Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Bak Rita: Interjú Balogh Istvánnal, az Örökhagyók és a Mesebor című drámák szerzőjével

 

 

 

 

Bak Rita: Interjú Balogh Istvánnal, az Örökhagyók

és a Mesebor című drámák szerzőjével

 


Balogh István

Balogh István (Zenta, 1946) vajdasági magyar író, költő, tanár, a Vajdasági Írók Egyesületének és a Szépírók Társaságának tagja. Eddig huszonegy, könyve jelent meg és hét nyelvre fordították műveit, néhány elbeszélése tankönyvekbe is bekerült. Neve megtalálható az Új magyar irodalmi lexikonban és a Vajdasági magyar irodalmi lexikonban. Mesebor című drámakötetét 2024-ben adta ki a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.

 

  1. Mikor kezdtél el írni? Mi késztetett az írásra?

Először az olvasást kedveltem meg. Olvasni óvodás koromban tanultam meg, a konyhaasztalnál, ahol nálamnál három évvel idősebb bátyám próbálgatta megtanulni a betűket. Én vele szemben térdeltem egy hokedlin, és fordítva sajátítottam el a betűk ismeretét. Ez a fejjel lefelé olvasás ma is folyékonyan megy. Ám gyorsan fölállítottam tótágasukból a betűket és olvasni kezdtem az utcai cégtáblákat, az újságban a címeket. A lényeg, mire iskolába kerültem folyékonyan olvastam. Írni nem tudtam. Azt nem lehetett a hokedliról bámulva elsajátítani. Írni az iskolában tanultam meg, csúnyán rajzoltam a betűket, de a helyesírás azonnal ment. Ezt igyekeztem magyarázgatni később, tanár koromban a diákjaimnak. Olvasással agyadba vésődnek a leírtak, és hívásra előjön a helyesen írt kép.

Másodikos korom végén ért a nagy meglepetés. Bátyám, aki az ötödiket fejezte be, nyárra kikölcsönözte az Egri csillagokat. De gyorsan a sarokba vágta. Én kézbe vettem, otthon is, a strandon is olvastam rendületlenül. Át is olvastam egyszer, végére jutva azonnal újrakezdtem. Úgy felénél tartottam, amikor bátyám észrevette, no, te viszed vissza a könyvtárba! Elkéstem miattad, a büntetés árát te könyörgöd ki anyánktól! Sírva futottam a Tisza-partról a könyvtárba. Nem is köszöntem, hanem mikor előjött egy idősebb néni, sírva fakadtam, hangosan ám, mint egy klottgatyás szamár! A néni vigasztalgatott. Kérdésére hüppögve mondtam el, miért maradt nálunk a könyv. A néni látta a jelzést, hol tartok az olvasással, és megdicsért, hogy ilyen kisfiú létemre, már ennyit elolvastam. Erre én, most olvasom újra! Azonnal beírt a könyvtárba, nem számolt ő késedelmi díjat! Gárdonyi Géza nyomán kezdtem el még azon a nyáron a magam élményeit megörökíteni. Negyedikes koromban már történelmi regénybe kezdtem, illusztrátorom is volt, Baráth Ferenc padtársam személyében. Feri ma a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja! A múló idő sajnos elrejtette ezt a különleges szöveget, amely befejezetlen maradt, mert Magyarkanizsáról, visszaköltöztünk Zentára, így én a negyedik osztályt már ott fejeztem be. Verssel később kezdtem foglalkozni. Hetedikes koromban már havonta egyszer-kétszer megjelentek kezdeményeim a Magyar Szó Napsugár című gyerekrovatában. Ezek már nyomon követhetők. Megvan a vajdasági napilap internetes hozzáférése a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben. 1964-ben jelent meg első versem az Ifjúság című hetilap Symposion néven futó irodalmi mellékletében, versszerkesztő Tolnai Ottó volt. Azóta kisebb-nagyobb szünetek megestek, de valójában a mai napig jelen vagyok a délvidéki irodalomban.



  1. A Mesebor két drámát tartalmaz. Mi késztetett arra, hogy drámaírással kezdj el foglalkozni?

A drámaírást nyolcadikos koromban próbáltam. Írtam egy történetet, amelyet iskolánk drámai csoportja elő is adott, még Palicsra is eljutottunk vele. Aztán hosszú szünet. Viszont nagyon szerettem olvasni a drámai szövegeket. 1989-ben az Újvidéki Rádió dramaturgja, Krnács Erika rábeszélt, írjak egy félórás rádiódrámát, amely az éjszakai műsorban menne. Két nap alatt megírtam a Csoda a Koponyák-hegyén című alkotást, amely nagy sikert arathatott, hiszen a Rádió drámai stúdiója ezt az alkotást nevezte be a Rádiószínházak Sztrugai Nemzetközi Találkozójára. Le is fordították szerbhorvát és angol nyelvre. Azt Erika mondta, hogy számtalanszor ismételték az éjszakai, néha a délutáni műsoridőben is, de hogy más helyen, más nyelven elhangzott-e, arról bizony nem tudok.



  1. Mi ihlette az Örökhagyók, illetve a Mesebor című műveidet?

Kezdem, vagy inkább folytatom a Meseborral. A sikeres rádiódráma kedvet adott, hogy kisregényt írjak belőle. A témát természetesen kibővítettem, megalkottam az én nagy mesélőmet, Petroniuszt. Az ókori író adta a kezdeti ötletet is, így nem is hagyhattam ki a nagy mesélőt. Megalkottam a borissza alakot, aki nagy emberek társaként mutatja magát, és önmagát a történelmi világalakító események központi figurájává füllenti. Sokszor letettem a szövegrészeket. Valahogy nem ment az írás. Más témába botlottam, így azt kellett kiírnom magamból. Ez pedig az Örökhagyók.

Ketten volt első címe drámámnak. Valójában két öreg férfi, nagyapák, akik, mint a végén kiderül, dédapákká is lettek a közelmúltban. Az örökséget közös unokájuknak hagynák, de nem igazán sikerül az egyiknek. Drámai összeütközésüket az adja, hogy egy diákszerelem kicsi gyümölcsét az vér szerinti apa részéről nem fogadják el. Az anyát várandóssága miatt kicsapják az ország minden középiskolájából. Az érettségit Zenta helyett Szegeden abszolválja. Ám kitűnik, hogy szinte matematikai zseni, így az egyetemet is ott végzi. Szegeden születik meg a gyermek, aki már fiatalon neves szobrász és belsőépítész lesz. Ám apja neve ismeretlen. Az apai nagyapa, aki valójában csak biológiai kötelékkel előd, akkor keresi unokáját, amikor fia, az alezredes, 1999-ben elesik Koszovón, és nincs utód, aki a belgrádi villát örökölje.

Így találkoznak a nagyapák, és e találkozás napjának délelőttje és délutánja adják a dráma két idejét.

 

 

  1. Színpadra állították már ezt a két művedet?

A Mesebor még nem kapott színpadot. Csak az előd, a rádiódráma él. Viszont elkészült a kisregény is, ott kapta a történet a Mesebor címet. Volt, aki meg is kérdezte, nem miseborról van szó? A miseborban is lehet mese, bizonygattam, mert megesett, hogy itt-ott egy-két plébánosi lakban miseborból keltek mesék, s röppentek föl magyar népdalok. Borban nem csak igazság vagyon! A kisregényről azt mondta egy pesti kritikus, hogy valóságos vígeposz! Erre én újraolvastam, és rájöttem, hogy valójában nem csak egy kisregényt alkottam, hanem egy igazi vígeposzt is. Dramaturgok kezében nehezen fér bele az újabban készült szöveg. Így nem is ismerik munkámat, pedig olyan, hogy továbbfejleszthető, zenés, táncos darabbá is alakítható.

Az Örökhagyók Ketten címmel került közönség elé. A szabadkai Népszínház Felolvasószínháza adta elő 2009. október végén. Szabó Ferenc rendezte, nagy gonddal, ezúttal is köszönöm néki. A színészek is beleadtak apait – anyait. Hatalmas taps is volt végén. Sokan gratuláltak. Kis szünet után a fölkentek vitatkoztak egymással. Mindenki jónak tartotta, különösen a kommunikációs helyzetek tetszettek a vájt fülűknek. Ám jött a nonverbális lehetetlenség! Ők hosszabban fogalmaztak, de a lényeg, hogy nem csak beszélgetnek a színészek a színpadon, hanem játszanak is. Megkérdeztem tőlük, ölre menjen-e egymással a két öreg a nyílt színen? Fölnevettek, jó vicc! Dehát a szövegben bizony megy a fogáskeresés, nehézsúlyú birkózók viadalához hasonló a szóbeli párviadal. Újfent elvitatkozgattak a nagyfejűk, keresték a mozgások lehetőségét. Fölemlítettem én az abszurd drámát, ahol két edényben ücsörögnek a szereplők, csak a fejük látható. Válasz: ez nem abszurd dráma.

Biztattam őket, csak hasogassák tovább a szőrszálat, nekem nagyon fontos minden kimondott szavuk. A kérdésre azt válaszoltam kapásból, kisregényt írok a témából, és beleveszem hezitálásukat is. Ezt meg is tettem a magam módján. Akkor mondtam ki először, talán magam is elhittem, hogy így lesz, de a következő év tavaszán megjelent az újvidéki Forum Könyvkiadónál a Hintaszék című kötetem, amely három kisregényt tartalmaz: Örökhagyók, Szilveszter Szilveszter és Mesebor. A középsőnek ez volt a második kiadása, a másik kettőt meg novembertől februárig írtam meg. A könyvem néhány hét alatt elfogyott.



  1. Írsz verseket és prózai munkákat is?

Igen. Újabban rövid prózákat. Tárcát, tárcanovellát, jegesmedvékről mesélgetek a gyerekeknek. Ezek mind ma is megjelenő szövegek. Igaz, a jegesmedvékről és a gyerekekről szóló heti sorozatomnak lassan vége lesz. Tárcákat és tárcanovellákat hétről hétre írok a Magyar Szóba. Keddenként olvashatók a friss szövegek. Novellákat ritkábban vetek papírra. A budapesti Hitel folyóiratban olvasható néhány. A legújabb a 2024. júliusi számban.

Novellagyűjteményemet átadtam egyik szabadkai kiadónak, szerkesztés alatt van. Érdekessége a könyvnek, hogy csupa olyan szöveg van benne, amelyek szoros kapcsolatban vannak Szabadkával. 13 évig éltünk e nekem kedves helységben, Kosztolányi Dezső szerint Európa legnagyobb falujában. A novellák nem mindegyike íródott napjainkban, így egy speciális körkép lehet novellatermésemről.

Szeretek a gyerekeknek írni. Írtam meséket, történeteket, verseket, meseregényeket. Öt kötetem jelent meg. A 2009-ben kiadott Zentai ládafia a legszebb könyv lett Vajdaságban. Köszönöm mindezt Mezei Erzsébet kolléganőmnek, aki rajztanár volt ugyanabban az iskolában kezdettől a nyugdíjig, általam is nagyra becsült képzőművész, a Zentai Nemzetközi Képzőművészeti Műhely létrehozója és vezetője, s ami a legkülönösebb, a Mamatábor vezetője: kölyköcskék rajzolgatnak nagy hozzáértéssel egy vidám nagymamánál.

Prózában sok mindent kipróbáltam. Írtam dokumentumriportot, életrajzot, tanulmányt, monográfiát, lírai krónikát., kritikát, esszét, recenziót.

Legnagyobb sikerem a Gion Nándor elbeszélő stílusa című tanulmányom. Kurcz Ádám István, aki manapság a Gion-hagyaték gondozója, azt írja erről a tanulmányról, amely 1992.ben jelent meg Szabadkán, hogy ez az első Gion-monográfia. Egy biztos: Gion Nándor az én szövegemet nyers változatában is ismerte, és dedikáltam neki személyesen a könyvet is. Ez az egyetlen munka, amely róla az ő életében megjelent. A szöveggel kapcsolatos másik történet, hogy egy fiatal pesti magyartanár kérésére lemásoltam a magam példányát, aztán azóta másolgatják a magyarból emelt szinten érettségizők. Hajdanában 300 példányban jelent meg. Ma már nem tudom, hány példányban létezik. De alighanem több ezerben. És emiatt nagyon boldog vagyok.

Versekkel indultam. Nem csoda a gyerek, a fiatal lírai alkat, akár tudja ezt, akár nem. Tizenévesen születhetnének a legszebb szerelmes versek, ha nem hasonlítanánk össze magunkat a nagy költőkkel. Valójában nem raktam mindent rímes beszédbe, pedig ez könnyen ment, most sem kell rágódnom, ha rímet keresek. Első verses könyvem, az Egyedül a Napon Zentán jelent meg 1973-ban. Rendhagyó könyv, már az elkészítésében benne van, milyen körülményeink voltak akkor a megjelenésre. A Forum nem dajkált fiatalt, csak a kiválasztottat, de nálunk megoldottuk. Egyszerűbb nyomdatechnikát használtunk. Viszont nálam az volt a különös, hogy egykori tanárom, később jó barátom, Benes József Munkácsy-díjas festőművész, akkor tanulgatta a szitanyomatot, és eredeti szitanyomattal adhattuk ki a könyvet. Az ilyen füzetféle kiadványokat be sem veszi az antikvárium. Egyszer láttam egy példányt, akkor 4.000 forintra taksálták. ( Akkor ezét a pénzért 20 kg. Szalonnát lehetett venni!) Azóta is fogadják a keresést, de fehér holló a rábukkanás. 500 példányban került ki, de benne minden, ami színes, eredeti alkotás, nem nyomdai másolás. Második kötetem is rendhagyó. Egy elbeszélő költemény, a Szintarév, két nyelven, magyarul és szerbhorvátul. Benne Andruskó Károly világhírű zentai képzőművész fametszetei. A metszeteket Andruskó szőlőtőkékre készítette, s olyan formán alakította ki a fatestet, hogy az nyomdagépbe befogható legyen. A szabadkai nyomdászok húzódoztak, de Andruskó az öreg nyomdász, többeknek a mestere is, fölutazott Szabadkára, aztán maga fogta be a gépbe a szőlőtőkét. Nagyszerű könyv született. Megjárta már a fél világot, persze nem miattam, hanem Andruskó Károly miatt. A metszetek a Széchenyi Könyvtár tulajdonában vannak.

Öt verseskötetem van. Az utolsó, az Örök partunk 2009-ben jelent meg Zentán.



  1. Ennyi év írói tapasztalatával a hátad mögött mit üzensz a fiatal, pályakezdő alkotóknak?

Kicsit baj van személyemmel. Nem tudok kibújni a magyartanár bőrömből. Egy biztos: aki egyéni hangú alkotó szeretne lenni, önmagának kell megtalálnia a művészet ösvényét. Lehet szakkönyveket olvasni: Hogyan írjunk regényt? Franz Kafka is olvasott ilyen kézikönyvet? Vagy Márai Sándor, vagy Eszterházi Péter?

Tisztában kell lenni a mondat- és szövegalkotással. A szavak jelentésmezejével. A beszéd zeneiségével. A jelentés rétegződéseivel. Meg önmagunkkal főleg. Hasra csapni nem lehet, s onnan beszélni. A fikció nagyon fontos, de a gyökere mindig a valóság.

A másik meg az, hogy olyasmiről meséljen az ember, amilyenről még nem szólt senki sem.

Ne zavarjon a megjelenés vagy annak hiánya. A szerkesztők nem akarnak vékony jégen táncolni. Jobban ízlik nekik a kijárt út. A print kiadások alapvetően ugyanazokkal a nevekkel köszöntenek ránk hónapról hónapra.

Könyvkiadás is hasonló.

De ne az vezessen senkit, hogy teleírtam egy kockás irkát verssel, itt az ideje annak, hogy könyvem legyen. A zimi - zumi kiadók ezeket várják, s jó pénzért meg is jelentetik a könyvet. A Könyvhéten ott ülhet a szerző egy sátor előtt, ha a rokonok, ismerősök jönnek, dedikálhat is.

Én soha nem adtam ki egyetlen könyvemet sem! Nincs szerzői kiadásom, nincs kvázi kiadó!

Én soha nem akartam igazán csak főállású író vagy költő lenni. Abból manapság meg sem lehet élni. Tanár voltam. Megjártam a létrát két országban is: általános-, közép- és főiskola. A főiskola után újra közép- majd általános iskola, pici, ezeréves faluban, amelynek megírtam a monográfiáját. Végül egy budai középiskolában léptem le a katedráról 2012-ben.

Bevallom, azokban a szövegekben, amelyeket elküldtem egyik másik szerkesztőségbe, bíztam, és akkor sem törtem le, amikor negatív válaszra sem méltattak.

Pihentettem kicsit a munkámat, volt amelyiken javítottam ezt-azt, volt, amelyiket átírtam, aztán küldtem újra.

Személy szerint hűséges teremtés vagyok. Életemben is, az irodalomban is. Leginkább a Délvidéki orgánumoknak írok, de Magyarországon is azoknak, amelyek ismeretlenül is befogadtak.

Az internetes megjelenési lehetőség könnyebb, mert olcsóbb, mint a nyomtatás. Viszont sok a buborék, a belterjes udvartartás ezek között is. Én kerülöm az ilyen világot.

 

 

 

  
  

Megjelent: 2024-07-09 20:00:00

 

Bak Rita (1974, Budapest) költő

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője.

 

Balogh István (1946, Zenta) író, költő, nyugdíjas pedagógus

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.