Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt: Katherina Robinson levele Sylvia Plath-hoz – Hátrafordul a múlt

 

 

 

 

Katherina Robinson levele Sylvia Plath - hoz

Hátrafordul a múlt

 

Hagyjuk a higanyt. Mondtad, amikor megmérték a lázad, gyönyörködtél az indigón guruló, ezüst golyócskák keringésén az (k)elme körül.  Csöpögtek a rokkant atomok. Hormonok a láthatatlan világban, ahová átpillantottál. A szörnyű kútba, a misztérium szájába hullottak a szavaid. Te vagy az egyetlen szilárd tér, mondta a kritikusod, s erre támaszkodott, erre az extázisra, sok olvasó lélek, szív. Irigyellek. Az időtlenség érzését kölcsönözted nekünk a bolygóközi fuksziák világából, a legfelsőbb bibliotéka regiszterei közül.  Neked ez is megvolt. Hiperbolikus népdalmondások énekese voltál, befűzted a csillagos ég hengerei közé szomjas papírlapodat. csillagok csúsztak le a horizontra. A lángoló hélium és hidrogén gömbjei kiformálták a Messiás alakját, a kézzel foghatóvá tett megfoghatatlant. A vers korábbi Krisztus-metaforája a keresztre feszítést idézte – a karakter „kereszthelyzetét” és a piranjákat, akik úrvacsorát ittak a beszélő lábujjaiból –, de amikor ezt írtad: „Te vagy mind az ébrenlétet szolgáló és a szombatot megtartó erő. Az önfeledtség és a lét.” Akkor a csörgőóra megszólalt az istállóban. Krisztus születését idézte a reggel. A feltámadás iszonyú erejét. Hiszen Krisztus istállóban született, mert nem volt hely a fogadóban. A metafora birodalmában az idő megfordult és visszafelé ment. Te kérted rá. Mert egy gyermek születése megfordítja az időt, lehetővé teszi a visszatérést valami tiszta, sértetlen és ígéretekkel teli dologhoz. Ami nincs. És mégis van. Tényként álmodik minket a szöveg.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-11-10 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.