Szépirodalom – Versek és slam poetry

Hullámzik.

Őrjöng.

Csapkod.

Fuldoklik.

Nem ereszt.

Szelídít.

Lebegtet.

Megtart.

Kép forrása: magyarkurir.hu

Vasútállomás... előtte vasúti
Sínek, a hó csendesen hull
Egy fiatal férfi a peronon
Honnan tudhatná, mi előtt áll

Búcsúzkodás... az idő szíve unatkozik
Az est sötétlik a látóhatáron
Apám mellettem, a szerencsém ébren volt
A szerencsém ébren volt, de én aludtam

Mondanak-e valamit e hideg sorok?
A hó hangját később is hallották ...
Képzelj el egy húsz éves anyát
És fiát, aki alig másféléves.

A sors láthatja, amit az ember nem lát
Mi történt a múltban, mi fog történni a jövőben
Ez a vonat elszakít minket egymástól
Ijesztő gőzt fujtatva.

 
Kiss Tamás: Sötétség

Sötét múltban botorkálva
Mindenféle történelmi és egyéb szagban
Szédelegve gyulladt szemmel tévelyegve
Tudatlanság-áradat hullámhegyeiben vergődve
Próbálok evickélni kifelé egy Elinnenből
Mondjuk 1938-ból – valahová…
Mert már csaknem mindent elöntött a trágya
Bűzbombák hazug fuvallatai buggyannak ki
Szentségessé avatott ajkak közül
Rég elfeledett ócska frázisokat öklendeznek

Töprengő pillangó a szőlőszemen.

Egy pók lesi a kacs tövéből.

Szürreál. A nappal mélyzöld.

Én-lényegülés. Rajzolok egy félkört.

A lap csupa ceruzaforgács.

A friss kenyéren redők.

Késtől származó bordák.

A bent és a kint (mindegy) bináris kód.

Ön-létesítés helyett improvizál

 
Kép forrása: szeretlekmagyarorszag.hu

jó a falam olyan volt mint általában a falak
közönyös pusztulásra ítélt munkahalmaz
várja hogy eltűnjön ő is
mint annyi építmény amiről nincs feljegyzés
ha lenne sincs senki aki értelmezni tudná
bonyolult létezéséből a még most is szivárgó értelmet
a fal önmagát idézi szinte folyamatosan
sikertelenül rakja össze múltjába rögzült másik múltját
elvéti
majd megpróbálja úgy látni ahogy akkor látta
napszakasztó kondulásaiban
semmit jelentő ébredéseit
tudata ijesztően tiszta
mást idéz és másként idézi önmagát is

Kép forrása: agrárszektor.hu

egy kerge fecske körbeszáll
a villanydrót fölött
karcsú teste ó ma este
frakkba öltözött

a villanydróton nagyban áll
a kergefecske bál
fecske trónon ül középen
kergefecske cár

Kamarás Klára (1932-2022)

Már nem tudok semmit sem adni,

üres a szívem és fejem.

Elmentek mind, akik szerettek,

ki mondana mesét nekem?

Holdtölte van, vagy utcalámpák

fénye ragyog  az ablakon,

anyám mondasz-e új meséket?

Régi meséid már unom.

EGY HELYRŐL ÁLMODOM

Békés helyről álmodom,

szelíd állatokkal

és sűrű ezüstfenyőkkel,

szent éggel,

mely olyan mint a szerdai alkonyat

és elhagyott zsoltár-sziklákkal.

Tiszta víz folyjon viaszos kavicságyon,

rekedt madarakat akarok,

melyeket lenyűgöz a mély,

hogy érezzem a hűvös keringést a véremben.

Egy víziókban pihenő holdat a közelben,

szüljön sikoly nélkül szürke csend fiakat,

szivárványtűzben áramoljanak a csillagok,

amikor én a zaj elől,

a nő elől menekülve,

az éjszaka szájában térdre rogyva,

a jólétet otthagyva,

szavak szennyében,

baráti tanácsoktól agyonlapítva,

mindig émelyegve,

megszabadulva a komolyságtól, a szénportól,

az öregség és a zavaros utcák keretéből kilépve,

összeolvadok a fűvel,

és imádság nélkül

hagyom, hogy vállaim nőjenek

a semmi csillagán.

Andrea Vacaro: Jónás prédikál Ninive lakóinak (részlet)
Kép forrása: vikimedia.org

A kikötőben éri a hajnal Jónást, idegen partra érkezett,

a lengő kötélhágcsóba kapaszkodva áll megint, sután,

lábujjára, sárgult körmeire, szétázott lábbelijére meredve,

mögötte a hajópalánk emelkedik-süllyed ütemesen,

ahogy a verdeső tenger hányja-veti magát alant,

hűsítő hajnali habokat hintve a hullámhegyekre,

s öklözi Jónás keményen konok halántékát, hogy ismét így,

karjait magasba lökve mondja hevesen az égre a magáét:

Hasznos  élményeim  foltozgatják  a  rongyos  hétköznapokat,

kiérezhetőek  a  szél zúgásából,  csendes utcák kockaköveiből

lépeim alatt, a harmóniából,  amit  mértani  testek találkozási

pontjain a hibátlan illeszkedések  élménye váratlan  kivál ma,

a kötelező groteszkségek, gyűlölködések, s egymást alázások

korában.  E  „kaotikus tendenciák”  fölötti  apróbb   győzelem

örömétől is lehetnek felbecsülhető percei  néha a napnak,  ha

Kép forrása: traumakozpont.hu

Tanulj alázatot!

Nincs szabadon mászkálás,

nincsen most ölelés.

Falak közé szorítva csak…

Nem gondoskodsz: neked vásárolnak.

S kanapé hív, s kényszerű pihenés.

Ki elköltözik, ki kerül.

A lakásban ajtókkal zsilipel.

Nem peregnek napok. S ketyeghet a polcon:

minden óra végtelenbe nyúlik el.

Dali-féle cseppfolyós idő. Amorf.

Kép forrása: evamagazin.hu

Megtörtént, a királynő újból fölszabadult,

aztán szüleim kihülő házára szállt le, pihenni.

Megbámultuk a falra tapadó lélegző puttonyt;

mert a királynő úgy döntött, az a megfelelő hely

összesimulni, szusszanni egy jót, árnyékban.

Magányos voltam, nem része semelyik hű bolynak.

Ugyanakkor tudtam, él a királynőm, a szép combú.

(Kép forrása: eletszepitok.hu)

kificamodott az ágy lába
az éjszaka pólóját tépi
nyílik a fül mindkét szárnya
pókok tivornyáznak ritkásan hajnalodik

öregemberek kése esik az idő poharába
gyertyacsonk az értelem
éjféli ajtócsapkodás reped a plafonon
tilosban nőnek a fák fürdik a betontető

A NAGY TISZTÁTALAN FÉNY

Amikor a nagy tisztátalan fény

visszaad a halál nyelvű világnak

és két lépésre vagy

a rohanó angyal uralta égtől

amikor a föld fekete szelleme

a szomjúságtól kóvályogva

- mérhetetlen időben - összegyűlik

egy helyet, egyetlen helyet keresve

amelyben megkerülheti a megrendült

lassú természetet;

amikor nem keresel senkit

hogy vezessen, a magányt

kertté varázsolva

a félelembe merült magányt;

amikor minden kihűl

és a kiáltás

amely betömi saját száját

újabb, rettenetes,

áthatolhatatlan kiáltással.

 
Kép forrása: vasarnap.hu

A könyvek másképp égnek,

égnek is, meg nem is, mintha töprengenének közben,

az elparázslók védőn borulnak az alattuk

még sértetlen lapuló tán megmaradókra,

nem lobogva égnek, füstszag sem szállong felettük,

lomhán lángolnak, megadón omolva s fölpöndörödve,

Széthajtom könnyen mint
a loncbokor sok kicsike
karját a téglákat
a falban és jól elmondom
neked mért volt tökre
holdvilágos, hogy juj, oda
bújtál előlem. Mondd hol
is keresgélhettem volna
egy hozzád hasonló,
rózsaszínnel körbeszegett
szerelmes árnyékot,
ha nem a határaimba
foglalva!? Annyi sok
görcs kis rabszolga ideget
dolgoztattam amíg
el nem készült a vad, barbár
hordáktól védő vár-

(Kép forrása: debreceninap.hu)

A borzalomnak arca van,

a képzet mozdulatlan, azon túl, határon a limes,

ahol a sötétbe borult árból dereng

elfordult félprofil másfelé

tágult íriszével,

ködös, néma partszakasz kísértetfákkal.

ezen túl a semmi. de határán a limesen

légritka mozdulatlan fehér park

hol öngyilkos füzek hóba hajolnak-

A SZÍVRITMUSSZABÁLYZÓ MARADHAT

Elég, ha rajongva örvendsz hajnalán

a napnak, a fénynek, a napfénynek,

gazdagnak, szegénynek, mosolyogva

átköszönsz a túlélő ágyszomszédnak.

Elég csak tiszta tudattal ébredni,

figyelmesen, leltározva nézni körbe,

óvatos, magzati fejforgással, bácsi, néni,

elnyomva az emlékező, hasonlítgató gondolatokat,

vagy legalábbis elhallgatni, tagadni rezdületlenül,

visszatenni a polcra az aláhúzkodott T. Bernhard-kötetet,

lenémítani a laptopot, tévét, rádiót, okostelefont,

a kávéfőző és a szívritmusszabályzó még maradhat,

aztán irány a lapuló-túlélő-érdemrend-átadó ünnepély,

hol vár rád a vérplazma-svédasztalnyi letérkövezett jövő.

A Pokol kapujában (Kép forrása: utazom.com)

Vergiliusi alternatíva

Végzetes út fele hajtja a lába,

menteni indul a Dante nyomába.

Máglyaparázsnak erős tüze régen

várja e testet a lávavidéken.

Üszke leperzseli, serceg a talpa,

kínja sziszegve bevinnyog a dalba.

Fűtnek az ördögök egyre, ha fáznak,

nincs foganatja ma már a fohásznak.

Van egy szekrény a lenti szobában,
ahova el szoktam bújni.
Én még pont beférek oda,
de öcsi nem tudja, hogy kell kinyitni.

Remélem,
anyu vesz majd egy nagyobbat,
mert ezt nemsokára ki fogom nőni.