VideóDokk est Szilasi Katalinnal. A dokk.hu videója Keresés a honlapon: |
Próza a híres thriller-filmrendező, a férje halála miatt nem szakítja meg a forgatást, nem veri nagy dobra az esetet, csak a benső barátok tudnak a sajnálatos eseményről, a határidő itt liheg a nyakukban, a díszletek bérlése rémesen apasztja a költségvetést, a helyszínt még a héten el kell hagyni, mert a Sörgyár pincéje közkedvelt más körökben is, szoros a beosztás, tartani kell magukat az időponthoz. Mára már vége a munkának, rozoga Opeljével hazafelé tart a külvárosi házikójához, ennyi maradt, mindent az orvosokra költött, ez a század derekán nyaralónak épülő, és a nagynéni hajdani gazdagságára emlékeztető berendezéssel, ami elhanyagoltságában is elegáns, de zsúfolt összevisszaságával kísértetiesen hat, és ez a karcsú tornyú, bagolyvárra emlékeztető kísértetkastély most a menedéke, emlegeti gyakran, érdemes hazajönni, lépten-nyomon ihlet mocorog.
Százszor járt itt, de kilencvenkilencszer biztosan. Úgy emlékszik. Még szokott, ha sok mindent el is felejt. Kimegy a fejéből. Zsadányi reggel úgy ébredt, nem tudja, hol van. Az ablak felé néz, a kárpit függöny nem engedi át a fényt. Homályosan lát. Az órára pillant, fél hét. Már el is múlt. Ideje felkelni. Könnyít magán, bekap néhány szilvát, régen friss kenyérrel ette. Nem tudja, mikor, akkor még sovány volt. Hüvelyk és mutatóujjával megrepeszti a gyümölcsöt, kihasad, előbukkan a mag, kihalássza, bedobja a kukába, egyiket a másik után, féltucatnál megáll. Nem nagy kuka, egyszemélyes, néhány napot kibír. Jelez a mobilja, új üzenet jött. Most nem ér rá, olvasnia kell, lemaradásban van. A közel négyszáz oldal felével még nem végzett. Mára száz oldal a penzum, holnap befejezheti. Jegyzetel is, füzetbe írja, amit fontosnak tart. Idéz is. Tőle is szoktak. Ritkán, annak is örül. Miért ír, ha nem muszáj, kérdezték tőle legutóbb. Megszokásból, a járókában kezdte, a rácsot szarral kente össze, félrecsúszott a pelenka. Többször megismételte, anyja csak sóhajtott, apád, ha látná. Nem látta. Apja egy sort sem írt, csak rajzolt, szénnel, krétával, meg fotózott, valahol Amerikában.
Kimentünk az autóbuszból és szétszéledtünk a kukoricásban. A levelek zöldek voltak, a szárak olyan magasak, mint mi. Csak mentünk, beljebb, még beljebb. A hosszú, hegyes levelek éles szélei nyomot hagytak a kezeken és az arcokon. Néhány perc múlva az orvos és Teréza nővér már zavartak bennünket vissza a buszba. Az emberek fele vissza is tért, és leült a helyére. Mások nem akartak újra bemenni a buszba. Én sem mentem be a saját akaratomból. Megszámoltak bennünket. Aztán az orvos ismét bement a kukoricásba, és még kettőt kihozott onnan. Ismét megszámolt bennünket. A busz elindult. Az emberek sírtak és könyörögtek, hogy menjünk vissza Boszniába. Nagy zűrzavar támadt. Én csak néztem őket. Čubrilo és Kamenko rángatták az ülést, megpróbálták kicsupálni a helyéből. Az egész autóbusz hintázott. A sofőr hirtelen megállította a buszt, fölkelt és kiabálni kezdett: – A bolond anyátokat, fölfordítjátok a buszt! Senki nem vette komolyan. Az orvos azonban tudta, hogy ilyen állapotban a szavak nem segítenek, csak az injekciók.
Lassan vitt a járda, türelmetlen voltam a várva várt belépés előtt. Már négy hónapja, hogy jelentkeztem. Sajnos az Irányító csak kevés ilyen hely működését engedélyezi, és ki kell várni, hogy a megbízhatósági tesztek kitöltése és elbírálása után megérkezzen a belépési kód. Egy éve kezdődött. A társam szerint a levegő-ionizátor szoftvere okozta, de a lakóblokkunk gépésze lefuttatta a tesztprogramot és nem talált hibát. Beálltam egy rendkívüli test-szkennerbe, ami kötelező évente, de az értékeimben ott sem volt eltérés. Emeltem a napi izommunkám, mivel a létidőm előrehaladtával lazultak a szövetrostok, ám ez csak átmeneti megoldást hozott. A társammal egyetértésben növeltük a reprodukciós szándék nélküli kopulációk számát, ez viszont csakis számára jelentett pozitív változást.
– Költözz hozzám, szökjünk meg! – Hatvan éves vagy, én tizenhét. Ne rohanjunk ennyire! Előbb szeretnélek megismerni! A lány csendben ül a padon, gondolkodik az életén. Miért történik mindez vele. Fél, hogy beleszeret a férfibe. Ismert író. A lány is ír, de nem ismeri senki; amolyan remete féle. – Olyan elutasító vagy, sóhajt a férfi. A lány nem válaszol, csak néz. Fél saját magától, fél a családjától. – Hahó, figyelsz te rám? – Figyelek, csak nem tudom, mit mondjak erre. Ha megtudják a szüleim, kitagadnak engem. Főleg, hogy idősebb férfiről van szó.
A szent hagyomány szerint Diocletianus császár keresztény üldözése során halt mártírhalált Januarius, a beneventói püspök, akit azután a Nápoly melletti Puteoliban temettek el. Ünnepe a római naptár szerint, 1586 óta, szeptember 19-én van. A nápolyiak azonban már a negyedik század végétől megemlékeznek egy évenként megismétlődő csodáról, ami természettudományos módszerekkel ma sem magyarázható. A lefejezett Januarius püspök vérét egy jámbor keresztény asszony felfogta ugyanis, majd nem sokkal halála előtt az addig évekig magánál őrzött ereklyét átadta az egyháznak. Ekkor történt először a vércsoda, 389-ben, amikor a levágott fej ereklye darabja és a vér, a beszáradt vér összeért. A vér ekkor újra folyékonnyá vált, és felbuzogott. Hiteles leírása a csoda-jelnek azonban csak egy évezreddel későbbről, 1389-ből való. A nápolyiak és a zarándokok sokaságával telik meg a templom minden évben két alkalommal, amikor május első vasárnapját megelőző szombaton és szeptember 19-én a vér cseppfolyóssá válik, és azután még nyolc napig ilyen állapotban marad. 1980. szeptember 19-én én is ott voltam Nápolyban. Saját szememmel láttam a felbuzgott vért.
mindig szeretett volna egyedül lenni, de az otthonban többen aludtak egy szobában, kezdetben, míg picik voltak, tízen, így a gondozók könnyebben tudtak figyelni rájuk, majd később négyen mondhattak maguknak külön teret, mikor iskolások lettek, de egyedül talán csak a vécében, abban a kis fülkében ülhetett magányosan, bár, ha várt valaki, akkor igyekezni illett, igaz, sokszor volt szerencséje, és hosszabb ideig lehetett csak a maga társasága. Ibolya mindig talált magának valakit, akivel foglalkozhatott, mert így nem gondolkozott azon miért van itt, egyszerűen dolga, feladata volt, ami kitöltötte napjait.
Fotó: MTI / Mónus Márton Az utcai lámpák hideg kékesfehér fénnyel világítanak, kora tavasztól tél elejéig. Márciusban hideg fény ömlik az esőtől fénylő úttestre. Májusi estéken fehér szikrák, lobbanások, ívek. A júliusi hőség nem fordul hűvösbe, a lámpák éles fényében szinte izzadnak az utcák, terek. Kékes fény dereng a poros akácok levelei közt augusztusi éjjeleken. Földig érő házak málló vakolata folyik le a járdákra a késő októberi esőben, az Üllői úti kandeláberek dermedt fényében vigasztalan látvány a klinikák megfeketedett kerítése. Mély árkokat rágott rá az idő. Minden csorbult kő, megrogyott tető, dőlt kapualj és dicsőségesnek mondott dicstelen idők golyó ütötte sebhelyei együtt és külön vetnek megnyúlt árnyékot az utcai lámpák könyörtelen, rideg fényében. Ez a fény közönyös. Észre sem veszi, mennyire elhanyagolt ez a városrész, félrefordítja tekintetét a szegénységről. Aztán leesik az első hó, és ugyanazok a ferde lámpák meleg, barátságos fénnyel árasztják el a szűk utcák megsüllyedt gyalogjáróit. Ez a fény elsimítja a falak foghíjait, mindent tisztának, újnak, kedvesnek mutat. Miért? Mitől?
Zsadányi nem a megszokott úton halad, levág néhány sarkot, egy átjárót is talál, a Gozsdu-udvart, rég járt errefelé. Manó vagy Emánuel, ötlik eszébe később a zebrán. Mindkettő jó. A Manóra mindenki felfigyelne, de nem tehet róla, más keresztnevet kapott. Bedő lett. Anyjának Bedus, nagyanyjának Bedike, barátainak Bedő helyett Fedő. Az apja nem becézte. Sosem volt apja, ismeretlen, mai napig álmodik róla, csak a hangját hallja, az arcát nem látja, mintha maszkot hordana. Felnőttként tudta meg, hogy az anyja spermabankból választott, ha férjhez megy, úgy érezte volna, hogy alkut köt valakivel, ha megteszi, abból csak káosz lesz, oda a függetlensége, és nem akar veszíteni, képtelen lenne elviselni, ha a férfi, akivel együtt él, szó nélkül lelépne. Most anyjához siet, alig néz a falakon futó borostyánra, a vasrács mögött virágzó mályvára, krizantémokra. Virágbolond, mint az anyja, aki virágos kertet tart az erkélyen, fent a hatodikon. Maga évek óta szobanövényeket tuningol, kaspóban. Anyja sms-t küldött, felment a vérnyomása, rosszul van. Nemrég kényszernyugdíjazták. Egy hónapja nem találja a helyét. Teraszokon ücsörög, kávét iszik, amit nem szabadna, naponta legalább hármat, néha többet is. Nézelődik, egy-egy konyakot kér, majd franciakrémest, olykor otthon is elkészíti, leginkább karácsonyra, Bedus kedvéért. Papp Ákos: Montázs
Behunyta a szemét. A szobában meleg, sütemény- és fenyőillat. A feldíszített fa alatt ajándékok. Sok-sok ajándék a fiuknak. Már kétéves. Most is hallja a csengettyűszót, és látja a fiát, amint kilép a kisszobából, de nem figyel másra, csak a fát nézi. A szemében elragadtatás, csodálattal teli kíváncsiság. Anyától apáig, és vissza anyához. Csöpp kezével húz-von közelebb. Szépen, tisztán beszél. Nézzétek, milyen szép! Világra nyíló kis lelkében először születik meg valami csoda és igézet. Nem a játék, nem a tárgy, hanem valami nem megnevezhető varázslat bűvöli el.
Kép forrása: kony.network.hu Ez a történet akkoriban történt, amikor gyermekként a lovakat imádtuk és nem az autókat. Autókról mégcsak álmodozni sem álmodoztunk. Jól emlékszem, hogy a karácsony előtti hetekben elkezdett esni a hó, és az utcákon csilingelő lovas szánkók jelentek meg. Óriási élmény volt látni a prüsszögő, táncoló lovakat, amint frissen játszadoztak a könnyen sikló szánkókban.
az is igaz, hogy nevetett. hosszú orrú emberek célba lőnek és ismerkednek. oda tartozol, ahol az étlapok kezdődnek, ahol nem elég elégedetlennek lenni, ahol magasan kell kimondani, mi van akkor, amikor elszalad a fehér ló. és szorosan kell menni az épület fala mellett. kíváncsi vagyok, hogy Évike ott van-e, és hogy főzeléket eszik, és hogy előkeresi-e őket, és hogy a szobában mozgás lesz-e? az is igaz, hogy kihallgattam a beszélgetésüket, és láttam a hajcsatot a hajukban. megállapítom, hogy ő is ember, máskülönben belegabalyodott volna az akácok tüskés ágaiba. Évike pezsgősüvegekkel jelenik meg, látszik rajta, hogy sokáig állt az utcán. leül a padra, de arról elfelejtkezett, hogy Józsika bácsi fekszik ott, és ráült Józsika bácsira. Józsika bácsi nem haragszik érte, mirhát meg aloét, meg fehér szezámolajat kever össze, meg dúskáló női térdet.
Kép forrása: szellemvarosok.blog.hu Megszokott mozdulattal tolta kulcsát a zárba. A fogason még ott lógó fehér köpenyébe bújt. Csak a csend volt szokatlan, hiányoztak a megszokott zajok, az ajtócsapódások, a tálaló kocsi zörgése a kövezeten. Mint a süllyedő hajó kapitánya, búcsúzott. A robbantók már megfúrták a gyutacsok helyét, féregjártnak látszik az egész épület. Zöldfülű medikusként, de eltökélten lépett be a csak befelé nyíló ajtón, hogy itt nem betegeken, hanem klienseken fog segíteni. Ezt az elnevezést igazgatóként is megkövetelte mindenkitől. Tudta, hogy őt tartják itt a legkevésbé normálisnak, de az eredményei, a kinti világba sikeresen visszailleszkedők őt igazolták. Családra, gyerekekre nem volt ideje, nem bánta, hogy így idős korára egyedül maradt. Teste vágyaira bonyodalomként tekintett, és mindig akadt egy-egy nővér vagy medika, aki önként kielégítette ezt az egészségügyi szükségletét. De a kliensekkel vagy a hozzátartozóikkal soha nem ment egy kézfogásnál tovább. Fotó:Gabo_Arts / Shutterstock A nagyŐ szerintem nem más, mint amikor a kémia meg a biológia összemosódik az eszménnyel, ergo: relatíve nincs olyan. Valahogy így van, gondolja magában Tomipapi is, a kissé ideges horgász, aki izgő-mozgó voltával riasztja a halakat, előbb-utóbb a csajokat is. Lúzer, mondaná az anyja, ha élne, de szegény már rég halott, szelleme kísért csak, még ma is hazatelefonál Tomipapi, hogy mama, nem leszek egyedül. Nincs válasz, hősünket ez nem zavarja, fő, hogy betart egy szabályt, ami fontos számára. Kép forrása: kisujsag.hu Egyik kezemben békák, másikban mezei virágok, a harmadikban, papsajt, megpucolva, kiglancolva, mármint én, mert oda készülök, ahol ez lesz az első alkalom, mit mondok majd, miért jöttem, nem mondok semmit, csak izgatottan tördelem a negyedik kezemet, majd később akarok róla beszélni, de vágjunk bele, megilletődötten bámulom az arcát, de hiszen igazi nő, mosolyog, vannak gyerekei, hogyan fog velem megbirkózni, nincsen itten tatami és rizspapíros ajtók helyett hangszigetelés, óriási belmagasság, nem látom a csillárt, mégis minden világos, reflektorok világítanak a pupillámba, kérem én beleragadtam egy péntekbe, majd később bővebben kifejtem, egyelőre tolatok, elnézést kérek, mennem kell, elnézést kérek maradnom kellene, erőt veszek magamon, ma hétfő van. Utálja, ha csengetnek a lenti kapunál. Nem is szokott válaszolni, aki akar valamit, jelentkezzen be telefonon, a pénzes postás amúgy se jön, ha pedig ajánlott levelet hoz, az általában nem jelent jót, beteheti az értesítőt a postaládába, a rossz hírek ráérnek. Kinga most mégis leemeli a kaputelefont, megnyomja a kihangosító gombot. Megismeri Jenci baritonját: felhozhatom a rollert, letehetném az előszobában, csak ma estig? Menj a francba, ez nem raktár és főleg nem parkoló. Visszateszi a telefont. Még csak az kéne, hogy meglássa őt a férfi ilyen állapotban. A himlőhelyes arcát. Így is kritizálta eleget, hogy legyen még vékonyabb, öltözzön vagányabbul. Vajon honnan tudja, hogy a férje nincs itthon?
Magén István: UFO-k a város felett a hosszú hajú felém nyújtózik. ezt te okoztad, mondja. villát és kést szurkál a szemed láttára, a győzelem ellenére, változó szóval igyekszünk játszani. hagyod, hogy ellökjenek, görnyedve a kijárat felett. ajánlatos felvenni a fegyvert, jön, folyik, ömlik, léggömbről szól a táj. az áldozatot temetni. egy-egy kérdés összekulcsolt kézzel, otthonosan. falra erősített kelmék lógnak így és vallásos iratok, nyersselymek, a természet tanítja. tekintélyesnek lenni a zűrzavarban. a törvényben annyi a betű, keselyűk várnak, azt érzed, hogy a lábad szilárd talajra lép. mindez szépen hangzik, meg kíméletlenül. szénatomnyi történelem. Kata átöltözik a villamoson, azután csak napok vagy hetek, a szép test a semmiből bukkan elő. beszélgetni szeretne. ezek a ruhák kéntartalmúak, illatokat párologtatnak. leveti a kabátját, megtörténik, amin nem lehet változtatni. leveszi a sapkáját, ezt persze Józsika bácsi is észreveszi. a nyaka olyan, mintha semmi köze nem lenne hozzá; morog. a vállát elváltoztatja a ruha. a karja néhány kísérlettel centiméterre pontosan lemérhető. Kata alakja olyan sima, mint a homloka. ez már komoly, különböző tradíciók függősége. elköveti azt, ami ezer sebből vérzik. (Elveszik az ifjúságodat, alacsony fordulatszámú alkatrész vagy.) Kata gömbölyű csípője megtévesztés. csupa folyamat. az autót alkatrészként használják. az autó akkor indul meg, ha a katalizátort átcsoportosítod. a belsődben történő átrendeződéstől szenvedsz. Kép forrása: Galéria: Autóblog nyomult az ég peremén, alattomosan, lomhán, szinte észrevétlen araszolt, egyre nagyobb felületet birtokolt a kékből, a forró levegő mozdulatlan, égette a tüdőm, ahogy, lélegeztem,légkondi kellene, hányszor elhatároztam, mindig elmaradt, kínlódtam, pocsék helyzet volt, hátra lestem vezetés közben a mögöttem terjedő sötét foltra, izzadt tenyeremet felváltva töröltem a nadrágomba, éppen fekete volt rajtam, főtt a combom, mintha nem lett volna már elég bajom, igyekezni kellett a fülledt városon át, Orbók Ildikó: miénk itt a tér Ha valamit nagyon akarunk, azt el is érjük, feltéve, ha mindent megteszünk érte, hallotta sokszor az anyjától. Éppen ezért nagyon vigyázott, hogy ne akarjon semmit, nehogy tennie kelljen érte valamit. A semmittevés viszont bűn – vélte – ezért aztán állandóantevékenykedett, nehogy a tétlenség vádja érje. Állandó tevékenysége sikeresen megakadályozta abban, hogy valamit is akarhasson, és bármit is tennie kéne ahhoz, hogy elérje. Mivel nem volt saját akarata, ami tevékenységét irányíthatta volna, mások mondták meg neki, mit tegyen. Mások akartak helyette, ő csak végrehajtotta, mert úgy gondolta, ennek árán válthatja meg belső szabadságát. Jól becsaptam az emberiséget – gondolta – nem is tudják, hogy miközben készségesen teljesítem a kívánságaikból rám háruló kötelezettségeket, legbelül tulajdonképpen kényelmesen heverészek, és nézem az eget. Az emberiséget nem érdekelte, hogy legbelül mit nézeget, fő, hogy tegye, amire kérik. A világ leglustább embere reggeltől estig lótott-futott, csakhogy békén hagyják. Az anyakönyvvezető hangjára riadt fel.Akarja-e ön a fentnevezett hölgyet feleségül venni? Akkor fátyolba burkolt menyasszonyára nézett. Az bólintott, és nyomatékul finoman bokán rúgta.
Sári évek óta Facebook-rajongó volt. Még nem költözött teljesen át a virtuális világba, de a reggeli kávét már az előző éjszaka történéseinek pletykáival édesítette, napközben többször rápillantott ismerősei profiljára, s éjszakába nyúlóan csevegett a barátnőkkel. Élvezte, hogy belelát mások életébe, héjaként csapott le az új fotókra, kéjes örömmel fedezte fel a rendetlenséget a háttérben, s a kétszer is felvett alkalmi ruhát. Jólértesültsége önbizalommal, s internettel nem rendelkező barátnőivel szemben némi felsőbbrendűséggel töltötte el. Talán ezért esett olyan rosszul neki, hogy a sarki kisboltban kellett megtudnia Mártiék válását. Nem hiszem el, dühöngött. Józsi lelépett egy lányakorú nővel… Hogyhogy nem vettem észre a jeleket? Meg kell néznem a képeiket! 
|
