VideóA Remind Media és Krizsó Szilvia videója Keresés a honlapon: |
Kötetek, kritikák, recenziók, interjúk és laudációkShani Boianjiu fiatal izraeli írónő első -és eddig egyetlen- regényét nem anyanyelvén, hanem angolul írta az Amerikai Egyesült Államokban töltött egyetemi évei alatt. A 2012-ben Londonban megjelenő regény (The People of Forever Are Not Afraid) a mi jelenünkben játszódik, a cselekmény hátterében az arab-izraeli fegyveres konfliktusok állnak, így ismeretük nélkülözhetetlen a szöveg megértéséhez. A regény nemzetközileg nagy siker volt, húsz nyelven jelent meg. José Saramago irodalmi Nobel-díjas portugál szerző legutóbb magyarul is megjelent kötetét az Európa Kiadó jóvoltából tarthatja kezében a magyar olvasó. Ugyan a szöveg gondozása hagy kívánni valókat maga után, mégis volt oka örömre a hazai közönségnek, hiszen az Alentejo így is két évvel az író halála után jelent meg Magyarországon 2012-ben. Az Egy évszázad regénye nemcsak címében utal a Száz év magányra, hanem stílusában is a mágikus realizmust követi: erős a vizualitás a tájleírásokban, hatásos a paraszti munkák elbeszélésekor a tevékenységek érzéki megélésének bemutatása. Mágikus realista lesz a szöveg időélménye, amely mintegy a regényen kívül esik, s csak a háborúk, századok megjelölésekor kerül lereflektálásra a tény, hogy az idő múlik. Az idő Portugália Alentejo tartományában mintegy áll, és a genetikai ismétlődés, az életek egyformasága miatt már csak „Mellékesen jegyeznénk meg, hogy a történelem sokszor ismétli önmagát.” (107.) „A nagybirtokon olykor megtorpan az idő, egyik nap nem különbözik a másiktól, vagy csak úgy tűnik, mintha örökös jelen idő volna.” (162.) A szöveg bővelkedik mitikus, babonás varázstörténetekben, amelyek egyfelől a paraszti élet hagyományőrzésének kellékei, másfelől a stílus mágikus elemeit hordozzák. “A cél nélküli szabadság semmi, csak a neki konkrét célokat, vagyis profitlehetőséget nyújtó rendszer ruházza fel értékkel.” (234.) Pierre Dardot francia filozófus és Christian Laval szociológus munkája La nouvelle raison du monde: Essai sur la société néolibérale címmel 2009-ben jelent meg Párizsban. Talán az angol cím jobban tükrözi a francia jelentését, mint a magyar: The New Way of the World: On Neoliberal Society. Írásukban a neoliberális társadalomról van szó, mint arról, amely megjeleníti a világ jövőbe vezető új útját. Benda Jenő neve ma már talán nem széles körben ismert, de a századforduló egyik legismertebb újságírója volt. 1888-ban Huszton született református nemesi családban (rokonaként az 1994-ben elhunyt Benda Kálmán Széchenyi-díjas történésznek, akinek egyik fő érdeklődési területe volt Erdély történelme, az erdélyi vallásszabadság és a tordai országgyűlés, Bocskai István és függetlenségi harca etc.). 1911-től a Pesti Hírlap munkatársa, de publikált a Magyar Szó, a Népszava, valamint az Egyetértés című lapokban is. Antimilitarista, ellenzéki és élete végéig igazi demokrata volt. A Párizs körüli békék idején a magyar delegációval mint újságíró utazott Franciaországba, ekkor született feljegyzései jelentek meg most A béke kálváriaútján című kötetben a Méry Ratio kiadásában. A kötet először 1920-ban látott napvilágot a Légrády Testvérek kiadásaként. Benda Jenő élete épp olyan szomorúan és igazságtalanul ért véget, ahogy a század során a magyar történelemben oly sok humanista és nemes lelkű emberé: 1944-ben politikai fogolyként, náci koncentrációs táborban halt meg Dachauban. (205-211.) Személyében egy bátor és őszinte újságírót vesztett el az ország. Hazám, hazám, te nem mindenem “>>Mr. Hapgood, itt van ön a harvardi diplomájával. Mondja, az ön lehetőségeivel miért választotta ezt az életet?<< Hapgood így válaszolt a bírónak: >>Nos, uram, talán a Hegyi beszéd miatt<<” (22.) Kurt Vonnegut az amerikai irodalom egyik legnagyobb hatású írója volt. Jelen könyve először 2006-ban jelent meg a Nyitott Könyvműhely gondozásában, vagyis semmiképp sem beszélhetünk posztumusz kötetről. A man without a country New Yorkban 2005-ben látott napvilágot. A szerző 2007-ben hunyt el; a Libri 2012-ben adta ki újra A hazátlan embert Magyarországon. “Erőteljes költői megszólalásaiban kitüntetett szerepet kapnak a természethez szorosan kötődő metaforák, lírai eszközök. A tiszta rímek, népdalszerű könnyed zenei szólamok, sorok mögött mindig ott van valami mélyebb – áttételesebb – láttatás. Ebben nagyon sokszor megjelenik a szinesztézia, mint hangulatkeltés; ugyanakkor a leíró tárgyiasság is jelen van verseiben. Ezek többnyire a prózába hajló – kötetlen – lírai művekre jellemzők. Mindez azt is jelzi, hogy Németh Erzsébet a költészet teljes eszköztárát használja.“ Amíg az emberi test meghatározhatatlan százalékban lelket is tartalmaz, addig versek is fognak születni. Mirtse Zsuzsa versekben él, gondolkozik, veszekszik, csábít, kérincsél, alkudozik, ígérget. Ha örül a világnak – versek születnek belőle. Ha szomorú – versek születnek belőle. Nem tehet róla. Szabálytalanul szabályos versei néha provokációk, szemtelenkedések, máskor tűnődések, belenyugvások a megváltoztathatatlanba, de mindenképpen arról a nagyon különös valamiről szólnak, amiről azt mondjuk, hogy: élet. Idő és mérték – vagy időtlen mértéktelenség, ezt a kettős utat kell járnia. És fogja is, mert olyan… Mirtse Zsuzsát kezdettől fogva a hiteles létezés és az emberi kapcsolatok üveg-törékenysége foglalkoztatja leginkább. Ezekből a cserépszilánkokból építi tovább most is költői világát, bekapcsolódva a magyar költészet hagyományába, amely képes a hiányt, a veszteséget a teljességnél teljesebbként felmutatni. A költőnő harmadik verseskötetében, mint azt a címe is előrevetíti, a lélek fekete dobozából merít, olyan rétegekből, amelyek a személyes életfolyam medre alatt húzódnak. Az egyéni sorsok alól pedig egy mindannyiunkban rejtőzködve munkáló, közös világ ősképeit-tartalmait hívja elő és tárja elénk, hangja mégis személyes – ebből a kettősségből eredhet lírájának egyedisége. Ezeket a verseket, akár az ókori bronztükröket, érdemes forgatnunk: hátlapjuk domborműves alakjai bizony előmerészkednek, és belevetülnek saját tükörképünkbe. Időzzünk hát el a látottak felett, és ne feledjük: az óceán lefelé sötétedik – ez a kötet nemcsak a drámaiságának köszönheti alapvető tónusát, de a merítkezés mélységének is. Márpedig amit felszínre buktatnak belőlünk ezek a versek, azzal csakis gazdagabbak lehetünk.
Visual poetry and collages Vizuális költemények és kollázsok
A szerző az új évezred elejét (is) jellemző értelmiségi közérzetről tudósít: letisztult hangon, kivételes formafegyelemmel. A sebeket osztogató konfliktusok elkötelezetten humanista szellemiségű egybefoglalását adja. Hungarovox Kiadó, 2014
Minamosongo - rendhagyó miniopera (libretto) egy felvonásban, három színben. Hungarovox Kiadó, 2014 „Rác-magyar” Vitkovics Mihály egri költő sziluettje Eger kedves, kacskaringós utcáit járva eszembe jut Vitkovics Mihály. Egy meredeken felkapaszkodó, a patinás Rác-templom mellett, a Ráckapu térig tartó utcácska viseli Vitkovics nevét. A Rác-templom pedig, ez a különc épület Eger katolikus templomai között az egyetlen olyan istenháza, mely hátat fordít a városnak: szerb templom, mégis Eger nélkülözhetetlen és elvitathatatlan része, akárcsak a szerb származású költő. A Vitkovics utca meredekén felfelé kapaszkodva eszembe jut, hogy a hercegovinai Trebinje mellől származtak a költő ősei, és a törökök elől menekültek Magyarországra. Sopotnik Zoltán költő, író, 1974-ben született Salgótarjánban. A Prae folyóirat próza rovatának és a JAK füzetek szerkesztője. A Libri Kiadó gondozásában jelent meg negyedik, Saját perzsa című kötete, melyben líra és próza koherens egésszé forrnak össze, egy filmre emlékeztetve, melyben a cselekményt dalos betétek színesítik. Pál Feri atya legújabb könyve, a Szorongástól az önbecsülésig, szentimentalizmustól, fellengzős „papolástól” mentes útmutatás, mely igyekszik különbséget tenni a sebzettség vezérelte és a teljesség vezérelte élet között, megértéssel, szaktudással és együttérzéssel fordulva korunk embereinek legégetőbb problémái felé. „A megszólalás ereje. A versíráshoz kell egy kis elengedettség, kicsit felejtsük el hogy vers készül, és ebben az elengedettségben kell nagyon erősen a versre koncentrálni...” - kezdi Petőcz András a Gyalogbeszéd fülszövegét, és szakmailag alapos dicséretnek, szinte laudációnak tűnő írását a következő félmondattal zárja: „nyugodt szívvel mondom, hogy Boldogh Dezső kötetének megszületése fontos pillanat lehet az újabb magyar irodalom történetében.” A költészet mibenlétét, ha van ilyen egyáltalán, akkor szokás firtatni, ha versek láttán furcsa, megmagyarázhatatlan hiányérzet támad az olvasóban. Amikor minden együtt áll: a felkészült, mesterségben jártas, tehetséges szerző, az eminens líra, érzékenység, szellem, tűz, tézis, antitézis, s megannyi más - mégis, aztán mégsem. Az oroszlánkölyök fikciójába nagyon sok minden beleférhet. Mindenekelőtt az ember lappangó gyermetegsége élheti ki magát általa; olyasmit segít kimondani, amit a komoly felnőtt leginkább önmagának is szégyell bevallani. Felnőttek és gyerekek számára egyaránt lehet mondanivalója anélkül, hogy humora látszólag ne korlátozódhatna paradoxonokra, valamint öncélúbb nyelvi játékokra. Mit keres Kántás Balázs legújabb kötete a sínek között? Hogyan szivárog át Celan a huszonéves költő verseibe? Mennyire merészek és mennyire sablonosak a frissen közölt alkotások? – Boldogh Dezső írása Élet, mű, köd, és – Kántás Balázs Összefutás című verseskötetéről Lehet, hogy tisztára véletlen, de Kántás Balázs könyvének borítóján mintha egy szabályos, kissé elnyújtott dollár-jelkép bontakoznia ki az egyenesen és az S-alakú sínpár találkozásából. A hangulatos fotó természetesen az Összefutást, a létezés megannyi csomópontjának efemer időlegességét és hasonló dolgokat igyekszik megjeleníteni, mivel a könyv kevés kivétellel a szerelem avagy az egymásrautaltság verseinek gyűjteménye. Szóval, nem tudom, van-e a kép mögött valami plusz üzenet, mármint a pénz és a költészet, a párkapcsolatok és az élet realitását szimbolizáló disznófejű akárkik hatalma közötti összefüggés, de ez igazából talán nem is lényeges. Háborús rózsakert
Csontig hideg van, háború, vagy inkább háború utáni állapot, leszakadó ég egy nem létező tengerparton, félig nyitott, kopott barna bőröndből fújja szét a szél a fehér lapokat. Némelyiken írás, versek, áthúzott mondatok, gyűrt üresség. Ki hagyta ott, mi történhetett vele? Nem tudni. A versek valószínűleg összefüggő ciklusokat alkothattak valamikor, nagy részük elveszett, de amit megtalálunk a bőrönd mélyén vagy a közeli homokos-sziklás fövenyen, abba érdemes belenézni. A gyanútlan szemlélő eleinte bibliai utalásokként is értelmezhetné a verscímek alá írt betűket és számokat: „Tf 40, Hv 7 (8) (1) (14), Mon 4…” – de az ilyen típusú kódjelzés nem ismerős egyetlen vallási könyvből sem, legfeljebb egy még kiadatlan apokrifból. A szövegek jegyzője talán apokaliptikus szövegeit, önkínzó emlékeit vetette papírra és ismeretlen szerzőket idéz? Apró utánjárással, a Cs. kr. jelzésű versekről mégis megtudhatjuk, hogy a Több fehér című kötet alcímeként is funkcionáló Császári és Királyi Rózsakert ciklus darabjaira utal, hasonlóképpen a többi felirathoz. (Monológok egy színésznőnek [Mon], Háborús versek [Hv], Több fehér [Tf]). A versek írójának kilétét homály lengi körül. A személyesség látszólag minden elemét nélkülöző darabokból azonban lassan kirajzolódik egy alak, aki feltehetően részese volt egy igazi háborúnak, bejárta a Délvidéket, a bajor erdőket, látott halottakat heverni, üldögélt illatos bécsi kávégőzben.
Ha megesszük a hőseinket (Ide kattintva találja Csernátony Lukács László képeit a Holdkatlanon) Csernátony Lukács László mostanában halmozza a meglepetéseket. A fiatal képzőművész utóbbi kiállításain jelentősen más nézőpontok szerint mutatja be a világot, mint néhány esztendeje. Michel Butor, a kiváló francia író és esszéista külön könyvet írt a szavak festészetbeli szerepéről, ahol a képek verbalizálható tartalmait, jelentésmódosításait elemzi. Csernátonynál már a „Sunshine.Happiness?” – sorozatban is szorosan együttműködött a cím és a látvány: a „ Kívülről egyszerűnek tűnök, de valójában bonyolult vagyok” jelzetű képen egy nevetgélő, dekoratív szőke nő kannából benzint önt magára, majd kicsit debil, de mindenképpen groteszk külsejű úszóbajnokok, nőimitátorok, napszemüveges újgazdagok tűnnek fel előttünk frappáns képaláírások kíséretében. Hatalmas irónia és alig bújtatott társadalomkritika jellemzi a „Gyermekjátékok” vagy a „Fucking miniatures” festménysorozatait is, de a textusok direkt képzőművészetté lényegítő kísérletei az „Eat Your Heroes” darabjainak esetében a legnyilvánvalóbbak. Némelyik kép látszólag nem is több, mint egy-egy graffiti-utalás, new yorki gettószlengben megfogalmazott szójáték nagyvonalúnak tűnő, holott igencsak professzionális vászonra „pacsmagolása”. A Nancy Brücke Experimental Space Music Group Csernátony Lukács saját formációja, melyet Traub Viktória animációs művésszel közösen készít és ami kiállításain audiovizuális kiegészítést is ad a festményekhez. ( A folyamatosan bővülő repertoárból, találomra, pl.a „Kosztól sír a gyermek” – című opusz, valahol a Tudósok „Apa kocsit hajt”-jának magasában, mindenkinek csak ajánlani lehet.) 
|
