VideóA Fefe Szabó csatorna videója Keresés a honlapon: |
Állandó rovatok
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
"Nagy László összesen hatvan lengyel művet ültetett át magyarra, és figyelme – három népköltés lefordítása mellett – kizárólag a kortárs költészetre összpontosult, méghozzá a nemzedéktársaira. Mivel lengyelül nem beszélt, „csak” bolgárul, ezért lengyeles munkája során nyersfordításból dolgozott, amelyeket túlnyomórészt Gimes Romána (1928) készített számára. A hatvan vers többségét, harmincnyolcat az 1924-ben Lvivben született, és 1998-ban Varsóban elhunyt kiváló költőtől és esszéírótól, Zbigniew Herberttől fordította. (E szövegek jelentős része prózavers.)"
Ezen a héten Boráros Emma, 11. évfolyamos, dráma tagozatos diákunk verseiből mutatunk be válogatást. Emma a most közölt három verssel az idei Helikoni ünnepségeken "IRODALMI ALKOTÁS" kategóriában fődíjat kapott.
PERSZEPHONÉ
Egy ember keres, Ó nemes Perszephoné! Üzenjek, hogy most épp nem érdemes? Elvégre elmúlt a nyár S te hat hónapra végre Hat láb mélyre utaztál. Vagy hagyjam ott a földön? A porban, hadd sínylődjön kicsit, Mielőtt ráeszmél, hogy hiába jött És addig várjon onnan? A kis csúszómászó féreg. Szavamra, képes volt ily hosszú utat megtenni érted Abban a reményben, hogy majd te, Az istennő ugrasz szavára,
S gyógyírt hozol nyamvadt kis bajára.
Anyu kedvenc étele volt. Úgy mesélte, egyszer az életét is megmentette, hogy túl sokat evett belőle. Gyerekként, mikor a hosszú tél.után először felkerült a tányérra, tudtam, tavasz lett. Minden alkalommal, ha készítem, eszembe jutnak azok a régi tavaszok, amikor az orgonabokrok anyák napjának közelében kezdtek virágozni és az elcsent virágoktól púderes illat költözött a szobákba.
A líra több ezer éves története során szerelmi költemények milliói születtek – az istenhit és a mulandóság mellett ez az egyik leggyakoribb téma. Gyökeresen újat kitalálni e tárgykörben nem könnyű, mindazonáltal lehetséges, hogy intenzívebben, bátrabban, emelkedettebben, netán felszabadultabban, játékosabban, horribile dictu, pajzánabbul fogalmaz a szerző, ha a párja szakmabéli?
Hömpölyög a köd. Tehenek legelnek. Nyúl oson. Őz bújik. A nap fehéren ragyog. Már két órája úton vagyok. Átszállás, pótlás, átszállás. Nyirkos sötétben indultam. Szikrázóan ragyog a hajnal. Mindenki kedves, mosolyognak, szinte nevetnek mikor megkérdezem lesz-e idő kávézni. Csóválják kicsit a fejüket, ne reszkírozzam, mondja a kalauz, a jegypénztáros, a pótlóbusz felé mutató fiatalember, így nem reszkírozok.
Paulinyi Zsuzsa
***
vagyok vonat: személy vagyok gyors vagyok teher vagyok
Ennek a szerzőnek beemelése annyira magánjellegű, hogy ennél magánabb nemigen lehet. Egy három éve futó rovatban, amelynek címe Magánkánon, talán megengedhető ennyi szubjektivitás, egyetlen határnyitás. Két héttel ezelőtt, Czilczer Olga versprózájáról eszmélkedve megállapítottam, hogy a vers fogalmára nem létezik pontos, minden igényt kimerítő szakmai meghatározás. A „Vers az, ami…” kezdetű mondatot százféleképpen kiegészíthetjük – Kányádi Sándor például azt kedvelte: „Vers az a szöveg, amit mondani kell.” Ennek mintájára ugyanúgy érvényes: Vers az a szöveg, ami egy életen át elkísér.
Öt órán át jöttünk hazafelé. Öt óra. Ez a kép, úgy a harmadik órában készült, csak ültünk, a nyári melegben, az állomáson, arról beszélgetve milyen jó lesz hazaesni. Ic pótlóbusz. Rosszullét miatt lekésett csatlakozás. Amit egy felnőtt elvisel, egy gyereknek gond lehet... Minden egyre rosszabb. Összedől minden. Közlekedés, oktatás, egészségügy. Senyvedünk, izzadunk állomásainkon, még ezt oldjuk meg okosban, dobjuk össze...de levonják tőlünk, minden hónapban, jacht lesz belőle, be nem vallott kisbirtok, legyél boldog, a gyerek ingyen utazik, milyen menők vagyunk már veled, csókolj kezet...
Neveltetésünk, kulturális gyökereink révén vannak bizonyos elvárásaink egy verssel szemben – az egyik legfontosabb, hogy rövid, ne lapszéltől lapszélig terjedő sorokból álljon. Ha ennek a kívánalomnak nem felel meg, akkor átkereszteljük prózaversnek. Az évtizedek során a szakirodalomban párhuzamosan megszületett a verspróza kifejezés is, ám emiatt se legyenek álmatlan éjszakáink, mert még a legbölcsebb hindu guru is csak homályosan sejti, mi lehet a pontos szakmai különbség a verspróza és a prózavers között. "A kortárs líra egyik kulcsmotívuma az önreflektivitás. Ennek egyik lényeges eleme a család mint az önmeghatározás alappontja, egy másik fontos része az istenkereső, filozofikus töprengés. E két gondolatkör – család, illetve istenkeresés – gyakran összefügg: a vágyott vagy éppen megélt hit, a vallási élet szokásrendje visszaröpít a családi körhöz, a gyermekkor élményeihez. (A mai hatvan év alatti költőnemzedéknél e gyermekkori vallási élmények jellemzően nem az édesanyához, hanem egy nemzedékkel visszább, a nagymama alakjához kötődnek. Ennek oka, hogy a szülők nemzedéke a Rákosi-kor és a Kádár-kor intézményesített ateizmusában nevelkedett, és a vallásos lelkületet döntően a nagyszülők nemzedéke képviselte.)"
Kohut Kamilla: Ruhatanulmány
Az utazás a kedvencem. A megtett út alatt beszívott világ. Az arcok, amik végigmérnek. Az arcok, amiken mozdul egy izom, megremeg az orrcimpa és sírógödörbe vonaglik a homlok szövete. Az utazás a kedvencem, ahogyan nyöszörög a csukló a talpam alatt és az ablakban ide-oda tükröződik a világ. Minden felcserélhető. Minden oldal. A víz iránya. Egy mozdulat. Az arc apró szabálytalanságai átcsúsztathatóak. Esőből maradt szmogpöttyöktől terhes ez a pillanatnyi valóság.
"Ezt a miniballadát Petőfi Kunszentmiklóson vetette papírra, 1844 júliusában. Könnyen lehet, hogy a költő ott, a kunsági világban, egy kocsmában vagy a szálláshelyén hallott egy környékbeli menyecske haláláról, és ezt kerekítette ki, foglalta strófákba. Talán a juhász mint szerető figurája is valós, és nem csupán költői hozzátoldás. Érdekes életrajzi egybeesés (bár a költemény értelmezéséhez nem tesz hozzá), hogy éppen azokban a hetekben, 1844 nyarán készítette Petőfiről a híres dagerrotípiát Pesten a vándorszínész jó barát, Egressy Gábor."
Blaháról sétálok hajnali fél háromkor a Nyugati felé. Onnan indul az éjszakai járat haza. Zenét hallgatok. Figyelem az arcokat. Az alkoholtól gombócba hajló alakokat a kapualjakban. Kisírt női szemek, átölelt vállak, a zenén át is behallatszó vastag kacagás. Pállott széna szagú elektromos cigarettafüst. Fűszag. Pézsmás, fás, agyrohasztóan édes parfümfelhők. Kerülgetem a mindenféle pocsolyákat, elcsordogáló apró folyókat, amik gyanúsan a legsötétebb sarkokból indulnak a járdaszegély felé. Minden él, zakatol, morog, zsizseg, jajong.
"A Babérkoszorú-díjas erdélyi költő, Lövétei Lázár László (1972, Lövéte) itt olvasható verse a halmazrím ritka ajándékát nyújtja számunkra, ráadásul nem „csupán” öt, de tizenhárom soron keresztül, két szakaszt átívelve: nem lehet – levelek felett – kerteket – vége lett – ég veled és így tovább. Ez már csakugyan kivételes mutatvány, megdobogtatja olvasói szívünket"
Sárkány Eszter: Disznóvágás 5.
Ezen a héten Sárkány Eszter, 12. évfolyamos, keramikus tanítványunk fotóiból mutatunk be válogatást.
Online néztem a tüntetést. A gyerekeim zajongtak a lakásban. Nem akartam őket kivinni, mert ebben bíztam. Ebben a hatalmas tömegben. Amikor elkezdtek felgyúlni a fények és a kanagavai nagy hullámként (Katsushika Hokusai) felfénylett az egész Hősök tere, ott kezdtem el sírni. Nem tudom pontosan megmondani miért. A tömeg okozta? A felindultság? A felszólalások? Hiszen ezeket a beszélgetéseket mi is, napi szinten folytatjuk le évek óta azokkal a szülőkkel, akik látják a rendszerszinten bebetonozott hibákat. Nem jutsz el orvoshoz. Venni kell wc-papírt, zsepit. Kifesteni ezt-azt. Naponta aggódunk az iskolaajtón be és kilépő gyerekért, a lelki törések miatt, amit a "nincslójóaszamáris" alapon foglalkoztatott, kiégett tanárok okoznak. Büdös vagy! Ne zabálj! Undorító vagy! "Csak" három mondat, amit ebben az évben hallottam a gyerekeinkről egy tanár szájából. Az abúzusra nincs mentség. Nincs olyan, hogy jaj, fáradt voltam. Jaj, hiszen csak megsimogattam. Ő sem ártatlan bárány, mert... Nincsen lépj túl rajta, felejtsd el. Az érintés nem felejthető. Stigmaként ég az emberbe, soha el nem múló tapasztalat, mint a verés, a degradáló, megalázó szavak és a napi szinten megélt félelem.
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
