Videó

A Kincskereső videója.




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

 

 

A tudatalatti figurái

Interjú Fodor Barbara képzőművésszel és költővel


 Fotó: Pintyi Zoltán

Amikor a többiek még az ábécét tanulták, ő már verseket írt. Amikor elsős egyetemista volt, már elkészítette a diplomamunkáját. Önállóság, kísérletezés, csillapíthatatlan kíváncsiság: ezek jellemzik interjúalanyunkat. Fodor Barbarát, az SZTE JGYPK Rajz-művészettörténeti tanszékének végzős hallgatóját számtalan helyről ismerheti már a kortárs művészetre nyitott közönség. Az Alföld, a Tiszatáj online, az Új Bekezdés, a Kalligram, a Híd és a Holdkatlan is közölte már a munkáit. Évről évre sikeres pályázója az OTDK-nak. 2020-ban a Szegedi Akadémiai Bizottság Tudományos díj Művészetek kategóriájának II.; 2021-ben pedig I. díjasa. A fiatal művésszel az alkotási folyamat látható és nem látható oldaláról beszélgettünk.

 

 

A kötet kettős mottóval indul.

Én vagyok/ az örök ugyanaz, / aki mindent/ másképp lát/ a végtelen / átszűrt fátyolán.” – olvashatjuk az Önismeret című mottóversben, majd rögtön ezután Mészöly Miklós: A tágasság iskolája című művéből vett gondolat következik, mely szerint a művészet lényege is ez: a távolságot és a nosztalgiát hozza harmóniába a maga felfokozott elhatároltságában.

Csontos Márta verseinek alapélménye a babitsi vak diólét, melyben a művész önmaga az omega s az alfa, és a művész személyiségén átszűrődő valóságdarabkákon, gondolatfoszlányokon keresztül kirajzolódó örök teremtésigény is: nyomot hagyni ebben a széttöredezett, az éden idilljét már csak emlékképekben őrző világban, amelyet a pandémia még inkább atomjaira bont.

 

Széll Zsuzsa emlékének

 

Aki ismeri Ördögh Ottó nevét, valószínűleg humoros, parodisztikus írásokat köt hozzá, pl. VIP – Világirodalmi paródiák és Sortalanság – Magyar irodalmi paródiák. Esetleg a történelembe átvezető Te is fiam, Caesar? – Humoros életrajzok ismerős az olvasónak. De 15. kötete, a Ne ölj meg kérlek leginkább a filozofikus A kis herceg és Buddhával rokonítható. Ugyanúgy talányos, nehezen megfejthető, ugyanúgy fejlődésregény. Lesznek, akik nem veszik a fáradságot a felfejtésére és a közepe előtt végleg lerakják. Ha megteszik, érdekes gondolatokról maradnak le.

 

A szerző szerint ez a regény „filmképekben írt gyógyító krimi”. Másként is próbálhatnánk meghatározni a műfajt, kidomborítva filozófiai, pszichológiai, történeti oldalát – de nem érdemes. Mert maga az írás a lényeg, nem a műfaj.

 

 

 

Hepp Béla, aLéb november 28-án töltötte be 60. születésnapját. A hatvan év apropóján Bak Rita faggatta.

 

Miért fordultál az irodalom felé? Mi motivált az írásra?

Nagyon sok lehetőségem volt gyerekkoromban mesékkel, versekkel megismerkedni, azokat színpadon előadni, és már akkor is csodáltam hatásukat, a szavak, a ritmusok, a versek erejét. Ezt nagyban köszönhetem az édesanyámnak, aki ha tehette, könyveket vett nekünk, irodalomtanáraimnak, akik minden szöveg mögé embereket, sorsokat, történeteket tettek, az irodalmi színpadok, énekkarok világának, ahol már gyerekként is megélhettem mindezt. Szóval ezek voltak az alapok. Aztán jött a kamaszkor, amikor azt gondolom, mindenki, vagy legalábbis köröttem nagy számban megpróbálkoztunk versek írásával, persze több kevesebb sikerrel, és volt, akinél fiókban maradtak ezek a korai irományok, volt, akinek szerencséjére, mint ahogy nekem is, sikerült akár iskolai, akár úttörőtábori körülmények között ezekkel a versekkel szűkebb közönség elé is kilépni.

 

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás időszaka.

Az idei adventben Dobos Marianne karácsonyi témájú, interjúkat tartalmazó könyveit ajánljuk olvasásra. A három kötetből álló könyvsorozat három, önálló műként készített könyv, melynek célja széleskörű irodalomtörténeti és kordokumentáció létrehozása.

A harmadik könyvajánlónk az Akkor is karácsony volt sorozat következő kötete, amely Adventre várva, 1989 alcímmel jelent meg. A kötet mottója Nagy Gáspár Belátás című verse:

Nem lehet a világot Isten nélkül fölnevelni

nem lehet a világot Isten nélkül megérteni

nem lehet a világot Isten nélkül szóra bírni

 

illetve lehet

 

csak az olyan rémült magánkaland

melyet a kétségbeesés kormányoz

s végkimenetele fölöttébb kétséges

 

 

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás időszaka.

Az idei adventben Dobos Marianne karácsonyi témájú, interjúkat tartalmazó könyveit ajánljuk olvasásra. A második könyvajánlónk az Akkor is karácsony volt sorozat következő kötete, amely Bölcsészek 1956-ról alcímmel jelent meg. Megszólaltatja többek között Schéner Mihályt, Szigeti Jenőt, Kabdebó Tamást, Máté Imrét, Darázs Máriát, Szakács Sándort, Román Károlyt, Kabdebó Lórántot, Németh László lányait, Németh Ágnest és Németh Magdát, Határ Győzőt, Bod Péter Ákost, Kopácsi Sándort, tehát művészek, jelentős személyiségek mellett alig ismert etikailag kiemelkedő hősies embereket személyes történetükön keresztül, és őrzi meg múltunk fájdalmas, félelemmel, kétségekkel, teli eseményeit.

 

 

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás időszaka.

Az idei adventben Dobos Marianne karácsonyi témájú, interjúkat tartalmazó könyveit ajánljuk olvasásra, elsőként az 1944 karácsonyáról megjelent interjú kötetét, amelyben Szabó Magda, Polcz Alaine, Püski Sándorné, Kabdebó Lóránt, Határ Győző, Schéner Mihály, Mezei András csupán néhány név a harminc közül, amelyek mögül az ember szól egy-egy kitörölhetetlen élményéről. A kiindulópont 1944 karácsonya, Budapest ostroma. Ez adta a címet a kötethez.

 

 

Katzler Hilda költő, tanár, színjátszó és rendező. Egerben született, de korán elkerült Szombathelyre. Sokáig tanított, színjátszó csoportokat vezetett. Jelenleg Budapesten él. Több antológiában jelentek meg versei, tagja a Váci Mihály Irodalmi Körnek, az Erzsébetvárosi Irodalmi Estek Közösségének, a Rím Könyvkiadó Alkotóközösségének és a Magyar Újságírók Szövetségének. Prizmán át című kötete a Rím Kiadó gondozásában jelent meg 2017-ben Budapesten.

A kötethez Madár János, a Rím Kiadó vezetője írt előszót.

 

Várnagy Márta könyve nem hagyományos elbeszélő szövegeket tartalmaz, nem egyértelmű, hogy milyen olvasásmód számára működőképesek. Finom iránymutatásokkal azonban szolgál, ezeket érdemes fontolóra vennünk. Az első szövegegység, a Forgatás előhangszerű, a későbbieknek keretet adó [Filmszalag] című első fejezetében egy fotóalbum lapozgatása jelöli ki az értelmezés kereteit: hangsúlyozott intermediális viszonyok (kép, film, szöveg, ehhez a következő fejezetben kapcsolódik a zene), személyes élettörténet és történelem kapcsolata, a másik ember – ráadásul múltbeli – megélt tapasztalatához való hozzáférés alapvető hermeneutikai kérdése. A képen szereplő színésznő 1942-ben, a Cseres Tibor által a Hideg napokban megörökített razzia és tömegmészárlás idején éppen Újvidéken lépett fel, itt készült a fotó. Azután véletlenül szerepet kapott a Hideg napok filmfeldolgozásában. Anna, aki talán a színésznő leszármazottja, a felfedezett összefüggések nyomán további nyomozásba fog.

 

Uj Péter tehetséges kételkedő, aki már elég régóta tisztában van saját kvalitásaival, igazi közhelygyilkos és önmagát felvállaló szóbűvész. A berögzült sémák, a fanatizmus és a kósza ideológiák kritikusa. Stílusa, kitartása, a webszlengben való jártassága valódi és szükséges vérfrissítés a lassan megzápulni készülő és elszarusodásnak induló hazai újságírásnak. Felrázza és élővé teszi a szakmát, az olvasót pedig partnernek, szellemi cimborának tekinti, nem puszta kattintásnak.

Egyetlen hazai online médiafogyasztónak sem kell bemutatni Uj Pétert, de akinek mégsem mond sokat a neve, nyugodtan kezdheti az ismerkedést a jelen kötettel, publikációs gyűjteménnyel, melyben a szerző szépirodalmi eszközökkel, találó paródiával vagy groteszk látásmóddal lázad az egyhangúság ellen, mert vannak élethelyzetek manapság, amelyeket már csak groteszk stílusban lehet hűen visszaadni. A humor, a posztmodern sem áll távol tőle. Bármilyen stílust is választ, a szöveg ízléses és befogadható marad.

 

Várnagy Márta a szeizmográf érzékenységével rajzolja fel, lépésről lépésre haladva, apró lélegzetvételekkel a maga belső leltárát arról a nemzedékek óta bennünk gomolygó, fojtogató, elvontságában is fájdalmasan konkrét fogalomról, amit a háború jelent. Töredékekből, emlékakkordokból, dallamokból és képekből kibomló rövidtörténeteinek hol erősen lüktető, hol riadtan, borzongva nekiiramodó aritmiája itt egyfajta szervező erő. Mert a látványnál, a háború borzalmainál fontosabb a látvány keltette gondolati és érzelmi hullámzás. A közvetlen szemlélet illúziója helyett az egyediből átsugárzó lényeg érdekli.

 

Ennek a könyvnek is fő kérdése, hogy hozzáférhető-e szavak, a reflexió által az életnek az a fajta mibenléte, ami a lényege voltaképp. Az a szeletke a mindennapokból, ami nemcsak retorikai konstrukcióként virágzik, hanem: ami tényleges észlelés.

Leleményesség és ítélőképesség egyszerre mutatkozik meg ebben az írói erudícióban. Alázat és önbecsülés. A műveltség élvező megértése bizony erőt ad a szerzőnek, muníciót a túléléshez. Ahhoz, hogy naponként az élet hidegébe lépjen ki az ember az ágyból, reggel. Legyen ereje belebújni a ruhákba, rítusokba, szituációkba, szerepekbe és pillanatokba. És hagyja lenyugodni minden este a gondok holdját, S hagyni felkelni az örökkévaló álmok Napját.

 

A címadó sommázatot egy vén suszter fogalmazta meg, így aztán tudományosnak nem is tekinthető, voltaképpen csak beugrott ez a hrabali idézet, amikor megpillantottam Simon Adri Tizenöt halál című kötetét. A tekintélyes címet viselő versgyűjtemény borítójára John Bauer kissé komor hangulatú illusztrációja került, a huszadik század elején élő művész alkotása a kötet klasszicizáló verseinek hangulatát vezetheti fel, melyeknek visszatérő témája az elmúlás. Szerencsére nem személyes tapasztalatait vetette papírra a költő, nem a saját betegségét vagy halállal kapcsolatos élményét terhelte meg a metafora díszeivel, a megsemmisülés más módon jelenik meg a művekben. Persze, ettől még lehetne ez a vezérfonala a kötetnek, a halálra irányuló irodalmi alkotások mindig foglalkoztatni fogják a szerzőt és befogadót egyaránt, a végességhez való viszonyulásunk, veszteség-narratívák akkor is érdekesek, ha semmilyen újdonsággal sem szolgálnak, a pusztulásnak ilyen a természete: önmagában lenyűgöző. A nehézséget számomra az okozza, hogy az ebbéli állapotból fakadó kérdéseket alig érinti az alkotó (ötvenöt versből mindössze hét foglalkozik konkrétan a halállal: [talán még mindig…], Tizenöt halál, Fehérvörös, Szigligeti merénylet, János legyen, Vámpírcsillag, Bartók elutazik), ezért zavarba ejtő a könyv címe és külalakja.

 

A gránit keménységének és a márvány meghitt, romantikus szépségének együttese egy irodalmi domborművet alkot nekünk. A hangvétel hol lágy, hol komor, olykor zord, olykor derűs. Dušan Šimko szlovák író Márvány és gránit című legújabb kötetében a „rejtőzködő Európa” újabb arcvonásai bontakoznak ki, néha beszédesen, néha pedig sokatmondóan hallgatagon.

A mai kor embere már el sem tudja képzelni, milyen veszélyes vállalkozás volt egy diktátori emlékmű kivitelezése. Azt egyszerűen nem volt szabad elrontani. Ha mégsem sikerül a mű, ha csálé, ha sok, vagy túl kevés valami a kompozíción, ha túl őszinte, vagy túl valósághű, és nem engedélyezett módon részletgazdag a kivitelezés, abból bohózat és dráma egyaránt kerekedhet. A kötetben számos aspektusból végigkövethetjük egy sztálini emlékmű építésének metódusait a kezdetektől a befejezésig, és még azon túl is.

 

Ferenczi Borbála életinterjúja több szempontból is érdekes és tanulságos olvasmány, nem függetlenül attól a ténytől, hogy Kolosi Tamás életpályája sajátos, kétarcú karriertörténet. Az olvasók egy része bizonyára a Líra Zrt. tulajdonosaként, a könyves szakma meghatározó szereplőjeként, vagyis kapitalista nagytőkésként gondol rá. A tudás, a kultúra, az irodalom nyilvánvalóan árujelleggel is rendelkezik, ezen a speciális üzleti területen azonban az üzletemberrel szemben joggal fogalmazódik meg elvárásként, hogy fogékony legyen a haszon mellett más szempontokra, értékekre. A könyves szakma egy-egy befolyásos szereplőjének példája jól mutatja, mennyire nem szerencsés, amikor egy ilyen üzletember híján van a kultúrának, amelybe beleértünk a műveltség és az ízlés mellett egyfajta normarendszert, erkölcsi színvonalat, hitelességet, megbízhatóságot. Kolosi életútja és értékrendje éppen ezt képviseli, ezt, az általa polgárinak nevezett habitust, valami kissé anakronisztikus mintát, ami ma már inkább tűnik Márai Sándor találmányának, mint egy társadalmi réteg valóban létező ethoszának és életstílusának.

Kolosi esetében ezt a manapság atipikus üzleti filozófiát részben megmagyarázza, hogy esetében a vállalkozói karriert megelőzték a bölcsész egyetemi tanulmányok, a színház, a film és az irodalom iránti érdeklődés, majd egy véletlennek köszönhető pályamódosítás a társadalomtudomány irányába. Ennek eredményeként az 1970-es években újjáéledő magyar szociológia egyik meghatározó alakja lett, nemzetközileg is elismert tudós, a TÁRKI alapítója.

 

A jól fűtött irodában sokszor elfelejtjük, milyen a tél az utcán? Írja a könyvben az egyik karakter, és valóban. Az empátia fejlesztésének nagy iskolája a megtapasztalás. Sok-sok krízisprogram van, amelyekről nincs riport, interjú. Pedig életet adnak az ilyenekben munkálkodók. Óriási a szerepük, megatrend. Nagy léptékekben kell őket értékelni.

A valóság tényleg ír. Az események belevésődnek a levegő géppapírjába, belegravírozódik a létbe, amit átél a lélek, amit beleérez a szív, dekódol az emlékezet. A tölgyfák levelei is olvassák, az épp érni készülő, napsütötte őszibarackot. A kertek is leveleznek egymással. A városok is. Az utcák meg pláne. Párbeszéd folyik a terek és lakások között. A szellemvilág és a tárgyi mindenség között örök értekezés zajlik.

 

Amikor úgy érezzük, darabjaira hull addigi világunk, először megállunk, megdermedünk a kizökkent időben, „a haltestű / közöttiségben” (Figyelmeztetés). Egy meghatározó veszteség, egy sorsalakító esemény vagy egyszerűen csak az ember életútjának felén elért sötét erdő a bénultság után, számvetésre és újratervezésre késztet, akárcsak pandémia idején a bezártság. Korábbi életprogramunk, prioritásaink, evidenciáink megkérdőjeleződnek, mindenre iróniával tekintünk, magunkba nézve elkedvetlenítő ürességet találunk, a mulandóság és az esetlegesség érzete tölt el. Ahogyan a Halhatatlanság című versben megfogalmazódik: „elfogy az erő a nevetés / a keresés a kíváncsiság / a szerelem a vágyakozás / a bizonyítási vágy az akarás”. Elkezdünk kamaszos lényegkereséssel gondolkodni újra azon elmélkedni, mitől is van értelme az életnek, ki vagyok én az atomok összességén túl: sírás, ölelés, simogatás, tánc,álom, szeretet, indulat, keresés, emlék, vágy, alakulás (Miből vagyok). Az életközépi válságot beindító szakítás, a társas és érzelmi keretek megrendülésével a magány válik az elsődleges léttapasztalattá (Szakítás 1.). Az idő körben jár, zsibbadtságunk monotóniája kétségbeejtő: „eltelt a mai nap / a holnapi nap is eltelik / ez a hét is ez a hónap is / (…) miközben nyüszög szűköl / ordít ki belőlem az örökkévalóság” (Az idő). Tamás Dénes kötetének „rémegyszerűségét” a felvázolt tapasztalat megélése és az ebből kiinduló filozofikus letisztultság adja.

 

 


Bach Máté fotója (forrás: magyarnemzet.hu)

Ez itt éppen az, és épp nem az, aminek látszik... Napút a naputasoktól, a láthatár mögé hanyatló Nap visszfényében. Fejet hajtunk a Naputat járó Égderék-Atyának, akit mi már csak egyszerűen Szondigyuriként ismerünk, vagy mindigderűsnek. Aki létrehozott egy értékmentő, mégis párt-semleges irodalmi közösséget, táborokon és irodalomipari gépezeteken kívül, azt vallva, hogy egyedül együtt jobb!“

Idézzük Csáji László Koppány Lectori Salutemjé-t.

 

A pályakezdő írók sokszor legalább annyira kedvelik a lektűrt és a különböző stílusok közti csapongást, mint a kattintásvadász témákat, hogy identitáskereső lelkesedéssel próbálják megnyerni maguknak az olvasókat. Ez a megállapítás jelen esetben azonban szerencsére nem érvényes: a szerzők valóban alkotni szeretnének.

Érdemes a pályakezdők írásaiban elmélyedni, különösen akkor, ha azok egy szellemi műhely gyümölcsei. A Lakat vére hull izgalmas és sokat sejtető cím, a benne szereplő műveket a már tíz éve működő Magyar Írószövetség Íróiskolájának hallgatói írták. A kötetben a pályakezdő írók mellett gyakorlottabbak is szerepelnek. A szerzők foglalkozása meglehetősen széles spektrumú: van köztük ügyvéd, újságíró, politológus, tréner, közgazdász, szoftverfejlesztő, mérnök, tördelőszerkesztő, filozófus, fejvadász, mérnök, színháztörténész, mozgás- és táncterapeuta, bankár és egykor a közigazgatásban dolgozó nyugdíjas is. Ahogyan arra a fülszöveg is reflektál, a szerzők idejük egy részét civil foglalkozásuknak szentelik, így többet és mást látnak, éreznek és sejtenek meg a világból, mint az írás mesterségét hivatásosan űzők. A könyv elején már kiérződik erőteljes küldetéstudatuk, akarnak és tudnak írni, némelyik alkotó igen érett eszköztárral dolgozik, jelentőségteljes gondolatokat fogalmaznak meg saját intim világukat is elénk tárva. Változó, hogy egy írónak hány írása szerepel az összeállításban: van, akinek csak egy-kettő, másoknak akár hat-hét is.

 

Kicsit féltem tőle, hogy ez a kötet csak azok számára hasznos, értékelhető olvasmány, akik ismerik Bérczesi Róbertet, vagy szeretnék megismerni, mindenki másnak viszont érdektelen, ezzel szemben egy profin felépített „fejlődésregény”, önéletrajzi ámokfutás és egy sokat tapasztalt művész portréja bontakozik ki az oldalakon. Egy belevaló zenész izgalmas gondolatai, nagy utat bejárt filozófiája tárul fel.
Hiperkarma zenekar énekes-frontember-szövegírójának pályafutása nem mindennapi történet, a magának való fiatalember a poklot és a mesterséges mennyországokat egyaránt megjárta. Egy alföldi kis tanyától a Mecsekig, majd a pezsgő Budapestig utazunk, háttérnek pedig ott a kései Kádár-kor, majd a rendszerváltás környéki és utáni Magyarország. Rengeteg szórakoztató, sokszor meghökkentő anekdotát olvashatunk filmekről, zenéről, zenészekről, miközben bepillantást nyerhetünk Bérczesi alkotóműhelyébe. Ugyanakkor nem csupán a kábítószerekkel vív démoni csatát, de a szakmával és önmagával is. 

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal