VideóRészlet az MTVA P´amende, 2024.04.18-i adásából a henti79 csatornán. Keresés a honlapon: |
Kötetek, kritikák, recenziók, interjúk és laudációkBánki Éva harmadik regénye, a Fordított idő számos meglepetést tartogat. Már a megjelenésének a körülményei se mondhatók szokványosnak: mielőtt a Jelenkor a szerző neve alatt megjelentette a művet, különféle középkor-rajongó oldalakon, a facebookon már felbukkantak a regény epizódjai, mint „fordítások”. Mintha csak egy középkori regény megszületésének a tanúi lennénk. A megjelent művet, ezt a lenyűgöző és roppant szerteágazó történelmi regényt nemcsak a szerzői utószó vagy a középkori margináliákat imitáló illusztrációk teszik a különössé, hanem a kalandregénybe (látszólag) nem illő versbetétek is. Pedig N. herceg regényben idézett költeményei nem (vagy nem elsősorban) a középkori „hangulat” megteremtését szolgálják, hanem narratív funkcióval is bírnak. A mű két főszereplőjét, Rioldát, az életrevaló és ügyes kamaszlányt, Illighaent, a tudóst sokszor ezek a furcsa, „érthetetlen” versek inspirálják. Mostani elemzésemben ezeknek a szövegközötti versek funkcióját veszem górcsó alá.
„Nem tudok kilépni önmagamból” – Cserenkó Gábor interjúja Sylvester Anita költővel Még az idei évre várható Sylvester Anita legújabb kötete. A Csillagok csöndje, a Lélekszárnyak és a Tündérrózsa – A lélek dalaiból után az Álomszikra szintén az Underground kiadó gondozásában jelenik meg. Hogyan kezdtél el verset írni? Kik hatottak a költészetedre?
Hagyomány / újraértelmezés
Bíró József haikuinak poétikájáról Welcome című verseskötete tükrében
Bíró Józsefnek, a kortárs magyar (neo-)avantgárd poézis közismert és kiemelkedő alkotójának egyik igen kedvelt, noha egyáltalán nem kizárólagosan használt műformája a haiku. A művész távol – keleti orientáltsága, az ázisai kontinens és annak számos kultúrája iránti töretlen szeretete, elementumainak elmélyült – ismerete, s a bölcseleti hagyományok iránti fogékonysága több kötetében, (Asia, Kado, Mukkeum Si, Tükörmáglya, Stromatolite) azok tematikájában és műfaji repertoárjában részben vagy egészben jelen van, haikuírói munkásságának azonban legterjedelmesebb és legjelentékenyebb lenyomata kétségkívül a 2013-ban napvilágot látott, Welcome címet viselő, háromszor harminchat, azaz száznyolc különös haikut magánban foglaló verseskötete. Politikai publicisztika és egy bukaresti macska
Markó Béla: Rekviem egy macskáért
Markó Béla Kézdivásárhelyen született József Attila-díjas költő, szerkesztő és politikus. A szocializmus idejének egyik legjelentősebb határon túli magyar szépirodalmi folyóiratát, az 1954-től 1989-ig megjelenő Igaz Szót 1976 és 1989 között maga is szerkesztette. Utódlapjuknak, a Látónak főszerkesztője volt 1989 és 2005 között. Az avantgard forma- és normabontása, de az irónia sem áll távol tőle. Költészetére szabadverseinek, szonettjeinek, haikuinak erős képisége mellett az erdélyi magyar költészet megújítása jellemző. Munkásságának nemzetközi jelentőségét (de érdekességét feltétlen) mutatja, hogy versesköteit angol, francia, román nyelvre is lefordították. Üres öntőformákba folyik az idő Zalán Tibor: És néhány haiku Napkút Kiadó, 108 oldal,1490 forint A szerző a kötetet Fodor Ákos nagy és elismert haiku-írónk emlékének ajánlja. S ez a gesztus nemcsak felidézi, előhívja Fodor Ákos alakját, hanem a szövegek mentalitása, modalitása (is) a nemrég elhunyt író életművét, értékszemléletét idézi, arra reflektál. S ezzel egy jófajta hagyományt elevenít fel, mely szerint a létből testben kilépett alkotók helyén a műveik kezdenek párbeszédet nemcsak az olvasókkal, hanem a szerzőtársakkal is. És magával a korral, amely mint homogén vízágy körbevette-körülölelte a beszélőt, amíg maga is kommunikált. A könyvtárgynak is szép kötet tizenhét ciklusban adja át a befogadónak üzenetét. A ciklusoknak nincs külön címe. Az És néhány haiku – ami a könyv főcíme, ez van a ciklus számozás elé is írva. jelezve, hogy egyetlen szöveg-kőtömb, alvó, de mégis élő sírkő, a kötet anyaga. Isten nézése(i)
Isten éppen félrenézett címmel adta ki az idei Könyvhétre a Hungarovox Kiadó, Bányai Tamás legújabb prózakötetét, mely hét (éppen hét…) novellát tartalmaz. Ennek a vékonyka „kis” kötetnek a – mondhatjuk: metafizikai – novelláiban nagy kérdések feszülnek. A művész természetesen nem válaszol(hat)ta meg ezeket a kérdéseket, és nem mond(hatott) ki, úgynevezett bizonyosságokat sem, ám nem is ez lehet(ett) a célja, ő: csak ábrázol(t). Érett, tiszta, erőteljes stílussal. Olyan világo(ka)t teremtve-mutatva meg nekünk, hogy e történetek elolvasása után azt gondolhatjuk: jé, hiszen ezek megtörténhettek volna, vagy: esetleg már meg is történtek – valahol. Mindenesetre, ezek afféle „megtörténhetős” írások. Életszerűség (, és sok helyütt véres és kőkemény) realitás: (többek között) ezek jut(hat)nak eszünkbe, Bányai novelláinak kapcsán. Nyelv által idegenül – mi végre?
Kritika Kántás Balázs angol nyelvű tanulmányköteteiről
Kántás Balázs, a harminc alatti irodalmárnemzedék egyik legtermékenyebb irodalomkritikusa figyelemre méltó, ugyanakkor számos szempontból nehezen értelmezhető, megkérdőjelezhető lépést tett az irodalomkritika hazai területén: a 2012-es és a 2013-as év folyamán gyors egymásutánban három rövid, angol nyelvű tanulmánykötete is megjelent, olvasóközönségként azonban elsősorban kétségtelenül a hazai irodalmárszakmát választotta. Merész, ugyanakkor talán kissé Don Quijote-szerű gesztus egy magyar anyanyelvű irodalomtörténésztől, hiszen végül is jobb lesz-e egy szöveg bármilyen szempontból azáltal, ha angolul egyébként kiválóan tudó szerzője az anyanyelvén történő közlés mellett egy világnyelven is közli ugyanazon gondolatokat? Szélesebb érdeklődésre tarthat-e számot, vagy pedig, s talán ez a valószínűbb, a szűk (hazai) irodalomtörténész-szakmán kívül aligha akad olvasója? Birtalan Balázs: Felmászok a létra Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó Budapest, 2015
Birtalan Balázs, költő, blogger és pszichoterapeuta immár harmadik alkalommal jelentkezik új verseskötettel, ám ezúttal eddigi köteteinek gyűjteményét és új verseit egy nagy ívű összefoglaló munkában olvashatjuk. Már a kötet külseje is - Fehér Zoltán munkája - számos érdekességgel szolgál. Piros címlapján a végtelen nyolcasát kirajzoló Möbius-szalag látható, amely egyszerre jelképezi a ciklikus folytonosságot, önmagunkba való bezártságot, az állandó visszatérést a korábbi emlékekhez és életünk 180 fokos fordulatait is. A szalag belsejében létrafokok, akár az élet egyes állomásai. A cím kibontja a képet: Felmászok a létra- kis játékkal lehetne felmászok a létre is. Az út, a küzdelem, a fejlődés, a legyőzendő akadály és az én elkülönült viszonya mind szerepet kapnak benne. „ … szolgálj mindazoknak … ”
Bíró József Trakta című kötetéről
Bíró József Trakta című kötete első olvasásra szokatlan zárványnak, kitérőnek tűnik a szerző életművén belül, mely ugyanakkor mégis szervesen illeszkedik a költő – performance – művész poétikájába. A Trakta műfajmegjelölése szerint, miként a szerző aposztrofálja őket, látszólag mini-prózákat foglal magában, a kötetben olvasható háromszor huszonegy, azaz hatvanhárom irodalmi szöveg tipográfiai elrendezése, ritmikussága, minimalista terjedelme és stílusa okán azonban megítélésem szerint inkább találóbban és pontosabban nevezhető prózaversnek, még ha a stílusukban megjelenő prózaiság (értsd : olykor profán, alantas stílusregiszter és / vagy az azzal való irodalmi játék) közelebb is viszi őket a prózához, mint műnemhez. Olybá tűnik tehát, hogy ugyan Bíró József mint bátor, kísérletező szerző feszegeti a műfajhatárokat, ám, üzenetmegfogalmazásának módja okán e kötetében is inkább megmarad költőnek, korántsem vedlik prózaíróvá, a szó hagyományos értelmében vett történetet pedig semmiképpen sem beszél el sajátos, műfaj- és műnemhatárokat feszegető opusaiban. „… a szerző poézisének immár védjegyévé vált jellegzetességei – a markáns világállapot-kritika, a közeli pusztulást sejtető dodonai hangvétel, az egykorvolt és eljövendő aranykor ígérete, a letisztult, szinte csak a legszükségesebbek közlésére törekvő nyelvhasználat. (…) A már címével is a szellemi bensőségességet sugalló A kert hét (!) rövid szövege, noha az egyes novellák külön-külön világot építenek, vagy inkább mutatnak meg, a mélyben száz szállal kapcsolódik össze, így azokat egy műalkotás mozaikdarabjaiként is tekinthetjük.” Szemes Péter Szintézisben – Paul Celannal
Kántás Balázs: Nyelv / Rács / Törés – Közelítések Paul Celan költészetéhez
Kántás Balázs a 2013-as könyvhét alkalmából megjelent, a szerző eddigi Celan-kutatásait összegző terjedelmes tanulmánykötete tíz hosszabb fejezetből, önállóan is olvasható nagytanulmányból áll össze. Koncepciója szerint különböző irányokból igyekszik megközelíteni a szerző költészetét, részben irodalomelméleti, részben pedig líratörténeti szempontból elemezve Celan bizonyos közismert és kevésbé ismert verseit. Három jelentősebb Magyarországon publikált tanulmánykötet, Bacsó Béla A szó árnyéka, Kiss Noémi Határhelyzetek és Bartók Imre A sérült élet poétikája című munkái után – habár maga Kántás Balázs az elmúlt években számos apróbb tanulmány- és esszékötetet publikált Paul Celan költészetéről, ezzel prominens fejezetekkel gyarapítva a magyarországi recepciót – talán ez az elmúlt két évtized legjelentékenyebb magyar nyelven közreadott irodalomtudományi munkája, mely a második világháború utáni európai líra talán legjelentősebb szerzőjének költészetével foglalkozik. Radnai István költő, író 1939-ben született Budapesten. Bár pályája kezdetén a gazdasági élet területén helyezkedett el, az 1970-es évek elejétől rendszeresen közölték verseit, prózáit rangos folyóiratok, hetilapok. 1975 után nem publikálhatott, de 2009 óta ismét folyamatosan jelennek meg írásai antológiákban, folyóiratokban. 2010 óta verses- és novelláskötete is megjelent. A cím Tűlevelű ünnep felkelti az olvasó figyelmét, szeretné minél előbb elolvasni a kötetet. Ebben segít az illusztrátor, Ádám Zsófia is, aki igen érzékeny grafikáival járul hozzá a kötethez. A Tűlevelű ünnep kötetcím egyrészt eszünkbe juttatja a Karácsonyt, amely mégis kissé fájó, hiszen tudjuk, hogy a Karácsony nem csak szép, meghitt pillanatokat tartogat, hanem fájdalmas emlékek is előtörhetnek ilyenkor a tudatból. Birtalan Ferenc legújabb könyve (70 vers ellenfényben) gyűjteményes kötet, egy nagyszerű, de – mint kritikusai többször megfogalmazták – nem a fősodorhoz tartozó költő válogatott verseinek ünnepi kiadványa. Ellenfényben alkotni vagy a közismertség sűrűjében – voltaképpen mindegy. A cím kesernyés utalása ellenére is nyilvánvaló: a művek számítanak egyedül. Birtalan esetében van miből meríteni, az esztétikum és az anyagbőség értelmében is. A viszonylag késői pályakezdés (Bérszalagkokárda, 1985) után két évtizeddel, a kettőezres évek közepétől a szerző megtáltosodott, az addigi szórványos megjelenéseket követően évente jelennek meg könyvei. Ezek között egy versbetétekkel, naplójegyzetekkel tarkított önéletrajzi próza is szerepel (Versek regénye, 2010). „Birtalan Ferenc versei nagyon erősen kötődtek személyes sorsához, sorsának helyzeteihez. […] Költői próza és vers arányosan áll dialógusban egymással, s együtt képesek talajtalanságunkból eredő rossz közérzetünket, bizonytalan identitásunkat megérteni és megértetni” – írta Pécsi Györgyi a könyvről. A Versek regényét is felfoghatjuk egyfajta összegzésnek, fontos és őszinte olvasmány Birtalan világához, a lírai világkép megismeréséhez. A megjelenítés jelene Tornai József: Vízesések robaja Gondolat Kiadó, 2015. kartonált, 144 oldal, 2500 Ft. Tornai mindig is jó címadó volt. Emlékszem azokra a köteteire, amelyeket annak idején szívesen olvastam, mindig a címük fogott meg. A Megcsókolom a szomjas folyót, a Sikoltozó rózsa vagy a Miért sírnak a metaforák? rögtön kiváncsivá tett. És nem csalódtam. A kötetbe lépve mindig föltárult valami egészen apokrifnak tűnő, archaikus valóság, ami ugyanakkor mégis egy mostani világként szólított meg. Ha létezne Fülszöveg-elbíráló Irodalmi Bizottság, külön elismerő oklevéllel kellene jutalmaznia Vass Tibor ajánló sorait Simon Adri Földerengés című kötetéhez. Érdekes maga a találkozás is, hiszen a két alkotó világának látszólag köze sincs egymáshoz, legfeljebb minőségi értelemben. Vass Tibort idézve játékos, kissé posztavantgárd látószögből is feltérképezhetjük az új ópuszt: „Pont ezt akartam mondani, az elveim hegyén volt már, mondja a föld, és elremegi, amit a Földerengés ügyében elrebegni szeretnék. Simon Adri, ha verset olvas, hangosan, föl, a sajátjait, mélyéről az összecsúszó, szeretkező kőzetlemezek visszafojtott hangján szól, s a hang azzal a mozgással, a mozgás azzal a hanggal, belsőrengű.” Arcnyomok a hóban
Kalapos Éva Veronika: Arccal a hóban Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2014
Szabolcsban a helyzet igen drámai. Akarom mondani: nem csak Szabolcsban. Sőt, akár még azt is kérdezhetnénk: hol nem az? De maradjunk csak Szabolcsban, és a drámá(k)nál. Kalapos Éva Veronika (egyébiránt szabolcsi származású), író, Arccal a hóban c. drámakötete, nemrég jelent meg, a Fiatal Írók Szövetségének gondozásában. A két egyfelvonásos színműt, valamint egy egyrészes monodrámát magába foglaló kötet, Szabolcs igazi fílingjét, mondhatni esszenciáját tárja elénk.
Tovább a konyvkultura.kello.hu oldalára >>> SZILÁNKOK, CSONKOK
Sándor Zoltán Térdről a világ
A fiatal délvidéki prózaíró Sándor Zoltán elbeszéléskötete illik a kortárs magyar próza bizonyos újonnan feltámadt tendenciáihoz: a Térdről a világ az alsóbb osztályok konfliktushelyzeteit identitásválságát bemutató novellafüzér. Nem délvidéki, nem magyar, nem is balkáni novellák ezek elsősorban, hanem „vidéki elbeszélések”. Hiszen a kelet-közép-európai perspektivátlanságnak, a vidékies lefojtottságnak régiókon átnyúló tematikus jegyei vannak. Nemcsak a Balkán-témában, hanem ebben rejlik a kötet újdonsága. A lecsúszott/lecsúszó vidéki kispolgárság szatirikus felhang nélkül csak nagyon ritkán jelent meg a rendszerváltás utáni évtizedek prózájában. És noha a vidéki alsó-középosztály válsága komoly demográfiai és politikai következményekkel járt/jár, az irodalmi reprezentáció számára a folyamat többé-kevésbé észrevehetetlen – ami a két világháború közti irodalomra nem igaz: gondoljunk csak Kosztolányi Sárszeg-Szabadkájára. Nem lévén elég „látványos” ennek a rétegnek a lesüllyedése (hűtőládájuk még megvan, noha már régesrég nem tudják kifizetni a számlákat), ma már csak a bűnügyi hírekben bukkanhatunk rá néhány ámokfutó nagypapára, bizarr öngyilkosra, vidéki leszámolásra. Sztálin, Hruscsov: démonok, mémek Milan Kundera: A jelentéktelenség ünnepe, regény, Európa, 2015 Fordította: N. Kiss Zsuzsa Ami egyáltalán elgondolható a dolgok állásáról, az már elgondolásra kellett, hogy kerüljön. Vélekedik az olvasó, amikor a deja vu – érzés meglátogatja egy új regény kapcsán. Minden vélekedés és szemléletmód paradigmatikus, valami világkép bújik ki belőle vagy esetleg magának a történelemnek a hangja, ami, mint az idealisták szerint mégis csak egyfajta transzcendens, kinyilvánított akarat. Nem a véletlen szüli tehát az elbeszélést, hanem a konstruált szerzői én. Aki mögött ott lélegzik-lüktet egy hús-vér ember, aki szívvel-lélekkel írja bele magát a koreográfiába. S mind a létező írót, mind kitalált karakterét a keserédes történelem, az ambivalens realitás hálói között látjuk felnőni. (Vergődni.) Semmit se tudtam erről a szinkrontolmácsról, ami azt illeti, még két napja se, amikor felvetődött a kérdés, hogy hogyan is került hozzám ez a könyv, kaptam-e vagy vettem, mert ugye nem mindegy, hogy én szórtam-e ki az ablakon bő háromezer forintot, nem mintha másra nem dobnék ki ugyanennyit, például a múltkor is meghívtam magam jó helyre egy brassóira, ami köztudomásúan nem kicsit hizlal, meg roppant egészségtelen is, de hát az ember néha elcsábul, aztán jól bemagyarázza magának, hogy megérdemlem, igazán, mert jó voltam, vagy mert rossz voltam, de nagyon okosan, egy kis kilengés még nem a világ, és akkor is ilyenekkel áltatja magát az ember, ha a józan esze közben azt kérdezi, hogy ha a kutyádat nem zabáltatod túl, hogy meg ne dögöljön, 
|
B. Tóth Klára festőművész, restaurátor, vizuális nevelő és költő. Nem a képzőművészet mellett, "másodállásban" költő, hanem par excellence lírikus, akinek a versírás éppen olyan természetes kifejezési formája, mint az ecset kezelése. Természetesen érezni versein a képi látás jellemzőit, vagyis kitapintható a vers születésének induktív útja: az impressziótól, a meglátott képtől az átlényegítésen keresztül az üzenet kibomlásáig, de nem ez a lényeges. A versírás metódusánál sokkal fontosabb, hogy a kis dolgokban is meglátja a lét nagyobb összefüggéseit, ahogyan például ezt a tömött szatyrokat cipelő asszony képének és gondolatainak szonettbe foglalása jelzi (Szeletre bontva).