Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


A kolostor romjai légifelvételen (Kép forrása: Wikipédia)


Budaszentlőrinc


ős romkert ligetet 

átölel egy város 

elfoszló dallama 

sorsunkkal határos

 


Kántor Zsolt (1958-2023)

Kukucskál, reflektál

 

Perdület. A Föld lefékez.

Valami műhold elkóborolt.

És a kelkáposzta főzelékbe csapódott be.

A csirkecomb fájlalta. Lila gőzök szöktek el zöldségekből.

Egyre nehezebb lett a vasárnapi ebéd terhe.

A boltban már nem adnak hozzá sörjegyet. 

Bár E. P. szerint nincs olyan, hogy mondanivaló, 

ez most pont arra lenne jó, hogy mondják.

 

 


Nyilas Atilla
(Kép forrása: a szerző közösségi oldala)

Véget ért életem legszebb vizsgaidőszaka,

amely az intenzív ismerkedés jegyében telt

az ókori irodalommal,

igazi, kemény táblás könyveket olvasgatván

a heverőre dőlve a félhomályban,

a hó elolvadt, amelyben lépdelve

először mutatkoztunk karonfogva,

a tél tavaszba, a tavasz nyárba fordult,

és ami mintha csak kettőnké lett volna,

benépesült az üdülőhely,

én tudtam volna mit kezdeni a gazdagsággal,

szívem szerint megvettem volna Tapolcát,

hogy a barátaink meg a személyzet lakjon,

és csak az járjon ott, akinek megengedjük,

 


Szelényi Anna: Májusi éjszaka. 100/100 vegyes média vászonra, 2022
(Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

napozó

tudod a napfelkeltét
én úgy képzelem el
szemedben látom ahogy
ébred a reggel

mikor dolgozni indulsz
olyan apró leszek
hogy nyelved alá férjek
így akkor is érzem

gondolszrámnap ez
és majd hat körül
az őszi szürkületben
simogatom a ködöt

mert tudom
míg hazaérsz
helyettem ölel

 

 


Gergely Ferdinánd: Barackok
(Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

 

Négyszemközt, hogy árnyamnak intsen,

hány pillantás kevés, hány ígérgetés,

egyetlen szándék, hogy kívül kerítsen,

győzelem lesz, óvatlan szemverés.

A romló estben hunyorgó csillagok,

az asztalon két borospohár,

köztünk is űr, ahol már alig vagyok,

csak faltól falig az értelmes homály.

 

 


Fodor Barbara: Diasztolé I.
(Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

 

GRAVITÁCIÓ

 

Néha,

akár ma délután,

a gravitáció –

mi más lehetne? –

magához húz és hív

mintha a rabszolgája lennék,

öklében tart szorosan,

nehogy szét szóródjak a semmiben.

A csontok már nem bírják,

hiába űz velük játékot,

elgyengülnek a hús alatt,

és a hús is gyengül akár a hallás

az is egyre gyengébb.

Én

még kitartok, amíg tudok,

és megadom magam akaratának.

 

 


Ahogy én látom 
Fotó: Móricz Csaba
(Kép forrása: Holdkatlan Galéria
)

Hova haza, kérdezi remegő hangon öreg barátom,

eres keze is remeg közben, s vele ujjai közt a cigaretta,

a mindig-mindenhol összelapított végű szintúgy,

s annak vörösen parázsló vége is, fékezhetetlenül

táncol a bebíboruló délutánban, s megemeli a hangját,

 


Vámos Hang György (Kép forrása: facebook)

oksi, vernisszázsolok:
lehet fogyasztani
a lélek jól lakott, most hát a test..

(a kamerába les kalimpál)

felsoroltak sok régi jó havert,
hogy a pingvinben ingyé’ volt a kevert,
(no, ilyen volt éppen, mint ez a rímpár)
s hogy nagyanyám csinos kiskosztümjében jártam,
"nyár van, hát nyár van!"
s honunk alatt a méteres félalakos Dávid gipszszoborral
a kőbányait szerette Ő is, s köszöni, jól van!
a hegedűtokban Satyánál vo-hó van,
s a napos kacsám pórázon vezetve
hogy csillogott a szöges nyakörve reggelente
mikor már 5-kor vártunk a szeszre szisszenetre
s a kisz klubban este elzártunk minden csocsót és Keroacot hintettük a népre
záróra után szálltunk kultúr-szomj bután a prágai „gépre”
mint később Varsóban is "szolidárnoscs!" a jam session-földalatti várost,
hogy véget érjen hamar

s Baracska után már csak a barackban volt kanyar,

 


Szabadság. Orbók Ildikó fotója
(Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

 

ha egy mód van

rá nem szeretnék

a messzi Oroszországban

kilencedik emeleti

lakásban lakni

bármily szép is

onnan a kilátás

jobb nekem itt

az Ilka utcában

az elsőn öreg

vagyok én már

ahhoz hogy olyan

magasból essek

ki véletlenül

 

 


Fotó: Máté Réka (Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

 

BOLYONGÁS

 

valahányszor

az ókor homokjában

bolyongok már-már

tapinthatóvá válik

a tökéletesben

feléledő iszony

remélem , nem hagynak

cserben most sem,

szigorú törvényeimben

vakon megbízok,

 


kortepan 1. Fotó: Körtvélyesi László
(Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

 

Árvákat vittek át a zebrán, lukas kabátban

felemás cipőben, nevetve énekeltek.

Kell neked egy olyan, még ne legyen iskolás -

költenél könyvre, kabátra-sálra.

Én lehajtottam fejed, az anyád vánkosára -

egy daru állt a sarkon, bontott, vagy épített

de kívülről a kosárban négyen bámultak át

mintás rács volt az ablakon -

egy kora őszi hajnalon…

felig húztam a rolót.

 

 

 
Kép forrása: magyarkurir.hu

MIT CSINÁLTÁL ÁRNYÉKODDAL, APÁM?

 

Nem tértél haza a harcokból,

Helyetted a temetés jött.

Egy tenyérnyi levél

De kitartóbb, mint te...

 

Hiányoztál a gyerekkoromból

A hiányod hideg és havas volt.

Voltak emberek, akik nem átallottak hasznot csinálni

Vérontásra kiadott pénzből.

 

Ha tudnád

Mit kellett a fiadnak átélnie

Hova fordulhatott gyógyításért.

Gyere be az álmomba

Mutasd meg nekem az arcod.

 

Bár csak tudnád,

Mit éltem túl nélküled.

Bár csak tudnád,

Hogy, járhatatlan utakon végigmenve

Beléphetnél az álmomba...

 

 


B. Tóth Klári: Közeledés-távolodás
(Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

 

Hűségeimbe minden átvérzik.

Merő kánon lett bennem a férc hit.

Árulásom sajnos mindenkié,

testem hályoga lett ma lelkivé.

 

Bátorságom is sokfele nyeklik.

fönn hullámzik, mégis megfeneklik.

Félelmeimbe ez is belefér:

félember vagyok, döcögő refrén.

 

 

 


B. Tóth Klári: Múltidéző
(Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

 

1.

A madárijesztő-alkatú, sápadt, vézna Kafka

(nem szegény Margitunk, ő két effel,

hanem a prágai „bogaras”, a Franz),

nyáron naponta lement a bársonyos folyóhoz,

és leúszta ott akkor azt a másfél-két kilométert,

a magára-magának kiszabott, kirótt távot,

előtte és utána is tornázott egy keveset a

Vltava-parton, hogy aztán jó lelkiismerettel

asztalhoz üljön és megírja azt a tíz-tizenkét lapnyi,

magának kiszabott, előírt remekmű-penzumot,

mert sohasem tűrte, hogy bárki is megmondja

neki, mikor, mennyit kell még teleírnia,

maga szabta meg magának hozzá az ütemet,

a tempót, amivel belubickolta magányosságát

a Moldvából a hírbe, a halhatatlanságba

 

 


Fotó: Mórotz Krisztina (Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

 

A nádat a szél, mint ezer ujjal játszó kéz,
simítja végig,
az idő tesztje
tapintható lesz, súlyos, vér-ritmusú.

A nád a túlélés szövete,
vörös fonala életnek-halálnak,
láng, amely fellobban –
egyetlen villanás az élni akarás.

Nád-kocka épül – ősi menedék,
méhsejt, ahol visszhangzik az ember négy fal között.
Az alkotás dac, suttogó ima
egy hideg, kérges ég alatt.

 


Csergezán Pál-kilátó (Kép forrása: parkerdo.hu)

 

nehézbombázóként

zúgó szarvasbogár

kökörcsinleány fátylán

szikrázó vízcsepp

lombok zenéje

kottáz tiszta hangzást

rejtőző vadkan csörtet

sűrű ciheresben

kilátó feszül az égre

vörösfenyő vitorla

pannon ormok között

veled vigyázó

 


Circle - Hong Kong Fotó: Schreck Mo

 

 

torzult az időtükör
benne a jótékony pillanat
fátylat borít vagy glóriát von
vaspálcával hajt ábrándokat

abroncsba zárt ez a kör
küllői szilánkosra törtek
kettős spirállá egybefolynak
koncentrikussá rendeződnek

 

 

 


Orbók Ildikó: elszántság / determination
(Kép forrása: Holdkatlan Galéria)

 

Lángol a cseresznyefák lombja,

térzenét játszanak

hófényű madarak.

Didergő tekintetek

vágják szét a sugarakat.

 

Kabátom tépett lapulevél

vállamon.

 

 

A SZERETET FORMÁI

 

Növekedik a szeretetem,

élesztem megjelenéseit:

virágvárosok, vibráló gyémántok,

cédrusok rejtélyesen csapkodják szárnyaikat

száraz dombok játéktábláin,

népességvándorlás, úszó hajók.

Ő az, nem tévedek.

Mozdulatlan fa a vízben,

gyöngyökkel tarkított ezernyi gyökérrel,

és te elhaladsz közöttük mint ezüst orsó,

és én iparkodok elkapni téged,

a hullámok apró élőlényeket hagynak a hajamban,

hogy később megtaláljalak nyugalomban,

hét színben pompázó fénnyel

titokzatos arcodon, hogy imádjalak, miközben

összeolvadunk mint ikrek, mindig másképp,

te, kedves lény, örök átalakulásban!

 


Fotó: Standovár Ágota

A tavasz érkezése II.

 

Állagát figyelmen kívül hagyva

fészkelt bőröm alá,

és rakta le millió petéjét

az új tavasz, a nagy parazita.

 

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal