Állandó rovatok

Balla Zsófia Fotó: Székelyhidi Zsolt

"Egy rímtelen, váltakozó szótagszámú szonett a patikamérlegen körülbelül ugyanannyit nyom, mint egy keresztrímes strófikus költemény – tehát helyreállt a műfaji rend, kerek a világ. S amikor azt hinnénk, hogy a súlyok és ellensúlyok okos alkalmazása itt ennyi és nem több, akkor felfedezzük: a szerző a rímkényszer és a kötött szótagszám hiányát azzal ellentételezi, hogy búvópatakszerűen jambikus sorokat gördít. "

Bozsits Boglárka: OKTV - Pilinszky János: Micsoda földalatti harc 1. 

Ezen a héten Bozsits Boglárka, iskolánk 12. évfolyamos,tervezőgrafika szakos tanulója 2023/24-ben készült OKTV pályázati anyagát mutatjuk be. 

A korunkra jellemző közös, társadalmi vagy globális problémák fikciós megjelenítésének egyik kézenfekvő módja azok allegorikus kivetítése egy elképzelt jövőbeli (esetleg múltbeli) történetvilágba, vagy a fantasy műfajra jellemző varázslatos mesevilágba. Nem meglepő módon tehát, a disztópiák többnyire a science fiction vagy a fantasy valamely alműfajára, illetve az alternatív történelmi regényekre jellemző narratív konvencióknak, történetsémáknak megfelelően jelennek meg. Az irodalmi műfajokhoz képest azonban a képregények, grafikus narratívák a szöveggel egyenrangú kifejezőeszközként használják a grafikai lehetőségeket (vonalak, tónusok, rajztechnika, elrendezés, kihagyás, üres helyek, stb.) a sűrítés, a feszültségkeltés, a hangulatfestés, a humor vagy az irónia szolgálatában.  

Rónai Balázs Zoltán Fotó: Székelyhidi Zsolt (Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

Mindössze húsz rövid sor: arról tanúskodik, hogy a fontos közlendő tömören is átadható, és nem szükséges hosszan fejtegetni, innen-onnan ragozni. Voltaképpen egyetlen gazdag, szépen ívelő metafora, amely az általános emberi sors és a kalózlét, e két fogalom tartalmi és hangulati hasonlóságára épül. Ráadásul elképesztően impulzív, színes és izgalmas: elővarázsolja emlékezetünk mélyrétegéből a kölyökkor kalózos filmjeit és regényeit, ám mindezt szélesebbre tárja, hozzáadva a felnőttkor, sőt az öregkor keserédes melankóliáját („azt mondta, elfáradt”), élettapasztalatait, kijózanodását („Utolsó hűséges embere részeg”), búcsúzkodását („nézi / a távolodó hajót”), nosztalgikus derűjét. 

Angyal Eszter: A hiú /plakátterv Exupéry: A kis herceg c. meséjéhez/

Jelen tanulmánynak kettős célkitűzése van: először is nem az idillikus, paradicsomi Tahitit szándékozom bemutatni, hanem egy valós, egyedi, ugyanakkor a nyugati kultúrától eltérő kultúrát és annak ábrázolásmódját (főként Victor Segalen műveire alapozva), emellett kitérek a polinéz genezistörténet részleteire és annak megjelenésére az író műveiben. Tahiti egyike azon távoli országoknak és kultúráknak, melyek már évszázadok óta vonzzák az embereket. Az alábbi kérdésekre próbálok meg választ találni: vajon mi járulhatott hozzá a szigetről alkotott illuzórikus elképzeléshez? Miként ábrázolták a francia írók a szigetlakókat XVIII. századtól a XX. század elejéig?

Sam Jotham Sutharson képe a Pixabay -en.

Érdekes tapasztalat, hogy talán a napszakok, holdnaptár vagy menstruációs ciklus alapján változik egyes tanárok hozzáállása a szülőkhöz. Ha a pénzedre, idődre, segítségedre van szükség, akkor felnőtt vagy, meg kell értened milyen nehéz helyzetben van a közoktatás meg a világ, stb, ha viszont valami nem úgy alakul, ahogyan azt az iskola elképzeli, olyan stílusban osztanak ki és tesznek "helyre", mintha taknyos gyerek lennél. Fogd be és örülj, legyél hálás. Rendkívül felháborítónak tartom a postafiókomban landoló levelek számonkéréseit, a kioktatást, a full halvérű megnyilatkozásokat.

Szeretném jelezni: nem vagyok gyerek!

Buda Ferenc Fotó: Kaszás Tamás

" A kései versek olyanok, akár egy Csomolungma-expedíció végső szakasza: nem csúcstámadás, nem csúcshódítás, nem erőgyűjtés a magaslati táborban, hanem lassú, megfáradt ereszkedés az alaptábor felé, az utolsó adag energiazselével a hátizsákban. A kései versek nem koronaékszerek, nem is ökölnyi, ragyogó fényű gyémántok, hanem egyszerű, kissé kopott üveggolyók, amelyekkel a Pál utcai fiúk tanítás után egy ház falánál célba dobtak – egészen addig, míg rájuk nem rontottak a Pásztor fiúk, einstandolni. Márpedig megmásíthatatlan törvény, hogy az erősebb hatalom végül elragadja a gyöngébb teremtmény üveggolyóját, sőt minden tulajdonát, beleértve az életét."

Hetesi Gergő: A rózsaszín ruha - plakátterv

Hengl Mirella: Sousuke és Sora

Vata Enikő: Szövött szavak, papírszövés Forrás: Holdkatlan Galéria

Ahogyan nehezedik, úgy kopnak el a maszkok. Azt veszed észre, hogy már tényleg csak olyan emberekre varázsolsz elő tört perceket, akik fontosak neked, függetlenül attól, mióta ismered őket. Megváltoztál, mondják és te nem vitatkozol. Az élet, mint az írás. Leoldja a barokkos szóvirágokat. Tömör leszel, rövid és erős. Páran úgy fogalmaznak kegyetlen. Ezzel sem vitatkozol. A legnagyobb kincs, az idő. 

Baranyai Hanna Lili: Tanulmány 7. 

Turi Tímea Fotó: Székelyhidi Zsolt

"A Magvető Kiadó főszerkesztőjeként dolgozó költő, Turi Tímea (1984, Makó) itt olvasható verse a tízmillió költő jelenségére összpontosít. Minden „hivatásos” irodalmár számára fájdalmasan ismerős helyzetet rögzít, lírailag szépen kibontva, dimenzionálva a témát. Ugyan melyik költő, kritikus, irodalomtörténész nem élte át ezt a kínos szituációt, nem is egyszer? Egy kellemes vendégségben, oldott baráti társaságban a házigazda hirtelen előhúz egy paksamétát valamelyik fiókból, és ünnepélyesen bejelenti, hogy tudniillik ő verseket ír, és rögvest fel is olvas néhányat."

Fotó: David képe a Pixabay -en.

Megnyugtató, hogy az önvezető autók, robotporszívók, könyvet író, hamis képeket és híreket generáló AI korában, ahol akár a WC-vel is beszélgethetsz, ha éppen olyat választasz, a legnagyobb gond az oktatásunkban, hogy a fiamnál/lányomnál, aki egyedül közlekedik a hajléktalanoktól és rosszarcú figuráktól egyre terhesebb utcákon van mobiltelefonja, amin megírja a szünetekben, hogy megérkezett, hogyha napközben valami gondja-problémája-intéznivalóm van, ami sürgős vagy én írhatok neki, mi a helyzet, mert éppen valami közbejött nekem.

Elveszik azt, ami a tulajdona, elpakolják, aztán óra után vagy oktatás után? visszakapja. Persze majd be kell azonosítani mindenkinek. Pin kód meg mintarajzolás, ezer gyereknek mi az. Vagy mindenki visz majd naponta 500ft-os buborékborítékot, felcímkézi, lezárja, hiszen minden nap karácsony. Szodoma es gomorra minden okostelefon. Tanulja meg a gyerek, állambácsi majd megmondja, mit kell tennie. Ne tanulja meg, hogy a szabályok megszegése jár következménnyel, hogy akkor veszik el, ha nem tartja be a házirendet. Azt tanulja meg, hogy elveszik előre, mert már a bűn elkövetése előtt is "bűnös" mindenki, mint Tom Cruise volt a Különvéleményben.

Méhes Károly Fotó: Székelyhidi Zsolt
(Forrás: Íróportrék / Holdkatlan Galéria)

Méhes Károly, az 1965-ben Pécsett született, s ma is a városban élő Radnóti-díjas lírikus, író, újságíró itt olvasható nyolcsorosa a monoton esőből indul ki. Ez is a költészet egyik örök motívuma – ki tudja, hány ezer esztendővel ezelőtti, atavisztikus emlékből táplálkozik? Már a jégkorszak előtti, barlanglakó őseink is órákon át hallgatták a fák, bokrok levelén, az agyagos talajon, az itt-ott heverő sziklákon doboló esőt. Hány emberi nemzedéken át öröklődött ez a hang, egészen a mi tudatunkig? 

Elstef képe a Pixabay -en.

Ilyenkor kezdődik a seregély időszak. Kiülök a teraszra. Remeg a levegő a zajtól, a madarak hangja rebegteti, egyre hangosabb. A magas jegenyén ülnek, feketék az ágak, fémesen ragyognak, meghajlanak a súly alatt. Páran még a levegőben köröznek. Helyet keresnek, ahová bepasszírozhatják magukat. 

Pilinszky János Fotó: MTI (Kép forrása: librarius.hu)

Felmerül a kérdés: hol égett a szerző tudatába ez a sok nyári kép, mi volt az ihlető helyszín? Nyilván nem tudom bizonyítani Pilinszky által aláírt vallomással, mindazonáltal valószínűnek és életszerűnek tartom, hogy a Balatonkenesén, a Fürdő utcában található kertes házról van szó. Ez a vízparttól alig százötven méterre lévő telek a család tulajdona volt; János 1931 és 1944 között, azaz tíz- és huszonhárom éves kora között nyaranta ott vakációzott, élt. Az épület homlokzatán ma emléktábla őrzi Pilinszkyék egykori jelenlétét.

 
katyveldhorst képe a Pixabay -en

Felszáll a lány, utána a fiú. Fejük fölé nyúlik a dugig pakolt, bumfordi túrahátizsák. A fiúnak búzaszínű haja van, ragyogó kék szeme. A lány haja vastag dús fonat, a derekáig ér. Szeme bögrényi forró, édes csokoládé. A fiú leülteti a lányt. Nem kapaszkodik. Feszülten figyeli a villamos mozgását egy pillanatig, aztán felvéve a ritmust a jegykezelőhöz ring, pittyent, mosolyog. Visszalép. 

 
Fecske Csaba Fotó: Székelyhidi Zsolt

"Egy szó mint száz, Fecske Csaba verse megszólítja a férfiakat, akik nem találják a kulcsot a szeretett nőhöz – és megszólítja a nőket, akikhez nem találjuk a kulcsot mi, férfiak. Megszólít azáltal is, hogy nem decens módon, púderezve, hanem őszintén állítja elénk a saját házasságát: nem egy szirupos költői idill, hanem a valóság pillanatképe. A lezáró két sor („mintha csak betévedt volna az ember / néhány percre a saját életébe”) pedig új horizontot nyit, és még azokat az elszánt agglegényeket is garantáltan megérinti, akik soha nem bocsátkoztak a férfi–nő kapcsolatok ingoványos talajára."

Jeyaratnam Caniceus képe a Pixabay -en.

Hosszú asztal mögött savanyú uborkák. Morog a pasi, mert két lépésnyire állok meg az előttem becsekkoló nőtől, igaz, hogy a nagylánnyal beszélgetek, aki elkísért, arról értekezünk halkan miért és milyen nagyon fontos eredmény az, hogy mindenki szavazhat.

Lépjen hátrébb, dörmög a pasi, szája körül szürke a bőr, tekintetén kicsorbulna a kés is. Mi jövünk. Nyújtom neki az igazolványokat, bambul rám, a képre, újra, újra megismétli, nem bírom, kicsit epésen kérdezem, mi a gond, nem hallott még hajvágásról, csak a frizurám lett más, nem a képem.