VideóA Kincskereső videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Tihanyi Lajos: Tájkép Margit-híddal (részlet) - forrás: Virágh Judit Galéria Hihetetlen felfedezés: egy eddig teljesen ismeretlen Tihanyi Lajos remekművel bővült a magyar művészet panteonja. A Tájkép Margit-híddal című festmény több mint 100 éves lappangás után került elő, és december 2-tól a nagyközönség is megcsodálhatja. December 16-án kerül árverésre a Virág Judit Galéria téli aukcióján. Tihanyi Lajos (1885-1938) az egyik legkeresettebb klasszikus magyar festő. A hallássérült géniusz Pont-Saint Michel című festménye 220 millió forintért kelt el 2017-ben a Virág Judit Galéria “Remekművek árverésén”, amely akkor a magyar aukciók történetének harmadik legerősebb eredményének számított. Tihanyi a 100 milliós klub tagja – mindössze néhány olyan festő van a magyar művészettörténetben, akinek az alkotásai rendre elérik a 100 millió forintos álomhatárt. A most előkerült festmény a puszta létezésével is megdöbbentette a szakértőket, a semmiből tűnt fel. A kép közel 100 éven keresztül egy magyar család rejtett kincse volt, miközben a monográfiákban csak utalásszerűen szerepelt. „Sejtettük, hogy lehet egy ilyen kép valahol, de konkrétumot nem tudtunk róla. Hihetetlen érzés volt megpillantani ezt a remekművet” – mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze a felfedezés pillanatairól. Tovább a papageno.hu cikkére >>>
Zemlényi Attila – kabai lóránt szerzőpáros drámakötete, a Vasgyári eklógák – A Beteg Kisfiú legendája című könyv a Prae Kiadó gondozásában jelent meg idén szeptemberben. Néhány héttel később a Miskolci Nemzeti Színház is bemutatta az e szöveg alapján létrejött előadást, Fandl Ferenc rendezésében. A Beteg Kisfiú legendájának születése még a 2010-es évek elejére nyúlik vissza, amikor Zemlényi Attila és kabai lóránt játékként, stílusgyakorlatként kezdte el írni az elhagyatott miskolci vasgyár misztikus történetét. Az inspirációt az akkor ebbe a romos épületkomplexumba szervezett, Szöveggyár nevű írótáborok adták, a cél pedig kezdetben a nyelvi játékról és a mítoszteremtő történetmesélésről szólt. Amikor valaki novelláskötetet vesz a kezébe, azzal a szándékkal, hogy írjon róla, az első gondolata – még a szöveggel való intim kapcsolat (olvasás) előtt –, hogyan és mitől működnek a történetek? Mit árul el egy novella rólunk és a világról, amikor felteszi a nagy kérdést: Hogyan éljünk földi halandóként itt lenn? Mit kell értékelnünk? Mi az igazság? Hogyan ismerjük fel? Elmerülünk a történetekben vagy éppen ellenkezőleg, ellenállunk neki? Mi az olvasás és írás valódi kapcsolata? Vannak a traumák – maga az élet – és vannak a szerzők, akik közvetítik ezeket a traumákat a szöveggel való intim kapcsolatuk és érzékenységük révén, majd tovább adják a traumákat az olvasónak, cipelje egy kicsit ő is. Örök körforgás és kaland, ez az olvasás és írás valódi kapcsolata. Szerzőben és olvasójában közös meggyőződés van: a szépirodalom erkölcsileg megtisztító küldetésében való evangéliumi – vagy éppen buddhista – hit, hogy miként segíthet nekünk szeretetteljesebb, nyitottabb, kevésbé önzőbb, jelenlévőbb élet élni. Ezeket várja az olvasó az érzelmileg megindító történetektől. Tovább az ambrozia.hu cikkére >>>
Fodor Zsókát, "Magdi anyust" nagyon szereti a közönség – Fodor Zsóka és Dévényi Ildikó jelenete a Pécsi Harmadik Színház új bemutatójában – Fotó: Komlós Attila Ülünk a Harmadik Színházban, a pécsiben, máshol ilyen intézmény nincsen. Tele van a terem. A szék kicsit nyöszörgél alattam, de nem kell félni, hogy leszakad. Az épített környezet minősíthető retrónak is akár. Premier, hatodik sor közepére szólt a jegyem, megtisztelő, kik mellett ülhettem. Mit is adnak? Halleluja? Boldogtalanok? Tóték? Áh, dehogy! Egy pályázati támogatásból létrejött előadást mutattak be, amely családi, több generációs és szórakoztató. Ha ilyenre adnak most pénzt, akkor ezt kell csinálni! A színház is egy üzem, a szórakoztató verziójához éppúgy kell támogatás, mint egy Spiró-bemutatóhoz (nem mintha az nem lenne szórakoztató), mert különben egy családi színházlátogatás ára a hétvégi nagybevásárlást is lenyomná. Sőt! Az idei évad első új, saját nagyszínpadi bemutatójaként Varsányi Anna: Fergeteges komédia, avagy Anyák és lányok című vígjátékát állította színpadra a Pécsi Harmadikban Vincze János, Jászai-díjas rendező. Annak, hogy ki Varsányi Anna, utána kellett néznem, egy, a szegedi színházhoz kötődő középgenerációs drámaíró, dramaturg, mesterének a kiváló Bognár Róbert fordítót, dramaturgot jelölte meg, de emellett díszlet- és jelmeztervező is, eddig pályáján talán utóbbi területen alkotott a legtöbbet. Tovább a szabadpecs.hu cikkére >>>
Rédling Hanna: Fan Kiss Tibor Noé megnyitóbeszéde Rédling Hanna és Kontha Dóra pécsi fotókiállításáról. „Legfeljebb harminc kiló, a kulcscsontján megfeszült a ráncos bőr, a lapockái apró, csökevényes szárnyak. A pálcikalábai kilógtak a takaró alól, a szeme szürke, vizenyős. Az utolsó képem róla. Ötödször vagyok ebben a kórteremben. Az ágy üres, de látom a lepedő gyűrődéseit, a test körvonalait. Csak suttogni tudott, a padláson két csirke, a spájzban találsz minyont, valami bacilus van a levegőben, valami nagyon kevés a szervezetemben. Néztük egymást, ő beszélt. Úgy beszélt hozzám, mintha a lánya lennék, aztán a férjét kereste, szidott. Forgasd el a tévét, hogy jobban lássam, de itt nem volt tévé, csak gurulós szekrények és infúziós állványok. Az ablakrácson túl kémények halvány füstje, a párkányon galambok. A galambokról azt hitte, a rokonai, akik el akarják venni tőle a pénzét. Közben rázkódott, a fogai összekoccantak a szájában. Reszkető csontváz, egy csomag szétszóródott francia drazsé. Nem engedem be őket, nem engedek be senkit, kincsem. Kincsem. Ugyanazzal a hangsúllyal ejtette ki a szót, mint húsz évvel ezelőtt. Öntudatlanul ült az ágyon, párnákkal felpolcolva, egy másik világban, mégis felismert. Vigyázz magadra, kincsem.” * Két fiatal, nemzetközileg is elismert fotográfus képei előtt állunk. Rédling Hanna munkái nem voltak ismeretlenek számomra, a The Queen Herselfcímű, 2018-ban készített sorozatának bájos radikalizmusával könnyen tudtam azonosulni. Tetszett a giccsel való könnyed és magabiztos játszadozása, hogy a púder és a tupír is arra volt eszköz számára, hogy felerősítse velük az anyag társadalomkritikai jellegét. Kontha Dóra fotóival a kiállítás apropóján találkoztam először: a tájképeit nézve szó szerint elállt a lélegzetem. A kopár hegy, a fodrozódó vízfelszín, a gomolygó köd kivételes egyszerűséggel, minimalizmussal mutatja meg a természet fenségességét. Az itt kiállított anyagukon érződik a saját, korábbi munkáikkal való folytonosság: Rédling Hanna sorozata ezúttal is cukormázzal csalogat, de minden képen érezhető, hogy a játéknak tétje van, Kontha Dóra munkáit pedig belengi valamiféle éteri tisztaság, legyen szó szürkeárnyalatos természetfotóról vagy az itt kiállított sorozat roncsolt, színezett, beszkennelt, felnagyított polaroidjairól. Tovább a jelenkor.net cikkére >>>
Urbán Andrea, Baluja Petra és Kalmár György Fotó: Pótor Barnabás Ha ezeket a sorokat olvassuk, nőként vagy férfiként olvasunk? Mi az összefüggés biológiai nemünk, identitásunk és a szöveg között? Máshogyan írunk, másként működünk színpadon, mást fedezünk fel filmekben a nemi szerepeink miatt? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ október 3-án, Turi Tímea Egyszerre egy beszéljen című verseskötete közös megbeszélésének felvezetéseként. A KULTolvasó Körrendezvényén Baluja Petra színházszociológus, A sűrített nő című kötet szerzője és Kalmár György, a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézetének docense voltak a vendégeink. KULTer.hu: Elsőként kérlek próbáljátok felidézni az első benyomásaitokat az esemény címéről! Milyen asszociációitok voltak? Illetve a nemi szerepekkel kapcsolatban mi az a kérdéskör a saját területeteken, amit személyesen fontosnak tartotok, ami foglalkoztat benneteket? Baluja Petra: A címet olvasva nagyon izgatott lettem, termékenynek tartom a határterületek összekapcsolását. A szívemhez közeli témáról van szó – a doktori kutatásomat a hazai vidéki kőszínházakban végeztem, prózai színészeket és színésznőket kérdeztem a félig strukturált interjú módszerével. A nemi egyenlőtlenségek feltérképezését céloztam meg a színházi szervezeti kultúrán belül, illetve arra voltam kíváncsi, hogyan élik meg a színésznők a sikert, hogyan tekintenek a karrierjükre. Tehát a szociológiát párosítottam a színházművészettel. Izgalmasnak tartom a témaválasztást. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
Király Attila, Danis Lídia A Jászai Mari Színház idei harmadik bemutatója a Hóhérok. A kortárs világszínház egyik legnagyobb írója, Martin McDonagh Hóhérok című színdarabjának egyik vonzereje, hogy akár egy szituáción belül is képes elgondolkodtatni és megnevettetni. Az egymástól messzebb eső esztétikai jellegzetességeket a tatabányaiak Szikszai Rémusz rendezésében, Morcsányi Géza fordításában mutatják meg egy szórakoztató előadásban. Az egykori főhóhér, Harry Wade nem menekülhet a múlt árnyaitól és bűneitől. Az előadásban többek között Danis Lídiát, Bartos Ágit, Mikola Gergőt és Kardos Róbertet láthatjuk. A főszerepet alakító Király Attilával szót ejtettünk a Hóhérokon kívül a Nemzeti Színházban nemrégiben történt balesetről és a színházi kritikusokról is.
Székelyhidi Zsolt Fotó: Nemes Attila Lefotózta a magyar irodalmi élet szinte valamennyi szereplőjét, miközben írt, zenélt; nemrég ünnepelte ötvenedik születésnapját a sokoldalú művész, Székelyhidi Zsolt, akivel izgalmas életpályájáról és jövőbeli terveiről beszélgettünk. Ön költő, író, fotográfus, zeneszerző, zenész. Honnan fakad, és miből táplálkozik az Önben rejlő multitalentum? Egy idő óta már biztosan tudom, hogy mindenhez költőként viszonyulok. A költészet, mint egyetemes világszemlélet, hol a zenében, hol a képekben, hol a versekben mutatkozik meg és tör elő belőlem. Ez a belső lényeg, a kifejezési kényszer, amihez kellett az évtizedes munka, amit nem úszhattam meg. A sok gyakorlás, a tapasztalatok, az olvasás, a kísérletezés. Mindegyik művészeti ágban igyekszem folyamatosan tökéletesedni. A legjobban viszont a költészetben érzem magam. Tovább az orszagut.com cikkére >>> Tengely Gábor / Forrás Magyar Narancs Itthon elérte, amit a szakmában el lehet, rangos színházakban futottak párhuzamosan a rendezései. Mégsem volt maradása. Jelenleg Izlandon él, csak egy-egy szívbéli munka miatt jön haza. Távozásának okairól és a kinti tapasztalatairól is beszélgettünk. Magyar Narancs: Legutóbb, október legelején a Rózsa és Ibolya című darab miatt érkeztél a győri Vaskakas Bábszínházba. Ám ezt a darabot egyszer már megrendezted a debreceni Csokonai Színházban is. Miért foglalkozol vele újra? Tengely Gábor: A színház felkérése után magam választottam az anyagot. Már csak hobbiból csinálok színházat, és csak akkor, ha valami fontos számomra. Amikor Debrecenben próbáltuk a darabot, éppen a „migránskampánya” futott a kormánynak. Akkor azt éreztem, hogy kezdenem kell valamit ezzel. Magyarország konfliktusélező politikája és elutasítása a mássággal kapcsolatban azóta sem változott. Az emberek viszont változnak. Tovább a magyarnarancs.hu cikkére >>>
A nemzetközi Booker-díjra jelölt ukrán Andrej Kurkov regényének középpontjában egy Szovjetunióban ragadt méhész áll, és a kérdés: mivé lesz a szovjet nosztalgiára épülő életvilág, ha szembejön vele a valóság? Gyürky Katalin kritikája. A hazánkban is ismert ukrajnai szerző, Andrej Kurkov 2018-ban megjelent, nemrégiben magyarra fordított Szürke méhek című regényének értelmezésekor nem tekinthetünk el a szovjet majd posztszovjet térség politikai és történelmi eseményeitől. Mégpedig azért nem, mert az egykori leningrádi közigazgatási körzetből származó, mára Ukrajna leghíresebb írójává avanzsáló Kurkov életművét éppúgy nagyban befolyásolja a nyolcvanas évek végétől fellángoló hegyi-karabahi, mint a 2010-es évek közepétől szűnni nem akaró orosz-ukrán konfliktus.
Grisnik Petra és Inoka Péter Fotó: Jókúti György Henitől jött az ötlet, hogy vegyük fel a kapcsolatot a Swappis Ruhaforgóval. Ez egy ruhacsereberélő vállalkozás, csodálatosan környezettudatosak, a ruha nem a szemétben végzi, hanem olyan ember polcán, aki éppen arra a darabra vágyott. A Wándör Wumen és Szupermen a HöKöm Project és a Líra és Logika Kulturális Alapítvány legújabb bemutatója. A szöveget Kutszegi Csaba írta, a darabot Kovács Heni rendezte. A premier előtti napokban a szereplőkkel, Grisnik Petrával és Inoka Péterrel beszélgettünk. A díjnyertes darabot azóta a Füsziben – nagy sikerrel – bemutatták, a második előadásra még válthatók jegyek a Tixán, itt. Szuperhősök vagytok. Szuperhősük vagytok? Petra: Nálam ez naponta háromszázszor változik. Szoktam annak érezni magam, különösen olyankor, mikor visszatekintve magam is csodálkozom, hogy éltem túl minden különösebb megrázkódtatás nélkül ezt vagy azt a helyzetet. Ilyenkor mintha egy nem e világi erő éledne fel bennem, és nehezen fogadom el, hogy a siker az én érdemem. Azt hiszem, gyakorolnom kell, hogyan legyek büszke magamra. Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>
Fotó: Jávor Judit Marina Abramović egész kiállítása igénybe veszi a figyelmünket, türelmünket és minden érzékünket. Az elme és a test határait feszegeti. Marina Abramović a performansz művészet ősanyjának tekinthető. Munkásságának jelentős része az emberi test és elme tűrőképességének határait feszegeti. Ugyanakkor a közönség bevonása, bevonódása az előadásba szintén alapvető eleme performanszainak. Ezekből villant fel képeket, videóbejátszásokat a nevével fémjelzett kiállítás Londonban a Royal Academy of Arts galériájában. Nehéz elképzelni, mit lehet kiállítani a pillanat művészetéből, még akkor is, ha közel ötven év sok-sok pillanatáról van szó. Mi marad, mi jeleníthető meg a fájdalomból, szenvedésből, amit magának okozott azt várva és figyelve, hogyan reagál a közönség? Marina Abramović személyisége, jelenléte – szaknyelven státusza – annyira erős, hogy még a fotókon, videókon is átjön a hatása. Tovább a librarius.hu cikkére >>>
Jászberényi Sándor Kép forrása Jászberényi Sándor facebook oldala Az író elhatárolódik elbeszélőjétől. Jegyzetben emeli ki, hogy a könyvben szereplő „minden karakter kitalált személy”, miként a történetben előforduló intézmények, alakulatok sem léteznek. Minden hasonlóság a véletlen műve. Fikció. Csak a megjelenített háború és a halál elrettentően valódi. „Egyszer egy kritikus azt mondta a könyvemről, hogy nem tudom ábrázolni az erőszakot. […] A feleségem kiszedte a revolveremből a töltényeket. […] Mert arról fantáziáltam, hogy megyek, és ábrázolom neki az erőszakot” – meséli terápiás csoporttársának Maros, a haditudósító, aki – miután megjárta az ukrajnai harctereket – poszttraumás stressz-szindróma miatt jelentkezik gyógykezelésre. Tovább a kortarsonline.com cikkére >>>
Most merre? – kérdezte W. a többszörösen elvált, ám sportos külsejű rendszerfejlesztő az egykori gimnázium folyosóján. Ugyanis nemigen lehetett tudni, a bemutatott darabra gondol-e vagy önmagára. Szárazakat nyelt. – Ez látlelet. Rólam szól, meg a többi hozzám hasonló balfácánról, akik ötven felé belevetik magukat valami tét nélkül csajozásba a hasonlóan el- vagy lekoptatott, használt negyvenesekkel. A MILF – Kovács Viktor és Kovács Dominik műve – a Jurányi színpadán, életlenyomat. Minden negyvenes, boldogtalan, elvált, elhanyagolt vagy teljesen elhagyott nő magára veheti a történetét. A fentieket magán hordozó nő szerepében dr. Pető Kata paróka mögé bújva mondja, üvölti, énekli, táncolja végig ezt a tipikus életet. Amikor azt hiszi, neki már nem lesz pasija. Nem lesz nagy kaland az életében. Nem lesz szerelem. Nem lesz tartós kapcsolat. És akkor püff neki – beleszeret valakibe, aki – némely házibulis vagy diszkós megszorításokkal – akár a fia lehetne. Tovább az olvassbele.com cikkére >>>
Fotó: Bozó Szabolcs (szabolcs_bozo) Instagram Idén negyedik alkalommal állította össze a Műtárgy.com A magyar művészek aukciós piaca című kiadványt, amely a magyar alkotók leütési árait elemzi a hazai és a nemzetközi árverési eredmények alapján. Az év egyik újdonsága, hogy a pécsi Bozó Szabolcs az élő festőművész kategóriában az élre tört. A legdinamikusabban fejlődő, évről évre bővülő szektor az élő művészeké, a lista új szereplője Bozó, aki ráadásul a legfiatalabb alkotó is (31 éves), csupán másfél éve debütált a piacon, és azonnal felugrott az élő magyar művészek rangsorának élére 453 millió forintos teljes aukciós forgalmával – számolt be róla a Világgazdaság. Tovább a pecsma.hu cikkére >>>
Fischer Ádám – fotó: Csibi Szilvia / Müpa Nem értem, miért mondjuk arra az emberre, aki szereti Wagnert, hogy Wagner-rajongó? Hiszen nem tizenévesekről beszélünk, akik ott csápolnak valamelyik K-POP csapat koncertjén az első sorban, majd utána autogramért állnak sorba a backstage-nél. Ezek az emberek felnőtt fejjel, szabad akaratukat igénybe vévén mozdultak a német mester(dalnok) művészet felé. Vagy mégsem? Mi az a Grál-őrzés? Mi vonzó Wagnerben egyáltalán? Hogyan közelíthetjük meg a fiatalokat ezzel az elnyúló, megalomán, ámbátor paradigmát váltó és teremtő, fontos társadalmi kérdéseket feszegető zenével és drámával? November 10-én Fischer Ádám karmester, a Budapesti Wagner Napok művészeti vezetője, Zoboki Gábor, a Müpa tervezője és Rockenbauer Zoltán volt kultuszminiszter a BMC Könyvtárában beszélgettek többek között ezekről a kérdésekről. Az, hogy a fiatalokhoz hogyan jut el a komolyzene, már önmagában is egy fontos kérdés, hiszen egyre kevesebb lakás nappalijában áll már ott az a bizonyos zongora, egyre kevesebb gyermek szüleinek van/volt közvetlen kapcsolata a klasszikus zenével, és ez a hanyatló tendencia meghatározza kultúrafogyasztási preferenciáikat és hatással van személyiségük, önképük fejlődésére is. Tovább a papageno.hu cikkére >>>
Májkül Nájt (Dóczi Aatila): Hocus Pocus, limtált kártyakollekció plexi alatt╱ 2023 ╱ polimerizált akril, műanyag, objekt ╱ 40×20 cm ╱ Fotó: a művész jóvoltából A Szerk. És mi is ez? „Multifunkcionális hely, kávézó, designbolt, találkozási pont, kiállítótér, munkaállomás” – olvashatjuk a Facebook-eseményben a definícióvariációkat. Az általunk elképzelt hely „nem akar egyedi lenni, hiányt sem szeretne betölteni, inkább lehetőséget teremt a párbeszédre és a közös gondolkodásra.” Ezzel a koncepcióval indítunk, de a metamorfózis és az örvénylés jogát fenntartjuk, hiszen ez egy folyóiratot pörgető, mozgató, térré terebélyesítő, folyamatosan formálódó „experimentális technológia”. Tovább az ujmuveszset.hu cikkére >>> Kortalan szépség és elegancia jellemzi, intenzív jelenléte ma is sugárzik a színpadról. Azt mondja, esze ágában sincs megállni, s noha most ünnepelte 80. születésnapját, a nyugdíjba vonulás szóba sem jöhet. Uhrik Teodóra táncművész a Magyar Kultúra Magazinnak nyilatkozott. Több mint hetven éve táncol, és lassan hat és fél évtizede van a pályán. A legendás Pécsi Balett alapító tagja, ma pedig ügyvezetője. Fiatal táncosok generációi kaptak tőle mesterségbeli tudást és személyes útravalót, nevéhez fűződik a Klasszikus balett képeskönyv megírása. Prózai szerepekben is színpadra lép, az új évadban két darabban láthatják a nézők. Az elmúlt években magyar filmekben is feltűnt, klipet forgatott a 30Y zenekarral egy kifejezetten neki írt dalhoz, s modellként az olasz Vogue divatmagazin címlapjára került. Szinte minden szakmai díjat elnyert, amit csak lehet. Egy igazi ikonnal, a Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész Uhrik Teodórával beszélgettünk. Meglepett, hogy éppen az Erő lapszámba szeretnék interjút készíteni veled? Nem, hiszen a tánc erőt igényel, már egészen kis kortól testi és lelki kondíciót egyaránt. Mert melyik az a szakma vagy sport, amelyet nyolcéves kortól kilenc éven át ilyen keményen kell tanulni? Jézusom, kilenc évig! Azt a millió lépést, s a millió lépésnek a különböző fokozatait kisebb, 45, aztán 90, majd 180 fokon, aztán az egészet összerakni, megszerezni a koordinációs tudást. De nem is ehhez kell az erő, mert ehhez hozzászokunk. A dolog túléléséhez kell leginkább, amikor vége van. A miénk a legrövidebb művészi pálya, nem több 25 évnél. Van egy esztétikai elvárás, hogy a színpadon szépnek kell lenni, s egy fizikai, hiszen meg kell tudni valósítani a mozdulatokat. Mivel a test kifogy a kellő erőből, úgy 45 éves korban mást kell keresni. Ehhez kell iszonyatos erő. Tovább a kultura.hu cikkére >>>
Földesi Barnabás // Bábeltől Keletre // Karinthy Szalon 2023 Fotó: Aczél Márk Kosztolányi Dezsőnek van az a nagyon örömteli, Mostan színes tintákról álmodom című verse, amiben így lelkendezik: “És akarok még sok másszínű tintát, / bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat, /és kellene még sok száz és ezer /és kellene még aztán millió: / tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke, / szemérmetes, szerelmes, rikító…” és még hosszan folytatja, majd érdemes az egész verset hozzáolvasni Földesi Barnabás Bábeltől keletre című kiállításának képei mellé, mert abban a szövegben épp ugyanaz az életszeretet jelenik meg, mint a most látható festményekben. Amikor képesek vagyunk eltávolodni a mindennapok szürke bajaitól és meglátni azt, hogy az élet teli van mindenféle színnel és vidámsággal. Ez tulajdonképpen a jelenlét gyönyöre, amit Basho haikuja így mond: “Kiotóban élek és a kakukk hangjára Kiotóba vágyom”, de Beck Zolinak is van erre egy énekelt sora, ami pedig így hangzik: “Zöldre húzom, ha zöld a rét, és kékre festem a kék eget”. Tovább az artkartell.hu cikkére. >>>
Öt évvel az első kötete után Kali Ágnes egy igencsak vékony második kötettel állt elő idén tavasszal. Ilyenkor általában a gondos válogatást és a szerzői-szerkesztői szigorúságot szokás dicsérni a húzás tekintetében, ám jelen esetben inkább az itt és most szerepéről van szó. A versek egy része ugyanis az aktuális közéleti eseményekre is reflektál, annak ellenére, hogy olyan sokat használt toposzokat is megmozgat, mint a Biblia, a hinduizmus vagy a mitológia. Így felmerülhet, hogy a könyv főként a szerző nemrégiben írt verseit tartalmazza, nem pedig az elmúlt öt év anyagának összegzése. Érdemes talán innen kezdeni. Kali kötetének olvasása közben a legnagyobb zavart a vallások és kultúrák logikátlan keveredése okozza. Ebbe a bonyolult antirendszerbe ráadásul irodalmi alakokat, festőket is beemel, túltelítődik önmagukban is összetett figurákkal ez a hatvanegy oldal. Ha például versekre különülnének el az azonos kultúrkörbe tartozó utalások, jóval izgalmasabb, külön világokat felmutató és összemosó verskönyvet tartanánk a kezünkben. Így azonban szinte követhetetlen, hogy mi mihez kapcsolódik, olykor az is, hogy egyes elemek egyáltalán hogyan kerülnek az adott szövegbe. Nem vehető ki egyértelműen a szerzői szándék.
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
Fotó: Gergely Bea
