VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Kántás Balázs: „ … szolgálj mindazoknak … ” (Bíró József Trakta című kötetéről)
„ … szolgálj mindazoknak … ”
Bíró József Trakta című kötetéről
Bíró József Trakta című kötete első olvasásra szokatlan zárványnak, kitérőnek tűnik a szerző életművén belül, mely ugyanakkor mégis szervesen illeszkedik a költő – performance – művész poétikájába. A Trakta műfajmegjelölése szerint, miként a szerző aposztrofálja őket, látszólag mini-prózákat foglal magában, a kötetben olvasható háromszor huszonegy, azaz hatvanhárom irodalmi szöveg tipográfiai elrendezése, ritmikussága, minimalista terjedelme és stílusa okán azonban megítélésem szerint inkább találóbban és pontosabban nevezhető prózaversnek, még ha a stílusukban megjelenő prózaiság (értsd : olykor profán, alantas stílusregiszter és / vagy az azzal való irodalmi játék) közelebb is viszi őket a prózához, mint műnemhez. Olybá tűnik tehát, hogy ugyan Bíró József mint bátor, kísérletező szerző feszegeti a műfajhatárokat, ám, üzenetmegfogalmazásának módja okán e kötetében is inkább megmarad költőnek, korántsem vedlik prózaíróvá, a szó hagyományos értelmében vett történetet pedig semmiképpen sem beszél el sajátos, műfaj- és műnemhatárokat feszegető opusaiban. A kötet értő kritikusa, Szepes Erika is felhívja a figyelmet arra Avantgárd szintetizáló humanizmus című tanulmányában, hogy a költő már a címadáskor is számos értelmezési lehetőséget felkínál olvasói számára: egyrészről a trakta szó jelenthet lakomával, evéssel-ivással egybekötött összejövetelt, másrészről valamilyen ügy kötöttebb formában történő megtárgyalását, harmadrészről pedig a traktátus szóval igencsak szoros rokonságban tudományos értekezést, főként a szellemtudományok, a filozófia területén bölcseleti elv- és magyarázatrendszert. A címadás teljes mértékben tudatos választás, hiszen ha mélyebben beleássuk magunkat a Trakta szövegeinek olvasásába és értelmezésébe, a cím mindhárom jelentése mély értelmet nyer…
perzseld föl - … / … - … a benned tanyát – vert GONOSZT, - és vizeled le … a … ferocious … b a n k á r o k a t !
Így szól a kötet egyik első, mindössze három sorba tördelt, minimalista versprózai alkotása, melyben a beszélő valakit felszólít, mégpedig igen nyílt, kíméletlen és kendőzetlen módon arra, hogy az illető lázadjon fel a benne tanyát vert gonosz ellen, illetve vizelje le az itt és most latin eredetű angol jelzővel (ferocious = vad, féktelen, gonosz) illetett bankárokat, akik talán nem csupán a bankok pénze, de az egész társadalmi rend felett diszponálnak.
kedvesed, ( szeretőd ) ha olyannyira kívánja … ( ! ) … -, hogy a hálószoba megszentelt ( … ) – ( … ) ( … s fokhagymafüzérrel, nyelére állított cirokseprűvel - is - kidekorált ) ajtófélfájához legközelebb eső sarokba ( önbüntetésül ) kiszórt ( strammra szárított ) kukoricaszemeken térdepelve könyörög, – : zokogva – nyíva ( asszonyi állat - ! - ) rimánkodik … éve nevedet ( jószántából ) fohászba ( foglalja ) – fűzi ––– : megindultságodat férfiasan leplezve, hagyd sorsára szegény ( tudatlan némbert ) páriát, ––– : „ T E H E R A L A T T N Ő A P Á L M A ! ”
A kötet egy későbbi pontján komoly-ironikus útmutatást olvashatunk arra vonatkozóan, hogyan mutasson példát a férfi, akinek a társadalmi sztereotípiák szerint mindig és minden körülmények között erősnek és megingathatatlannak kell látszania, s hogyan ne engedje magát a nő, az asszonyi állat által elcsábítani, befolyásolni, meggyőzni akár szexuálisan, akár más téren – egyáltalán, hogyan legyen eredményesen és következetesen hímsoviniszta bunkó, hogyan őrizze meg a sztereotípiák szerinti, a szöveg által ily módon természetesen nevetségessé tett, tévesen megélt férfiasságát…
amikor - úm. - „ helyzetbe – hoznak ... ’’–––. ( - nagy valószínűséggel … sűrűn … - ) … –––––––––––––––––––––––––––––––– N E T U S A K O D J ! … ––– : … a szanálókat, … egzekválókat, …. ––––––––––––––––––––––––––––––––– … V E R M E L DE L !
A kötet szinte minden egyes esetben az aposztrophé, a megszólítás alakzatával operáló szövegei sok mindenre vonatkozóan útmutatást adnak – a fenti rövid szöveg a mű egy későbbi pontján például arra : talányos módon egyszerre komolyan és ironikusan ád bölcs(elkedő) tanácsot, mi a teendő akkor, amikor az embert úgymond „ helyzetbe hozzák ”, no persze nem előnyös, hanem inkább számára nem kívánatos helyzetbe. Ellenállni hasztalan, ám azok, akik minket „ ki akarnak szanálni ” a társadalomból, illetve akik mindezt egzekválják, azaz mintegy fölülről elrendelt módon végrehajtják, elvermelendők. Az ellenállás haszontalansága és egyúttal szükségessége itt paradox módon egyszerre látszik jelen lenni, így aztán a megszólított igen nehéz, majdhogynem kivitelezhetetlen utasítás előtt találja magát…
utazásaid során, … az élmények … élvezetek halmozása közé eső idő – intervallumokban, … figyeld meg ( - ! - ) … a legjelentéktelenebbnek ( a többség számára … teljességgel érdektelennek - ) tartott történéseket … / … ––– : fürkészd, … majd’ értelmezd … a hangyaként tolongó, nyüzsgő HUMANOIDOK, … hangzásokra – építő … [ - akár az artikulált nyelvi, … szóbeli – közlés(eke)t … - ! - közelítő - ] kommunikációs – jeleit, … / … taglejtéseit, … egyéb gesztusait. ––––––– Hátha ( - valamiféle … kivételes szerencsé( d )nek köszönhetően - ) … felfedezel köztük e g y – e g y … –––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––– : E M B E R T ––––––––– ( is ! ) –––––––––
A fenti, a könyv egy még távolabbi pontján, a közepe tájékán olvasható szövegében Bíró József, továbbra is domináló szarkasztikus-ironikus hangnemben igen súlyos értékítéletet fogalmaz meg: a mindenkori megszólított, amennyiben erre-arra bolyong a világban, halmozza az élvezeteket, s közben a hangyaként dolgozó, az elszemélytelenedett és teljesen pénz – centrikussá vált kapitalista társadalmak javait megtermelő humanoidokkal (ti. már csupán emberszerűvé degradálódott, de emberi minőségüket elvesztett, levetkőzött lényekkel) kommunikál, talán, ha óriási szerencséje van, egy-két EMBERT, azaz valódi, az ember jelzőre még mindig méltó emberi lényt is felfedez köztük. A biológiai ember-lét ugyanis még nem tesz valakit szükségszerűen, automatikusan EMBERré, s olybá tűnik, oly korban élünk, melyben egyre több a humanoid, az emberszerű biológiai létező, akik a gondolkodást, a tudatot, az erkölcsöt, az embert biológiai dimenzióin túl értelmes és gondolkodó lénnyé tevő attribútumaikat immár elveszítették, s egyre kevesebb a csupa nagybetűvel írható-írandó EMBER… A kötet egy későbbi stádiumában az ember emberi minőségének elvesztésével szoros kapcsolatban jelenik meg az isteni ige, a teremtés motívuma, illetve az, ami mára az ember elembertelenedésével együtt maradt belőle:
KEZDETBEN VALA … AZ … IGE ! –––: … azonban … ––––––––––––––––––––––––––––– : … reád … már csak … a hamis, - álságos, - alantas, - tétlen … SUPERLĀTĪVUSOK … ! … h a g y o m á n y o z ó d t a k .
Az emberrel együtt tehát az ige, a nyelv, az egykor a világ őszinte és pontos leírására szolgáló nyelv is megromlott, elzüllött, becstelenné vált, és mára csupán a hamis, álságos, alantas és tétlen superlativusok, túlzó, magasztaló, dicsérő jelzők maradtak, melyek használatával a nálunk magasabb pozícióban lévő személyeknek való hízelgéssel előrébb és feljebb juthatunk. Bíró József értékítélete szerint tehát az ember mára sajnos nem más, mint társadalmi keretek között élő ösztönlény, aki a valaha a világ és önmaga megismerése, valamint az állatvilágból való kiemelkedése végett ajándékul kapott nyelvet immár szinte semmi egyébre: csupán embertársai kizsákmányolására használja. A kötet legvége felé található egyik szöveg ugyancsak szarkasztikus-ironikus, szemmel láthatólag mégis komoly és baljós értékítéletet fogalmaz meg korunk társadalmának tendenciáiról, s egyáltalában az emberi nemről:
a … – : SPORT, ––– az úszás, a kerékpározás, a tekézés, a labdarúgás, az íjászat, a hullám – lovaglás, a jégkorongozás, - … valamint … – : számtalan egyéb … ügyességi, technikai … – : … versenyzésre, … versenyeztetésre alkalmat – szolgáltató, … – : csábító – vonzó … emez – amaz … is … SPORT, … ––– : … viszont … kizárólag haszonszerzést – ( extra – profit ) – jelentős pénzösszegek bezsebelését célzó ( … mint – : … bikaviadal … kutyaviadal … kakasviadal … etc. ) – battles, … ezen különb’– különb’ válfajainak életre – hívása, … eltéveszthetetlenül megfeleltethető … az – : – előre – : – megfontolt – : – szándékkal, … nyereségvágyból elkövetett … GYILKOSSÁGOK ( ! ) … j o g i k a t e g ó r i á i v a l .
Az ember tehát lényegében semmitől sem riad vissza, ha anyagi haszonszerzésről van szó, az anyagi haszonszerzés gátlástalansága (példának okáért, ha az állatok lemészárlásával, indokolatlanul kegyetlen lemészárlásával jár együtt) semmivel sem jobb, menthetőbb erkölcsileg, mint a büntetőjog megítélése szerint is az egyik legaljasabb bűncselekménytípus, a nyereségvágyból elkövetett, ráadásul előre eltervelt gyilkosság… Az emberi önzés, kapzsiság, pénzsóvárság, mely posztmodern korunk értékvesztett társadalmát jellemzi, nem más, mint az egyik legsúlyosabb – jogi, erkölcsi és vallási – bűn, az ölés, a gyilkosság melegágya, az ember pedig a végén elvakultságában önmaga ellen fordul, s nem csupán embertársát, de közvetve önmagát gyilkolja meg. Bíró József látszólag – ha úgy vesszük – túloz, mikor a célzott haszonszerzést, az állatviadalokat a nyereségvágyból elkövetett gyilkosság jogi kategóriájával azonosítja, ám oly módon mégsem túloz, hogy a mindenkori, a magunk hasznára és embertársaink kárára végrehajtott cselekedetek lehető és kiszámítható végeredményére figyelmezteti mindenkori olvasóját. A kötet utolsó szövegegysége az alábbi rövid, négysoros alkotás:
távcsővel – ( avagy … színházi – gukker segítségével ) – vizslatnod … a moslék tetején úszó, - k í v á n a t o s pörköltmaradékot, - ( … / … ) - … mintha … ––––– : bálnára vadásznál … a … tibeti fennsíkon.
Itt – no és persze nem csak itt, hanem még nagyon sok más szöveghelyen – a megszólított egyértelműen az éhező, még rendes élelmiszerhez sem jutó, a társadalom peremére szorult-szorított ember, aki még a mosléknak is jobb, ha örül, jobban teszi, ha pozitívan szemléli a felülről való, kioktató megszólítás ironikussága pedig a tibeti fennsíkon való bálnavadászat szürreális képével, képzetével pedig egyenesen az abszurd kategóriájába csap át, s itt érhető tetten, a költő mennyire nem beszél komolyan és mégis igen – komolyan beszél egyszerre, egyazon pillanatban… E rövid, keresztmetszetszerű áttekintés révén átfogó és közeli képet kaphattunk arról, valójában miféle természetű irodalmi szövegeket is tartalmaz a Trakta című, szokatlan mini-próza- / prózavers-kötet. Ugyancsak Szepes Erika emeli ki alapos elemző tanulmányában, hogy a kötet egyes szám második személyű, megszólító struktúrája az intelemirodalmi évezredes hagyományt eleveníti fel, egyúttal mintegy ki is forgatva és a feje tetejére állítva azt, hiszen elég csak arra gondolnunk, hogy az intelemirodalom egészen korai alkotásai elsősorban uralkodókhoz szólnak és arra vonatkozó útmutatásokat tartalmaznak, miként uralkodjanak hatékonyan, meg nem kérdőjelezhető módon mindenkori népük, no és persze az általuk meghódított államok uralmuk alá hajtott lakossága felett. Itt viszont éppen a fordítottjáról van szó: ha a Trakta nem is minden egyes darabjának, de igen sok alkotásának szemmel látható, mindenfajta mélyebb filológiai utánajárás és elvontabb értelmezés nélkül a szövegekből kiolvasható megszólítottjai a társadalom aljára, peremére szorult és szorított emberek – éhezők, kisnyugdíjasok, munkanélküliek, hajléktalanok, jövedelmi szegénységben élők, tengődő, nyomorgó, emberi és állampolgári mivoltukból lassanként kivetkőzött és azt levetkőző, szerencsétlen emberek, mely egyébiránt korunk közép-európai és kelet-európai társadalmainak egyre, napról napra, évről évre szélesedő néptömege. Bár a Trakta – kötet 2003-ban látott napvilágot, a társadalom helyzete természetesen akkor sem volt sokkal jobb. Bíró József tehát korunk társadalmának legrászorultabbjait látja el intelmekkel a mindennapi életvezetés terén, szinte mindenféle lehetséges, absztrakt és konkrét élethelyzetre kiterjesztve tanácsrendszerét, ezen intelmekbe pedig látszólag részvétlenség, gúny, magasról való, kíméletlen beszéd és a megszólítottaktól való bizonyos fokú elkülönböződés vegyül … Bíró József beszélőjének ugyanis fő retorikai eszközei a szarkazmus, az irónia, helyenként pedig egyenesen az abszurd kategóriája, melynek okán szinte soha nem lehet tudni, a költői / prózaírói ( ? ) beszélő vajon egyszerűen és részvétlen módon komolyan mondja-e, amit mond, vagy pedig sokszoros áttétel által úgy mondja komolyan, hogy egyúttal rávezeti olvasóját arra is, hogy amit mond, az nem más, mint súlyos, drámai – kritikája a világnak, az értékvesztett posztmodern és kapitalista társadalomnak, amelyben élünk. Bíró József valójában éppen, hogy azokkal az emberekkel vállal közösséget, (a végletekig) akiket első olvasásra a gúnnyal igencsak terhelt irónia verspróza-nyelvén szólít meg. Az áttételek csavarosak ugyan, de semmiképpen sem érthetetlenek… S itt érdemes szólnunk a Bíró József költészetét egészen a kezdetektől fogva átható, olykor látszólag már-már szélsőségesen, a nyelv, a tartalom, az értelem felszámolását, de legalábbis átstrukturálását célzó, játékos – talányos – rejtjeles tipografizálásairól. A Trakta prózaversei írásképüket, nyomdai megjelenésüket tekintve ugyanis éppoly fragmentáltak, az írásjelek látszólag túlzó használatával terheltek és elliptikusak, mint a szerző más, korábban és később keletkezett irodalmi alkotásai, befogadásukat azonban mindez nem nehezíti meg. Ha ugyanis a Trakta hatvanhárom, stilisztikailag letisztult és egyértelműen, egyenesen fogalmazó szövegéről lehántjuk az írásképet és a részben rejtjelezett szöveget egyszerűen átírjuk a magyar helyesírás szabályainak megfelelően, tiszta, követhető és következetes, meg nem törő, elharapásokkal, elhallgatásokkal, kihagyásokkal alig operáló, szintaktikailag és szemantikailag is teljesen koherens, rövid textusokat kapunk, melyek egészen egyszerű nyelvi eszköztárral fogalmaznak meg egyes szám második személyű felszólításokat, illetve általános érvényűnek szánt állításokat. A tipográfia ebben az esetben nem annyira jelentésképző, többletjelentés-képző tényezője a prózaversek / versprózák szövegeinek, inkább csak afféle kalauzoló elem, sorvezető az olvasó számára, hogy itt-ott álljon meg, gondolja végig / olvassa újra az eddig olvasottakat, illetve jelzi, melyek azok a szavak, jelentéselemek, melyek egyértelműen hangsúlyosak. A prózavers-szövegek tehát tipográfiai megjelenésüket tekintve avantgárd, formabontó és / vagy új formát konstituáló, a hagyományostól eltérő irodalmi művek, tartalmukat tekintve azonban szintaktikailag teljesen koherens, letisztult stílusban megszólaló, szentenciózus-minimalista alkotások, melyek retorikája többségükben nélkülözik az avantgárd irodalomra jellemző kihagyásos, jelentésfelszámoló-jelentésrejtő technikákat. A Trakta prózaverseinek retorikai kíméletlensége már első olvasásra szembetűnik, e kíméletlenség azonban egyúttal a lehető legnagyobb emberséggel, humanizmussal párosul. Bíró József látszólag felülről, elérhetetlen magasságokból, önmagát mindentől és mindenkitől eltávolítva szólítja meg a társadalom legalján lévőket, mindez azonban csak retorikai fogás a költő – író részéről, semmi több – valójában éppen azokkal vállal közösséget, akiket mindenki más, előnyösebb helyzetben lévő ember megvet és lenéz. Azáltal, hogy ránézésre verbálisan még egyet belerúg a legalul lévő, önnön helyzetüket megfogalmazni és önmagukért szólani képtelen emberekbe: jéghideg – pontossággal leírja és elemzi helyzetüket, s egyúttal közösséget vállal velük. Ha kell, a legaljáig lesüllyed, hogy megtapasztalja azt, amiről és akikről beszél, s bizonyos szövegeiből az is kiolvasható, hogy a magát a nyomorult, kiszolgáltatott léthelyzetben lévőktől látszatra elhatárolódó költő maga (a társadalomban élő ember) sincs sokkalta különb helyzetben a végletes elembertelenedés kétezres évekbeli, látszólag oly fejlett és civilizált társadalmában… Bár a Trakta hatvanhárom, műnemi-műfaji határokat feszegető opusa alapvetően a társadalom legalján helyet foglaló, kilátástalan helyzetükben már-már elembertelenedő kiszolgáltatottakat szólítja meg és ad nekik útmutatásokat ahhoz, hogyan éljék túl az egyre nagyobb egyenlőtlenségeket szülő, pénzorientált – társadalom közömbösségét. A vitriolos, maró – iróniával – írtak azonban túlmutatnak ezen a konkrét címzetti rétegen, minthogy, nem csupán megszólítanak, de metsző pontossággal leírnak, ábrázolnak, feltárnak és láttatnak olyan dolgokat, melyeket az emberiség bármely képviselője szeretne megkerülni és lehetőleg nem – tudomásul – venni, ám a helyzet ennél komplexebb, összetettebb, súlyosabb – a megszólítás, a költemények címzettje általánossá válik, ugyanis Bíró József mindenkihez, minden egyes emberhez szól, társadalmi-vagyoni helyzetre való tekintet nélkül. A vegetálókat ellátja életvezetési tanácsokkal, emellett (retorikailag), a drámai hitelesség kedvéért eltávolodást színlel, mindezen közben viszont a hites – közösséget véletlenül sem tagadja meg. Mint a minden – körülmények – között – humanista – eszmerendszerét – valló értelmiségi, gondolkodásra invitálja a társadalom csúcsán elhelyezkedő érinthetetlenek kasztját is, – politikusokat, spekuláns üzletembereket, a kapitalizmus egyenlőtlenségeinek egyéb haszonélvezőit – heréit, teszi ezt annak ellenére -,hogy amúgy nyíltan vádolja őket … A szarkazmus, az irónia és az abszurd regisztereivel átitatott kötet igazából nem más, mint gyilkos, elemi erővel az olvasó arcába robbanó társadalomkritika, mely implicit módon egyfajta társadalmi-gazdasági-politikai vita- és vádirattá emelkedik a hatvanhárom rövid terjedelmű írás egymásba illeszkedése által, s nem csupán tanácsot ad, kritizál vagy éppenséggel szenvtelenül leírja azt, ami minket körülvesz, amiben élünk és amivé önzésünkben és kapzsiságunkban lettünk, hanem cselekvésre, lázadásra, illetve akár a még nyíltnak hazudott, valójában azonban a sok szempontból réges – régen – zárt – társadalom tetején helyet foglalók, az egyenlőtlenségekért felelőssé tehető valakik elszámoltatására is sarkallja mindenkori olvasóját. Bíró József felelősségteljesen, bölcsen, tisztán beszél, szembesít a korral amelyben élünk, a szélsőséges helyzetek sokaságával. Könyvműve ennek ellenére végig megmarad az embert (gyarló voltát tudván tudva) tiszteletben – tartó prózalírai alkotásnak. A Trakta tehát, amint említettük érdekes, kivált – értékes állomás Bíró József költői pályáján, mivel műfaji határokat feszeget, s bár mini – prózákként definiálja műveit, prózaiságuk inkább, mint egyebekben, a szövegek profanitásában, hétköznapi prózaiságában, semmint a klasszikus – prózát – idéző megszokottságokban keresendő. A Trakta egyedi és kiváló (megkérdőjelezhetetlenül) avantgarde alkotás, de ugyanakkor a lehető legtisztább realizmussal él, a legracionálisabb és leghagyományosabb grammatikával és szintaxissal, gyilkos humorral és véres komolysággal tájékoztatja mindenkori olvasóját arról, miben élt – él, mivé lett – lehet, hová vezet – vezethet további útja, s leplezetlen – hétköznapisággal, továbbá áttételesen is felszólítja, a tapasztaltak ellenére igyekezzék EMBERNEK maradni az immár visszavonhatatlanul elfajzottnak mutatkozó világban …
Megjelent: 2015-10-22 16:00:00
|
