Uram, itt a szakadék, amit rendelt

Daniel Kehlmann El kellett volna menned, MAGVETŐ 2017

Egy hely nem egyszerűen a tér valóságos pontja, hanem kulturális konstrukció, egyszerre tartalmazza a dialektikamentes tájat és a rousseau-i daccal terhelt dialektikus, ember nélküli természetet. Ember és természet egymásnak feszül, farkasszemet néz, és dűlőre jut. A hely az ember sorsát meghatározó lelkiállapot kivetülés, légkör, ahogy Heidegger mondja, A mód, ahogy vagy és vagyok, ahogy mi, emberek vagyunk a földön – a lakás. Föld és ég közötti világban halandók laknak, miáltal válik a világ bentté. A táj hatalmas projekciós felület, vajon ha kihívás érkezne a végtelenen túlról, köze lenne az embernek ahhoz?

Daniel Kehlmann El kellett volna menned című kisregényében a hely szimbolikus rendszer. A látszólag paranormális aktivitással bíró minimalista designnal megépített tér nem oka, csak kiváltója az író- narrátor grammatikai féregjáraton való eltünésének. Köztes léte, énjének fokozatos eltűnése a szövegből bontakozik ki, a gyanakvó olvasó pedig nyomolvasással követi.

Született áldozatok
Szubjektív filmnapló

TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL, 2017. Enyedi Ildikó

Fura dolog ma szerelemről készíteni filmet.  A Testről és lélekről az én olvasatomban nem is szerelmes film, hanem a látható és láthatatlan erőszak filmje. Enyedi azt mondta, olyan egyszerű filmet akart készíteni, mint egy pohár víz. Érdekes egyszerűség az, ami tele van extremitással. A befogadó élményszervező ereje, az alkotói intenció (szándék) ellenébe mehet, nincs totális hatalmú szerző. A filmben ábrázolt szerelem számomra elsősorban a nő-férfi küzdelem, a nemiség társadalomba ágyazott halálterhes hatalmi harcát reprezentálja. Érdekes kérdés, ha az alkotó nő, megjelenik-e alkotásában bármilyen antipatriachális tónus, valamilyen szubverzív álláspont. Enyedi felveszi a maszkulin szubjektum pozícióját, néha azonban felsejlik a női hang. Megjelenik egy halovány stratégia a harag kifejezésére, egy angyal-szörnyeteg páros megjelenítésével, ezért a Testről és lélekrőlt leíró női filmnek tartom. Rácz Mária és Endre történetében a szerelem legfeljebb maszk. Ha szerelemről beszélünk, a néző nem érzi magát tájékozatlan benyitónak egy filozófiai szemináriumra, ahol a női-férfi megosztottság és küzdelem változatait nem kell társadalmi beágyazottságban látnia.

Pofon után

Amikor felszálltak a buszra az első ajtón, a gyerek úgy bömbölt, hogy a hátsó üléseken is tisztán hallatszott. Először legszívesebben menekültem volna, de aztán a kíváncsiság győzött, és hallgattam őket. Még sosem volt részem szülő-gyerek vitában felnőttként.

ANYA: Ne ordíts már, buszon vagy.

Tipikus, gondoltam magamban. A szülőknek mindig az a fontos, hogy mit gondolnak mások. Míg a gyerek a fájdalommal küszködik, ő a külsőségekre figyel, ne legyenek feltűnőek, ne bámulják őket. Persze az is lehet, hogy csak kifogásként használta, hogy ne kelljen a gyerek sírásával törődnie. Sokáig próbálta sikertelenül csitítani.

ANYA: Mennyire hangos vagy már?!

GYEREK: Amilyen hülye anyám van!

A szemeim előtt látom, hogy évek alatt hányszor megkaphatta ezt a mondatot a kisfiú. "Milyen nehéz ez a...?" "Amilyen hülye gyerekem van!" "Milyen sokáig kell még...?" "Amilyen hülye gyerekem van!" ... hát megtanulta. Lehet, hogy nem is értette pontosan, de megtanulta a kifejezést, és valószínűleg már régóta várta, hogy mikor tudja visszaadni. Most belefutott az anya a csapdába.

Akinek igaza van, valamit rosszul csinál

"A bukásból tanulunk, nem a sikerből!" (Bram Stoker, a Drakula c. könyv szerzője).

Aki vérmesen meg akarja nyerni a vitát, az nem figyel másra, csak az elhangzott érvekre, és csak azon gondolkodik, hogyan vághat vissza. Kimarad egy fontos elem: a vitapartner.

Tegyük fel, hogy a vita nem vérre megy, mint mondjuk egy parlamenti szavazás előtt, ahol a cél a másik földbetiprása, és szavazatok szerzése; tegyük fel, hogy a vitapartnerem a barátom, rokonom, vagy csak régi ismerősöm, de alapvetően kedveljük egymást. Tegyük fel azt is, meg vagyok győződve arról, hogy nekem van igazam. Ebben az esetben mi a célom a vitával? Hallani akarom a másiktól, hogy meghunyászkodik, és igazat ad? Ha magabiztos vagyok, nincs semmi szükségem rá. Meg akarom akadályozni, hogy valami ostobaságot tegyen? Ha rá akarom erőltetni a véleményemet, akkor – emberi természetünknél fogva – ki fog alakulni benne a dac, és pont az ellenkezőjét érem el. Felül akarom írni a véleményét? Ha olyan biztos vagyok az igazamban, valószínűsíthető, hogy ő is az lesz a sajátjában; és egy idő után olyan érveket fog halmozni, amikben már ő sem hisz, és a beszélgetés közepébe fogja hajigálni őket, remélve, hogy hátha az egyik beválik, és elakad a szavam. Ha ez nem történik meg, lehet, hogy csak rámondja, hogy nyertem, de belül úgysem gonodolja komolyan. Akármelyikünk is nyeri meg a vitát, valójában csak egy csatát nyer, nem többet; attól, hogy a vitapartnerünk éppenséggel nem tudott jól visszavágni nekünk, még egyáltalán nem biztos, hogy nekünk van igazunk.

 A The Room-jelenség

Tommy Wiseau 2003-ban debütált egyszerre tehetségtelen íróként, tehetségtelen rendezőként és tehetségtelen főszereplőként. A film utóélete már izgalmasabb.

"Hallottál már a The Room (A szoba) című filmről?", kérdezte londoni ismerősöm egyik magyarországi látogatása során. "Minden évben lejátsszák egyszer a mozikban, általában teltházas."

A szüleim számára például elég érthetetlen volt, hogy miért akarna valaki megnézni egy olyan filmet, amit korábban már látott; azonban ismertem olyanokat is, akik rendszeresen összegyűltek a társaságukkal, hogy megnézzék a Ponyvaregényt, annyira beleszerettek abba a filmbe.

"Ez olyan, mint a Ponyvaregény?", kérdeztem vissza. "Annyira kultikus, hogy az emberek nem tudnak betelni vele?"

"Nem, szó sincs erről!", hangzott a válasz. "A világ egyik legrosszabb filmjének mondják. Az emberek azért nézik meg újra és újra a moziban, hogy együtt röhöghessenek rajta, milyen béna."

 Mit értesz szex alatt?

A kilencvenes évek remakelt szövege - Szevasz szöszke, jössz egy röpke gyömöszre? Itt a remek alkalom, pöröghetsz a farkamon- morálfilozófiai dimenzióval támadt fel nemrég egy zenei videóban By Alex és Majka által. Senkise : u,u,u /feat. Majka

Egy feminista értelmezése. A befogadási szituáció elsősorban hallgatói, mivel zeneszámról van szó, engem mégis a dalszöveg érdekelt. A szöveg első részének három egysége egy fiktív Én-Te viszonyt artikulál, deszkriptív és imperatívusz jellegű aktusokkal jelöli ki az alapvetően alárendelő interperszonális viszonyt a Másikkal, aki jelen esetben egy nő. Játszmaelméleti megközelítésben Szülő - Gyermek én állapot, törpítő külön nyelvvel, ahol a másik fölé pozicionálás alaphelyzet. A Másik valójában nem is létezik, az imaginárius dimenzió csupán a szubjektum fantazmagórikus konfabulációja, hogy beszédteret teremthessen a fókuszmondat elhangozásához, amit azonban nem a szövegben elsőként megjelenő beszélő mond ki, hanem a másik, még nem jelenlévő performer. A szövegrész hármas tagolásának első része egy aktus elejeközepe, ahol a szexuális praxis a lovaglópózt látszik preferálni, parvenü enteriőrben (lávaláma).

Revues d’Études Françaises 21. (2016)

Migrations et intégrations

A migráció kétségtelenül napjaink egyik meghatározó nemzetközi konfliktusforrása. Kezelésének, politikai tőkévé változtatásának különböző módozatai figyelhetőek meg – az ezekkel járó sajátos társadalmi, pszichológiai, kulturális következményekkel együtt. Az ELTE Centre Interuniversitaire d’Études Françaises által kiadott Revue d’Études Françaises 21. száma ezt a kérdéskört járja körül, különböző tudományágak képviselőinek segítségével.

Pozsonyi Lilla: A jó természete

Kateřina Drsková (szerk.): Nature(s).

Actes de la XXIIème Université d’été de l’Association Jan Hus.

Opera Romanica 15., České Budějovice, 2015. 155 o.

A Jan Hus Egyesület 22. Nyári Egyeteme (Université d’été de l’Association Jan Hus) 2013-ban került megrendezésre, középpontjában egy tudományos konferenciával. Ennek anyaga 2015-ben jelent meg a Česke Budějovice-i Dél_Csehországi Egyetem romanisztikai folyóiratában. Az Opera Romanica 15. számának valamennyi írása tehát egy közös témát dolgoz fel, ezúttal a természet fogalmát, fogalmait, erre utal a cím: „Nature(s)”. Csehország mellett Franciaországból, Magyarországról, Szlovákiából, Lengyelországból érkeztek a résztvevők, akik filozófiai, nyelvészeti, irodalmi, történelmi szempontokból közelítettek a témához.

A francia film mindig kicsit különleges

Szubjektív filmnapló

Bébibumm (Telle mère, telle fille) 2017

2017. augusztus 10-én mutatták be Noémie Soglio Bébibumm (Telle mère, telle fille) című filmjét.  Az eredeti címet a német tükörfordítás közelíti meg a legjobban, Wie die Mutter, so die Tochter, mondom úgy, hogy egy szót nem értek németül, valahogy mégis érzem. Mi ezek szerint az angol Baby Bumps -ot magyarítottuk, de szerintem a litván sokkal jobb, Mano mama ir musu kudikiai.

Aki azt hiszi, hogy a vígjáték olyan film, amin nevetni lehet, az nem tévedhet nagyobbat. A francia vígjátékokra ez különösen igaz. A francia filmet kulturális aura lengi körül, mindig van benne valami arisztokratikus entitás, kivéve, ha vígjáték. Amikor a 60-as évek végén Louis de Funes elfáradt Fantomas keresése közben és elalvás előtt betette a füldugóit, majd tapssal ellenőrizte, működik-e, az vicces volt, mert a színész karakterében bújt meg a lényeg. A 80-as évektől azonban a francia vígjáték visszaesett egy archaikusan turbulens szingularitásba, és még nem jött ki belőle. A film olyan, mint az irodalom, nem újat talál ki, hanem az elődökre reagál. Noémie Soglionak sikerült a Bébibummal olyat alkotni, amin kínomban sem tudok nevetni, mérföldekre áll a valódi komédiál, ám mégsem ilyen egyszerű a képlet.

Összeállításunk előző részét egy díjazott krimivel fejeztük be, folytassuk egy másik, bűnügyi regényeknek szánt díjjal. A Point hetilap által alapított európai krimi-díjat 15. alkalommal adták át; a lyoni Festival Quai du polar megnyitóján a civilben ügyvéd Hannelore Cayre La daronne „A mutter” (La daronne – Éditions Métailié, 2017) című regénye kapta. A szegénység társadalmi problémáját empatikusan bemutató regény főhősnője, Patience Portefeux egyedül neveli gyermekeit és fizeti demens anyja gondozásának költségeit. Fordításból mindezt nem tudja előteremteni, ezért különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül droggal kereskedik. A feminista olvasatra is nyitott történet rámutat a szegénységből való kitörés lehetetlenségére – már ami a tisztességes utat, a szorgalmas tanulást és munkát illeti…

Az angolszász hatalmak által Észak-Afrikában kivitelezett 1942 novemberi partraszállás sikeréhez szükség volt egy olyan vezetőre is, akit az észak-afrikai francia hadsereg és közvélemény egyaránt el tud fogadni, az amerikai diplomácia választása pedig Henri Honoré Giraud tábornokra esett, aki nem sokkal korábban szökött meg a német hadifogságból, így németellenességéhez nem férhetett kétség. Értékét tovább növelte az amerikaiak szemében az a tény, hogy a szabad francia vezetés kapcsolatfelvételi kísérletét mereven elutasítva de Gaulle-lal szemben foglalt állást. Miután Darlan admirális decemberben merénylet áldozata lett, a Birodalmi Tanács tagjai december 26-án Giraud-t választották meg főbiztosnak, amelyet ő február 5-én rendeleti úton a korábban ismeretlen „polgári és katonai főparancsnok” címre cserélt fel, ezzel pedig kezébe került az észak-afrikai francia területek feletti hatalom.

Az 1940. június 22-én aláírt fegyverszünet számos feltétele közül a megszállási területek felosztása gyakorolta az egyik legnagyobb hatást az ellenállási mozgalmak kialakulására. Az ország északi területeinek döntő többsége, valamint az Atlanti-óceán menti megyék közvetlen német megszállás alá kerültek, míg az ország déli részén jött létre az úgynevezett szabad zóna, amely a Vichy központtal működő kormány fennhatósága alatt működött. Ugyanakkor a legészakibb két megye (Nord és Pas-de-Calais) a belgiumi katonai főkormányzóság fennhatósága alá került, számos északkeleti megye tiltott területté vált, ahová a vereség zűrzavarában otthonaikat elhagyó francia lakosság nem térhetett vissza, hogy helyüket a jövőben betelepített német lakosság foglalja el, a régóta vitatott Elzász-Lotaringia térségét pedig a Harmadik Birodalomhoz csatolták. Ebből kifolyólag Franciaország területén meglehetősen változatos összetételű, motiváltságú és létszámú csoportok szánták rá magukat a megszálló erők elleni tevékenységre.

Rémes kommunikációs minták

Nem tudom, hogy igazából a magyar nyelv, vagy a magyar szokások hiányossága; de ha valaki véleményt vagy tanácsot fogalmaz meg, az általában parancsnak vagy kijelentésnek hangzik, egyáltalán nem azt fejezi ki, ami a közlő igazi szándéka. Régen észrevettem már, amikor arra panaszkodom, hogy fogalmam sincs, mi jót tudnék csinálni a hétvégén, akkor olyan válaszokat kapok, hogy "Menj el túrázni!" Egyébként ez általában remek ötlet, de nem felvetésként fogalmazzák meg, mint pl. "Túrázni lenne kedved?" hanem szinte parancsként: "Menj el túrázni!" Ilyenkor mindig kínosan szoktam érezni magam, mert ha azt mondom, hogy "nem, azt most nincs kedvem", az ilyenkor olyan érzést kelt bennem, mintha egy felszólításnak vagy kérésnek mondanék ellent; pedig nyilván nem erről van szó, de a mondat felszólító módja ezt váltja ki belőlem.

A Szabad Franciaország az 1941 végétől 1942 közepéig terjedő időszakban számos sikert könyvelhetett el, amelyek egyértelműen hozzájárultak belső és külső helyzetének megszilárdításához, amelynek megkoronázásaként létrehozták a nagyobb nemzetközi elismertségre számot tartó Harcoló Franciaországot. Ugyanakkor azonban ez a megerősödés számos kérdést is felvetett mind a mozgalmon belül, mind pedig a szövetséges hatalmak körében, amelyekre különböző lehetséges válaszok léteztek, és ezek nem mindegyike ígért biztató jövőt a szervezet vezetése számára. 1942 második felében már korántsem volt egyértelmű, hogy a háború előrehaladtával és a hadi helyzet változásával a nemzetközi nagypolitika színpadán lesz-e hely a szabad franciák számára.

De Gaulle tábornok 1940 őszén kijelölte a legfontosabb célokat a Szabad Francia Afrikában állomásozó francia erők számára. Az elsődleges cél a lehető legtöbb önkéntes toborzása, kiképzése és felszerelése annak érdekében, hogy a Szabad Franciaország részt vehessen a tengelyhatalmak elleni harcokban. November végére a Szabad Francia Erők összesen mintegy 35.000 főt számláltak, nagyjából 20 hadihajót és 30 teherhajót tudtak a háborús erőfeszítések szolgálatába állítani, ezen felül pedig hozzávetőlegesen 1.000 fő teljesített szolgálatot a brit királyi légierő kötelékében, valamint szilárdan kézben tartott és nagy kiterjedésű területeket irányítottak Afrikában. Ugyanakkor a tábornok fontosnak tartotta, hogy megfelelő elismerésben részesítse a hadműveletekben résztvevő katonákat és civileket, akiknek a hozzájárulása nagy jelentőséggel bírt a Szabad Franciaország sikere szempontjából, ezért létrehozta a Felszabadítási Érdemrendet (Ordre de la Libération), melyet azok a személyek, katonai vagy polgári közösségek kaphattak meg, akik, illetve amelyek kitüntették magukat Franciaország és gyarmatbirodalma felszabadítása során. A különleges kitüntetéseket a rend vezetőinek ajánlása után annak nagymestere, De Gaulle tábornok adományozta.

Az 1940 júniusában elhangzott rádióbeszédet követő egy évben mind De Gaulle, mind a vezetésével létrejött Szabad Franciaország nagy utat tett meg mind katonai, mind pedig politikai téren. A Szabad Francia Erők létszáma a területi gyarapodásoknak köszönhetően látványosan megnőtt, 1940 végén 35.000, 1941 második felére pedig már közel 50.000 fő teljesített szolgálatot ennek a haderőnek kötelékében. Ezzel párhuzamosan 20 hadihajón és 115 kereskedelmi hajón lengett a szabad francia zászló (még ha utóbbiak kisebb részén volt is csak francia legénység), amelyek kivették részüket a háborús erőfeszítésekből. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a fenti – önmagukban sem túl impozáns – számok mögött a valóság meglehetősen lehangoló volt.