Videó

A Gallery FreylerArt videója




Keresés a honlapon:


Szilasi Katalin: Jószomszédok

 

 

 

 

Jószomszédok

 

 

 

I. jelenet

 

/ Háromemeletes ház harmadik emelete, lépcsőház, négy ajtó nyílik rá, kora reggel. Középkorú, kissé kopott öltözékű, aktatáskás, szemüveges, erősen rövidlátó úr a lakásajtó zárjával bajlódik./

 

Feri bá’: (Nyílik a szemközti ajtó, kövér, pocakos, kedélyes, idősebb férfi jelenik meg, pizsamában.) Jó reggelt, Kovács úr! Ilyen korán? Ha jól tudom, csak nyolctól van nyitva a postahivatal.

Kovács: (Mogorva, még mindig a zárral bajlódik.) Hó vége van, zárás. Rovancs is várható. A fene egye meg, valaki megpiszkálta ezt a zárat. Nem tudom becsukni az ajtót. Akad.

Feri bá’: Nem hinném. Én egész nap itthon vagyok, vásárolni is az asszony jár. Csak észrevenném, ha valaki be akarna törni magához. Ugyan alkonyattájt ki szoktam menni az erkélyre friss levegőt szívni…

Lili: (Nyílik a harmadik ajtó, csinos, fiatal nő dugja ki a fejét, kicsit szétkenődve rajta a smink, kócos) Meg leselkedni a nők után, ugye, Feri bá’? Épp akkor, amikor a kedves felesége átmegy a szomszédba, Joli nénihez, egy kicsit trécselni.

Feri bá’: (Heherészve.) Maga Lilike, meg aztán tényleg minek kelt fel ilyen korán? Volt vagy három óra az éjjel, mikor hazajött egy vörös szakállú fiatalemberrel.

Lili: De mindent kifigyel, Feri bácsi! Ha tudni akarja, az unokaöcsém kísért haza.

Feri bá’: A múlt héten meg az unokabátyja, mi? Népes családja lehet magának Lilike!

De szeretnék egy ilyen famíliába bekerülni én is egyszer! Maga nem, Kovács úr?

Kovács: Én ezt az átkozott ajtót szeretném végre bezárni. Na, hál’ istennek, hogy sikerült.

(Indulna lefelé, de Feri bá’ megállítja)

Feri bá’: Várjon még, mindjárt kezdődik a csetepaté.

(Közben a második emeleten nyílik egy ajtó, sovány öregasszony lép ki a kiskutyájával, óvatosan körülnéz, csöndben menne lefelé a lépcsőn. Hirtelen kivágódik a szemben lévő ajtó, nagydarab, erős hangú, idősebb nő pattan ki rajta)

Zsóka: Te, Irma! Már megint idecsinált az a vakarék kutyád a lábtörlőmre.

Irma: De hiszen most viszem lesétáltatni. Inkább a te macskád a bűnös. Az ajtómat is kaparófának használja. Szabadulj meg tőle, öreg is, hull a szőre…

Zsóka: (Felhördülve) Te is öreg vagy már, biztos hull a te szőröd is itt-ott, akkor most tőled is szabaduljunk meg?

Férj: (Kikiabál a szobából.) Mi az öregistent ortályoztok mán odakinn? Az ember hazajön abból a rohadt gyárból, hogy kipihenje magát a következő éjszakai műszakig, De a kedves felesége meg a drágalátos szomszédasszonya az egész házat felverik a ricsításukkal.

Irma: (Csöndesen lesomfordál a kutyájával az emeletről.)

Zsóka: (Halkabban.) Hát gyere, szívem, oszt nézd meg a lábtörlőt! Na, látod, na, mi van rajta?

Férj: (Kijön hosszú alsónadrágban, atlétatrikóban.) Mi lenne? Kutyaszar. Na és? Takarítsd fel inkább, ahelyett, hogy itt ordibálsz fölötte!

Zsóka: Azonnal hozom a felmosó-vödröt, szívem, te csak menj szépen pihenni!

(Ajtócsapódás, bemennek.)

Feri bá’: (Föntről.) Mehet már, Kovács úr! Vége a lépcsőházi jelenetnek. Csak vigyázzon, bele ne lépjen abba a kutyagumiba, mert végigkeni vele az egész lépcsőházat.

(Kovács el-, Feri bá’ bemegy. Néhány másodperc csönd, majd a ház előtt autó ajtajának csapódása hallatszik.)

Feri bá’: (Sietve kirohan, becsenget Lilihez.) Lilike!

Lili: (Kinéz.) Mi történt?

Feri bá’: Jön felfele az ura a lépcsőn. Ha még itt van a vörös szakállú, küldje át hozzánk. Majd azt mondom az asszonynak, hogy a fényképes vízóra-leolvasó.

(Vörös szakállú besiet Feri bá’-ékhoz. )

Feleség: (Csak a hangja hallatszik ki.) Lilikénél is leolvasott, kedves? Nála már a múlt héten is leolvastak.

Pál: (Lili férje a második emeleten belelép a kutyapiszokba, káromkodik, törölgeti a cipője talpát egy papírzsebkendővel) Hogy a fészkes fene enné meg ezt a kutyaszaros proli-házat. Egész Bécset bejártam, még az utcákon sem láttam sehol sem kutyapiszkot. Itt meg a lábtörlőre szaratják a kutyájukat.

Öregember: (Joli lakása mellett kinyílik az ajtó, kijön egy hajlott hátú öreg.) No, csak ne prolizzon, Bende úr! A maga apja mi volt, mit gondol? Egyszerre kaptuk a vállalat révén a lakásokat, még segítettünk is egymásnak a költözködésnél a bútorokat cipelni. Maga is itt nőtt fel. Pendelyes kisgyerek volt, akkor még Palkó, én meg Béla bácsi. Olyan becsinálós volt, mondta is a feleségem, hogy szegény Rozi, a maga anyja, megvan áldva ezzel a fosos fiúval. Nem győzte mosni a sok pelenkát maga után.

Pál: (Zavarban.) Talán, ha nem nosztalgiázna, Bakos úr!

Bakos: Nem nosztalgiázok én, olyan ez előttem, mintha most történne. Persze akkor még tegeztem magát, de mióta felkapaszkodtál, akarom mondani, felkapaszkodott Bende úr…

Pál: (Halkan, magában.) Eh, vén hülye. (Felmegy a harmadikra, kulccsal bemegy a lakásba.)

Zsóka: (Kijön, felmosó-vödörrel, feje kendővel hátrakötve.) Na, széthordták már ezt a mocskot az egész lépcsőházban! Irmának bezzeg esze ágában sincs, hogy feltakarítsa.

/Nyílik a bejárati ajtó, a postásfiú jön, az első emeleten csönget egy lakásba, sokáig./

Zsóka: (kihajol a korláton) Az író urat keresi? Csengessen csak jó sokáig! Tudja, az író úr mindig éjszaka ír, oszt nappal meg alszik.

Postás: Nincs ez itthon, nem jön ki, csak valami büdös szag áramlik ki az ajtaján.

Zsóka: Csak nem kutyapiszok-szag van ott is?

Postás: Á, nem, azt jól ismerem, minden ilyen régi lépcsőház át van itatódva vele. Ez valami más lesz, megromlottétel szaga.

Zsóka: Ki tudja, mit esznek ezek az értelmiségiek. A felesége a múltkor kagylót vett. Azt ették, citrommal. A hideg is kiráz, ha csak eszembe jut.

Postás: (Kitölt egy értesítőt.) Bedobok neki megint egy értesítőt, valami fizetési felszólítás lesz, ha felébred, a postán kiválthatja a levelét. Kézcsók! (Postás el. A bejárati kapun előzékenyen beengedi Irmát, aki a kutyájával jön vissza.)

Irma: Köszönöm, fiam! Mikor hozza már a nyugdíjamat? Teljesen kifogytam mindenből...

Postás: Hozom majd, csak ne tessék idegeskedni! (El.)

Irma: (Jön fölfelé). Ne idegeskedjek, mikor ötszáz forint is van a kenyér ára. Na, Rudika? Hogy megyünk fel a lépcsőn? Nagyon… nagyon ügyes!

Zsóka: (Befejezte a felmosást.) Te jössz Irmuskám? Vigyázz, el ne csússz a vizes lépcsőn! Ha eltörik valamid, egyedül én leszek, aki egy pohár vizet is ad neked. Az a szegény urad is milyen hamar elment.

/A földszintről gyereksírás hallatszik fel./

Zsóka: Szerencsétlen poronty meg szerencsétlen anyja. Csoda, hogy a részeges ura mellett ki tudja fizetni az albérletet. Mindig ki van sírva a szeme az asszonykának. Én biztosan nem tűrném. (Kiabálva.) Le is út, fel is út, mondanám neki.

Férj: (Bentről.) Na, mi van már megint odakinn?! Ne kelljen kimennem, hallod?!

Zsóka: (Csendesen.) Nincsen semmi, drágám, megyek már be.

/Zsóka, Irma el. A veres szakállú, kijön Feriéktől, leóvatoskodik a lépcsőn, elmegy./

 

/Liliéktől veszekedés hangja./

Pál: Elárulnád, hogy került ez a félpár mintás férfi zokni ide, az asztal alá? Ne mondd, hogy az enyém! Világ életemben utáltam a mintás zoknikat. Mindig egyszínűt hordok. Három évi házasság után már igazán tudhatnád!

Lili: Mit tudom én?! Lehet, hogy apám hagyta itt, mikor a napokban meglátogatott. Tudta, hogy te Bécsben vagy, sajnálta, hogy egyedül vagyok itthon, és feljött.

Pál: Apád? Muronyból? Pestre! A százhúsz kilójával, a szívasztmájával, a dagadt lábával, ide a harmadikra?! Na, ne mesélj nekem! Azért mindent nem veszek be!

Lili: (Mintha elérzékenyülne.) Mert te nem tudod értékelni a szülői szeretetet! És igenis, feljött a dagadt lábával, utána levetette a zoknit, hogy pihentesse a lábát.

Pál: Csak az egyiket?

Lili: A bal lábát. A szív felőlit. Tudhatnád, hogy az mindig jobban megdagad.

Pál: (Legyint.) Eh, nem tudok én már semmit. Hozzad azt a vacsorát!

Lili: Hozom, édesem, hozom. Hozok egy kis finom bort is, hogy ünnepeljünk.

Pál: Mit kellene megünnepelni?

Lili: Hát, hogy hazajött az én mókuskám.

 

/A kapun csinos, elegánsan öltözött, 35 év körüli nő jön be, a postaládákhoz megy, kivesz három értesítőt, fejét csóválva jön fel az első emeletre, kulccsal nyitja az író lakásának ajtaját./

Erika: Hm. Három felszólítás is. Tamás már jó ideje bele sem nézett a postaládába. (Bemegy a lakásba.)

 

 

II. jelenet

 

 

/Az író és Erika lakása, igényesen berendezett, de most összevisszaság, rendetlenség/

 

Erika: (Beszagol a konyhába.) Pfúj! Három hete ott a maradék étel az asztalon, a tej, a hús… (Gyorsan becsukja a konyhaajtót. A szobába megy.) Te meg csak itt heverészel?

Tamás: Szervusz, Erika. Hogyhogy hazajöttél?

Erika: Haza? Hát, ami itt van, az minden másnak nevezhető, csak éppen otthonnak nem. Szemétdomb, disznóól, fokozzam még? (Összeszed a földről néhány tányért, papírlapot, az asztalra teszi.)

Tamás: Ebben, látod, egyetértünk. Ez nekem sem az otthonom. Egyáltalán nem érzem annak. (Felül az ágyon.)

Erika: Én rendet hagytam itt, tisztaságot, amikor elutaztam.

Tamás: Engem nem a rendetlenség zavar, hanem a bútorok, a szőnyegek, a képek a falon, ez mind te vagy. A te ízlésed minden, és az egész valahogy rám telepszik és… nyomaszt.

Erika: Minden igen drága, válogatott holmi.

Tamás: Hát persze. De mindegyik csak te vagy. Én valahogy kimaradtam az egészből, mint kutyaszar a hóból.

Erika: Nagyon kérlek, ne légy közönséges! Egy jó íróhoz nem illik ilyen alantas szóhasználat.

Tamás: Ki mondta neked, hogy én jó író vagyok? Hogy író vagyok egyáltalán? Hónapok óta nem kaptam pozitív visszajelzést sem a versekre, sem a novellákra! (Egyre ingerültebb.) Két hete, nem sokkal a választások után, a főszerkesztő minden írásomat visszadobta, azzal a megjegyzéssel, hogy „felejtsem el”. Azt a paksamétát vettem ki utoljára a levelesből.

Erika: Pedig volt még három küldemény benne.

Tamás: (Felélénkülve) Honnan jöttek, ki küldte?

Erika: Ne reménykedj, csak három értesítő, fizetési felszólításokról

Tamás: (Visszasüpped az ágyba.)

Erika: A főszerkesztődet egyébként meg tudom érteni. Hogy maradt a kormány, nem tehet mást, meg kell szabadulnia az ellenzéki beállítottságú szerzőktől. Emberi gyengeség mindössze. Neked kellene alkalmazkodni az elvárásokhoz. Nem lehet állandóan a széllel szembe menni. Vagy olyan tehetséges, hogy ezt is meg tudod csinálni. Tulajdonképpen azért mentem hozzád, mert láttam benned fantáziát. Gondold csak el: Balla Erika, sikeres üzletasszony és a férje, a jó nevű író! Micsoda páros lennénk!

Tamás: Akkor nem is azért jöttél hozzám, mert szerettél? (Kikel az ágyból.)

Erika: Ugyan, barátom! Ez a szó, hogy szerelem, hiányzik a hozzám hasonló, sikeres nők szótárából. Persze, kedvellek, de csak azért van helyed mellettem, mert a verseiddel gödröt tudsz ásni az emberek elé, és azok elérzékenyülve beleesnek. De hát nem tehetek róla, hogy én nem estem bele a gödörbe, én észrevettem, és átléptem rajta.

Tamás: (Idegesen járkál.) Akkor az egész hazugság volt, a simogatások, csókok, szép szavak?

Erika: (Nevet.) Ugyan, miért lett volna hazugság? Ezek a jó szex kellékei. Előjáték.

Tamás: Nekem nem csak szex veled lenni, én szeretlek, legalábbis szerettelek. Nem tudtam elképzelni nálad nélkül az életemet. Úgy tapadtam hozzád, a magabiztosságodhoz, mint egy gyerek az anyjához.

Erika: És szerinted, a szerelem ilyen? Unom már ezt a dajka-szerepet, ezért nem akarok saját gyereket sem szülni. Most is csak azért jöttem haza…(Hirtelen elhallgat.)

Tamás: Na, folytasd csak!

Erika: Csak azért jöttem haza egy héttel hamarabb, mert terhes vagyok, és abortuszra akarok bejelentkezni a nőgyógyászomnál. Aztán néhány nap pihenés, és már megyek is vissza.

Tamás: Neked csak ennyit jelent az egész? Engem meg se kérdezel? Vagy nem is enyém a gyerek?

Erika: Nem szóltam, mert nem akartam, hogy nyavalyogj rajta. Bár lehet, hogy inspiráló lenne egy új mű megírásához. Te is megkönnyebbülnél, ha kiírnád magadból.

Tamás: Tudod, mi vagy te? Egy szörnyeteg! Legszívesebben…(Közelebb megy Erikához, felemelt kézzel.)

Erika: Legszívesebben megütnél? Csak rajta! Végre-valahára kezdesz felnőtté válni.

Tamás: (Sietve összekapja magát.) Most elmegyek. Elmegyek, mert nem állok jót magamért.

Erika: (Utána szól) Menj csak! Tudod, a téma az utcán hever. (Elkezd rendet rakni.)

/ Lenn nyílik a kapu, felhallatszik, ahogy Joli néni megszólítja Tamást./

Joli néni: Na, na, édes fiam, fel ne lökjön már! Se köszönés, se bocsánatkérés?

Tamás: Kézcsókom, Joli néni. Ne tessék haragudni! (Menne, de eszébe jut valami, visszafordul az öregasszony felé.) Joli néni mindig egyedül élt?

Joli néni: Igen, fiam. Egyedül.

Tamás: Sohasem szerette senki?

Joli néni: De, voltak, akik belém szerettek.

Tamás: És miért nem tetszett választani valakit közülük?

Joli néni: Mert én nem tudtam szeretni egyiket sem.

/Tamás ki, Joli néni öregesen fel./

 

 

 

III. jelenet

 

 

/Reggel van, harmadik emelet. Kovács úr kijön, a kulcsai közt keresgél, zárja az ajtót./

Feri bá’: (Kijön pizsamában, házikabátban.) Jó reggelt, Kovács úr! Munkába? Látom, már forog a kulcs a zárba’.

Kovács: Kicsit megzsíroztam, remekül működik. (Néhányszor megforgatja a zárban.)

/Liliék ajtaja is nyílik, kijön Pál./

Pál: Szép napot mindenkinek! Csodálatos reggelünk van, nem igaz? (Hosszan megcsókolja Lilit, majd fütyörészve leszalad a lépcsőn.)

Feri bá’: Látom, Lilike, csak a fekete az igazi, nem a vörös.

Lili: (Mosolyog.) Jó szeme van Feri bácsinak.

Biztosat bizonytalanra nem cserélek. (Bemegy.)

Feri bá’: (Kováccsal lefelé készülődik.) Lemegyek már az újságért, hátha jött levelünk is. Az asszony nagyon várja már Angliából a lánya levelét. Hiába mondom neki, jó helyen van Ildikó, ne idegeskedjen! Bár mi élnénk úgy!

/A második emeleten kijön Zsóka, Irma kinéz a résnyire nyitott ajtón./

Zsóka: No, most meg a lépcsőházi virágjaimat pisálta le a drága kis Rudika.

Irma: Rudika ma még kinn sem volt a szobából. Biztos a te lusta, kövér macskád…

Zsóka: (Közbevág.) Már megint az én macskám!? Mindig a más macskája a hibás?! (Kiabál.)

Zsóka férje: (Bentről kihallatszik a férj bosszús hangja.) Csak egy reggel tudnék nyugodtan elaludni. Ez a két vén tyúk mindig ilyenkor paláverezik. Mit csináljak én ezekkel, hogy befogják végre a szájukat?!

Zsóka: Jól van drágám, csukom már be az ajtót, csak meglocsolom a virágaimat.

/Kovács úr és Feri bá’ elindulnak lefelé, postásfiú be a kapun./

Postás: Jó reggelt mindenkinek! Az író úr itthon van-e ma? Tetszik-e tudni, Feri bá’?

Feri bá’: Nem tudom, fiam. Tegnap volt egy kis szócsata náluk, de ma nagyon nagy a csönd. Az asszonykát láttam korán reggel sietősen elmenni. Nyisson csak be, hátha nyitva az ajtó. Van, amikor úgy felejti az író úr.

Postás: (Csenget, benyit. Az ajtó nyitva.) Halló, van itthon valaki? Az író úrnak itthon tetszik lenni?

/Mindenki megáll, várják vissza a postást./

Postás: (Halálsápadtan jön ki, kicsit akadozva mondja.) Az író úr … Az író úr fentről…a csillárról lóg le… felkötötte magát.

/Mindenki hallgat, csak lentről hallatszik csecsemősírás meg a részeg apa durva hangja./

Albérlő: Agyonváglak, a kurva anyád!

Zsóka: (Szipogni kezd.) De hát miért tette? Fiatal volt, egészséges, volt egy szép felesége.

Joli: (Kicsoszog, lenéz a korláton kihajolva) Így van ez, ha az embert nem szereti senki.

 

 

Függöny

  
  

Megjelent: 2022-08-01 20:00:00

 

Szilasi Katalin (Debrecen, 1949) Nyugdíjas tanár, író, költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.