Videó

A Várkonyi tanár úr csatorna videója




Keresés a honlapon:


Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal


Vehofsics Erzsébet: Önálltatás

 

Balladás

 

Szél-hegedű, oly keserű.
Rí a vonó, sóhaj a szó.
Szúr az akác, vág a faág.
Hallgat a lány, oly halovány.
Hajlik a nád, suttog a sás,
csobban a víz, messzire visz.

 


Gulisio Tímea festménye

 

 

valaki keresi a barátságodat

alig használt identitásodat újra

cserélnéd – a szerelem csontos

dióhéj a zsebedben

bár az anyagi léted eléggé

kétforintos mégis elmész a falig

nem tévedsz eltévedhetek

 


Aknay Tibor: Hajlított

 

gondolatban lerombolta a falakat

átnyúlt az úttest felett

s visszarakosgatta a hámlott ruhájú

kertes házakat

 

a csapó két oldalát a kanyargós emlékeihez igazította

s hagyta hogy a majd félévszázados

zörgő-zakatoló tuják végig döcögjenek

a város gyomrába a rég felszedett síneken

 


Aknay Tibor: Távozóban

 

Ha elfogyna – mert egyszer úgyis elfogy,

ezt a jelképes mennyiségű fénytörmeléket

szórom majd az iszkoló árnyékod után;

 

Azon a hajnalon olyan lesz a tested,

mint egy éjszakai távozás az utolsó

nyitva tartott moziból,

 

 


Majoros Áron Zsolt: Levitáció (206x52x40, acél, 2014)

 

időnként megpattan bennem a valóság
most meg nem tudnám mondani hogy melyik
de ahogy a saját valóságlátásom néha keverem
mindenképpen arra a következtetésre kellett jutnom
hogy keresnem kell egy a magaménál megbízhatóbb
– tőlem független – valóságot
ami nincs kitéve a szűkítés bővítés folyamatos változtatás-kényszerének
ami persze abszurd elvárás még akkor is
ha pontosan tudom ez még ahhoz mérten is lehetetlen
ha holnap úgy döntenék hogy megmászom a föld legmagasabb hegycsúcsát
szinte biztos
ha fel is jutnék
leérve kiderülne hogy pont akkor amikor az Everest-en voltam
a K2 éppen magasabb volt
– bohózat bezárva –

 


Aknay Tibor: Illúzió

 

Most, hogy nem térek haza, csak megjövök,

végre bejelöltél ismerősnek, ideje volt,

tudd, mától minden álmod a pendrivomon.

Ez ám a század eleji ámítástechnika,

Stand up fényed monoton pirosa az éjszakában,

távolból arra bíztat, nagyon ügyeljek,

ne érintsem a Powert, míg emlékké nem váltál.

 

foci közben még jó volt
nem tudtuk hogy az öltözőn túl
vége lett mint a botnak
a messengernek
a facebooknak
az instagramnak is baszki
a snapchat mintha menne
de azt nem használom
csak le van töltve
akadozik a net is

 

 

Nem akarok megtérni.

A hit a leggonoszabb tudomány,

 

mert azon töpreng a legtöbb tudós.

Közösen hisszük, hogy ebbe bele kell dögleni,

közösen hisszük, hogy közösen hiszünk.

 

Közösen döglünk bele. Szomjan vagy éhen;

válogatott módszerekkel csináljuk ki magunkat.

Hogy tehetünk-e róla? Nemhiszemnemhiszem.

 

De arról már mi tehetünk, hogy…

De soha nem mi, vagy mindig csak mi,

mert mindig mi vagyunk a véglet, nincs több határ;

a teremtő és a teremtmény, a gyűrődés meg a vasaló.

 

 

állatmese



Egy óra múlva lefekszem –
mondtam a feleségemnek.
Jó – mondta ős és elment aludni.
Három óra múlva feküdtem le.
Hol voltál eddig? – kérdezte a feleségem.
Írtam négy verset – mondtam én.
Négy vershez három óra kellett? – kérdezte ő.
A vernek nincs ideje – mondtam én metafizikusan.
Négy verset meg lehet írni
egy óra alatt is – mondta ő.
Talán autóbuszban, de akkor sem mindig –
mondtam én.
Akkor is meg lehet írni,
ha a feleséged vár rád –
mondta ő.
Akkor is ritkán – mondtam én.
De azért ittál is – mondta ő.
De azért ittam is – mondtam én.

 

 

 

a cső           a cső

köldök           zsinór

         a cső            lehet bölcső

   bár akár           egy hajlék

       gégecső            kéményseprő

     vérerecske           miben fut a lét

  csőlakó           forrásnak

mindig           jut cső

 és más           csődület

 

(Köszöntővers a Parnasszus folyóirat 20. jubileumára, 2014-ben, a Tokaji Írótáborban.
Ihlette az Emperor: I am the black wizards című dala)

 

Császár, jöttem verselni, túl életen és halálon.
Fogadd parnasszusi üdvözletemet, léha barátom.
Légy párt fogója mindannak, mit húsz év felmutat!
Kívánj nekünk ihletet és eddiginél is szebb utat!
Húsz éves lapról, mint húsz éves nőről búg szavam,
hisz mindkettő még kalandvágyó, de már izgalmas múltja van.
Új vizeken evez, magasles-önmagát építi hegyig.
A Parnasszus, mint jó rakéta, nem áll, hanem emelkedik.

 


Félhelyes Erzsébet: Őrszemek

mind a tizenkettőt szeretem. mégis akkor vagyok a 
legboldogabb, amikor  láthatom  az augusztus  és a 
szeptember  kézfogását. amikor  elköszön az egyik,   
vidámságait és gyűjtögetett fiatalságát  zsebre téve. 
sosem szomorú vagy  életúnt, csak lejárt  a munka-
ideje és  megtette,  amit kellett. a cipőinek kopogá-
sában  még  visszhangzik a nyár összes  frissessége
és ezért nem is tud búslakodni. aláírogatják a papír-
munkát és helyet foglal a kilencedik. csak egy  nap-
pal  idősebb, mégsem vethetőek  össze,  mert  más-
hogyan  tökéletesek mindenkor. ő is  üde  és  mégis 

 


Zápor György (Fotó: Németh Kriszta)

 

Járdátlan oldal



puha szenet hoztak télire.
és a fuvaros, míg a segéd
szívlapáttal szórta a port,
pokrócba bugyolálva
zsebrádiót hallgatott.
kicsit süppedt a hideg,
kicsit szitált a péntek,
kicsit szerelmelt a csütörtök,
és a stráfkocsi előtt
egy szomorúszínű, számozott ló,
a szünetjelre eltáncolta magát.

 


Csernátony Lukács László: So What?

 

Kín haikuk

 

 

Pegazus-álom;

Látomásos Don Parnass,

Mon Juan Jüan,

 

Ló(v)ágyas alom;

Takarós kar-hatalom;

Ha betakarom,

 

 


B. Tóth Klári: Tükröződő Naszály

Vigyázzban állok

 

Vigyázzban állok,

mint itt a parton

a szálegyenes jegenyék,

lecövekelve, moccanatlan.

Körben a szántóföld

széles mosolya terül

a vas hasgatta barázdákra.

Nem fájnak neki, de örökre

bevésődtek, mint tetovált

bőrön a rovátkák.

Valamikor én is eggyé leszek

ezzel a könnyű derűvel,

és lentről kapaszkodom

a szerteszét kószáló gyökerekbe.

Tudója leszek a titoknak,

amit elárulni tiltva vagyon.

 

 


Cseri József: Megpihenve

 

Portugál csempék

A délibábok kergetése veszélyes. Velem is előfordul,
néha mosogatás közben. Szép, ahogy apró szivárványok
jelennek meg a mosogatóvízen felgyűlt buborékokon.
Pillanatnyi tündöklés, aztán beleolvadnak a semmibe.
Mosom a valóságot, a tányérra száradt rántottát,
a keserédes birsalmalekvárt, sziruppá sűrűsödött cukros,
fekete zaccot.
A víz kihűl, felszínén átlátszó citromrostok.
A mosogató alja ezzel-azzal van tele.
Állóvízben morzsák mozaikja.
Felkavarni nem merem.
Valami ilyesmin állok én is.
Mozaik csempe utánzatú szőnyegen.
Kék és fehér műanyagból öntött, kissé homályos
képeken –
mintha víz alatt lennének.
Régi portugál csempékre emlékeztetnek.
Égszínkék és türkiz indák ölelkeznek szárnyas amorettekkel,
narancsfák és kálák gyökereznek pikkelyes sárkányfejekben,
sötétkék vizeken fehér vitorlás,
talán jó szelet fúj rájuk az Isten.
Talán jó szelet fúj.

 


B. Tóth Klári: Bálványimádók

 

csoportfoglalkozáson a kérdésre hogy

ki hány gyereket képzel el

néz ki magából

huszonöt fiú négyfelé oszlott

testszavazás

 


Orbók Ildikó: Szeget szeggel

 

Ki írt ide, ki írt ki engem?
Ki irt ki engem? Nem tudom,
ahogy ma semmit, talán a
holnapom biztosabb lesz.
Biztos lesz holnapom. Szép.
Holnap majd szép lesz,
holnap majd szép leszek,
és te is, mint mindig.
Mondanám : Ámen,
ha hinném, ha hinnéd,
hogy lehet tavasz.

 


Orbók Ildikó: Félbemarad(t)

 

 

ami még hátra van

 

ejha ez már az ötödik x –

súlyosbodó neurotiksz

 

még néhány x és figyeljetek

tisztára szeniális leszek

 

az öregség-szag bio-illat

jár mindenkinek akit illet

 

akit szétromboltak az évek

így jutalmaz hogy a jó élet-

 

be nem láttam én ezt előre

sebaj ha bottal is – ELŐRE

 

 


Orbók Ildikó: Pozitívan

 

elvagyok így csendes emlékezésekkel a semmire 

amikből soha nem nőtt ki semmi 

ülök a magam kispadján a magam kis háza előtt 

és csendesen figyelem hogy rohan körülöttem a világ 

az egyre táguló semmi felé 

kedvem lenne vele rohanni de köt a házam meg a kispad 

 

 
Ugrás erre az oldalra: Következő oldal | Utolsó oldal