Szépirodalom – Versek és slam poetry

Gerd Altmann képe a Pixabay -en.

Ó IFJÚSÁG

Ó ifjúság, ez a vad mén

amely orrával ide-oda

lökdösi a napot…

Ó ifjúság, ez a birodalom

ahol csak annak van joga

az élethez, ami tökéletes.

un-perfekt képe a Pixabay -en.

Légvár

Mintha nem is
létezne tett és akarat
és ebben a felszínességben
soha nem is létezett volna;

mintha visszhangom
csupán a vákuumos térben,
a semmi sötét atomjaihoz szólna

és a nagy mű, amit bőszen építgettem,
nem lenne, csupan egy felfuvalkodott,
légüresen kongó és részeges látomás –

egy titkos, láthatatlan tintával
az üres lapok szélére felrótt,
gyertyaként égő élet.
Meddő önfeláldozás.

PublicDomainPictures képe a Pixabay -en.

Idegen testek között sodródtam kitaszítottan,

az eleven, ezer/hang/nyüzsgésű ember árban,

mint haldokló esetlen rovar,

a megszámlálhatatlanul sok láb kavargású

hangyabolyban,

kit öreg tudós

világító pettyel jelölt,

figyelni szokásait.

Homlokomon ott virított a jel,

az élve temetettek kiáltása,

eszelős, görcsös, csontig reszelt ujjú,

szabadulni földet kaparó markolása,

a kimeredt fogú, habos nyálat freccsentő,

habzsolni, őrölni vágyó

élni akarása,

a kétkedés lidércfénye lobogott homlokomon,

mikor rám pillantva hozzám értetek,

mint fürge tajtékú folyóban,

a siető zsombék szigetek.

Fotó: Félhelyes Erzsébet

Péternek a képzeletről

Ha maradsz, maradj önmagadnak. 
Annyiszor szűk az ég éjjelente,
annyira puha az ágy. Derekam
szabad. Az ölelés üres. Ha meg-
maradsz, dacára a táguló égnek,
a csöndesen kihunyó csillagoknak,
a mindig fogyó Holdnak, az árnak,
a sosemvolt apálynak, maradsz
enyémnek, tengernek, ami sósra
nyalja bőröm, édes, ha szabad a
derekad, de az ölelésed puha ágy,
ha szűk magad éggé tágul éjjelente,
maradj. Maradj csillagfény-dagály,
morajló hajnal, tiszta ízű reggel.
Ikercsillag a nappal, ha maradsz 
önmagunknak, dacára az énnek.

 
Debreczeny György Kép forrása: Veranda Művészeti Csoport

a megnyerhető mennyezet
és az elveszíthető padló
de a feltételes megállóban még így sem
állnak meg a feltételek
egy idegen városban
a biztos lópont a kiindulópont
az elveszíthető mennyezet
és a megnyerhető padló
egy ismerős város is idegen
váltakozásra vállalkoznak a színhelyek
a felügyelő ujjaihoz
némelyik zabszem odaragad

Batári Gábor tollrajzai

Habtestén nagymérvű szervcserék

Mentenek végben:

Hajtóműve e jónői gépnek,

Jó bőrnek, pöpec szerkezetnek,

- Másodszorosan nem èpnek;

Most teljes karja, lába ment kezdetnek -

Bizony nem kerek kerék,

Hengeres, formás húsoszlop.

 
Gerd Altmann képe a Pixabay -en.

Sorrend

Elköltjük békés

vacsoránkat, majd szótlan

éljük fel egymást.

 
PublicDomainPictures képe a Pixabay -en

Mintha soha erre sem jártál volna itt te,

úgy letagadtak, megtagadtak szemlesütve,

nem, a kakas még kétszer sem kiáltott,

ahol, ahogy Steinmetz kapitány lépést váltott.

De még aki, ha emlékezetből idézett végre,

úgy néztek rá, mint anyaszomorító vigécre,

pedig itt ötven-, százévenként legalább egyszer

akad minden foltot kifehérítő vegyszer.

 
Merlin Lightpainting képe a Pixabay -en.

AHOGY NÖVEKEDNEK A TÁVOLSÁGOK

Eleve a képekről szerettem volna írni neked.

Tudod, mondtam, ha ölelkezünk…,

vagy mondjuk inkább úgy, ahogy igaz:

valahogyan ölelve vagyok éppen,

kicsit körülményesen, kicsit hamiskásan,

mondjuk valami érzelmi nejlonzsákban, steril távolságban,

szóval, így-úgy,

de ha, a karjaidban hunyom le a szemem,

akkor látom ezt a kaleidoszkópot,

Dennis képe a Pixabay -en.

NAP GURUL A FŰVEK KÖZÖTT

A nap csendes gördülése a füvek között,

kör alakú pályákon

és négy géppuska irányzékkal.

Az, hogy kik vannak az irányzék mögött, nem ismert.

Az út két oldalán állunk

és várjuk a vágyott csodákat.

Lombtalan reumás fa jön

egy bottá lett ággal

és kiabál valamit túlságosan öblös hangján

hogy nem lehet megérteni amit mond.

És hirtelen géppuska ropogást hallunk,

és ő, a fa, elrohan,

levelekben és madarakban gazdag koronájával.

 
Med Ahabchane képe a Pixabay -en.

minden reggel

minden reggel rá-

csodálkozom a tükörre

borotválkozás után

 
Ruslan Sikunov képe a Pixabay -en.

egy férfival szeretnék beszélni,
mondjuk ahogy épp megyünk az utcán,
ahogy a tömeg is,
vagy a fák között, félve a fejünkre
hullni akaró természetszeméttől,
vagy egy kávéházban, hol én elveszve
érzem magam, ő a szemembe néz,
ez megnyugtat, mert úgy hiszem

 
Érmellék, Gálospetri Kép forrása: partiumzone.com

A domb e tájat lágy karéjba zárja.

Ledér esők eróziója ás

mély árkokat. Ma pásztorok tanyája

e holt vidék, alig tapodja más.

A völgyön át lapály talál teret,

mocsárvilág, ahol az Ér ered.

Elindulunk a sorskanyart követve.

Remélem, ott az út talán simább,

és hív a tölgyfalomb a zöld szövetbe,

el is maradt a csalfa délibáb.

Az árny poétahomlokon babér,

de szikkadó a domb alatt az Ér.

 
Fotó: Standovár Ágota

A NAP VERSE

Mint virágzó fa, melyet méhek ostromolnak

úgy érzem, testemet istenek birtokolják.

Hangokból és képekből eltűnik a rozsda,

kövek törnek, bárányok patái tapossák

Magas, magas és párás nap ez,

nagy kerek órával az égitest helyett

melyből csöpögnek beleolvadva a fűbe

lágy, mormogó másodpercek,

én pedig hidegrázással,

új metaforákat keresek, amelyek

másik nevet adnak a megidézett,

születendő dolgoknak.

 
Alanjvm képe a Pixabay -en.

   /feleségemnek/

Virrasztó, ha éjjel kéz érinti vállad

érzed, tudod: egyedül együtt vagy.

Mégse félj! Lépte nyomán hajnal hasad

virág nyílik, forrás fakad

madár dalol, levél zizzen

lombok alól lepke libben.

Mindez mind az Ő kegyelme

veled, velem, együtt Vele.

Kántor Zsolt Kép forrása: art7.hu

A szó értelmében támad fel a hang

Káprázat-történések

(Rizóma)

A tekintetbe vájt üreg

Ahol két szemöldöke között a tegnap van behegedve

S látni ott Isten ujjbegyének gravírozott érintését

Így elfelejtheti, hogy létezik?

Önfeledtség van a hangjában

Kötetlenség és tehermentesség –

A legtitkosabb szabadság

A földből kinőtt felhő

Lomha alkonyat...

Elteltek az évek

emlékek, képek

könnycseppek, fények

csurognak szememben.

Arcomon a ráncok

mint börtönrácsok

álmot őriznek

lebilincselt láncok.

De lelkem még szabad

szárnyal az égig

olykor még kéklik

a lomha alkonyat.

 
Foto-RaBe képe a Pixabay -en.

INNEN

Szétnézhetsz megállva,

ez már az a szomorú, vizes sík,

lehet biccenteni, de nem remélni.

Gondolódik bennem sok bolond dolog,

nem old kékítőt a költő anyja,

ha értik, mire gondolok, mert

itt már semminek sincs bokra,

száz év múltán sem kél remény,

esetleg kőkemény költemény:

Tóth Gabriella Toga Forrás: a szerzőtől

Horgolt csipkeként,

Lágyan borítva fedni

a vackolva melegítő

karod, és omlani

e boltívként feszülő

ölelés alá,

hogy a szégyenné tanított

gyengeséget,

mint árván csivitelő madárkát,

elbújtasd, védd karjaidban,

hogy otthonra leljen benned.