VideóA Győrplusz TV videója Keresés a honlapon: |
Egyéb publicisztikák, tanulmányok és esszék
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Rettenetes, hogy már három éve! Kabdebó Lóránt irodalomtörténész, tudós, egyetemi tanár 2022. január 24-én meghaltál. Filológus voltál, leginkább nem középiskolás fokon tanító. A katedráig görnyedten mentél, hátadon hordoztad a súlyosat, „az élet nagy stimulánsának”, a művészetnek kifürkészhetetlen titkát, majd perdültél egyet a hallgatók felé, fiatallá varázsoltad magad. Alakod megnőtt, amikor megszólaltál. Játékosan az asztal szélére ültél, olykor fel-alá sétáltál, tanítottál és tanítottál, mivelhogy arra születettél. Számos kitüntetést kaptál, mindamellett nem eleget. Többet, mást érdemeltél. Min múlott, kin múlott? Tudja, aki tudja. Itt jártál közöttünk, hozzánk beszéltél, kicsit sok voltál, nyomulásod a díjak felé kicsit kevés. A végén mintha elfáradtál volna. Halálod előtt néhány órával még elküldted utolsó köteted kéziratát a szerkesztőhöz, és mint aki jól végezte dolgát, entert nyomtál, kis idő múlva pedig valami történt.1
" 1957. szeptember 29-én telefonáltak, hogy keressem fel a Gömöri klinikán Szabó Lőrincet. Riasztó hírek terjedtek el a városban állapotáról. Már évek óta hallottunk hasonlókat, így méltán remélhettük, hogy a túlzott féltés találja ki azokat. Másnap meglátogattam. Igen elesett állapotban találtam. „Nagyon örülök, hogy eljöttél – üdvözölt – fontos dolgokat akarok neked elmondani.” 1926. februárjában ismertem meg Szabó Lőrincet. Abban az időben az Egyetemi Szociálpolitikai Intézet munkatársa voltam, mely intézmény célul tűzte ki a munkásság helyzetének megismerését és megjavítását. Az egész mozgalom az angol settlement intézmény sugallatára és utánzására épült fel. Hilscher Rezső, a nemrég elhunyt szociálpolitikus vezette. Ő azok közül a kevesekből került ki, akik komolyan vették a szociálpolitikát és hittek abban, hogy a kapitalizmus embertelenségét hatékonyan ellensúlyozzák vele. Jutalma a teljes meg nem értés volt. Az akkori hivatalos körök „titkos kommunistát” gyanítottak benne. A baloldal pedig „tolsztojánusnak” csúfolta. Én a kulturális osztály tagjaként irodalmi matinék rendezését kezdeményeztem. "
D. M.: Az újabb világpusztulás, a második világháború után írja Kodolányi János első ókori témájú mitikus regényét, a Vízözön címűt. Benne egy baráti kör szembesül az akkori világcivilizáció pusztulásával, a mezopotámiai és a bibliai hagyományokat utánamondó vízözöntörténettel. Néhány jó barát, összegyűlve a Csillagtoronyban, átéli és kommentálja a történteket. A modellek között mintha Kodolányi kortársai, barátai és vitapartnerei öltenének babilóniai öltözéket. Mint az ifjúkori regényében, a Tavaszi fagy címűben a Centrál kávéház életét, úgy láthatjuk görbe tükörben Kodolányi háború alatti baráti-ismeretségi körét. Namzi, a zsoltárköltő sok leányával Németh László, Hétil, a szerelmi dalnok Szabó Lőrinc, Úr-Ba'u, a süket könyvtáros Várkonyi Nándor, Gubbubu, a nyugati kultúrával példázódó diplomatikus viselkedésű író Márai Sándor portréját villantja fel. Kegyetlen szatírája baráti körének, egyben szembesítés is: az értelmiség sorsa és szereplése az állandó rendszerváltozások idején (ennyiben testvére a regény Határ Győző Heliáne, Szentkuthy Cicero, Márai Rómában történt valami című regényeinek). A „kettősórák népének” elitjéhez tartoznak, mégis megmerülnek gyarló emberségükkel a tér-idő eseményekben. Görbe tükörből és ugyanakkor szeretettel is nézi alakjukat, körülményeiket. Hiszen a Csillagtorony társasága az igazi környezete a bárkaépítő hérosznak, Utnapistimnek is. Ha baj közeleg, összegyűlnek, együtt vitatják meg a tennivalókat. Együtt vannak, amikor először rendül meg a föld végzetes figyelmeztetésként: amikor már nem a politikai történettel, de az elemek haragjával kell szembenézni. Kodolányi leánya, Júlia írja le memoárjában a jelenetet, amely egyik példája lehetett a csillagtoronybeli tanácskozásnak: Kodolányi és barátai összegyűlnek, vitatják, mit tegyenek a közelgő ostrom idején.
A fekete pont megijeszt, nem érzem tőle jól magam. Gyermekkorunkban kaptam ilyet. A pirosat sokkal jobban szerettem. Ösztönzött, motivált, hiszen megdicsértek. Még akkor jutott eszembe, miért nem csak a piros van. Legfeljebb, ha valami nagyon rossz történik, inkább abból vonjanak le, nem fog úgy fájni. Hogy másik tanuló vezeti az én pontozásomat? A pontvezető részéről ez nagy felelősség, másrészt lehet, hogy nem ő lesz a kedvenc osztálytársam. A legjobb lenne elfelejteni ezt az egészet. Mostanában boltokban, egyéb helyeken kínálnak fel nekem kedvezményhez juttató pontokat. Miután életem nagy részét iskolában, pontok között töltöttem, mondom, köszönöm, dehogy, gyorsan odébb állok. Ennyit a címről. A külföldről Magyarországra érkező kisdiák bizony nem könnyen illeszkedik be iskolarendszerünkbe. Illetve egyáltalán nem illeszkedik be. Miért is?
Heidegger szerint a megismerés és a létezés kiegyezése hozza el a világló rejlést. A rejtett igazságot, amelynek a felfedezése minden ember szép feladata. Meg kell tanulnunk azt a személyt szeretni, akit nem láttunk még soha. Ez Isten. A Mennyei Apánk. Ehhez nem kis bátorság kell. Gyermekként kell bíznunk Benne, Aki van, volt és lesz (mindig). Úgy támaszkodni rá, hogy eltávozunk a többi fogódzótól. Héberben a hit nemcsak a remélt dolgok megvalósulására való várakozást jelenti, hanem egyfajta rátámaszkodást a láthatatlanra. Azt, hogy teljes énünkkel, minden erőnkkel, erőtlenségünkkel, gondolatunkkal, félelmeinkkel arra a természetfölötti Valakire várunk, aki egyes egyedül képes rá, hogy bajainkból kimentsen. A megmentő, a megváltó Istenre. A Messiásra. Lovász Irén vizivárosi dalolóköréből mentünk fel páran a pesthidegkúti Klebelsberg Kastélyba október végén, mert a kastélyszalon új rendezvényének, a Művésztükörnek első vendége Lovász Irén volt. Már a villamoson éreztem, hogy valami örömteliben lesz részem, miközben könnyedén siklott a villamos a Hűvösvölgy erdei között. A Templom utca felől érkeztünk meg a patinás épület szépen gondozott belső kertjébe, ahol még az ősz utolsó rózsái nyílottak. Igazi rózsák voltak, még illatoztak is. A színpadon ezúttal nem csak Lovász Irént láttam. A beszélgetőpartnere Mirtse Zsuzsa költő, író volt. Ő indította el a beszélgetést egy kedves metaforával. Népmesei keretbe helyezte a sokszorosan kitüntetett magyar művészt, úgy, azon a nevén szólította meg őt, ahogy az övéi tehették még akkor, amikor nem volt annyira kitüntetett, elismert és tisztelt. A nagy művészből pillanatok alatt Ircsike lett, aki örömmel ment bele ebbe a játékba és ontotta magából azokat a történeteket, amiket már sokszor elmondhatott és azokat is, amiket lehet, hogy csak akkor este tudott úgy elmondani. A Danubia Televízió videója
Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás időszaka. Az idei adventben Dobos Marianne karácsonyi témájú, interjúkat tartalmazó könyveiből elsőként az 1944 karácsonyáról megjelent interjú kötetét ajánljuk olvasásra, amelyben Szabó Magda, Polcz Alaine, Püski Sándorné, Kabdebó Lóránt, Határ Győző, Schéner Mihály, Mezei András csupán néhány név a harminc közül, amelyek mögül az ember szól egy-egy kitörölhetetlen élményéről. A kiindulópont 1944 karácsonya, a 80 évvel ezelőtti Budapest ostroma. Ég a világ, mindenki veszélyben van. Van, aki bújik, van, aki bújtat, de a bombák nem kímélnek senkit. A kötetben az interjúk kapcsán sorsok bontakoznak ki, pillanatok, amelyek meghatározták az élet és a lét alakulását. Dobos Marianne interjúival arra tett kísérletet, hogy beszélgetőtársai megnyilatkozásaival igazolja: legyen bár az ember keresztény, zsidó, mohamedán, hindu, a szeretet lelkiismereti kérdés.
A bölcsesség a mélység, az értelem a magasság. Íz és illat. Együtt közlekednek. A nyelv világteremtő közeg. A szó által lesz megértés. Minden általa lett. S folyamatosan úton vagyunk a felfogás felé. Teljesen majd csak akkor vesszük birtokba a dolgot, amikor megdöbbenve tapasztaljuk, hogy használni vagyunk képesek. Isten géniuszként teremtette meg az emberi testet. Virtuóz szobrászként. Beleírta a természetünkbe a törvényt. Beleszőtte bőrszövetünk regiszterei közé a lelkiismeretet. Az orrnyálkahártyába a hetvenhét illatot. A nyelvünkbe az ízeket. Szemünk anyagába a színek emlékezetét. A lelkünkbe az érzéseket. Sejtjeinkbe, a részecskékbe húrokat helyezett. Génjeinkbe ösztönöket.
Amíg a természettudományoknál a gyakorlati alkalmazhatóság a mérvadó, ha a társadalmi funkciójuk a kérdés, ilyen jellegű elvárás a szellemtudományoknál nincs. Nem mérhető, hogy egy filozófiai esszé életet mentett-e, amikor valaki boldogra olvasta magát miatta. De az egyén életében lehet, hogy fontosabb volt a „szöveg”, mint egy injekció vagy egy vakcina. Ugyanez mondható el egy versről vagy egy novelláról. De a zenékről meg pláne. A lélekemelő festőművészetről nem is beszélve.
Mintha időburokba fagyott volna a világ. De itt belül van némi szabadság. A szólás szabadsága. Beszélhet az ember bármiről, nem büntetik meg. Ezért nagyon vigyázni kell. Nehogy túlszaladjon a fantázia. Az időn. Már ez képzavar volna, ha a magyartanárom javítaná a dolgozatot, aki gimnáziumban tanított. De itt a hermeneutika. Megmagyarázom. Minden éjszaka túlfutunk a jelenlegi sorsunkon. Kimozdulunk a megszokott kontextusból. A komfortzónánk meghasad, mint egy magzatburok. És kilépünk önmagunkból, mint egy lakásból. Nem mi mondjuk meg, hova utazunk. Itt sem érvényesül tehát az akaratszabadság. De ha bűnt követünk el álmunkban, nem tulajdoníttatik nekünk. Vagy mégis? Az abszolút és a relatív ütközik össze. A nemesedés és a lealacsonyodás harcol. A kegyelem és a törvény. A dogma és a megélt Ige. Számtalan felmérésben olvashatjuk, hogy Magyarországon az emberek nem bíznak a jövőben, nem bíznak a politikában, kiábrándultak a politikusokból. Az idelátogató külföldiek is komornak, depresszívnek festik le népünket, keveslik a mosolyt és a segítőkészséget. Említik a lepusztult, nemtörődöm környezetet, a levegőszennyezést. Hosszabb külföldi tartózkodás után hazatérve számunkra is feltűnő az embereknek egymás iránti durvasága, modortalansága, az öltözködés, tisztálkodás elhanyagoltsága, a rossz közérzet. Szembetűnik a megfizetett szolgáltatások otromba elégtelensége (éttermekben, közlekedésben), a mindent elborító kosz, a közterületen végzett munkák siralmas gyengesége és kulturálatlansága.
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
