VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom – Versek és slam poetry
Szépek voltunk és okosak is, csillagszeműek, legkisebb királyfik és furfangos szolgalegények, egymás mámorától szelíden megrészegedve, s most mocskos kupecek kurkászó keze között nézhetjük, ámító jelenünk hogyan rongyosodik múlttá. Próbálunk örülni, mosolyogni, persze hogy, de egyre gyakrabban, egyre hangosabb sikkanással hasadnak meg a hatalmas, fölpúposodott vásznak körülöttünk, csak ideig-óráig győzik újrafoltozni a látszatot szakmányban szorgos díszletfestőink, darab ideig előbb csak lappadt vitorlaként lógva lebegnek, aztán szédülve zuhannak a zsinórpadlásból alá a mélybe,
Ez itt a pezsdülő erek kora! Faroljatok, ti rég elunt fagyok! Figyelj az őrtüzekre, cimbora, vigyék a hírt: a gondjaink nagyok!
Kaján a sors, reánk nevetve néz, alél a szó a parttalan vitán, de nyerni fog, ki áldozatra kész, magyar, vigyázz a messzi Hargitán!
" Csak Tőled vártam el, hogy ne alkudj soha, hogy büszke légy, s konok, ne okos ostoba".
/ Krassó György: Csak Tőled /
Az utca azóta örök legenda kerek asztal felett a fejünk összeért elmerült a fény ezüst glóriádban mikor odafordultál egy gyönyörű leányhoz a falakon plakátok, rajzok a padlón röplapok... Legközelebb a ravatalon láttalak újra.
Életet álmodok,
Szellőm, tavaszi álmom vagy, széles vizeken szállnom hagy csönded, keneget szép mézzel. Oly jó, ahogyan rám nézel.
Hangod szívemen húrt rezget. Álmos dalaink új kezdet minden csivites hajnalban, úgy is, ha sötét, és baj van.
Fény vagy toluló árnyékon, olvassz jegemen, már vékony, jöttöd fagyokat old bennem, megtart a való életben.
Látod, veled itt minden szép, asztal, terítő, párnák, szék, itt vagy, s a világ fel nem dől, egy szál szerelem lelkemből.
Mese magasában
Hirtelen támadt szél hozza mese magasában kavarog az arca téli csillagok szikrázzák nevét kihűlőben a régi szenvedély.
Figyelem e furcsa létezésben hiába hordott össze hetet-havat, szavain elevenen piroslik a véres nyomdafesték.
az örök átmenet útján tartok egy másik átmenet felé. Köztes időket élünk mind,
a sár már bőrünkbe itta magát, egyedül ez nem szűnik, de szűnik a csend, a lárma, a remény és minden,
amiről álmodni érdemes. Ezen a vidéken álmodni is tanulni kell, és közben szokni
a földes ízeket. Mert ez itt az örök átmenet, mely a földhöz fűzi szívemet.
Csöpp öröm Aprócska bűbáj, csöpp öröm, A lonc tövében éldegél, Tavaszt hozó e kis csoda,
Ha már elmúlt? amikor ott ültünk az ágyadon Hajnival a hátsó teraszra néző szobádban kétezer-hat augusztus tizennyolcadikán az ebéd utáni csendes pihenő végén az országút felől betűző tejfehér nap elé elhúzott sárga-kék összefércelt függöny mögött látszólag tízezer éves albumot lapozgatva Frédi papáról meséltél részletekbe menően miért nevetted ki amikor először hozzád lépett
KÖLTŐ KEREKESSZÉKBEN
Gyakorló muskátliként, már ne nagyon mozgassatok, Elég a fény-árnyék untalan változásait követnem, vakok, Ünnepelni nem nagyon tudom, se magam, se másokat, Táncoltam, tapsoltam az elégnél is többet, már sokat, Ülök csak köztetek, mosolyogva félszegen, sután (gázos poenként a rím kedvéért: propán-bután), Többnyire étlen-szomjan, vésztartalékaimat felélve, Csak a kiszolgáltatottságtól, a magam alá csinálástól félve.
szellem
a szellem meg tud jelenni a fizikai világban akár könyv alakban is persze aki nem szokott hozzá az ilyesmihez annak elég ijesztő lehet
Májusban fürdeni a Tiszában. Leugrani az árva hídlábról. Kacagni harsányan pokolbéli rókákra. Birokra kelni Szent Mihály arkangyallal. Álmodni valami lányról, aki virágot lép.
Rubinfényben tündöklő ciklámen alpesi tündérek lába nyomán született kicsiny virág, te ! Éveken át ujjá születtél a kerti fenyőfák alatt, míg egy fagyos tél véget nem vetett alázatos életednek, amen.
I.
Az odaút
Vasúti megálló, mozdony darabja, fehér kőkorlát, kitaposott ösvény emelkedője — villanásnyi képek s más elmosódottak maradtak: kertvárosban valahogy fölfelé, és balfelé, talán nem is egyedül, balra kell kerülni, hátrahagyva a jobb kézre eső utolsó épületeket, s a mezőn tovább föl, talán egy fa, esetleg traktor is, aztán a földút jobbra kanyarodik, befelé visz, és megint föl: az ott már a kicsit kopár, még reális, de szívszorító előérzetes táj, ahonnan hamarost kivehetően látszik a boldog álom- táj! Közelinek tetsző szemhatáron természeti tárgyakból összeállva útjelző táblaféle, törzs, ág iránya, növényzet, arany szalmaszálak! Onnan már eltalálok a tisztásra! Iszom a látványt, hogy érezzem, és hogy ébren majd fölismerjem, nem megyek tovább, emlékezzek, ébresztem magam, fölébresztem.
Még mindig látom ott délen a várost, Egy tucat rózsát téptem le érted,
Bár sokan szalagavatón vagy esküvőn mutatják a legjobb formájukat, nagyrészt öröklődés miatt az emberek különféle korukban a legszebbek életükben: ki csecsemőként, más kisgyerekként, ki kamaszként, más ifjúként, ki középkorúként, más öregként —
Utóhatás
A képed nézem, nyár van, ott, a képen, hajadba nap kuszál, aranyban árnyak, válladra könnyü fénypihéi szállnak, finom talányuk ujjbegyemben érzem,
az ajkad szóra mozdulatlan éppen s azt olvasom le mégis, visszavárlak, szemedbe rejtve ott az ős-varázsnak örök tüze. Ezt látom itt. Vagy mégsem, Utolsó napsugár
Az erkélyen maradt egy pohár,
Hősi eposzaim, híres példaképeim, állampolgárságom, identitásom egyértelmű, nem kapok homofób, transzfób vagy rasszista megjegyzéseket, könnyebben fogadhatok örökbe és a gyerek kevésbé hátráltat, szexualitásom természetes és felülreprezentált, a történelem velem van tele és én alakítom, nem vagyok humor, gúnyolódás célpontja, nem diszkriminálnak megjelenésem miatt, magasabb a fizetésem azonos pozícióban, hamarabb és olcsóbban kapok ügyvédet, nagyobb eséllyel lépek vezető szerepbe, informális hálózataim kiterjedtebbek, bízik bennem az igazságszolgáltatás, nem kell csoportomat képviselnem, minden az én testemre optimalizált, Bajaim tabuk, megjelenek a döntéshozatalban, katona vagyok, nem ítélnek el családalapításért, a társadalom izolál,
A franciás műveltség kötelez fiam és Proust dilettáns akárcsak Kafka szerencsétlen dilettánsok – mondta határozottan a nagyhatalmú igazgatója mélyen szemembe fúrva savós tekintetét az egyik jeles hazai könyvkiadónak a múlt század végi neves kettő közül amúgy maga is jólfésült prózakismester kimért mozdulataival választékos ízlésével kifogástalan szabású angol öltönyében régi vágású úriembernek mutatva magát kigombolt ingnyakú izgága látogató-magamnak
|
