Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Simon Adri: Komplemente (kötet)

 

 

Simon Adri: Komplemente (borító)

Parnasszus, 2010

A költészet mibenlétét, ha van ilyen egyáltalán, akkor szokás firtatni, ha versek láttán furcsa, megmagyarázhatatlan hiányérzet támad az olvasóban. Amikor minden együtt áll: a felkészült, mesterségben jártas, tehetséges szerző, az eminens líra, érzékenység, szellem, tűz, tézis, antitézis, s megannyi más - mégis, aztán mégsem. Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen Simon Adri könyve nem idéz fel ilyen kérdéseket, magáért beszél. Tessenek meggyőződni róla, nem beszélek a levegőbe. Kész költő, mit érdekelné a költészet maga. Lírája nem logika, egyetemes viszont, mint Beethoven muzsikája: akkor is rabul ejti közönségét, ha felsőfokon érti a zene nyelvét, s akkor is, ha csak hallgatni szeretné, gyönyörködve megmerítkezni benne. A kezdettől a végelgyengületig, pontosabban a nyúlon túl, a szent roncsautóföldig vezet Simon Adri bemutatkozó kötete, a Komplemente. Mindeközben minden sornak, képnek, szónak súlya, nyomatéka van, s biztosak lehetünk benne, hogy minden úgy, akkor és ott volt, ahogyan Simon Adri leírja. Ha azt mondja, hogy az a komplemente lúdbőrzik, beleremeg az ég, s ha elvérzik egy tágabb orvosi számlán, ott bizony nem eperdzsem folyik. Nem csupán alanyban és állítmányban fogalmaz: létben és időben. Ideje ott az öröklétben. Korlátlan, mégis: korszerűségéhez nehezen férhet kétség. Mesterien bánik a nyelvvel, játéka mégsem önmagáért való játék. Magamagáért, de nem önmagáért. Közben úgy személyes, hogy alanya maga a tárgy, jaj, az ómega és az alfa. Költő, költészet, írom, mondom, mert nem tudok szabadulni a gyanútól, hogy Simon Adri azon kevesek közé tartozik, akiknek van költészete.

Janox

  • Új vizeken sorozat
  • ISBN: 9789639781207
  
  

Megjelent: 2014-07-18 07:39:32

 

Simon Adri (1974) költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja.

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.