VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Állandó rovatok
Meddig szép a világ? Zsófi sírva rohan ki a gyerekszobából, alig értem mit mond, végre kiderül, a nővére épp felvilágosította. Anya, ugye nem igaz, amit Eszter mond, hogy nincs is Mikulás? És nem apa teszi a cipőnkbe az ajándékot? Azt is mondta, buta vagyok, a Mikulás át sem tudna jönni az ablakon. Szipog és néz rám a nagy szemeivel. Mit mondjak most? Hogy már te is nagylány vagy?
Gulyásleves Miközben a gulyáslevest készítette a barátnője telefonált. Judit folytatta a főzést, de végig kellett hallgatnia a válófélben lévő barátnője kálváriáját. A pörkölt közben odakozmált, a krumplit hamarabb tette bele, mint a zöldséget, emiatt a krumpli péppé főtt, a zöldségek meg csak félig. Ezek után a galuskát már ki is hagyta. A férje a szokott időben érkezett. Kitette a tányérjába a levest, Gondolatkísértetek
Albert Einsteinnel van egy közös hobbink: Mindketten szeretünk egy csendes sarokba kucorodva morfondírozni. A különbség az, hogy míg ő a világegyetem mozgató erőiről elmélkedik, addig én a “tyúkszaros” kis életemen rágódom. Míg rá azt mondhatjuk, hogy gondolatkísérleteket végez, engem gondolatkísértetek üldöznek időről időre. Érdekes tapasztalat belátni, hogy két ember között ekkora különbségek lehetnek.
Sürgősségi elfekvő Délelőtt tíz óra volt, amikor Ági fél lábon ugrált be a sürgősségi váróba. Az ajtóban maga elé engedte a mentősöket, akik egy idős nénit hoztak be éppen. A váró tele, hőség, levegőtlenség. A mentősök betolták a hordágyat a rendelőbe, majd néhány perc múlva egy kórlappal léptek ki, amit a néni ölébe tettek. Fogják szólítani, Varga néni, tessék türelmesen várni, mondták, és eltűntek.
Lélek, kemikáliák, test
Számomra mindig is két teljesen különálló sík volt a testi és a lelki. Sokat hallottam már, hogy a stressz és a rossz gondolatok megbetegítenek, de nem értettem, hogy ez hogyan lehetséges. Polyánki Balázs A stressz ára c. könyvét karácsonyi ajándékként kaptam egy kedves ismerősömtől, és sok mindent feltárt előttem.
Egyszer úgy beszéltek velem az emberek, mintha a test és a lélek két teljesen különböző tartomány lenne, amik között egy nagyon vastag határvonal húzódik; másszor meg azt ecsetelték, hogy a lélek mekkora hatással van a testre (onnantól kezdve, hogy puszta akarattal le tudjuk lassítani a szívverésünket, odáig, hogy negatív és pozitív gondolatokkal hogyan tudjuk a testünket megbetegíteni vagy meggyógyítani). Az Agykontroll tanfolyam már egy kicsit mélyebben elemezte ezt a dolgot, igyekezte ezt a két "párhuzamos dimenziót" valami módon összekapcsolni, ami középpontjában természetesen az agy állt. A képzeletemben ezután ez a szerv úgy jelent meg, mint valami interdimenzionális egység, ami összeköttetést valósít meg a lelki énem és a testi énem között. Hogy miként is lehetséges ez, arról nem sok szó esett, valószínűleg már csak azért sem, mert az átlag hallgató számára (köztük az én számomra is) túl száraz, érthetetlen lett volna. Talán jobb volt, hogy egyszerűen elfogadtuk, hogy ez a kapcsolat van és kész; mint ahogy átlagemberekként azt sem értjük, hogy hogyan képes az atom úgy felépülni, ahogyan azt teszi, ez a nem-értés viszont mégsem befolyásol sokat a napi életünkben (a kelés-munka-fürdés-fogmosás-lefekvés ciklusunkban). Az élet rendje A zsúfolt hetes buszon ülök, ölemben Zsuzsival. Mellettünk egy lány a mobilját nyomogatja. Felszáll az asszony egy kisfiúval, a lány felnéz, átadja a helyét. A kisfiú az ablakhoz húzódik. Nemsoká egy nő keveredik oda, nehéz szatyrokat cipel. Az asszony feláll, szól a nőnek, hogy üljön le. A nő megköszöni, te csak nézelődj tovább, mondja a kisfiúnak. Elférsz. Három megállóval később leszálláshoz készülődik. Észreveszi a hajlott hátú öreg nénit, int neki. A néni odatipeg a botjával, leülni alig bír. Mama, rájöttem az élet rendjére, súgja a fülembe Zsuzsi. Aki hamarabb megszületik, az hamarabb meghal. Sorrend van. Megsimogatom Zsuzsi buksiját.
Apa
„Hagyja a dagadt ruhát másra….” J.A. Útközben elhatározta, ma többet fog beszélgetni az apjával. Politizálni fognak, mert az még érdekli. Arról panaszkodott, elfelejt lassan beszélni. Közel huszonöt éve él egyedül, ő nem pótolja a társat. Mielőtt mellé ült volna, kiszaladt a fürdőszobába. Hiába takarított tegnap, ma is takarítani kell. Jössz? hallotta az apja hangját a szobából. A legjobb villamos a négyeshatos. Erre lakom, erre jártam iskolába, innen választottam szerelmet. A Jászai Mari téren várakozom, amikor jön a hömpölygő tömeg. A síneken. Nyakukban egy négyeshatos tábla. Aki kilép, odaadja a belépőnek
Szász Géza: Louis Bonaparte Szegeden Chronica 14. Szerk.: Kövér Lajos Szegedi Tudományegyetem 2017. 155 o.
Nagyobb kockázat nélkül kijelenthető, hogy Louis Napoléon Bonaparte, a későbbi III. Napóleon tevékenysége, illetve a nevével fémjelzett Második Császárság kora a francia történelem azon jelenségei közé tartozik, melyek – finoman szólva – nem állnak a magyar történettudományi műhelyek érdeklődésének homlokterében. Mindezt természetesen megértéssel kell fogadnunk. A szinte evidenciaként emlegetett eseménysorok vagy kultúraformáló jelenségek (például Párizs átalakítása) nyilvánvaló európai hatása (néhol némi magyar ízzel is fűszerezve) ellenére alapvetően francia nemzeti történelmi kérdésről lévén szó, nem feltétlenül magyar történészeknek kell tehát az alapvető megállapításokat megtenniük, még ha az árnyalt megközelítés kötelezettsége itt is érvényes. Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy talán egy kor vagy rendszer sem szenvedett el olyan hosszú ideig kitartó sematikus értékelést, mint ami a Második Császárság osztályrészérül jutott a magát marxistának valló történetírásban az 1980-as évek végéig. Az 1848-as népek tavaszából születő, „majdnem” szocialista Második Köztársaság (1848-1852) lerombolója csakis rossz ember, rossz politikus, a történelem kerekét visszafelé forgató szereplő lehetett, akinek minden tette népellenes volt. Ezt a sematizmust váltotta fel – legalábbis itthon – az eufemizmussal visszafogott érdeklődésnek nevezhető közöny.
Szász Géza: Louis Bonaparte Szegeden Chronica 14. Szerk.: Kövér Lajos Szegedi Tudományegyetem 2017. 155 o.
Nagyobb kockázat nélkül kijelenthető, hogy Louis Napoléon Bonaparte, a későbbi III. Napóleon tevékenysége, illetve a nevével fémjelzett Második Császárság kora a francia történelem azon jelenségei közé tartozik, melyek – finoman szólva – nem állnak a magyar történettudományi műhelyek érdeklődésének homlokterében. Mindezt természetesen megértéssel kell fogadnunk. A szinte evidenciaként emlegetett eseménysorok vagy kultúraformáló jelenségek (például Párizs átalakítása) nyilvánvaló európai hatása (néhol némi magyar ízzel is fűszerezve) ellenére alapvetően francia nemzeti történelmi kérdésről lévén szó, nem feltétlenül magyar történészeknek kell tehát az alapvető megállapításokat megtenniük, még ha az árnyalt megközelítés kötelezettsége itt is érvényes. Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy talán egy kor vagy rendszer sem szenvedett el olyan hosszú ideig kitartó sematikus értékelést, mint ami a Második Császárság osztályrészérül jutott a magát marxistának valló történetírásban az 1980-as évek végéig. Az 1848-as népek tavaszából születő, „majdnem” szocialista Második Köztársaság (1848-1852) lerombolója csakis rossz ember, rossz politikus, a történelem kerekét visszafelé forgató szereplő lehetett, akinek minden tette népellenes volt. Ezt a sematizmust váltotta fel – legalábbis itthon – az eufemizmussal visszafogott érdeklődésnek nevezhető közöny. Gyalog-gond(olat)ok
Régóta érzem, hogy nagyon keveset mozgok, mégsem tudtam megtalálni azt a fajtát, amit bele tudnék illeszteni az életembe. Itt most nem csak arról van szó, hogy mihez lenne kedvem (bár már itt gondban vagyok), hanem arról is, hogy ne vegyen el túl sok időt más dolgoktól. Ha azt mondom, hogy egy konditermi edzés mondjuk 45 perc, az nem hangzik rosszul, nem igaz? Aztán amikor szép sorban számba vesszük, hogy ehhez össze kell pakolni a felszerelést, eljutni az edzőterembe, átöltözni, majd utána zuhanyozni, visszaöltözni és hazamenni; akkor már olyan két óra körül járunk. Talán az ember egy-egy alkalommal azt mondja, hogy bevállalja; de amikor már a rendszerességről van szó, illetve hogy félretenni ezt a két órát egy olyan munkanapon, amikor az ember egyébként is egész nap idegeskedett az irodában, és még mindig nem tudja, hogyan lesz képes határidőre befejezni a feladatát, és végre csinálna valamit, amihez igazán kedve van, és nem csak kötelességtudatból; akkor az a két óra mínusz olyan rosszul tud esni, mintha az ember életét akarnák elvenni. A 18. század második felében alkotó romfestők közül Pierre Antoine Demachy-ra az utókor ma már szinte alig emlékszik, pedig ugyanabban az időszakban készítette műveit, mint Hubert Robert vagy Claude Joseph Vernet, akiknek a neve máig ismerősen csenghet a műkedvelők – és különösen a tájképfestészet kedvelői – körében. Annak ellenére, hogy művein érződik a klasszicizmus és a preromantika hatása, Demachy későbbi hírnevét jelentősen befolyásolta, hogy ő elsősorban még a gótikus stílusú épületekből merített ihletet, míg Hubert Robert festményein már egyértelműen a romantika stílusjegyei fedezhetők fel.1 Emellett az a tény sem elhanyagolható, hogy mindketten az „épületek festőjeként” (peintre d’architecture) állították ki műveiket a Szalonoknak nevezett tárlatokon, így korántsem meglepő, hogy a 18. századi műkritikusok gyakran összevetették kettejük képeit. Az összehasonlítás Robert képeinek kedvezett: a korabeli szemlélők jobban kedvelték az ő lágyabb tónusú festményeit, mint Demachy valósághűbb, de ugyanakkor ridegebb, szigorúan perspektivikus ábrázolásmódját. Feltörő törekvések Mostanában még divatosak ezek a szavak, hogy Content Management System, WordPress, Joomla, WIX... mind ugyanazt ígéri, hogy egy-két kattintás után lesz egy látványos weboldalad. Ez amúgy igaz is. Két bajuk van. Az egyik, hogy olyanok, mint a Safari Park: ha a kijelölt úton haladsz, minden rendben van; amint viszont valami egyedit szeretnél, és letérsz az útról, felfalnak a tigrisek. A másik probléma a sérülékenység. Ezeket a keretrendszereket is emberek írták, és ennek megfelelően gyakorta hibáztak is. Ha valaki talál pl. magához a WordPresshez egy támadási pontot, akkor az összes WordPress alapú weboldalhoz talált támadási pontot. Jelen esetben nem is a WordPress volt a hibás, hanem én: nem nagyon törődtem a biztonsággal; nem hiszem, hogy a "test123" egy megfelelő erősségű jelszó lenne. Virtuális életek
Felnőttként sorra olvasom az olyan cikkeket, amik szerint egy tudományosan alátámasztott relaxációs gyakorlat, ha elképzeljük, hogy egy kellemes, védett helyen vagyunk, az örömteli gondolatokra koncentrálunk, és hogy ez pozitív élettani hatással bír. Most akkor fontos a földhöz ragadni, vagy sem? A kognitív terápiában hívők szerint nem a külső dolgoktól (emberek, tárgyak, események) leszünk szomorúak, hanem attól, ahogyan látjuk őket. Nem teljesen újkeletű megállapítás, gyakran hallható mondás, hogy "minden rosszban van valami jó". Mi kell a boldogsághoz?
A romokra ma leginkább mint turisztikai célpontokra gondolunk, azonban a 18. század végi és a 19. század eleji időszakban jelentősebb – és összetettebb – szerepet töltöttek be a francia művészeti és irodalmi életben. Egy korábbi írásban már felvetettük a romok kategóriákra bontásának lehetőségét, de azóta számos megválaszolatlan kérdés merült fel bennünk ezzel kapcsolatban, amelyekre ebben a tanulmányban szeretnénk választ találni: kategorizálhatóak-e valójában a romok? Amennyiben igen, akkor egy romfajta csak egyetlen kategóriába tartozhat? Uram, itt a szakadék, amit rendelt
Daniel Kehlmann El kellett volna menned, MAGVETŐ 2017 Egy hely nem egyszerűen a tér valóságos pontja, hanem kulturális konstrukció, egyszerre tartalmazza a dialektikamentes tájat és a rousseau-i daccal terhelt dialektikus, ember nélküli természetet. Ember és természet egymásnak feszül, farkasszemet néz, és dűlőre jut. A hely az ember sorsát meghatározó lelkiállapot kivetülés, légkör, ahogy Heidegger mondja, A mód, ahogy vagy és vagyok, ahogy mi, emberek vagyunk a földön – a lakás. Föld és ég közötti világban halandók laknak, miáltal válik a világ bentté. A táj hatalmas projekciós felület, vajon ha kihívás érkezne a végtelenen túlról, köze lenne az embernek ahhoz? Daniel Kehlmann El kellett volna menned című kisregényében a hely szimbolikus rendszer. A látszólag paranormális aktivitással bíró minimalista designnal megépített tér nem oka, csak kiváltója az író- narrátor grammatikai féregjáraton való eltünésének. Köztes léte, énjének fokozatos eltűnése a szövegből bontakozik ki, a gyanakvó olvasó pedig nyomolvasással követi. Született áldozatok TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL, 2017. Enyedi Ildikó Fura dolog ma szerelemről készíteni filmet. A Testről és lélekről az én olvasatomban nem is szerelmes film, hanem a látható és láthatatlan erőszak filmje. Enyedi azt mondta, olyan egyszerű filmet akart készíteni, mint egy pohár víz. Érdekes egyszerűség az, ami tele van extremitással. A befogadó élményszervező ereje, az alkotói intenció (szándék) ellenébe mehet, nincs totális hatalmú szerző. A filmben ábrázolt szerelem számomra elsősorban a nő-férfi küzdelem, a nemiség társadalomba ágyazott halálterhes hatalmi harcát reprezentálja. Érdekes kérdés, ha az alkotó nő, megjelenik-e alkotásában bármilyen antipatriachális tónus, valamilyen szubverzív álláspont. Enyedi felveszi a maszkulin szubjektum pozícióját, néha azonban felsejlik a női hang. Megjelenik egy halovány stratégia a harag kifejezésére, egy angyal-szörnyeteg páros megjelenítésével, ezért a Testről és lélekrőlt leíró női filmnek tartom. Rácz Mária és Endre történetében a szerelem legfeljebb maszk. Ha szerelemről beszélünk, a néző nem érzi magát tájékozatlan benyitónak egy filozófiai szemináriumra, ahol a női-férfi megosztottság és küzdelem változatait nem kell társadalmi beágyazottságban látnia. Pofon után
Amikor felszálltak a buszra az első ajtón, a gyerek úgy bömbölt, hogy a hátsó üléseken is tisztán hallatszott. Először legszívesebben menekültem volna, de aztán a kíváncsiság győzött, és hallgattam őket. Még sosem volt részem szülő-gyerek vitában felnőttként. ANYA: Ne ordíts már, buszon vagy. Tipikus, gondoltam magamban. A szülőknek mindig az a fontos, hogy mit gondolnak mások. Míg a gyerek a fájdalommal küszködik, ő a külsőségekre figyel, ne legyenek feltűnőek, ne bámulják őket. Persze az is lehet, hogy csak kifogásként használta, hogy ne kelljen a gyerek sírásával törődnie. Sokáig próbálta sikertelenül csitítani. ANYA: Mennyire hangos vagy már?! GYEREK: Amilyen hülye anyám van! A szemeim előtt látom, hogy évek alatt hányszor megkaphatta ezt a mondatot a kisfiú. "Milyen nehéz ez a...?" "Amilyen hülye gyerekem van!" "Milyen sokáig kell még...?" "Amilyen hülye gyerekem van!" ... hát megtanulta. Lehet, hogy nem is értette pontosan, de megtanulta a kifejezést, és valószínűleg már régóta várta, hogy mikor tudja visszaadni. Most belefutott az anya a csapdába.
|
