Videó

A Vadász Erdész csatornáról




Keresés a honlapon:


Marik Álmos: Nyelv által idegenül – mi végre? (Kritika Kántás Balázs angol nyelvű tanulmányköteteiről)

 

Nyelv által idegenül – mi végre?

 

Kritika Kántás Balázs angol nyelvű tanulmányköteteiről

 

 

Kántás Balázs, a harminc alatti irodalmárnemzedék egyik legtermékenyebb irodalomkritikusa figyelemre méltó, ugyanakkor számos szempontból nehezen értelmezhető, megkérdőjelezhető lépést tett az irodalomkritika hazai területén: a 2012-es és a 2013-as év folyamán gyors egymásutánban három rövid, angol nyelvű tanulmánykötete is megjelent, olvasóközönségként azonban elsősorban kétségtelenül a hazai irodalmárszakmát választotta. Merész, ugyanakkor talán kissé Don Quijote-szerű gesztus egy magyar anyanyelvű irodalomtörténésztől, hiszen végül is jobb lesz-e egy szöveg bármilyen szempontból azáltal, ha angolul egyébként kiválóan tudó szerzője az anyanyelvén történő közlés mellett egy világnyelven is közli ugyanazon gondolatokat? Szélesebb érdeklődésre tarthat-e számot, vagy pedig, s talán ez a valószínűbb, a szűk (hazai) irodalomtörténész-szakmán kívül aligha akad olvasója?

Ezek közül az egyik, a körülbelül ötven oldal terjedelmű, Mosaics – Studies of Literature in memory of Prof. Dr. István Géher kötet intenciója már címében is kifejeződik: emléket állítani a szerző egyik irodalmári mesterének, a nemrégiben elhunyt Géher István professzornak, a kiváló költőnek, műfordítónak és Shakespeare-kutatónak. A szándék kétségkívül nemes és kellően szakmai, kérdés azonban, van-e értelme magyar nyelvterületen egy angol nyelvű tanulmánykötetet publikálni, még ha az irodalomtörténészek és kritikusok jelentős része legalább olvas is angolul? A könyv három angol nyelvű esszét tartalmaz, az első ezek közül Edgar Allan Poe jól ismert versének, A hollónak egy részletes és invenciózus szövegközeli olvasata, melyben a szerző a kárhozat motívumát kutatja, végül egyfajta költészetfilozófiai eszmefuttatásba átcsapva Poe-t implicit módon a kárhozott művész egyik archetípusaként értelmezve. A könyv második tanulmánya William Butler Yeats, a XX. század nagy ír költőjének 1920 utáni költészetében kutatja a halálmotívumok jelenlétét, többek között a Sailing to Byzantium – Hajóút Bizáncba és a The Second Coming – A második eljövetel című versek olvasására téve kísérletet. A két anglisztikai tematikájú tanulmány után – kissé kakukktojásszerűen – következik egy irodalomelméleti-germanisztikai témájú, a másik kettőnél jóval kevésbé esszéisztikusabb és sokkalta teória-centrikusabb tanulmány Kántás elsődleges kutatási területéről, Paul Celan költészetéről, azon belül is a medialitás, a közvetlenség-közvetettség problémakörének tárgyköréből.

Ezzel párhuzamosan, 2013-ban a The Illusion of Immediacy – Medial Aspects of Paul Celan’s Poetry (A közvetlenség illúziója – Paul Celan költészetének mediális aspektusai, korábban egyébként magyarul is publikálva bővített változatban, kismonográfia formájában Túl a médiumokon cím alatt) Kántás Balázs a Mosaics című angol nyelvű tanulmánykötetben ugyancsak közölt tanulmánya nemrégiben önálló, mindössze 24 oldalas karcsú könyvecskében is megjelent. Az erősen elméletcentrikus, angolul is a szűk szakmai közegnek szóló tanulmány Paul Celan költészetének egy igen fontos és aktuális aspektusával, a medialitással és a médiumokkal foglalkozik. A költő ismert és kevésbé ismert verseiben példákat keresve azt igyekszik vizsgálni, milyen médiumokra történő utalások fordulnak elő Celan hermetikus lírájában, illetve ezekből milyen következtetéseket lehet levonni a szerző medialitás-szemléletéről, médiumokhoz való viszonyáról, már amennyiben lehetséges egyáltalán egy ilyen egyértelmű medialitás-szemlélet körvonalazása a Celan költői életművén belül. A médium és a medialitás fogalmának lehető legtágabb definícióját használja, részint Marshall McLuhan, részint Friedrich Kittler nyomán haladva. A tanulmány vizsgálja többek között Celan lehetséges nyelvhez, íráshoz / irodalmi szöveghez, zenéhez, optikai és elektronikus médiumokhoz való lehetséges viszonyát, ezek alapján fenntartva egy olyan elméleti hipotézist, mely szerint a szerző költészetének végcélja nem más, mint az emberi nyelvet, a sokszoros közvetítettséget meghaladva, azon mintegy túllépve eljutni egy magasabb rendű, adott esetben közvetlenként, vagy legalábbis a közvetlenség illúziójaként értelmezhető kifejezési formához.

A fiatal irodalomkritikus harmadik, ugyancsak mindössze 24 oldalas angol nyelvű tanulmánykötete a Lost Words – An Essay on Translatability in the Mirror of Paul Celan’s Poetry címet viseli. Bár Paul Celan költészete látszólag itt is fókuszba kerül, főként inkább afféle orvosi lóként – jelen esetben a német nyelvű szerző néhány versének angol fordításán keresztül – funkcionál, az irodalmi szövegek fordíthatóságának és / vagy fordíthatatlanságának vizsgálata céljából. Kétségtelenül nehéz helyzetben van az az irodalmár, aki nem akar a banalitások szintjén értekezni a lírai szövegek fordíthatóságáról vagy arról, mi is az, ami elengedhetetlenül elvész egy fordítási folyamat során. Úgy vélem, az olykor kissé esszéisztikus és a vállalt szubjektivizmust sem nélkülöző, ugyanakkor az irodalmi szövegek természete tudományos vizsgálatának igényével fellépő tanulmányszöveg sem ragad meg a banalitások szintjén, hanem a kellő alapossággal elemzi a problémát, s részletekbe menő elemzéseken keresztül mutat rá arra, az egyes versek fordítása során mi is veszett el, illetve mi adódott hozzá az adott szövegek a célnyelven önálló entitásként létrejövő, saját jogon is esztétikai értékkel bíró interpretációihoz, még ha arra a kérdésre, hogy fordítható-e egy adott irodalmi szöveg, nem is adhat egyértelmű és mindent kimerítő választ. Ugyanakkor e megállapítások megtétele felettébb kockázatos egy olyan irodalomkritikus részéről, akinek nem anyanyelve sem a német, sem pedig az angol, így mind a forrás-, mind pedig a célnyelvet illetően csupán korlátozott nyelvi kompetenciával bírhat, még ha Kántás egyébként a vizsgált szerző egyik elhivatott magyar fordítója is. Az átfogóbb elméleti megállapítások ezzel együtt azonban bírhatnak valamiféle általános érvénnyel akkor is, ha elvonatkoztatjuk őket a konkrét forrásnyelvi (német) és célnyelvi (angol) szövegektől, s talán ezt a tendenciát erősítik a részletes és alapos szakirodalmi hivatkozások is.

Kántás Balázs három apró, ám egyúttal figyelemre méltó irodalomtörténeti tanulmánykönyvecskéje feltétlenül bír valamiféle értékkel és kuriozitással. Magam a magyar célközönségnek szánt idegennyelvű tanulmányszövegeket afféle neo-avantgárd gesztusként is tudnám értelmezni, melynek célja sokkal inkább a figyelemfelhívás, mint a tényleges éles megnyilvánulás – felhívni a figyelmet a hazai irodalomtudomány olykor kissé provinciális és belterjes szemléletére és intézményrendszerére, mintegy implicite deklarálva, hogy a térképen bizony nem csak mi létezünk, még ha alkalomadtán szeretjük is ezt hinni. Performatív demonstráció egy fiatal irodalmár részéről, mondhatnánk. Kántás tanulmánykötetei e téren jóval túlmutatnak a történetesen az anglisztika szakterületén nagyot alkotott, nemrégiben elhunyt Géher István professzorra való tanítványi emlékezés nemes szándékán. Ugyanakkor a megalapozott és értékes tanulmányszövegek olvastán is felmerülhet bennünk a kérdés – mi végre kíván egy szerző (ál)idegenné válni saját anyanyelvi közegében, s a figyelemfelhíváson túl vajon mit tud elérni az önmagától való nyelvi elidegenedés e performatív gesztusa által?

 

 

(Dunaharaszti, NAP Alapítvány, 2012, 50 oldal, 800 Ft)

(Dunaharaszti, NAP Alapítvány, 2013, 24 oldal, 300 Ft)

(Dunaharaszti, NAP Alapítvány, 2013, 24 oldal, 300 Ft)

 

  
  

Megjelent: 2015-10-29 17:00:00

 

Marik Álmos (1982) költő, irodalomkritikus, tanár

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.