VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Verebes György festőművész kiállítási kollekciójának megközelítése kapcsán, időlegesen félretéve megszokott művészettörténeti vizsgálati szempontjainkat, a tárlat különös címének – Szóma széma – indíttatására könnyed filozófiai sétát kell tennünk. Platónnak – akit élete során senki sem látott nevetni –, a Krisztus előtti ötödik és negyedik évszázad görög filozófusának egyik kései dialógusa a Phaidón, amelyben Phaidón elmeséli Szókratész utolsó napját, utolsó beszélgetését tanítványaival. Szókratész a lélek halhatatlansága melletti érveit hangoztatja: az ember testből és lélekből áll, de igazi ismeretek megszerzésére csak a lélek képes. A lélek magasabb rendű tehát a testnél, uralkodik felette, ugyanakkor azonban a test börtön is a lélek számára. Platón ezt két szóval fejezi ki: szóma – (a test) – széma (a lélek sírja). Tovább az orszagut.com cikkére >>>
A Nemzetközi Roma Nap alkalmából írók és kutatók ajánlanak olvasmányokat a roma irodalomból, melyek reflektálnak a reprezentáció kérdéseire is. Orsós Julianna történész Mariella Mehr egyik regényét választotta. A roma szerzők, romákról szóló versek, regények, novellák nem szerepelnek az irodalom tankönyvekben, pedig amit olvasunk, az alakítja a gondolkodásunkat, új szemszöget ad vagy közös pontokat villant fel. A Nemzetközi Roma Nap alkalmából arra kértünk roma írókat, kutatókat és nem roma szövetségeseket, hogy válasszanak ki egy számukra nagy hatással bíró művet, amelyet bemutatva reflektálnak a roma irodalom és reprezentáció kérdéseire, problémáira, hagyományaira. Orsós Julianna történész Mariella Mehr Kőkorszak című regényét ajánlja. (A korábbi részekben Fehér Renátó Holdosi József Fogoly című regényéről, Eredics Lilla Balogh Attila egyik verséről, Ayhan Gökhan pedig Marlen Haushofer kötetéről írt.) Tovább a konyvesmagazin.hu cikkére >>>
A Nobel-díjas író fő művéből fiatal alkotócsapat készített előadást, amelyben a közönség megtapasztalhatja, milyen az, ha megvonják tőlünk az alapvető emberi szükségleteinket. Kritika. Auschwitzba érkezésekor őszinte örömmel látja, hogy mennyire gondosan karbantartott a futballpálya a barakkok mellett. Lehet játszani mintegy pihenésképpen a munka után, gondolja magában. A kamasz Köves György saját életkoránál tapasztalatlanabb személyiségként éli meg a poklok poklát. Visszatér onnan, ahol rengetegen vesztették életüket az emberi méltóságuktól megfosztva. Azonban már a hazafelé vezető úton is akadnak, akik megkérdőjelezik a haláltáborok létezését. Tovább a kultura.hu cikkére >>>
Harminc művész szemén keresztül mutatja be a nyolcvan évvel ezelőtt lezajlott magyarországi holokauszt emlékezetét az Így történt - A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállítás, amely április 17-től látható Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában. Nyolcvan évvel ezelőtt zajlott a magyar történelem egyik legtragikusabb és legszégyenteljesebb időszaka, kedden lesz nyolcvan éve, hogy felállították az első gettót Magyarországon –hangsúlyozta a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója a kiállítás hétfői sajtóeseményén. Baán László felidézte, hogy a magyarországi gettók felállítása után egy hónappal elindultak a vonatok Auschwitz felé, több százezer magyar honfitársunkkal, akiket vittek a „vágóhídra”. Nagy részüket már a vagonokból kilépve a gázkamrákba küldtek. A holokauszt csaknem félmillió magyar áldozatot követelt – emlékeztetett a főigazgató. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
A török irodalom jóval sokszínűbb, mint amennyire Magyarországon látják. Ennek a gazdagságnak jártunk utána Schmidt Szonja Emese turkológussal, műfordítóval készült beszélgetésünkben. 1749: Mi vonzott, fogott meg a török kultúrában annyira, hogy azon túl, hogy török szakon végeztél, műfordító vagy? Schmidt Szonja Eemese: Tizenkilenc éves koromtól sokszor utaztam Törökországba, mindig vidékre, Közép- és Dél-Anatóliába, hol hosszabb, hol rövidebb időre. Sok időt töltöttem az ottani emberek között, ezért valamilyen formában mindig azonosulni tudtam az életükkel, érzéseikkel, múltjukkal, és nálam ez az emberi tényező adta meg azt a pluszt, ami által elhivatottságra tettem szert. Tudományos pályára készültem, amit nem is hagytam el teljes egészében, de közben kerestem az eszközöket, és az irodalomban találtam meg azt, amivel úgy érzem, átadhatok valamit, amit fontosnak tartok, és talán közelebb viszi a magyar embereket ehhez a világhoz, mellyel valamilyen sorsszerű módon sokunknak dolga van.
Harmadik alkalommal rendezték meg a MiD, azaz a Made in Debrecen minikoncert-fesztivált, melynek keretein belül a debreceni és/vagy Debrecenhez kötődő, valamint meghívott vendégelőadók nyújthattak betekintést zenei világukba egy-egy rövid fellépés erejéig. Sok-sok zenekar nem olyan sok helyen teremtett a kisebb-szűkebb helyek ellenére jó hangulatot, és szerzett örömöt a közönségének. Ez, a teljesség igénye nélkül íródott, lábjegyzetnyi beszámoló vállalkozik arra, hogy visszaadjon valamit abból az izgalmas közösségi élményből, amit a rendezvény biztosított. Délelőtt tízkor, már a legelső hangolásokon túl, még az első köszönjük előtt, elkezdődtek helyszínszerte a koncertek. Mindenhol valami más, hol akusztikus, hol rock, alternatív és indie, vagy éppen folk zene kerítette hatása alá hallgatóságát. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
Az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt, ott ismertté vált magyar származású fotóművészek, köztük André Kertész, Moholy-Nagy László, Robert Capa és Martin Munkácsi munkáiból nyílt kiállítás április 6-án a Szépművészeti Múzeumban. A Bartók Tavasz keretében, a Virginiai Szépművészeti Múzeummal együttműködésben megnyílt tárlaton 170 fotó látható. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója a kiállítás előző heti sajtóbejárásán kiemelte, hogy a tárlat első alkalommal mutatja be átfogó módon az amerikai magyar fotóművészeket. A tárlat anyagának nagyobbik hányada a virginiai múzeumból származik, de összesen tizenhét amerikai gyűjteményből érkeztek képek a kiállításra, köztük a Los Angeles-i Getty múzeumból és a washingtoni Nemzeti Művészeti Galériából is. Emellett hazai intézmények, köztük a Magyar Fotográfiai Múzeum, és magángyűjtők is kölcsönöztek képeket a tárlatra. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
Csáki László. Kép: Pálos György Csáki László a kilencevenes évek vadkapitalizmusába repítve mesél a vonatjegyhamisítási lázról, az időszakról, amikor kalandvágyó, de csóró fiatalok izzadt tenyerükben kamu jegyeket szorongatva utazták be Európát, mindezt egy indigónak köszönhetően. A Kék Pelikan témája legalább annyira izgalmas, mint a formája, a rendezővel erről a kettősségről, saját hamis jegyes utazásairól és a Filmtett-tábor esszenciájáról is beszélgettünk. Utoljára 2013-ban készítettünk veled interjút, már akkor a Kék Pelikanon dolgoztál. Mi történt azóta? Akkortájt készült el az első mélyinterjú a három főszereplővel, vagyis az egykori hamisítókkal. Aztán bejött a képbe a MÁV, elkezdtünk tovább kutatni, megtaláltuk a nyomozót, az egykori utasokat és így szépen kibővült a kör. Eleinte játéfilmet akartam, de ez a kilencvenes évek miatt gyakorlatilag kosztümös film lett volna, amihez a világ összes pénze sem lett volna elég. Ráadásul az élőszereplős „kosztümös” filmekben gyakran előfordulnak olyan hibák, manírosságok, izzadtságszagú megoldások, amelyekbe az animációban nem lehet olyan könnyen belecsúszni. Nagyjából 2014-től 2019-ig rögzítettük az összes interjút, és amikor összeállt egy struktúra a fejemben, akkor összevágtam egy hangjátékot az anyagból, ezzel párhuzamosan Tövisházi Ambrus zeneszerzővel elkezdtük csinálni a filmzenét. Amikor megvolt a hangjáték, akkor fogtam neki rajzolni, aztán még három ember belépett, hogy a storyboardból animatikot készítsünk. Így 2017-ben megszületett egy húsz perc körüli animatik, ami a történet szempontjából csak az expozíciót fedte le, így egyértelművé vált, hogy ez a film nagyjátékfilmes hosszt kíván. 2018-ban jelentkeztünk a 4. Inkubátor programba, egy évre rá megkaptuk a támogatást, onnantól kezdve intenzíven ráfordultunk a gyártásra. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
Nagy Boglárka. Fotó: Végh László / Jelenkor Kiadó Az irodalomkritikusok és könyvkiadói szerkesztők számára alapított, első alkalommal átadott Reményi József Tamás-díjat Nagy Boglárkaszerkesztő, kritikus, a Jelenkor Kiadó vezetője vehette át a Nyitott Műhelyben április 10-én, a díj névadójának 75. születésnapján. A díj alapítói Németh Gábor és Darvasi Ferenc, akik a díjjal – Reményi József Tamás emlékének ápolása mellett – azokat szeretnék jutalmazni, akik munkájukban az ő szellemi-szakmai örökségét, igényességét, nyitottságát viszik tovább. Tovább a jelenkor.hu cikkére >>>
„Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2023”
Alternatív divathét, Arany János-feldolgozás, klasszikus mesehősök modern helyzetekben. A Gabo antológiasorozata idén is arra vállalkozik, hogy válogatásával bemutassa a hazai SF-közeg legjobban sikerült kisprózáit. A Gabo gondozásában, Jonathan Strahan antológiáinak mintájára, Kleinheincz Csilla és Roboz Gábor szerkesztésében 2018 óta jelennek meg az év legjobban sikerült SF-novelláit (spekulatív fikciós elbeszéléseit) egybegyűjtő kötetek. A nyílt pályázatra bárki jelentkezhet, így akadnak a visszatérően beválogatott szerzők (Erdei Lilla, Füzesi Dóra, Gaura Ágnes, Kispál Márton, Komor Zoltán, László Zoltán, Nagy László Dávid, Palágyi R. László, Puska Veronika, Rusvai Mónika és Zdenyák József) mellett első alkalommal publikálók is (Borgula Anna, Marton Emma, Mráz Anna, Patonai Anikó Ágnes, Pető Zoltán, Pusztai Andrea és Susuk Melinda). A 2024-es Zsoldos Péter-díj novellashortlistjének felét a kötetben megjelent szövegek adják, egész pontosan László Zoltán, Rusvai Mónika és Gaura Ágnes novellái. A Gabo az utóbbi években láthatóan igyekszik még inkább felkarolni a hazai SF-közeget, 2021-ben jelent meg szintén Roboz szerkesztésében a Légszomj – Kortárs magyar horror- és weirdnovellák, Puska Veronika (Vétett út), Kleinheincz Csilla (Alvilági szövedékek) és Rusvai Mónika (Kígyók országa) pedig 2023-ban jelentkeztek új kötetekkel. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>> A Cairo Contemporaryban április 4-től a világhírú Lakin Ogunbanwo nigériai fotóművész állít ki. Exkluzív interjú. A 60-as és 70-es évek afrikai stúdiófotózásának lendületes kompozícióiból ihletet merítve Lakin Ogunbanwo képei a nigériai kultúra gazdagságáról is mesélnek, túllépve a homogenizált “Afrika-élményen” és a monolitikus megközelítéseken. A Cairo Contemporaryban kiállított három műve az are we good enough sorozat része, amelyeken az alkotó az etnikai identitás és a maszkulinitás kérdéseit járja körül. Vele beszélgettünk.
Tovább az artkartell.hu cikkére >>>
Polarizált a társadalomban élünk, ha valaki középen áll, azt mindkét oldalról tüzelik – mondja Szálinger Balázs költő, aki 2024. március 15-én Magyarország Babérkoszorúja díjban részesült. Az Indexnek adott nagyinterjújában elmondta, hogy akkor is elfogadta volna az állami elismerést, ha nem jár pénzzel, de beszélt az írókat érő megpróbáltatásokról is. Szálinger Balázs József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja díjjal kitüntetett költővel egyebek mellett arról beszélgettünk, miből él egy költő, politikai megalkuvás-e állami díjat elfogadni, mikor érezte magát egyedül az alvilágban, miért zavarja néha az ismertsége, és írna-e drámát Orbán Viktorról vagy Gyurcsány Ferencről. Tovább az index.hu cikkére >>>
…Nagy Péter István itt sem állja meg, hogy ne futtassa egészen a máig ezt a tragikus történelmi road movie-t. Kivételesen hadd kezdjem egy személyes történettel! Azt vettem észre, hogy egyre csak halogatom ennek a cikknek a megírását. Kifogás van bőven, mondhatnám, hogy ez most tényleg nem fér bele az időmbe, energiámba, közben meg az is bántana, ha nem vinném hírét ennek a remek előadásnak. Egy biztos: amióta megnéztem a szombathelyiek Gyévuskáját, sokat gondolok a Don-kanyarban eltűnt nagyapámra. Még az is eszembe jutott, hogy úgy tízévesen, hallgatva a róla szóló családi történeteket, arról fantáziáltam, hogy egyszer csak bekopogtat az ajtón. Kalandos sorsot találtam ki neki, hogy miért is nem tudott eddig hazajönni, ha jól emlékszem, a képzeletemben amnéziában feküdt egy isten háta mögötti kórházban. Kiszámoltam, akkor lett volna 70. A holttá nyilvánító végzés szerint 1943. február 15-én halt meg. Később a jogi egyetemen megtanultam, hogy a képzeletbeli dátum az eltűnést követő hónap 15. napja. És tényleg, egy karácsonyi szabadságolás után1943 januárjában indult vissza a frontra. Egy csertalakosi ember hozta az utolsó hírt róla: hogy visszaért. A hiánya még ma is érződik a családban. Arra pedig csak most jöttem rá, hogy a régi házból az újba átkerült kamraajtó kilincse az egyetlen fizikai tárgy, ami őrzi a keze nyomát, Ha benyitok a kamrába, néha elképzelem, hogy kezet fogunk. Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>
Pető István 1984-ben nem egészen harminc évesen ment ki Párizsba egy kispolszkival, egy kiadó műterem címével, komolyabb kapcsolatok és nyelvtudás nélkül. Munkái, egyfajta kulturális bumerángként visszatérve, néhány éve újra láthatók Magyarországon. A francia fővárosba költözést Petőnek az a határozott szándéka motiválta, hogy idejét kizárólag a festői és grafikai alkotótevékenységnek szentelje, hátrahagyva formatervezési és alkalmazott grafikusi munkáit. A közeli műtermekben dolgozó festők révén, akik számos műteremlátogatást szerveztek, sokakkal megismerkedett a Párizsban élő magyar művészek közül, többekkel barátságot is kötött. Párizsban évtizedeken keresztül tanított sokszorosított grafikai technikákat, rézkarcot és festészetet is, tanítványaival máig tartja a kapcsolatot. Számos kiállítása volt, művei bekerültek közgyűjteményekbe, tagja a Maison des Artistes-nak – a nehézségek ellenére a francia szcéna részévé vált, beilleszkedett. Tovább az arportal.hu cikkére >>>
Azért az hihetetlen érzés volt, hogy egy több ezer főt befogadó, zsúfolásig megtelt színházteremben zajlott az esemény. Megtudtam, hogy az erre az alkalomra meghívott harminc külföldi író, költő mellett hétszáz kínai költő is ott ült a teremben, sokan felállva tapsoltak. – Turczi István nemrég megkapta a legrangosabb kínai irodalmi díjat. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele, miként a Parnasszus legutóbbi, Erdélyi József-számáról sem mulasztottunk el szót váltani. Nem friss a hír, de eddig csak az volt: hír. 2023 nyarán megkaptad a legnagyobb kínai költői díjat, a 1573-at. Mit kell tudni a díjról, a történetéről? A zsűriről, arról, miként alakul a költők mezőnye, amelyből aztán választanak? A hír igaz. A 2017-ben alapított „1573” elnevezésű Kínai Nemzetközi Költészeti Nagydíjat első ízben kapta magyar költő. A nagyobb presztízsű díjak esetében bevett szokás, hogy előbb kihirdetik, majd később ünnepélyes keretek között átadják. Ilyen a Cervantes- vagy a Goncourt-díj is. Tavaly nyár elején kaptam egy levelet a legismertebb kortárs kínai költő, egyben az öttagú zsűri elnöke, Jidi Majia aláírásával. Ebben végtelenül közvetlen hangnemben arról értesít, hogy a népi Kína legrangosabb költészeti díját nekem ítélték, és az átadása egy háromnapos ünnepség keretében október közepén lesz Szecsuán tartomány Luzhou városában. Tovább a litera.hu cikkére >>> A 8. Budapest FotóFesztivál 2024. március 22. és május 12. között zajló rendezvénysorozata kortárs és klasszikus magyar, valamint nemzetközi kiállításokból, szakmai és közönségprogramokból áll. A Fesztivál inspirál, párbeszédet indít, kulturális intézményeket, alkotót és közönséget kapcsol össze. Célja, hogy a Fesztivál ideje alatt a főváros pezsgő fotográfiai központtá, tájékozódási ponttá váljon hazai és nemzetközi viszonylatban is. Magyarország legnagyobb fotográfiai eseménye 2024-ben is kiemelkedő programkínálattal várja a látogatókat igazi sztárkiállításokkal. A fotográfia olyan, mint az alkímia titokzatos világa. A képben nem csupán az ábrázolt valóságot látjuk, hanem önmagunkat is, mindazt, amit rólunk a befogadóról visszatükröz. Az alkotó elindít egy gondolatot az általa megfogalmazott pillanatképben, mi pedig újraértelmezzük, saját szűrőnkön át érzelmeket, gondolatokat, kérdéseket fogalmazunk meg, a kép hatása alá kerülünk. Így kapcsolódik össze alkotó és befogadó. Ez a csodálatos játék a fotográfia minden stíluságában más és más kérdéseket, érzelmeket, gondolatokat indít. A Budapest FotóFesztivál immáron 8. éve ennek az izgalmas játéknak nyújt teret. Összeköti az alkotót és a befogadót, ajtókat nyit vizuális élményekre párbeszédet indít a generációk között, közösséget teremt és 6 héten keresztül fotográfiával tölti meg Budapestet. – olvashatjuk a kiállítás sajtóanyagában. Galéria rovatunkban a 8. Budapest FotóFesztivál kiállításain látható képanyagból válogattunk.
Új novelláskötettel örvendeztette meg olvasótáborát Novák Valentin prózaíró és költő, szekértáborokon kívüli szatíraművész. A Repedések címmel kiadott elbeszélésfüzérben nem hazudtolja meg korábbi önmagát a szerző, nem akarja meghaladni a hagyományos írásművészet eszközeit, mégis képes eredeti maradni. Úgy válik egyénivé, hogy közben kicsit egyénieskedő is, hogy bosszantsa a kortársait. Eközben a realizmus és a szürrealizmus között mozog, de megvan benne a tisztelet a nagy elődök iránt, sőt nekik építget darabról darabra, építőkockákról építőkockákra groteszk, futurisztikus panoptikumot. A történetek alaphelyzete akár egy tudományos-fantasztikus regény fő motívuma is lehetne: valaki (talán a Nagy Testvér) keveri a kártyákat a mindenség feje fölött és bábozik a bábeli zűrzavarban eltévedt zsenikkel, akiket különböző profán helyszíneken – hol egy balatoni strand büféjében, hol egy kocsmában, hol táncházban, hol gőzfürdőben – éri el az írók egyik meghatározó alapélménye, az elvágyódás és a mámor. Tovább a magyarnemzet.hu cikkére >>>
Lehet-e még a kortárs festészet eszközeivel univerzálisan gondolkodni az emberiség kihívásairól? Lehet-e még újat mondani a művészettörténet klasszikus toposzairól? Vajon meg lehet-e szólítani napjaink művészetrajongóit bibliai témákon keresztül? Ha Rózsa Luca Sára festményeire gondolunk, akkor a válasz mindhárom kérdésre egyértelműen: igen! Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Jon Fosse Fotó: Tom A. Kolstad / Samlaget Miért hasonlít a hőlégballonozáshoz a Fosse-olvasás? Mikor beszél vissza egy szöveg? Vajon milyen nyelven diskurál egymással Knausgård és Nobel-díjas mestere? A Fosse, a lírikus című beszélgetésen jártunk. Január 26-án indult útjára a Három Hollóban az a hat részesre tervezett sorozat, amely 2023 irodalmi Nobel-díjasa, Jon Fosse bemutatását tűzte ki céljául. A norvég szerző A. Dobos Éva fordításában megjelent Reggel és este, valamint Fehérség című köteteit a hét könyvének választottuk nemrégiben (előbbi a 2023-as év végi listánkon is a top10-ben szerepelt), ezért kíváncsian vártuk a Fosse, a lírikus címmel, március 28-ára meghirdetett eseményt. Melynek keretében A. Dobos Éva, Kukorelly Endre és Piros Vera cserélt eszmét a „füllel olvasható” próza poétikumának kérdéseiről. „Nyugi, dagi, slowly!”, avagy Fosse és a lebegés Az est elején A. Dobos Éva Dante Isteni színjátékának első tercináját olvasta fel Babits Mihály fordításában. A nyitósorok megidézték Fosse Fehérség című könyvének kezdőjelenetét, így aztán Kukorelly Endre a Kalligram gondozásában frissen megjelent szövegből olvasott fel egy hosszabb részletet. Tovább a konyvesmagazin.hu cikkére >>>
Hajdu Szabolcs – Fotók: Tamás Dorka Március közepén mutatták be Hajdu Szabolcs legújabb filmjét, a Kálmán-napot. Az Ernelláék Farkaséknál című nagysikerű filmje trilógiává bővül, a harmadik majd ősszel jön, Egy százalék indián címmel. A házassági trilógia középső részének, vagyis a Kálmán-napnak a szereplői Hajdu Szabolcs, Tóth Orsi, Földeáki Nóra, Gelányi Imre és Szabó Domokos. Hajdu Szabolccsal beszélgettünk a Kálmán-nap kapcsán, de szóba jött a filmkészítésből jött siker és kudarc, hogy mi érdekli igazán, s hogy miként hagyja el itthoni „tennivalóit”, és hová költözik hamarosan…
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
Fotók: wilddonlewis.com
