Két éve töprengek, hová lettél. Mint az aranyfüstlemez, csillogó felszín, valóságosabb, mint bármi a világon, igazi kincs, de ha nagyobbat lélegzem, eltűnik egy pillanat alatt. Összetapad, porszemmé válik. Annyi aranyat szívtam már be, a kórboncnokok össze fognak veszni a tüdőmön. Pedig elemeiben minden megvan, csak már nem áll össze többé laparannyá. Eltűnt a felület. Te magadban tűntél el. Figyelj csak befelé, ott kell lenned valahol.
Kiöntött sörhab folyt végig a kezeden szoknyád összegyűrve hevert combod alatt akár egy elhasznált zsebkendő mintha távcsővel néztük volna egymást pedig olyan közel ültünk hogy egymás lábába rúgtunk az asztal alatt aztán azt mondtad vége miközben a dohányfüst a szádból a nyakam köré vándorolt azóta sálat hordok és nőket csavarok bele
Nem lesz hiszti visszafogom magam zsoké a lovakat a cél után értem hogy túl vagyunk egy ponton innen egy szabadtér kezdődik egy mező ami még nincs beültetve villanyoszlopokkal és a kábeltévé sem furakodott a közelünkbe a föld alatt saját magunknak kell elkészíteni a játékainkat ezen a megnevezhetetlen földrészen Bakonyvalahol
Persze hogy elszúrtad nem kellett volna azt a kiló almát megvenned főleg ha vissza is beszélt mint a szomszéd öreglány a múltkor mikor nem zártad be a rácsajtót mondtam hogy a piacon csak a hallgatag egészen csöndes gyümölcsökkel szemezz
Mert akkor én láttam hogy a fejük helyén valami más van megakartak téveszteni nevető állkapcsokat mosolygó ínyhúsokat mutogattak felém különböző frizurákkal akartak elbizonytalanítani hogy ne vegyem észre valójában mit rejtegetnek de én láttam őket
Maga köré csavarja haját vigyáz rá hogy ne húzza végig a betonon ne akadjon be a kanálisba az összecsapódó buszajtókba úgy védi a tekintetektől ahogy gyilkos védi azt ami nem az övé
Bankok között mint kifosztott tőzsdeügynök csatangolok anyukák háromfejű csecsemőiket babakocsiztatják arcukra a vastag rúzs örök mosolyt satíroz a fotocellás ajtónál merénylők állnak sorban közülük némelyek el nem szívott csikket morzsolgatnak idegesen ujjaik között mások izzadt tenyerüket csúsztatják le-föl a géppisztoly markolatán a posztmodernek tússzal érkeznek
Testnek használtad a testet fésűnek a fésűt ágynak az ágyat most az ajtókban keressük a beszorult kulcsdarabokat a kihullott hajakban a tegnap látott filmet a földön heverő ruhadarabokban a közeledő buszok zaját úgy kell hasonlítanom rád hogy ne vedd észre ugyanazt a bekezdést olvassuk ugyanazt a poharat fogjuk ugyanazt a szótagot használjuk a lépéseidet pedig borítékokba rejtem fiókok aljára csúsztatva hogy bármikor összetéphesselek
Ez egy ilyen szakasz napszemüveg mögé bújik a tekintet ugrásra kész rendezett vonású maffiózó
az utcába késeket hajít a fény szeletekre vágja nem kérek ebből a tortából zakóm nadrágom is sötétre fest keresem az alkalmat legyen meglepetés vagy melléfogás a halál úgyis mindennap végigbuszozik a városon és senki nem kéri tőle a menetjegyet
A semmi összefügg azzal hogy a szemetet nem vittem ki két hete összefügg azzal is hogy a tojásrántottát olyan keményre sütötted hogy a reggelinél azt lestük ki nyeli le előbb és akkor én feladtam általában mindig feladom
Imára kulcsol a szoba. Zöld függönyén a létezésnek átizzanak réz-ízű fények hangtalan. Nem zeng harsona. Tűzsávon közelít az ég. Némán hull angyalszó a kézre,
apró magból lesz Krisztus vére, de Mária nem tudja még. Liliomfehér a szűz, boldog anya lesz nemsokára, felizzik, vár a kisbabára választott méhében a tűz...
Nem ezektől a gereznás palástoktól, keresztbe fektetett pallosoktól, glancolt vasbordáktól, émelyítő füstölőktől, láthatatlan csuklyáktól, nem ezektől a kulcslyuk formájú szemektől, koponyához simuló fülektől, bodorított apród- frizuráktól, készséges csörgősipkáktól, nem ezektől a lopakodó léptektől termeimben, nem ettől a csalánból szőtt ingétől az ármánynak, és nem ettől a skarláttól, bakacsintól, tönktől meg fűrész- portól, velük magam is (úgy-ahogy), tőlük legkevésbé, csak ahogyan elterveztem lépésről lépésre, ám a falakon túl uralkodnotok kell, hogy uralkodhassam, Isten óvja összes királyait!
Rejtezkedve nyomul. Védekezésül. Még csak nem is önző; láthatod, magát sem állja. Képzelgés csupán valami tényleg létezőről. Színész, de rettegésben tartja a lelepleződés veszélye. Tragé- diával mentené magát (hiába): Duplán megválthatatlan. Kívül, belül senki.
Védhetetlen a híd, az óvatlanság vereségbe torkollna. Körülötte csak omló partfal, kilométerekkel távolabb elaknásított kelepce a gázló. Kiélesített döntési helyzet, a halántékához szorítva.
Mindkettőnknek tartozom vele, hogy be- lássam: mióta először hallottam felőle, mindennél jobban izgatott, miképpen is lehetne becserkészni. Kezdetben szándékosan halogattam a dolgot, mint az ínyenc, aki csupán csipeget elő- és főételekből, a desszertre várva. Azután egyre többet foglalkoztatott a gondolat, hogyan üthetném nyélbe anélkül, hogy félreértésekre adnék alkalmat. Mindahányszor ugyanoda lyukadtam ki: üzenhetnék érte Carllal vagy akár a professzorral. Ám mindig vissza is hőköltem — ki vagyok én, hogy magamhoz rendelhessek bárkit, pláne egy ilyen különleges asszonyt. Így továbbra is csak a halogatás marad, s a desszert egyre fájdalmasabban késik. Pedig feltétlenül szót kellene váltanunk Sabinával arról, működhet-e úgy is a nevemmel társított kapcsolat, ha egyszer már beteljesült. Remélem, elég kíváncsi lesz ahhoz, hogy mer majd elsőként lépni. Van időm kivárni.
Kilátogattam hozzád ma szürkébe borult temetődbe hol kitúrtad vagy kitúrták neked a helyet legalább találtál valamit az ég alatt amibe kapaszkodhatsz úgy látszik csak látszat nélkül sikerült míg látszottál úgy csüngtél a két elem közt soha le nem szedett karácsonyfadísz így aztán fástól hajítottak ki
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.
