VideóA Győrplusz TV videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
Muna karaktere ellentmondásos; egyrészt saját szépségének áldozata, mely érzelmi fejlődését számos ponton gátolja. A fiatalság arroganciája áll mögötte, de lázadó énje is, amikor rendre leborotválja a haját, ami a patriarchátus rémeként nyer értelmet. A rövid haj politikai állásfoglalás, a nőiesség visszautasítása. E két véglet között oszcillál a főhős. – A Büszkeség és balítélet kritikapályázaton megosztott második helyet elért Nagy M. Anna kritikája Terézia Mora regényéről. Terézia Mora regénye, a Muna avagy az élet fele Női változat alcímmel egy értelmiségi nő – Muna Appelius – egyes szám első személyű emlékező processzusa tizenhét éves korától nagyjából harmincöt éves koráig. A történelem és az egyéni sors metszéspontjában álló történet keretezése a rendszerváltó Német Demokratikus Köztársaság, ám még a berlini fal lebontása is laza háttér. Muna Appeliust ugyanis csak egyetlen dolog érdekli az éppen átalakuló világból: Magnus Otto szabadúszó fotós és tanár. A patriarchális társadalmi struktúra azonban korlátozza a hiteles szerelem lehetőségét, és megfosztja a nőket attól, hogy saját életüknek és jövőjüknek professzionális ügynökei lehessenek. Tovább a litera.hu cikkére >>>
A Csapó! Szakmák a film mögött interjúkötete a filmkészítés kevésbé ismert aspektusaiba nyújt betekintést különböző ritkán tárgyalt foglalkozások bemutatásán keresztül. Az egyes szakmák aktív képviselőinek elsőkézből származó beszámolói ráadásul nemcsak forgatási műhelytitkokba avatnak be, hanem számos kortárs társadalmi jelenség kapcsán is állást foglalnak. Míg filmtörténeti és -elméleti munkák, vagy alkotói életrajzok magyar nyelven is nagyobb számban jelentek meg, addig a filmkészítés gyakorlatára koncentráló ismeretterjesztő írások ritkaságszámba mennek. Sidney Lumet Hogyan készül a film? című átfogó könyvén kívül a teljesség igénye nélkül mindössze olyan elszórt példák emelhetőek ki, mint a forgatókönyvírásról szóló Story Robert McKee-től, Pascal Pinteau Speciális effektek albuma vagy Kollarik Tamás és Takó Sándor jogi aspektusokra összpontosító szerkesztése, a Filmkészítők kézikönyve. Ez a hiány annál inkább szembetűnő, mivel a különböző „hogyan készült” műsorok és a színfalak mögé kalauzoló werkvideók kifejezetten népszerűek a közönség körében. A gyakorlati munka kiterjedt leírására törekvő kísérletek talán éppen a produkciók sokrétűsége, a más-más körülmények és gyártási struktúrák között létrejött alkotások eltérő jellege miatt alulreprezentáltak a szakirodalomban. A Csapó! interjúinak különlegessége, hogy a filmszakma gyakorlati feladatainak elsőkézből származó részletezésén túl olyan feladatkörök ellátóinak ad hangot, akiket csak elvétve szólaltatnak meg munkájuk kapcsán. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
Ami fogad: kis(eb) méretű képek, némi visszafogottság, van valami intimitása a felsorakozó műveknek, és mi ezt tudomásul vesszük. És figyelemmel vizsgáljuk, ki-ki (az ismerős csapatban) hogyan reagál a csöpögős-pötyörgős kis futamokra, borulatokra. Régen hallottam ezt a kifejezést. Pedig az egykori polgári világban szalonképes címke volt. Egy nagyobbfajta kisvárosban is, mint Fehérvár. A Fehérvári Művészek Társasága szépen halad a maga régiesülő, egykori jeleneteket keltő útján, galériájában, a Pelikán Teremben. Persze, ennek is megvan a története. Volt ez az udvari, boltíves, klasszicista épület anyakönyvi hivatal, Püski Könyvesbolt és Galéria, Árgus szerkesztőség, és most már hosszabb ideje a helyi képzőművészek fő bemutatkozó helye. Nem túl nagy, de három földszintes helyiségében számos műtárgy, kép és szobor, kaphat helyet. Ahogy ez úttal is az aktuális tematika valósult meg. Sajnos, hó nincs. Pedig sokan szeretnénk, ha szállingózó hóesésben ballaghatnánk tárlatra, és bezsúfolódhatnánk a gyüldögélő tömegbe. Ám ennek a hótlanságnak is van hangulata, a hideg csípi az arcunkat, a lábunk (időnként) fázik, nem véletlenül álldogálunk valamelyik utcai boros kimérő előtt egy pohár forralt borra. Szeresére van választék, így feltöltekezve mégis könnyebben vándlizunk az eseményre.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 13. alkalommal adta át az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat, melyekkel az erdélyi magyar kortárs alkotók munkáját ismeri el a magyar kultúra napja alkalmából irodalom, előadóművészet és képzőművészet kategóriában. A január 24-én, Kolozsváron tartott díjátadó gálán Egyed Emese költő, író, irodalomtörténész, Fülöp Zoltán színművész és Siklódy Ferenc képzőművész, grafikus vehette át az elismeréseket. Az Egyed Emese munkásságát méltató Benő Attila költő, egyetemi tanár úgy vélekedett: a Kolozsváron élő költőt, írót, irodalomtörténészt nem kell bemutatni. Kitért a díjazott szépirodalmi, tudományos, szerkesztői, oktatói tevékenységére, megemlítve tíz verseskötetét, három prózakötetét és öt gyermekkönyvét. Költészetét az erdélyi magyar irodalom sajátos színfoltjának nevezte. Tovább a papageno.hu cikkére >>>
A nemzetközi szinten is elismert magyar képzőművész, Maurer Dóra (1937) egyik híres alkotásának újragondolt verziója szerepel a Franz Ferdinand skót rockegyüttes legújabb Human Fear című albumának borítóján. A zenekar vizuális világát meghatározó fotó – amely a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményében is megtalálható – Maurer ikonikus Hét fordulat című önarcképsorozatának egyik darabja, mely az egyedi geometriai formáival és színvilágával tökéletesen harmonizál a zenekar kreatív elképzeléseivel.
Híres és hírhedt alakja Csáth Géza a magyar irodalomnak, rövid életéhez romantikus képzetek társulhatnak. Életművét – olvasóközönségnek szóló írásait és főleg feljegyzéseit – fokozatosan ismerte meg az utókor, a róla alkotott kép jelentősen kiegészült halála után összegyűjtött és kiadott munkáival. Ha kellő távolságból szemléli valaki a magyar prózairodalmat, egyfelől a Jókai–Mikszáth–Móricz, másfelől az Ambrus–Kosztolányi–Ottlik nevével fémjelezhető vonulatot veheti észre, számtalan mellékbolygóval, meg persze a ködlovagok elmosódó felhőjével. Csáth Géza azonban sem egyikbe, sem másikba és még a kivételek közé sem tartozik. Hiszen nem tematizál nemzeti-társadalmi ügyeket, de nem használ eredendően nagyvárosi nyelvet sem, ellenben amit és ahogy ír, az még az elfeledettek társaságától is elválasztja. Csáth rövid élete ugyanis a könyörtelen határfeszegetés, normaátlépés jegyében telt. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Díjakba bebetonozott szeánszmozi Goldfinger Ernő egy híres brutalista építész és bútortervező volt, aki nyugaton aratott sikert, miközben a konok, rideg, dühös természete James Bond főgonoszt ihletett Ian Fleming számára. A brutalista című film akár róla is szólhatna, a nagy alkotótehetséggel megáldott, kivándorolt zsidó építészünkről, de helyette sok hasonló honfitársunk sorsa adott inspirációt a fiktív Tóth László történetéhez. A kritikus szakma térdre borult Brady Corbet filmje előtt, vajon nekünk mozirajongóknak is szükséges? Ugyanaz történt az internetes keresési eredmények alapján Tóth László építésszel, mint Lydia Tár karmesterrel a róluk szóló filmek kapcsán: mivel a legtöbb néző elhitte, hogy valódi emberek voltak, és azonnal többet akart megtudni az életükről, és a filmek bemutatása után drasztikusan megugrott a keresések száma a neveikre. Egy ennyire meggyőző mozgóképet alkotni egy fiktív személyről komoly kihívás, és A brutalista nem szűkölködik filmes bravúrokban, amivel le szeretne venni a lábunkról a cél érdekében. Tovább a hetediksor.hu cikkére >>>
Weöres Sándor nevét idehaza szinte mindenki ismeri, költészetét azonban már kevesebben. Pedig ámulatra méltó csodát művelt a nyelvvel, a szavakkal vagy szinte csak a betűkkel, zenévé varázsolta őket s velük a szellemet, éterivé, mégis földi egyszerűségűvé emelte a gondolatot. Weöres Sándorról méltán elmondható, hogy költőnek született. A csöngei földbirtokos és hivatásos huszártiszt fia tizenöt évesen már olyan verseket írt, amelyekre Osvát Ernő is felfigyelt. Sándor nehezen bírta az iskolát, gyönge alkata miatt egy ideig magántanuló volt Csöngén, a szombathelyi Faludi-gimnáziumból kimaradt hatodikban, de később továbbtanult Győrben és Sopronban, majd 1932-ben érettségizett. A pécsi Erzsébet Tudományegyetem jogi karára iratkozott be, majd átment filozófia–esztétika szakra; 1939-ben doktorált, disszertációjának címe A vers születése volt. Babits rendre közölte verseit, 1935-ben pedig Weöres Sándor Baumgarten-díjat kapott. A pénzt utazásra fordította: Bombay, Ceylon, Szingapúr, Manila, Sanghaj (ahogy később, Károlyi Amy költőnővel 1940-ben kötött házassága után Róma, Görögország és megint Kína) tájékozódásának célja lett. Tovább a kultura.hu cikkére >>>
A filmszakmai egyesület a magyar kultúra napján adta át a Filmakadémia Aranyérmeket közössége azon tagjainak, akik kiemelkedő tevékenységükkel vagy akár életművükkel szolgálták a hazai mozgóképkultúrát. Márta Istvánt, Mikulás Ferencet és Novák Jánost is kitüntették. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
Szobraim központi eleme mindig az emberi test, amely sohasem magát a konkrét embert jelenti: az emberi kultúrának lenyomata az alak, amely gyakran művészettörténeti referenciát is hordoz. Ez a figura számomra metafora, kapocs a high-tech technológia és a természet között. Két nagyobb formaegységből épül fel a szobor: az egyik futurisztikus képzeteket keltő páncél, amely bár vékonynak és organikusnak tűnik, mégis olyan gépi struktúrára emlékeztet, amely mesterséges életet hordoz magában. Teljesen más viszonyban áll az emberrel, mint a másik egység, amely a természetet szimbolizálja. A technológiát vagy a mesterséges életet szimbolizáló héj vagy burok olyan, mintha lefelé bomlana, ebből nő ki a természet, amely egésszé teszi az emberi figurát. A két világ együtt alkot egészet, a kettő mintázza meg ennek a szobornak a testét, az embert magát, azonban az ember mint lény nincs jelen, mindössze formai idézetként mutatkozik meg ebben a munkában. Úgy képzelem: a páncél üres forma, amelyből belülről kinő a természet, és kitölti az ürességet. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
David Lynch - Facebook David Lynch nem csak filmet rendezett, festett, szobrászkodott és írt is mellette. Összefoglaltuk, hogyan kapcsolódott a sokoldalú zseni az irodalomhoz, és a kedvenc könyveit is megmutatjuk. Január 16-án, 78 éves korában elhunyt korunk egyik legnagyobb filmrendezője, David Lynch. Bár korábban beszélt arról, hogy a hosszú évek dohányzása miatt tüdőtágulatot diagnosztizáltak nála, és a házát sem hagyhatja el, halálhíre mégis váratlanul érte a nyilvánosságot (cikkünk arról, hogyan búcsúztak tőle pályatársai). Lynchnek olyan kultikus alkotásokat köszönhetünk, mint a Kék bársony, a Mulholland Drive vagy a Twin Peaks sorozat, de emellett író is volt és könyves vonatkozású alkotásai is voltak. Az adaptációktól a memoárig mindent megtalálunk az életművében – mutatjuk! A rendezőnek 2018-ban önéletrajzi kötete jelent meg Aminek álmodom címmel, amelynek fő állítása az volt, hogy „David Lynch a világ legkedvesebb, legszerethetőbb embere, akibe minden nő szerelmes”. A könyv bár nem sikerült jól, részletes betekintést ad a rendező életébe. Tovább a konyvesmagazin.hu cikkére >>>
Fotók: Vargosz / A fotók forrása a Trafó (tanckritika.hu) …nem játszik rá a furaság és a cukiság faktorra, nem komolykodik és nem is idealizál. Nem tesz úgy, mintha mindig mindenki a legnagyobb örömmel akarna és tudna egymáshoz közeledni és egymáshoz érni. A Talált tér csapata ovi imprónak hívja egymás között azt, amit ma délután a Trafóban elénk tárnak. Hogy miért óvoda? Erre Valcz Péter (kreatív munkatárs) adja meg a választ még a tárlat előtt: „mert ekkor voltunk utoljára normálisok”. És amit látunk, tényleg olyan, amilyennek kisgyermekek mozgásos játszadozását elképzeljük: őszinte és felszabadult közeledések, egymásra figyelő kapcsolódások és leválások hullámzóan sokszínű forgataga. Gyakorló óvodapedagógusok és a korosztállyal dolgozó táncterapeuták majd eldöntik (magukban), hogy ez inkább csak gyermekromantika, vagy valóban ilyenek a felkészítetten improvizáló 3-6 évesek. Ez most egyáltalán nem számít, mert a Talált tér nem a valóságot, hanem az elképzelhetőt mutatja meg nekünk – hátha van átjárás a kettő között. Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>
„Rajz: írás: vonalak: / sárban csapkodó halak. Pedig / volhattak volna tengerig.” – talán így alakulnak az élet útjai: szándékok, világmegváltó akaratok kusza indulásától a megélt jelenig. Ami nem mindig – illetve legritkábban – a Tenger. Emelt pillanatok, amikor azt érezzük, talpalatnyi helyünktől mérve is miénk a teljes horizont-ív. Az írás, az írásjegy – a természet- és ember alkotta alakzatok egybeolvadása – mind-mind vonal. Így rajzolgat az emberi kéz, így ír az ember rábízva magát a tollhegy sercegésére. – Egy komoly, sőt, komor férfi képe bontakozik ki előttünk verseiből, grafikái is ezt a hangulatot tükrözik. Mindezt portréképe is hitelesíti. Valóban ez a habitus és világlátás jellemzi? Milyennek látja a világot maga körül? – Gondolom, a világ olyan, amilyen. Én meg valóban gyakran érzek késztetést, hogy elnézést kérjek az ábrázatomért – pedig nem feltétlenül áll mindig összhangban a világlátásommal. Ami persze valóban meglehetősen sötét, néha arra gondolok, azért, mert megengedhetem magamnak. Ez így kissé hanyagul hangzik, tudom, de tényleg az van, hogy belső nyugalom és biztonság nélkül nemigen lehet szemlélni ezt a jelent, ábrázolni, beszélni róla, megírni, lerajzolni pedig végképp lehetetlen. Ezért a belső tartásért nap mint nap meg kell küzdeni. A család, ahonnét előkeveredtem, maga a teljes zűrzavar. Erdélyi körorvos nagyapa, menekülés ebbe a szanaszét országba az orvosi hitet föl nem adva, paraszt-kovács nagyapa, akit akkor öltek meg a kocsmában, mikor nagyanyám már viselős volt apámmal, aztán a szüleim: éthosz és származások összeférhetetlensége, válások, pszichiátriai klinikák, öngyilkosságok, volt minden – én pedig békében éltem a gyerekkor éveit a belvárosi Károlyi-kert és egy középkor előtti falu közt billegve gyermeki nyugalommal. Így hittem akkor. Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>
Milyen egy fiatal leszbikus nő élete 2024-ben Magyarországon: a szégyenről, a gyerekvállalás kínzó vágyáról, a rejtőzködésről, a propaganda és a gyűlöletbeszéd hatásairól és azokról a szerelmes pillanatokról szól Kupihár Rebeka A heterók istenéhez című verseskötete, amik miatt mégis megéri. Interjú. „Közös háttérkép, amin bármikor, / bármilyen fényerővel, / takargatás nélkül megnézhetem az időt.” Csak egy kép az 1999-ben, Egerben született, Petri-díjas Kupihár Rebeka A heterók istene című, nagyszerű, első verseskötetéből, ami arról szól, milyen egyszerű dolgok nem adatnak meg annak, aki ma az LMBTQ-közösség tagjaként él Magyarországon. „Tarka csokor illatozik / a kezemben, hiszen / nőnap van, és azt hiszik, / hogy hozom, pedig viszem” – hangzik a Március nyolc című vers: Kupihár Rebeka hihetetlenül jól eltalált, tömör, mégis gyomorba vágó vagy pofonként csattanó mondatokkal tudja kifejezni mindazt, amit két nő szerelméről gondol, a hétköznapi élet apró részleteivel, fájdalmas titkokkal, félelmekkel és a mindezek ellenére mégis jelenlévő boldogsággal. Egyszerre költői és konkrét, elvont és földközeli sorokkal beszél lenyűgöző nyíltsággal arról az élettapasztalatról, ami sokaknak nem ismerős, amiről sokan talán elképzelni sem tudják, mennyire egyszerű dolgok sem adatnak meg egy rejtőzködést elváró társadalomban azoknak, akik nem úgy éreznek, mint a többség, vagy mennyire nagy fájdalmat tudnak okozni az olyan cseppet sem egyszerű problémák, mint amilyen a gyerekvállalás vagy az Istennel való szembenézés nehézsége.
Tizenkét év után, százötven versenyfilmmel indul újra februárban Budapesten a Magyar Filmszemle, amelyet Muhi András rendező-producer, a Magyar Filmművész Szövetség elnöke, producerekkel és támogatókkal együtt a közös szakmai fórum eszményével élesztett föl. Jelenleg a filmesek nem kapnak semmiféle valós visszajelzést a szakmától és nincs igazi filmes seregszemle, ahol találkozhatnának. Szinte csak azokról a filmekről számol be a sajtó, amelyek moziforgalmazásba kerülnek, vagy valamelyik fesztiválon eredményesen szerepelnek – mondja Muhi András a 44. Magyar Filmszemle igazgatója. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Őszinte lelkesedéssel vártam Kupihár Rebeka első verseskötetét, mivel annak központi témája – a szexualitás individuális és társadalmi síkjának kapcsolata, konfliktusa – egybeesik a legszűkebb érdeklődési körömmel, mind személyes, mind szakmai értelemben. Az olvasás során legalább ekkora csalódást okozott azonban, hogy a szerző versei szinte semmi újat nem tudnak hozzátenni ehhez a diskurzushoz. A következőkben ezen álláspontomat szeretném részletesen kifejteni. A kötet átfogó értelmezésével kezdeném. A heterók istenéhez alapkonfliktusa a magánélet és a közélet között húzódik. Fő kérdése: milyen szabályrendszerek érvényesülnek a lakásajtó két oldalán („kint” és „bent”), és ezek a rendszerek miképpen kerülnek ellentmondásba egymással? Ez a probléma elsődlegesen a beszélő homoszexuális párkapcsolatát (vagy párkapcsolatait), másodlagosan pedig a beszélő saját nemi és vallási identitását érinti. A versek túlnyomó része tehát arról szól, hogy milyen a beszélő párkapcsolata, és hogy ez a párkapcsolat milyen társadalmi korlátokba ütközik. Ehhez jön még hozzá a beszélő társadalmi nemét (genderét) illető konfliktus, nevesint az, hogy nőnek született, de nem tud azonosulni a nőkkel szemben támasztott társadalmi elvárásokkal; továbbá a vallásos hitet illető konfliktus, ami abban áll, hogy a beszélő hisz Istenben, de Isten, pontosabban Isten földi helytartói elutasítják őt az előbb említett „devianciái” miatt. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
Néhány nappal hetvenkilencedik születésnapja előtt elhunyt David Lynch Oscar-életműdíjas filmrendező, festő, fényképész, a kortárs vizuális művészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Nevéhez olyan filmek fűződnek, mint az Elefántember, a Mulholland Drive, a Kék Bársony vagy a legendás Twin Peaks sorozat. Az amerikai művész halálhíréről családja számolt be a Facebookon. Nagy űrt hagyott a világban, hogy nincs már közöttünk. De ahogy mondaná: tartsd a szemedet a fánkon, ne a lyukon – idézték a művész szavait bejegyzésükben. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
„A képzőművészet számára az emberi test elsősorban látvány, szeme azt vizsgálja, ami ezen a testen felfedezhető.” Barcsay Jenő, a 20. századi magyar művészet kimagasló alakja, hat évtizeden át alkotott, és a mai napig generációk meghatározó mestere lett. Barcsay Jenő Kossuth-díjas festő, grafikus, kiváló művész 1900. január 14-én született. Barcsay Jenő a művészetnek élt: családot nem alapított, gyermekei nem voltak, privát életéről említésre méltót nem jegyeztek fel. Olyannyira csak a hivatásának élt, személyes története valójában az alkotó festő története. Ahogy a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány összefoglalja: „Tanári működése alatt nemcsak művészi, festői életműve terebélyesedett és teljesedett tovább, de három olyan könyvet is írt, melyek ma is alapvetései szakterületének. Tanítványainak tehát nem a szakmát tanította, hanem egy tantárgyat – amely persze szerves része kellett, hogy legyen művészi szakterületüknek, iskolázottságuknak -, mégis – érthetően – sokan mesterüknek tekintik.” Petényi Katalin művészettörténész szerint az erdélyi születésű festő szerzetesi elkötelezettséggel áldozta egész életét a művészetnek, megosztva magát az alkotás és a tanítás között, majd tevékenyen részt vett műveinek gyűjteménnyé rendezésében Szentendrén. Mozaikképei a Nemzeti Színház előcsarnokában, Szentendrén és Miskolcon láthatóak. Tovább a cultura.hu cikkére >>>
Lehet-e még újat mondani az irodalom eszközeivel a rákról? Maddie Mortimer rendhagyó regénye erős kísérlet - de átugorja a lécet kritikusunknál, Kiss Györgynél? Mi újat adhat nekünk egy regény a rákról? – kérdezhetik az olvasók, miután elolvasták Maddie Mortimer könyvének fülszövegét. A rákról szóló narratívák nagy része mára már kifakult: a betegséggel folytatott testi-lelki küzdelmet bemutató memoároktól a Nicholas Sparks-féle szentimentális halálromantikáig terjedő skálán valóban nehéz egyedi ábrázolást felmutatni. A kérdés adott: képes-e a Káprázatos testünk térképe kiemelkedni a rák témájában íródott művek közül, és ha igen, mivel?
Hogyha utánanézünk, Libikóka címen gyerekkönyv, fordulatos történet, hivatásos rendőr által megírt irodalmi kötet, zenés pódiumest, popszám, valamint pszichológiai mű egyaránt fellelhető. Ha már választani, hasonlítgatni kell, William Gibson ugyanilyen című színműve éppen ez utóbbihoz áll közel, hiszen a maga édes-bús, vagy könnyes-vicces módján szintén párkapcsolati kérdéseket, dilemmákat feszeget, illetve azokat a mérleghinta-elven működő hangulatingadozásokat szemlélteti érzékletesen, amelyek zöme egy férfi-nő közötti viszonyrendszert általában jellemez. Tovább a deszkavizio.hu cikkére >>>
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
