VideóA tegnap.ma videója Keresés a honlapon: |
Lapszemle
„Évek óta írom felmentésed sorait” – olvashatjuk a Kivétel a nincs című verseskötetben. A női lét megannyi alakváltozatai burjánzó sorokban kelnek életre, miközben egy függő, alkoholista anyának és gyermekének hétköznapi küzdelmeiről kapunk képet. A grafikusként is elismert Szabó Imola Juliannával a szenvedélybeteg szülőkről, a szülővé tett gyermekekről és anyaszerepekről beszélgettünk. Az érzékeny témák alapvetően jellemzik a munkásságát. A traumafeldolgozás mellett dolgozik az alkotói elköteleződés, hogy ezekről a kérdésekről egész egyszerűen beszélni kell? Tét nélkül nem tudok könyvben gondolkozni. Nagyon fontos, hogy olyan magja legyen, aminek érzem a súlyát is. Az a kérdés, hogy milyen földbe tudom elültetni, és milyen virág, fa vagy bokor fog abból kinőni. Régóta zavar, hogy a női alkoholizmusról, az anyák alkoholizmusáról nem beszélünk, ahogy arról sem, hogy milyen egy gyerek élete, aki ilyen anya mellett nő fel, és milyen az e körüli szégyen és a hallgatás. Mit kezdjünk azzal a fajta definiálgatással, miszerint az az alkoholista, aki kocsmába jár, és részegen szédeleg, de mi van azokkal, akik otthon, ebédfőzés közben, zugivóként végül is elfolyatják magukat a lefolyón? Nehéz, hogy nem lehet erre reflektálni, és hogy ez mennyire négy fal között rekedt kérdés marad. Tovább a nepszava.hu cikkére >>>
Frappáns szövegek és hangminták – a Slow Village januárban megjelent Hat után című albuma hamisítatlan hiphop. A formáció egyik rappere, a Mulató Aztékokból is ismert Balázsovics Mihály (Tink) betekintést nyújt a zenekar és saját kreatív folyamataiba, illetve véleményezi a műfaj körülményeit. Az életutadat követve – különösen pedig legutóbbi albumaidat hallgatva – az a benyomásom, hogy az elmúlt pár év számodra a változás és fejlődés sikertörténete. Ezt belülről is így éled meg? Teljes mértékben. 2020-ban átestem egy szívműtéten, közel fél évet töltöttem kórházban, amely egybeesett a Coviddal. Kaptam egy műbillentyűt, ami új életlehetőséget adott. Mindez jelentős változási folyamatokat indított el bennem. Egészségileg, mentálisan és szakmailag is mélypontra kerültem. Úgy véltem, sok a pótolnivalóm, az adósságom a környezetem felé. Nem anyagilag, hanem tettekkel. Illetve azt éreztem, hogy a hiphop felé is rendeznem kell a számlám. Addig megelégedtem az alappal, talán annyira voltam képes. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Schmied Andi Asset Town című kiállítása egyben a művész DLA-mestermunkája, a „kimeneti terméke” egy ötéves tanulmányi időszaknak. Így tehát, a műfaj játékszabályai szerint, a művésznek hamarosan, egy kvázi peres eljárás során, effektíve meg is kell majd védenie. Ezzel elkerülhetetlenül együtt jár némi bizonyítási kényszer: az anyagnak egyszerre kell szubsztanciálisnak, artikuláltnak, reprezentatívnak lennie, egyben pedig hűnek a művész munkásságához; ki kell merítenie a témáját, ugyanakkor nem szabad kimerültnek látszania. Nagyon nehéz az ilyet könnyű kézzel csinálni, márpedig Schmied Andi eddigi művészeti tevékenységét számomra elsősorban éppen ez jellemezte. Mikor azonban két napja benéztem az akkor még alakuló térbe, megnyugodtam, hogy mindennek ellenére sikerülni fog. Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>
Illyés Mária kötelességérzetről, kíváncsiságról és édesapja világnézetének Az MMA Kiadó gondozásában megjelent Illyés Gyula válogatott levelezés 1913–1933 című kötet akár regényként is olvasható, hiszen a személyes történetből kibontakozik a családi és a tágabb, társadalmi környezet. A leveleket Illyés Mária válogatta és szerkesztette, a kötet társszerkesztője Babus Antal, lektora: Gróh Gáspár és Márkus Béla. Hogyan formálódott annak a fiatalembernek a gondolkodása, akit Illyés Gyulaként ismerünk? A levelezéskötetről Illyés Máriával beszélgettünk. Tóth Ida: A huszadik századi szellemi élet egyik meghatározó alakja Sárszentlőrinc-Felsőrácegrespusztáról indul, és az első levelei – még Illés Gyulaként – azt a pillanatot rögzítik, amikor a család Simontornyára költözik, ő pedig legkisebb gyerekként bekerül a Dombóvári Királyi Katolikus Főgimnáziumba. A címzettek köre azután egyre bővül, az életút állomásai is szaporodnak, a keltezések tanúsága szerint: Dombóvár, Simontornya, Bonyhád, Cece, Budapest, Bécs, Berlin, Párizs, majd 1926-tól megint Budapest. Hogyan állt össze a levelezéskötet? Tovább az avorospostakocsi.hu cikkére >>>
Vangelis (szül.: Evángelosz Odiszéasz Papathanaszíu) 1943 március 29-én született. Az autodidakta zenész a 60-as években az Aphrodite’s Child nevű formációval szerzett sikereket, de a „666” címmel ellátott albumuk során evidens lett, hogy Vangelis ambíciója sokkal nagyobb volt a többieknél. Így a továbbiakban a zeneszerző szólóban folytatta. Rengeteget dolgozott, hogy az áhított függetlenséget kiharcolja magának, és hamarosan Londonba tette át székhelyét, ahol Nemo Studios néven egy olyan közeget hozott létre magának, ahol képes lehetett 100 %-ban egyedül felvenni egy albumot. Tovább a hetediksor.hu cikkére >>>
„Amikor az állatkertben sétáltam, észrevettem, hogy a tigriseknél az üvegen vannak állati gesztusok sárból. Az egyik lánytigrisnek, Lénának le is fotóztam a »festményét«. Egy gyönyörű gesztussorozat, konkrét kompozíció volt a mozdulataiból.” Bemelegítő kérdés: Hogyan kezdődött nálad a festészet? Van egy korai története erről a családomnak. Még nem nagyon tudtam beszélni, de nagyon sokat rajzoltam. Persze csak ilyen firkákat, meg krikszkrakszokat. A keresztapáméknál voltunk, és mind a két kezembe fogtam egy-egy babamaroknyi ceruzát, és közben elaludtam. A ceruzák kiestek a kezemből, de én még álmomban is szorítottam őket. Aztán ebből az lett, hogy egész gyerekkoromban festettem, meg rajzoltam, és olyan 6-7 éves korom körül elkezdtem járni egy művészeti alapfokú iskolába, Mátészalkán. Már ott is azt gondoltam, hogy ha nagy leszek, akkor festőművész leszek. Édesanyám egyébként nagyon tehetségesen festett és rajzolt. Azt hiszem, a története nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egész életemben támogató volt az alkotói utammal kapcsolatban. Azóta több diplomája van, és képzőművészet-terapeutaként tevékenykedik. Nemrég elkezdtünk a világ nagy kortárs múzeumaiba ellátogatni együtt.
Mára már nem a család, hanem egyre inkább az egyén válik a modern kultúrák legkisebb társadalmi egységéve. A szolgáltatások az egyén jólétére vannak kihegyezve, azt sugallva, hogy az embernek tulajdonképpen nem közösségre, csupán szolgáltatókra van szüksége ahhoz, hogy bármilyen szükségletét kielégítse. A modern technológia és az „én kultuszt” erősítő szolgáltatások három, egymással szorosan összefüggő hazugságot próbálnak elhitetni velünk. Egyrészt az okos autók, okos házak, okostelefonok azt sugallják: „Ne tégy semmit, csak dőlj hátra és élvezd, hogy kiszolgálnak!”. Mintha a semmittevés a jólét alapfeltétele lenne, ezzel szemben a munka, a fáradozás fölösleges és kerülendő. Másrészt a „Mindent megkaphatsz most; miért várnál?” szlogen azt a benyomást kelti, mintha az életminőségünket javítaná, ha a szükségleteink megjelenése és kielégítése között minél kevesebb idő telik el. Harmadrészt pedig az „Értékes vagy, te mindenből a legjobbat érdemled!” üzenetek azt a benyomást keltik, mintha minden emberi tulajdonság és viselkedés ünneplendő és megbecsülésre érdemes lenne.
„Sejteti mindazt, ami fontos, közben pedig az izlandi táj gyönyörködtető erejét teljes svunggal veti be” – Bodnár Panna Lea írása Hlynur Pálmason A szeretet, ami megmarad című filmjéről. A Hlynur Pálmason által írt és rendezett film, A szeretet, ami megmarad egy szétszakadóban lévő család történetét mondja el. Olyan mértani pontossággal adagolja az univerzalitást a karakterek sajátos élethelyzetéhez, hogy a kritikus kezében megáll a toll. Tovább a jelenkor.net cikkére >>>
Ernszt András festészeti és gondolati témája már majdnem két évtizede az a csendes világ, amelynek gazdagságát, rejtjeleit konzekvensen, sajátos szemléletmóddal, formailag az absztrakció és a figuralitás határán jeleníti meg festményein. Legutóbbi, Sűrített csend című kiállításán is előtérben áll a természet, a növényvilág, a víz mint látható absztrakciós képi forma, de a háttérben sok minden más is kibomlik a figyelő szem számára: ezt azért lényeges hangsúlyozni, mert a legutóbbi időben kurrens lett e téma mind a tudományos kutatás, mind a művészetek területén.(1) Tovább a kepiras.com cikkére >>>
A Könyves Magazin szerkesztősége elárulja, milyen könyvekkel tölti épp az idejét. A Könyves Magazin csapata egész évben olvas. Nem minden könyvről írunk, amit a kezünkbe veszünk, hiszen az olvasmányainkat megszűrjük, és csak azokat ajánljuk nektek, amikben tényleg hiszünk. De mi történik két recenzió megírása között? Milyen érzés, ha tényleg nekünk való könyvre bukkanunk? Mutatjuk, ki milyen könyvet olvas most! Tovább a konyvesmagazin.hu cikkére >>>
Fándly Csaba élet és halál kérdésein tűnődik sokat mostanában. Az öngyilkos főszerepét játssza a kaposvári Csiky Gergely Színházban Ilja Bocsarnikovsz rendezésében. Nyikolaj Erdman egykor betiltott drámájában örökérvényű rendszer- és társadalomkritikát fogalmaz meg, mindezt abszurd humorral, amin mindenki nevet, csak ő nem. A színművésszel a premier előtt beszélgettünk. Interjú. Mi érdekel téged Podszekalnyikov karakterében? A benne munkáló feszültség. Tulajdonképpen egy válságba csöppen bele a néző, aki az én karakteremet figyeli. Egy élethelyzetből adódóan ez az ember egyszerűen nem tud megoldást találni a problémáira, mert ezek a problémák nem tőle függnek. Ő készen áll bármilyen megoldásra, amit a társadalom nyújtani tud számára, de úgy érzi – és ez valós is –, hogy nem kap semmiféle kapaszkodót. Próbálkozik, de Podszekalnyikov nem az az ember, aki furfanggal, leleményességgel vagy életképességgel ki tud mászni a saját problémáiból. Neki, mint az átlagemberek többségének szüksége van fizetésre ahhoz, hogy megéljen. Mivel azonban kirúgták az állásából, anyagi problémái vannak, és a felesége fizetéséből élnek hárman, az általa addig szeretett világ megszűnt. Egzisztenciális és anyagi válságban van, és megkérdőjelezi saját létének jogosságát is. Felmerül benne az öngyilkosság gondolata, és meglepetésére ez felkelti a körülötte élők érdeklődését is. Hirtelen közüggyé válik az öngyilkossága. Egyrészt fantasztikus érzéssel tölti el ez a fajta kiválasztottság, hogy hirtelen kíváncsiak lesznek rá az emberek, másrészt retteg a halál gondolatától. Ez az óriási belső feszültség, ami a két ellenpólus között van, az egész előadás alatt átszövi Podszekalnyikov karakterét. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
Százharmincöt éve május 25-én született Erdélyi Béla, a magyar festészet egyik kiemelkedő alakja. Ez a kerek évforduló kiváló alkalom arra, hogy közelebb kerüljünk örökségéhez, a kárpátaljai festőiskolához, mely önálló művészeti hagyomány a magyar kultúrában.
A kárpátaljai festőiskola a XX. századi magyar képzőművészet egyik legfontosabb regionális irányzata, amely szellemi gyökereit a nagybányai festőiskolához vezeti vissza. A nagybányai művésztelep 1896-os megalapítása új festői szemléletet honosított meg: a természet közvetlen megfigyelésére, a plein air festészetre és az alkotói szabadságra épülő módszer számos későbbi iskola és művészeti közösség alapjává vált. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Még ki sem hevertük a tavaly Locarnóban különdíjjal jutalmazott Draculát, Radu Jude máris új filmmel jelentkezik. A 79. cannes-i filmfesztivál rendezők kéthete szekciójában bemutatott The Diary of a Chambermaid a korábbi Jude-őrületekhez képest visszafogottabb, drámaibb és érzelmesebb, de azért a rendező így is megragadja az alkalmat, hogy a nyugat-európai képmutatást és az alkotói névjeggyé vált, fanyar káeurópaiságot vicces jelenetekben eressze egymásnak. A The Diary of a Chambermaid (az eredeti címe Journal d'une femme de chambre) főhőse a Franciaországban élő román Gianina (Ana Dumitrescu), aki egy gazdag bourdeau-i értelmiségi családnál teljesít szolgálatot. Mivel kislányát egyedül neveli, és hiteltartozással is küzd, a terve egyszerű: minél több pénzt szeretne hazaküldeni a családjának. Az otthoniakkal napi szinten tartja a kapcsolatot, kilenc éves lányának és rá vigyázó anyukájának videóhívásokban számol be az eseményekről. A napi robot mellett Gianina, a ház úrnőjének (Mélanie Thierry - A zéró elmélet, Viszontlátásra odafönt) közbenjárásával egy egyetemi vizsgaelőadás közepébe keveredik: egyetemisták Octave Mirbeau Egy szobalány naplója című regényét viszik színre erősen posztmodern megközelítéssel, a tipikusan alternatív színházi allűrökkel működő rendező (Ilinca Manolache - Ne várjatok túl sokat a világvégétől, Zűrös kettyintés…) pedig célzottan amatőr főszereplőt keres, ráadásul olyat, aki tényleg szobalányként dolgozik. Tovább a magyar.film.hu cikkére >>>
Június közepéig hosszabbította meg drMáriás Éljen a diktatúra című kiállítását a Godot Intézet. Aki még nem látta, még éppen megválthatja a jegyét egy sétára ebben a sajátos, ironikus univerzumban. Az egyszerre provokatív, szellemes és mélyen elgondolkodtató élményt kínáló anyagot egyedi látásmód és karakteres világ jellemezi. Két kerek évforduló adta a kiállítás apropóját: Máriás Béla hatvanéves lett, az általa alapított Tudósok zenekar pedig negyvenedik működési évébe lépett, úgyhogy ez valóban jubileumi tárlat, amely a színes és összetett pálya rétegzettségét mutatja meg. drMáriás munkássága korai szakaszától politikai, társadalmi és kulturális kérdéseket feszeget groteszk és szatirikus formában, többféle művészeti ágban. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Az én hetem című sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Krusovszky Dénesnek a Tisza-kormány megalakulásának hetén az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: adok-kapok, vernisszázs, egybillió-háromszáztizenegymilliárd, tudszab, nevesítés. Április elején írtam utoljára heti beszámolót, azóta olyan nagyot fordult a világ (na jó, a világ nem forgolódott mégsem annyira, szóval maradjunk annál, hogy Magyarország), hogy tulajdonképpen képtelen vagyok visszaidézni, mi is járt a fejemben akkor. Bizakodás, nyilván, de félelem is, mi lesz, ha valamit túlgondoltunk, ha hitegettük magunkat, hamis reménnyel töltekeztünk, vagy akkor mi történik, ha sikerül, de a másik majd nem akarja elengedni, hogyan fognak festeni a pesti utcák, és a debreceniek, pécsiek, alsórácpácegresiek? Lesz-e összefeszülés, barrikád, lovasroham, vér? Gondoltam-e, jut most eszembe, hogy egy ekkora buli lesz ennek az egésznek a vége? Nem hiszem. Gondolhattam szépeket, talán gondoltam is, de konkrétan utcabál azért nem lebegett a szemeim előtt. Azonnal minden jobb lett, de hogy jó is lesz-e, vagy hogy a jó mit jelent majd pontosan, azt továbbra sem lehet megmondani. Illetve én nem tudom.
Húsz évvel ezelőtt egy merész elképzelés öltött testet: egy olyan professzionális kamaraegyüttes jött létre, amely kizárólag a Verbier Festival Orchestra egykori tagjaiból áll. Mára a Verbier Festival Chamber Orchestra (VFCO) a világ egyik legkiválóbb együttesévé vált, amely minden kontinens koncerttermeibe eljuttatja a Verbier szellemiségét. A jubileumot ünnepelve Takács-Nagy Gáborral, a VFCO zeneigazgatójával készítettek interjút, amely egyfajta visszatekintés is a karmester különleges útjára a Takács Quartettől a VFCO élén töltött közel két évtizedig. A sors ajándéka Vannak olyan találkozások, amelyek mindent megváltoztatnak. Takács-Nagy Gábor számára ez 2005 márciusában, egy sioni koncerten történt. Azon az estén Martin Engstroem Nobuko Imai előadását jött meghallgatni, figyelmét azonban a karmester keltette fel: gesztusai, energiája, a mód, ahogyan magával ragadta a körülötte lévőket. A következő évben Takács-Nagy Gábor debütált a Verbier Fesztiválon. „Alig hittem a szerencsémnek, amikor megérkezett a meghívó.” Tovább a papageno.hu cikkére >>>
Művészeti fókusz. Kókai festményei a belső világ ontológiáját vizsgálják: a formák születését, torzulását, szétesését és újra rendeződését. A festészet számára nem technikai gyakorlat, hanem egy olyan médium, amelyben a belső mitológia, a pszicho-táj és az entitások létmódjai vizuális alakot kapnak. Művészeti gyakorlat. Kókai a festészet mellett más médiumokkal is dolgozik (költészet, színház, zene), de ezek mind ugyanannak a belső univerzumnak a különböző megnyilvánulásai. A festészet a művész számára (jelenleg) ennek a világépítésnek a legintenzívebb tere. Pszicho-tájakban, belső szférákban rezonáló mindennapi látomások rajzolódnak, vetülnek elénk a közvetítő művész (a médium) által… (V)előképek, előzmények: itt megemlíthetjük pl. a Vadak-at (Fauves), az 1905-ös párizsi Salon d’Automne kiállításon feltűnt festőcsoportot, a fauvizmus irányzat képviselőit. Jellemzőjük volt az erős, élénk színek használata és a felszabadult ecsetkezelés. Fő alakjai pl. Henri Matisse, André Derain és Maurice de Vlaminck voltak… Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>
Baudelaire-t vagy Muldoont fordítottam? Én úgy gondolok erre, hogy mindkettőt, de inkább az utóbbit. – A Vendég: Versum rovatunkban Mohácsi Balázs fordítását és kommentárját olvashatják Paul Muldoon verséről. Paul Muldoon talán a jelenleg élő legfontosabb ír költő. A „mi is az ír költészet?”, illetve a „ki kicsoda a 20. század második felének ír költészetében?” kérdések tárgykörében Végh Veronika 2007. novemberi Korunkban megjelent lényegre törő írásához utalnám a kedves olvasót (annyi megjegyzéssel, hogy Seamus Heaney idézett címei olykor a 2010-es Hűlt hely kötetben végül másként jelentek meg). A Magyarul Bábelben 18 Muldoon-fordítást tart számon: ezek közül Kántor Péter 16 fordítása az Új kabát, utolsó esély. Kortárs brit költők című (és félrevezető alcímű) antológiában jelent meg. Gondolom, itt-ott, például a Nagyvilág máig digitalizálatlan archívumában lappang még egy-két darab. Tekintve, hogy Muldoonnak van vagy 30 kötete, aligha mondhatjuk, hogy túl lenne fordítva. Tovább a litera.hu cikkére >>>
Csécsi Andor – művésznevén: Andor Sanderson – különleges színfolt a hazai palettán: izgalmas, magával ragadó zenei és látványvilágú előadásai során immerzív élményben részesíti a közönségét, a jelenlévők valódi megnyílást, oldódást élhetnek át. Alkotói útja kibontakozásáról, az azt segítő inspirációkról, a gyümölcsöző, sokakat mélyen érintő és csodákat célzó munkásságáról beszélgettünk a zeneszerzővel. Az elmúlt években több zenei projekteddel találkozhattunk. Mesélj, hogyan épült ki mindaz, amit ma képviselsz? Gyerekkoromban az Erkel Ferenc Általános Iskola opera tagozatára jártam, klasszikus zenét tanultam. Célzottan foglalkoztam kórusénekkel, zongorával és ütős hangszerekkel, de ekkoriban még jobban érdekelt a színjátszás, mint a zene. Ezt követően jöttek a gimnáziumi évek, a tinikorszakom, és fontossá vált számomra a zeneszerzés – a zene azóta szüntelenül része az életemnek. Sok produkciót hoztam létre, 2013-tól a Wave of Sound nevű projektben elektronikus alapokon nyugvó, ambientes hangzású zenét szereztem, ami igazán nagy alkotói löketet adott és ami nagymértékben ráébresztett az alkotói motivációimra, identitásomra. Egy-két éve működött ez a projekt, amikor felvette velem a kapcsolatot egy olasz zenei kiadó, és elkezdtünk együttműködni. Még ekkoriban is kerestem a saját zenei hangom feltérképezetlen részeit, a zongorához és más hangszerekhez való kötődésem. Ebben a folyamatban sokat segítettek a példaképek, köztük Brian Eno, Ludovico Einaudi és Ólafur Arnalds felől érkező inspirációk. Azóta elképesztő pozitív visszajelzést kaptam Olaszországból, hiszen harmadszorra hívnak fellépőként a Piano City Milanóra, ami az észak-olaszországi fesztiválok legnagyobb eseménye és aminek a szervezőcsapata foglalkozik Ludovico Einaudi turnéinak menedzselésével. Tovább a kultura.hu cikkére >>>
Vágóhídi gépek festésétől Bernáth Aurél osztályán át az absztrakt expresszionizmusig vezetett Klimó Károly útja, aki kilencvenévesen is ugyanazzal a kíváncsisággal beszél a művészetről, mint pályakezdőként. A Herder-díjas festővel munkáról, szabadságról, Van Goghról, jazzről és a véletlen szerepéről beszélgettünk. Klimó Károly (1936) az utóbbi több mint fél évszázad hazai képzőművészetének egyik meghatározó, külföldön is ismert és elismert alakja. Neve összeforrott az absztrakt expresszionizmussal, a nonfiguratív, a festői gesztusra alapozó informel kifejezésmóddal. Művei az 1970-es évek óta szerepelnek rendszeresen kiállításokon; az 1980-as évektől aktív szereplője a nemzetközi művészeti életnek is. Jelentős oktatói tevékenysége is; három és fél évtizeden keresztül tanított a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, előbb az esti tagozat vezetőjeként, majd a festőszak osztályvezető tanáraként. 1993 óta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. Munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el; több hazai művészeti díj mellett 2005-ben, Bak Imre és Birkás Ákos után harmadik magyar alkotóként, megkapta a rangos nemzetközi Herder-díjat. Klimó Károllyal 90. születésnapja alkalmából beszélgettünk.
|
