VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Górcső
ha újra tavasztól szédül az utca rám feszül az éj mint szűk kapubolt
házak falára redőket karcol a pirkadat fénye lépted harmaton
És
a koravén sóhajok, mint cigifüst, hófehéren szakadnak rá a nyirkos csendre. irgalmatlan ma minden kézfogás. az ujjak hidegek, cserepezett szájban leölt szavak. szemeim sötétek, akár az alatta levő árkok
mennem kell. a kerekesszék nem vár.
ősöreg tölgy, te őrt állasz fenyegető klímaváltozás és terjeszkedő kőbánya szorításában rostjaidon még diluviális üzenetek futnak az idők mélyéből bogarakat és madarakat dajkáló banyafa ágaidon zöld vértől lüktető lombkorona: egyelőre megküzd Kali-juga korunk felgyűlő mocskával...
Szívembe oltva a vérrel vett átok, és beléd egyre mélyebbre ások, és életem veszi, és feléleszt újra vérrög-barna pillantásod.
ha kell még véd a hidegtől de nem simul inkább rád telepszik agyonnyom Hadd legyek űr a vágy és az ölelés között. Hadd legyek idő az érdes szavak és a megnyugvás fölött mosollyal. Vagy engednem lehessen a vágyódást létezések iránt végre. Nincs lényege múltamnak és jövőm is csak mohát teremne kérgén. Nincs mérgem senki felé és várásaim sincsenek senkitől. Vágyaim s ígéréseim sincsenek már semelyik égtáj felé. Mondásomhoz és látásomhoz sem ragaszkodom.
egyszer kisgyermekként megpróbáltam lerázni az árnyékomat. idegesített, hogy ott van, hogy valami követ, ez a fekete kámzsás alak – egy flaszteren elnyúlt paca. persze az árnyék ragaszkodott hozzám. követett sötéten, kúpszerű fejjel,
Hiába tenne akaratom szerint akaratom ellenére, elrugaszkodni a biztos ponttól nem hagyom magam, fiatal vesszőként visszapattanni készen nem tűröm a kényszert.
Gyűjtjük a túlélés apró szemcséit, méhektől a virágport, rabolunk úri gőggel, ha teremtettünk, bármit megtehetünk, előbb halmokba, majd dobozokba szórjuk elvett kincseiket.
Csomókban állnak előttünk az élet termékenyítő porszemei, aminosavak építményei, ezután majd a mi kedvünket töltik, gyarapszunk, mi lakunk jól, szolgáink sem halnak mind éhen.
a parkon túl ahová nem veti árnyát kortalan és e világi versek üzennek lírai ének vagy borgőz illata árad kobzok dallamai szűk életek fátyla alól
maroknyi csapat tűz erejével viharzik míg a földet nem teszi mássá tépi szakállát s rakja parázsra elázik az élet a kocsma a menedéke
Ha kerget az ördög Ha csábít az angyal Ha rám tör az éjjel Ha üldöz a hajnal – vigyázz rám!
Ha álom az öröm Ha félem a bántást Ha úszom az árral Ha kérem az áldást – vigyázz rám!
Keveset szólok, de van hozzá arcom. Hát győzködnek is vadul: – Ma fordítva kell élni Norbikám! Csaholva, és kissé pofátlanul…
Sír a gyermek, angyalok járnak-kelnek közöttünk. Szorítja mellkasom a csend, dereng a múlt, már nem lesz olyan nekem Majdan, mint amilyen hajdan a vodkamámoros őszi éjjelen. Nem ragyog a tér, csak a villanógránát. Pattan a repesz, szenvtelenül nézik azok, a diktátor éhes farkasai.
A gólya
* felkelő napban cédrus ágán a gólya reggelt kelepel * csőrét behúzva szárnya alá rejti a halovány holdat
előbb csak a talajt veszíted el gyökereid a semmibe kapaszkodnak gyomrod helyén hurokba akadt vad lassan rád kérgesedik az idő szívedből vértelen száraz ágak törzsed lebénul agysejtjeidre pókháló feszül idegen a világ kint is bent is a fájdalom boncasztalán fekszel szétforgácsolva nélküle
Tavaszi légy várom a tavaszt, jönnek a legyek, itt az ideje, hogy én is legyek, talán egy picit szemtelen
aki nem érez hiányt, mindene meglegyen, amit csak kíván, korlátain belül
ha lehet
a legyeken csak a szürkeség, foltok, és tátonganak, mint az ismétlés mintái, talán céltalanul, hiszen pár hét, és számukra kimúlik a világ
az emberek ugyanilyenek, kergetik a nem létező csillagokat, sokuk kelti a látszatot, színtelen világot építenek
a tavasz átfesti ezeket
(2022. 01.17.)
„Az emlékezés nem más, mint a gondolkodás ál-
Sokáig nézegetném, fotóznám magamba
Sziromzáporban Két gyöngyfehér paripa Vágtat kedvtelve.
Bábjukba dermedt Bársonyszárnyú pillékre Vár a kikelet.
Egyszer mindenki hiányozni fog valakinek, willie fog az oroszlánszájban, élhetsz hanoj vagy nem oly orosz lány szájgon, ez oroszlánrajz nem lájon kingi, de 80 nap alatt valami eszcájgon falat, szerény vízi tájon, elbájol bájron vagy Romi nem schneider, nem is fanni, hanem ki azt mondta, Omm, nem is hogy Ni, nem is lesz Omm-less, hisz majd máglyán sült, rádzsai ex, a megmentett, nem, nem SS, lakhelye se essex, nem ríhatta özvegyi tüzén: Ram, Ram, de Teng Sziao ping, pulya egy szél, teng, szinte túlteng, mesél, mesél és pong asztaliteniszt kongó Gigantopytecus Rex: ha számunk betelt ott termünk a Világegyetemmel együtt,
|
