Állandó rovatok

Felolvasod azt, amit szeretek?

Szubjektív Filmnapló

PATERSON/amerikai film/Jim Jarmusch /2016.

Ha a buszsofőr egyik kedvenc költője Emily Dickinson, az nekem olyan izgalmas, mint az elromlott hibernálóágy a csillagközi űrhajón, vagy korán reggel vérfarkassal találkozni. Ringlispílre ültet és mámorossá tesz. A művészet a megismerés egyik formája, de most a rendezőről, JimJarmusch-ról is sokat megtudtam, pedig nem készültem fel belőle. Olyan, mintha egyszerre ihlette volna meg Fellini, a Kis herceg, a dekonstrukció és valamelyik keleti filozófia időfogalma és cselekvésetikája. Nem baj, ennyi idősen már sokat tudhat egy filmrendező is.

Egy találkozás a Könyvfesztiválon

Nem igazán lehetett megállapítani, hogy mi is volt több, az ember vagy talán a könyvek. De a válasz mégis magától adódott. Az ember. Ő járta be a teret és a papírt is. Balázs lehajtott fejjel haladt el az egyes pavilonok előtt itt, ahol a papír még egy merész grimasszal vág vissza a virtuális térnek.

A Holdkatlan új állandó rovata – Acta Romanica

A Holdkatlan vállaltan hibrid szerkesztői koncepciót képvisel: a hagyományos szépirodalmi folyóiratok struktúrája jól megfér az informatív online magazin-jelleggel, éppúgy, mint a professzionális kritikai írásokkal. Ezek között helyet kapnak a tudományos, „akadémiai” sztenderdek szerint készült irodalomtörténeti és elméleti szövegek is. Ennek hátterében az a – manapság korántsem evidens – belátás áll, hogy az irodalomtudomány különböző területeivel hivatásszerűen foglakozóknak nem csak a szűk szakmai közösségüket kell megszólítaniuk. Az irodalomtörténeti, komparatisztikai, poétikai-elméleti kérdések közérthető megfogalmazása a Holdkatlan mint szépirodalmi és művészeti – tehát nem kimondottan kritikai vagy tudományos – folyóirat közönségének érdeklődésére is számot tarthat.

Forgatás a Lónyay utcában

Szinte minden nap elmegyek a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium előtt, és egy alkalommal arra lettem figyelmes, hogy valami építkezésszerűség folyik. Találgattuk a munkatársakkal, hogy mi lehet, talán felújítás, esetleg díszlet valami forgatáshoz; errefelé az sem ritka. (Egyszer például egy kollégánk bejött az irodába, és viccből felkiáltott, hogy náci katonák vannak a Bakáts téri templom bejáratánál.)

Húsvét után

Ütemesen rugdosni kezdtem a jobb lábfejemmel a konyhaasztal lábát. Mint a másodpercmutató. Az asztal közepén piros tojások. Egyél csak nyugodtan, bogaram, ne kéresd magadat! De nem ettem. Ebben a valamiben próbáltam felfedezni valami szénfeketét.

Zadarban

Please don't be confused, because I may have to fillet Signora Pazzi after all. Az apró darabokra tört fekete kagylókat néztem, ahogy a hangja beborította az arcomat. Gyerekek játszadoztak a parton, és a partba fúrt orgonákba fújta hangját a tenger. Érdekes, ahogy az ember szüntelenül átalakul, ahogy újabb darabok épülnek bele a levegőből. A zadari tenger is ilyen.

Szenvedések birodalma

Szubjektív Filmnapló

KESERŰ MÉZ (Bitter Moon) angol-francia filmdráma / Roman Polanski / 1992.

Egy amerikai Párizsban.

Van egy csomó film, amelyet az ezerkilencszáz húszas évek Párizsa ihletett, amikor amerikai írók, költők és zenészek elárasztották önmagukkal a várost, és ebből az invázióból később műalkotások születtek. Egy Gabriel Garcia Márquez nevű kolumbiai tudósítót is vonzott a hely szelleme, és amikor jóval később Párizsba ment, eldugott szállodai szobájában majdnem éhen halt. Micsoda kulturális aura. Filmes toposz az aspiráns író, akinek vagy sikerül a nagy dobás, vagy nem. Ha nem sikerül, azt megszívja egy-két szereplő, leginkább egy nő. Ez a Párizs képzet amolyan vízválasztó, a főhős valamilyen viszonyba kerül ezzel a kulturális entitással, történik vele ez- az, és rögtön tisztábban látja helyzetét, aminek majd egy nő látja kárát. Azonnal szakít vagy kiszeret a nőből. Így jár Woody Allen filmjében Owen Wilson menyasszonya, Márquez szeretője, és a Keserű méz Mimije.

Látogatás

Hová megyünk? A szag szokatlanul ismerős volt neki. Becsukta a szemét, és úgy próbálta beazonosítani, hogy hol és mikor is érezhette utoljára, de az ismerős belekeveredett az ismeretlenbe, és csak egy kékbe mosódó sárgászöld foltot látott, így inkább kinyitotta, és belépett, hogy szemügyre vegye a lakást. Mama, mi lesz már!

Érdek és érdeklődés

A tudás megszerzéséhez a velünk született kíváncsiságon és a figyelmes oktatókon kívül elengedhetetlenek a kor színvonalának megfelelő erőforrások. A megismerés vágya ott van minden kisgyermekben, fiatalban, de még az élete delén járó is igyekszik kimerítő ismereteket szerezni arról, ami érdekli, ha a vizsgálódásra marad ideje és ereje.

A tudásvágyat azonban kioltják elemibb szükségletek, ha azok kielégítetlenül maradnak, merthogy a megismerés és a megértés (kognitív szükséglete) a motivációs hierarchia (Maslow-piramis) csúcsán található. Nem ébred föl bennünk a kíváncsiság étlen-szomjan, a félelemben élő ember csak menekülési lehetőségeket keres, az elnyomott, a társtalan vagy kitaszított ember pedig ritkán képes indulatmentesen érdeklődve vizsgálni a környezetét.

Megszokás

Mikor is jelentek meg először? Talán két hete, a tavasszal együtt érkeztek. Egy este parkoltunk le éppen a garázsajtó előtt, amikor megláttuk őket. Egy foltos és három fekete. Utána már észrevétlenül az életünk részeivé váltak. Talán egyfajta pótlékul is szolgáltak, hogy betömjük a hézagokat, amik üresen tátonganak az életünkben, vagy sokkal inkább csak reményül.

Magamban keresni

Az E-k körülvesznek minket. Néztem azt a fekete foltot ott a sarokban, és nem igazán tudtam megállapítani, hogy mi lehet. KATKATKAT És az E-k észrevétlenül bejárják a szövegeinket. Az a fekete valami megmozdult, de talán csak túl sokáig néztem. Ott vannak mindenhol. Egyszer csak azt vettem észre magam körül, hogy eltűntek a könyvek

Jasper Johns coca-colája és a lomb nélküli kert

Szubjektív filmnapló

HITELES MÁSOLAT /Abbas Kiarostami/2010.

Egész jól kezdődik, de amikor meghallom Brian hangját a Family Gay-ból, majdnem mindennek vége. Schnell Ádám szinkronhangja most fura, de értem honnan jött az ötlet. Brian a Family Guy-ból filozófus is volt, úgyhogy minden rendben.

Lesz, aki megérti.

Abbas Kiarostaminak volt két ötlete. Az egyik az, hogy élvezhető keretek közt elmagyarázzon egy modern művészetfelfogást és egy posztmodern életfilozófiát. A másik pedig, hogy úgy akart a párkapcsolatokról beszélni, ahogyan még senki. Ráadásul, ezt a kettőt össze is akarta hozni. Az első nagyjából sikerült, a második nem annyira. A nézőket nem szabad untatni, csak ha az unalom maga a cél.

Légvár

Az égvilágon semmi kedve nem volt bemenni, de hát a gyerekek. Pedig ugyebár a határidő se semmi. Öt előtt három perccel értek oda, és hát a gyerekekért mindent. Megvették a jegyeket, majd ráírta a nevüket: RUND MÁTÉ, a másikon pedig RUND ANNA. Bedobták a tombolát majd a lábukra húzták azt a kék színű műanyag valamit, amit általában az apukák lábára szoktak kényszeríteni a kórházban szülések alkalmával. Most ez jutott eszébe. Az a pici szomorú síró gömb, ami a kezében vöröslött. Amit úgy a kezébe nyomtak.

Amikor egy betű hiányzik

Esti Kornél már több órája kísérletezett ezzel az E betűvel, amit a kezében tartott. De minden törekvése hiábavaló volt. Rányomni, ragasztó, feszegetés, átkozódás: mindhiába. Az E betű már nem akart visszatérni a helyére, és a laptop harmadik sorában ott éktelenkedett egy fekete rés. Tanácstalanul nézte. Ez a szerkezet alkotja már a szöveget. Ez a csodálatosan elképesztő valami, amiről soha nem tudta, hogyan működött. Ludwignak nevezte Wittgenstein után, de csak maguk közt. Manapság már csak e nélkül a betű nélkül teremtődhet meg a szöveg.

Levegő

Nagy levegőt vett. Annyi oxigént szívott magába hirtelen, amennyit csak tudott, hogy megtöltse az egész tüdejét, hogy sokáig kitartson, mert tudta, bent már nem teheti meg. Ott már nincs levegő. Összeszedte az összes erejét, és belépett. Úgy ment végig bent, hogy senkire nem nézett rá, senki nem köszönt neki, és ő sem köszönt senkinek. Közben szorította a szélét.  Olyan erősen ölelte a jobb kezével magához, hogy már fájt a keze, de csak ez adott itt bent erőt neki. Itt, újra bent. Majdnem mindennap így. Nem tudta, pontosan hogy jutott a padjához.

Esti Kornélnak egy cím nélkül érkezett szövege

Nem szólt semmit, elgondolkozott, fogta a puskáját, és szórakozottan, fizetés nélkül ment ki Rakonca felé. Újhegyi még látta a kertésznevelő nagy üvegházai mentében, amint fogadta a francia főkertész köszöntését (akivel, nagy virágkedvelő lévén maga is, ismeretséget tartott fönn), s fellépett a hídra, mely a vasút fölött viszi át Rakoncára a villamost. A faluban is látták, Rakoncán, melankolikusan ment a főút szederfái alatt a porba tiprott fekete epreken: elgondolva talán, hogy ez a falu is Újváros lesz immár...

Ki lehet a szerző?

A reggelinél az első szájába vett korty narancslé után az ételkóstoló tisztviselő összeesett, és mire hozzáhajoltak, halott volt, erre a király az egész konyhaszemélyzetet, mind a hatvankét embert kivégzésre ítélte. Aznap senki se reggelizett, ami étel a konyhában volt, kiosztották a kutyák között. Heródes sokáig senkit se fogadott, csak az ebek között járkált, és figyelte, mikor múlnak ki, az állatok azonban, amelyek mindent felfaltak, ájultan hevertek a napfényben vagy az árnyékban, és a legcsekélyebb jelét nem mutatták semmi rosszullétnek.

Na de ki a szerző?

Standovár Ágota, a Holdkatlan szerkesztője miután egy februári reggelen felébredt és kikelt az ágyából, a már jól megszokott mozdulattal bekapcsolta a gépét, és megnyitotta a leveleit. A tömérdek email közt egy újabb Kakaópercnyi villanat érkezett. Mikor megnyitotta azonban, egy kissé zavarba jött. Első pillanatra nem igazán tudta elhelyezni a rendszerben ezt a szöveget.

 Kakaópercnyi villanatok 1. Szabó Magda: Az ajtó

Az én álmaim hajszálra egyformák, visszatérő látomások, én mindig ugyanazt az egyet álmodom. Fekszem egy szobában, egy ágy közepén, sárgászöld ráccsal sűrű vászontakaró szövetfodrai fedik el a testem egy bordó tojásnagyságú folttal a jobb hátsó sarkán, amint eláraszt egy halvány mély sötétbe kongó átható nyugalom. A fáradt zsibbadtságba révedve még csukva tartanám a szemem, ekkor azonban egy belső megmondhatatlan érzés ébred bennem, hogy nem tehetem. Kinyitom a szemeimet, és egy férfit látok magam előtt, látom a kezét, ahogy a takaró alatt van, a nadrágom alatt, ott, a másik kezében kés, és hallom, ahogy sikít valaki. Meglepődöm, amikor rájövök, hogy belőlem jön ez a hang, és ahogy kitör belőlem, egyszer csak azt hallom, hogy hiába sikítok, már nem jön több ki a torkomon, teljesen néma lettem.

2. Esti Kornél: Melyben régi barátjával Mendába tesz kirándulást, és kipróbál egy érdekes szerkezetet is, a Mendacium promiscumot.

Szóval velem tartasz? Kérdezte Ürögi Dani. Örömmel! Kiáltottam. Torkig vagyok ezzel a világgal. Felszálltunk a repülőgépre. A széllökések a felhők fölé dobálták a gépünket. Zúgtunk, keringtünk. Olyan örvénylő gyorsasággal, hogy a kőszáli sasok elszédültek mellettünk, és a fecskék pedig vértódulást kaptak. Hamarosan leszálltunk. Ez az. Mondta Dani. Ez? Hiszen ez is éppen olyan, mint amaz. Aligha, csak kívülről. Belülről más. Ismerősen csengtek a szavaink. Nehezen jutottunk be a városba, már nem is emlékszem, hogy hogyan is. Mert nem láttam semmit. Amikor kiléptem a repülőből, az épületek szürkék és piszkosak voltak. De aztán a fejünkre egy különös készüléket tettek, ami elfedte a dolgokat, és mást láttunk, mint ami valójában.