Kötetek, kritikák, recenziók, interjúk és laudációk

Tizenharmadik könyv. A vacsoraasztalánál is tizenhárman ültek. Kérdés, hogy mi van ezután. Birtalan Ferenc bebizonyítja, napjaink költészetének utolsó vacsorája után is van újrakezdés, aranykorát élő költészet. Energia, fiatalos lendület van az „öregségbe deportált költő” verseiben, ami legyőz kort, betegségeket, a lehetőségek beszűkültségét. Szembeszáll a jól ismert sztereotípiával: az ember hatvan éven túl már nem érezhet szerelmet, lángolást, vágyat.

Az elbeszélő versfolyamban a második világháború utántól az ezredfordulóig - szinte naplószerűen életútjáról számol be a költő.(1945-ben idehaltam /várom a születés /beteljesedjen rajtam) A szegény, sokgyermekes, a Józsefvárosból Kőbányára átnyúló Hős utcában, a Juranics telepen élő családból hova lehet elindulni, hová lehet megérkezni? ...

-Róluk írj... a rigókról...

Ez a könyv a tiéd.
Nem tudom odaadni.
Nincs kezed, hogy elvehesd.
Minden összeomlott.
Újraépítettem, újra összeomlott.
Kellett az áldozat.
Míg vagyok, építek.
Jönnek-mennek rigónemzedékek.
Viharok, telek bontják a fészkeket.
A reményt nem verhetik le a fákról.
Jó, ha van mit sirassunk, ami szép volt.
Ami egyre szebb-keservesebb lesz.
Veled érkezett, veled ment a szerelem.
Összeraktam szétporlott ágakból a réget.
Hiány lettél.
Fölolvaslak.
Rigótörténetet Neked, Bogár.

A szerző regénye meglepetések sorozata. 
Meglepetés azoknak, akik ismerik a költő egyre terebélyesedő és mélyülő életművét, s meglepetés azoknak is, akik most vesznek kezükbe először Batári-könyvet.
Batári Gábor felszámolja a közös (négydimenziós) világot, s a végtelenig tágítja. Idősíkokon, dimenziókon gázol át, idő- és tértelenségeket teremt, olyan mindenséget, amelyben egyetlen valóság van, az áradó szöveg.
Posztmodern bűvészhez lenne szerencsénk? Dehogy. Tud ő persze mindent, amit egy posztmodern világ-rezonőrnek tudnia kell, sőt jobban tudja azt: megalkotja az irály paródiáját. Modern meseíró lenne? Igen is, meg nem is. Meséi – és összefüggő meseszövete – mítoszigényű egység, egyszersmind világnagy blöff. Ugyanakkor felbukkannak a lovagregény, a koraújkori pikareszk, az új regény, a keményre forralt amerikai próza igencsak behatárolt, szűk téridőkben honos elemei.
Mi tehát ez a mű?

(2012, NapSziget a Művészetekért Alapítvány)

Egy festő-restaurátor keze, úgy tűnik, ha belefog valamibe, elég kitartó. S mivel ismeri a festékrétegek természetét, hogy a felszín alatt gyakran értékesebb rétegek rejlenek, nem fél megpiszkálni a szövegrétegeket sem, várakozóan nyúl a felszín alá, a kéreg repedéseibe. Évek munkája - szenvedése, kínja és öröme, mosolya - volt, amíg a "vasárnapi költőből" egyszerűen csak költő lettél.

(két kisregény)

India, a spirituális élet tükre
Tolvaly Ferenc Benáresz, a kapu című regényéről

Már az ötlet kiváló: egy-egy utazóregény, vagy még inkább fejlődésregény révén bemutatni a nagy világvallásokat. Nyilván, kell hozzá ember, aki meg is képes valósítani az ötletet. Nem sokan vannak, akiknek megadatik, hogy elutazzanak a világ messzi tájaira, és helyi, közvetlen ismereteket szerezzenek adott vallásról, követőiről, azok külső és belső világáról. Akik viszont képesek anyagiakat áldozni ilyen utazásra, azokat többnyire kevésbé érdeklik a lelkiek. Legalábbis mélyebb írói, művészi szinten. Olyan tehát még kevesebb akad, aki a tapasztaltakat át is tudja szűrni magán, és tovább képes adni élményszerűen. Tolvaly Ferencnek ez viszont már negyedszerre sikerült. Első alkalommal a Caminót járta végig, és dolgozta fel könyvben (El Camino – Az út), filmen, fotóalbumban. A keresztény zarándoklat után egy buddhista kettős, külső-belső utat járt be a tibeti szent hegy, a Kailásza spirituális megtapasztalása révén. Ennek a címe: Tibetben a lélek. A harmadik felfedezőútja az iszlám közegét tette átjárhatóvá és átláthatóvá Mekkába látogatásával és a Boszporusz felett a híd című kiadványcsaládjával.

Vörös István prózájában is felfedezhetjük a szakrális kísérleteket. A többesszám akár direkt is lehet, hiszen az egységes szakralitástól régen elszakadtunk, valamifajta lego, atomszerű próbálkozásokról beszélhetünk, szigetekről. A „Keresztelés özönvízzel” című regény a Noran Könyvesház kiadónál látott napvilágot. A szerző itt nem is „kertel”a szertartásossággal. Az alap kiinduló pont az Egyházzal, illetve azon belüli lelki helyzetével elégedetlen, meghasonlott fiatalember, pap kiugrása a „szervezetből”, a szakralitásból. Pontosan ezt vizsgálja a könyv, hogy a kézhez kapott, illetve porosnak tűnő, kevésbé életszerű szertartásosság helyett található-e valami személyesebb, kielégítőbb „mód”, és hogy egyáltalán kell-e ezt keresni.

Rögtön megállhatunk a címnél. Mi ez? Varázsszó? Pszichiátriai részleg? Szövőüzemi kifejezés?

Megkapjuk a helyes választ, feloldódik a rejtvényt, ha utána nézünk a valódi jelentésnek egy szótárban.(Szövegimádat) Vagy épp a szerző nyilatkozataira figyelünk az interneten, kocsmában. Mindenfajta értelmezés belefér ebbe a szóba, és a szerző szándéka pont ez volt.

Nem véletlen a könyv címlapján a mágikus kör ...varázsszó. Ezzel a mágiával többször is találkozunk, képversek szelik át a szövegtestet. Szó szerint felhasítják azt. Igyekeznek valami beszéden túlit megragadni, de valahogy mégis ironikus, nem ezoterikus módon. Mintha behozná a középkort, (csók képvers) összekeverné az idő síkokat. (Lásd. Szindbád ciklus, szoció versek)

A József Attila Kör Irodalmi Egyesület február 26-án tartotta két új kötetének bemutatóját a Dohány utcai RoHAM bárban.

Az est első felében a salgótarjáni származású Szávai Attilával beszélgettek az esemény házigazdái: Orcsik Roland és Sopotnik Zoltán, a JAK-füzetek szerkesztői. A közönség zsivajának lecsillapítása után, először Lesi Zoltán olvasta fel néhány versét, miközben a szerző okostelefon rajzolóalkalmazásával készített rajzait láthattuk kivetítve. Szávai Attila két novellát olvasott fel új novelláskötetéből, a Hetedik emeletből. Mivel A csillagász című alkotásának különösen nagy jelentőséget tulajdonított, ezért ezt hallgathattuk meg először, s némely elcsépelt motívumok (mint a kivételes tudás birtokában lévő csillagász, aki végigtekint a magasból az alatta állók életén) ellenére azért az írás valóban jó volt. A szervezők igyekeztek kérdéseikben kitérni a belvárosi hangulatot idéző cím és a harmincnál is több novella vidéki tematikájának kettősségére. A szerző ezt az ambivalenciát azzal a frappáns gondolattal reflektálta le, úgy találja, “roppant érdekes emberek vannak vidéken”. Mindazonáltal véleménye szerint “az alapanyag ugyanaz”, vagyis nem lát lényeges különbséget a mai Magyarország vidéken élő, például salgótarjáni, és a budapesti lakosai között. Ugyanakkor arra is kitért, volt már arra példa, hogy előadott színdarabjának (Hevimetál, bányaló, tehervonat) egyik humoros részén a salgótarjáni közönség nevetett, míg a pesti nem. Nem tagadja, hogy “létezik ilyen, hogy vidéki ember”, s ez magában foglal olyan értelemben provincialitást is, hogy megjelenik benne egy sajátos vidéki perspektíva, ám hangsúlyozta, ez elsősorban pozitív többlettel rendelkezést jelent a fővárosiakhoz viszonyítva.

Az Apokrif Irodalmi Folyóirat felolvasóestje ismét új helyszínen került megrendezésre, a H13-ban. A házigazda, Fráter Zoltán ugyan jó hangulatot teremtett, de az est szerzőinek teljesítményét nem sikerült felülmúlnia. A házavató első felében a lap régi alkotói mutatták be műveiket, majd a második szakaszban meghallgattuk Evellei Kata és Margócsy István tanár úr beszélgetését.

Az első felolvasó, Fehér Renátó, nemrég tért haza Prágából. Versei korábban már megjelentek az Apokrif előző számaiban. A fiatal szombathelyi költő rendszeresen publikál a Litera irodalmi portálon is. Csak szilveszter című verse szinte ünnepélyes hangulatot teremtett. Lírája nagy érzékenységről árulkodik, előadásmódja pedig képes követni és hitelesen alátámasztani szövegei mondanivalóját.

Petrőczi Éva „versíróasszonnyal”, a Károli Egyetem Puritanizmuskutató Intézetének vezetőjével, költő-irodalomtörténésszel beszélgettünk a dicsőítésről, karácsonyról, kortárs költészetről.

B. Tóth Klára: Hogyan látod kortárs keresztyén költőként Isten dicsőítésének szolgálatát?

Petrőczi Éva: Végtelenül egyszerűen és természetesen. Úgy írok istenes verset, ahogy levegőt veszek, ahogy járok-kelek, nem választom el ezt a mindennapi életemtől. Ez – remélem – nem azt jelenti, hogy triviális, amit írok, de nem erőltetek az olvasóra olyasfajta hamis emelkedettséget, ami elidegeníthetné, távol tarthatná a nem hívő olvasót. Én ezt annyira életem részeként adom elébük, hogy sokszor azok az olvasóim is elfogadják istenes verseimet, akik egyébként nem rendszeres hitgyakorlók. Még egy fontos pontja van ennek a számomra, hogy nagyon sokakat, a vallásos, magas képzettségű embereket az tartja távol a vallásosnak nevezett költészettől, hogy ezek az írások bizony gyakran csapnak át édeskésbe, negédességbe. Fájdalom, de létezik egyfajta igénytelen, színtelen, szuprakonfesszionális, felekezetek fölötti „cukormáz”.

Yann Martel kanadai író, nagy sikerű, megfilmesített regénye, a Pi élete (2001, Life of Pi) után 2010-ben jelentette meg Beatrice and Virgil című alkotását, mely publikálást 2012-ben a magyar megjelenés is követte a Cartaphilus gondozásában.

Az olvasó talán kissé fáradtan sóhajt fel az első oldalak után, mert úgy tűnhet, a Beatrice és Vergilius is csak egy újabb Holokauszt témát feldolgozó könyv, de nagyon hamar kiderül, tévedünk. A regény egy egyetemes érzés megragadására vállalkozik, az elmúlásra felfigyelő lélek őszinte rémülete, amely elmúlás egyben felejtést is jelent, megbocsátást, annak elismerését is, hogy ami megtörtént, legitimást kapott, hiszen már nem arról beszélünk, ahogyan megtörtént, hanem arról, ami megtörtént. Martel egyedi megközelítésbe állítja a Holokausztot és beágyazza az olvasó világába: ami a Holokauszt alatt a zsidókkal megtörtént, láthatatlanul benne van minden mai olvasó életében.

A Sao Pauló-i születésű Marcelo Rossi atya világszerte ismert tagja a Katolikus Karizmatikus Megújulás mozgalomnak. Alessandro Brustenghi ferences szerzetes atyához hasonlóan Marcelo atya is énekel, de közösségét televíziós szerepléseivel, rádiós műsorával, vagy akár egy futball stadionban celebrált misével is Istenhez vezeti.

A Fejezetek a kora modern esztétikai gondolkodás történetéből (1450–1650) című kötet bemutatójára tulajdonképpen csak az esemény első fele szorítkozott, melynek keretében Jelenits István Széchenyi-díjas piarista szerzetes atya nagy szakértelemmel ismertette a L'Harmattan által kiadott munka egyes fejezeteit, azoknak nemcsak az előnyeire, de a hiányosságaira is aprólékosan kitérve. Jelenits atya ismertetésének legfőbb mondanivalója az az axióma volt, hogy hasznos lenne újragondolni a képet, amit a felvilágosodás alakított ki az antikvitás-középkor-reneszánsz viszonyáról. Bevezetőjében abból indult ki, hogy “a tudományos elnevezések is meghaladottá válhatnak”, és hogy némely szemlélet kifejezetten “igazságtalan” is lehet. A kötet szerzői közül Görföl Tibor, Cseke Ákos, Hargittay Emil és Horkay Hörcher Ferenc a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatói, míg Fabiny Tibor a Károli Gáspár Református Egyetem professzora.

Péterfy Gergely ifjúsági regénye, mely 2012-ben jelent meg a Kalligram gondozásában, minden optimista várakozásunk és alcíme ellenére sem rólunk, magyarokról szól. Pannónia a regény cselekményének idején még nem magyar lakta vidék, hanem a hatalmas Nyugat-római Birodalom egyik tartománya, melyet barbár hordák szelnek keresztül-kasul. Az elbeszélt események valamikor a 440-es évek körül következnének be, hiszen a szöveg szerint a szereplők megélik a napot, „amikor a rómaiak feladták Pannoniát.” (235.) Aëtius Flavius magister utriusque militiæ ebben az időben már nem képes hatalmát gyakorlatilag is éreztetni Pannóniában, Afrikában és Brittaniában. A regény egy misztikus varázsmese trák varázslókkal, vándorszínészekkel és különös képességű lényekkel, melyek nem a megtörtént és elbeszélhető, hanem egyfajta álomszerű múltban léteztek.
A regény ugyanazt a teljes összeomlást mutatja be, ami 410 körül Brittania provinciában is lezajlott:

Shani Boianjiu fiatal izraeli írónő első -és eddig egyetlen- regényét nem anyanyelvén, hanem angolul írta az Amerikai Egyesült Államokban töltött egyetemi évei alatt. A 2012-ben Londonban megjelenő regény (The People of Forever Are Not Afraid) a mi jelenünkben játszódik, a cselekmény hátterében az arab-izraeli fegyveres konfliktusok állnak, így ismeretük nélkülözhetetlen a szöveg megértéséhez. A regény nemzetközileg nagy siker volt, húsz nyelven jelent meg.

José Saramago irodalmi Nobel-díjas portugál szerző legutóbb magyarul is megjelent kötetét az Európa Kiadó jóvoltából tarthatja kezében a magyar olvasó. Ugyan a szöveg gondozása hagy kívánni valókat maga után, mégis volt oka örömre a hazai közönségnek, hiszen az Alentejo így is két évvel az író halála után jelent meg Magyarországon 2012-ben.

Az Egy évszázad regénye nemcsak címében utal a Száz év magányra, hanem stílusában is a mágikus realizmust követi: erős a vizualitás a tájleírásokban, hatásos a paraszti munkák elbeszélésekor a tevékenységek érzéki megélésének bemutatása. Mágikus realista lesz a szöveg időélménye, amely mintegy a regényen kívül esik, s csak a háborúk, századok megjelölésekor kerül lereflektálásra a tény, hogy az idő múlik. Az idő Portugália Alentejo tartományában mintegy áll, és a genetikai ismétlődés, az életek egyformasága miatt már csak „Mellékesen jegyeznénk meg, hogy a történelem sokszor ismétli önmagát.” (107.) „A nagybirtokon olykor megtorpan az idő, egyik nap nem különbözik a másiktól, vagy csak úgy tűnik, mintha örökös jelen idő volna.” (162.) A szöveg bővelkedik mitikus, babonás varázstörténetekben, amelyek egyfelől a paraszti élet hagyományőrzésének kellékei, másfelől a stílus mágikus elemeit hordozzák.

“A cél nélküli szabadság semmi, csak a neki konkrét célokat, vagyis profitlehetőséget nyújtó rendszer ruházza fel értékkel.” (234.)

Pierre Dardot francia filozófus és Christian Laval szociológus munkája La nouvelle raison du monde: Essai sur la société néolibérale címmel 2009-ben jelent meg Párizsban. Talán az angol cím jobban tükrözi a francia jelentését, mint a magyar: The New Way of the World: On Neoliberal Society. Írásukban a neoliberális társadalomról van szó, mint arról, amely megjeleníti a világ jövőbe vezető új útját.