Videó

Szabó Imola Julianna videója




Keresés a honlapon:


Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal

A KÉVE Művészeti Társaság idén is megrendezi immár hagyományos Költészetnapi tárlatát 2023. április 11- én. Mivel ebben az évben ünnepeljük nagy költőnk, Petőfi Sándor születésének a 200. évfordulóját, ezért választottuk tárlatunk a címének a következőt: „Petőfi év – az alkotók üzenetei”.

Mi alkotók, akik Petőfi Sándor szellemi örököseinek valljuk magunkat, a nagy költőhöz hasonlóan az alkotásainkkal üzenünk a szemlélődőknek, a látogatóknak, hiszen mi is a saját életünk eseményeiből, történéseiből merítkezünk, megélt élményeinket jelenítjük meg a versekkel és a fotókkal, így mutatva fel személyiségünket a nyilvánosság előtt.

A tárlatunk címe utalás és egyben megemlékezés is Petőfi Sándor győri kapcsolatára, mely az országos megemlékezések egyik elfeledett mozzanata, kifelejtett epizódja.

 

 

 

 


Fotó: Standovár Ágota

Akkor a legjobb, ha az ember maga mögött hagyja anyag-létét s egy új, lehetőleg elkülönített világba lép be, zeng az édes április, illatok csengettyűi kiabálják, ez az időszak az öröm korszaka. A másutt föllelhetetlen érintettség, hogy a gondolatok, mint a szélben a rügyek, megsimogatják az arra járó álmodozót. A lecsüngő ágak, a felfrissült utcák és a madarak kedves füttyei. Csivitelés, csicsergés, oltár alakú felhők. Most meg ráadásul az esőcseppek, végre! Itt van a pára, a fuvallat és a magas fű. Feledhetetlen, örökre bevésődő múlt, emlék és zene. A szükségszerűség, esetlegesség és ornamentika. Mintha az ember a levegőben kutatná azt a misztériumot, amit már egyszer megkóstolt, de elkeverte, elfeledte. Az atmoszféra, amiben utak rejtőztek el.

 

Dokk est Szilasi Katalinnal. A dokk.hu videója

 

Március 23-án Stark Attila legfrissebb képeiből nagyszabású kiállítás nyílik Plants from Here címmel a Resident Art galériában, amely Stark eddigi legnagyobb volumenű kiállítása is egyben.

Stark Attila teljesen új tematikájú képei továbbra is őrzik a képregényszerű látásmódot; a harsány, tiszta színekkel festett, stilizált figurák magukon viselik alkotójuk összetéveszthetetlenül bumfordi, játékos világát. A KuloCity óta ismerős grafikus festészet stílusa visszaköszön a legújabb, „bukolikus” témájú képeken, amelyeken Stark közel tíz éve tartó természetjáró szenvedélyének szereplői és helyszínei láthatók. 

 

 

 

Jónás Tamás, a kortárs magyar középnemzedék illusztris költőjének Önkéntes vak című, 2008-as kötetét nemrég Aegon Művészeti Díjjal jutalmazták. Habár idáig is kétségtelenül több kritika született a kötetről, úgy gondolom, szerző és műve még most, évekkel a megjelenés után, továbbra is megérdemlik az értelmezői figyelmet.

A kötetet végiglapozva szembe tűnhet az első oldalak egyikén feltüntetett ajánlás furcsa, paradoxont megfogalmazó ajánlás: „Istennek, ha nincs.” Ez az ironikus és paradox dedikáció már rögtön elindít valamit, a könyv legelején, ami később, a verseket olvasva válik egyértelművé. A kötet másik szembetűnő sajátossága, hogy nincs ciklusokra tagolva, a versek egymásután, mintegy kronologikus (?) sorrendben következnek, mint a lírai beszélő / költő monológjai. A kötetet szinte végig egyes szám első személy uralja, hiszen Jónás Tamás alapvetően alanyi költő, de talán, mivel sosem tagadott, sőt, időnként büszkén vállalt roma származásának is hangot ad, a költő lírája valamilyen módon képviseleti költészetnek is nevezhető. Az Önkéntes vakban is megfigyelhető ez a beszédmód, és a versekben megzólaló lírai / életrajzi én (Jónás lírájában a kettő szinte egy és ugyanaz, hiszen nem metafizikus eszményekből, gondolatokból, hanem bizony a mindennapok nagyon is emberi tapasztalataiból táplálkozik) marginalizáltsága és elkeseredettsége felvetheti, hogy itt bizony egyén és társadalom kapcsolata korántsem kiegyensúlyozott, és bizony nagy bajok lehetnek a társadalommal, ha az egyén ennyire nem találja benne a helyét.

 

 


Dunai Andrea: Olvas a Hold

 Most elkerülik a tudatalatti könyvtárat az álmok, csak akarat van és radikális eklektika, nincs idő, csak vakuvillanás és egy szép, női akt, Könnycseppkő-barlang, derűs festmény a kanapé felett. Hold alakú dió, Szamóca-asszonáncok, gyógyszerek után nyúló kéz, most épp belepiszkál az alakuló festménybe egy kopott ecsettel, mártogatja a kékbe, majd vért ken a szétmázolt, szürke égboltra. Bánat-műterem. 

 

A Leányfalu Hely - és Irodalomtörténeti Kiállítóhelye videója

 

Füzes János nagymonológját a pécsi Janus Egyetemi Színház mutatta be 2022 november 28-án Mikuli János rendezésében, azóta is folyamatosan műsoron van, nagy sikerrel játsszák, legutóbb például zártkörű előadáson hajdani tanítványai nézhették meg.

Inhof László alakítja a címbeli professzort, aki nem más, mint a város hajdan jól ismert oktatója, dr. Romhányi György, aki abban az évben született, mint József Attila, és aki huszonöt évfolyam hallgatóját tanította a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, amíg a Patológiai Intézet vezetője volt. A nagybetűs prof, aki a hallgató fiatalembereket gyakran mesternek, a lányokat pedig kisasszonynak szólította, és még hetvenöt évesen sem hagyta abba a tudományos munkát, tanulást, mi több, görög és latin nyelvórákat vett, és bosszankodott, ha nem tudott rendesen lefordítani egy Horatius epigrammát.

 

 
Kép forrása: internet

A magyar irodalom nyelvi tudata nem marad el e korszak más gondolkodástörténeti hagyományai, más nemzetek literatúrája mögött. A magyar nyelvi identitás Európában páratlan jelentőséggel bír, hiszen mindig meghatározó eleme volt a honi közélet alakulásának. Heidegger mondja, „A kő világ nélküli, az állat szegényes világú, az ember pedig világképző” Így a neves filozófus nem egyébről beszél, mint a nyelvnek az élethez (mint zoé vagy bíosz) viszonyított meghatározhatóságáról: Világot csak az kép es alkotni, világa csak annak lesz egyáltalán, akinek nyelve van.1 A nyelv nemcsak azért nélkülözhetetlen, mert általa jut el a gondolat a másik ember tudatáig, hanem azért, mert használat közben alakul, épül, gazdagodik és keletkezik és képződik, s a szánkban és a szívünkben van a rejtély. Miként tud olyan hirtelen, elsöprő erővel megszületni, hogy évtizedek szokásait és bevett szófordulatait egyetlen innovatív gesztusával felülírja?

 

 

 

Szerdán, január 18-án nyílt meg, és január 28-áig látogatható a Resident Art újévi képzőművészeti kiállítása és vására a Horánszky utcában.

 


Kép forrása: posztoljverset.hu

 

Jean Cocteau írja, hogy a fiataloknak jól áll az ősz haj, selymes lesz tőle a szemük. És élénk. Mintha a tenger nedve itatta volna át a tekintetük. „Opera-páholy csügg az estben/ a spanyol utcácskák során./ Ki ez a bájos ismeretlen?/ Halál. Tiéd lesz Don Juan.” Ez is Cocteau. A Szélrózsa-kötet. (Az utazás) Somlyó György válogatott műfordításai. Tevan. 1995. (Ez a 170. lapon van.)

Utazás. Utazás? Igen. Menni, iparkodni, olvasni. Lépést tartani a kánonon túli irányzatokkal. Új utakkal. Valóban, olykor úgy fogunk meg egy könyvet, mint egy széplány sima combját. majd a laptopot is becsukjuk, hogy egyedül legyünk egy szöveggel, úgy, mint egy hús-vér valakivel, akinek jázmin parfüm van a bőrén. És az utazás is testté lesz. Ki lehet nyomtatni a csavargást.

 


Kántás Balázs, Marczinka Csaba - Veranda-est 2011

Előszó

Marczinka Csaba immár lassan harminc éve érdekes, sajátos, eredeti hangú alkotója kortárs magyar irodalmunknak, mint afféle szabálytalan, olykor polgárpukkasztó, posztmodern Diogenész – költő, történész, irodalomtörténész, próza- és drámaíró, újságíró, rádióriporter, amatőr színész, performer. Sajátosan élő és gondolkodó, számos művészeti műfajjal kísérletező, besorolhatatlan, afféle igazi neoavantgárd, polihisztorféle értelmiségi. 1967-ben született Budapesten, azóta itt él és alkot, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar és történelem szakjain szerzett tanári és bölcsész diplomákat, és már egészen fiatalon tagja volt számos művészeti kezdeményezésnek.

Egyéb figyelemre méltó munkássága(i) mellett költőként is húszévesnél hosszabb szakmai múltra tekinthet vissza, hiszen 1994 óta publikál, első verseskötete 1997-ben jelent meg Előszó a halálhoz címen, és kritikai recepciója szerint még kissé elhamarkodott, kiforratlan, ámbár kétségkívül formabontó, érdekes költeményeket tartalmazott. Ezt követte 2001-ben az immár sokkal kidolgozottabb, egy sajátos, egyéni lírai hang ígéretét sejtető Ki lopta el az ortho-doxámat? című második verseskötete, mely után a verseskönyvek szintjén hosszú szünet következett. Igaz, a szerző a két kötet között eltelt tizenhét évben is folyamatosan publikált folyóiratokban, illetve megjelent egy kisregénye és egy történettudományi tanulmánykötete, ám a következő verseskötet váratott magára. Végül is a 2018-as évben jelent meg végre Marczinka Csaba harmadik versgyűjteménye, a Dévaj Szent Feri és Matyinetti őrmester című kötet, mely egyszerre afféle válogatott verseskötet, hiszen a 2000-res évek elején keletkezett művektől kezdve egészen friss költeményeket is tartalmaz, ugyanakkor egy igen jól körülhatárolt és működőképes költői koncepció terméke is. A továbbiakban a szerző költői munkásságáról szeretnék szólni, kötetről kötetre haladva.

 

 
Első oldal | Előző oldal Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal