VideóA Remind Media és Krizsó Szilvia videója Keresés a honlapon: |
Kötetek, kritikák, recenziók, interjúk és laudációk
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Mindenki azt mondta, hogy a Szaharára nincs már jegy, sőt gyakorlatilag nem is volt. Régen elfogytak a helyek. Én mégis találkoztam egy angyallal, aki az előadás napján a kezembe nyomott egy tiszteletjegyet. Ma sem tudom, hogy történhetett ez meg velem; mintha azon a napon valami láthatatlan erő utat nyitott volna előttem egy olyan világ felé, amelyről mindenki azt mondta, elérhetetlen. A nézőket felvezetik a színpadra, ahol kialakították a nézőteret. Körbeüljük a kis pavilont, amelyet a darab helyszíneként rendeztek be az alkotók – először arra gondolok, rosszul választottam helyet, mert nekem háttal indul az előadás, de ez a félelmem gyorsan szertefoszlik. Egy mackónadrágos, atlétatrikós férfi jelenik meg: Balog József már az első percekben berántja a nézőt a darab világába. Cigarettát tölt egy asztalnál, egyiket a másik után. A tévében egy film vagy sorozat végefőcíme megy, a szinkronszínészek nevét sorolják. Vele szemben ülő fia matchboxot tologat, és az asztalra hajolva, alulról néz fel az apjára. Aztán az apa egy vadászpuskával főbe lövi magát. Innen indul minden.
Beszélnél ifjúkori kedvenc olvasmányélményeidről, kik hatottak rád akkoriban? A tanulás tulajdonképpen csak az általános iskolában érdekelt, akkor még kicsit meseszerűen tanultuk a történelmet, bár rengeteg csúsztatással és hazugsággal. Feltehetően nem véletlenül álmodtam azt egyszer úgy nyolcadik elején, hogy Tímár Mihály búzát szállít az Auróra cirkálón az éhező orosz forradalmároknak. Még hatodikban volt egy nagyon kedves történelem tanárom, Perényi Mártonnak hívták, és rögtön azzal kezdte, hogy felrajzolt a táblára egy óriási amőbát, ez volt a Perényi birtok. Itt vannak az urasági földek, itt a jobbágyoké, ez itt a legelő. Nekem ez roppant megtetszett, ráadásul minden jó feleletért piros kartonból kivágott korongocskákat osztogatott, s ha azokból öt összegyűlt, már írta is be az ötöst az ellenőrzőbe. Ezenkívül persze imádtam a történelmi regényeket. A koppányi aga testamentumában olvasott alsóvágással például egyenesen őrületbe kergettem a játszópajtásaimat. Nyilván nem tudtam –husángokkal vívtunk–, tökéletesen kivitelezni, ezért mindig rávertem a kezükre a botommal.
Miért épp a hommage műfajára építetted fel az egész legújabb verseskötetedet? Igazából anno még 2019-ben Ady Endre halálának 100. évfordulója adta az ötletet. Akkor láttam, hogy az Ady motívumaira vagy vitáira s életére utaló versekből „kijönne” egy ciklus. S hamarosan rájöttem, hogy egy időszakban sok Juhász Gyula motívumaira és életére utaló verset is írtam. Innen indult, ez a két ciklus volt az alap... Ezután már „adta magát”, hogy más nyugatos és kortárs jelentősebb írókról s költőkről is írhatnék valami (némileg „megcsavart”) megemlékezést...
Hogyan jött az ötlet, hogy nagy író elődök és nemrégiben elhunyt kortársak előtt tisztelegj a könyvvel? Egy idő után kicsit szűkösnek éreztem a XX. sz. elejét és a Nyugat első nemzedéke időszakának tematikáját. Adódott még tematikának az elfeledettnek érzett költők, írók s más kiváló emberek (elhunyt orvos barát, pogácsaárus ismerős) témája is... Úgy éreztem, ez is kapcsolódik a kötet tematikájához. Még a rokkantnyugdíjas, özvegy néni is „bekerült” egy emlékező verssel, aki már csak a temetőbe „jár el”...
Legújabb novelláskötetében távolabbra tekint Ványai Fehér József, mint előző művében, mely szintén novellákat tartalmazott. A közelmúlt, Trianon kora, a háború és a málenkij robot pokla elevenedik meg számunkra a novellákban. Tizennyolc novellát tartalmaz a kötet, mely 2024-ben jelent meg a Napkút kiadónál a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A novellák sora egyfajta történeti utazás, melyben a képzelet elemei keverednek a megtörtént eseményekkel.
Az időnek szárnya nő Az időnek csonka szóvégek kiszámíthatatlan
Persányi Norina novellái szenvedélyes figyelemmel írnak le helyzeteket, olyan érzéki és pontos a szöveg, hogy szinte leugrik a papírról. Ha leugrana a papírról, nehéz, megterhelő emberi szituációkban találnánk magunkat, de ezeket a szomorú, néha kiábrándító helyzeteket a nyelv szépsége, gördülékenysége mégis izgalmassá teszi. A középpontban a korábbi szövegekben a barátság, a későbbiekben család áll, az emberi kapcsolatok funkciói és diszfunkciói. Persányi Norina nem riad vissza nehéz témáktól, de nem is vájkál bennük, éppen csak annyira villant fel egy-egy sorsot, hogy megértsük, megérezzük és aztán elengedjük, mert meghagyja szabadnak az olvasót.
ISBN: 9786156395498
Szabó Ágota épphogy kiheverte az északi hajóútján végzett nyomozás fáradalmait, amikor újabb furcsa ügybe botlik. Kedvenc edzőtermének vezetője fordul hozzá: az Ezüst Borostyán Idősek Otthonában élő nagynénje, Júlia néni ugyanis elhunyt, és ígéretével ellentétben nem rá, hanem egy ismeretlen férfira hagyta tetemes vagyonát.
Bene Adrián kisbetűs élet cím alatt egybegyűjtött versei a valóságból táplálkoznak, jellegzetes hétköznapi helyzetek, alakok, sorsok felmutatása adja a kiindulópontot a költői elrugaszkodáshoz a játék, az irónia, a váratlan képzettársítások révén. Az alulnézeti perspektívát egyfajta résztvevő megfigyelőként rögzíti, lejegyzett szófordulatok, világképet tükröző gondolatok beépítésével, előszeretettel alkalmazva a kollázs eszközét, az olvasóra bízva az értékelést és az érzelmi viszonyulást.
Lelkesítő, hogy az elhallgatott múltbéli eseményeket boncolgató könyvek folyamatosan érkeznek, és ha nem csak a szomorú tényeket vonultatja fel művében a szerző, hanem hozzáadja a maga egyedi, delejes stílusát is, akkor előfordulhat az olvasóval, hogy metrózás közben annyira belefeledkezik, hogy továbbmegy pár megállóval a kelleténél – jelen sorok írója például így járt. „Naplementekor két teherautónyi embert hoztak. Legalább százat. A katonák négyzetet rajzoltak a homokba a bajonettjükkel, és beleparancsolták az embereket. Mintha olyasmiket kiáltoztak volna, hogy egyenesen áll, nem ül le, nem lép ki a sorból, de a szél a tenger felé vitte a hangjukat” – majd a katonák tízesével szólították a foglyokat, akiket egyszerűen hátba lőttek, a kivégzések helyszínét pedig a dagály mosta tisztára.
Minek örülsz így, a születésnapod előtt? Annak, hogy élek és továbbra és szeretnék élni, továbbra is itt lenni ebben az életközegben. Alkotni és gondolkodni szeretnék és felebarátaimmal együtt lenni. A József Attila és a többi díjamnak is nagyon örülök továbbra is, további publikációim lesznek, új verseskötetem jelenik meg. Legjobban a szakma becsületének örülnék. Ha az intézményekben is ez lenne a fő szempont. Igaz, az én költői pályám a publikációimmal már a diplomám előtt megkezdődött. Egész oldalon mutatott be az Élet és Irodalom és más helyek is. Aztán a diplomám és PhD doktori fokozatom is meglett. Ezért mondom, hogy a szépirodalom az alkotás értékéről szóljon, ne a társasági helyezkedésről. Én voltam segédmunkás, újságíró, tanár, könyvtáros, kézbesítő, telemarketinges, tehát van élettapasztalatom és emberismeretem is. Ezekre szavazok és nem az alattomos, belterjes fúrásra.
Számos költészeti megnyilatkozása van, sokfelé közlik. Pályája kezdetén kiktől kapott inspirációt, voltak-e mesterei?
Boldogh Dezső: Mesélnél a gyerekkorodról? Volt valaki művész a családotokban? Honnan ered ez az érzékeny kötődésed a történetekhez? Hargitai Ildikó: Igazi író nincs a családban, csak rengeteg könyv, meg gyerekkoromban rengeteg idő, a nyarak, melyek hatalmasan tágasak voltak akár a falusi, akár a városi nagyanyámnál. Akkoriban a gyerekeket nem vigyázták ennyire, minden felnőtt dolgozott, mi meg, mint a kóbor macskák, jártuk az utcákat, udvarokat, belehallgattunk a felnőttek beszélgetéseibe, Pulcsi néni a vegyesboltjában Fülöpszálláson néha mesélt is nekünk. Írókat én csak a könyvekből ismertem, illetve Veres Péternek dédapám volt a háziorvosa, dedikált kötetei itt vannak a polcomon, szerintem anyám kölcsönvette őket dédmamától, én meg anyámtól. Ötéves koromtól anyám csak feltett a buszra, hogy menjek valamelyik nagyszülőhöz, volt nálam egy könyv, meg váltás fehérnemű. Körülöttem minden felnőtt olvasott és mesélt nekünk, falusi nagyanyám például Herczeg Ferenc meséit esténként, a Himlő utcával halálra rémítve minket. Ha az ember történetekben gondolkodik mindíg van mibe kapaszkodnia. Minden történetnek van kezdete meg vége és bármi történik, a jóknak kell győzniük. Ha mégsem ők jönnek ki jól a dologból, lehet kezdeni egy új történetet, amit tapasztalataink alapján ügyesebben formálhatunk, hogy mégiscsak ők győzzenek.
Simon Adri: A mesterséges intelligencia megjelenése új kérdéseket hozott az alkotás világába. Hogyan hatott mindez a saját írási folyamatodra, a hétköznapi alkotói ritmusodra, a figyelmedre vagy akár az íráshoz való viszonyodra?
Bordás Máté: Azt vettem észre magamon így 10-11 év írás után, hogy főként a művészeti érdeklődésem kiterjesztéseként fogom fel a nyelvet, és próbálom igazítani az éppen számomra érdekes alkotói folyamatokhoz. Például az első kötetemben a festészet, a zene és az analóg hangtechnika elég erőteljesen megmutatkozik, és utána ebből bomlik ki a kötet. A mesterséges intelligencia most valami hasonló módon hatott rám, elkezdtem hang- és szöveggenerátorok programozására használni, és ezt a programkódot felhasználni lírai szövegek megalkotásához is. A készülő kéziratom egyik fele a technológia mindennapi jelenlétének terheléséről szól, és a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségek is egyértelműen hozzátesznek ehhez a terheléshez.
Kevés olyan hazai szerző mozog a placcon, aki szinte minden mondatával ennyire telibe talál, és ekkora lényeglátással bír. Nacsinák Gergely András: Kopó napok című kötete azon túl, hogy megindítóan személyes napló, 18 mini-esszét fog össze. Nem törekszik világmegváltásra, csak elindul valamerre: utazások, tükröződések, valóságmodellek és hídverések egy kis filozófiai kötéltánccal. Beszűkült elméket tágító, pangó szerveket üdítő, tévhiteket cáfoló, kattintástól begörcsölt ujjakat felszabadító, eltompult érzékeket tisztító írások ezek. Az a rossz ízű kijelentés pedig, miszerint, ha egy könyvet nem akarsz eladni, írd rá, hogy „esszék és elemzések”, ebben az esetben borul, ugyanis a könyvborítón nem szerepel ilyesmi, amit ott láthatunk, csupán egy minimalista elrendezésű cím, mely első blikkre mintha valami kalligráfia lenne. Méltatlan módon a kötet kis formátumú magánkiadás – szerény külső, 100% magvas tartalom –, pedig igen gyakorlott szerzővel van dolgunk. Az írások rövidek, mégis monolitként emelkednek ki az oldalakról, valamint egy közös motívum is összeköti őket, ugyanis mindegyikbe beköszönnek gondosan megfaragott költői képek és szépirodalmi elemek.
B. Tóth Klára hatalmas ismeretanyagot feldolgozó új könyve, a Két víz között, alcíme: Kisoroszi emlékezete, kiemelkedően fontos kultúrtörténeti és biográfiai adatok feldolgozásával, a szerző által is átélt események és élmények rendkívül élvezetes tolmácsolásával, nemcsak tudásunkat gyarapítja a különböző művészeti ágazatokban tevékenykedő alkotókról, személyiségük mélyebb megismerését is lehetővé teszi. A könyv olvasását követően sokkal jobban tudunk azonosulni a festők, grafikusok, szobrászok elképzeléseivel és alkotói módszereivel, s hiteles információt kapunk azokra a miértekre is, melyekre az irodalom és képzőművészet művelőitől várjuk a választ. Nem utolsó sorban jobban megvilágosodik számunkra, hogyan tudták túlélni művészeink a Kádár-korszak rájuk leselkedő veszélyeit. B. Tóth Klára, restaurátor, festőművész és költő, hatalmas ívű, minden részletre kiterjedő élménybeszámolóját követhetjük nyomon a kötetben kislány korától napjainkig, s a szerző személyes kapcsolatai és a kisoroszi élettérben megtapasztalt élményei felidézésével egy csodálatos világba csöppenünk olvasás közben.
Gaál-Nyeste Katalin nem (a címmel sem) finomkodik, rögtön az arcunkba csap: a női létezés átszexualizált bugyraiba ereszkedünk alá ezekben a Tar Sándor-os hangulatú mininovellákban. Nehéz eldönteni, prózát olvasunk vagy verset. Bár ezek novellácskák mind lírai lüktetésű szövegek, átütő erejüket, miképp a szerző Bőr kötetében (2023) is, a váratlan nézőpont- és regiszterváltások adják. A merülés a női tudatalattiba, az emberi sors mélységeibe mindenféle védőbizbaszok, vagyis kontextus és történetek nélkül. Amikor a nők a seholban vannak, ernyedt tudatállapotban vetnek számot saját sorsukkal / sorstalanságukkal. Tatár Rózsa író, újságíró, Art Arany Díjas novellista, kétszeres Cédrus Nívódíjas drámaíró, pályája elején KSZDSZ nívódíjas újságíró. Nagy sikert aratott Ady és Adél, „lázálmok” az életünkből című monodrámája.
Várnagy Márta: Hogyan kezdődött Léda útja? T. R.: Először megírtam a drámát. Ady és Adél, „lázálmok” az életünkből címet kapta. Ady és Léda kapcsolata, a „héjanász” valóban olyan volt, mint egy lázálom. V.M.: Mi volt az indítékod a téma megírására? T.R.: Régóta és végtelenül irritált, az Elbocsátó… csúf üzenet. Tudom, a pontos címe nem ez, de képtelen vagyok úgy kimondani. Igazságtalannak, lealázónak éreztem a verset. Ady sokat köszönhetett Brüll Adélnak. Így még nem aláztak meg nőt, ahogy Ady ország-világ előtt megalázta Adélt. Igazságot akartam szolgáltatni neki.
Majoros Sándornak, a kiváló kortárs prózaírónak karácsonyra új kötete jelent meg, amely újabb bizonyítéka a József Attila-díjas szerző szüntelen megújulási képességének. Pályája súlyos szépirodalmi művekkel indult, és folytatódott is, de az utóbbi években a könnyebb műfajokban is kipróbálta magát. Legutóbbi ilyen műve A macskamúmia meg a többiek c. regénye, amely egy szempontból teljesen unikális alkotás: nemcsak szórakoztató bűnügyi regény, mulatságos időutazás 2025, 1962 és 1989 között, retró elemekkel tűzdelt korrajz, hanem rendelkezik néhány olyan elemmel is, amelyek közül alighanem egyetlen sem fordult még elő a világirodalomban: bűnügyi regény mivolta ellenére e könyv mindvégig erőszakmentes, valamint egyetlen negatív szereplő sem fordul elő benne, sőt, ami a legkülönlegesebb jellegzetessége: szereplői zöme Majoros közelebbi és távolabbi barátai, jó ismerősei közül kerülnek ki - és persze nem lenne teljes a kép, ha maga a szerző is nem szerepelne benne.
...markolod a hazai földet, apró rögök peregnek az ujjaid közül. Megindul a könnyed, folyik a kezedre, folyik a földre, sós lé keveredik a fekete anyaggal, sár lesz belőle, sós sár, a sós lé beszivárog mélyen a talajba, szétterjed a felszín alatt, felborítja az ásványi anyagok egyensúlyát, kihat a biológiai sokféleségre, és mindez a te lelkeden szárad.
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
Gáspár Ferenc Fotó: Székelyhidi Zsolt (Kép forrása: facebook)
