VideóA tegnap.ma videója Keresés a honlapon: |
Szemle
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
A mesterséges intelligencia zenét szerez, grafikát készít, blogol, verset, forgatókönyvet és regényt is ír. A gépek az emberi alkotókat segítő eszközökből kreatív entitásokká váltak. A következő bestseller szerzője talán már nem is ember lesz? Az elmúlt években a mesterséges intelligencia (MI) hatalmas előrelépést tett az emberéhez hasonló szövegek létrehozásában. Ennek eredményeként az MI egyre általánosabbá válik, a vállalkozások a marketingszövegektől a pénzügyi jelentésekig már számos területen használják. Ugyan az MI által írt szövegek még messze vannak a tökéletestől és sok szerkesztést igényelnek, valóban fenyegetést jelenthetnek a hivatásos írókra. Végtére is, ha egy gép képes olyan szövegeket előállítani, amelyeket lehetetlen megkülönböztetni egy emberétől, kinek lenne érdeke írókat alkalmazni? Tovább a kultura.hu cikkére >>>
A Kortárs januári számában közöljük Wehner Tibor Wagner Nándor szobrászművész munkásságával kapcsolatos több mint két évtizedes kutatási tevékenységét összegző visszaemlékezését, amelyből az alábbi részletet ajánljuk. A Wagner Nándor 100. A bölcselet szobrásza című kiállítás 2022. október 8-tól 2023. február 5-ig tekinthető meg a Műcsarnokban. „2003. június 17., keddtől – 2003. június 22., vasárnapig • Chiyo Wagnerrel, Kiss Sándorral és feleségével, valamint Makk István építésszel, a filmrendező Gulyás Jánossal és feleségével Stockholmba repülünk Wagner Nándor svédországi műveinek feltérképezése, dokumentálása, az itteni működésének megismerése, a szobrászról készülő könyvvel kapcsolatos anyaggyűjtés munkálatai miatt. A repülőtéren Pajor Kornél építész, hajdani gyorskorcsolya-világbajnok és autóversenyző vár, aki több munka kapcsán együtt dolgozott a hatvanas években az 1956-os forradalom leverése után családjával Svédországba menekült Wagner Nándorral. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Schein Gábor a 90-es évekbeli magyar irodalmi mezőt vizsgálva mutat rá, hogy egyfelől a digitalitás megjelenése, másfelől a hatalomelosztás egész rendszerének átalakulása (saját szavaimmal: a nyugati típusú piacgazdaság megjelenése) újrarendezte a társadalom és így a kultúra viszonyait — csakhogy erről az irodalmi mező szereplői nem voltak hajlandóak/képesek tudomást venni.[1] Miközben ez a két, egymástól máshol sem független erő Magyarországon egy időben lép színre és „rajzolja át az emberi lét arculatát”,[2] a korszak szereplői az „épp elmúlóban lévő szerkezeti beágyazottságokhoz”[3] ragaszkodnak. A tanulmányíró ítélete szerint a kései államszocializmusban/államkapitalizmusban fogant filozófiai és az esztétikai diskurzusok keretei nem voltak elegendőek ahhoz, hogy akár csak az irodalmi mező átalakulását értelmezhetővé tegyék. Így „[az irodalmi mező] kicsiny, rezervátumokban élő, paradox módon egyszerre önbizalomhiányos és öntudatos szubkultúrává vált […]”[4]
Szatmárnémetiben rendezték tavaly novemberben a romániai kisebbségek – magyarok, németek, zsidók és romák – találkozási helyszínéül szolgáló 10. Interetnikai Színházi Fesztivált. Nagyváradról Az öreg hölgy látogatása, Székelyudvarhelyről a Leenane szépe került a programba. PUROSZ LEONIDASZ ÍRÁSA. Színház az egész világ, de azért csináljuk inkább a négy fal között. Pardon: az intézmény keretein belül – ellenpéldaként vessünk csak egy pillantást a szomszédra! Pataki Csaba megyei tanácselnök gondolatait tolmácsolom a megnyitóról, az élc tárgya pedig nem más, mint hogy a néhány kilométerre fekvő, háború sújtotta Ukrajna elnöke korábban színészként dolgozott. „Hát, ez erős. És megtapsoltuk” – súgnak össze mögöttem a nézőtéren. Legördül a függöny, ebbe az itt-és-most-Güllenbe érkezik Claire Zachanassian (Fábián Enikő), hogy szemébe nézzen azoknak, akik asszisztáltak múltbéli megaláztatásához, majd horribilis összegért meggyilkoltassa velük ifjúkori szerelmét és árulóját – avagy megvásárolja az igazságot. Tovább a revizoronline.com cikkére >>> 2003 tavaszán Bak Imre, hosszas rábeszélésre, a maga zárkózott és szemérmes módján rövid, nagyon rövid önéletrajzot írt. Így kezdte: Apám 1911-ben született. 4 évesen árva, rokonok nevelik. Cselédként dolgozik egy Békés-megyei faluban. 200 km-t gyalogol, hogy Pesten cipészinasnak álljon. 1938-ban elvesz egy falubéli szegény lányt. Mire Pesten lakáshoz jutnak és születik két fiúgyerekük, kitör a háború. Apám hadifogságba kerül –, két évet tölt Odesszában. Anyám a gyerekekkel visszamegy a faluba a pesti ostrom elől. Lakásunkba mások költöznek. Anyám Pestre jön, albérletben lakunk, takarításból élünk. Apánk hazajön, cipőgyárban lesz munkás, folyamatos költözésekkel egyre tűrhetőbb lakáshoz jutunk. Az általánosban Szabó Magda és Szobotka Tibor tanítanak élményszerűen irodalmat. A rajztanárom – látva, hogy az órákon örökké firkálok – tanácsolja a szüleimnek a Képző-és Iparművészeti Gimnáziumot. Sem ők, sem én nem tudom, hogy mi a művészet. – írta mindvégig jelenidőben, mert ezektől az emlékektől soha nem szabadult meg. Tovább a balkon.art cikkére >>>
Ha végignézek a pályán, a sztárok benne vannak a kezdő tizenegyben, de a kispadon ott a cserejátékosok, akik néha bekerülnek, mert mondjuk, valamelyik sztárt felrúgják és nem tudja folytatni a játékot, vagy kiállítják, mert ugyan jól focizik, de rohadt nagy paraszt és lefejeli az ellenfél veszélyes emberét. Ekkor jön a cserejátékos és mit ad isten, épp az ő góljával menekül meg a csapat a kieséstől. Amikor elkezdtem arról gondolkodni, én kiket tennék bele a válogatottba, arra jöttem rá, hogy jobban érdekel a kispad, mint a kezdő csapat, azok, akik bármikor beállíthatók lehetnek, de soha nem játszanak végig teljes mérkőzéseket. Apám parancsára kezdtem el olvasni, mert rossz jegyeim voltak olvasásból. Hogy is lehettek volna jók, hisz diszlexiás vagyok. De apám, mint egyszerű logikát követő ember, úgy vélte, gyakorlat teszi a mestert, szóval, olvasnom kell és feljavulnak a jegyeim. Amikor az első könyveket olvastam, nem tettem különbséget, hogy melyiket írta magyar, melyiket nem magyar szerző. Mindegyik könyv magyarul volt, ezért nekem ezek a könyvek magyar könyvek voltak, például a Tokei-ihto visszatér című regény. Fogalmam sem volt, hogy ki írta, hogy ki az a Liselotte Welskopf-Henrich, aki a címlapon fel van tüntetve, s persze azt sem tudtam, hogy Mándy Stefánia fordította, hogy ő volt ennek az ifjú indiánfőnöknek a magyar hangja.
Szabó Sarolta és Bánóczki Tibor A műanyag égbolt című alkotása a Berlinale Encounters szekciójában debütál februárban. A rotoszkóptechnikával készült filmben olyan színészek legapróbb rezzenéseit láthatjuk visszaköszönni a vásznon, mint Keresztes Tamás, Szamosi Zsófia, Hegedűs D. Géza vagy épp Schell Judit. Nyilvánosságra hozták a február 16-án kezdődő 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjait, amelynek Encounters elnevezésű szekciójában magyar alkotásnak is szurkolhatunk, itt kerül sor ugyanis Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta A műanyag égbolt című sci-fi animációjának világpremierjére – adta hírül a Nemzeti Filmintézet (NFI). A rendezőpáros első mozifilmje – amely Keresztes Tamás és Szamosi Zsófia főszereplésével készült el – egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok egy hihetetlenül tápláló, az emberi testbe ültetett növényt kísérleteznek ki. Ebben a kegyetlen világban, ahol a túlélésnek súlyos ára van, egy férfi minden szabályt áthág, hogy megmentse a felesége életét. Tovább a fidelio.hu cikkére >>> Az Anton Prinner néven ismertté vált művész zsenialitásához a Kálmán Makláry Fine Arts kiállításán kerülhetünk közelebb. Rendhagyó kiállítás nyílt a legfontosabb magyarországi galériákat egymás mellett felsorakoztató Falk Miksa utcában: a Kálmán Makláry Fine Arts terében február 17-ig Anton Prinner (Prinner Anna, 1902–1983) Magyarországon eddig sosem látott munkái láthatók. A nyugat-európai művészvilágot hosszú évtizedeken át megosztó, mindig saját útját járó nő Magyarországon alig ismert: az 1970-ben, egy csoportos kiállítás erejéig Magyarországon is bemutatkozó, majd 2007-ben, az Ernst Múzeumban kisebbfajta életmű-kiállítással újra bemutatott alkotó neve a művészettörténészek kis csoportját leszámítva itthon keveseknek csenghet ismerősen, így a tárlat valójában egy harmadik nekifutás, hogy bevezesse őt a köztudatba.
Szeifert Natália regénye, az Örökpanoráma érdemelte ki az idei Mészöly-díjat, melyet Szekszárdon, Mészöly szülőhelyén adtak át. A szerzőt Szörényi László laudálta. Mészöly Miklós Emlékplakettet pedig Nagy Boglárka, a Jelenkor Kiadó főszerkesztője vehette át.
A 2004-ben Mészöly Miklós irodalmi hagyatékát gondozó Mészöly Miklós Egyesület által alapított díjat minden évben az író születése évfordulóján, január 19-én vagy az azt megelőző, illetve követő napokban adják át szülővárosában, Szekszárdon. A díj odaítélésénél jelentős szempont az írói, kritikusi, irodalomtörténészi életmű mellett, hogy olyan fiatal szerzőt emeljen ki, aki társadalmi kérdésekben is szívesen foglal állást. A díjat nem kizárólag magyar, de bármely közép-európai szerző megkaphatja. Az utóbbi évek díjazottjai többek között Danyi Zoltán, Szabó Róbert Csaba, Lábass Endre, Bartók Imre és Szvoren Edina.
Roger Scruton (1944-2022) angol filozófus számos esztétikai értekezést írt, A zenéről c. könyve az MMA Kiadó gondozásában jelent meg. Hörcher Ferenc sorozatszerkesztővel Kalmár András beszélgetett. Mendelssohn vagy U2? Beethoven vagy AC/DC? Bach vagy Guns N’ Roses? Egy zene van vagy a zenének millió különféle és különböző értékű megnyilvánulása? Mitől „jó” egy zene – és egyáltalán mi kell ahhoz, hogy fel tudjuk ismerni a nagy művet? Roger Scruton, a nemrég elhunyt, hazánkban is népszerű és világszerte ismert angol filozófus A zenéről című kötetében nem kevesebbre vállalkozik, mint ezek megértésére, átlátására. Tovább a kulturpart.hu cikkére >>>
Expozíció – bevezetés, előkészítés. Az eposzban és a drámában a cselekmény kezdetét megelőző helyzet, zeneművekben a főtéma kezdeti kifejtése, a fényképészetben a fényérzékeny anyag megvilágítása… Czagány Ivett, Kecső Kristóf és Nagy Dániel kiállításának címeként az expozíció az egyetemi stúdiumok utáni életbe való bevezetést jelenti. Mindhárom alkotó 2022-ben szerzett művészdiplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A pályakezdő művészekre a szolnoki kötődésen kívül az is jellemző, hogy mindhárman kiemelkedtek egyetemi társaik közül: eddigi díjaikkal és diplomamunkájukkal is felhívták magukra a szakmai körök figyelmét. Az egymással közeli, jó viszonyt ápoló művészek letisztult, egyszerű formanyelvű alkotásai a szolnoki Damjanich János Múzeum Folyosó Galériájában is párbeszédet folytatnak, és több gondolati csomópontban, többek között a redukcióban, a narratívák elvetésében és a keleti filozófiákhoz vonzódásban találkoznak. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Finom kiállítású kötet a Fák Daphnénak (Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár, 2022), s a novellisztikus líranyelv méltó a könyvészeti küllemhez. Dimény H. Árpád írásai gyermekkorról, szerelemről, költészetről beszélnek alig központozott, szabad poétikával, a meg-megidézett Billy Collins és Wisława Szymborska szellemi védnöksége alatt. Hétköznapokra ámul cinkosan, de traumáknak is nevet tud adni Dimény költészete, melynek legszebb darabjai a férfiszólamot alanyi létbeszéddé modellálják, az önismereti kalandokat pedig társas terekben szelídítik identitássá. A Kishit című, rövidebb szövegnél hajtom ki a könyvet: „a keze meglepően puha / de lelassítja véremben a félelem áramlását / nem néz a lába elé / a mellettünk elzúgó autóktól / nem rázkódik össze / idegen emberektől / kert alól vicsorgó kutyáktól / az életet váltó halál gondolatától // azt hiszi meg tudom védeni”. Egyszerű ötletre épül, mégis mély hitelt tolmácsol a vers. Tovább a magyarkurir.hu cikkére >>>
Kukorelly Endre József Attila-díjas írónak rövidesen megjelenik legújabb könyve, a Laikus tájékozódás. Művében a képzőművészet különböző alkotásairól ír – ahogy a címben is erősíti –, laikus nézőpontból. Többek között erről beszélgettünk vele az Írók Boltjában, de szó esett a gyerekkoráról, és arról is, milyen viszonyban volt Nemes Nagy Ágnessel, Mészöly Miklóssal, és mit mondana ma Kosztolányinak, ha besétálna a kreatív írás kurzusára. Hogyan jött az ötlet, hogy a képzőművészet legyen az alaptémája új könyvének? Nemigen megyek alapötletek után, inkább mintha az ötletek pattannának ki azokból a szövegrészletekből, amik már megvannak. Egyszerűen engedem, hogy a nyelv dolgozzon helyettem és rajtam, amikor írni kezdek, legtöbbször eleve nincs meg, hogy miről, paradox módon ez még arra a helyzetre is vonatkozik, amikor valami felkérésre készül. Előbb „engedem”, hogy a nyelv készítsen valamit, és ha az, ami ebből lesz, engem is meghökkent és izgalomba hoz, ráengedem a témát. Meglehetősen széles a portfólióm, a Rom. A kommunizmus története arról a rendszerről szól, amelyben felnőttem, de korántsem „szabályos” történelmi esszé, a Pálya, avagy nyugi, dagi, nem csak a foci van a világon témája a sport, de – bár „mindig” futballoztam, és rögtön a csúcson, a Fradiban kezdtem – nem vagyok szakember, írtam az Országházi divatokban a parlamenti két és fél évem „profipolitikusi” tapasztalatairól, pedig nem sok minden áll távol tőlem, mint a profi politika, és noha nem vagyok irodalmár, a Porcelánbolt mégis valamiféle irodalomtörténet. Most a képzőművészettel kapcsolatos írásaim jelennek meg, a K.E.R.T. kiadónál, Laikus tájékozódás címen. Laikus – ez hangsúlyos helyen van, konkrétan a könyv első szava, és éppúgy utal a szerzője által kijelölt pozícióra, ahogy irodalomkönyvem címe is utal a porcelánok közt őszintén érdeklődő kíméletlenséggel, olykor könyörtelenül forgolódó „elefántra”.
A grumpy old man típuskarakter egyik legnagyobb közönségsikere lett a kortárs svéd irodalom Ove-figurája, aki frissen megözvegyült, világtól megcsömörlött idős úrként határozza el, hogy véget vet életének. Mint kiderül, ez korántsem olyan egyszerű, főleg egy olyan szomszédságban, ahol mindig akad megoldandó probléma. Cikkünkben a regény 2015-ös svéd és 2022-es amerikai filmadaptációját vetjük össze, egyszersmind rangsorolva is a két verziót. A „morcos idős férfi” nem újkeletű a filmművészetben, bár eleinte inkább komikus mellékfiguraként, semmint központi szereplőként jelent meg a vásznon. A típuskarakter széleskörű berobbanását minden bizonnyal az 1993-as A szomszéd nője mindig zöldebb (Grumpy Old Men) hozta el, amely Hollywood két legendás nagy öregére, Jack Lemmonra és Walter Matthaura támaszkodott. Lemmon és Matthau ingerlékeny, kötekedő, gyakran kicsinyes öreg urakat formáltak meg, akik mégis végtelenül szerethetőek voltak. Hiszen volt bennük egy adag gyermeki huncutság és pragmatikus élettapasztalat is, ami kevés toleranciát enged meg a világ bugyutaságaival szemben. Három réteg műanyagba csomagolt ökotermékek, indokolatlan körforgalmak vagy kafkai bürokrácia láttán érezhetjük magunkat talán a legközelebb ezekhez a morcos urakhoz, akik olyan kíméletlen őszinteséggel mutatnak rá a világ – önmaga által generált – problémáira, mintha nem lenne holnap. Tovább a filmtett.ro cikkére >>> A MOME-n és a budapesti Koreai Kulturális Központban január végéig látható a szöuli Nemzeti Hangul Múzeummal együttműködésben megvalósult Túl a tipográfián — a koreai írásrendszer perspektívái című kiállítás. Mindkét kiállítás a koreai írásrendszer, azaz a hangul szépségére és inspiráló hatásaira fókuszál. A kiállítás nagyobbik részében, a kulturális központ Margit híd budai hídfőjénél található épületében három tematikus szekcióban maketteket, szobrokat, installációkat és plakátokat láthatunk, vagyis a hangult mint a képzőművészet és a dizájn forrását új szempontokból érzékelhetjük. A MOME területén két nagyobb volumenű installáció talált ideiglenes otthonra, miközben a félév során mesterszakos hallgatók és koreai oktatók a kurzushéten mélyedtek el az ázsiai írásrendszer komplexitásában. A projekt kapcsán German Kingával, a MOME Emotions kiállítás kurátorával és a koreai alkotások elhelyezésének felelősével, az intézmények együttműködéséről, az egyetem (köz)tereinek kortárs képzőművészetet befogadó első lépéseiről, illetve a koreai kultúrához fűződő viszonyáról beszélgettünk. Hogyan kezdődött a MOME és a budapesti Koreai Kulturális Központ együttműködése, és te mikor csatlakoztál a projekthez? Kiváló projektigazgatónk, Matheidesz Réka vont be a budapesti Koreai Kulturális Központtal elindult párbeszédbe. 2021 nyarán In Suk Jin igazgató asszony és az intézmény kurátora, Kim Ji Yeong kereste fel a MOME-t, hogy szeretnének kooperálni az egyetemmel és „kimozdulni” saját, éppen felújított intézményük falai közül, és úgy érzékelik, hogy a MOME-val, mint művészettel és dizájnnal foglalkozó egyetemmel sok közös értékük van. Matheidesz Réka meghívására vendégül láthattuk a delegációt, és már ezen az első találkozón részt vett Vargha Balázs, a Média Intézet igazgatója is. Közösen azt a javaslatot tettük, hogy a tervezett kooperáció részben legyen beépíthető a MOME reguláris oktatásába. Tovább az artmagazin.hu cikkére >>> Ismerjük jól a nagyvárosok tipikus figuráját, aki köztünk bolyong árnyékként, a peremvidékek, gazos MÁV-telepek állandó lakója, és akiről úgy véljük, már nem érdemes a figyelmünkre. Mert lecsúszott, bolond, hajléktalan – se múltja, se jövője. Csak kusza emlékei és furcsa észjárása. Ménes Attila új regényének ő a főszereplője. „Ögrömböz, baluna”. Finya, kárpász”, közli rezignáltan hősünk, s e kritikus helyzetekben használt halandzsanyelv igencsak pregnánsan tanúskodik az elszánt rejtőzködésről, a végletes – ilyen groteszk gesztusokban megnyilvánuló – elzárkózásról a mindennapok macerás valóságától. A regény ugyanis hol megrendítő, hol elidegenítően morbid, hol pedig valamiféle fekete humorral megjelenített leépüléstörténetet tár elénk. Méghozzá úgy, hogy itt fizikailag és mentálisan egyaránt maga az elbeszélő hanyatlik egyre mélyebbre, a narráció szüntelenül a még és a már adottságait szembesíti. „Még értő koromban” – a főhős minduntalan visszatérő fordulata ez, mely pontosan jelzi: folyamatosan szűkül azoknak a köre, akikkel valamilyen szinten képes kommunikálni. Tovább a konyvterasz.hu cikkére >>> Riley Keough és Gina Gammell első rendezése tavaly a legjobb debütfilm díját hozta el Cannes-ból, s bizony teljes joggal. A War Pony az elmúlt évek egyik legszebb filmje a férfivá válásról. Egész könyvek szólnak arról, hogy az amerikai filmeknek milyen restanciái vannak a különböző kisebbségek, azon belül is az őslakosok reprezentációja kapcsán. És bár az utóbbi években megindult egyfajta emancipatorikus törekvés a filmgyártásban, a mainstream alkotások továbbra is kevés figyelmet szentelnek az indiánoknak, bár azt azért érdemes megjegyezni, hogy A rezervátum kutyái című, hasonló tematikájú sorozat egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A War Pony egyik rendezője, a színésznőként is kitűnő Riley Keough (ha valaki nem ismeri a munkásságát, a Barátnő rendelésre című sorozat első évadát feltétlenül érdemes pótolni, Keough páratlanul erős alakítást nyújt benne) Andrea Arnold American Honey című filmjének forgatásán találkozott két indián statisztával, akikkel beszélgetésbe is elegyedett. Ekkor született meg benne és alkotótársában, Gina Gammell-ben a film ötlete. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
A berlini galériában kiállított mintegy kétszáz festmény, grafika, szobor, fotó, film, színpadkép és építészeti rajz eleveníti fel a magyar művészek és a német főváros közötti szoros kapcsolat emlékét. Berlin különleges szerepet játszik a magyar művészet és kultúra történetében. Már az első világháború előtt is rengeteg magyar művész érkezett a gyorsan fejlődő, sokszínű és bohém városba, hogy a nemzetközi művészetkedvelő közönséghez is eljussanak munkáik. Az 1919-es őszirózsás forradalom után, immár a reakciós erők által hazájukból elüldözve, a Spree partján fekvő város búvóhelyet kínált az alkotói szabadság, a politikai progresszivitás és a kispolgáritól eltérő életvitelek kiélésére és egy más, feszültebb, de szabadabb kulturális légkör felfedezésére. A Berlinische Galerie Magyar Modern című kiállítása a közép-európai művészettörténet új részleteit mutatja be a város modernitásához való sokoldalú magyar hozzájárulásának méltatásával. A tárlat a még mindig többnyire nyugat-európai orientációjú kánont kibővíti a közép-kelet-európai művészeti eredményekkel, mivel a weimari köztársaság kozmopolita Berlinje meghatározó szerepet játszottak e többnyire érkezésükkor még alkotói fejlődésük kora szakaszában lévő fiatal magyar művészek, akik – a város egyik legnagyobb emigráns csoportjaként – újszerű és progresszív látásmódjukkal jelentősen gazdagították a berlini avantgárdot. Annak ellenére is, hogy a nemzetiszocializmus megjelenése rövidre zárta ezt a két irányú, transz-közép-európai inspirációs áramlást, és az egykori kötelékek azóta a feledés homályába merültek.
Mi történik, amikor belép a költő egy középiskola tizenegyedik osztályába? Jelentkezz és vegyél részt kétéves programunkban, ahol ezekre a kérdésekre nemcsak választ kapsz, de ráadásul workshopok és iskolalátogatások során olyan képességeket sajátíthatsz el, amelyek segítenek abban, hogy közelebb tud vinni a fiatalokhoz az irodalmat, be tudd mutatni izgalmasan művészetedet, és azt, hogy miért menő verset olvasni és verset írni. A POT-VOT projektben 5 európai ország vesz részt (Finnország, Lengyelország, Szerbia, Szlovénia, Magyarország), és közösen vállalja azt, hogy a költészetet új módszerekkel, bátor és progresszív eszközökkel juthassa el a középiskolás diákokhoz. Ebben egy művészekből és szakértőkből álló csapat segíti a költőket és pedagógusokat, akik workshopok és iskolai látogatások keretében próbálják ki magukat és hasznosítják az új ismereteket. Tovább a proprogressione.com cikkére >>>
Születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából nagyszabású Deim Pál életmű-kiállítás nyílt a szentendrei MűvészetMalomban, amely csupán két hétig fogadhatta a látogatókat. A tárlat és a hozzá készült katalógus azonban új szempontokat hozott az életmű értelmezéséhezvre. Bár a hatvanas években induló magyar neoavantgárd képzőművészet egyik meghatározó alakjának, Deim Pálnak elkészült művei mindig is szoros rokonságban álltak a legfrissebb, progresszív törekvésekkel, ő maga programszerűen mégsem csatlakozott egyetlen hazai vagy nemzetközi kurrens művészeti irányhoz sem. Munkásságát aligha lehet bármilyen skatulyába beszorítani, talán így történhetett, hogy a művészettörténet sokáig nem igazán tudott mit kezdeni életművével. Kortársai ugyan elismerték, és élete során számos egyéni kiállítást is rendeztek munkáiból, életművének a maga teljességében kontextualizáló értelmezése azonban mindeddig elmaradt. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|
