VideóSzabó Imola Julianna videója Keresés a honlapon: |
Balogh István: Mesebor (1. felvonás)
Mesebor
Szereplők:
Petronius Fiatal Petronius Özvegy Kerekre hízott feleség Janus Kocsmáros Tömpe Tizedes Mindenféle más kétes jellemek, kurvák
(Szín: üres ókori vendéglő Jeruzsálemben. Közepében időről időre megelevenedik Petronius meséje.)
Petronius:
(Beszalad a színre. Körülnéz. Mezítláb van.)
Mi ez? Reflektor? Hangszórók? Mindenféle csudagépek, amelyekkel még engem is egyetlen pillanat alatt celebbé tesztek? A ti rongybabátokká? No, nem! Abból nem esztek!
Ki innen rusnya népség! Mindig olyanba ütitek az orrotokat, ahová tilos! Mit kerestek itt, e kedves kocsmában, eme szent helyen, ti gerinctelenek?! És plejbeket énekeljek a Megváltó keresztfájáról? Csattogjon talpatok kifelé, a rusnya csalók! Hohó! Elvetemült maradékai repedtsarkú kurváknak! Hát mit képzeltek magatokról? És mit képzeltek a körülöttetek élő emberekről?
A huszonegyedik század boszorkányságait ömlesztenétek kedves közönségemre?!
Héj! A mi történetünk az első évszázadban játszódik! Krisztus föltámadása után egyetlen esztendővel. Összecsócsáljátok rettenetes világotok bűvészmutatványait, és ezzel akarjátok indoktrinálni kedves véreimet?
(Meghajol a közönség felé.)
Tudjátok ti, kedveseim, mi az indoktrináció?
Állami egyenirányított agymosás.
Nem nagymosás. Az a tisztaságot szolgálja. A tiszta inget és a tiszta gatyát.
Az ilyen meztelencsigák, mint ti vagytok, huszonegyedik századi kóklerek, jelképes korsót tartanak kezükben. Az alattvalók fejét mindig fentről csurgatják tele, mondta egy nagyon bölcs ember, akit később valami összezördülésben agyonütöttek. Egyetlen ütéssel végeztek vele. A nyomozók szerint bézbólütővel verték kupán.
(Kintről egy erélyes hang.)
Tágulj innen, hazug komédiás! Nekünk küldetésünk vagyon!
Petronius:
Küldetésetek? Kétezer évvel visszafelé? Most ti akartok a huszonegyedik század elejéről valami szépet mondani? Ó, ti rohadt büdösbogarak! Emberiség szemétdombján nevelkedett ezerfejű hidrák! Egyik a bölcsekről szajkózik, másik a királyról énekel. És bepofátlankodnak a színpadra, a magamutogatók, a köpönyegforgatók, a bértollnokok, a mindenkori hatalom örökös kiszolgálói, félrevezetnének mindenkit, holott a közönség énreám kívácsi! Mert én soha nem hazudok! Ezt mindenki tudja rólam.
Kocsmáros! Miért nem takarítod ki alaposan Bacchus első évszázadi avatott templomát, eme kedves kocsmát? Miért tűröd reves csótányok invázióját?
Kocsmáros: (Belép.)
Üdv néked, derék Petroniusom! Hogy szolgált éjszakai álmod?
Petronius:
Szolgált? Nem szolgál már engem senki ezen a világon. Nekem kell rendet tennem magam körül. Alig bírtam kiverni innen az ivóba betelepült ronda férgeket. Miért nem takarítasz vendéglődben?
Kocsmáros:
Záróra után mindent rendbe raktam.
Petronius:
De elszaporodtak a hazug büdösbogarak a borostömlők táján.
Kocsmáros:
Miféle büdösbogarak?
Petronius:
Elég a beszédből, megszomjaztam.
Kocsmáros:
Egy kupa bor, egy sestertius. De neked ma, ahogy rendesen, nincs egy vasad sem.
Petronius:
Ne kutakodj az én zacskómban.
Kocsmáros:
Neked már csak egyetlen zacskód van, benne két aszott mogyoró.
Petronius:
Az én mogyoróim túlságosan is rendben vannak. Asszony nem panaszkodik miattam senkinek.
Kocsmáros:
Igaz. A te asszonyod szó nélkül elkobozta lábbelidet, hogy ne járhass ki a házból!
Petronius:
Egy katona saru nélkül is katona! A mezítlábas szégyenem nem az enyém!
Kocsmáros:
Asszonyodé sem! Igencsak hangosan átkozódik feneketlen bendőd miatt! Minden lecsúszik a torkodon!
Petronius:
Nem minden. Csak a bor. De az istenek ajándéka. Ne prézsmitálj tovább. Szomjazom!
Kocsmáros:
Tikkadj meg!
Petronius:
Arra is sor kerülhet. De előbb jelentek a kocsmai felügyelőknek.
Kocsmáros:
A büdösbogarak miatt?
Petronius:
Ellepik az ivót, a vendéglátó termet, a teljes birodalmad.
Kocsmáros:
Egyet sem látok. Bűzüket sem érzékelem.
Petronius:
A törvényen kívüliek, akik propagandistáknak és kommunikációs szaktekintélyeknek mondják magukat, azt kántálják, hogy ördög bűzétől átkozott világunk. Érzed te az ő ördögük bűzét?
Kocsmáros:
Nem érzem.
Petronius:
Piszkáld ki az orrod, ostoba, mert a gonosz áldozata leszel!
Kocsmáros: (Ijedten az orrához kap.)
Petronius:
Megmutassam azokat a rohadt csótányokat?
Kocsmáros:
Mutasd meg őket!
Petronius:
Szomjazom. Elhagy minden erőm, beszélni sem tudok immár.
Kocsmáros:
(Tölt neki egy kupa bort.)
Halljam, hol vannak azok a gazok?
Petronius:
(Rámosolyog a kupára.)
Lassabban. Csöndesebben. Azonnal egyik kedves istenünknek áldozunk.
(Kortyol egyet. Ízlelgeti. Mintha citromba harapna.)
Ez nem a legjobb nedű. Kocsisoknak töltögesd az ilyet, ne nekem!
Kocsmáros:
Add vissza, hozok a jobbikból.
Petronius:
Bizony hozzál a jobbikból! (Megint kortyint.) Ám ezt, ha már kihoztad, visszavinned bűn lenne. Képes lennél kora reggel bűnt venni a lelkedre?
Kocsmáros:
Ne csűrjed, ne csavarjad, Petroniusom! Ha megiszod, akkor jó ez a bor is.
Petronius:
Mondtam, hogy kocsisoknak való! De hát voltam én kocsis is ebben az életben.
Kocsmáros: (Csodálkozik.)
Kocsis? Szolga voltál?
Petronius:
Vitéz voltam világéletemben. Harci kocsit hajtottam száz csatában. (Iszik.) Meg számtalan nagy ütközetben. Ki győzné minden hadviselésemet megszámlálni.
Kocsmáros: Te katona voltál?
Petronius:
Az voltam, a legvitézebb harcos. Octavianus mellett hajtottam harci szekeremet.
Kocsmáros:
Octavianus?
Petronius:
Aki később császár lett. Akkor még csak hadvezér volt! Micsoda hadvezér volt! (Kiissza a bort. A kupát szája elé emeli.) Mindjárt visszaokádom neked ezt az ecetet! Tönkretette a gyomromat! Korán reggel megrokkantott!
Kocsmáros:
A császár mellett harcoltál?
Petronius:
Megmérgeztek! Segítség, emberek, azonnal meghalok!
Kocsmáros:
(Bámul Petronius képébe.)
Petronius:
Mit bámulsz rám, te bágyadt borjú? Nem látod, hogy halálomon vagyok? Az átkozott lőréd tönkretett! (Könyörgőre fogja.) Mentsd meg az életemet. A jobbik borod biztosan helyrelódítaná dögvészes lelkemet.
Kocsmáros:
Te ismerted a császárt?
Petronius:
Ismertem-e? A legjobb barátom volt.
Kocsmáros:
A császár volt a legjobb barátod?
Petronius:
Te tényleg meg akarsz nyuvasztani engem? Ócska kocsisborral traktálsz, megmérgezel, s utolsó perceimben a legféltetteb titkaimat akarad kifürkészni?
Kocsmáros:
Te a császár közelében voltál?
Petronius:
Egy kupából ittuk a császári borokat. Nem ilyen mérget, mint a te seprőd. Jaj, meghalok azonnal! Megmérgeztek, jó emberek, segítsetek! (Fölemeli asztalról az üres kupát.) Itt nincs bor. Már nem is látok! Ez lehet a legutolsó percem!
Kocsmáros:
(Elviszi a kupát, megtölti. Petronius elé teszi.)
Tehát Octavianus a barátod volt?
Petronius:
(Kortyint. Ízlelgeti. Elkomorodik a képe.)
Ez ugyanaz a szemét! Átkozott kocsmáros! Nem elég, hogy végezni akarsz velem, de megcsúfolod az isteneket is! A szőlőt a görögök szerint maga Zeusz teremtette virágos jókedvében! És a legvidámabb görög isten, Dionüszosz erjeszti borrá. A mi Jupiterünk első dolga volt szőlőskertet telepíteni. És Bacchus felügyeli a borok erjedését.
(Megint kortyol.)
Ez az átkozott ital nem szőlőtőkén termett!
Kocsmáros:
(Ki akarja rántani Petronius kezéből a kupát, de ő hirtelen megissza a bort.)
Petronius:
Pfuj! Ócska hamisítvány! Ez hozza rám a halált! Egy ilyen vitéznek, mint én vagyok, nem kard, de méreg által kell pusztulnia?! Jaj, istenek, mi vár rám a túlvilágon? Mit szólsz, ehhez a hamisítóhoz, kedves Bacchus?
Kocsmáros:
A szőlőt Jahve ajándékozta Noénak.
Petronius:
Pláne! Látod, még a zsidók is Úristentől származtatják a bort. A jó bort, az igazit. Ezt a lőrét az ördög nemzette. Ki tudja, miféle varangyok epéjét csurgatta belé?!
Kocsmáros:
Azért megittál belőle két kupával.
Petronius:
De halálomon is vagyok tőle. Mentsd meg az életemet, felebarátom!
Kocsmáros:
Hogy is volt az a császár urunkkal?
Petronius:
Mellette hajtottam harci szekerem. Micsoda dicsőség volt! Vitézségem ünnepelte Róma!
Kocsmáros:
Nem a császárét?
Petronius:
Mondtam, hogy akkor még hadvezér volt. Aztán lett császár. Dicsőséges győzelmek után. Ám nélkülem egy sem születhetett volna meg!
Kocsmáros:
Akkora hős voltál?
Petronius:
Elképzelni sem tudsz akkorát, amekkora én voltam.
Kocsmáros:
És ünnepelt téged a nép?
Petronius:
Őrjöngtek a gyönyörűségtől, amikor elkocsiztam előttük. Galliában szobrot is emeltek tiszteletemre. De Gallia messze van, nem jutsz te el sohasem oda. A szobor fölavatásakor olyan pompás borral áldoztak imádóim, amilyen csak istenek asztalán található.
Kocsmáros:
Mit szólt mindehhez a császár?
Petronius:
Akkor még csak hadvezér volt. Éppen ő mondta, Petroniusom, egyetlen védelmezőm, ez a tiszteletedre fölszolgált nedű a legjobb bor, amelyet eddig ittam. (Kocsmáros képébe kiált.) Hát én erről a tiedről ugyanezt nem mondhatom el.
Kocsmáros:
Petronius, éltél te abban a korban, amikor Octavianus hadvezér volt?
Petronius:
Te is szarrágó lettél? Ilyen pitiáner dolgokról akarsz csevegni velem, közben epét csorgatsz a kupámba? Honnan tudod, hány éves vagyok? Mi közöd az én titkaimhoz?
Kocsmáros:
Petronius, jártál te már Rómában?
Petronius:
Mi közöd hozzá, merre jártam eddigi életemben?! Az egész világot beutaztam, ha erre vagy kíváncsi.
Kocsmáros:
És Augustus császárral is találkoztál?
Petronius:
Sok császárral találkoztam. Mindannyian kíváncsiak voltak rám.
Kocsmáros:
Akkora vitéz voltál?
Petronius:
Tágulj tőlem paránya e világnak! Arra sem vagy méltó, hogy rád tekintsek!
Kocsmáros:
Azért a borom kellene, mi?
Petronius:
Tágulj tőlem, méregkeverő! Kocsmafelügyeletért kiáltok.
Kocsmáros:
A büdösbogarak miatt?
Petronius:
No, érzed már a pokoli bűzt?
Kocsmáros:
Fizesd ki a tartozást, Petronius!
Petronius:
Milyen tartozást? Pénzt ezért a két kupa förtelemért? Vedd megtiszteltetésnek, hogy véleményeztem ezt a nyúlós szörnyűséget. Úgy kellett levágni a kupát a számról, még a kés éle is csorba maradt a nyiszálástól. De följelentelek silány italod miatt! Följelentelek a csótányok miatt!
Kocsmáros:
(Békülékeny hangon.)
Jól van. Kapsz még borocskát, de mondd el végre a csótányokat!
(Bort tölt a kupába.)
Petronius:
Ez csak fél kupa bor.
Kocsmáros:
Vissza is vihetem.
Petronius:
(Kortyol.)
Kocsmáros:
Halljam a csótányokat!
Petronius:
Kétes alakok ólálkodnak kocsmádban. Átkos propagandát űznek, becsapják a hiszékeny embereket. És te nem óvod meg e szent helyet a gyalázattól!
Kocsmáros:
Gyalázat?
Petronius:
Folytassam? Csak fél kupa bort adtál, azt már bőségesen megszolgáltam. És ki tudja, a mai napon mennyit keresel azokon, akik történeteimre kíváncsiak lesznek. Naponta kiszívod a véremet!
Janus:
(Belép a vendéglőbe. Vendéglőshöz.)
Béke minden jelenlévőnek!
Nápoly kikötőjéből indult hajónk Jeruzsálembe. Sok vihart, kalózok támadásait túléltem, míg ideértem e szent városba. Bejárnám csodáknak bizarr világát, ahol oly dolgok történtek, amelyek sehol, soha, semerre.
Petronius:
(Fölugrik helyéről.)
Üljön ide, uraságod, szerény asztalomhoz. Én nem csak kalauza lehetek e tájon, de szemtanúja is voltam mindenféle csodáknak.
Janus:
Mezítlábas szemtanúja?
Petronius:
Mezítlábam szent fogadásom, életem végéig így járok. Ez a teljes személyi szabadságom igaz kinyilvánítása!
Janus:
Akkor ön bizonyára szilárd jellem! És szent események valódi szemtanúja.
Petronius:
Szem- és fültanúja. Így jobban hangzik? Manapság mindenki mindenfélét állít, de senki állítása mögött nincsen hitelesség.
Janus:
Uram, ön hiteles tanú?
Petronius:
Én az vagyok. Mit mondjak uraságodnak, aki Jeruzsálemre kíváncsi? A Názáreti köpönyegét is én nyertem el kockajátékon.
Janus:
A Názáreti köpönyegét?
Petronius:
Uraságod nem hiszi állításomat?
Janus:
Hát… hát…
Petronius:
Mit hápog, uraságod? Nem kacsa uraságod, hogy hápogjon! Biztosan hallott már arról, hogy a Názáreti köpönyegét a kereszt tövében elnyerte egy katona. Hát én voltam az a katona. Kockát vetettünk bajtársaimmal, és én nyertem. Egy napig őrizgettem, de megszorultam, s túladtam rajta. Állítólag Rómába vitték.
Janus:
Uraságod a nagy történések idején itt volt Jeruzsálemben?
Petronius:
Én ne lettem volna itt? Én mindenütt jelen voltam, ahol a legnagyobb dolgok történtek.
Janus:
Tényleg velem jönne a szent helyekre?
Petronius:
Én ne mennék? Egy ilyen derék úrral ne mennék?
(Kocsmárosra kiált.)
Mit tátod itt a szádat, balga szolga? Tüstént bort teremts asztalunkra, a legjobbik fajtából! Hallgatózik a beste, ahelyett, hogy a vendéggel törődne!
Janus:
Én akartam bort hozatni, hisz vezetőmül fogadnám.
Petronius:
Én is így gondoltam. Csipkedd magad, fogadós!
Kocsmáros:
(Két kupa bort hoz.)
Petronius:
Csodák bizony csak Jeruzsálemben teremhetnek. Nézzen körül, uraságod, mert a föld legszebb részén jár. Narancsligetek, hűs források, és mindenek felett ott ragyog bölcs Salamon temploma. De az igazi csoda a Koponyák hegyén esett, a Golgotán. A zsidók királyát, a Názáreti Jézust ott feszítették keresztre, meghalt, de halottaiból föltámadott harmadnapra, s mindannyiunk megváltója lett akkor.
Janus:
Mifelénk, Rómában titkon azt mesélik, a Názáreti újra járt a földön a föltámadása után.
Petronius:
Hogy újra járt-e? Bizony itt járt. Magam is találkoztam vele.
Janus:
Valóban találkozott vele? Látta őt uraságod?
Petronius:
Akkor a jeruzsálemi díszőrségben szolgáltam. Mindez abban az időben esett, amikor Jézus, a zsidók igaz királya maga helyett a maga keresztfájára dicsőítette föl Kajafás Simont, aki holtában a legigazabb bíróvá lett.
Janus:
Valami Kajafás Simon lenne a legigazabb bíró?
(A kocsmában vendégek gyülekeznek, férfiak és kurvák, ahogy lenni szokott.)
Nagyhangú férfi:
Kezded már mesédet, Petronius?
Fogatlan kurva:
Hónapok óta regéli a legnagyobb csodát. Azt mondja, személyesen találkozott a Megváltóval!
Petronius:
Ó, te repedtsarkú hervadt virága alvilági sikátoroknak! Nem hiszel az én szavamnak?
Fogatlan kurva:
A gigádból rózsaszín füst gomolyog, ha száraz. Ha meg túlnedvesítetted, asztal alatt horkolod csodáid!
Nagyhangú férfi:
Nem is láttad a Názáretit soha!
Petronius:
Én ne láttam volna? Mondom, találkoztam is vele! Nem is egyszer! Szemtanúja voltam utolsó napjai történéseinek..
Janus:
Erről regéljen, uraságod! Hagyja ezeket a repedtsarkú ribancokat, meg jellemtelen futtatóikat, az én vezetőm lenne, vagy mi!
Petronius:
Vagy mi.
Janus:
(Megrémül.)
Nem járjuk együtt végig a Via Dolorosát?
Petronius:
Eltikkadtam. Még egy kevés, és halálomon vagyok.
Janus:
Beteg vagy?
Petronius:
Szomjas vagyok.
Janus:
(Rémülten.)
Vizet!
Petronius:
Tényleg a halálomat akarod?
Janus:
Éltetni szeretnélek, titkaidat megtudni vágyom.
Petronius:
Akkor bort ide, ronda kocsmáros! Errefelé az idegenvezetőket ellátják étellel, itallal.
Janus:
Bocsásson meg, uraságod, nem tudom a regulát. Kocsmáros, bort!
Petronius:
A legjobbikból, vén összeesküvő! Csak a lőréjéből itat engem napszámra, holott pincéje bugyrában rejtőzik néhány igaz tömlő. Azokból csorgass, varangyok testvére!
Kocsmáros:
(Bort hoz.)
Petronius:
(Megízleli.)
No, ebben tán rejtőzik valamilyen mese.
Janus:
Ott tartottunk, hogy a zsidók királya, a Názáreti, harmadnapra feltámadott.
Petronius:
Ne siessen, uraságod! Ízlelgesse e rabló kocsmáros dugiborát, mert ennek igazán értelme vagyon.
Janus: (Gyorsan nyel egy kortyot.)
Petronius:
(Nevet.)
Uraságod még nem járt rendes borok közelében?
Repedtsarkú kurva:
Te hol jártál, feneketlen borostömlő?
Petronius:
(Kurvához.)
Noé dajkálgatott engemet kiskoromban.
Janus:
Uraságod Noé gyermeke? Ért a borokhoz?
Petronius:
Én ne értenék! Minden cseppről megállapítom, mely tőkén termett! De a silány seprő ellen karddal járok! Inna csak uraságod e varangy pincér kocsisborából, észlelhetné, miért lesz újra özönvíz a földön.
Kocsmáros:
Hátrább az agarakkal, Petronius! Jössz te még az én utcámba!
Petronius:
Most zsarolsz engemet, ronda pióca? Kihasználod, hogy mindig kiszárad a torkom? Élvezed, hogy áporodott borostömlőid tartják bennem a lelket? Káin fia vagy te, csak azon csodálkozom, miért is hord hátán a föld ? Hát nem takarított el benneteket az Úristen özönvize?
(Janushoz fordul.)
Uraságod higgye el, én alapjában véve szeretek, becsülök és tisztelek minden rendű és rangú embert! De nagyon utálom a rossz borokat! Mert engem nem csak Noé szeretgetett, de Dionüszosz is ajnározott, Bacchus meg egyenesen a keresztapám volt!
Kurafi:
Petronius, te keresztény vagy?
Petronius:
Hogy lehetnék én keresztény, te sorvadtagyú?
Kurafi:
Ha Bacchus keresztelt!
Petronius:
Amikor nevemet adta az én anyám, akkor a legigazabb isten, Bacchus, a szájából csurrantott homlokomra néhány csöpp borocskát. Így lettem Petronius.
(Kurvák és kurafik fölugranak, körtáncba kezdenek Petronius és Janus körül.)
Bacchus volt a keresztapád, Hetéra a keresztanyád, Ami biztos világodból, Boroskupa volt az apád!
Petronius:
(Janushoz.)
Amint látja uraságod, irigyeim sokan vannak, mint a kutyák, úgy ugatnak. Ám csak hallaná üvöltésüket éjjelenként, ha feljön a hold, no, akkor vannak elemükben igazán!
Janus:
Két állítása van uraságodnak. Egyik, hogy szemtanúja volt a Názáreti megdicsőülésének, és föltámadása után találkozott is vele, másik, hogy a Megváltó földicsőítette Kajafás Simont, s lett belőle legigazabb bíró. Erről szeretnék én tanúvallomást. Az elsőre van valami támpontom, mert mifelénk, Rómában úgy beszélték, tényleg föltámadott a Názáreti, s járt is a földön feltámadása óta.
Petronius:
Sőt azonnal! Mindenki úgy tudja Jeruzsálemben, hogy maga helyett dicsőítette föl Kajafás Simont, a legkorruptabb bírót, aki úgy vált legigazabbá, hogy a Názáreti saját helyére a Golgota középső keresztfájára emelte a vén hazugot. Ezért lett őkelme kristálytiszta jellemmé, akiről ezekután csak példát lehetett venni! Ó, milyen dicsőség!
Janus:
Nocsak. Erről nem is hallottam még.
Petronius:
Mert nem jártál az igazak földjén, Jeruzsálemben.
Janus:
Jézus csodáit nálunk Rómában is regélték. Valakiket vadállatok martalékává is tettek miatta a Colosseumban. A nép verte egymást a belépőért. Azt mondják, szép látvány volt, amikor oroszlánok tépdesték szét az imádkozó nőket.
Petronius:
A nőkkel mindig baj van ezen a világon.
Janus:
Uraságod is így látja?
Petronius:
Öregedvén mindinkább bizonyos leszek ebben. A teremtéskor valamit elhamarkodottan cselekedtek a világot megteremtők.
Janus:
Az asszonyom miatt jövök a Szentföldre Krisztus nyomát keresni. Talán megkönyörül rajtam a sors, mert a nyakamon hús nem maradt már semennyi. Mind lerágta rólam gyerekeim anyja.
Petronius:
Egyszerű a diagnózis. Az asszony verve jó.
Janus:
Egyszer megpofoztam. Semmi. Bottal verjem talán?
Petronius:
No, de mely botokkal? Ez a titka mindennek!
Janus:
Mely botokkal verjünk asszonyunkba?
Petronius:
Penis bonus, pax in domus.
Repedtsarkú kurva:
Drága Petroniusom, elvesztetted te már azt a varázslatos penis bonust!
Petronius:
Vágok göcsörtös somfabotot, hogy végigverjek vele a derekadon!
Repedtsarkú kurva:
Könnyű ilyeneket mondani vagy cselekedni! Csüngő dísszé lett harci szekered rúdja, rekedten bőgsz már öreg kos, hallgass, vén oroszlán, nem rázod tovább a sörényedet! Jámbor teremtménye lettél az istennek, örvendj, ha borban áztathatod nyelvednek hegyét!
Petronius:
Én hallgassak? Ha befizetek hozzád, tudd, kocsirudam elsőrangú ébenfából faragott, a te szégyened lesz, ha nem áll!
Repedtsarkú kurva:
Fizess be egy körre, bivalyképű, meglátod, megtapasztalod, hiába énekeltek-e isteni himnuszokat Vesta szüzei.
Petronius:
(Janushoz.)
Azért egy kupa jó borra fizess be inkább, az gyógyítja kanságomat, nem ez a fölingerelt majom!
Janus:
Kocsmáros! Hozz Petroniusnak a legnagyobb kupával, a legjobbik borodból. Ne maradjon szomjas!
Petronius:
Én mindig szomjas vagyok.
Janus:
Ott tartottunk, hogy Jézus csodáit láttad. Keresztre feszítésükről nálunk, Rómában is beszéltek… Hogy hármójukat a Koponyák hegyén… valami temetőben, vagy hol, keresztre feszítették. De ez a hamis vagy inkább igaz bíró, ez a Kajafás, vagy mi, ez a dicsőséges…
Petronius:
Szomorúszép történet az övé. El is mesélném, ha mindnyájan meghallgatnátok ezt a történetet.
(Körbemutat.)
Ezek a birka népek is csöndben maradnak?
Mind:
Mesélj, Petronius!
Petronius:
Csak szomjas vagyok újfent.
(Janus int, kocsmáros kupát tölt. Petronius megvárja, míg teletöltik kupáját, kortyol.)
Ez… ez a bor megteszi. Ebben benne van egy történet… kezdete…
(Iszik.)
Szomorúszép történet a hamis bíróé. Egész Jeruzsálem azt hitte róla, hogy megvesztegethető bírája a népnek, mint a bírák általában azóta is lenni szoktak, mindnek maga felé hajlik a keze.
Kocsmáros:
Minden bíró a saját zsebére dolgozik! Soha nem lesz ez másként!
Petronius:
(Iszik.)
Bőgött egy-kettőt a marha! Nem az a lényeg, hogy megvesztegethető-e a bíró, mert, tudjuk, ők tényleg megvesztegethetők, s azok is maradnak, míg világ a világ, henem az, hogy Jeruzsálem első bírájánál, a nagytiszteletű Kajafás Simonnál, ha révbe akartál jutni, aranyad kellett legyen!
Repedtsarkú kurva:
Én ezüstökért is rendelek!
Kurafi:
Hallgass, Repedtsarkú! Figyeld, mi az ábra!
Petronius:
Fiatal barátom! Tévedni méltóztatik! Kurvák ábrákhoz nem értenek. A letolódó gatya náluk nem varázs. Amit alatta találnak, az van. Leginkább csüng ott valami lényeg, és a nagyvilág is ilyen. Csüng-lóg a lényeg. Kurváknak praktikákhoz kell érteniük! És az istenek ömlesztik hozzájuk a praktikákat. Férfinépnek szerencsétlenségére. És e szerencsétlenséget, amely az ő szerencséjük, ők ezüstökért megosztják velünk. De a bírák a legnagyobb kurvák! Kajafás Simon óta csak aranyon árulják kegyeiket, és mindannyian elismerjük, joguk is van hozzá! Mert Kajafás Simon háza táján az a szóbeszéd járta, ítélkezésekor hogy révbe juss, aranyad legyen! És csúsztasd a zacskójába!
Janus:
Ő egy korrupt rohadék volt?
Petronius:
Nem tagadhatjuk. De mégis vele történt a csoda! Mi, egyszerű emberek vakok vagyunk, fától az erdőt soha meg nem látjuk. Pedig látva láthattuk volna, ő igazak közt a legigazabb, tiszták között a legtisztább. A legerényesebb feleség is az övé volt.
Repedtsarkú kurva:
(Vihog.)
Erényes feleség? Ilyen nincs. De vannak hülye férfiak!
Petronius:
(Kurafihoz.)
Megjuhászodik végre engedetlen birkád?
Kurafi:
(Visszakézből szájon csapja a kurvát.)
Veletek így kell bánni!
Petronius:
Hát lehet így is. Ha lábad között csak csüng a dísz, ez a megoldás.
Janus:
Mondd a bíró történetét!
Petronius:
(Belenéz kupájába.)
Kiapadt a forrás, kedves közönségem! Az ebből következő igaz bölcseletet, az a játékunk kezdetekor indoktrináló cserebogár zümmögte minékünk, mint a legbölcsebb rabbi testamentumát, a kiszáradt torok az ember legocsmányabb állapota! Ocsmány állapotomban hogyan beszélhetnék igazat tinéktek?
(Szünet.)
Megjelent: 2024-09-07 20:00:00
|
