Hajdanán, a krízis-korban, nehéz ’12-es évben szeles völgyben élt Giacomo Emilia Romagnában. Ott játszott a szurtosképű komoly kezű tudósok közt, ünnepelvén előbukkant Bartók-szvitet, táncjátékot. Ám a kotta hangfej-bábok játékával nem kecsegtet, csak tizenkét maszatos folt: borpecsét és tintapacni rajzolódott ki a könyvben. Tanácstalan búvárarcok hajoltak a szakadt szélű, szamárfüles palimpszesztre. Halk moraj tört fel a földből, rázva asztalt, mintha szellem- járás indult volna meg a fojtott nyárban Taljánföldön, lengő csillár, omló házfal törte meg az ünnepséget. Lóhalálban menekültek csapot-papot-táncjátékot elfeledve mind a súlyos tudományok birtoklói.
Vágylak téged és kívánlak mutatnálak a világnak és egyszerre rejtenélek is és mindenütt sejtenélek is vágyom izzadság-párádra odaülnék kútkávádra csontodig meghámoználak honnan mézillatod árad beolvadnék szívgödrödbe egyszer csak és mindörökre tagjaid ékes kegyszerek lennék addiktív vegyszered
muterka mára már jó nagyi ahogy tűnnek csak tűnnek az évek mi tegnap hiteles volt ma gagyi és fordítva is mi rongyos volt mára szép lett én nem is tudom már mi az a képlet
A szappanos vizet dörgöltem magamról épp, amikor bejelentettem, elhagylak. A kádban feküdtél, kis híján megfulladtál, de nem tehetek mást, mondtam is. Először persze fel sem fogtad, később a forgós székeden, alvós neglizsében az öledbe ültem, és megismételtem: elmegyek. Nagyon sajnáltalak, apróvá, mázsássá tömörödtél, aztán nyomás alól láncreakcióval kristályosodtál, a kezed leolvadt a csípőmről, köddé vált.
Tegnap, amikor csöngettek, megbotlottam a macskában. Kezemből kiesett a pohár. Sietnem kellett nagyon, mert mami annyiszor elmondta már, nem sétálunk a lakásban az étellel. Mire bejött a szobámba, nem is látszott a folt, de fázni kezdett zoknimban a tej.
Kriszta azt mondja, fényérzékeny. Napszemüveget kapott. Nagyi szerint az én szemem csak azért piros, mert piszkos kézzel mindig belenyúlok. Pedig, ha megvennénk azt a szemüveget, nekem se kéne többet kidörgölnöm a napot.
Mint kelesztőben a tészta, úgy dagad a csend. Oldalának feszül most két ember. Eggyé lágyítja őket a kovász. Lassan körbeölel. Fojt. Kéz és láb. Mozdulna. Nem talál utat.
A szomszédba hoztak egy kocsi sódert. Fél napom ráment, míg találtam néhány formás kavicsot. Nem bántam, hogy leégett a hátam, tudtam, Tominak mindent eladhatok.
ott rejtőzöm el mikor fáradt vagyok, és nem akarom a holnapot, inkább gyerek lennék újra, anyám ölébe bújva, vagy még távolabb, visszamennék, egészen vissza, - negyvennyolc évet,-
szép lány köztisztasági ruhában vissza tetszik talán egy kiugrott kurva aki most próbálja újra de olyan mint szocreál épület villák közt fenn Budán olyan a sok életunt csetlő-botló között mert mindegy felfele vagy lefele ugrik ki valami az átlagból nem tapsolod vissza tetszik
kedvesem épp végrendelkezik a temetésén ő akarja mondani Ady verseit koporsóját majd lovak húzzák kinyúl és kigombolja még utoljára minden volt nője blúzát a helyszín talán az Aréna lesz kértem kezdje el írni a listát hogy értesíthessek minden érintettet remélem évekbe telik
Van ez a Lili, aki csak áll, mint bálám szamara, ha kérdezik,
van ez a Lili, aki sosem kérdez van ez a Lili, aki kisdologra sosem kéredzkedik, van ez a Lili, akinek nagydolga soha nincs, van ez a Lili, aki csak csendben figyel,
a villamoson az a férfi öltönyben kinyalva mint Sz Pista lila szájjal mintha rosszul sminkelték volna arcán erőltetett szigorral még titkolta hogy ha szavakkal játszott pókert szépekből egy kis sor sem jött össze soha pedig akkor már Istenhez készült kásztingra
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.
