VideóA tegnap.ma videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Első jegyzet A zsinagóga udvarán ültek. Meleg volt. Szombat, ezért csak egy-két látogató merészkedett be a festményeket megnézni, pedig olyan jól kitalálták, hogy ott lesznek és várják az elszánt betérőket, akiknek csak tanítást, tárlatvezetést adhattak a sábesz miatt. Már dél is rég elmúlt, de ők négyen még mindig ott ültek az udvaron. A törékeny alkatú, apró termetű nő, aki láthatóan a társaság középpontja volt. Mellette a költő a tétován álló festővel, aki szinte nem is értette, hogyan került ide, valamint a kultúrszolga, aki csak azt szerette volna, hogy a kultúra megnyissa a zsinagóga kapuit. Mintha egy Rejtő által írt regény alakjai lennének, pedig a dátum 2014. Tovább a kepiras.com cikkére >>>
Az év novellái mindig olyan újdonság, amit repesve vár az ember, kíváncsian, hogy vajon kik kerültek be a válogatásba, és – irodalmi közhellyel élve –, mennyire „erősek” azok az írások, az írók mennyire vonzanak be minket, olvasókat képzeletük világába. Az új, a 2026-os talán még erősebb lett, mint a korábbiak, bár azokban is sok remek elbeszélést olvashattunk, mégis ebben, az idén megjelentben van több olyan is, amit később szívesen újra elolvas az ember. És ilyenkor a bőség zavarában nehéz is, hogy kit emeljünk ki, és kiről ne beszéljünk. Kezdjük talán két olyannal, ami igazán szíven üti az embert.. Tovább az olvasat.hu cikkére >>>
Az, hogy a Madách Színházban az évad első bemutatójaként debütált Evita Szirtes Tamás, a jelenlegi igazgató utolsó vagy egyik utolsó rendezése lesz-e a teátrumban, a jövő zenéje. Egészen pontosan annak függvénye, hogy milyen kimenetele lesz a Madách Színház igazgatói pozíciójáért folyó pályázatnak, amelyen Szirtes is indult. Andrew Lloyd Webber és Tim Rice világhírű musicalje a hazai színpadon nemcsak a slágereket szinte kívülről fújó idősebb korosztályt, hanem látványvilágával a fiatal generációt is igyekszik megszólítani. És bár a Wicked dalszövegírója, Stephen Schwartz szerint tévhit, hogy „a musicalek könnyedek, felszínesek és csupán arról szólnak, hogy végül mindenki boldogan él, amíg meg nem hal”, a kétségkívül showszerű Evita villódzó fényeivel éppen a lényeget takarja el: Eva Perón alakját és személyiségének változását.
Az elmúlt időszakban nemzetközi figyelmet szerző magyar fotográfus, Makó Szilveszter reagált a közösségi médiában megjelent kritikákra, amelyről a lapunkban is beszámoltunk. Munkáinak vizuális világa egyre nagyobb ismertséget hozott számára, ugyanakkor a gyakori megjelenések nyomán olyan vélemények is megfogalmazódtak, amelyek szerint a fotográfus képei túlságosan hasonlítanak egymásra. Makó a kritikákra reagálva hangsúlyozta, hogy nyitott a visszajelzésekre, és az alkotói folyamat természetes részének tekinti azokat. „Nem olvastam a rólam megjelent szalagcímeket. Ami eljut hozzám, az a kommentek formájában érkezik, és ezeket szívesen fogadom. A kritika része annak, hogy valami olyat hozzunk létre, amire érdemes odafigyelni, és megértem, hogy egy gyakorlatlan szem számára a képeim talán ismétlik egymást. De különbség van egy látásmód, egy stílus és egy irány között. Minden ember számára új dobozt építek, lefestem, berendezem és kiszínezem, hogy kizárólag hozzá tartozzon” – fogalmazott Makó, utalva arra a sajátos, kézzel épített díszletekre és digitális utómunka (Photoshop, CGI és MI) nélkül készülő képekre épülő alkotói folyamatra, amely világszerte megkülönbözteti a munkáit.
Vannak könyvek, amelyek elbeszélnek egy történetet, mások viszont arra késztetnek, hogy újragondoljuk azt, amit már ismerni véltünk. Tóth Péter Lóránt Radnóti nyomában című kötete az utóbbiak közé tartozik. A szerző 2019-ben gyalog járta végig a Borból Abdáig vezető, mintegy nyolcszázötven kilométeres útvonalat, amelyen 1944 őszén Radnóti Miklóst és több ezer munkaszolgálatos társát hajtották végig. A huszonnégy nap krónikája mégsem puszta útinapló vagy egy rendkívüli fizikai teljesítmény dokumentuma. Inkább kísérlet arra, hogy Radnóti költészetét visszahelyezze abba a tájba, történelmi tapasztalatba és emberi közegbe, amelyben megszületett. Vannak ugyanis utak, amelyeket éppen azért lehetetlen másodszor végigjárni, mert az első út megismételhetetlen történelmi tapasztalattá vált. A kötet hitelét az adja, hogy ezt az áthidalhatatlan távolságot mindvégig érzékeli és érzékelteti: a jelenből el lehet indulni a múlt felé, de megérkezni oda nem lehetséges... Tovább az irodalmijelen.hu cikkére >>>
A Csokonai Nemzeti Színház szeptemberben mutatta be Federico García Lorca Bernarda Alba háza című drámáját Keresztes Attila rendezésében. Az évad további részében is látható előadás kulisszatitkaiba tekinthetünk be az Angustias karakterét megformáló Újhelyi Kingával, aki többek között mesélt Lorca művészetéhez fűződő szoros kapcsolódásáról, a próbafolyamatról, illetve a dráma aktualitásáról és súlyáról. Lorca-drámát játszani mindig óriási szakmai kihívás lehet. Hogyan indult el benned Angustias karakterének megformálása, és milyen kulcsfontosságú rendezői instrukciókat kaptál, amelyek meghatározták a próbafolyamatot? Leginkább az eddigi spanyol kultúrához kapcsolódó tapasztalataimból, gyakorlataimból merítettem ehhez a történethez kapaszkodókat. Korábban flamencót énekeltem négy évig, de táncolni is tanultam, eredeti madridi, szegecses talpú cipőben. Ezt követően volt egy újabb izgalmas találkozás színházi keretek között Lorca költészetével. 2013-ban a Déri Múzeumban adtuk elő A méz dala című rendhagyó irodalmi estünket Ráckevei Annával, Homonnai Varga Andrással és Vaszkó Bencével (rendező: Mispál Attila). Majd 2019-ben megtalált a Yerma, az azonos című, szintén Lorca-darab főszerepe (rendező: Anca Bradu), amelyre nagyon jó szívvel emlékszem vissza. 2024-ben pedig egy szintén a spanyol kultúrához erősen kötődő – ám eredetileg argentin – zeneszerző-szövegíró páros, Astor Piazzolla és Horacio Ferrer művét adtuk elő, a Maria de Buenos Aires című tango-operitát (rendező-koreográfus: András Lóránt), eredeti spanyol nyelven. Sosem volt szerepálmom, de a Maria de Buenos Aires címszerepe szíven talált, az lett. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
Öt terem, 119 alkotás, 26 év – egy életmű. 2026 nyarán állították ki Csoma József képzőművész, író, pedagógus festményeit, fotóit és fotómontázsait a Nyíregyházi Városi Galériában. Nem csupán képek sorakoztak a falakon, hanem emlékek, gondolatok és egy több évtizedes alkotói pálya lenyomatai. Krúdy Gyula alakja, Váci Mihály portréja, bibliai ihletésű kompozíciók és filozofikus hangulatú művek egyaránt helyet kaptak a tárlaton, amely egyszerre kínált művészeti élményt és személyes visszatekintést. Tovább az avorospostakocsi.hu cikkére >>>
Bánki Éva készülő regényében a modern világ műgyártmányai, műnők, robotok kapcsán felveti a „műgyerek” ötletét: milyen hiányt pótolnánk vajon az angyalian tökéletes gyermekkel? Többek között az örökbefogadásról, a hierarchia természetéről és a szülő-gyerek viszonyról beszélgettünk a szerzővel. Angéla címmel jelent meg regényrészleted a Kortárs októberi lapszámában. Már a cím is egy személynév, de a névadás és a megszólítási formák igen fontos szerepet játszanak a részletben is. Emellett feltűnően sokszor írod le a szereplők nevét – Anett, Zoltán, Angéla –, és ezek jelentése szintén szorosan kapcsolódik a történethez. Mi a jelentősége számodra a neveknek, írás közben a névadásnak? Egy szépprózai műben semmi sem véletlen, legkevésbé a tulajdonnevek. Egy sokszereplős, mozaikos felépítésű regényben, ahol a főszereplő állandóan úton van, vándorlása közben új és új szereplőkkel ismerkedik meg, a tulajdonnevek különösen fontosak. Ezt Gogol, a Holt lelkek szerzője is milyen jól tudta! Akit egyébként én nemcsak ezért csodálok, hanem páratlan emberismerete és fantáziája miatt. Angéla nálam annak a kislánynak a neve, akit mindenki örökbe akarna fogadni, mert annyira ártatlan, édes, szőke, cuki… Annyira tökéletes, annyira angyali, hogy szinte nincs is. És tényleg nincs, mert Angéla mindig mindenhonnan továbbszökik. Az Angéla név persze a szereplő különleges státuszát is kifejezi. Sokat gondolkodtam azon, hogy Saint-Exupéry mért nem adott a híres gyerekszereplőjének nevet. De tulajdonképpen adott, hiszen a köznév, a „kis herceg” úgy működik a regényében, mint egy különleges tulajdonnév. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Jonatan Etzler svéd rendező második szatirikus nagyjátékfilmjében a problémás gyereket pincébe záró tanárnő sztorija társadalmi allegóriává válik. A szinopszis alapján akár Robert Östlund is adaptálhatta volna skandináv kollégája, Rasmus Lindgren De Oönskade (szabad fordításban: A nemkívánatos) című regényét, amelyben a feje tetejére áll (és úgy is marad) egy kisvárosi mintaiskola élete. Maria (Saoirse Ronan) nem különösebben rendkívüli tanárnő, de szeretné jól végezni a munkáját, megfelelni az elvárásoknak, és talán arra is vágyik, hogy valaki végre elismerje az erőfeszítéseit – csakhogy az osztályában ott van Danny (Eddie Waller), a kötelező káosz-ügynök, akinek a viselkedése mellett szinte lehetetlen normális órát tartani. A fiú nemcsak a tanulást akadályozza, hanem lassan az egész osztály életét meghatározza, Maria pedig egy ponton olyan döntést hoz, amelyet nehéz volna bármilyen körülmények között megmagyarázni: saját házának pincéjébe zárja a gyereket. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
Most két remek alkotó: egy festőművész és egy képzőművész eset- és ecset-tanulmányai, illetve vegyes technikai, érzelmi, intuitív világai, absztrakt elmélkedései találkoznak egy közös boncasztalon, ami olyan szép, akár egy Boldogok Háza mögötti hajnali vágóhídon nyers szívet és forró belsőségeket reggeliző, dérpalástba s organikus hártyába öltözött menyasszony belső térkép-egyvelegének kifordított, örömökkel felrobbantott bája, rezonanciája… A párhuzamosok a védtelenben, az alkotások a szenzibilis szférák rétegeiben, a sorsvonalak (az art-érzések) a végtelenben (is) találkozhatnak… Egy-egy közös tér-időben pedig változatos sorsvonalak, nyughatatlan, elringathatatlan lélek-ábrázolások, barátságok – és pszichikus áramlások, kivetülések is találkoznak… Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>
Mindig érdekes, hogy mikor talál meg minket egy gyászoló alkotta mű, egy könyv az elmúlásról és a veszteségekről. Mikor találhat meg minket úgy, hogy kedvünk legyen ilyesmit olvasni. Ami engem illet, a tökéletes időzítés a saját tragédiámtól kellő messzeségben lévő időpont lenne. Akár előtte, amikor még nem csapott le a gyász, akár jóval utána, mert a hiány ugyan velünk marad életünk végéig, azért mégiscsak van olyan része, amikor majdnem belehalunk a fájdalomba, és van az, amikor rádöbbenünk, hogy mégsem haltunk bele (és van az a fájdalom, amibe bele lehet halni, ahogy azt mindjárt látni is fogjuk) – Donáth Mirjam író, a New York-i Reuters hírügynökség egykori újságírója a gyászról, elmúlásról szóló könyvekről írt rendhagyó „olvasónaplót”. Egészen mostanáig elképzelni sem tudtam, ki az, aki a legnagyobb fájdalma közepette egyáltalán olvasni tud. De most kaptam két könyvet is a gyászról, és az egyik Paul Auster özvegyének, Siri Hustvedtnek a Szellemkép című gyásznaplója, amiből kiderül, hogy Siri épp ilyen ember: Tovább a konyvesmagazin.hu cikkére >>>
A jellegzetes karakterekkel feltöltött és a humort sem nélkülöző játék inkább a felnőtteket látszik megszólítani, egészen addig, amíg olyan témák is előkerülnek, amelyek a gyerekek mindennapjaihoz tartoznak. Szülőként előbb-utóbb mindenki szembesül a szülői és szülői munkaközösségi értekezletek sajátos hangulatával, ahol az iskolapadba beülve egy kicsit mindenki újra gyerek lesz, miközben felnőtt énje is karakteresen megmutatkozik. A helyszínt és a témát színházilag is többen feldolgozták, ilyen Szabó Borbála Szülői értekezlet című darabja, amelyből sok éve fut sikeres előadás a Jurányiban, vagy a Soltis Lajos Színház SZMK című előadása. Ezek azonban elsősorban felnőtteknek szólnak. A Hevesi Sándor Színház „zenés iskoladrámája” azonban a gyerekeket, közelebbről a felső tagozatosokat célozza meg, egy olyan helyre engedve bepillantást, ahol róluk, de nélkülük folyik a szó. Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>
Jakab Ferenc képzőművész legújabb, „Napló” című tárlata több mint három évtized alkotói munkáját mutatja be a Pécsi Galériában október 30-tól. A kiállítás a művész életének legfontosabb mérföldköveit rögzíti; a képek azonban nem szavakkal, hanem a vonalak, síkok és ritmusok nyelvén mesélnek. Jakab Ferenc pályájának meghatározó pillanata az 1990-es évek közepére nyúlik vissza, amikor mestere, Lantos Ferenc egy egyszerű, de mélyenszántó feladatot adott tanítványainak: tervezzenek valamit a „TÁ-Tá-Ti” zenei ritmusra – idézi fel sajtóközleményében a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZsÖK). Jakab fejében ez a ritmus azonnal egy sajátos háromszöggé formálódott. Tovább a pecsma.hu cikkére >>>
A Karakter július 2-án meghirdetett első novellapályázatára 1510 érvényes szöveg érkezett. A fordulópont témájú, legfeljebb hatezer leütés hosszúságú, jeligével ellátott írásokat a Járvás Péterből, Klajkó Dánielből, Márjánovics Diánából, Medvigy Édua Katából, Moklovsky Rékából, Sebestyén Ádámból, Tanos Mártonból és Urbán Andreából álló előzsűri olvasta el. Őket itt mutattuk be részletesen, és ezúton is köszönjük, hogy végigolvasták a közel 9 millió leütés hosszú szövegfolyamot. Az előzsűri néhány hete az általa legígéretesebbnek gondolt 22 novellát adta át a Cserna-Szabó Andrásból, Halász Ritából, Krusovszky Dénesből, Tóth Krisztinából és Visky Andrásból álló főzsűri számára. A főzsűri döntése értelmében az alábbi tíz szöveg került a novellapályázat shortlistjére:
Iida Turpeinen a Steller-tengeritehén felfedezésének és kiirtásának, egy faj kihalásának történetét írja meg három idősíkon játszódó, háromféle tudományos gondolkodást megtestesítő regényében. A tengeri tehén és egyéb kihalt állatok műfaja tudománytörténeti regény, jelentősége nyilván nem a tudomány valamely régi fejezetének fogyasztható dokumentálásában rejlik, hanem abban, hogy esélyt kínál számunkra a környezetünk sérülékenységéről és az emberiség pusztító jelenlétéről való gondolatok megfogalmazására. BÁRDOS DÁNIEL RECENZIÓJA. W.G. Sebald A Szaturnusz gyűrűiben így idézi fel a 17. századi orvos és természetfilozófus Thomas Browne szavait: „(…) ki ismerhetné saját csontjainak sorsát, ki tudhatná, hányszor fogják őket elhantolni”. Browne finom melankóliával átszőtt kommentárja akár Iida Turpeinen A tengeri tehén és egyéb kihalt állatok című, finnül 2023-ban, magyarul pedig a Polar Könyvek gondozásában, Kovács Ottilia fordításában idén megjelent művének mottója is lehetne. Tovább a revizoronline.com cikkére >>>
A Wildwood – A tiltott vadon az év bombameglepetése, minden idők leghosszabb stop-motion animációja. Abban ugye egyetérthetünk, hogy a Wildwood – A tiltott vadon a karrierjének a csúcspontja? Azt hiszem, most nyugodtan egyetérthetek ezzel az állítással. Bizonyos értelemben nehéz ezt kimondanom, mert minden alkotásom sokat jelent nekem. Rengeteget adok magamból minden filmbe, amit készítek, és mind nagyon különleges és értékes számomra, különböző okokból. De a Wildwood az, amivel a legrégebb óta élek együtt. Úgy érzem, ez a csúcspontja mindannak, amire az elmúlt húsz évben stúdióként törekedtünk: a művészi alkotásnak, a kézművességnek, a mérnöki munkának és egyszerűen annak a varázslatos teljesítménynek, amit a csapatnak sikerült megvalósítania a filmben.
A 2026-os Őszi Margó Irodalmi Fesztivál szombati napján, október 17-én Orcsik Roland kérdezte Weber Kristóf zeneszerzőt a Prae Kiadó gondozásában megjelent Nyál című kisregényéről. A beszélgetés kezdetén Orcsik a szerzőről mesélt kicsit, ismertette a zenéhez fűződő viszonyát, valamint, hogy a Nyál nem az első prózai műve, a Keringő című regénye 2023-ban jelent meg. Kiemelte, hogy a kötet műfaji szempontból rendkívül izgalmas, hiszen a hátlap szövege szerint a szerző a művet színpadra, valamint egy opera szövegének szánta. A ritmikus sorokból álló próza monodrámaként vagy kisregényként is értelmezhető (a zenemű kottája ingyenesen letölthető a Prae webshopjából itt).
Steinunn Sigurdardóttir regényében egy vulkánkitöréskor nemcsak a forró, pusztító láva, hanem egy emlékezésfolyam is elindul: szerelmi csalódás, súlyos betegség, családi titkok és egy gyermek elvesztése kerül felszínre. A fenyegető izlandi tájban kibontakozó történet a fájdalom és a gyász mélyére vezet, de mégis reményt sugároz – így a veszteségek sokasága ellenére a regény szinte gyógyító erejű. Az 1950-es születésű író hazája egyik legismertebb szerzője, A vulkán árnyékában pedig az első magyarul megjelenő regénye, amely 2023-ban elnyerte az Izlandi Irodalmi Díjat. Veress Kata fordításában a kötet az izlandi irodalom hazai jelenlétét is erősíti, amely iránt az utóbbi évtizedben egyre nagyobb az olvasói érdeklődés.
Az előadás jól ismert belső konfliktusokkal szembesíti a nézőt: hogyan lehet eligazodni a külső ingerek tengerében, úgy, hogy megőrizzük a személyiségünk jellemzőit? Neuron-tánc A debreceni bemutató után pár nappal a Nemzeti Táncszínház közönsége is láthatta a Gradient Kortárs Balett Debrecen nemzetközi társulatának legújabb előadását. A Mind the Body két koreográfiájára a Máthé András fotója alapján készült Kónya Ábel-plakátterv hívja fel a figyelmet. A gondolatébresztő kép grafikus vonalak sűrű szerkezetének dinamikájából felépülő alakot ábrázol. Mintha a testérzet nem kizárólag fizikai tapasztalás lenne, hanem egyfajta környezeti atmoszférából összesűrűsödő forma, amely ugyan plasztikus térbeliséggel, de felbomlani kész körvonalakkal rendelkezik. Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>
Egy áprilisi napon a Vízivárosi Galériában sorsolást tartottak. Az intézmény vezetője, Fodor Balázs által felkért tíz képzőművész között tíz hordozót/eszközt sorsoltak ki, amelyekkel a művészeknek egy-egy szövegalapú, új alkotást kellett létrehozniuk. A szokatlan kurátori felvetés, a résztvevő művészek alkotói habitusa, sőt, még a sorsolás céljára buherált urnák is – két kéz nyílással ellátott, hasas ásványvizes palack, forgatható drótstruktúrákra applikálva; egyikben az alkotók neveit, másikban a különféle médiumok megnevezéseit tartalmazó kindertojások – előrevetítették a tervezett kiállítás játékos voltát. A sorsolás óta eltelt nagyjából fél év, és nemrég meg is nyílt a tárlat. A galéria irodájaként is működő, nyitott felső szint egyik asztalán még mindig ott látható a két házi készítésű urna. Ezek mellett állunk, és arról beszélgetünk Fodor Balázs kurátorral, mi vezetett el ehhez a játékos művészeti kísérlethez. Az, hogy érdekel a szöveg is, mint kiinduló- illetve végpont, nem újkeletű érdeklődés a részedről, lehet tudni rólad, hogy a kortárs vizuális kultúrában való tevékenységed mellett irodalmi műveket is írsz. Sokat foglalkozom szöveges alkotásokkal, ez igaz. Ennek valószínűleg több oka van, nyilván van egy személyes érintettség is. Gyerekkorom óta diszgráfiával küzdök, ami nem múlik el, de az ember dolgozhat rajta. Minél többet kell írni, olvasni, meg foglalkozni vele. Tovább az amu.hvg.hu cikkére >>>
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
