VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
Acta Romanica – Bene Krisztián: Egy modernkori lovagrend születése: a Felszabadítás Rendjének létrehozásaDe Gaulle tábornok 1940 őszén kijelölte a legfontosabb célokat a Szabad Francia Afrikában állomásozó francia erők számára. Az elsődleges cél a lehető legtöbb önkéntes toborzása, kiképzése és felszerelése annak érdekében, hogy a Szabad Franciaország részt vehessen a tengelyhatalmak elleni harcokban. A felállított erőket minél gyorsabban be kell vetni az afrikai kontinens két különböző pontján: a Líbia déli részén található olasz helyőrségek, illetve – a brit nemzetközösségi csapatok oldalán – az eritreai olasz hadsereg ellen. A katonai szerepvállalás fokozása és a szövetségesének nyújtott valódi segítség szintén tovább erősítette a Szabad Franciaország értékét és elismertségét, amely fél év alatt egy makacs katonatiszt kiállásából viszonylag jelentős erővé nőtte ki magát. November végére a Szabad Francia Erők összesen mintegy 35.000 főt számláltak, nagyjából 20 hadihajót és 30 teherhajót tudtak a háborús erőfeszítések szolgálatába állítani, ezen felül pedig hozzávetőlegesen 1.000 fő teljesített szolgálatot a brit királyi légierő kötelékében, valamint szilárdan kézben tartott és nagy kiterjedésű területeket irányítottak Afrikában.
Ugyanakkor a tábornok fontosnak tartotta, hogy megfelelő elismerésben részesítse a hadműveletekben résztvevő katonákat és civileket, akiknek a hozzájárulása nagy jelentőséggel bírt a Szabad Franciaország sikere szempontjából, ezért létrehozta a Felszabadítási Érdemrendet (Ordre de la Libération), melyet azok a személyek, katonai vagy polgári közösségek kaphattak meg, akik, illetve amelyek kitüntették magukat Franciaország és gyarmatbirodalma felszabadítása során. A különleges kitüntetéseket a rend vezetőinek ajánlása után annak nagymestere, De Gaulle tábornok adományozta. A háború végéig összesen 1.038 természetes vagy jogi személy kapta meg, köztük 18 katonai alakulat és 5 település. Az új tagok felvétele hivatalosan 1946-ban megszűnt, ez alól csak két kivétel volt, Winston Churchill, aki 1958, illetve VI. György angol uralkodó, aki 1960-ban posztumusz kapta meg a kitüntetést teljesítménye elismeréseképpen. Néhány személy rövid életrajza azok közül, akik a Rend tagjai voltak:
AUBOYNEAU, Philippe (1899-1961) Tengerésztiszt. A Konstantinápolyban született Auboyneau a Tengerészeti Iskolában folytatta tanulmányait, majd a Távol-Keleten szolgált a haditengerészet kötelékében különböző beosztásokban. 1940-ben a földközi-tengeri brit haditengerészeti parancsnokságon összekötő tisztként tevékenykedett, majd csatlakozott a Szabad Franciaországhoz, amiért távollétében 20 év börtönbüntetésre ítélték. A Triomphant romboló parancsnokaként számos bevetésen vett részt, mielőtt 1942-ben a Szabad Francia Haditengerészet parancsnokává nevezték ki. Az 1943 második felében újjáalakított francia haditengerészet soraiban parancsnokhelyettes és a 3. cirkáló egység vezetője volt, részt vett a dél-franciaországi partraszállási hadműveletben is. A háború után a távol-keleti francia haditengerészeti erők parancsnoka volt, valamint a Felszabadítási Érdemrenddel is kitüntették.
DEWAVRIN, André (1911-1998) Katonatiszt. Az École polytechnique elvégzése után a mérnök végzettségű Dewavrin csatlakozott a hadsereghez, ahol a megfelelő kiegészítő tanulmányok után 1934-től utásztisztként szolgált. 1938-ban a Saint-Cyr katonai akadémia erődítéstanára lett. 1940-ben részt vett a norvégiai hadjáratban, majd a visszavont csapatokkal együtt júniusban Angliában találta magát, ahol csatlakozott a szabad francia mozgalomhoz. Július 1-én De Gaulle tábornok rábízta a szervezet hírszerzésének irányítását, amelyet el is fogadott, családja védelmében pedig ettől kezdve Passy álnéven tevékenykedett. Létrehozta a Központi Hírszerző és Akcióirodát (BCRA), amelynek elsődleges feladata a különböző franciaországi ellenálló mozgalmakkal való kapcsolatfelvétel volt. 1943 elején közel két hónapot töltött maga is a megszállt országban, hogy felmérje az Ellenállás képességeit és lehetőségeit, valamint elősegítse a mozgalom egyesítését. Ennek a küldetésnek a sikeréért megkapta a Felszabadítási Érdemrendet. A Jean Moulin (a franciaországi ellenállás fő szervezője, akit a németek 1943. június 21-én Lyonban letartóztattak és halálra kínoztak) elvesztése utáni kritikus időszak Passy pozícióját is megrendítette, ennek ellenére 1943 végén az Észak-Afrikában felállított új francia titkosszolgálat (DGSS) technikai igazgatójává nevezték ki. Politikai ellentétek miatt 1944 februárjában a belső francia erők vezérkari főnökévé nevezték ki Koenig tábornok törzsében. 1944 augusztusától Bretagne felszabadításában vett részt. 1945-1946 folyamán különböző titkosszolgálati szervek vezetőjeként működött, De Gaulle lemondása után azonban ő is maga mögött hagyta a szolgálatokat. Politikai ambíciói voltak, amelyek azonban a baloldal sikkasztási vádjai miatt meghiúsultak. Négy hónapot töltött előzetes fogságban, mielőtt visszavonták a vádakat. Ezt követően a versenyszférában helyezkedett el, onnan is vonult nyugdíjba.
LECLERC, Philippe de Hauteclocque (1902-1947) Katonatiszt. A régi nemesi családból származó Philippe de Hauteclocque 1924-ben fejezte be tanulmányait a Saint-Cyr katonai akadémián, majd a marokkói hadműveletekben vett részt. A vezérkari tanfolyamot 1939-ben évfolyamelsőként végezte el, majd 1940-ben vezérkari és harctéri szolgálatot is ellátott, utóbbi során pedig júniusban megsebesült. Helytállását a Becsületrenddel jutalmazták, ennek ellenére Leclerc álnéven azonnal elhagyta Franciaországot, hogy De Gaulle oldalán folytassa a harcot. A tábornok azzal bízta meg, hogy Francia Egyenlítői Afrikát vegye rá a Szabad Franciaországhoz való csatlakozásra, amelyet sikeresen végre is hajtott. Novemberben Csád katonai parancsnokának nevezték ki, ahonnan számos akciót indított a líbiai olasz csapatok ellen, 1941 márciusában Kufra oázist is elfoglalta, amiért a Felszabadítási Érdemrenddel tüntették ki. 1942-1943 folyamán számos támadást indított a térségben állomásozó olasz erők ellen, amelyek fényes sikert hoztak, egészen Tunéziáig tört előre, ahol a német csapatok elleni harcba is bekapcsolódott. 1943 augusztusában megkapta a 2. páncéloshadosztály vezetését, melynek élén részt vett Franciaország és Párizs felszabadításában. 1945 elején csapataival már Németország elfoglalásában is közreműködött, ő érte el elsőként Berchstesgadenben Hitler hegyvidéki nyaralóját. 1945 második felében a Távol-Keletre helyezték át, ahol Franciaország nevében ő írta alá a japán kapitulációról szóló dokumentumokat. Ezt követően Indokínában és Észak-Afrikában szolgált, 1947-ben azonban életét veszítette egy repülőgép-balesetben. 1952-ben posztumusz marsallá nevezték ki.
A Felszabadítás Rendjének létrehozása[1]
A Felszabadítás Rendjének létrehozására vonatkozó 7. számú kormányrendelet
A nép és a francia gyarmatbirodalom nevében, Mi, De Gaulle tábornok, a szabad franciák vezetője, Tekintettel az 1940. október 27-i, a háború alatti közhatalom megszervezésére és a Gyarmatbirodalom Védelmi Tanácsának megszervezésére vonatkozó 1. számú kormányrendeletre, Tekintettel az 1940. november 12-i, a szabad franciák döntéshozatalának feltételeiről szóló 5. számú kormányrendeletre, Elrendeljük:
1. szakasz Felállításra kerül az úgynevezett Felszabadítás Rendje, amelynek tagjai a Felszabadítás Társai címet viselik. Ez a rend azzal a céllal jön létre, hogy elismerje azon katonai vagy polgári személyek és közösségek tevékenységét, akik jelentősen hozzájárulnak Franciaország és a Gyarmatbirodalom felszabadításához.
2. szakasz A Rend egyetlen megkülönböztető jelzése a Felszabadítási Kereszt.
3. szakasz A Felszabadítás Rendjébe történő felvételt a szabad franciák vezetője hirdeti ki.
4. szakasz A jelen kormányrendeletben alkalmazásának módozatait rendeletben fogjuk szabályozni.
5. szakasz Jelen kormányrendelet kihirdetésre kerül a Gyarmatbirodalom Hivatalos Közlönyében, illetve átmenetileg az Egyenlítői Francia Afrikai Közlönyben.
Brazzaville, 1940. november 16.
Ch. De Gaulle
Megjelent: 2017-08-22 18:00:00
|
