud. Ő parajelenségekkel és telekinetikus szarakodással vezeti le a feszültséget, de hát istenem, ha jól esik neki, csinálja. Inkább ez, mint a cigaretta, a pirosbor meg a neveletlenség. 

Ma ősz van. Tudod, mikre járok mostanában? A pirosborról jutott eszembe… Borkóstolókra! Ne hülyéskedj, annyira élvezem a csajokkal! Kicsit be is baszarintunk a végére, de nem nagyon, csak röhincsélősre. Szeretem azokat a szép, képi hasonlatokat, amiket a szomölié faszi mond, hogy aszondja: „a kacér tanninok az izgága savakkal felpattannak a furmint hátára, így válik műsoros örömborrá a szájban” - ez költészet. Jó lenne, ha Lali-cuni is ilyen lenne, ha felnő… elegáns, jól nevelt kóstoló.

  
  

Megjelent: 2014-07-10 16:06:07

 

Rimóczi László (1979) újságíró,  a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.