Videó

A Fefe Szabó csatorna videója




Keresés a honlapon:


Nagy Dorka: Birtalan Balázs: Felmászok a létra (Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó)

 

Birtalan Balázs: Felmászok a létra

Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó

Budapest, 2015

 

Birtalan Balázs, költő, blogger és pszichoterapeuta immár harmadik alkalommal jelentkezik új verseskötettel, ám ezúttal eddigi köteteinek gyűjteményét és új verseit egy nagy ívű összefoglaló munkában olvashatjuk.

Már a kötet külseje is - Fehér Zoltán munkája - számos érdekességgel szolgál. Piros címlapján a végtelen nyolcasát kirajzoló Möbius-szalag látható, amely egyszerre jelképezi a ciklikus folytonosságot, önmagunkba való bezártságot, az állandó visszatérést a korábbi emlékekhez és életünk 180 fokos fordulatait is. A szalag belsejében létrafokok, akár az élet egyes állomásai. A cím kibontja a képet: Felmászok a létra- kis játékkal lehetne felmászok a létre is. Az út, a küzdelem, a fejlődés, a legyőzendő akadály és az én elkülönült viszonya mind szerepet kapnak benne.

Birtalan három külön kötete, a B-változat, a Művirágok a szimbolizmus oltárára és a legfrissebb Szélesre tárt jelen már önmagában is kerek egységet alkot, ám a költő hangjának, stílusának, humoros nyelvi játékainak megnyugtató folytonossága mellet azonban izgalmas rábukkanni a hangsúlyos változásokra, új útvonalakra, fordulatokra is.

 

Első kötete a B-változat(1995) igazi ifjú hévvel megírt könyv: fiatalos, szenvedélyes, borongós, útkeresős. Felsejlenek a fiatal felnőtt gyermekkori emlékei, a gimnáziumi szerelem, a saját teremtettségre való rácsodálkozás, az önelfogadás rögös kezdetei, saját célok és irányok kutatása. Meghatározóak a keresztény-versek, a vallással átitatott világmagyarázat. Birtalan számára a hit itt még sok esetben az egyetlen megmentő erő, az életben maradáshoz szükséges választás,mely kivezethet a szorongató tragédiákból: „...s próbálj dönteni/a távolból ha nézel/téged ölellek/imádkozom/vagy végérvényesen megadtam magam” (Próbálj dönteni).

 

Ellenben sokszor kétkedés vegyül a vallás tanainak hitelességébe, s szégyenkezve tekint önmagára, mint hithirdető, hamis ripacsra pl. Tavaszi Apokalipszis, Kitárt kezek függönye. (A költő a papi szemináriummal is megpróbálkozott ezidőtájt.) Nem nevezhetnénk fiatalos könnyedségűnek a versek egymásból kibomló „spleenkarnációit”, hiszen olyan, nehéz súlyú sorokba csöppenünk, mint „valahol bent lobban a végzet”, „míg én e földön, minek tagadni, félek”, „mezítelen, védtelenül állok, egy szál parittya nélkül”, „patává rágott körmeimmel túrok a porban”. Egy koránál érettebb és sokat tapasztalt fiatal költő bemutatkozó kötete ez, aki már ekkor meglehetősen széles látókörrel és komoly latinos műveltséggel rendelkezett.

 

A Művirágok a szimbolizmus oltárára(2009) hosszú szünet után megjelenő kötet. A szünet csupán névleges, hiszen profi magánplatformjain ugyanúgy alkot, szerkeszt; honlapja és blogja látogatottsága magas. Birtalan Balázs nem kimondottan karrierista költő, aki szándékosan gyűjtögeti a köteteket és törekszik rá, hogy minél több folyóiratban jelenhessen meg, vagy irodalmi társaságok aktív résztvevőjévé váljon. Az alkotás számára hétköznapi létszükséglet, magas szintű önkifejezésének egyik formája. Erről tanúskodik például az Egy karrier meg nem születése című verse.

A kétezres években már otthonosan mozog a virtuális térben, igazi huszonegyedik századi alkotó, aki kihasználja a terep minden lehetőségét. Nála „…a szépség ROM-okban hever/digitális már minden ének/blogolnak a lelki szegények…”(Gépidő) Versvilága most földhözragadtabb, veszendőben a naív gyermekkor, megtörténik a hitszakadás, eltávolodás az egyháztól (Kései exegézis, Hit-elrontás). Több ízben találkozunk kötött verseléssel, előkerülnek a szonettek, balladák, haikuk is (A költő, Emlékkoszorú). Számomra ez a kötet a múlttól való elszakadásnak, régi hitek és szerelmek elengedésének jelképe, az előzőnél finomabb, letisztultabb formákba öntve. „…köddé foszló múltam lásd megadón lesem én is/ érzik pórusaim fújni az új szeleket…”(Művirágok a szimbolizmus oltárára).

 

A Szélesre tárt jelen (2015) a gyűjtemény befejező része, talán a három rész közül a legkidolgozottabb, legőszintébb, tulajdonképpen Birtalan Balázs történetének dramaturgiai csúcspontja. Nagyfokú öniróniával, sokszor humorral fejezi ki beletörődését, hogy felnőttségéből hiányzik a mindenhatóság, és megint, de most sokkal inkább levetkőzve az első kötet szemérmességét, előbújik belőle a kisgyermek és ezzel saját gyermeki létének minden csodája és magánya. Labdázó, szánkózó, gépsonkás kenyeret majszoló Balázs lesz megint, akit olykor csúfolnak a nagyfiúk, de mégis varázsos helyeken jár. Nem nagy élmény ez a felnőtt világ mégse, kötött, korlátozott és rugalmatlan mint a villamos pályája. A régmúlt képeit éppen ezért kiszínezi, továbbgondolja, fánkot sütő nagymamát és pipázó nagypapát varázsol hozzá. Ha pedig éppen nem sikerül megmaradni a csodavilágban, akkor azt mutatja meg: „...ami biztos tehát/a szürke és a por/és hogy bőgök/magamra hagyva/tehetetlenül...”(Nem a méret számít).

 

Megrendítően azonosul jelenével és ebből is képes tovább építkezni „holtába is csak rímeket formálna”. Kegyetlenül, férfiasan szembenéz egykori önmagával, már nincs takargatnivalója: „Bűntudattal s vérrel telt farkat/rejt diszkréten a papi öltöny./Parázsvitákban hirdeti Jézust./Gyomormosások/tartják e Földön.”(Képnézegetős) Az idők távlatában ugyanilyen nyíltsággal beszél rég elveszített szeretteiről (Öcsi, Alkalmazott közgazdaságtan, Vágom a centit), felülnézetből szemléli tévedéseit, megbocsájtja önmaga előtti bukásait (Völgymenet).

A Tűz a vérben fejezet adja a legkeményebb pofont, a betegség megpróbáltatásait verssorokba szedve. Jobb volna inkább nem oda nézni, de a gyomorszájon vágó versek kíméletlenül visznek magukkal, feltéve a nagy kérdést, mi lesz ’azután’, vagy csak olyan profán és küzdelmes eseményeket említve, mint a gyomortükrözés, műtét, kemoterápia. Birtalan Balázs „könyékig nyúl a sebbe” nem próbál meg látszatokba menekülni ezzel feladja a leckét nekünk is, tagadás és mellébeszélés nélkül.

Így lesz kerekké az eddigi életmű, minden fájdalmával és szépségével, „ahogy a jég lassan a ginbe olvad” és minden jelentőségét vesztve végül összeér.

 

Budapest,2015.10.13.

  
  

Megjelent: 2015-10-27 17:00:00

 

Nagy Dorka (1986)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.