VideóA tegnap.ma videója Keresés a honlapon: |
Lapszemle
A Hungarian Art and Business legújabb kiállítása a textilművészet évezredes öröksége előtt tiszteleg, miközben kortárs művészeti alkotásokkal párhuzamba állítva helyezi őket új megvilágításba. Térben és időben teremt kapcsolatot a kiállítás, mikor európai és Európán kívüli kortárs képző- és iparművészeti alkotásokat és többszáz éves hagyományos technikával készült textileket helyez egymás mellé. Ezáltal felhívva a figyelmet arra, hogy a művészet feladata, célja, témája minden korban, minden világrészen ugyanaz: szebbé, jobbá, nemesebbé tenni az életet. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
Az önmagára olykor anarchistaként és okkultistaként is hivatkozó szerző mágikus világot teremtett. Újabb darabja, a közönséges haikukötetnek aligha nevezhető, angol nyelven írt könyve is ebben „játszódik”. Kilépünk a hagyományos haiku szigorú struktúrái közül, az eredeti formából csak pillanatnyi benyomást rögzítő szerep marad meg. A 36 vizuális alkotás mindegyikéből elmaradnak a szavak, helyettük a képek beszélnek. Sokszínű, körvonalaiban kissé elmosódott, spirituálisan túlfűtött, látomásszerű képek ezek, erős jelentéssel. Nekünk kell előhívni belőlük a nem létező szavakat. S a képek mintha valamiféle homályos történetek töredékei lennének, ahogy ezt a Last Puzzle című vers is megjeleníti. S láss csodát, a darabokból végül összeáll a rejtvény megfejtése. Tovább a magyarnarancs.hu cikkére >>>
Ahogy az atlétikában, a jazzben sincs egyetlen győztes szám: mások a sprinterek, a maratonisták és az összetett bajnokok. A mainstreamtől a blueson és a fúziós zenén át a legizgalmasabb kísérletekig szinte minden megtalálható a Balaton környéki nyári fesztiválok kínálatában. Lehet hasonlóság a jazz és az atlétika között? Persze, az improvizatív zene és a sportok királynője „édestestvérek”. Az utóbbiban létezik a maraton mellett sprintszám és váltó, a gerelyhajítás és súlylökés mellett jól megfér a távol- és magasugrás, és akkor még nem is beszéltünk az öttusáról. De soha nem nézünk meg mindent. Szelektálunk. Minket se szeret mindenki, mi miért szeretnénk mindent? Rendhagyó szubjektív balatoni fesztiválmustra következik ínyenceknek. Tovább a nepszava.hu cikkére >>>
Esse Bánki Ákos Art Szalon Társalgóban megvalósuló, Fénykonstrukciók című kiállítása a tereket és a fényt állítja fókuszba. A tárlaton a klasszikus olajképek mellett és cianotípiával készített, festészeti és grafikai technikákat ötvöző alkotásokat, illetve plexire festett, fénnyel világított munkákat látunk. Az Art Szalon Társalgó Art Deco stílusú épületének impozáns tereiben megvalósuló tárlat szinte szakrális jellegűvé válik azáltal, hogy a világított képek és a triptihonszerűen összeálló munkák, katedrális jellegűvé alakítják a teret, ahol a fény szabad áramlása a képek alkotta atmoszférában valósul meg. Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>
A 97. Ünnepi Könyvhét keretén belül beszélgetett Terék Anna Horváth Adéllal, a Sok ördögök szerzőjével június 14-én. Szó esett a könyv keletkezéséről, Horváth írói praktikáiról, és hogy mi jelenti neki a legnagyobb motivációt az alkotás során. A vasárnapi programsorozat legelső beszélgetése pontban tízkor kezdődött a Vörösmarty téren. Horváth és Terék együtt lépett fel a színpadra, helyet foglaltak, és Terék már rögtön fel is tette Horváthnak az első kérdését: érdekelte könyve megírásának háttere.
Milyen érzés egy mentálisan beteg testvér árnyékában felnőni? A magyar származású kanadai rendező bevette a világot első nagyjátékfilmjével, az emlékezés korlátairól szóló, időutazós Blue Heronnal. Tavaly Locarnóban és Torontóban nyerte el első díjait, idén júniusban a magyar mozik is bemutatták, Sophy Romvari a francia premier kapcsán jelenleg Párizsban népszerűsíti filmjét. Interjúnkban mesélt arról, hogyan válhat a mélyen személyes dimenzió érdekessé idegenek számára, mennyire magyar a Blue Heron, és arról is, szeret-e Istent játszani. Irány a világ egyik különleges szépségű helye, a Vancouver-sziget! Édesapád operatőr akart lenni, ezt a szakmát tanulta Magyarországon, aztán kivándorolt Kanadába a nyolcvanas években, és végül nem lett belőle operatőr. Viszont, legalábbis ezt ábrázolod a filmben, állandóan videózta és fotózta a családja életét. Szerinted ez az élmény szerepet játszott abban, hogy most rendező vagy? Valószìnűleg van kapcsolat a kettő között. Művészi beállítottságú szülők mellett nőttem fel, sok filmet néztünk és sok zenét hallgattunk, érdekelte őket a művészet minden formája. Bátorítottak, hogy művész legyek, szóval nem volt nehéz elmondanom nekik, hogy filmkészítő akarok lenni. De előtte sok különböző művészeti ágat kipróbáltam, színészkedtem, festegettem és táncoltam. Csak a húszas éveimben fordultam a rendezés felé. És igen, úgy nőttem fel, hogy állandóan az arcomba volt nyomva a kamera. Tovább a magyar.film.hu cikkére >>>
„A festmények és a szőnyegek is jelentést hordozó felületek: olyanok, amelyekbe éppúgy beleíródnak az egyéni sorsok, mint az emberiség kollektív tudása. Ez a gyakorlat kortól és kultúrától függetlenül újra megismétlődik, és láthatóvá teszi, hogy a különböző időkben és helyeken született alkotások ugyanannak a folytonosan visszatérő folyamatnak a lenyomatai.” A Hungarian Art & Business (HAB) új, az Összeszőve – Történetek szálról szálra című impozáns tárlat gondolati hátterét foglalják össze az idézett sorok. A Kocsis Katica kurátor által megálmodott és megvalósított kiállítás ezt a szüntelenül visszatérő szándékot teszi láthatóvá kortárs képek és régi szőnyegek párbeszédbe állításával. A kiállítók sora jól ismert nevekből áll. Néhány közülük: Bernáth András, Csató József, Koltai Barbara, Koleszár Kata, Diki Luckerson, Újházi Péter, Again Isheanopa Chokuwamba. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Év elején a Telexre költözött a Buksó, Magyarország legrégebbi és legnagyobb eléréssel futó könyves podcastja. A kéthetente jelentkező sorozat középpontjában továbbra is a könyvekről szóló beszélgetések állnak, de a nézők nem csak mélyinterjúkra számíthatnak: Nyáry Krisztián, író, könyvkiadó, a sorozat szerkesztő-műsorvezetője ezentúl is minden részben ajánl tíz-tíz könyvet különböző témák mentén. A legutóbbi telexes adás vendége Pion István, slammer, író, újságíró volt, akinek most jelent meg első prózakötete, A Búbánat-völgyön át. Bár az Ünnepi Könyvhétnek már vége, az eseményre időzített megjelenések most is relevánsak, így az epizód végén Nyáry Krisztián tíz könyvheti regényt ajánl. A köteteket ebben a cikkben is röviden bemutatjuk.
A független szcéna egyik legfontosabb alkotóhelye, a Stúdió K Színház minden érdeklődőt szeretettel vár a megemlékezésre, ahol a tragikus hirtelenséggel elhunyt művészre, Nyakó Júliára emlékeznek. Utolsó nagy szerepe az Elengedni nehéz című előadásban volt, amelyben egy demens édesanyát játszott, a színpadon Fukazava Hicsiró Zarándokének című művéből olvasott föl. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
A szüleim pedagógusok voltak, így gyerekként az egész nyarakat a Balatonon tölthettem. A művészeti diploma megszerzését követően magam is tanítani kezdtem, és jelenleg is a művészeti felsőoktatásban dolgozom. Ugyan állandó lakhelyem nem a Balatonon van, de életem negyed részét mindig Balatonfenyvesen töltöttem. Itt, a páratlanul hosszú parton a lemenő nap házának lehettem gyakori vendége: a fények és színek drámai változásainak, az égbolton tornyosuló felhők és a víz mozgásszínházának. Párás időben a Keszthelyi-öböl irányába végtelennek tűnik a víztükör és szemben, az északi part nagy távolságban belátható hegyvonulatai mögött megy le a nap. Tovább a kepiras.com cikkére >>>
Hét éve halott vagy. Amikor meghaltál, anyám is úton volt feléd. Kilenc hónap másállapot választott el titeket. Remélem, újból találkoztatok abban a másik létformában, és azóta mindent elmondtatok egymásnak a születésem körüli időszakról, döntéseitekről. Megszülettem, és szinte azonnal el is veszítettelek. Egyetlen közös fénykép készült, három hónapos vagyok, a karodban tartasz. Itt az ideje, hogy elmeséljem, mi történt velem, bennem azóta. Nem voltál nekem, nem tápláltak a gyökereid sem. A hiányzó gyökér anyámra is igaz, de ő legalább jelen volt az életemben. A halála után indultam el a keresésedre, mert semmit nem tudtam rólad, hiszen nem élhettem veled. Mindkettőtök származását, sorsát kellett felkutatnom, és egyedül néztem bele a múlt sötét kútjába. Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>
… a koreográfia hanghatásokban erős, sejtelmes kezdőképpel indul, ami ugyan nem hat az újdonság erejével, de hangulatot teremt, képként beleég az emberbe. Ha az ember intenzív táncnézéssel töltött évek után egy pár hónapig nem lát előadást, az újabb élmény kapcsán felteszi magának a kérdést: változott-e az, ahogy a látottakra reagálok? Vannak-e új érzeteim, gondolataim a mozgásról, az emberi testről, vagy arról, hogyan lehet alkotóként, hogyan időszerű ma a színpadon megnyilvánulni különböző témákban, illetve mi időszerű, (s egyáltalán: lehet-e ilyen módon feltenni a kérdést?). Fodor Zoltán társulatának legújabb bemutatója a Magyar rapszódia címet viseli. Az Inversedance 2015-ben már bemutatott egy táncetűdöt Liszt Ferenc zenéjére, a mostani előadás feltételezhetően a korábbi továbbgondolása. A rapszódia műfaja egyet jelent az érzelmek hullámzásával, a szélsőségekkel, a korlátlansággal. Fodor koreográfiája játékosan komoly, néha groteszk és emelkedett hangon szól, benne a monumentalitás keveredik az apró dolgok részletes megfigyelésével. A látvány kiemelt szerepet kap: a háttérben elhelyezett drapériacsíkokat (legalábbis textilszerűnek tűnnek a térelemek) a világítás hol különös, varázsos erdővé, hol oszlopcsarnokká, hol dzsungelszerűen sűrű szövevénnyé alakítja, melyben szinte folyamatosan mozog egy táncos és öt táncosnő. Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>
Neve hosszú ideje része a magyar vizuális emlékezetnek. Victor Vasarely jóval több volt képzőművésznél: az építészet, a korszak technológiai változásai éppúgy foglalkoztatták. Születésének 120. évfordulóját országos programsorozat kíséri. Képei ott lógtak művelődési házak falán, iskolai folyosókon, rendelőkben, panellakások nappalijaiban. A geometrikus minták, a vibráló gömbök, a fekete-fehér hullámzások sokak számára már jóval azelőtt ismerősek voltak, hogy tudták volna, ki készítette őket. Kevés XX. századi művész jutott el ennyire mélyen a tömegkultúrába úgy, hogy közben a nemzetközi művészettörténet élvonalában maradt. Victor Vasarely pályája pontosan erről a különös kettősségről szól: egyszerre volt világhírű alkotó, szigorú rendszerépítő, és olyan kulturális jelenség, akinek vizuális nyelve szinte észrevétlenül épült be a mindennapokba.
Nyilas Atilla 2025-ös verseskönyve, a Való igaz punk kötet. Ez nemcsak a borítóból látszik, amely Huczek Zoltán (majdnem teljesen) irokéz frizurás alakot ábrázoló festménye alapján készült, hanem a kötetben hivatkozott zenei inspirációk is ezt sugallják. Igaz, az összkép a zenei stílus szempontjából vegyesebb, mint a tulajdonképpeni punk: Nyilas versei többek között a Beatricét, a Queent, a Clash-t, a Sex Pistolst, a Neuroticot, Sinéad O’Connort, Enyát, David Bowie-t, Nick Cave-et, sőt a belga sanzonénekes Jacques Brelt nevezik meg. A tulajdonképpeni punk szellemével ugyanakkor a kötet versei természetes, közvetlen megszólalásuk révén nagyon is rokoníthatók, egy olyan beszédmód által, amely szembeszáll a kimódoltsággal és a manírral, valamint mindenfajta megmerevedett kulturális szabályrendszerrel. Ehhez képest a könyv szövegei meglepően mértéktartók, halkszavúak, tartózkodnak mindenféle avantgárd gesztustól. A kamaszkorra és az egyetemi évekre való emlékezésnek nagy teret szentelő kötet inkább azon segít elgondolkodni, hogy vajon mennyi maradt ennek a szubkultúrának és dübörgő zenéjének egykori szubverzív erejéből, és mi az, ami belőle már csak nosztalgikus felhanggal idézhető meg és teremthető újra – amint azt egy másik szintén rockzenei inspirációkból építkező költőnél, Fenyvesi Ottónál is látjuk. Tovább a kulter.hu cikkére >>>
A négy Hemző-díjas finalista, Bede Kincső, Mohos Márton, Mohos Zsófia és Varga Jennifer egészen eltérő stílusú és szemléletű alkotók. A zsűri közülük választotta ki a 2026-os győztest, Mohos Zsófiát. A Hemző Károly Alapítvány Kuratóriumából álló zsűri – Lajos Mari, Hemző özvegye, Salvarani Zsófia, a művész nevelt lánya, valamint Korniss Péter, Bánkuti András és Bácsi Róbert László fotográfusok, illetve az Alapítvány titkára, Szarka Klára azért döntöttek mellette, mert a hosszú távon és példamutató elkötelezettséggel fotografáló Mohos Zsófia egyre elmélyültebb és mívesebb vizuális nyelven beszéli el a témáját. Érdeklődésének fókuszában a hagyományok továbbélése, a hagyományokat még éltető idős palóc és sváb emberek sorsa áll.
Péntek Róbertre egy koraérett, rettentő bölcsességre valló tanulmánya alapján figyeltem fel. Verseiben ott bujkált, elrejtve majd fel-fellobbanva ez a mámorító igazság-igézet. Anélkül, hogy belevesznék saját részleteimbe, tallózzuk át a kötetet. * 1. Láthatólag Róbert számára a legautentikusabb szóbeliség az ima. Még száj nélkül kimondatlanul is a legfőbb. „Ássál el a szavaidba, / száj nélkül elhangzó ima. / Visszaszállok a tojásba, / eredetem templomába.” (Coenaculum) Az egység vágya benne kulminál. A mélyek mélyén cseng ez az ima. Történelmi kalandokon, szenvedéseken túl-belül a leglényegesebb magvak tömörsége: „Fehér pata nyargal kengyele szemvizű könnyem, / sok pici mandula magva e füzér, benne imával.” (Méhek éneke) A feloldó-megoldó, öklöt tenyérré kulcsoló liliomtér:” Old az ököl: liliom ima-kulcsra tér tenyerekké.” (Prelude) Az imában teljesül be mámor-mágiánk: „örvénytánccal vidd el imánk!” (Gyermekláncfű) Szorongás lét-játéka sorsának keresztje. De ezt is feloldja Isten. „egy játékom feloldozod, / ökölbimbó-tenyérrózsa-keresztem.” (Kereslek…) A napi-heti egyesülésnek, extázisnak guzsalyos „pókiga” szeretete a Teremtő ostya.” Szívek árján lenge háló, / keresztguzsaly rostja / a Teremtő szeretete / e pókiga ostya.” (Akasztott ember vize) Az élvezetek, élmények tüzét is keresztje porával gyújtja alá.” keresztfám porával alágyújtott rózsalevél” (Kőrózsa). Szerzetesnek láttatja magát a költő (nem puszta allűr ez), aki szerelmében cicomának alítja még a csuhát is. „Néha öleléssel öltjük meg divatoktól rongyolt, / luxustól megfeslett cicománk, a csuhát.” Gyönyörű tisztasággal vet számot hivatásával. „Az én reverendám / hattyúkönnyből fonták, / kiszáradt tavakon, / vakon megáldották”. (Az én reverendám) A komplex képek az igazságig vezetnek. Ezekben a misztikus pillanatokban eggyé válik Krisztussal. „Aranyszárnyú Ember / száll a Mennybe fel, / izeni a repte: / Isten lepte el!” Ez az Isten-lepte lény Róbert, legtisztább valójában.
Társadalomkritikus gondolatokban gazdag, pompás kiállítású, ám kissé túl kiszámítható thriller született: A leleplezés napja Spielbergje nem invenciózus látnok, hanem egy elhivatott, de túlságosan komolykodó filozófus, aki mindenáron a kor pulzáló ütőerére akarja helyezni az ujját. Noha ultramodern világunkban már aligha találkozunk olyan fizikai fenyegetéssel, mely az újdonság erejével hatna ránk, vagy bármilyen módon kizökkentene a civilizáció biztonságot nyújtó áldásaival körülpárnázott életünk kerékvágásából, az ismeretlentől való félelem időről időre felgőzölög a tudatalattink mocsarából. Érdekes megfigyelni, hogy Steven Spielberg már karrierje első szakaszában is erre a kollektív tudásunkban, mítoszainkban, ősképeinkben mélyen gyökerező alapérzületre építette filmjeit, még akkor is, ha a Párbajban (1971) és A cápában (1975) egyaránt egy „hétköznapi”, a valóságban is létező entitás (egy robusztus kamion, egy emberekre vadászó fehér cápa) képében manifesztálódott – és főként a rombolás, a pusztítás motivációjának hiánya miatt tűnt irracionálisnak, „kiismerhetetlennek” – ez a fenyegetés. Aztán 1977-ben jött Spielberg nagyszabású sci-fije, a Harmadik típusú találkozások, melyben elsőként jelent meg a direktort azóta is izgató idegenlény-tematika. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
Mi a közös bennem, Gyopárban és Kövér Lászlóban? Hiszünk a női princípiumban. Csak mi Gyopárral értjük is. A női princípium ugyanis nem egy politikai jelszó és nem egy demográfiai eszköz. Hanem kozmikus energia. És mint minden kozmikus energia, nagyon absztrakt. Ahogy politikai eszközt csináltak belőle nyomasztani embereket, az mutatja, mennyire okkal voltak ezoterikus tudások. A kérdés nem is az, hogy mi a női princípium, mert, mint írtam, egy kozmikus energia. Inkább az, hogy mit árul el a világról, amivé tették. Vagyis az, hogy ki mit, mennyit tud belőle érteni és befogadni. Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>
Kutszegi Csaba ifjúsági regénye kuriózum az ifjúsági irodalom palettáján. Műfaját tekintve a tudományos-fantasztikus kategóriába tartozik, miközben izgalmas téma köré szervezi a cselekményt. A balettművészként szép pályát befutott szerző elsősorban színikritikusként, valamint a Kútszéli Stílus és Tánckritika című online oldalak szerkesztőjeként lehet ismerős a kortárs színház és a tánc iránt érdeklődőknek. A témaválasztás nem véletlen, hiszen Kutszegi regénye Jules Verne Kétévi vakáció parafrázisa, melyben a francia íróhoz hasonlóan saját korát megelőzve olyan jövőbeli technológiai és tudományos fejlődést mutat meg, amely kihat a társadalmi és szociális változásokra. Elmondhatjuk azt is, hogy mindkét író esetében a zsáner hidat képez a filozófiai gondolatok és a szórakoztató történetmesélés között.
Az Artus – Goda Gábor Társulata 10 év alatt 92 performansz estet hozott létre. A Kérész Művek elnevezésű eseménysorozat idén elnyerte a Lábán Rudolf különdíjat. Hogyan lehet, és egyáltalán mi értelme van egy nap alatt összehozni egy estet, amellyel a nézők csupán egyetlen alkalommal találkozhatnak? És mit kezd magával egy fertőzött gyógyító egy egészséges világban? Goda Gáborral beszélgettünk a különdíj apropóján, a díj kivételével mindenről (is). Idén 42 éves az Artus. Meg tudnád fogalmazni egyetlen képben az Artus eddigi pályáját? Ez egy hullámzó mozgás, amiről a Minden (is) című előadásunkban beszéltem. Megyünk felfelé egy hosszú lépcsősoron, de a hegyek vonulata miatt közben lefelé is kell menni. Folyamatosan jó irányba, felfelé haladunk, de vannak nehezebb időszakok, amikor közelebbről nézve lejtmenetben vagyunk. Tovább a szinhaz.net cikkére >>> 
|
Vasarely 120 / Szépművészeti Múzeum (Forrás: hvg.hu)
