Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

hajnalban ébresztő meleg
odatettem a gázra a csirkét 
benne a lábak direkt neked
a fejet én szeretem
zöldséget tisztítottam 
kiraktam az ételhordót a pultra 

 

 

jöttünk kifelé a Krúdy utcán
sötétedett a május este 
nem volt már arra semmi kocsma 
az éhség a kirakat 
becsalt minket egy gyrosra 
valami krekk alak a pult mögött 
nehezményezte hogy enni kértünk 
persze hiába 
a húst a salátát belökte a pitába 
a mozi is jó volt a szívbeteg pasassal 
ki halni ment 
s taxiból nézte Párizst 
és elúszott az Eiffel a Montmartre 
én meg tapogattam a mellem 
de ahogy ő 
én se fordulhattam el 
nem

 

"A hős Egert,
Hevesnek fiait."

Vörösmarty Mihály

  

egerkabát

úgy megyek
A hűvösvölgyi úton kezemben
Szalmazöld levelek  nem Bírok
akkora lélegzetet venni Hogy
tüdőmben is ősz legyen fagyott
 szirtes fénypontok Csöndkék
körül minden Benn aranykabát
Úr-Budai hegyek karsztos lankává
Szelídülnek: borpincék akarták, hogy
megint ősz legyen.

 

tengerszínszemű nem szereti a kocsonyát
én mindkettőjüket

mikor jön
megmutatom a hűtőben összefordított tányérokat
más lesz az asztalon
amit direkt neki
nagyképűen mondhatnám görögsaláta
de nálam az írt receptek 
nem játszanak nagy szerepet
ami eszembe jut ahogy várlak téged
a legfontosabb arra gondolni aki elé teszem
figyeljenek kik nemsikerült ételekről mesélnek

 

Elhagyott kolostor csöndje
Csöndje a pestisben
Kihalt tanyának
A már soha ki nem nyitó
Vágóhidaknak
Július délben tarlón át
Év első napján hegyre fel
Ilyen csönd növekszik bennem
Szülés utáni első pillanat
Már nem még nem sikolt
Hat órás műtét végén
Az utolsó öltés néma életen
Hajnal ötkor kopogó körömcipő
A külváros vert falán
Későn érkező pap kezében
Szent kenettel csupa dunyha nénivel
Valami ilyen csönd..
Növekszik bennem

 

És csak néztem, hogy törnek
fel torkából az angyalok,
és lengik be kéken fényesen
a plafonra feszített eget.

Mondtam, takarja le arcát
mint Mózes a hegyről
jövet, és úgy tartsa azt
a táblát ne tévesszem
össze napszemével.

 

Tavaszka! Tavaszka! Tavaszka!
Dobd le gyönyörű kelméd!
Ha így megzavartad az elmét, 
ruhának rajtad mi haszna?

Jaj, hova lett tőlem az akkor!?
Vállamon súlyos évtizedek.
Pedig de tudtam volna élni Veled...
Ma csak a vágy, más semmi se klappol.

 

Váratlanul szakad el minden
Protokoll, hivatkozás.
Lefoszt a valóság késhegye.
Mondatokkal kirakózom - tieid, sms-
Darabok, levéltöredékek, tavak mélyi
Várakozás: csak szelídség, csak béke.

 

elrejtettem arcodat
őrzője vagyok ötven éve
látlak hallom a szavad
lettél mindenem miértje

hány zúzos éj és nappal
tavaszok telek nélküled
mit vittél tőlem magaddal
vak lettem dalt őrlő süket

 

az éj sarkából mint a pók
nézem sehová ment
mi volt

egyé lettem a csenddel 
mesékbe szőttelek
eltüntetett a reggel

az éj sarkából nincs tovább
ősi dob eső kopog
az égen rongyos nagykabát

 

feketén megyek fekete esőben
nincsen utánam nincsen előttem
fekete fákat zúgat a szél

fekete gyöngyökkel égj ki belőlem
feketén lobogó fekete láng
vigyen utánad vak-feketén

elfeketülnek a novemberálmok
majd megkegyelmez ha hullik a hó
s szívnéma gyásszal jön a fehér

 

Mivé leszek még: nem tudom.
Sodor az esős április
közönyösen. Mondhatnám: unom,
de milyen jó most még várni is.

Hat évtized múlt, s az orgonák
holt-májust igéznek vissza.
Bársonyosak, illatos-lilák.
A kúszó villamos: giliszta.

 

idehozok egy júliust
egy vízpartit egy fényeset
régit mikor még béke volt
ide hol jégben ébredek

idecsalok egy volt tavaszt
orgonaőrült májusost
az ég szeplőtlen tiszta kék
nem látszik akkor még a most

 

Fázok. Szorítsd meg lecsüngő gonosz karjaim
És ne ereszd el. Félek, oly sötét ma minden.
A hidak úgy kacagnak, mint görnyedt mosónők
Olcsó tréfáikon, hosszú teknőik felett.
Lábunk előtt dőrén hasalnak árnyaink,
S olyan a bója, akár egy beteg kísértet.
Sántán botladozik a vízben és megcsikordul.
Lassan megy az idő, mint sötét öregasszony,
Ki fél, hogy észrevesszük, s utána öregszünk.

 

tedd le a kést
tedd le
kaszárnyamagány-
este

fekete szél pörget
ördögszekér-álmot
nem láttok márciust
pancser virágok

 

errefelé az esti csöndben
alig hallani bármi neszt.
néha egy autó és a pécé,
de ennyi csak, magad lehetsz.

egyedül, hol egy ócsak ágy van,
nincs kivel megosztanád.
gunnyadsz a gépelőtt-magányban.
a gondolat mocsok, galád.

 

kéne egy vers a szerelemről
hogy minden jó arról kellene
izzó sorokkal mint a láva
orgonából zúduló zene

kéne egy vers talán rubinból
minden tiszta arról kellene
azon át néznénk föl a napra
rubinversből szerelem szeme

 

Néha sírnék,
de nem lelem a könnyeket.
Lehet éppen egy délelőtt.
Lehet a sötétség, lehet.

Sírnék. Igen.
A fájást űzni magamból,
mert nagyon rám férne néha,
hogy vigasztaljon az akkor.

 

Nálatok, laknak-e emberek?
Némelyekben, tán szendereg,
vacog a vak, az ólmozott Vazul.
Hát még egy darabig vagyunk, 
csak épp a helyzet komplikált.
Vajk szerint jól, szerintem szarul.

 

kanális méhek
cérnára kötve szállnak
hasalunk gyufaskatulyával
lessük a tátikákat
röpülnek nyarak tik tak
nyomjuk a virágok állát
oroszlánszájat nyitnak

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal