Dráma

 
Kép forrása: Fortepan / Semmelweis Egyetem Levéltára

Helyszín: Kórterem, kissé kopott bútorzat, három ágy, egy üres.

Idő: Napjainkban

Szereplők: Öregember, Középkorú férfi, Fiatal fiú, Nővér

Öreg: /Az egyik fal melletti ágyban fekszik, kissé kövér, felkel, pakolászik az éjjeli szekrényen, valamit lelök, csörög, nehézkesen az ablakhoz megy, kinéz./ Na, mán megin csak sétafikálnak odale a parkban. Mikor dógoznak ezek?

Középkorú: / Félig ülve az ágyban, betegesen sovány, előtte papírok, olvas, jegyzetel./ Mi? Mit kérdezett?

Öreg: Hogy mikor dógoznak?

Középkorú: Kik?

Öreg: Kik… kik… Hát ezek a fehér köpenyesek. Az orvosok, a nővérek. Mi meg csak nyögünk itt az ágyban egész nap, egész éccaka, a fájdalomtól meg sem moccanunk.

– Hú, láttad a Madonna legújabb dögös képét az Instán?

– Hát… hát…

– Ezt miért mondod? Talán nem kedveled?

– Nem kedvelem, sőt nem is lájkolom.

– Nem kedveled?! Amikor nagymamakorában is olyan, de olyan…

– Szerintem is olyan. Ő egy nagyon, de nagyon pogány Madonna.

– Már hogy lenne Ő pogány? Nem olvastad, hogy..?

– Nem, és nem is fogom.

Kép forrása: femina.hu

1. jelenet

Rendetlen szoba, nyitott ablak, asztalon nyitott laptop, alatta üres italosüveg, a földön ruhadarabok, egy fekvő gitár, festőállványon megkezdett festmény, oldalt a vetett ágyon ruhástól alszik a Férfi, a szomszédból szaxofon hallatszik.

Csengetnek

Férfi hmm

Telefon dallamcsengője szól.

Férfi hrmm (tapogat a telefon után, felveszi) aha!

Felül.

Férfi Hol? Nem értem!

Ismét szól a csengő.

Férfi Mindjárt!

Ledobja az ágyra a mobilját.

Férfi Mi a francot akarhat? (keresgél)

Megint szól a telefon, felveszi.

Férfi Keresem a kulcsot, nem tudsz várni!

Zokniban toporog, rálép egy kulcscsomóra.

Férfi A kurva életbe! (felveszi, kimegy)

Nő betrappol, kosztüm, elegáns aktatáska a kezében, energikus.

Nő Ezt nem hiszem el, csak nem aludtál? Egyáltalán, hogy lehet ilyen ricsajban aludni?

Férfi Ez zene és nem zaj, a szomszéd, gyakorol. Jól játszik.

Nő De miért nyitott ablaknál? (becsukja)

Kép forrása: likebalaton.hu

– Na, szomszéd uram, elkezdődött hát a szezon!

– Valóban, szomszéd úr, csakhogy már 2031 óta nem vagyunk telekszomszédok, ugyanis mindkettőnk telkét kisajátította az állam. Illetve az államhoz közeli csúcsvállalkozók.

– Mondasz valamit… Hiszen már nincsenek is civil telkek!

– Csak 15 emeletes szállodák, ezerszámra.

– Sebaj, azért jó lejönni néha, kicsit nosztalgiázni.

– Haj, bezzeg a mi időnkben…

– … még volt nádas…

Kép forrása: webbeteg.hu

– Fáradjon be, a doktor úr már várja!

– Köszönöm!

– Tessék!

– Jó napot kívánok, doktor úr!

– Hasonlóképpen, hölgyem!

– Bocsánat: „Asszonyom”, ha meg nem sértem.

– Ó, persze, persze... Tehát, asszonyom, foglaljon helyet!

– Köszönöm.

Kép forrása: Marton Szilvia / Origo

I. jelenet

/ Háromemeletes ház harmadik emelete, lépcsőház, négy ajtó nyílik rá, kora reggel. Középkorú, kissé kopott öltözékű, aktatáskás, szemüveges, erősen rövidlátó úr a lakásajtó zárjával bajlódik./

Feri bá’: (Nyílik a szemközti ajtó, kövér, pocakos, kedélyes, idősebb férfi jelenik meg, pizsamában.) Jó reggelt, Kovács úr! Ilyen korán? Ha jól tudom, csak nyolctól van nyitva a postahivatal.

Kovács: (Mogorva, még mindig a zárral bajlódik.) Hó vége van, zárás. Rovancs is várható. A fene egye meg, valaki megpiszkálta ezt a zárat. Nem tudom becsukni az ajtót. Akad.

Feri bá’: Nem hinném. Én egész nap itthon vagyok, vásárolni is az asszony jár. Csak észrevenném, ha valaki be akarna törni magához. Ugyan alkonyattájt ki szoktam menni az erkélyre friss levegőt szívni…

Lili: (Nyílik a harmadik ajtó, csinos, fiatal nő dugja ki a fejét, kicsit szétkenődve rajta a smink, kócos) Meg leselkedni a nők után, ugye, Feri bá’? Épp akkor, amikor a kedves felesége átmegy a szomszédba, Joli nénihez, egy kicsit trécselni.

Feri bá’: (Heherészve.) Maga Lilike, meg aztán tényleg minek kelt fel ilyen korán? Volt vagy három óra az éjjel, mikor hazajött egy vörös szakállú fiatalemberrel.

– Szia, Miki! Már ilyen korán?

– Ki korán kel, aranyat nyer.

– Ezt nem is tudtam…

– Jó pap holtig tanul.

– Értem, értem… de mintha… mintha valami „aranyat” említettél volna. Hol van? Meg mered mutatni? Most nem néz ide senki!

– Aki mer, az nyer.

– Oké, de mostanában ez már úgy van, hogy: „Aki NER, az nyer.” Mindent, gyakorlatilag…

– Gyakorlat teszi a mestert.

Sivatagi sípálya Kínában (Kép forrása: sielok.hu)

Hol van már a (…) hó?

(Nyitóünnepség. Február 5.-e.)

• Üdvözöljük kedves nézőinket a 2034-es téli olimpiai játékokon, mely a XXVII. immár, és amelyet rendhagyó módon Dubajban rendeznek. És már jönnek is az országok versenyzői! Elsőként természetesen az olimpiának otthont adó Egyesült Arab Emírségek versenyzői érkeznek, és szintén rendhagyó módon, és a téli olimpiai játékokon most először – széles karimájú, fehér szalmakalapban, napszemüvegben, egyszál trikóban, rövidnadrágban, zokni nélkül, szandálban, illetve a hölgyek bikiniben, lábukon kecses kis fürdőpapucs, és kezükben színpompás legyező. Megjegyzem, különleges ellátásban részesülnek, mind a versenyzők, mind a stáb, mind az újságírók (melyeknek száma légió vala…), valamint a szervezők, és segítők. Hiszen, az olimpiai falu, mely valósággal a világ legnagyobb sátorvárosa, ha szabad így kifejezni magam, szóval a sátrak mindegyike a legújabb, csúcsminőségű légkondícionálóval van fölszerelve, illetve, mondanom se kell, hogy a sátrak között és a versenyek helyszínén ötlépésenként párakapu áll a felfrissülésre vágyó téli sportolók és vendégek, szurkolók részére. Á, ott látható, ahogy kezet fog minden egyes versenyzővel a dubaji téli olimpia kabalafigurája, egy hatalmas hóember, akit egyébiránt Ali Babának hívnak, napszemüvegben és boxeralsóban… Hát ez nagyon mókás ugyebár, tisztelt nézők… Meg kell jegyeznem, hogy az átlaghőmérséklet ebben a térségben februárban 23 fok, éjjel 14, és a sivatag akár 5 fokra is lehűlhet. A legcsapadékosabb a februári hónap, ekkor átlag 34 mm eső zúdul a térségre. De nézzük is tovább a grandiózus megnyitó ünnepséget! Csak mellékesen jegyzem meg, míg közben integetve és széles mosollyal lejtenek el az országok versenyzői, szóval, hogy a téli olimpia csarnokait és az összes létesítményt külföldi vendégmunkások, nagyrészt szegényebb országokból, Afrikából, és Ázsiából érkezett férfiak építették, és közülük csupán csak 5999-en hunytak el, főképp a sivatagi klíma miatt, amely nyáron úgyszólván minden képzeletet felülmúl. Na, de folytassuk inkább az ünnepi műsorral…

(február 6.-a, az óriás műlesiklás versenyszáma)

• … és már siklik is, mint akit íjból röpítettek ki a norvég Ita Hungren, egy csodaszép hölgy, az idei összetett világkupagyőztes, a világranglista vezetője, aki, nem mellesleg, boldog házasságban él… pontosabban… most látom… egy hónap után már el is vált… egy szó, mint száz, különleges pályán zajlik a verseny. Ugyanis a fővároshoz közeli sivatagi dombokon alakították ki az síelő- és snowbord-pályákat. Természetesen hó nélkül ennek semmi értelme nem volna – és láss csodát, hó van! Nem is akármilyen hó. Kemény, de csúszós műhó… Sok műhó semmiért… haha, csak mókáztam egyet. Na, szóval, a versenyző jó időben megy, a harmadik szektorban már kerek 1, 234 század az előnye! Nézzék, hogy suhan a havon, lobogó hajjal, bikiniben a szépséges hölgy… és beért! Ő az első, kérem szépen! A félmeztelen szurkolók – természetesen a hölgyek kebleiket sajnálatosan elfedve – sörrel a kezükben őrjöngenek… Micsoda verseny! Ita Hungren olimpiai bajnok! Gratulálunk neki! És most kapcsolunk a szánkópálya helyszínére! Bozót Vazult hallották!

(február 6.-a, a szánkó versenyszáma)

• Üdvözöljük kedves nézőinket az olimpia másik helyszínéről, a sivatagi szánkópályáról! A négyes bob versenyszámának a végére kapcsolódtunk be. Az idő kedvező, 29 fok árnyékban, teljes szélcsend… Ó, a híres-nevezetes jamaikai szánkóválogatott készülődik a négyes bob versenyszámához! Az esélytelenek nyugtalanságával rugaszkodnak neki… egy… két… há… hopp! Már el is rajtoltak a félmeztelen, erősen izzadó, a hawaii-mintájú boxeralsóval az örökké vidám, napszemüveges fiúk… A srácok előtte még elmondták egy újságírónak, hogy nagyon pompás az idő… és hogy természetesen nyerni jöttek… Na, az időeredményt saccolva, erre ugyan nem sok esélyük van, de a részvétel mindenek felett… beértek… hát, részvétem, srácok, utolsó helyen végeztetek... A dobogó első fokán a német csapat, a másodikon a francia, a harmadikon pedig az olasz csapat. De a jamaikai fiúk a legboldogabbak. Mintha ők nyertek volna… nézzék!... Ezzel a nagyszerű képpel búcsúzik innen a helyszínről Főbokrossy Nagy Alpár! A viszontlátásra!

(Mikor újból kivilágosodik a színtér, középtermetű, harmincöt év körüli, egyebekben minden szempontból jellegtelen férfi: Suciu hadnagy bukkan fel az ajtóban.)

RUDI. Hurrá, éljen Iljics lámpása! Most az egyszer nem sokáig tartottak sötétségben bennünket. Persze még jobban örülnék, ha pontosan tudnám, mikor veszik el a vizet, fűtést, áramot. Teszem fel, megírhatnák az újságok, a Fáklya vagy Crişana, hogy legalább lelkileg felkészülhessünk egy-egy áramszünetre. (Auricahoz.) Te meg mit mutogatsz folyton az ajtóra? (Felfedezi a hadnagyot.) Szép virágos jó estét! Hát maga, cimbora, a kéményen surrant be vagy a kulcslyukon?

SUCIU. Csak az ajtón, Ungvári elvtárs, tudniillik nyitva volt.

RUDI. A kiskésit! Elfelejtettük bezárni.

SUCIU (közelebb jön Rudihoz). Nevem Suciu Alexandru. Parancsoljon, itt a „névjegyem!”

(Rudi elolvassa, és elsápad.)

Első felvonás

Első jelenet:

December 1-e, kora este, a Tuilériák palotájában, Joséphine lakosztályának kivilágított nappalijában: Joséphine, a hatalmas velencei tükörben, nagy tetszéssel nézegetve új hajkölteményét, halkan beszélget Fouchéval.

FOUCHÉ (Joséphine-hez) Felséges asszonyom, nézze…!

JOSÉPHINE (fürtjeit babrálva, a tükrön keresztül kacéran rámosolyogva, susogja) Hát nem látja, hogy nézem? Nézze meg az ember!... Amúgy hivatalosan csak holnaptól szólíthat „Felséges asszonyom”-nak…

FOUCHÉ (a fejét rázva, meghajtva magát, komolyan, ünnepélyesen) Felséges asszonyom, megbocsásson, de a Szenátus nemrégiben meghozott döntése alapján: ön már Franciaország Császárnéja...

JOSÉPHINE Maga a koronázás viszont csak holnap lesz...

FOUCHÉ Kérem, kérem, felséges asszonyom, vegye komolyan magát ezentúl, a legkomolyabban, mint ahogy felséges férjeura is, a csász…

JOSÉPHINE Mármint Bonaparte? Ezen kacagnom kell! (kacag) Ő mindig is komolyan vette magát… Ez nem tűnt fel önnek, kedves Fouché? Hihihi!

Fouché kétségbeesett arccal, mutatóujját a szájára teszi, pisszeg, aztán lopva körülnéz.

FOUCHÉ (szinte könyörögve, halkan, suttogva) Felséges Asszonyom, ezt a nevet többé ne ejtse ki…

JOSÉPHINE (csodálkozva) De hisz én mindig így hívtam.

FOUCHÉ Igen, csakhogy ő most már a minden franciák császára, sőt... Figyeljen, mindjárt ideküldöm Chambonas márkit…

(Félkarú, himlőhelyes férfi, Szellő Márton lép a szobába.)

SZELLŐ. Jó napot kívánok! Ungvári úrhoz van szerencsém?

RUDI. Igen. Miben lehetek a szolgálatára?

SZELLŐ. Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Szellő Márton vagyok, az új szomszéd. Egy emelettel lejjebb, éppen itt maguk alatt. (Kezet fog Rudival.) Asszonyom.

AURICA. Aurica kisasszony. (Kezet nyújt.)

(Az új szomszéd gálánsan csókol kezet a leánynak.)

SZELLŐ (Ervin felé). Szellő Márton.

ERVIN. Dr. Protész Ervin Debrecenből.

VÁGÁNYI. Honnan?

RUDI. Maga még nem ment el, Vágányi úr?

VÁGÁNYI. Engedelmével felhívnám a becses figyelmét, hogy még nem állapodtunk meg egymással.

RUDI. Még egy ilyen piócát! (Auricahoz.) Süss már ki valamit, hogy lelépjen.

„Angyali üdvözlet”    „Krisztus az Olajfák hegyén”    „Mária Magdolna”
/Szűz Mária, Angyal/            /Jézus, Angyal/          /Magdalai Mária/

Angyali üdvözlet:
Fényesség robban a jégkékből szürkére váló mennyben
Mint tengerfenék mélyére hatoló naplemente-sugár
Úgy oszlatja fel az éjszakát a különös villámcsapás
Félelem és meglepődés-kehellyé válik egy eddig rejtőzködő szívcsakra
Susogó selyem-zajok zizzennek szanaszét egy eldugott kis szobában

Mária Magdolna:
Megéreztem a csodát
Hajnallá fakadt a gyűrött ruha lelkemben
Megrepedt az ég szilánkja fölöttem
Könnyező boldogság ülte meg szemem barna bogarát
Mellbimbóim izgalmas feszüléssel figyelmeztettek
Nyitott könyvemre hullt a koponyába kövült halál
Mintha átszakadt volna rajtam az idő

(Vágányi és az előbbiek.)

VÁGÁNYI. Jó napot kívánok!

RUDI. Ni csak, a Vágányi úr! Jó napot adjon isten! Micsoda kellemes meglepetés. Már régóta nem láttam.

VÁGÁNYI (fojtott gyűlölettel). Mondja, magának tényleg az a szándéka, hogy megőrjítse a szomszédjait?

RUDI. Aurica, légy szíves, kísérd ki a vendéget, és máskor kérdezd meg, mit óhajt, mielőtt beengedsz valakit a lakásba.

AURICA. Kérdeztem, de ő mindenáron veled akart beszélni.

RUDI. Igazán? Micsoda megtiszteltetés. Fájdalom most nem érek rá, úgyhogy jöjjön vissza más alkalommal.

VÁGÁNYI. Ez az utolsó szava?

RUDI. A legeslegutolsó.

Helyszín: erdő, háttérben hegy

Idő: délelőtt, madárcsicsergés, béke, nyugalom

Szereplők: Borostás, Simaképű

Borostás: Egy kivágott fa törzsén ül, csavargó kinézetű, idősebb férfi, szalonnát, kenyeret eszik, régi, rossz bőrtáskából szedi elő a bicskát, az ennivalót. Kedvtelve hallgatja a madárcsicsergést.

Simaképű: fiatalabb férfi, jól szabott öltöny, kezében elegáns aktatáska, meg-megállva jön, idegesen tekinget széjjel, meglátja Borostást. Tiszteletem, uram.

Borostás: Mi?

Simaképű: Köszöntem.

Borostás: Mit köszönt?

Simaképű: Hogy jó napot!

Borostás: Ja… az van. Eszik tovább.

(Ervin és az előbbiek.)

ERVIN (elsőnek nyit a szobába kezében két jókora bőrönddel). Meglepetés!

RUDI. Hát te mit keresel itt, Ervinke? (Auricahoz, aki a hallban újra púp és bicegés nélküli leánnyá változott.) Ejnye-bejnye, miért nem értesítettél, milyen kedves vendéget vársz ebédre? Jaj, de örülök neked, kispajtás! (Kitárt karokkal siet a fogorvoshoz, és erőteljesen megöleli a cingár vőlegényt.) Hogy ityeg a fityeg, doktor úr? Látom, szeretsz meglepetést okozni. (Pajkosan meghuzigálja a kecskeszakállát, és többször arcon paskolja.)

AURICA. Csüccs le, Ervinke! (Neheztelően.) Máskor pedig lepj meg mással, ne azzal, hogy csak úgy, ukmukfukk, betoppansz. Még szerencse, hogy itthon találtál, de az is előfordulhatott volna, hogy a Bihari Havasokban síelek, és akkor… Akkor visszafordulnál két ekkora táskával?

(Blaj és az előbbiek.)

BLAJ. Jó napot kívánok! De nehéz magukhoz ide feljutni! (Lihegve törli meg a homlokát.)

RUDI. Üdvözlöm, domnu¹ Blaj! Fáradjon beljebb, és fújja el szaporán, mi a baj!

BLAJ. Honnan veszi, hogy baj lenne?

RUDI. Na hallja, felkaptatott volna ekkora hassal idáig?

BLAJ. Nono, maga csak hagyja békén a hasamat, és válaszoljon inkább néhány kérdésre.

RUDI. Nem lehetne máskor, domnu Blaj? Amint látja, nem vagyok egyedül.

BLAJ. Jó, nem bánom, de holnap, biztos lehet benne, hogy megint eljövök, ezért tisztelettel megkérem, legyen itthon okvetlenül ilyentájt! (Megnézi a karóráját.) La revedere! Viszontlátásra! (Elindul az ajtó felé.) Nem, a dracuba! (Visszafordul.) Ki van zárva, hogy én ide megint felmásszak, mert hol maga nincs itthon, hol ez az átkozott lift nem működik.

(Helga és az előbbiek.)

RUDI. Nini, ki van itt! (Melegen megöleli.) Isten hozott Váradon! Aurica, légy szíves, üdvözöld a kedves vendéget! (Felkapja Helga bőröndjeit, de szinte el is ejti őket, olyan súlyosak.)

AURICA (a cukrásznő elé biceg). Küss die Hand, gnädige Frau¹! (Térdbók.)

HELGA. Ejnye, már megint! Hányszor mondjam már, hogy nem vagyok gnädige Frau. Sem én, sem más. Már réges-rég lejárt a gnädige Frauk ideje, na és persze pukedlizni se pukedlizz, mert megharagszom. Szervusz! (Kezet fog a leánnyal, aztán szuszogva kacsázik az asztalhoz. Leül, pontosabban rogy egy rozzant karosszékbe.) Hogy itt milyen hideg van! Bocs, elfelejtettem, hol vagyok.

(Rudi és Aurica vele szemben foglalnak helyet az asztalnál.)

Történik 1988 telén, Nagyváradon.

Szegényesen berendezett garzon a 11. emeleten. Kopott bútorok: egy ruhásszekrény, kétszemélyes rekamié ágyneműtartóval, melyen egy tévé- és kazettás rádiókészülék látható. A szoba közepén asztal négy székkel. A sarokban hintaszék. A falon tükör és Nicolae Ceauşescu elnök arcképe. A földön összevissza különböző tárgyak hevernek: zoknik, könyvek, dobozok stb. Függönytelen ablak alatt feltűnően hosszú fűtőtest húzódik. Ennek ellenére szokatlanul hideg van a szobában. Vasárnap.

Első jelenet

(Rudi, Aurica. Alszanak. Hirtelen felberreg az ébresztőóra a… parkettán.)

RUDI (kidugja fejét a paplan alól. Fején báránybőrkucsma). Ébredj, Rica! Takarítani kellene.

AURICA. Miért, hány óra? (Ásítva tapogatódzik az ágy mellett sorakozó üvegek közt.) Egészségedre és az övére! (Az elnökre emeli a palackot.)

RUDI. Kilenc óra.

AURICA. Hukk! Akkor ráérek, a cukrászod úgyis csak dél körül érkezik. Jaj, a fejem, a fejem! Mindjárt szétpattan.

RUDI. Miért piálsz, ha ennyire nem bírod?

AURICA. És te? Miért piálsz, ha még kajánk sincs?

RUDI. Jó, hogy mondod. Csinálnál nekem reggelire egy szalonnás rántottát úgy öt tojásból?

Kelebi Kiss István: Depresszió

Szereplők:

Béla bácsi, 76 éves

Lujza néni, a felesége, 74 éves

Gréta, 20 éves falubeli nő

Történik: K.u (covid után) 2-ben, a vidéki Magyarországon, télen

1.

Kora reggel van, még sötét. Az egyszobás kis házban, egy imbolygó gyertya fénye mellett, kendősen, vastagon felöltözve, Lujza néni tesz-vesz; egy lábasba pillant; fagyos víz van benne; sóhajt; a lehelete, mint cigarettafüst dől ki az szájából; ingatja a fejét; felvesz a kályha mellőli asztalról egy Maggi-s dobozt, megrázogatja; bólint; egy kendővel latakart, száraz, kb. fél kiló kenyeret kopogtat meg; ismét bólint.

LUJZA NÉNI (magában nyammogva) Hol tekereg már az öreg? Mondtam neki, hogy hozzon fát a fészerből. És az már mikor volt? (fejcsóválva) De sok bajom van, Istenem!...

Szereplők

Twentyn Carantino rendező

Prímay Donna Vera színésznő

Komár Homér író

Csutoray Bonvy Iván színész

I. jelenet

Átlagos színpadon vagyunk. Egy fiatal, rendkívül csinos színésznő külleme mind arcra, mind alakra megszólalásig Beyoncé-ra, a világsztár dívára hajaz, épp belép a színházi rendező tágas irodájába és megáll, inkább úgy mondanám pózba vágja magát íróasztala előtt. Testhez álló, homokóra vonalait kihangsúlyozó, gömbölyded, nagy-nagy, inkább így, kellő nagyságú melleit kidomborító zöld, bársony ruhaanyagú blézerben begyeskedik. Kicsivel térd fölé érő, nagyon szűk szintén zöld, bársony szoknyában, illeg-billeg, biggyeszkedik, ami meg csipéjét, farát, combját domborító. Elámító. Jelentős, rettentőn csinos, de első ránézésre, másodikra is, engedjük most meg látszatra egyetlen lábán fehéres áttetszésű nejlonharisnya, majdnem térdig érő, szintén velúr anyagú, zöld, passzentos, magas sarkú csizma. Hóna alatt mankó, jobb szeme fekete kalóz kötés mögött, a támbot is sötét tónusú, hogy a gyógyászati segédeszközök színben pásszoljanak, bal szeme vészesen világító smaragd, türkizzöld, dióbarna haja feltűzve, megintcsak zöld színű, plüss szövetű sapka rajta, fizimiskája a stewardessek és a katonanők egyen fejfedője között lebeg. Orra, szája egyedi kidolgozású szintúgy zöld színű, bársony maszk alatt. Női zakója jobb ujja látszólag kartól üresen,végénél a mellkasa közepén lévő aranyozott gombra gombolva. A rendező nagy asztal előtt ül, magas negyvenes férfi, amolyan rendezői, entellektüel öltözetben, amikor a nő bemankózik hozzá, feláll.