Keresés a honlapon:

Magén István: És arra gondolt.

 

 

 

 

És arra gondolt.

 

Így például megszólíthat valakit, anélkül, hogy rábukkanna. Ha nem látod és átgázolsz rajta, eszedbe jut az úti cél. (Ezzel a tevékenységével, vagyis azzal, hogy nem fél tőle.) A versenypályán felágaskodtak a lovak. Leleplezően és kényszeredett szerénységgel nyerítettek. Felvette a tömött hátizsákját, hinni kellett neki. Kérdezel, de nem ezt tűzted ki magad elé. Megjönnek és sírnak majd szóváltás közben. Csoportosan, különböző anyagokból összeállítva. Valamikor kisbabákat szültek délkeleten és délnyugaton. Rugdalózó csöppségek voltak, rongyosak is. Asszonyok és gyermekek kapaszkodtak felfelé a hegyoldalon. Azt szeretné tudni, hogy. Ott voltam, persze nem kell szó szerint venni semmit. Egyébként is papírra kell vetni. Addig kell i(r)nni, míg el nem törik a pohár. A fehér köpenyesek, meglátták őket a visszapillantó tükörben. Ha ezen a szigorúan titkos folyosón elindul, elér oda. Írásos bizonyíték van, a szagok hatása időnként súlyos, mentik a kérdéseket, végkövetkeztetés szerint, testek forgolódnak az alagsor szűk folyosóin. És én? – kérdezte az, akit most kivégeznek. El kell érni, hogy a kiválasztottak szakítsanak. Vannak barátaim, mondja, idegenkedve haragosan. Georg felemeli magát a tükör előtt, lebeg. Az ereje, a jajveszékelése biztonságos távolságban. (A fogoly odalép a királyhoz, mert betelt a törvény, a törvényt skandálja a szájában.) Egy hajtásra kifordul, elesik, kiissza, keresi az utat, megy és néz, kutatja az igénytelenség okát.

(És arra gondolt, hogy már a szavaknak is visszhangjuk van, és hogy már a képet is megalkotta, és hogy mind a kettőnek van előzménye, és van egy erdő, a közepén egy tisztás látszik, és a fák alatt emberek várakoznak. És ez lenne az első fejezet.)

A repülőgép felszállás közben. A műszerek földtani alakzatok. A folyók újra sorát ejtik a történetnek. Elöntik a lapátnyi síkságot. Ez semmi, mondják a folyók, és megdagadnak, áradás zúdul a városra. Ezeket a hülyéket, úgy gondolod? – kérdezi. Őket, mondja széles mozdulattal. Veszélyben van, mert megszületett szegényke, fiatalos vagánysággal. Úgy születnek, hogy leülnek, és keresztbe rakják a lábukat. (A metaforikus kifejezés jól áll nekik.) Szerveződik, nem hívták meg a konferenciára, amilyen állapotban volt akkor. Szó sem lehet többé erről a lehetőségről. Sokat akar, nyugtalanító, talán már haldoklik.

(Barázdabillegető, a homloka kék, vagy piros.) Éjszakánként arra gondol, hogy a határig szorítottuk vissza az ellenséget. Felszámolni! Amikor a gépek átvették a hatalmat, láthattad, hogy egy fiatal nőt formázó gép rohan előtted szerelmet keltő mozdulatokkal. A szeme vörös a töredelmes vallomástól. Csavarokkal rögzíti a haját, felszereléssel rendelkezik. Fenilbutazon szag, vegyszerszag. Azt közölték vele, hogy valami van a szájában, a füle mellett. Hosszú tanulmányutat tett a túlvilágon, most már azt is tudja, hogy a férfiak bolondulnak érte. Gyerekek nevetnek a fülén kibukkanó beteg sejteken. A füle mögött van az, ami most beköltözik a házba. Összevillanó szemek, a küzdelem tart tovább, tart a meglepetés. Gyerekesen összefirkált ambuláns lap. Amanda táncolt, ugrált, a zuhanáshoz készülődött. Ott kellett állnia a dobogón, láttam a mozdulatát. Aztán felemeli a lábát, összecsavarja a két lábat, csavarokat csavar a combjába, az alkatrészek széthullnak. Felemeli a kezét, és lefogja a lábát. Igazítja a fejét, kicseréli a panelt. Aztán a fejét a lába közé véve ugrál, sípol. Ez egy egzotikus vadállat, mondják, szedett-vedett jelmezben. A szoknyája végighasadt, fénylenek a hatalmas combok. A hátán hullámzó lyuk. Mi munkások, mondta egy ismerős elbeszélő, mielőtt megözvegyült. Az iskolában zöld mellényben hemzseg a nép. Az okosabbak szívósan forognak és pörögnek. Állítólag csak annyit kérnek, hogy meg ne öljék őket. Mivelhogy nevettek, csodálatosan érezték magukat. Később aztán a gyerekek viaskodtak, Misi például hallgatásba burkolja a múmiát. Arra emlékszik, hogy lent a mosdóban énekelgetett. Amikor kiugrott a gépből, mindenki arra várt, hogy megalkuszik a lehetőségekkel. (A roppant távolság átrepülésével.)

Rosszindulatú, nem ártana megkérdezni, nem volna-e esetleg valami kifogása? A labirintusban bolyong, szervezkedik, nyárspolgár akar lenni. Judit lépésről lépésre ismer fel valakit, hogy azután elhallgattassa. Georg szétlőni készül valakinek a fejét. A kollektív történelmi tapasztalat válasz a gyengeségemre, gondolom. Hárman foglalunk helyet a repülőgépen, Georg kezében füzet és pisztoly. Azt mondogatják, hogy ez az élet napos oldala. Nem szól semmit, csak kötözgeti a bugyrait. Ha egyszer meglátják, megbecsülik, és összekulcsolják a kezüket, és jókívánságokat küldenek, és gondolkodnak míg sorra kerülnek valamennyien. Amanda kenőccsel keni a testét. Megtörli magát, Uraim, mondja, és a világ végére gondol.

Arra gondolt, kerül egyet. Nem gondolt semmire. Csak úgy, ahogy az utolsó pillanatban. Meg, hogy bizonyos áldozatokkal ellentétben. Pont ő. Megfordult és. (Kiűzte magát abból az épületből.) Miért érdeklődik? Nehéz az asztal, amit a vállán cipel. Judit megy, kísérletezik, és rejtőzködik. Nehéz arckifejezéssel önmaga parancsát hajtja végre. Ugyanis gyakran, de nem itt és nem így, nem akkor és nem ott. (Halálos véletlen.) A kérdést megforgatta, ízlelgette, és aztán mint egy hadicsellel, egy lehalkított mozdulattal a légörvénybe dobta. Azt érezte, hogy szeretne beszélgetni. Halni mennek az élők, mondta. Kikérdezi őket, egyenként és csoportosan is. Judit elfogadja az élményt, semmit sem szól, nem felel. Lépked karikára szakadt ruhában, ágyterítőben, megalázóan divatos fehérneműben. Valamit le egészen a földig, hosszú, erős lábát, megkukkolják, meg sűrű, primitív formájúra fésült haját. Beállt a sorba türelmesen, azt tanácsolták neki, hogy üljön le. Becsületesek és őszinték, át kell jutniuk.

(Folyosó a versgyűjteményben, íráskészség a falon, azzal kapcsolatban, hogy hol képződhetnek áttétek a szervezetben.) A tapétaajtó kinyílik, nem fél a haláltól, csak attól, hogy elesik a küzdelemben. (Éppen akkor egzotikusan.) Zsákokba gyömöszölt, kirabolt falvak Judit azaz Amanda álmaiban.) (Ne félj a visszaemlékezéstől.) Nem a hadak. Nem ők. Mindenki hasonlít rájuk, Vízcsapok, melyek felkavarják a tengert. Amanda percekig utánozza Juditot. Finom orvosi kalapáccsal ütögeti.

Légy városlakó, olyan szép és díszes. Rohamra indul a lépcső, a kutya élesen vonít. A Föld pereme érdekel. Attól félek, hogy kiújul a vigasztalanság. Aztán a lépcső következik, aztán a szorosan vett hajlam, aminek az ember nekirugaszkodhat. A gyerekek véresek az áradatban. Judit dirigál, az egyik szemével alszik, a másikkal csodálkozva bámul. (Halottaságyról halottaságyra mászik roppant kerülővel.) A lépcső olyan, mint azok, akik építették. Egerek parádéznak a kirakatban. Elmesélik a háború történetét. (Feliratok.) Hosszú, fehér folyosók és csendek. A második emeleten csatornák, golyók és vér. Könyörögj érettünk. Imádkozz érettünk bűnösökért, mondják. Vért hoznak tasakokban. A lábak úgy kopognak, mint az üdvözlet. Női selyemharisnyák, kopogós sarkú cipőben, formás női lépések szaporáznak. A második emeleten a kijelző bágyadtan ebédet jelez, megpróbál felülni, nem hangzik el válasz, semmi sem hangzik, csak a nők sietése, toporgása, térdük nyikorgása, kezük megtalálja a megoldást. (Gyengédebb a kéznél.) A kezet a kocsira teszik, valaki fekszik rajta, arcról leolvasható felületek, tompa faágak takarják. Ez is az én voltam, ezek az én dalaim, feljegyzem őket.

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-09-09 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.