VideóKeresés a honlapon: |
Szépirodalom – Versek és slam poetry
Vajon mi lehet veled jó barát? Én toprongyosom jó Jónás Tamás. Szíved hasadásán beférek e- még, lesz –e még borunk és szikkadt kenyér, miként fiaid, isszák –e még szavad? Minthogy az ember boldog, ha szabad. A boldogság valóban kék madár? Vagy talán éles szögesdróthatár. Ahogy a gyermek gödröt ás. Úgy teszel te is jó Jónás Tamás.
már mindegy
lélekÚt
Bandukolsz, meg - megállsz, Kérdés száll az égre: Honnan jössz, merre vágysz, Ki vagy és mi végre?
Elkerül, rádtalál, Bölcs a tét, ha éltet, Földre hull, mennybe száll Visszatér a lélek
(Fénytölte)
az akmé az örök körforgásban a hanyatlás kezdetét jelenti a részek közötti együttműködés esetlegessé válik ennyi bejáratott év után minden kozmetikum betömi a réseket a por finom nem néz ki ebből semmi lineáris perspektíva
A mi utcánkban nincsenek boltok, sokszor jönnek a rendőrautók, de nem szirénázva száguldva, mint a tévében, hanem csak lassan, ki sem mernek szállni, jobb is, mert estébb itt, errefelé az este, és sötétebb a sötét is nálunk, nekem nem kell a szer, nem, no, nem is árulom, tiszta vagyok.
19. Piros Pünkösd napjára hívták össze minden Tiltakozásom ellenére az éves találkozást Az egyházi tanácsadók szárnyaltam a prédikáció alatt És úgy éreztem galambok suhannak el a fejem Mellett ami mondjuk igaz is volt mert a nyitott Ablakon ujjongva repültek be a postás galambok A szomszéd galambjai sok-sok fehér tollal Terítették be a karácsonyra vett piros szőnyeget Már nagyban tartott a gyűlés amikor egy halkan Zokogó cigányasszonyt vettem észre hátul a padsorokban a nővérem volt Gizella megcsókoltuk Megöleltük egymást tudod Jóska voltam itt már máskor Is de a te tanácsadóid elzavartak hogy ide cigányok nem Járhatnak a tollas piros szőnyeget néztem sokáig Azóta is
Balladás
Szél-hegedű, oly keserű.
valaki keresi a barátságodat alig használt identitásodat újra cserélnéd – a szerelem csontos dióhéj a zsebedben bár az anyagi léted eléggé kétforintos mégis elmész a falig nem tévedsz eltévedhetek
gondolatban lerombolta a falakat átnyúlt az úttest felett s visszarakosgatta a hámlott ruhájú kertes házakat
a csapó két oldalát a kanyargós emlékeihez igazította s hagyta hogy a majd félévszázados zörgő-zakatoló tuják végig döcögjenek a város gyomrába a rég felszedett síneken
Ha elfogyna – mert egyszer úgyis elfogy, ezt a jelképes mennyiségű fénytörmeléket szórom majd az iszkoló árnyékod után;
Azon a hajnalon olyan lesz a tested, mint egy éjszakai távozás az utolsó nyitva tartott moziból,
időnként megpattan bennem a valóság
Most, hogy nem térek haza, csak megjövök, végre bejelöltél ismerősnek, ideje volt, tudd, mától minden álmod a pendrivomon. Ez ám a század eleji ámítástechnika, Stand up fényed monoton pirosa az éjszakában, távolból arra bíztat, nagyon ügyeljek, ne érintsem a Powert, míg emlékké nem váltál. foci közben még jó volt
Nem akarok megtérni. A hit a leggonoszabb tudomány,
mert azon töpreng a legtöbb tudós. Közösen hisszük, hogy ebbe bele kell dögleni, közösen hisszük, hogy közösen hiszünk.
Közösen döglünk bele. Szomjan vagy éhen; válogatott módszerekkel csináljuk ki magunkat. Hogy tehetünk-e róla? Nemhiszemnemhiszem.
De arról már mi tehetünk, hogy… De soha nem mi, vagy mindig csak mi, mert mindig mi vagyunk a véglet, nincs több határ; a teremtő és a teremtmény, a gyűrődés meg a vasaló.
állatmese Egy óra múlva lefekszem –
a cső a cső köldök zsinór a cső lehet bölcső bár akár egy hajlék gégecső kéményseprő vérerecske miben fut a lét csőlakó forrásnak mindig jut cső és más csődület
(Köszöntővers a Parnasszus folyóirat 20. jubileumára, 2014-ben, a Tokaji Írótáborban.
Császár, jöttem verselni, túl életen és halálon.
mind a tizenkettőt szeretem. mégis akkor vagyok a
Járdátlan oldal puha szenet hoztak télire.
Kín haikuk
Pegazus-álom; Látomásos Don Parnass, Mon Juan Jüan,
Ló(v)ágyas alom; Takarós kar-hatalom; Ha betakarom,
|
