VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Magén István: Nemigen
Nemigen „csontvázak között gyereket szoptatni” Galgóczi Erzsébet
Amióta feltalálták az ujjal való festést. Szíveskedjél az ujjaddal. Kiteríthető, fogyasztható persze. (Egyenes gerinc.) Rettenetes volt, hiába keresték, gyakorolni akarta a jövőt. (Nemsokára.) Meg az ágyúval való festést szabad emberi arcon, különféle kitűnő festékekkel. Szőrtelen arccal járják a halmot. Földszínű munkára gyülekeznek hirtelen több százan piros sapkában és lovakon. Teljhatalommal uralkodott a sűrű szőr. Magától értetődő szorgalommal kezelték a szöveget. Elkanyarodtak a várakozó autók, mintha elrántanák a gyeplőt. Mindkét esetben felmerülhet a gyanú, hogy a gyermekek hálátlanok. (Kizárja, kirabolja, szégyenteljesen kétértelmű.) A külvárosban előtte a kísérlet, az apróléptű túl bátran viselkedik. Forog a gyeplő, és a bakon ülők birkóznak. A puskájukat töltik. Azzal vádolják, hogy gyalog ment át a Lánchídon, saját hatáskörében, egymás kezét fogta a gonosz és a jó, együtt reggeliztek, számolták kincseiket. (Sírtak is.) Indián harcosok sötét tömege a ház körül, (hallod?) csak itt-ott világít, és te alaposan megmondod a magadét. A város vénei törvénykeznek, imát mondanak a képzelet élénk perceiben. Az őrjárat nehéz lépéseit szétdobálják a falon. Siklik lefelé a sziklán, átadják egymásnak a parancsolatokat. (Azokat az egyedeket a szakadékban.) Indulókat játszottak, páncélsapkában, a Dunaparton lovagoltak, röppentyűvel látták el a lócitromokat, a nők guggoltak, és a fehérneműiket rádobálták a vízre. (Mindegyiknek van szeretője.) Az apa-fiú viszony egy állandó harc amióta feltalálták a földet, a tüzet, a vizet, meg a levegőt, mondta. Harcolni annyi, mint narratívát készíteni, belehalni. A vezér zúzottorrú, hirtelen megiramodik, majd megáll. A lelátón Judit kezébe kapaszkodnak, és tolonganak. Halálra röhögi magát, sétál, csodát lát Pesten. Megfeketedik. Megfullad. Elváltozik, illetve zavaros lesz. Amikor megbékél. fényképeket mutogat. (Amibe belesántul, beleég, másnak vallja magát. Így visszagondolva.) Csapatban, mint az iskolában. A halál játékait játszó gyerekek. (Az artérián át a vesékbe, aztán meg a vénán áramlik. Bőröd alatt az ősök üzenete, mely összetöri metafizikai játékaidat, melyekkel foglalkozol. Tévedések is. Sóhaj. Egyfülű, öregesen csoszogó.) Amióta sorokban írunk, azzal foglalkozunk, ami jól megformázza őket. Csapatba állította, megdicsérték, felfigyeltek rá. (Jó sikerek.) Ősi primitív kifejezések gusztustalan keveredése. De vannak még eltérések. A kiállítást másnap megnyitották. Utópisztikus tervek, szakértés, szenzációs közlemények. Haladt előre a sor. Írásban rögzítik, hogy honnan ered, a kerület már nem kerület, az elképzelés isteni, hajlandók félteni egymást. Nyitott tenyérrel kell ütni, mondták, leszegett fejjel, kidudorodó erekkel, a fűben egy kardszárnyú bogár táncol. Cápák fulladnak meg a tenger mélyén, isszák a vizet, karcsú lányok ülnek a hidak mentén, meg a Hősök terén pingált arccal. Rendes bogárként fuldoklik sötét éjjel. Leöntötték kemény szaggal. Szaglászik, gerincoszlop törik ketté. Hatlábú csillagok mászkálnak a felhőben. Üzenetek a felhőben, szomorúság, mely tisztára úgy néz ki, mint egy szent. Valami különös kívánság gorombáskodik, megismétli azt a vádat, vasutat építenek, felmásznak rá, csavarják. Egy kobra ritkán szólal meg, tekergőzik a kolostor udvarán. Papírt meg tollat ragad, ömlik a vér a laktanya udvarán. A nap búcsúzik, cipő nélkül az éj, Judit tiszta keszkenőjét lobogtatja. Alszik. Az úton egy biciklis a pedálozik. (Az eszme útvesztőjében.) Hitelesítik a perpatvart, csendre intik. Hajnali kettőkor, amikor még nincs vasárnap, felejthetetlen élmény. Egyetlen lista a tengerparton, hogy „szeretlek drága”. Kibocsátani torkaszakadtából. Bohócok érkeznek, lehet-e még és mit? Adsz egy dobozt, mit gondolsz, meggondolom? A papagáj lekapja a kalapját, és a zöld ingét. Nyűgösek és nyafogók, orvosi köpeny, a zsákokat kitömik, százezer ember újra vértanú lesz. Nekihasaltak mély hangon és bömbölve. Lefekszenek, felkönyökölnek, terveznek. Kiöntik a vizet, lépésről lépésre, újra támadnak vastag akarattal. Judit délelőtt 10 órakor az ablakpárkányon áll. Az első angyal utána leskelődik. (Színhely a kórház, az ablakpárkány, a dilettánsok, mozognak a térben, ebben az esetben nem tesznek engedményeket, harcolnak, mint azok, akik a szakadékban élnek.) Megfogta, és felemelte. Gyenge súlyokat tekert a nyakára. (Csodálkozva adja elő, ismételgeti a trükköt, megjegyzéseket tesz, elolvassa az ítéletet. Praktikus.) Én magam is csak körbe kémlelek, látom mászik, rövid nadrágban, a harisnyáját húzogatja. Azt mondja, hogy neki most, így, jéggel, elölről, és utána, mely Európában annyira jellemző. Az ő elgondolásában a farkasok, szitáló esőben, befordul a villamos, a saját nevét emlegeti, Boltívek a holdfényben. A villamosvezető kibámul az ablakon, hamarosan elvezeti a villamost, majd késsel a hátában találják a sziklák között. Az űrhajó elindult. Száguldunk, mint a szökevények. Judit az ablakpárkányon áll. Bátran viselkedik, nem sejti, hogy vétkekben bűnös. Talányos koreográfiát táncolnak, mozdulatlanok, nincs megbocsátás, fölöttébb szeszélyesek. Belépnek, a halhatatlan erdőben égnek a fák. Kellemetlen jelenetre kerül sor. Georg fuldoklik az oxigéndús levegőben. Judit odamutat, beleharap, belekap, egyértelmű, mert teljesen végleges. Én csak azt mondom, mondja Georg, hogy még a házasságom idején kivándoroltam. (Gurul a nevetéstől.) Aztán talán éppen azt mondtam, hogy. Nemigen rendelkeztem kockázattal, mondja. Bontatlan saláta voltam, de azt tudtam, hogy a történet addig jó, amíg nem is hallod, és eltitkolod a külsődet, pedig feltűnést kelt. Eladtad, mert házasságon kívül születtél. És egyszer eljössz. Olyan leszel, mint egy folyó. Elsőként. Városainkat és tereinket elöntöd.
Megjelent: 2024-09-23 20:00:00
|
