VideóA PécsTV csatorna videója Keresés a honlapon: |
Lapszemle
„Erősen gondolkodom a kiszálláson, sőt, vártam sok eseményre, amely ezt magától megoldja, de nem történt meg eddig. Mivel van egy csomó gyerekem, unokám, és tudom, mit jelentek nekik, ezt húzom, halogatom. Rászoktam most a szivarra például” – mondta marosvásárhelyi szerzői estjén Krasznahorkai László. A Nobel-díjas író hozzátette: a közönséget még mindig arra kéri, hogy bár vegyék meg a köteteit, de inkább ne olvassák el őket, mert nem akar senkit sem rombolni a műveivel. A marosvásárhelyi Kultúrpalota patinás falai között ritka ünnepnek lehetett tanúja a közönség: a 2025-ben Nobel-díjjal kitüntetett Krasznahorkai László látogatott el a városba szerzői estjére. A Marosvásárhelyi Művészeti és Kulturális Központ, valamint az EMKE Maros Megyei Szervezete által tető alá hozott beszélgetésen az írót állandó alkotótársa és szerkesztője, Szegő János faggatta. Az est nemcsak irodalmi utazásnak, de mély és szellemes vallomásnak is bizonyult a művészet és az élet egységéről. Tovább az index.hu cikkére >>>
Június 11–14. között rendezi meg első alkalommal a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara a pontPÉCS Nemzetközi Művészeti Fesztivált. Az idén harmincéves fennállását ünneplő intézmény a kortárs művészet sokszínűségét, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának országosan egyedülálló – a művészet teljességét átfogó – oktatási portfólióját, a kreatív együttműködéseket és az egyedi alkotói látásmódokat helyezi a fesztivál középpontjába. A fesztiválra meghívott produkciók a közép-európai kultúrából merítkeznek, az idei fesztivál elsősorban déli szomszédainkat látja vendégül, hiszen Pécs nemzetközi egyetemváros és a Balkán kapuja is egyben, kelet és nyugat között magába sűríti és élvezi a kulturális sokszínűség és nyitottság szabadságát – írják közleményükben a szervezők. A pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokba érkezik a szerb–roma rézfúvós együttes, a Boban Marković Orchestra és a szerb–amerikai Nikola Tesla életét bemutató világhírű TESLA-musical. Tovább a kultura.hu cikkére >>> Június 18. és 28. között rendezik meg a 25. Fotofestiwalt Łódźban. Az idei jubileumi kiadás központi témája a közös felelősség és az együttélés kérdése, amelyet a fesztivál nemcsak társadalmi, hanem ökológiai és politikai perspektívákból is vizsgál. A nemzetközi program olyan alkotókat vonultat fel, mint Philip Montgomery, Feng Li, Augustin Rebetez vagy Nikita Teryoshin. A Fotofestiwal idei koncepciója abból a gondolatból indul ki, hogy a világot még mindig hajlamosak vagyunk mesterséges kettősségekben szemlélni: „mi” és „ők”, ember és állat, természet és társadalom, politika és hétköznapok mentén. A jubileumi kiadás ezzel szemben a közös létezés és a kollektív felelősség kérdését állítja a középpontba, miközben a kortárs fotográfia egyik legerősebb nemzetközi seregszemléje.
Ötvenéves barátom, nem neked írom ezt a levelet, hanem a tizenöt éves önmagadnak, aki az álmaidban is vagy. Ha nem sikerül elsőre kapcsolódnod, megfogom kezeidet, és ha zaklatottságod folytán nem tudsz elaludni, mesélek neked a Nyúlzugról. Neked írom ezt a levelet, aki velem együtt ébredtél a kilencvenes években a Nyúlzugban. Te, aki szűk képernyős Junoszty tévék fényében alvó apja mellett osont fel a nyikorgó lépcsőn a faház emeletére. Hogy ott a nyitott ablaknál szembesüljön énekesmadarak kórusával. Hogy minden hang végül beköltözik az elménkbe.
Június 15-én ismét felgördül a képzeletbeli függöny a Benczúr Kert szabadtéri színpadán. A nyár folyamán koncertek, színházi előadások, zenés estek, operaprodukciók és különleges kulturális események várják a közönséget Budapest egyik legszebb belvárosi kertjében. A terézvárosi Diplomatanegyed szívében található Benczúr utca 27. különleges hely Budapest kulturális térképén. Nem véletlen, hogy számos előadó nemcsak fellépni, hanem próbálni is szívesen jár ide. A Postamúzeum, a rendezvényközpont, a történelmi szalonok, a kávézó és étterem, valamint a város közepén megbúvó ősfás kert együtt egyedülálló környezetet teremtenek. A Benczúr Kertben nem csupán előadások születnek. Műfajok, generációk és alkotók találkozási pontja ez a különleges hely, ahol a közönség és a művészek egyaránt otthon érezhetik magukat. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
Ritka alkalom, hogy Kolozsváron új kulturális tér jön létre, ezért különösen nagy várakozás és öröm övezte a Magyar Szalon megnyitását az óváros megújult, patinás utcájában, a legrégebbi magyar kőszínházzal szemben. Első tárlata Sipos László, Kolozsvár sajátos hangú képzőművészének tematikus kiállítása, A múzsa délutánja. A Magyar Szalon létrejötte a Farkas utcában – a közösségi összefogásnak, a Kincses Kolozsvár szervezőerejének, valamint az Orosz család mecénási nagylelkűségének köszönhető. A Carola Egyesület egyik kiemelt feladata Sipos László (1943–2022) festőművész, egykori egyesületi tag hagyatékának gondozása. Ennek a munkának már számos fontos állomása volt: például a Fordított világ című kiállítás a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban, amely 2019-ben a festő közreműködésével jött létre. Tovább a kepmas.hu cikkére >>>
Tőkesúly volt, ahogy ma is az, kimozdíthatatlan, biztos pont a művészeti élet karneváli világában, támogató és inspiráló jelenléte nélkül elképzelhetetlen nagyszabású irodalmi esemény, kiadvány, melynek bármiféle köze lehet a nemzetközi porondhoz. – A ma 80 éves Karádi Évát Nagy Gabriella köszönti. „Bevallom, nem hiszek az időben” – így szól Vladimir Nabokov Szólj, emlékezet! című memoárjának gyakran idézett passzusa. Így kezdem én is a ma nyolcvanéves Karádi Éva méltatását, akinek ráadásnak e könyv 2025-ös magyar kiadásához is erős köze van (a függeléket készítette). Nem hiszek az időben, ha Karádi Éváról van szó, mert amióta betettem lábam az irodalom olykor szent templomába, máskor szabad és buja mezejére, ahol szerzők, szerkesztők, kritikusok, irodalomtörténészek, szervezők és egyéb irodalmi szakmunkások állomásoztak boldog-boldogtalan tömegben, ugyanannyi olvasó társaságában, kik a literatúra élvezetének hódoltak ugyanott, ő mindig jelen volt. Tovább a litera.hu cikkére >>>
Az Ahogy vagy! – a létezés nyomai című projekt az 50 feletti természetes szépségű nőket helyezi fókuszba. Azokat a bátor nőket, akikben megvan a kellő kíváncsiság önmaguk felé és fel merik vállalni a külső változásukat, azt, ami a saját belső világuk hiteles lenyomata. A projekt nem csak a fotókról szól, hanem a női összekapcsolódásról, ahol egymást erősítve új perspektíván keresztül megmutathatja magát a láthatatlanként definiált 40-50 év feletti női korosztály. Tovább a madeinpecs.hu cikkére >>>
Dézsi-Kocsis Viktória a hard-pop/dark-pop zenét játszó Pixelplants énekese, emellett immár öt éve a Pécsi Nemzeti Színház művészeti titkára is, így beszélgetésünkben – sok más mellett – szóba került a zene és a színház, de természetesen A Pécsi Dal Napjáról is váltottunk néhány szót. „A művészetek mindig is közel álltak hozzám. Hároméves koromban mondtam először, hogy énekesnő szeretnék lenni, és nagyon örülök annak, hogy az lettem, bár nem vagyok képzett énekes” – vág bele a közepébe Viki, akinél – mint látszik – egy percig nem volt kérdés, hogy milyen pályát választ magának. Tovább a madeinpecs.hu cikkére >>>
Kortárs képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás a Zsolnay-negyed m21 Galériájában. A tárlat szorosan kapcsolódik a 2026-os Vasarely-emlékévhez, a kiállítók műveikkel Victor Vasarely örökségére reflektálnak. Ahogy arról már többször írtunk, ebben az évben Pécsen gyakorlatilag minden Vasarelyről szól. A város kettős jubileumot ünnepel: Victor Vasarely születésének 120., illetve a Vasarely Múzeum megnyitásának 50. évfordulóját. Az egész éven átívelő programsorozatot a Modern Magyar Képtárban bemutatott kiállítás indította el januárban, áprilisban megnyílt a felújított Vasarely Múzeum, de még a fényfesztivál is a művész öröksége előtt tiszteleg majd. Ebbe a sorba illeszkedik a május 28-án megnyitott „Vasarely 120 – kortárs op-art reflexiók” című tárlat is. A kiállítás 20 Vasarely-mű mellett 24 kortárs alkotó munkáját mutatja be, akik között ott vannak a pécsi művészkar oktatói, DLA-hallgatók, valamint a Vasarely-kurzus megosztott elsődíjas egyetemistái is. Tovább a pecsma.hu cikkére >>>
Folytatódik Vörös István sorozata. Ezúttal a haikuról ír, amely rövidsége ellenére is képes megmutatni a teljességet. Ha a nagy költészet történetét akarjuk megírni, elsőként szerzők alapján csoportosítjuk anyagunkat, minden egyes nagy költőt mérlegre teszünk, tényleg nagy-e, minden egyes érdekes költőt mérlegre tehetünk, az érdekessége nem a nagyság valamiféle formája-e. De ha már a formánál tartunk, közelítsünk ezúttal onnan. Az európai költészet alapegysége, nagyság-minimuma a szonett. Van azonban ennél rövidebb vers is, egy olyan verstípus, amely még kisebb formátumban képes megmutatni a teljességet.
Átmeneti időszakban élünk, ami egyrészt felszabadító 16 év NER után, de közben a hétköznapjainkra rátelepedő politika szorítása nem látszik enyhülni. Az abszolút filmszínház-politizálás pillanatra nem nyugvó kommunikációs letámadása az időérzékelésemet is megváltoztatta. Már a pár nappal ezelőtti események is hihetetlenül réginek tűnnek, a leváltott rezsim utolsó évében készült rövidfilmek alól eltűnt a világ, melyből vétettek, miközben belőlünk, befogadókból nagyon lassan és nehezen fognak elpárologni (ha egyáltalán) a belénk ivódott mintázatok. A fiatal filmesek egész eddigi szakmai pályája (sokuk életének legnagyobb része) egy traumatizáló, szinte leválthatatlannak tűnő rendszerben telt: a szorongás, a rossz közérzet az idei válogatás magyar versenyfilmjeit is áthatja. Rosszkedvünk telét felváltotta a hirtelen jött tavasz, ez viszont majd a jövő évi Friss Húson tud először manifesztálódni. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
A Merlinben most nyíló Power Lines című kiállítás a Budapesten először látható, 1977-ben létrejött Mercedes-Benz Art Collection darabjait hozza párbeszédbe közép- és kelet-európai alkotók munkáival. A több mint harminc művész munkáit felvonultató tárlat az iparosodás, az energiaellátás, a munka és a mobilitás összefüggéseit és társadalmi tapasztalatait vizsgálja. A május 28. és augusztus 30. között a Merlin Kulturális Térben látható kiállítás a Mercedes-Benz Art Collection nemzetközi programjának része, kurátora a debreceni Modemből ismert Török Krisztián Gábor. A válogatásban a gyűjtemény darabjai közép-, illetve kelet-európai alkotók műveivel kerülnek kapcsolatba. A Merlin épülete szorosan kapcsolódik ehhez a gondolatmenethez: az egykori transzformátorállomás ipari múltja végig jelen van a kiállítás értelmezési keretében. Tovább az amu.hvg.hu cikkére >>>
„Évek óta írom felmentésed sorait” – olvashatjuk a Kivétel a nincs című verseskötetben. A női lét megannyi alakváltozatai burjánzó sorokban kelnek életre, miközben egy függő, alkoholista anyának és gyermekének hétköznapi küzdelmeiről kapunk képet. A grafikusként is elismert Szabó Imola Juliannával a szenvedélybeteg szülőkről, a szülővé tett gyermekekről és anyaszerepekről beszélgettünk. Az érzékeny témák alapvetően jellemzik a munkásságát. A traumafeldolgozás mellett dolgozik az alkotói elköteleződés, hogy ezekről a kérdésekről egész egyszerűen beszélni kell? Tét nélkül nem tudok könyvben gondolkozni. Nagyon fontos, hogy olyan magja legyen, aminek érzem a súlyát is. Az a kérdés, hogy milyen földbe tudom elültetni, és milyen virág, fa vagy bokor fog abból kinőni. Régóta zavar, hogy a női alkoholizmusról, az anyák alkoholizmusáról nem beszélünk, ahogy arról sem, hogy milyen egy gyerek élete, aki ilyen anya mellett nő fel, és milyen az e körüli szégyen és a hallgatás. Mit kezdjünk azzal a fajta definiálgatással, miszerint az az alkoholista, aki kocsmába jár, és részegen szédeleg, de mi van azokkal, akik otthon, ebédfőzés közben, zugivóként végül is elfolyatják magukat a lefolyón? Nehéz, hogy nem lehet erre reflektálni, és hogy ez mennyire négy fal között rekedt kérdés marad. Tovább a nepszava.hu cikkére >>>
Frappáns szövegek és hangminták – a Slow Village januárban megjelent Hat után című albuma hamisítatlan hiphop. A formáció egyik rappere, a Mulató Aztékokból is ismert Balázsovics Mihály (Tink) betekintést nyújt a zenekar és saját kreatív folyamataiba, illetve véleményezi a műfaj körülményeit. Az életutadat követve – különösen pedig legutóbbi albumaidat hallgatva – az a benyomásom, hogy az elmúlt pár év számodra a változás és fejlődés sikertörténete. Ezt belülről is így éled meg? Teljes mértékben. 2020-ban átestem egy szívműtéten, közel fél évet töltöttem kórházban, amely egybeesett a Coviddal. Kaptam egy műbillentyűt, ami új életlehetőséget adott. Mindez jelentős változási folyamatokat indított el bennem. Egészségileg, mentálisan és szakmailag is mélypontra kerültem. Úgy véltem, sok a pótolnivalóm, az adósságom a környezetem felé. Nem anyagilag, hanem tettekkel. Illetve azt éreztem, hogy a hiphop felé is rendeznem kell a számlám. Addig megelégedtem az alappal, talán annyira voltam képes. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Schmied Andi Asset Town című kiállítása egyben a művész DLA-mestermunkája, a „kimeneti terméke” egy ötéves tanulmányi időszaknak. Így tehát, a műfaj játékszabályai szerint, a művésznek hamarosan, egy kvázi peres eljárás során, effektíve meg is kell majd védenie. Ezzel elkerülhetetlenül együtt jár némi bizonyítási kényszer: az anyagnak egyszerre kell szubsztanciálisnak, artikuláltnak, reprezentatívnak lennie, egyben pedig hűnek a művész munkásságához; ki kell merítenie a témáját, ugyanakkor nem szabad kimerültnek látszania. Nagyon nehéz az ilyet könnyű kézzel csinálni, márpedig Schmied Andi eddigi művészeti tevékenységét számomra elsősorban éppen ez jellemezte. Mikor azonban két napja benéztem az akkor még alakuló térbe, megnyugodtam, hogy mindennek ellenére sikerülni fog. Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>
Illyés Mária kötelességérzetről, kíváncsiságról és édesapja világnézetének Az MMA Kiadó gondozásában megjelent Illyés Gyula válogatott levelezés 1913–1933 című kötet akár regényként is olvasható, hiszen a személyes történetből kibontakozik a családi és a tágabb, társadalmi környezet. A leveleket Illyés Mária válogatta és szerkesztette, a kötet társszerkesztője Babus Antal, lektora: Gróh Gáspár és Márkus Béla. Hogyan formálódott annak a fiatalembernek a gondolkodása, akit Illyés Gyulaként ismerünk? A levelezéskötetről Illyés Máriával beszélgettünk. Tóth Ida: A huszadik századi szellemi élet egyik meghatározó alakja Sárszentlőrinc-Felsőrácegrespusztáról indul, és az első levelei – még Illés Gyulaként – azt a pillanatot rögzítik, amikor a család Simontornyára költözik, ő pedig legkisebb gyerekként bekerül a Dombóvári Királyi Katolikus Főgimnáziumba. A címzettek köre azután egyre bővül, az életút állomásai is szaporodnak, a keltezések tanúsága szerint: Dombóvár, Simontornya, Bonyhád, Cece, Budapest, Bécs, Berlin, Párizs, majd 1926-tól megint Budapest. Hogyan állt össze a levelezéskötet? Tovább az avorospostakocsi.hu cikkére >>>
Vangelis (szül.: Evángelosz Odiszéasz Papathanaszíu) 1943 március 29-én született. Az autodidakta zenész a 60-as években az Aphrodite’s Child nevű formációval szerzett sikereket, de a „666” címmel ellátott albumuk során evidens lett, hogy Vangelis ambíciója sokkal nagyobb volt a többieknél. Így a továbbiakban a zeneszerző szólóban folytatta. Rengeteget dolgozott, hogy az áhított függetlenséget kiharcolja magának, és hamarosan Londonba tette át székhelyét, ahol Nemo Studios néven egy olyan közeget hozott létre magának, ahol képes lehetett 100 %-ban egyedül felvenni egy albumot. Tovább a hetediksor.hu cikkére >>>
„Amikor az állatkertben sétáltam, észrevettem, hogy a tigriseknél az üvegen vannak állati gesztusok sárból. Az egyik lánytigrisnek, Lénának le is fotóztam a »festményét«. Egy gyönyörű gesztussorozat, konkrét kompozíció volt a mozdulataiból.” Bemelegítő kérdés: Hogyan kezdődött nálad a festészet? Van egy korai története erről a családomnak. Még nem nagyon tudtam beszélni, de nagyon sokat rajzoltam. Persze csak ilyen firkákat, meg krikszkrakszokat. A keresztapáméknál voltunk, és mind a két kezembe fogtam egy-egy babamaroknyi ceruzát, és közben elaludtam. A ceruzák kiestek a kezemből, de én még álmomban is szorítottam őket. Aztán ebből az lett, hogy egész gyerekkoromban festettem, meg rajzoltam, és olyan 6-7 éves korom körül elkezdtem járni egy művészeti alapfokú iskolába, Mátészalkán. Már ott is azt gondoltam, hogy ha nagy leszek, akkor festőművész leszek. Édesanyám egyébként nagyon tehetségesen festett és rajzolt. Azt hiszem, a története nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egész életemben támogató volt az alkotói utammal kapcsolatban. Azóta több diplomája van, és képzőművészet-terapeutaként tevékenykedik. Nemrég elkezdtünk a világ nagy kortárs múzeumaiba ellátogatni együtt.
Mára már nem a család, hanem egyre inkább az egyén válik a modern kultúrák legkisebb társadalmi egységéve. A szolgáltatások az egyén jólétére vannak kihegyezve, azt sugallva, hogy az embernek tulajdonképpen nem közösségre, csupán szolgáltatókra van szüksége ahhoz, hogy bármilyen szükségletét kielégítse. A modern technológia és az „én kultuszt” erősítő szolgáltatások három, egymással szorosan összefüggő hazugságot próbálnak elhitetni velünk. Egyrészt az okos autók, okos házak, okostelefonok azt sugallják: „Ne tégy semmit, csak dőlj hátra és élvezd, hogy kiszolgálnak!”. Mintha a semmittevés a jólét alapfeltétele lenne, ezzel szemben a munka, a fáradozás fölösleges és kerülendő. Másrészt a „Mindent megkaphatsz most; miért várnál?” szlogen azt a benyomást kelti, mintha az életminőségünket javítaná, ha a szükségleteink megjelenése és kielégítése között minél kevesebb idő telik el. Harmadrészt pedig az „Értékes vagy, te mindenből a legjobbat érdemled!” üzenetek azt a benyomást keltik, mintha minden emberi tulajdonság és viselkedés ünneplendő és megbecsülésre érdemes lenne. 
|
