VideóA Hatvan Online (HO TV) csatorna videója Keresés a honlapon: |
Egyéb publicisztikák, tanulmányok és esszékMegszállottan a Nyugat nyomvonalán?
Esszéisztikus bekezdések a Nyugat(os trandíció?) iránti oldhatatlan tiszteletről
Engedtessék meg a jelenséggel kapcsolatban az idegen szó használata: hatalmas ugyan puristáink hatalma, s Domokos Mátyás szellemisége bizonyosan máig is él (némelyekben), azonban itt most a lélektani (pszichológiai…) szakkifejezést kívánjuk használni! Akként pedig precízebb a veretes latinitás eme rendelőpamlagi csökevénye… Tehát azt állítom, hogy a Nyugattal kapcsolatban lényegében mindmáig bizonyos fixációban, mégpedig áhítatosban, leledzik irodalomtörténet-írásunk, irodalmi köztudatunk és – főképpen – nem csekély számú írónk, literátorunk, publicistánk tudata. Mire alapozom ezt a vélekedésemet? Hát úgy megfigyeléseimre, szóval hát úgy-úgy… Ki tudja voltaképpen? A 2015. augusztus 12-14-ig tartó 43. Tokaji Írótábor a "Nemzeti kultúra és mítosz a globális átalakulás korszakában" címet viselte. Alább láthatnak néhányat a Holdkatlan fotóiból, a teljes képanyag megtekinthető a Galériában. Péntek reggel, a 43. Tokaji Írótábor záró napján kicsit nyűgösen szorongattam egy bögre kávét és bámultam felette a semmibe, amikor mellém huppant Morci (Tóth Irén), és elhadarta, hogy nem tudja majd megírni a 3. nap beszámolóját, mert a reggeli kajakozás közben vizet kapott az „okos” telefonja. Mivel a tábor zárása után Tokajból egyenesen Örvényesre utazik egy internetkapcsolat nélküli nyaralóba, legyek szíves és vegyem át tőle a Holdkatlan olvasóinak tudósítását! 20 év Parnasszus
Árnyak és szárnyak közt verődve a tiszta papírhoz tiszta fej kell. (Orbán Ottó: Levél a Parnasszusra)
A kézírás tükrözi tulajdonosa hangulatát, személyiségvonásait, gondolatai szárnyalását, vagy megfáradt döcögését. A betűk formája, kereksége, vagy szögletessége, erőteljessége vagy légiessége, karcsúsága vagy szélessége, ingadozása, a sorok egyenessége, hullámossága, felfelé vagy lefelé ívelő iránya árulkodik, személyes, és fontos információt ad az alkotójáról. A belső titkok tudója az idei Tokaji Írótábor lett, mely egy különleges, jubileumi vándorkiállítás utolsó állomása volt. A húszéves Parnasszus folyóirat százharminc költő eredeti kéziratát mutatta be, tizennégy kortárs képzőművész által illusztrált pannón. A kéziratok április óta hosszú utat jártak be, a Parnasszus elsőként a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, az Írószövetség klubjában, a Tatai Művelődési Központban, a veszprémi Pannon Egyetem könyvtárában és Siófokon, a Kálmán Imre Kulturális Központ emeleti galériáján mutatta be. Volt már példa hasonló tárlatra korábban is, a lap ötéves évfordulóján. Ezt a hagyományt folytatva jelent meg a tárlaton a költészet és képzőművészet együtt, egymásnak teret adva, és keretbe foglalva, közös műfajban újjászületve és megszólítva a látogatót. Ahogy a kézírás, úgy az ecsetkezelés, és a tusvonások is művészi értéket közvetítenek, egyedivé teszik az alkotót és az alkotást. A tizennégy képzőművész új kontextusba helyezte a szövegeket, szinte képverssé formálva azokat. A tokaji megnyitón Szakolczay Lajos betegség miatt távolmaradt, ezért Lázár Balázs színművész olvasta fel a beszédét, majd Magyar József szavalta el Orbán Ottó: Levél a Parnasszusra című versét. A 2015-ös Tokaji Írótábor egyszerre megszokottan unalmas és újszerűen izgalmas. Megszokott, mert a háttérben lezajlott szervezeti és személyi változások ellenére a programfüzet nagyon hasonló az előzőkhöz. Aki velünk tartott itt az utóbbi pár évben, akár fejből el tudná mondani, hogy melyik program mikor kezdődik, és hol lesz megtartva. Igaz, az új titkárnak éppen eléggé megerőltető feladat lehetett a szokott forma hozása is. A délelőtt nyugodtan telt, sétálgattunk a Tiszaparton, találtunk egy mólót, ahol kicsit be tudtunk menni a Tiszába. Aztán jött az ebéd, majd indulnunk kellett a tábornyitóra. Nagyon hangulatos volt az út a kollégiumtól a Rákóczi Pincéig, kisvasúttal mentünk odáig, ahol Kunkovács László folytatta anekdotáit, elmesélte, hogy Tiszaladányban évekkel ezelőtt képzőművészeti alkotótábort tartott, és a mellette ülő hölggyel átbeszélték Tiszaladány társadalmi nagyságainak magánéletét. A magába zárt vers Esszéisztikus bekezdések Paul Celan költészetének kardinális vonásairól
Kevés olyan lírikus volt a XX. század folyamán, akinek életművéről annyi elemzés született, mint a Paul Antschel néven született bukovinai német-zsidó költő, Paul Celan (1920-1970) munkáiról. Habár a szerzőt az irodalomtörténet elsősorban a holokauszt legjelentősebb szerzőjeként tartja számon, a legtöbb elemzés álláspontja szerint sem szabad művészetét, főként kései verseit erre az egyetlen aspektusra redukálni – a celani költészet sokkal mélyebbről, sokkal elvontabb lírai-lelki mélységekből fakad, mely talán egyetemes és kontextuson kívüli értelmet adhat a költői életműnek. Mint ahogyan azt Bacsó Béla is állítja A szó árnyéka című, Celan költészetéről írott kismonográfiában, Celan művei nem szoríthatóak be valamilyen skatulyába, irodalomtörténeti/-elméleti kategóriába – a verseknek saját, mintegy önmagába zárt világa, magja van, amihez az olvasó talán egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen férhet hozzá. Három órakor találkoztunk a Keleti Pályaudvarnál, de a vonatunk akkor még sehol sem volt. Nehezen viseltük a nagy meleget, amikor végre megjelent a kijelzőn, a Tulipán IC az ötös vágányról indul. Rohatunk az ötös vágányhoz. Standovár Ágota, a Holdkatlan felelős szerkesztője már a vonaton ült, mire Payer Imre, Miszlai Gyula és én felszálltunk a 21-es kocsiba. Rajtunk kívül ott volt még Polgár Julianna, Pászty Júlia, Nagykovács János. Hollywood (t)akarása
– (h)arc poetica – – (avagy) képzelt/„képzett” levél Natalie Portmannek –
A klónok támadása olyan film 2002-ből, jut eszébe, amelyikben Natalie Portman is játszik. Vagyis Dominique Swan, más megjelöléssel (az eredeti családival talán), amely kettősség már önmagában egyfajta mutálódást sejtet (ha nem is mindjárt mutáció létrejöttét); verbális területen, a nyelvi kifejezés világában, a névtani jelenségek szintjén. De említhetne más mozikat is tőle, azaz a közreműködésével: Baljós árnyak (1999), Támad a Mars (1996) vagy éppenséggel A sithek bosszúja (2004). Nem „említ”. Hiszen már említett is!… Könnyű beleszaladnia a Beverly Hills-i színművész asszonyka önkéntelen csapdájába, aki c/o ICM-es elérhetőségével igencsak közel van a tűzhöz, az emberiség ezredfordulós antropológiai önértésének legfőbb mozgóképi-feldolgozási műhelyéhez ott, a Wilshire Boulevard-on. Ha levelet akarna írni neki, oda kellene azt címeznie… Nem akar levelet írni (neki). Vagy mégis? Nem, egyelőre biztosan nem. Egyelőre az izgatja, kik vagy mik is azok a „sith”-ek? S hogy: mi az ember? Mi az emberforma, a human(oid) létező, legalább külsőleg micsoda – amúgy „fenomenológiailag”? Contrasted with animals, God and machines. Egyszer volt, hol nem volt, az Üveghegyen innen, az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a kurta farkú kismalacka túr, volt egyszer egy paraszt. Vagyis nem, miket beszélek, nem is paraszt, parasztasszony volt az inkább. Vagy… egyszer ez, egyszer az: hableányokkal cicázó vízi tündér, szigorú, öreg banya, hétfejű sárkány, Fehér ló fia, Nádszál kisasszony, csillagszemű juhász, hol ilyen volt az alakja, hol olyan, de legtöbbször csak ülni szeretett és hintázni egy ágon, a semmi ágán, egy szép hosszú ágon. (nevetés) Szóval ez a paraszt Mama, maradjunk ennél a változatnál, ezúttal egy csillagbottal a kezében született, a Senkiföldjén, s mert sehova nem tartozott, csillagbotját ütött-kopott bőrtokba rejtve, ide-oda vándorolt és mindenütt egész jól érezte magát. Ha hagyták. De legtöbbször nem hagyták, ezért, bárhogy is utálta a verekedést, elő-elő kellett kapnia azt az igazság és a szeretet csillagaival kivert vándorbotot, hogy jól megtáncoltassa a méregkeverők hátán. (Ezt a hatékony módszert még a nagyanyjától leste el, aki jóillatú sodrófával hadonászott, ha úgy látta, hogy hiába a sok finom, válogatott, ínyenc falat, hiába a frissen sült cipó, hiába a szívet-lelket melengető, kemencében kikelt kenyérmadár, esik szét a család, nem fogadnak szót a gyerekek.) A nemzeti fordulat kisprózája
Tematikus, narratív és műfaji alakzatok Tormay Cécile húszas években írt elbeszéléseiben
A fordulat ténye Nincs különösebb okunk kételkedni annak a vonatkozó szakirodalom által sűrűn hangoztatott megállapításnak az érvényességében, hogy az 1918-1920 közötti időszak sajnálatos eseményei – a háború elvesztése, a forradalmak, hazánk köztársasági államformájának átmeneti megvalósítása a maga áldemokratikus anomáliáival, ezzel nagyjából egyidőben a Trianont de facto megelőző, máris elszenvedett területvesztések, majd a Tanácsköztársaság terroridőszakának polgárháborús és háborús állapotai, végül pedig a trianoni békeszerződés döntése alapján de jure is bekövetkező országcsonkolás – valóban „éles cezúrát” jelentettek Tormay Cécile pályáján is, mint annyi más, a századelőn működő írónk gyakorlatában, munkásságában úgyszintén, illetve a magyar történelemben egyáltalán. Szabó Lőrinc „kapcsolati térképe” írásai és dokumentumok alapján – különös tekintettel késői szerelmi kapcsolatára
Bevezetés: Szabó Lőrinc (1900-1957) élete és pályája és Kozmutza Flóra (1905-1995) ifjúsága. A tanulmány Szabó Lőrinc életének, életművének és kapcsolatrendszerének hatalmas tematikájából elsősorban késői – Illyés Gyuláné Kozmutza Flórához fűződő – szerelmi viszonyára igyekszik koncentrálni. A Péter László irodalomtörténész által nemrégiben alapos cikkben „leleplezett” kapcsolatot igyekszik elhelyezni Szabó Lőrinc lírájában és pályáján, illetve kapcsolatrendszerében. Ugyanakkor megkísérli Kozmutza Flóra mozgatórugóit és érzelmi motívumait is megtalálni. S azt a kérdést is igyekszik legalább felvetni, hogy a két megcsalt fél (Mikes Klára, illetve Illyés Gyula) valóban olyan gyanútlan volt-e, mint Péter cikkében véli? „Az innen-létből sohasem elég”
Lászlóffy Csaba Iker-köteteinek olvasásakor
Tágas, tervszerűen rendezett univerzumba lép az olvasó, aki Lászlóffy Csaba Iker-köteteivel – ahogyan ismertté vált az egyidejűleg megjelent két kötet - barátkozik. Az Iker-kötet becenév egyrészt pontos, mert bizonyos témák mindkettőben megjelennek, másrészt félrevezető, mert az egymástól elkülönítet kötetekben másféle, erőteljesebb hangsúlyt kapnak az egyes témák, míg a másikban más témák jelentkeznek mint a lényegi kérdések hordozói. És nemcsak ez a két kötet fonódik egymásba: Lászlóffy korábbi köteteinek alapgondolatait is tovább viszik ezek az újak. Korábbi kötetének, Az Éden kényszerképzeté-nek gondolata, az elveszített Éden utáni reménytelen sóvárgás többször is megjelenik ebben a két kötetben is: „ kinek szupercsárda hazudta Éden-/ hitét vagy képzetét” (Pózok a sebezhetőn 33; a kötetek címeinek nagy kezdőbetűivel jelzem, melyik kötetről van szó, az arab szám az oldalszámot jelzi; Á a jele az Átörökített magány-nak ), a Pózok a sebezhetőn cím „pózok” szava többszörösen visszatér mindkét kötet verseiben, ugyanabban a jelentésben: kénytelenek vagyunk szerepeket játszani, pózokba vágni magunkat a túlélés érdekében. A 2014-es év elején megszerkesztettem és utószavaztam egy idegen verseskönyvet.[1] (Az üzemmérnöknek képesnek kell lennie arra, hogy alkalomadtán maga is odaálljon még az esztergapad mellé.) Habár nem kifejezetten a szerző ellenében jártam el (no, természetesen!), mindazonáltal olyan elveket is érvényesítettem munkám során, amelyek – legalábbis azzal a kontúrossággal, ahogyan felvetettem és aztán végigvittem őket – „áldozatom” eredeti elképzelései között nem szerepeltek… Ilyen körülmények között a kívülállónál valamivel személyesebb várakozásokkal nézek a kötet fogadtatása elé: ha már én alakítottam pontosan olyanná, amilyen lett, hát nem csekély mértékben a saját felelősségemet is éreznem kell recepciója alakulásában. Mintegy fél évvel az összeállítás megjelenése után átmeneti mérleget vonhatok most, különösen két recenzióra támaszkodva. Az egyik különösen rossz, a másik különösen kedvező értékelést ad a műről, művünkről. 
|