VideóAz M5 videója Keresés a honlapon: |
Magén István: Tükörbe nézve
Tükörbe nézve
Az ablakban pajkosan állt egy csillag. Egy fogaskerék volt a szájában. Még negyvenöt percig égnek a fények. Azt írja: jövendőmondás lebeg Európa felett. (Tulajdonképpen, vagy egyszerűen: csak.) Sajátos szájszag, a hidak kopárak és vörösek. Egy csődtömegből álló hadsereg volt. Nő volt, a teste megfagyott, megpróbálták átkísérni a túlvilágra. Érzéstelenítették, kicsit álltak a feje tetején, arcvonásait elrejtette mindenféle párnába, meg kazettába. A homlokán gombák nőttek. Messze voltak, csupa hosszú, hegyes, saját test évszázadokig a háborúban. (Valaki azt kérte, hogy tanítsa.) Belesnek, még mielőtt észbe kapnak már meztelen, persze csak akkor, ha az élet túlélhető. Ne-bassz-ki, mondta évek múlva a vonat ablakában. Szánalommal a szemükben megfújták a kürtöt. Lecsapott, ugrált és a testőrére támaszkodott. Még élt egy ember abban az időben, akit piros szalaggal átkötöttek. Tudtam, hogy egyszer megértem, de nem most. Ott rejtőzött a telefonközpontban. Behálózták a gondolatok. Annie a megszállás idején intim kapcsolatban volt. Ezek lesznek az emberek, a tankok, a koporsók. Nem tudta, miért kell neki harmadnapra feltámadni. Ő mondta ezt így k(r)öhögve, fuldokolva, átütően. Eldöntötték azokat a kérdéseket, melyeken dolgoztak. Biciklizett, kémekkel a hasa alatt. (A szavakból hajtások nőttek ki.) Kirakok egy másik képet. Ez egy mély hangon harangozó térkép, kacag, hatástalan, a falak közül még nem sikerült kijutnia. Fogom a villanykörtét, bevilágítom a gyülekezetet, sötétséget csinálok fénnyel. Annieban szikrázik, visszamenekül, hazajöttek a hormonok , megtértek ajándékokkal. Jobban érzem magam út közben. Látta, hogy a Duna elönti a kövezetet. Szerelmes volt az angyalok gondolataiba. Kimerevített képek, diavetítés, kivágott papírok, melyeket kikölcsönzött a Földtani Intézetből. „Semmi, csak még nem állította le magát. Száguld a motorháztetőn, kimúlt, elillant, a söröskriglit levették a fejéről.” Ráfordultak és helyeselték, hogy ölt. Megölik kárpótlásképpen. A pokróc éjszakánként olyasmit tesz. Távoli csillagrendszerek, csupa fej nélküli seb. (Seb a fejen.) Maguknak születtek, és másoknak halnak meg. Hivatkozott, létezett, értelmezhető, halogató szerelmet vall, vagy csak a barátaival nevet. (ett.) A svábbogarakat elrejtik a ruhájuk ráncaiban. Sértődötten állt az ablakpárkányon. (Anniet elrejtik a ruháik között, mégis meztelen. Ha: vagy átveti magát, és szólózik, vagy recsegve ordibál a fülén keresztül, vagy terpeszállásban áll és várja a papot, vagy kifejezéstelen arccal járkál a gangon (...) Veszetten állt, érzelmek nélkül, csomag nélkül, izomcsomókkal a térde körül, lökdösve fújt a szél. A hasáig ért a feje a síkságon. Vesztett, félretolták, úgy tett. Rácsavarodott az oszlopra, este nyolckor. Ezek mind másodpéldányok voltak, hamisak, azt mondták, nincs titkuk, repüljek el. (Embertípus.) Emberpéldány. Még nem ember. Erőlködve létrehozta a hírt. (Ügyesen fog, lök, tesz, nem halt meg, csak elterelik, ő egy kétségbeesett ember. Össze(keni)keveri a sor(s)okat. Felgyülemlett, él. Tudja az árát. Megmondta, az lett a veszte, fekszik. Azt állítják, hogy kővé meredt. Suttogás látszik a képen és korom. Kemény, kistermetű, szakadozott. Menekül, szürke, kövér szemén fekete pontok. Szüntelenül tart valamerre. Összefüggő, több részes, eltakaró. Bemegy táplálkozni, bizonyára éhes. Áll a fűszálak hegyén és néz. Felmentél a vadludakhoz, hallottam, feleltél, kimondtad. Segíts, köszönöm, elintézem a fájdalmamat, a folyamataimat, Ilyen szép, okos, vicces, mindenki gurul. Gyűjtöget az orvosságos dobozban. A konyhaszekrény oldala imádkozik, hogy repülhessen. Megfeszül, alatta változik a tenger, szétnyílik, eltakarja. A szájából darabok törnek le. Megkövesedett agyag, víz alatti város. Hiába hangoskodik, vagy próbál másokat csitítani. Megvadul, a ruháit ledobja a földre egy zacskóban. A bugyiját is. Azt hiszem, halálosan szépen. A falevelek célt tévesztenek. Megbotlanak, felfordulnak, talán ez az egyetlen ami érdekel. Talán még Annie szép csípője is, amire rárakódott a föld. Jeruzsálemben kéne ülni valami szép bibliával a kézben és istenes cselekedetek után kutatni. És megbotlani egy cipőpertliben, és őrizni a fényt, mint egy lámpabúra. És rángatni a kaput, és elnézni a rendellenességeket, Bothwell a férfi az írásminták szerint. (Ráerőszakolom magam a bolygóra, pajzsként tartom. Bizonyos szögből nézve akkora, mint a fejem. Viccelek, mintha szakállat növesztenék. Szónok vagyok, sírást váltok ki szavaimmal, végül is mindenki megadja magát. A bolygók a központ félé fél fokkal. Látnoki perspektíva, leginkább Európa bámulatosan korcs és szent. A rettegés királya izgatottan hívja, a számmisztikában járatosakat, tenyészik, logikát old meg.) Lassú darabokban hullottak a lombok. Összekötözték őket, és odaállították. Egymásba csavarták a kulcscsomóikat. A fehér por lerakódik a képernyőre. A pincék világa különös oázis. Arcvonásokat telepítenek, lélek keletkezik. Senki sem hivatkozik arra, hogy túl rövid, vagy hosszú. A százötven kilométeres vihar felkapta és összetörte. Annie hátán lovagolt idáig. Feltartotta a kezét, fanatikusan nézett felfelé. Éjfél volt, amikor szétszaladtak. A fák ágai fütyültek. Hóemberek lebegtek feltartott kézzel. Annie a falhoz kötözte, hogy döntsön amíg a sebeit nyalogatja. Eldobált vasak és fák keltettek zajt a hangárban, az éjszakák és a kémények olajjal vannak átitatva. Hasonló méretű arca van, visszatükröződik a kikötőben. A némaság felköltötte. Most is alszik. A távolba sikló vonatok fontos szolgálatokat tesznek. Az eső fogai csámcsognak, természetes folyóként csobog a nyál. Anniet a fához kötözik. Ferdén áll, vacak hajókat fest. (Könnyű a kezem, megpucolom a szemüvegemet.) Annie szélesre tárja magát, hogy a túszok bebizonyítsák, hogy még élnek. Egy kő, egy lapos tekintet, egy szedett-vedett öltöny. A lába közé bújik, így hallgatja a filmek történetét. Alkotások építkezéseken, véletlenül, jelenleg. Egy életen keresztül, aztán a műteremben, szám szerint. Eltévedni a lét határán, gombolkozni, formálódni, arcokra emlékezni. Hallgatag királyok nézik kialvatlanul. A halál színes firkái értelmezhetők. (Az angyal süppedő lábnyoma.) Lobog a szélben, feszül, összeszorítja. (Küzdök távoli díjakért, a Duna kiszélesedik. Elteszi, lezárja a gépet, beállítja a hőfokot, macskazaj, azon múlik, hogy eljutok-e a fényhez.) Annie mezitláb, átlátszó testén csorog a festék. Darabokra szaggatják a koporsó ajtaját. Felkunkorodó ujjakkal próbálja odaragasztani. A nyálas ragasztószalag követi az azonosságot és az egyidejűséget. Annie a korlátnak támaszkodva ül Brüll arcán. Csavarokat enged belé, előfúrás, csapok, pecsétek. Brüll szerelmes Annie kontaktlencséjébe. Körülveszi a csíkos szag. A föld éppen zöld. A pillangók visszaszállingóznak. (Társadalmi válságok.) Csúnya színeket kevernek a hátam mögé. Beletörődtem, most már csak az a kérdés. A titkok bűntelenek, kezdem azzal, hogy hideg van, az égbolton egy fényes bolygó már a tudomásomra hozta a véleményét. Annie vasalással foglalkozik. Minden reggel felkel, átgondolja az életét, és a legszemélyesebb holmijával a kezében a Dunába ugrik. Már csak néhányan bujkálnak. Alig tudok lekoptatni egyet-kettőt. Divatba jöttek a vállak, a fém, meg a rugó. Még semmi nem volt ennyire aggályos. Érezte, hogy valaki uralkodik rajta, az ő bölcsességén. Eszébe jutott a hó és a fagy és a hidak. (Már amennyire az.) Egy kanyar, egy fordulat, és feltűnik Annie arcának fiatalsága. Hogyan néz, hogyan keveri a habokat, hogy levegőt vegyen? Felkiáltanak, idegen nyelveken szólnak, mert ez az igazság. Majd egy hirtelen mozdulattal felháborodást színlelve. Ez még nem a halál, mert a halállal nem képes kiegyezni. Könnyedén, mint amikor beszéd közben rájön a köhögés, és a zsebében lapul egy kődarab. És amikor megközelítenek, dadogva lemészárolod őket. Alszol és mászkálsz a lyukakban és kéred Istent. Mert féreg vagy és semmi egyéb. Lágyan és félénken közlekedsz. Bármilyen ragyogóan és boldogan bújsz elő a dolgok közül.
Megjelent: 2024-11-04 20:00:00
|
