VideóAz Irodalmi Jelen / Csornyij Dávid videója Keresés a honlapon: |
Szépirodalom – Versek és slam poetry
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
leírom, kitörlöm. most ez van.
leírom. kitölt. most ez van. egy kerge fecske körbeszáll
Most augusztus van, a nyár utolsó napja, nem Balaton, A Római part, gyűrött hullámokon nyöszörgő halhatatlanság, keserű léttelenség, nincs panasz mégse felizzik a délután,
ugrik a pisztráng a kis patakmederben úsznak a felhők (Uejima Onitsura 1661-1738)
Legyetek rosszak, muszájból! Aki mást mond: ámít! Legyetek otromba móka! Aki mást mond: ámít!
istenem
istenem ez a hideg hold milyen súlytalan februárban
istenem ez a súlyos február hideg és milyen holdtalan
istenem ez a súlyos hold milyen hideg és milyen februártalan
éjfél után a holdra nyíló ablak mintha háború sem lenne tiszta ég szüli a selymes sötétséget éjjel
gondolattól részeg rímbokrot nyesne
erre az útra nagy örömmel, társként pillangót vinnék (Masaoka Shiki 1867-1902)
Huzat
Mintha tudatosan tenné, valami gonosz huzat faltól-falig sodor.
Micsoda panoráma ez, miért csak most miért a nagy távolodáskor látom és ismerem fel a nagyívű szép történéseket melyekkel merülök örökre netán pokolra szállok…
Minden nap és minden percben megigézem arcodat, lehet friss reményű hajnal, lehet csöndes alkonyat.
Látod, most a tengert nézem, s a szerelmes gondolat lágy hullámból téged formáz, s régen vágyott álmokat.
Te a tenger, én az égbolt, látod, eggyé olvadunk, s könnyed szellő hátán lebeg, szép szerelmes sóhajunk.
Botos Ferenc (Kép forrása: naputonline.hu)
egyik tenyeréből a másikba magányosból a halálosba valóságból a káprázatba elfelé visz már az ember lába
Percek
levette róla a gátlást, mindent a maga idejében, finoman vetkőztette kettesben nincs család, barát, ismerős, nem tudsz rólam semmit, mindennapos meztelenség pornófilmben érzem magam, épp csak nem fizetsz elment, otthagyta indigókék ingét, benne minden együtt töltött pillanatot a felesége előlépett az ajtó mögül kókusz és vanília illatú teste beleremegett az észrevétlen tűnődésbe szótlanul álltak percekig
csillárok szivarfüstjében állok a középpontban egy kabát a halállal cseveg de nem tudom kié
jó éjt gázlámpák szól hajnalban Krúdy Gyula az ég sóhajtva befordul a falnak
az úr azúr aluljárójában fagyoskodik az űr de nem tudom kié a kabát nem tudom ki halála ez
Botz Domonkos (A fotó a szerző tulajdona)
Levél Alanyából XXII.
Vendégem volt az este. A balkon korlátjára könyökölt a Hold, csak néztük egymást. Az egyik sápadt, megkövült arc, a másik tagolt.
Nem időzött sokáig, hívogatóan emelkedni kezdett, szállt egyre magasabbra, számtalan szórta ezüstjét alant a sötét ablakokra.
Ezüstbe borult a part, és a sötéten fodrozódó habok, és mire pirkadatot fogant a Nap, eltűnt, nyomot sem hagyott.
INKORPORÁCIÓ
Csak vele állsz szemben. Csak benned van üresség.
egész álló nap zeng, zeng a pacsirta – mégsem elég dalt
(Macuo Basho 1644-1694)
Mácsai Ferenc: Határtalan korlátaim 6
Sóhajelűző . R oskad a lelkem a Razglednicáktól, .....M ellemen sírnak a bús verssorok, A ngyal suhog át a sötét világból, .....I steni fénnyel, s én imát lopok. D er springt noch auf,*" - jaj, hallani vélem .....K ong a kemény szó a fejem fölött, N éma az ajkam, s már rogyna a térdem - .....L átod, veled hal, a sorsüldözött. Ó lmos a lábam, a gondolat éber, .....Ó vatos léptekkel oson az éj. T étova ódád most, cseppnyi reménnyel .....S óhajelűző, égi fahéj. I rgalom hintő intelem is tán: mint, " kőben a megkövesült”* csigahéj!
*Idézet: Radnóti Miklós: Tétova óda
MEGBARNULT REGÉCI LEVLAP
Útszéli bádogkrisztus ámul, hajnalban kéken vacog az ajka, mint aki mindent megbocsátott: fejét megadón félrehajtja.
A kerten vörösbarna árnyak surrannak át loppal – vedlett szőrű macskák, üres mákfejeket csörget a szél, fésülgeti
a téglarakás mögötti tüskésdrót gubancát.
A várrom tövében kökénybokor virít, villan a rókáknak kitett csapóvas, orvvadász ballag a fenyves szélinél, csillagos-holdas lábnyomokból olvas.
Vadszőlő pironkodó levele piroslik, elcsöndesül a csalfa szüreti ének, ólmos ég fele kanyarog céltalan, fanyar füstje a nedves venyigének.
néha eltűnődök magamban két holt költő képzelt találkozásáról hogyan hányták-vetették volna meg a világ dolgait egy kocsmaasztal felett Ladányi és Berda Jóska a tündér bokák dolgában bízvást tudom hamar meglett volna a baráti egyetértés az izmusokat sem hibázták el ők soha a mindenből kimaradtak pártját fogva lett légyen az szegény, gyötört nő, vagy árva végül a pohár körüli disputát sem bíznák másra – Eperpálinkát, és jó somlait ide! – kiáltaná ma is Berda Jóska
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal
|