Videó

Az Archivum Roma csatorna videója




Keresés a honlapon:


Rimóczi László: Pluszbusz

Elnézést, nem zavarja, hogy mikor indul a busz? Vagyis, illetve, mióta nem érkezik? Igen? Várni kell, várni. Mer’ a 98-as az 21:00 után egyre ritkább. A 22:45-ös elment, most jön az egészes, vagy ha kimarad sajnos, akkor már csak a 23:15-ös. 23:00 után ez van. Ha az egészes ki szokott maradni, akkor a bkv be szoktak iktatni egy pluszbuszt ilyenkor. Éjszakaizni meg azért nem akarok, mert sok a neveletlen fiatal, aki hangosra issza magát, aztán közeledik, hogy milyen a sapkám, meg hülye a szatyrom és mi van benne? Inkább sietek, hogy elérjem a nem-éjszakait, az utolsó 98-ast. Hoztam egy kis csontot a blökinek a vágóhídról, nem ott dolgozom, csak a közelében. Azért csak blöki, mert direkt nem adok neki nevet. Az Illatos útról hoztam ki, magamnak, ajándék-házőrzőnek, ajnároznivalónak, és már akkor is volt vagy 8 éves. Ugye, ez emberévben még semmi korú, de kutyának már idősecske. És most ha adok neki nevet, mittudomén, Pál, akkor még 4-5 év kb. és eldöglik. És ha neve van, akkor jobban fog fájni, mert akkor fogom fel, hogy az állatom konkrétan volt. Mert míg élt, természetes volt, hogy van. Ezért ügyelek rá, hogy ne szeressem túl a dolgokat. Kár, hogy az embereknek is mind van nevük, kivétel nélkül, sokkal könnyebb lenne búcsúzni tőlük, elfelejteni őket névmentesen, nem gondolja? Így a 10 ujjamon meg tudom számolni, kiket sajnáltam, akiket temetni kellett. Észrevette, hogy mindig azok halnak meg, akiket szeretünk? Akiket meg utálunk, azok nevét valahogy csak ritkán olvassuk gyászértesítőn.

Kérdezzen meg engem, hogy tetszik-e nekem ez a felújított PlázaKöki? Mert tetszik, de csak a széléről, bent még nem voltam: annyira fényes és jól szituált, hogy félek beljebb menni, hátha rám szólnak. Azt hiszik, csöves vagyok és csak kakálni jöttem be shoppingolás helyett.

A felújítás megnyitja a lehetőségeket, felzárkózást tesz lehetővé üvegileg, mert sok ablaka van. Jobb a felújítás óta, mert az utas leszáll, nyakig bele a légkondiba és meg van a mindennapi bevásárlása is. Jobb, igen, jobb a felújítás óta, mert szép ruhában is lehet már utazni és nincs annyi cigány sem. Féltem tőlük, egyszer kiraboltak, a nejemet is, fegyvert fogtak ránk, pengés marokfegyvert. Inkább adtunk nekik oda mindent, nem volt érték, vigye, csalódni fog, ha otthon kibontja. Még örültünk is neki, hogy nem nekünk kell azt a sok nehéz szemetet hazacipelni. Cigányok… Minden családnak van cigányos sztorija, hogy így fenyegette meg, meg úgy rabolta le, meg lopta meg. A börtönök velük vannak tele, cigánnyal, azt mondják. De én nem lennék rasszista cigányügyben, mert hiszek egy olyan világban, ahol ember és cigány békésen élhet egymás mellett. Éljenek a cigányok, éljenek, csak ne ártsanak!

Na, ott jön már valami. Aj, ez a 85-ös. Ez nem kell. Ha kimarad a 98-as, akkor a bkv szokott küldeni egy pluszbuszt ilyenkor. Jó, van a reptéri 200-as, de a 200-assal csak félútig mehetek, le kell szállnom a Felsőcsatárinál, aztán onnan egy nagy séta, házak között. Szerencsére most nincs hideg, jó itt állni a megállóban, a puha… a puha… na, mindegy. Régen, amikor tudja, hol dolgoztam? az ecserinél, onnan jöttem ide metróval, a még átépítetlen Kökimegállóba. Akkor a szabadlevegő alatt álltunk és vártuk, de jobban beláttuk, mint így, mert az oszlopoktól most nem látom, ha kanyarodik, tetszik érteni? Kérdezzen meg engem, hogy mit csinálnék? Mit szerelnék fel? nagy monitorokat, ami mutatja, hogy a busz közeleg, és akkor gyorsan rá tudok készülődni, eldobom a cigit, a dobozos sopit, meg ami még nálam van, és ugrásra készen állok, helyért. Ez már más. A szokatlantól eltérő.

Tessék nézni, vettem a múltkor ezt az ételhordót. Emlékszik? Emlékszik még azokra az aluhordókra régenről? Jaj, azokba’ akár plutóniumot is szállíthatott az ember, lóbálhatta, mint pap a tömjénhordó izéjét, nem esett szét, stabil volt, de ez alig két hetes, műanyag lófos, és tessék megnézni, hogy már jön szét ott alul, nem lehet az emeleteket úgy egymásra rakni, hát lötyög az összsúlya! Pedig nincs benne leves, se rántott szelet. Nincs. És mégis csálé, ahogy van. Olcsó globalizált szégyen. Ez egy teszkós szar, ezer forint volt, de a merevítője, meg a füle olyan nehezen megy át a pántokon, …tudja, mi kéne rá? megmondom magának: egy tömítőkarika, amolyan gumigyűrű, minden-minden fazékemelet közé és akkor nem lötyögne, habár se állna peckesen. Csúszik szét, nézze.

Én is tudok úgy viselkedni, mintha valaki volnék. Abszolút. A nejem mellett meg néha kihúzhatom magam. Mert a nejem amolyan írónő néha, és tavaly megírta az év leg nem unalmasabb regényét, és a szemét folyóiratok nem válaszoltak neki, mert nem tudták, hogy nem rossz. A mai irodalmi folyóiratoknak már nem kell a nejem. Sírt is. Azzal vígaszaltam, hogy majd ha a jelenlegi írókör kihalt, akkor talán, de az még bő 10 évek. Az örökíró meg csak papíron létezik. Ha nem vagy név, nem állnak szóba veled, de amúgy sem, mert az a szűk kis írókör szépen teleírja, amit kell. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor jelent meg a nejem bárhol. Lecsó Krisztina, műkritikus, kiemelt fővel azt írta róla, hogy ő fölrobbant olvasás közben. Ami jó. S én összeszedtem volna nagyszerű maradványait, ha ott vagyok.

Kérdezzen meg engem, hogy örülök-e annak, ha a busz várat magára, nem jön, nem kanyarodik, nem puffog, nem nyitja az ajtaját! Meg a szegény kerekes-székesek…! hogy száll fel a régi, magasított buszra? Sehogy! Aztán ezért lesznek agresszívak később, mondjuk társaságban, pl. étteremben, ahogy gurulgat az asztalok között, direkt nekimegy a tiédnek, öledbe megy a húsleves, és te nem anyázhatod le, mert szegény ilyen állapotban van. Amikor meg elkapod a tekintetét, míg te a levesed törölgeted magadról, ott ül a szemében, hogy „na, rajta, ki mer-e bukni a szádon az az anyád?” És látja rajtam, hogy majdnem merne…. De nem mer. Biztos, hogy sok a rendes köztük, persze, aki nem lábra megy, de biztos van olyan is, aki visszaél a székével.

Amit én csinálok, szerintem szerelem. A szerelem pedig üdítő: fantamúr, nem, jobbat mondok: kólamúr. A szerelem szerintem nem zacskós leves. De ha már szóba hozta a személyi partnerkapcsolatot… Tudja, én sosem engedem, hogy a feleségem a cicimet nyalakodja, játékoskodva. Pedig akarja gyakran. Azt mondja, büdös a micsodám, hogy nagy, otromba makkszaga van, faszaromája, émelyítőkansága, de mit csináljak, mosom én rendesen. Ha meg büdös neki, nem kötelező foglalkozni vele. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor nem panaszkodott rá senki! Azért problémázik a nejem, mert annyian visszautasították azt, ami lelke legjavából kívánkozott rtf-be. Kérdezzen meg engem, na rajta, kérdezzen csak, hogy mit tudok tenni a kedvére? Viszek neki limonádét, meg paradicsomsűrítményt, netán karácsonykor egy-egy szép új lábost.

A múltkor a rendőrségen megkérdezték tőlem, mióta ismerjük egymást a feleségemmel, és azt mondtam, hogy 2015-ben lesz 7 éve. Azért ez vízválasztó, nem?

Hoztam a blökinek egy kis csontot… Gyakran tűnődöm rajta, hogy az a kis szőrös jószág eléggé örege-e? egyáltalán, hogy éli meg magát? Egy kutyának nincs haláltudata, vagy nem tudom, maga szerint van? a blöki úgy ahogy elfogadta a szerepét: a nejem ajnározza, ő meg nagy szemekkel hagyja, tűri és élvezi. Jaj, ne tessék mondani, olyan értelmes, amikor koldul az asztalnál, de amikor nem adok, bemegy a feleségemhez árulkodni! Nagyon jópofa. Este nem ugat, nem kiabál.

Jöhetne már egy 98-as, vagy küldhetnék azt a pluszbuszt, sietnék haza.

  
  

Megjelent: 2014-07-10 15:59:57

 

Rimóczi László (1979) újságíró,  a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.