Videó

A Marosvásárhelyi Rádió hangfelvétele




Keresés a honlapon:


Szabó P. Katalin: Marcelo atya eredeti szavai a szeretetről (Marcelo Rossi atya: Agapé: A feltétel nélküli szeretet)

 

Marcelo atya eredeti szavai a szeretetről

Marcelo Rossi atya: Agapé: A feltétel nélküli szeretet

 

A Sao Pauló-i születésű Marcelo Rossi atya világszerte ismert tagja a Katolikus Karizmatikus Megújulás mozgalomnak. Alessandro Brustenghi ferences szerzetes atyához hasonlóan Marcelo atya is énekel, de közösségét televíziós szerepléseivel, rádiós műsorával, vagy akár egy futball stadionban celebrált misével is Istenhez vezeti.

A XXI. Század Kiadónál 2013-ban magyarul is kiadott Agapé, 2010-es megjelenése óta tizenkét nyelven hozott sikert Marcelo atyának. A szöveg János evangéliumát hozza közelebb a mai olvasóhoz. A nem vallásos emberek gyakran hangoztatják, hogy az evangéliumok már nem képesek közvetíteni Isten üzenetét a mai kor emberének. Azt gondolom, Rossi atya ebben a kötetében nemcsak a katolikus emberek szívében ülteti el az Úr igéjét. A kötet előszavát Gabriel Chalita jogász professzor, szemiotikus és politikus, Marcelo atya személyes ismerőse írta. Chalita úgy gondolja, ma egy „szomorú korban” (8.) élünk, amelyben minden érzésünknek és kapcsolatunknak mandátuma, határozott időlejárata van. Chalita előszava és Marcelo atya írása a szeretet egy Arisztotelész által megjelölt kategóriájáról szól: az isteni szeretetről. Az görög bölcseleti hagyomány (az eros, philia, agape és a corpus, anima, spiritus hármas megkülönböztetése) még a felvilágosodás filozófiájában is tetten érhető valamilyen szinten. Az eros a földi szerelem (Platónnál a szép, a jó iránti sóvárgás), a philia olyan vonzódás, amibe a bölcselet, a filozófia, a tudás tisztelete is beletartozik, de alapvetően a baráti rokonszenv, az agapé pedig a legnagyobb értékű, az amor dei, vagyis az Istentől felénk irányuló szeretet, és az, amit mi érzünk az Úr iránt.

Marcelo atya bevezetésében Izaiás prófétától idéz, s az agapénak egy új megközelítését adja: „Isten szeretet. (…) tudjuk, hogy Isten velünk van. És azért van velünk, mert szeret minket. (…) Az agapé tehát az Isteni Kinyilatkoztatás. Isten teremt, mert szeret. Isten megment, mert szeret. (…) A Biblia az agapé.” (17-27.) A szeretet az egyház tanításában nem egy elvont fogalom, hanem cselekvés. Az atya írása a szeretet tartalmi oldalára irányul, ezért gondolatmenete segít a mai olvasónak, aki gyakran nem tud mit kezdeni a szeretet kérdésével, hiszen magát a szót is üresnek hiszi. Marcelo atya embertársaink iránti figyelemre és szeretetre int, Istennel való személyes kapcsolat kialakítására, nem üres szólamok hangoztatására, hanem tettekre. Olyan tettekre, melyek után nem várunk valamiféle „jutalmat” (26.), vagy „viszonzást” (25.). Mert a szeretet az, amikor valami végre nem rólunk szól.

Túl azon, hogy Marcelo atya János evangéliumának legszebb szakaszait választja elmélkedés alapjául, maga is jellemző emberi történetekkel segíti annak megértését, amit az új szövetségi szakasz célul tűzött ki. Az egyház szentjei mellett, nagy politikusokat, mint a nemrég elhunyt Nelson Mandela, vagy Gandhi mutat fel, mint olyat, aki követendő példa lehet, akitől „lelki nagyságot” (106.) tudunk tanulni. Felhívja arra a figyelmet, hogy szeretettel kell fordulnunk egymás felé, arra, hogy mennyire félrevezető az ítélkezés: „Nagyon szeretem annak a két családnak a történetét, amelyek egymással szemben éltek. Az egyik férj minden egyes alkalommal, amikor hazatért, a feleségét az ablakban találta, amint a szomszédban kiteregetett szennyes ruhákat nézi. Az asszony fel volt háborodva. Nem értette, miért nem képes a szomszédasszonya először rendesen kimosni, és aztán kiteregetni őket. Mindezt türelmetlenül, és azzal a szent meggyőződéssel ismételgette, hogy a szomszédasszonya rendetlen és koszos. Egy idő után a férj belefáradt a felesége állandó panaszáradatába, és egy egyszerű és világos javaslattal állt elő. Azt mondta a feleségének, hogy pucolja meg a szoba igencsak koszos ablakát, és akkor majd meglátja, hogy nem a szomszédasszony ruhái szennyesek.” (34-35.)

A fejezetek végén az elmélkedést gyönyörű imákkal zárja, az Istennel való kapcsolat az imádságon keresztül épülhet és erősödhet meg. Az imák mind képrendszerükben, mind tartalmukban szorosan kapcsolódnak az elmélkedésekhez, így magukhoz az evangéliumi szakaszokhoz is.

Marcelo atya a bevezetésben meghatározta, hogy „könyve prédikációs szándékkal íródott” (21.), és ez is magyarázza, hogy miért kapnak az evangéliumi szakaszok aktuális vonatkozást. Az isteni ige (amelyek János evangéliumának talán leghíresebb és legszebb sorai) kapcsán az ítélkezés és az elbukás individuális problematikája; a kánai menyegző a szülők és a gyermekek kapcsolata, Mária üdvtörténeti szerepe; a szamariai asszony a diszkrimináció; a kenyérszaporítás a gondviselés és a szolidaritás; a házasságtörő asszony az intrikák, az igazságtalanság és a megbocsátás kérdését járják körül. Ugyanígy a jó pásztor az orvosok, a tanárok, a papok társadalmi szerepét hangsúlyozza, Lázár feltámasztása a halál, az elmúlás, a veszteség fájdalmára koncentrál (mert „Lázár miatt (…) Jézus sírt. (…) Sírni a veszteség miatt, emberi. De ott maradni a veszteség ablaka előtt, önsorsrontás. Más ablakokon kell kinéznünk.” (81-84.)), de a barátság fontosságára is rámutat. Jézus és Lázár barátok voltak, és a barátok nem hagyják magukra egymást a veszteség óráiban. Amikor Jézus megmossa a tanítványok lábát, az alázatot, a humilitas eszményét példázza, azt, hogy milyen a jó vezető, a testvéri szeretet a közösségek tagjai közti szoros kapcsolatról szól, arról, hogy az a vezető jó, aki erre (és nem a különféle (bőrszín, vallás, származás stb.) alapú gyűlöletre) tanítja az embereket, akiket vezet. A keresztre feszítés azt a megrendítő pillanatot idézi fel, amikor az ember elítéli Isten fiát. Marcelo atya ebben a fejezetben a pletyka, az intrika következményeire koncentrál arra, hogy „Mielőtt kiejtünk egy szót, még az urai vagyunk. Miután elhagyták a szánkat, a szolgái.” (113.) A jelenet kapcsán, amikor Jézus megjelenik a tanítványoknak, a békéről elmélkedünk. A kötet záró fejezetéül János evangéliumának azt a szakaszát választotta, amikor Péter megvallja szeretetét Jézusnak. Ekkor az atya a lelkiismeretről, az erkölcsről és a becsületességről való gondolkodásra ragadja meg az alkalmat. A fejezetzáró imádság a kötetet is bevégző Istennek tett felajánlásként is értelmezhető, egy lelki fejlődésen végigvezető tizenkét állomásos út utolsó stációja, amikor az atya kimondatja és maga is kimondja, hogy „A Te apostolod vagyok, Uram. Egészen a Tiéd. Örökké a Tiéd. Ámen.” (142.)

Úgy gondolom, hogy Marcelo atya kötetének megjelenése a tavalyi évben több szempontból is jelentős. Egyfelől megerősítés abban, hogy Jézus velünk van. Az idei évben (2014-ben) az I. világháború kitörésének századik évfordulójára készülünk. Az első nagy háború azonban nehezen elválasztható a másodiktól. Tudjuk, hogy XII. Pius hallgatása a háború idején sokak számára volt elfogadhatatlan. Azt is tudjuk, hogy a rossz létezése és kérdésköre a 18. századtól foglalkoztatja az emberiséget: hogyan lehet jó az az isten, aki ölbe tett kézzel nézi a rosszat? Marcelo atya erre a kérdésre is választ ad: „Jézus érzékeny a fájdalom iránt. Soha nem marad távol, amikor a fájdalom hangjai szólnak, ellenkezőleg, mindig velünk van. Ahogy a történet és a dal meséli a lábnyomokról a homokban: a legnehezebb pillanatokban mindig csak két lábnyom van, mert Jézus a nyakában visz minket.” (86.)

Marcelo atya könyve szívet és lelket erősítő írás, egy olyan ember munkája, akit Isten azzal bízott meg, hogy erkölcsös életre és becsületességre tanítson, vezessen. Elmondhatjuk, hogy írásában is ezt teszi.

Rossi, Marcelo, Agapé: A feltétel nélküli szeretet, Ford. Tóth Timea, XXI. Század Kiadó, Budapest, 2013. 2990 Ft

  
  

Megjelent: 2014-08-03 12:52:26

 

Szabó P. Katalin (1988, Kaposvár)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.