Videó

A Ma7 csatorna videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

Magén István könyvének borítója maga is jól szimbolizálja az elbeszélések milyenségét.

Szürreális grafika, maga a szerző alkotta. Magén István ismert képzőművész, nem csupán publicisztikai munkássága, elbeszélései okán ismert. Könyveket illusztrált.

A Lovaskocsik elbeszéléskötet előlapján, illetve a belíveken is szerepelnek grafikái.

Miért írom azt, hogy a könyv borítón szereplő grafika szimbolizálja az elbeszéléseket?

Egyfajta expresszionista magánbeszéd, szürreális képek sora sok elbeszélés, álomvilágba lépünk, ahol összefolynak a képek.

 

 

Az AB Art Kiadó gondozásában jelent meg Szentgyörgyi (eredeti nevén: Király) László második, A reménnyel is című verseskötete. A marosvásárhelyi újságíró 1977 óta publikál irodalmi folyóiratoknál, első verseit az Igaz Szó közölte, az olvasók a Látóban, a Székelyföldben, valamint a Hitel, és a Napút című folyóiratokban is találkozhattak műveivel.

A második kötet szerves folytatása lehet a debütáló, Kételyek között című verseskötetnek (Kreatív Kiadó Marosvásárhely, 2016), nemcsak a versek formavilágát, tömörségét, de filozófikus mondanivalóját és a kötet szerkezeti felépítését illetőleg is. A költőre itt is lépten-nyomon rátör a kétely, egyáltalán megíródhat-e a vers, a szerkesztők által sürgetett remekmű, ha nemcsak az író nem talál a szavakra, de ezúttal a szavak is cserbenhagyják őt.

 

2024. március 23. és április 25. között városunk ad otthont a Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója közös rendezvényének. Ezen a generációkat összekötő kiállításon közel 200 meghívott alkotó adja hozzá az ő egyedi, kreatív látásmódját a világ bonyolult szépségének megmutatásához.

A Pécsi Galéria és a Művészetek Háza Martyn Ferenc Galériája adja e különleges esemény helyszínét.

A kiállítás létrejöttéről, a kortárs fotóművészet szerepéről, hatásáról Hamarits Zsoltot, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnökét Hódi Hajnalka kérdezte.

 

 

 

B. Mihály Csilla (1977, Szatmárnémeti)

Hét év válogatott termését tartalmazza a kötetem. Hogy vajon szűk vagy bő hét esztendő volt a 2013 és 2019 közötti időszak, azt döntse el az Olvasó!

 

 

A novelláskötet a Napkút Kiadó Próza sorozatában jelent meg a Kalota Művészeti Alapítvány és a Napkút Kiadó gondozásában 2023-ban.

A könyv 17 novellát tartalmaz.

A kötet szerzője Ványai Fehér József író, költő, újságíró, a Magyar Írószövetség és a Magyar Nemzeti Írószövetség tagja. A r endszerváltás óta publikál folyóiratokban. Szerzőként ez a tizennegyedik könyve.

A könyv a Kádár-korszakba röpíti vissza az olvasót, ahol a főhősök sokszor szembekerülnek a hatalommal, tanúi lehetünk a vidéki elit játszmáinak, valamint annak, a fiatalok hogyan próbálnak feljebb kerülni a ranglétrán.

 

 

A Mecseki Fotóklub 2024-es évada Schreck Mo: Free Dance című kiállításával indul. Ebből az alkalomból Hódi Hajnalka beszélgetett a művésszel.

 

Gelencsér Ferenc fotóművész lánya vagy. Milyen hatással volt rád édesapád személyisége, művészete? Az ő személyén keresztül kerültél először közel a fotózáshoz?

Igen. Genetikailag kódolva volt, hogy valami módon majd én is a fotográfiával fogok foglalkozni. Édesapám mindig hagyott szabadon gondolkodni, ugyanakkor nagyon finoman terelt. Soha nem mondta, hogy mit fényképezzek. Közös sétáinkon együtt néztük a tájat, figyeltük a fényeket, s mondta, hogyan állítsam be a fényképezőgépet. Gyerekkoromban, sőt később, ifjú- és felnőttkoromban is sokat jártam szülővárosomba, Székesfehérvárra, a Szent István Király Múzeum műtermébe, figyeltem, ahogy dolgozik, és minden kiállításán ott voltam.

 

Egyszer egy édesapáddal történt beszélgetésrészletet osztottál meg a közösségi oldaladon, aki azt mondta: „Te mindig tudni fogod, mikor nyomd meg a gombot.” - te tényleg mindig tudod?

Az elején mindent le akartam fényképezni. Azt gondoltam, így szerzek nagyobb tapasztalatot. Apukám ekkor azt mondta, hogy nem kell mindent lefényképezni: hagyjam elmenni a fotók nagy részét, s olyan képeket hagyjak benn, amiket aztán úgy tudok átadni, hogy másoknak is jelentsen valamit.

 

 

 

 

A kötet hőse maga a megidézett irodalmi arcképcsarnok a (huszadik) századelő pluszmínusz néhány évtizedéből. A Novák Valentin által jelenbe átemeltek azonban nem árnyakként, hanem hús-vér megtestesülésükben folytatnák legendás életüket szellemileg, ízlésben, mívességben leolcsósodott mindennapjainkban.

A megidézést tanulmányozó a recenzióíró, akárcsak a csövecskezúdító (pálinkát nyakaló) Cholnoky László, az ihletet várta, de az ihlet késett. Igaz nem is ígérte látogatását. (Olvadás) Az ihlet Novák Valentinnál tartózkodik, aki a kötet komplex univerzumába önmagát is beleszövi, így egészen közelről követheti a kavargó eseményeket.

Boldog-boldogtalan árnyként állandóan a cselekmény előterében vagy háttérben lebeg Ady, Krúdy papa bá, a Cholnoky testvérek egyharmada (László), Csáth Géza és Kosztolányi Desiré-Degeő, a mindenütt megnyilvánuló szerző társaságában. A kötetben ismételten felbukkan – felszínes nagyvonalúsággal sorolva – Mikszáth bácsi, Józsi Jenő (Tersánszky), Lovik Karcsi úr, Nagy Endi fiú, Török Gyú, Bodó (Brumi) Béla, Tömörkény Pityu, és még sokan mások.

 

Sirokai Mátyás kihúzza a lábunk alól a talajt, és ahogy lepillantunk, magunkat látjuk. Versei a személyességtől indulva igyekeznek rálelni a közös pontra, ahol hús és mészkő, gondolat és üvöltés, évmilliók és pillanatok találkoznak. Felbontják a megszokott ellentéteket, és hirtelen kinyílik a világ, és feltehetővé válnak korábban nem is sejtett kérdések. 

 

Hatvanöt költő hangját idézi meg Halmai Tamás új kötete, hol hommage-zsá, hol paródiává kerekítve a megszólalást. Az Egy papagáj gyerekkora játékosan komoly tisztelgés a klasszikus és a kortárs költészet beláthatatlan sokszínűsége előtt. Aligha volt még antológia, melyben együtt szerepel Berzsenyi és Wisława Szymborska, Emily Dickinson és Bertók László, Rilke és Ló Szerafin… A kiadványhoz függelék is tartozik: a könyvet olyan jeles olvasók méltatják, mint Agatha Christie vagy Simone Weil.

 

Gáspár Ferenc azért beskatulyázhatatlan, mert mindig képes megújulni, arra viszont már nehezebb válaszolni, hogy melyik műfajban erősebb, hiszen a történelmi témákban és az abszurdban legalább olyan otthonosan mozog, mint egy szürreális környezetben, vagy épp az ifjúsági regények világában. Az író már korábbi köteteiben is bizonyította, hogy lebilincselő elbeszélő, és ez az Összhang esetében sincs másként. A kötetben huszonhat novella található, amelyek első olvasatra regénytöredékeknek is tűnhetnek.
A napjainkban mind a filmművészetben, mind az irodalomban reneszánszát élő hőskultusz ellenére Gáspár szereplői nem törnek igazságosztói babérokra, csak érvényesülni akarnak, s tenni a dolgukat a rendelkezésükre bocsátott mozgástérben.

Ne tévesszen meg senkit, hiába Összhang a kötet címe, már a borítón látható szilánkos, ám formáját megtartó tükörből sejthető, hogy kemény menet vár ránk, és inkább az irónia lesz túlsúlyban, semmint az élet napfényes oldala.

 


Szeifert Natália
Kép forrása: Szeifert Natália facebook oldala

Szeptemberben könyvbemutató beszélgetésen járt Pécsett Szeifert Natália. A PécsLIT fesztivál után a Mészöly Miklós-díjas írónőt Hódi Hajnalka kérdezte.

 

Mikor vetted észre először, hogy van alkotói vénád? Kik voltak az elsők, akik felismerték a tehetségedet, s hogyan támogattak ebben?

Nem hiszem, hogy ilyesmit lehet konkrét időponthoz kötni, az „írói véna” kifejezést nem is igazán értem, nem használom. Gyakorlatilag gyerekkorom óta írtam, teljesen természetes tevékenységnek gondoltam, ahogy az olvasást is. Naplót, történeteket írtam, kézzel, aztán még írógéppel is. A tehetség is kérdéses fogalom, ki tudja, mi az, én nem, de azt hiszem, a nagy része munka lehet. Már régóta publikáltam és kisebb-nagyobb szakmai elismerésekben is volt részem különösebb támogatás nélkül, amikor kiadóra találtam 2016-ban, a Kalligramnál. Ezt Péterfy Gergelynek és Mészáros Sándornak köszönhetem. Ez kétség kívül egy fontos pont volt.

 


Keserü Ilona 
Stekovics Gáspár fotója Forrás: Wikipédia

Keserü Ilonát 90. születésnapja alkalmából a Művészeti Kar polgársága, egykori és jelenlegi diákok, tanárok és nem-tanárok konferenciával köszöntötték. 

Keserü Ilona és nagy generációja robbantotta be Pécsen a felsőfokú művészképzést a rendszerváltással egyidőben, iskolaalapító művész tanár a szó legnemesebb értelmében.
Az egyetemhez és a diáksághoz való viszonya a mai napig példaként szolgál. Ernszt András festőművésszel ez alkalomból Hódi Hajnalka beszélgetett. 

 

A Keserü Ilona 90. születésnapját köszöntő konferenciára a Csontváry Múzeumban került sor. Mi indokolta a helyszín választását? 

 

A helyszínválasztást az indokolta, hogy egyszer egy magánbeszélgetésen Ilona azt mondta az egyik kollégájának, Losonczy Istvánnak, hogy nagyon szeretne órákon keresztül a Csontváry múzeumban a Baalbek előtt ülni. Úgy érezte, hogy valami nagyon erős, kifejezett köze van Csontváry művészetéhez. Az iránta való tiszteletből, egyfajta ajándékként döntöttünk úgy, hogy itt rendezzük meg a konferenciát.

 

Mi a jelentősége a Színerő-Léptékváltás festészeti programoknak, amelyeket Keserü Ilona indított el és vezetett éveken át? 

 

Ez a program egy kurzusként indult 2007-ben, Ilona azért találta ki, hogy a volt mesteriskolások és a doktori iskola hallgatói nagy méretben tudjanak dolgozni; hogy a táblaképnél nagyobb léptékű munkák készüljenek el. Ő fogalmazta meg először ezt a koncepciót, ő kísérte éveken keresztül ezt a programot. Fontos tudnunk, hogy nem csak a szellemi kitalálója volt, hanem az utóbbi években anyagilag is ő finanszírozta ennek létrejöttét. A program a Zsolnay gyár elhagyott ipari területén lett megvalósítva: öt-hat méter magas ipari belmagasságú csarnokokban állítottuk ki a képeket, majd ebből nőtte ki magát a szimpózium, ahol évek óta már nem csak a doktori iskola hallgatói vesznek részt, hanem külsős meghívottak is.

 

A tévé és számítógép dajkálta nemzedékek számára a címbe emeltem szó jobbára valaminek a gyors, szapora és tarka-barka alakváltozását, a szüntelen ugráló-vibráló képeket jelenti, a még itt felejtkezett idősebb ínyenceknek azonban egy különös tárgyat is emlékezetükbe emel(het), a kirakodó vásárok billegő lábú asztalainak egyik sztárját, korabeli nevén a varázsgukkert.

Olcsó, bazári, mai, digitalizált szemmel nézve bizony primitívnek tűnő, de igen ötletes optikai játékszer volt az, egy olyan színes kartonpapírcső, amelyben három tükörlap támaszkodik egymásnak és a cső két végét kerek üveglap zárja le, annak egyikébe kellett bekukucskálni. Lényeges alkotó eleme még a csőben rejtőző színes gyöngyök, papírdarabkák, melyek a cső megmozdításakor, forgatásakor kerge, vad táncba kezdenek a tükörlapok között, s a csőbe pillantó kíváncsi tekintete előtt számtalan, lényegében szimmetrikus, de kellőképpen csalóka ábrát képeznek. Lenyűgöző látvány az eredmény, a hirtelen képváltás pedig elbűvölő.

 

 


Cseri Hanna (Kép forrása: Cseri Hanna facebook oldala)

Képzeljenek el egy huszonéves, Pécsről indult lányt, aki egyszerre színházi rendező, zeneszerző, énekes, bábszínész, s mindemellett három rangos szakmai díj tulajdonosa. 

Cseri Hannát alkotói ihletforrásairól, munkái nyomán termett sikereiről, rendezői-dalszerzői terveiről Hódi Hajnalka kérdezte. 

 

A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola dráma tagozatán töltötted el középiskolás éveidet. Lehet mondani, hogy itt kezdődött az előadóművészet iránti érdeklődésed? Milyen élményekkel gazdagodtál itt?

Azt hiszem, már jóval a gimnázium előtt elkezdődött az előadóművészet iránti érdeklődésem, és pont, hogy a gimiben csökkent kicsit. Olyan sokszor kommunikálták felénk, hogy a drámatagozat nem színész képzés, hogy a színészettől el is ment egy időre a kedvem. Bár nem tudtam akkor még definiálni annyira a vágyaimat és az ambícióimat, de az írás, a rendezés, a színészet és a zeneszerzés már akkor is motivált, csak a báb műfaj iránti csodálatom és tiszteletem jött később.

 

 

Ahhoz, hogy újra helyreálljon az egység, először részekre kell bontani eszméinket – az újrarendeződést mindig pusztulás előzi meg.

Ezen a hermetikus játszótéren valóban el lehet veszni, ahogy a szerző végtelenné tágítja számunkra a világot. Impulzív, ugyanakkor komplex, zsigeri karaktereivel, perspektíváival talán nem is pusztán történeteket hív életre, hanem a spirituális erők tánca által létezésbe kényszerített Ember játékaival régi-új mítoszokat elevenít fel. Bár a modern kor válságaira utaló elemek visszatérő motívumok, az írások mégse érintkeznek túl széles felületen a valósággal.

 


Ágoston Zoltán Fotó: Tóth László
Kép forrása: Jelenkor galéria

2023. szeptember 14-19. között került megrendezésre városunkban a PécsLIT Fesztivál, mely a Csorba Győző Könyvtár és a Jelenkor folyóirat közös szervezésében valósult meg. A hat napos irodalmi programsorozatot, melyek két fő helyszíne a Tudásközpont, illetve a Művészetek és Irodalom Háza volt, hatalmas érdeklődés kísérte. Az előkészítés folyamatáról, kérdezői-szervezői tapasztalatairól Ágoston Zoltánt, a Jelenkor főszerkesztőjét kérdeztük.

 

Mit gondol, miért volt igény erre a fesztiválra, mi vezette Önöket oda, hogy megszervezzék?

A Csorba Győző Könyvtár munkatársaival közösen már hosszú évek óta rendeztünk irodalmi rendezvényeket a Jelenkor folyóirat számára fontos szerzők megismertetése, népszerűsítése érdekében. Így találkozhattak az olvasók Závada Pétertől kezdve Darvasi Lászlón, Tompa Andreán át sokakkal, egészen Krasznahorkai Lászlóig, de Bertók László 80. születésnapját is a Tudásközpontban ünnepeltük 2015-ben számos fellépővel. A COVID-időszakban az országosan elmaradt Ünnepi Könyvhetet megszerveztük Pécsett a Művészetek és Irodalom Háza belső udvarában szabadtéren. Ebből az együttműködésből alakult ki a fesztivál ötlete. A szellemi alapját ugyanakkor az képezi, hogy Pécs irodalmi kultúrája az egyik legerősebb Magyarországon. Mind az irodalmi intézmények, a szerzők, illetve az érdeklődő közönség oldaláról is megvannak a feltételei egy ilyen nagyszabású rendezvénynek.

 

 


Hajba Gergő RADNØTI Fotó: Hódi Hajnalka

 

Minden kis-és nagyváros területén ott rejlik a lehetőség, hogy egy közösségi kert létrehozásával az egység, a növekedés és a fenntarthatóság érzését megteremtsük. Egy ilyen izgalmas kaland küszöbén állva az erre vállalkozó emberben megszületik az a gondolat, hogy ne csak növényeket, hanem egy élénk közösséget is „termesszen”. A közösségi kert több, mint egy virágzó növényzettel teli földdarab; élő bizonyítéka az összefogás erejének, az életápolás örömének és a közös erőfeszítések jutalmának. Hajba Gergővel erről, és még sok minden másról Hódi Hajnalka beszélgetett.

 

Különös kötet a Legenda, Rózsássy Barbara új verseskötete. Címek, cikluscímek és oldalszámok bójái nélkül hullámzó versek, versciklusok alkotják, s a kötetet szervező formai váltások úgy követik egymást, mint a tengeri áramlatok váltakozása. Az első rész felező hatos ütemhangsúlyos, rímtelen formát ölt, aztán a lassú felvezető után a szöveg felpörög, és egy szonettkoszorú darabjai lüktetnek végig az olvasó látóidegén, majd a végén a hullámok lecsendesednek, és nyugodtabb, prózaibb hangvételű záró rész következik szabadversben. Nem légből kapott a természeti allegória: a témaválasztás is természeti táj-motívumsorra épül, egy embertől távoli, érintetlen vidékre kalauzolja az olvasót, egy tengerparti elhagyott kikötőbe, amely egy transzformáció során lelki tájjá alakul át a szemünk előtt, és önmagán mint természetleíráson túlmutatva az emberi psziché hullámveréseit jeleníti meg.

 

 
Kiss Farkas Gábor Kép forrása: mta.hu

Aktuális-e, érdekes-e a szakmán kívüli közönség számára is a régi magyar irodalom, s milyen újfajta megközelítésekkel lehet vizsgálni e korszak művészetét, alkotóit, s az ebben az időszakban keletkezett műveket. Mindezekről Kiss Farkas Gáborral, az ELTE régi magyar irodalom tanszékének egyetemi docensével beszélgetett Hódi Hajnalka. 

 

Az irodalom korszakai közül miért éppen a régi magyar irodalomban való elmélyedést választotta?

Kisiskolás korom óta érdekelt az ókor, és nagyon korán elkezdtem már tanulni latinul is a magam kedvére. Ezt követően a középiskolában latin lett a második idegen nyelvem, és számos versenyen vettem részt sikerrel, így a pályaválasztás időpontjában nem volt kétséges számomra, hogy latin-magyar szakra kell jelentkeznem az ELTÉ-re. Az egyetemen a klasszika-filológus képzés során csak nagyon lassan jut el a hallgató arra a szintre, hogy önálló kutatást kezdhessen, a régi magyar irodalomban viszont számtalan latin, sőt még ógörög forrás is van, amelyekkel eddig senki nem foglalkozott. Így Kovács Sándor Iván, az akkori tanszékvezető és témavezető hamar bevont a kutatásaiba, és lehetőségem nyílt önállóan kutatni már elsőéves koromtól kezdve, amit nagyon élveztem. Ezt a választást azóta sem bánom, mert úgy látom, hogy a középkorral és a kora újkorral foglalkozva sokkal nagyobb kutatói szabadságunk van, sokkal több a még (újra)értelmezhető forrás, és szervesebben kapcsolódik hozzánk is ez a kor, mint a klasszikus ókor.

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal