Videó

A Fefe Szabó csatorna videója




Keresés a honlapon:


Hódi Hajnalka: Eltékozolt jószerencse – István akna múltja és jelene – fotóesszé

 

 

 

Eltékozolt jószerencse

István akna múltja és jelene

 

Pécs külterületén, a várostól Észak-keletre -részben beerdősült meddőhányójával- a bányaipar régi emléke hever – egy elhagyott bánya. Egykor nyüzsgő ipari-közösségi központ volt ez a hely, amely most egy soha vissza nem térő korszak kísérteties emlékeztetőjeként szolgál.

Csethe András aranyokleveles bányamérnök, az egykori István-akna felelős műszaki vezetője, üzemvezetője, később a Mecseki Szénbányák volt vezérigazgatója visszaemlékezései alapján készítettem el ezt a részben történelmi, részben személyes visszatekintést.

A Mecsek-hegység feketekőszén bányászata több száz éves múltra tekint vissza. A Duna Gőzhajózási Társaság 1830. évi megalakulását követően folyamatosan vonta érdekkörébe a kisebb, főként családi tulajdonú bányákat. Az első világháborút megelőző években a DGT arra jutott, hogy átfogó, korszerű, a kor technikai színvonalának megfelelő modern bányákat és a hozzá kapcsolódó kiszolgáló egységeket hoz létre. Többek között ennek keretében készült el az 1925-ben átadásra került Szent István akna is.

Annak ellenére, hogy Pécs környékének geológiai adottságai és a feketeszén minősége finoman szólva nem voltak tökéletesek, a kitermelés folyamatos volt; mi több: a fénykornak számító 60-70-80-as években több százezer tonna éves termeléssel működött a bánya, 2500 fő szakképzett munkaerővel. Hazánkban a bányászat évtizedeken keresztül kiemelt iparágnak számított, a bányászmunkát pedig elismert és jól fizetett hivatásnak tekintették.

A rendszerváltás idején azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az energiaforrásokban végbement paradigmaváltás, az olaj és a gáz térnyerése csökkenteni fogja a mélyművelésű szénbányák iránti igényt.

István akna 1993. évi bezárását követően új, az eddigiektől eltérő feladatok és elképzelések körvonalazódtak a terület gazdaságos felhasználására, a mára már műemlékké előlépett egykori épületek megmentése érdekében, de mindeddig nem sikerült semmiféle jól működő lehetőséget találni.

Az aknatornyot – látványos megjelenése nyomán széles körűen lehetett volna hasznosítani. Koncertterem, gépbemutató múzeum, étterem, kávézó lehetett volna itt, melybe panoráma lift viszi fel a látogatót. A gépészeti bemutatóterem létrejötte azért is lett volna különösen érdekes és fontos, mert a pécsi Vasarely Múzeum udvarában lévő Bányászati Múzeum föld alatti része évek óta nem látogatható.

A bányaház megkapó architektúrájú épülete alkalmas lehetett volna szálloda, rekreációs központ, vagy szociális otthon kialakítására.

A kompresszorházak impozáns méretű belső terei koncert-vagy színházteremként újulhattak volna meg. A funkcionalitás jegyében épült egykori fürdőépület –jellegéből adódóan – elsősorban szálloda, nyugdíjas otthon vagy erdei iskola tantermeinek kialakítására adott volna lehetőséget. A 28 hektárnyi aknaudvar és a meddőhányó a szabad területen kialakítható pihenőpark, botanikus kert lehetőségét hordozta magában.

Ugyan 2007-ben a Pécsépterv Stúdió Kft. elkészített egy – az ipari műemlék-együttes újrahasznosítására vonatkozó – tanulmányt, de a tervek kivitelezése befektető hiányában máig nem valósult meg.

A fent felsorolt ötletek természetesen csak ízelítőül szolgálnak azon lehetőségek széles tárházából, melyekkel élni lehetett volna ahhoz, hogy a terület egy új funkció megtalálásával újra értékelhető – élvezhető épületegyüttessé váljon, és ezáltal méltóképpen emlékeztesse az ide látogatót egy letűnt korszak érzelmekkel teli múltjára.





Tovább a Galériába >>> 

 

 

  
  

Megjelent: 2023-09-14 06:00:00

 

Hódi Hajnalka (Pécs, 1974)

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője, a Galéria és az Önarckép tájjal rovat vezetője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.