VideóAz Irodalmi Jelen / Csornyij Dávid videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom – Versek és slam poetry
ÚGY
Az időjárás-előrejelzésben erőst kételkedem, gyakran tévednek a jósok, lám most is, pedig, ha lenne kanyargó utcára nyíló ablakom alatt amolyan rangos, fénytükrözőre szidolozható, kifele dőlő bádoglap, már kopogna is rajta az őszi gyöngyeső, az üvegszálfüggönyző, s mint torlómotor után kerozinfelhő az égen, mint a komótos kismutató a nagyobb nyomában, mint javítást áhító, gondos hibajegyzék, úgy vágyakozhatnék hozzád, utánad, akár régen levert térdű kisgyermekként a mesetávoli faluvégen, de hol nincs párkány, nincs eső, csepp sem, s még szerencse, hogy az időjárás-jelentésben csak derű van, átfutó felhőzet mögül előtörő ragyogó napsütés most, s bennünk bolondítón bandzsa, ciklon-szerelem.
[szemlesütve]
szemlesütve hátráltunk faltól a falig nem maradt már semmi – bizalom is alig – elhittelek – kár volt – kódom sincs már hozzád a kitagadástól mégis jobb a fogság
könnytelen magányban egy huzatos téren hiánypótló kávét szürcsölget a szégyen álmainkat bontja vissza a szűk este s ránk zuhan egy emlék összetépett teste
Remélem mindig újra, hogy mi állunk ott a szírt fokon, hogy a reumagörcsös kezek nem belőlünk préselik ki épp az életet. Nehéz ám. Nehéz állni ott a vakító reflektor fényben, ahogy vizslatva vannak a pórusaink… Hisz a sok vaksi szem nem is azt látja, amire mered.
„Na, meg meritek tenni, szírtmászók?!“ (Na mi lesz?! Lesz-e ugrás, vagy nem?) . . . Tegnap éjszaka elalvás előtt elképzeltem, hogy milyen lenne a világ ha látná azt, hogy milyen vagyok, töprengtem, hogy elidőzne-e azon, egyáltalán, hogy kérdés-e, hogy te milyen vagy… . hogy ő milyen… és én milyen vagyok. Milyenek? Szörnyetegek? Szentek? Jákob létráján az angyalok.
Nagy Zopán: Duplex 2009
mert a szemnek koporsó a vonzás a fogaknak hullaház a nyak kezeinknek tenger lesz a mozgás bőrzátonyokra hullámzanak felrázott sör a tenyér csónakján habja csordogál két ujjbegyen rúzsfoltok a női mosdó falán egy zsúfolt szórakozóhelyen az izzadt levegő összereccsen
HÉT MONDAT AZ ABÚZUSRÓL
Ahol abúzus van, ott abúzus van. Nemcsak a láthatóban De minden smink alatt Minden szájon Minden csendes órán. Abuzál mindenki Mindig és mindenhol És mindig a másik. Te sem vagy más világ. Egyek vagyunk a bántásban A bajban is egyek. Halkul az áldozat. Csendet veszt a tettes.
Tavasz nappalra és éjszakára
Egy hosszú kocsma maradt a környéken, a múltra emlékeztet dohos szaga, a részegeket most sem tartják féken, fejükön eltörik pár szürke pala.
Kopognak a kopott biliárdgolyók, zöld posztó reped, riasztó hallani, célzottan repül a piros poroltó, súlyosak az ifjak rekedt dalai.
Vizenyős arcok jól játsszák a tanút, kannás borba vergődő légy költözött, a csendes holnap felettébb szomorú.
Mély pillanatban virágzik a közöny, döbbenet sincs, ha lassan kattog a szív, valaki mégis villogó mentőt hív.
Schreck Mo: Elbújva - Hongkong, 2006.
EGYRE FOGY
Ez már a hosszú célegyenes, gondolom, látható, tudható minden jó előre. Elszámolás, leltár, számvetés ideje. Végül is minden az időről szól idele, nem a vagyonról, nem a hatalomról. Igen, az idő, a meg nem vásárolható, a tékozolható, de vissza nem szerezhető. Már akárhogy telik, mindig csak múlik. Feltartóztathatatlan lépdel, s egyre fogy, amíg rengetegnek tűnik, akkor is kevés. Ez már a hosszú célegyenes, gondolom magabízón, itt már ritka a meglepetés, többnyire beletörődés, örökölt rutin vár mindannyiunkra, és kínkeserves nevetés.
VASZARI KÉPESLAPOK
Érzékelhető rettegés mezőimen vérszomjas kaszák.
Hangos szürcsölés A Nagyárok hűs vizét el- és kiapasztják.
Siratja fáit az erdő mint szívenlőtt fiát nagyanyám.
Aludj macska, aludj a nyár jön, és rögtön tovaszáll homályba borulnak a fények "alig valami ez már" - Aludj macska, aludj kitelt a sorsod, a Semmi vár talpadon egy levél még fennakad "alig valami ez már" -
nyugati szél láthatatlan jelenés
a papírboltban elém teszik a két deci bort
Nagy Zopán: fotográfia
Kelle Istvánnak
Egy álomból születtem én is, álom volt életem sora, lebontott ház sosemvolt falai közt felsíró fény, nevenincs melódia.
De áll még a ház, ha életem időnként újra álmodom, a hű falak gerendát, tetőt tartanak, fiatal nő szorít magához, álmodva sorsomat.
1
mert rám találnak akkor mindenek
amikor külön válik hüvelyétől a lélek a földbe esettek égi dalárdájában kelek s újra rám telepszik a szív és szemrablók csendjének ónos márványkabátja a menny ott minden pokol lázong majd és rád hűl a hamu kinek tág pupillájában sem látni már az embert ki egykor ismerős rokon volt idegen tűz lett kerteden
a vádlások évszázadának zászlajain egyetlen címer képéből kimosakodott Isten kinek leplén a feltámadás hált időtlen szemérmességének avarjaiban csorba ősz füstöl kormos nyelvű rétek siratnak anyaként meddő koporsók
Miként jön be a torkunkba a szó? Mi előtt kimondjuk, megszületik. A szívben dől el, ki vétkezik. Nem a hangszál, hanem a lélegzet mozgat. Ahonnan a hang jön, ott parancsol megálljt A nyelv az éhes vírusoknak. Bár sok beszéd van, a szavak el nem fogynak.
B. Tóth Klári: Somkeréki harangszó
Misszió
elhozni a rég elfeledett örömöt hirdetni újra hitet
Lesznek még titkok, lesznek hajnalok szirmokba zárva, harmatcseppeken, vagy nem lesznek, és lassan megfagyok, körém dermed a véges végtelen.
Lesznek még álmok, lesznek éjszakák illattól terhes csillagfény alatt, vagy nem lesznek, csak kínzó semmi rág amíg belőlem csonknyi csend marad,
retrográd
Annyiszor végignéztem már a hajnal császármetszését. Mint egy haldokló ikerpár, a Nap és a Hold küzdenek az életben maradásért.
Én fű vagyok. Épp kaszálnak. Megfagynak rajtam a léptek. Fölöttem madarak szállnak, mint eltörött ujjak közül kipörgő pillangókések.
ROSSZ ÁLOM
Rosszul, morcosan ébredtem…
Álmomban azt láttam, hogy egy nagy meleg ágyban, vastag takaró alatt, meztelen, kucorogva, fekszem, rád várva és hallgatom hogy’ szöszölsz. Elektromos fogkefe zizegés, ilyen-olyan üvegcse koppanások a piperepolcon, ahogy szoktad, a smink, a hajazás, pisilés zajok, aztán…
Aztán, aki bejön már nem is te vagy. Egy a szőrök mögül alig kilátszó, szakállas ember, torzonborz haj, földig érő, nehéz szőrmekabát. Az ágy szélére fekszik, háttal nekem, hozzám se érve, aztán… nemsokára fel is kel, kimegy… én meg ott maradtam öleletlenül… nélküled, öletlen, öleletlen.
a Holt Költők megvillantják a Holdat
|
