Keresés a honlapon:

Kakaópercnyi villanatok - Domokos Gyöngyi: 2. villanat Platón ála

 

2. villanat

Platón ála

Olykor valahogy csak úgy eltűnnek a dolgok. Talán te is tapasztaltad már. Így jár megannyi tárgy, az összes olló, és számtalan fél pár zokni, és a piros papucsom is már régóta keresi az elveszett párját. Nyomuk veszik, mintha a földből rejtett feketelyukak nyílnának, amik végeláthatatlanul elnyelik azokat, kíméletlenül, és remélhetőleg nem véglegesen. Valami hasonló történik most velem is. Korábban már jártam itt, és mégis. Emlékszem, hogy ennek a tízemeletesnek kell lennie. Halványsárga színűre festették, mégis pont olyan, mint a többi. Olykor hiábavaló minden próbálkozás, a halványsárga is szürke marad egy panelrengetegben. Időtlennek tűntek a percek, amik elteltek a megbeszélt óra óta, és tanácstalanul nézem az épületet. Amikor ideérkeztem, először a nevek között próbáltam felfedezni őt. De nem találtam. Kiss, Békés, Andrássy, Kant és NE NOMD MEG. Y nélkül. Múlt alkalommal együtt jöttünk. Esteledett már. Az emlékezet pedig egy másik ismeretlen világot teremt bennünk. A Facebookon nincs fent, a telefonszámát pedig nem tudom. Próbáltam összevetni az emlékeimet aközött, amikor az ajtón beléptem, és amikor elhagytam az épületet. De valahogy egymásba folytak, mint a mondaton belüli szavak egyetlen jelentéssé. Arra biztosan emlékszem, hogy a buszmegállóhoz közel volt, de mégsem közvetlenül előtte. Tehát a kereszteződésig csak egy épület kerülhet szóba, mert nem is a sarkon volt. Egy kutyát sétáltató ember segítségével tárult ki előttem az épület. Bejön? Igen. Tudok segíteni? Rand Annát keresem. Nem ismeri. A középső ajtó az, erre biztosan emlékeztem. A baloldali ajtó előtt egy növény, valami krizantém, a cserépben hozzá rögzítve egy könyv, hogy tartsa. Már átázott, a zöld színű szövetgerincén csak annyi volt olvasható: Platón Álla. A többi átmosódott citromsárga zöldként veszett a semmibe. A nyolcadik, kilencedik vagy a tízedik emelet. Beszálltam a liftbe. Kutyát bevinni tilos. A nyolcadik emelet mellett döntöttem. Az ajtó kinyílt. Kerestem Platón állát, de nem találtam.  Felsiettem a kilencedikre. Lépcsők. Aztán a tízedikre. Megannyi különféle ajtó, de egyik előtt sincs Platón álla. Az emelet egész egyszerűen eltűnt. Vagy én vesztem el. Nem tudom. Sokáig jártam be ezeket a szinteket. Lépcsők, emeletek, emeletek, lépcsők. De Platón ála sehol. És közben valahogy a második L-t is elmosta a gondolat. Vagy talán most, ahogy ezt írom. A múlt mindenkiben jelenként létezik. Ahogy ezek a lépcsők is. Mert mindenhol lépcső. És ugyanazok a barna ajtók. Sötét volt már, amikor az épületből kiléptem. Persze legalább kijutottam. Mert az épületekből ki lehet jutni, csak kitartás kell. Talán K.-nak is sikerül egyszer. Ha nem adja fel. Csak Platón ála hiányzik és belőle az L, Rand Anna egy egész emelettel, és az Y.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-01-10 17:00:41

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.